Ugrás a tartalomhoz

Magyarország halfaunája

Dr. Harka Ákos, Sallai Zoltán (2007)

Dr. Harka Ákos és Sallai Zoltán

Magyar bucó – Zingel zingel (Linnaeus, 1758)

Magyar bucó – Zingel zingel (Linnaeus, 1758)

Család: Sügérfélék (Percidae)
Angol név: Zingel
Német név: Zingel
Fokozottan védett. Eszmei értéke: 100 000 Ft.

Ismertetőjegyek.  Teste erősen megnyúlt, hengeres, farokrésze elvékonyodó. Feje hosszú és széles, fölülről enyhén lapított. Orra hosszú, körülbelül kétszerese a nagyméretű szem átmérőjének. Szája közepes nagyságú, teljesen alsó állású. Két hátúszója megközelítőleg azonos hosszúságú, az elsőben 13-14 csonttüske, a másodikban 16-20 elágazó sugár található. Farokúszója jól fejlett, a hátsó széle bemetszett. Farkalatti úszója közepes hosszúságú, osztott sugarainak száma 11-13. Mellúszói kicsik, rövidebbek az alattuk elhelyezkedő hasúszóknál. Pikkelyei aprók, erősen tapadók és érdes tapintásúak, számuk az oldalvonalon 83-95. Sárgásbarna oldalát többnyire nagy, szabálytalan alakú sötét foltok, olykor ferde harántsávok mintázzák. Jól fejlett példányai 20-30 cm hosszúak, az ennél nagyobbak ritkák.

Hasonló fajok.  Nagyon hasonlít hozzá legközelebbi rokona, a német bucó (81), de annak oldalát rendszerint igen határozott szélű ferde sávok mintázzák, faroknyele még jobban elvékonyodik, és első hátúszójában csak 8-9 tüske található. Az alakra nézve némileg hasonló küllőknek és márnáknak annyira más a színe és a mintázata, hogy a kép alapján kizárhatók, továbbá a bucófajokkal ellentétben egyiküknek sincs két hátúszója.

Környezet.  Kifejezetten folyóvízi hal, amely állóvizekben – még ha bekerül is oda – ritkán marad meg. Áramláskedvelő volta ellenére sem ragaszkodik azonban a sebes sodrású vízhez, jól megél a lassabb szakaszokon is. Alkalmazkodásának köszönhetően a paduczóna felső régiójától kezdve az alsó dévérzónáig előfordul, de népesebb állománya a márnazónában és a dévérzóna fölső régiójában alakul ki. Igényli a nagyobb vízteret, ezért a kis folyókból rendszerint hiányzik.

Táplálék.  Apróbb fenéklakó szervezetekkel és szerves törmelékkel táplálkozik, amit részint aktívan keres, részint a görgetett hordalékból válogat ki.

Szaporodás.  Szaporodása kevéssé ismert, ívása április-májusra esik. Általában a folyók erősebben áramló homokos és sóderes szakaszain ívik, az előre elkészített fészekgödörbe. A lerakott és megtermékenyített ikra a rácsapkodott vékony kavicsréteg alatt fejlődik kikelésig.

Elterjedés.  Igen szűk elterjedési területtel rendelkező faj, kizárólag a Dunában és a Dnyeszterben, valamint ezek mellékfolyóinak rendszerében él. Vizeinknek nemcsak őshonos, hanem bennszülött hala, amelynek kialakulása is itt ment végbe. Hazai elterjedése:

  • Duna, Mosoni-Duna, Duna, Rába, Lapincs, Pinka, Strém, Marcal, Ipoly,

  • Dráva, Mura,

  • Tisza, Szamos, Keleti-főcsatorna,

  • Hármas-Körös, Kettős-Körös, Sebes-Körös, Fekete-Körös, Fehér-Körös, Maros.

Jelentőség.  Gazdasági szempontból nincs jelentősége, mert egyrészt ritka, másrészt fogását a törvény tiltja. Védettségét kiemelkedő természeti értéke indokolja: szűk elterjedésű és ritka bennszülött halunk. Emellett veszélyeztetett fajnak is számít, mert a folyókon egyre több vízlépcső épül, és a duzzasztók fölötti eliszaposodó folyószakasz nem megfelelő élőhely számára.