Ugrás a tartalomhoz

Magyarország halfaunája

Dr. Harka Ákos, Sallai Zoltán (2007)

Dr. Harka Ákos és Sallai Zoltán

Német bucó – Zingel streber (Siebold, 1863)

Német bucó – Zingel streber (Siebold, 1863)

Család: Sügérfélék (Percidae)
Angol név: Streber
Német név: Streber
Fokozottan védett. Eszmei értéke: 100 000 Ft.

Ismertetőjegyek.  Igen erősen megnyúlt, hengeres testű hal, feltűnően vékony farokrésszel. Feje hosszú, aránylag széles, felülről kissé lapított. Orra is megnyúlt, körülbelül kétszerese a szem átmérőjének. Közepes méretű szája teljesen alsó állású. Két hátúszója közül az elülső rövidebb, mint a hátulsó. Az első hátúszóban 8-9 tüske, a másodikban 12-13 elágazó sugár számlálható. Farokúszója viszonylag kicsi, a hátsó széle enyhén bemetszett. Farkalatti úszója közepesen hosszú, 10-12 osztott sugár támasztja. Mellúszói rövidebbek, mint az alatta elhelyezkedő hasúszók. Érdes tapintású kicsiny pikkelyei erősen ülnek a bőrben, számuk az oldalvonalon 70-82. Testének világosabb, sárgásbarna alapszínét széles, sötétbarna, ferdén lefutó sávok tarkítják. Kis termetű faj, a nagyobb példányok hossza is csak 16-18 cm.

Hasonló fajok.  Egyedül legközelebbi rokona, a magyar bucó (80) hasonlít hozzá annyira, hogy ránézésre összetéveszthető, de annak a teste és faroknyele valamivel vaskosabb, mintázata elmosódottabb, és az első hátúszója hosszabb, benne legalább 13 tüske van. Az alakra valamelyest hasonló küllőktől és márnáktól a bucófajokat első pillantásra megkülönbözteti kettős hátúszójuk.

Környezet.  Kizárólag folyóvizekben élő, kifejezetten áramláskedvelő faj, amely állóvizekben nem él meg. Nagyobb folyókban a paduczóna fölső régiójától a dévérzóna fölső régiójáig fordul elő, ez utóbbinak az alsó régiójában – ellentétben a magyar bucóval – már nem található meg. Ugyanakkor azonban nem ragaszkodik annyira a nagyobb vizekhez, népes állományai élnek a kis folyók dombvidéki szakaszain is, a kis patakokból azonban hiányzik. Általában a sodrott mederszakaszokon található meg, az üledékes részeket kerüli, ennélfogva a duzzasztott folyószakaszokról elvándorol.

Táplálék.  Fenéklakó hal lévén tápláléka is főként a mederfenéken élő férgekből, kis rákokból, rovarlárvákból és puhatestűekből kerül ki, de a víz által görgetett hordalékból is kiszedegeti az elfogyasztható szerves törmeléket.

Szaporodás.  Szaporodásáról keveset tudunk, ívása március és május között zajlik le. A nőstények a folyóvizek sodrottabb részein a kavicsos-sóderes meder gödreibe rakják le ragadós ikrájukat, amelyet megtermékenyítés után finom kavicsréteggel fednek be.

Elterjedés.  Vizeinknek őshonos és egyben bennszülött halfaja, amely itt, a Duna vízrendszerében alakult ki. Elterjedési területe nagyon szűk, kizárólag a Dunában és a Vardarban, valamint ezek mellékfolyóinak vízrendszerében található meg. Magyarországi lelőhelyei:

  • Öreg-Duna, Mosoni-Duna, Duna, Rába, Lapincs, Pinka, Strém, Ipoly,

  • Dráva, Mura

  • Tisza, Szamos, Sajó, Bódva, Hernád, Vadász-patak,

  • Sebes-Körös, Maros.

Jelentőség.  Gazdasági szempontból semmi jelentősége nincs, természeti értéke ellenben igen nagy, mivel szűk területen élő, ritka bennszülött halunk. Ennek megfelelően törvényeink védik, fogása tilos. A német bucó a veszélyeztetett fajok közé tartozik, mivel a kisebb és nagyobb folyókon épülő vízlépcsők hatására élettere egyre zsugorodik. A legtöbbet élőhelyeinek a megóvásával tehetjük érte.