Ugrás a tartalomhoz

Magyarország halfaunája

Dr. Harka Ákos, Sallai Zoltán (2007)

Dr. Harka Ákos és Sallai Zoltán

Süllő – Sander lucioperca (Linnaeus, 1758)

Süllő – Sander lucioperca (Linnaeus, 1758)

Család: Sügérfélék (Percidae)
Angol név: Pikeperch
Német név: Zander
Legkisebb kifogható méret: 30 cm. Tilalmi idő: március 1. – április 30.

Ismertetőjegyek.  Erősen megnyúlt, oldalról összenyomott, aránylag alacsony hátú hal. Feje nagy, szintén oldalról lapított, orrhossza jóval meghaladja a szem átmérőjét. Csúcsba nyíló szája is nagy, fölső állkapcsának vége eléri a szem hátsó vonalát, esetleg azon is túlér. Szájában erős fogak ülnek, melyek között nagyobb, a többi közül kiemelkedő ebfogak is találhatók. Két hátúszója közül az elsőben 13-17 tüske, a másodikban 19-24 elágazó sugár számlálható. Farokúszója jól fejlett, a széle mérsékelten bemetszett. Anális úszója rövid, benne 11-13 osztott sugár van. Hasúszói a mellúszók alatt, de azoknál kicsivel hátrébb foglalnak helyet. Pikkelyei aprók, számuk az oldalvonalon 80-100. Zöldesszürke alapszínét szabálytalan alakú és elrendeződésű sötétebb harántsávok mintázzák. A nagyobb példányok 50-60 cm hosszúak, de egy méternél nagyobb is lehet. A hazai horgászrekord 14,65 kg (2000).

Hasonló fajok.  Nagyon hasonlít hozzá legközelebbi rokona, a kősüllő (79), de az kissé zömökebb, szája kisebb – fölső állkapcsának vége legfeljebb a szem középvonaláig ér –, kifejlett példányainak nincsenek ebfogai, és oldalán a harántsávok határozottabbak. A sügér (74) teste még zömökebb, és első hátúszója végén fekete foltot visel.

Környezet.  A nem túlságosan gyors folyószakaszokon és a jó oxigénellátottságú állóvizekben egyaránt jól érzi magát. Nagyobb folyókban már a paduczóna alján is számottevő állománya alakulhat ki, ami a márnazónában tovább növekedve, a dévérzónában éri el maximumát. Jól alkalmazkodik a sókoncentráció változásához, így a félsós, torkolatközeli tengeröblökben is megél. Elkerüli viszont a laza üledékkel fedett mederrészeket és az elmocsarasodó vizeket. A kis folyóknak inkább csak a torkolatában fordulnak elő a befogadó nagyobb folyóból felúszó fiatal példányok.

Táplálék.  Az adott vízterületen gyakori halak közül válogatja táplálékát, nem annyira faj, mint inkább méret alapján szelektálva közöttük, a kisebb méretűeket részesítve előnyben.

Szaporodás.  Ivarérettségét 3-4 éves korban éri el, március-áprilisban szaporodik. Tavasszal a hímek a fél méternél mélyebb, kemény aljzatú vizeket keresik fel, ahol a fészeknek alkalmas növényzetet – folyóknál az elöntött hullámtéri vegetációt vagy a parti fűzfák kimosott gyökérzetét – letisztogatják. A nőstények erre rakják ikrájukat, amelyet a megtermékenyülés után kikelésig őriznek. Az ikraszemek átmérője 1-1,5 mm, számuk testtömeg-kilogrammonként kb. 180 ezer.

Elterjedés.  Közép- és Kelet-Európában elterjedt faj, de másfelé is betelepítették. Vizeinkben őshonos. Hazai lelőhelyei:

  • Öreg-Duna, Mosoni-Duna, Duna, Rábca, Rába, Pinka, Strém, Marcal, Cuhai-Bakony-ér, Által-ér, Ipoly, Dunavölgyi-főcsatorna, Kiskunsági-főcsatorna,

  • Zala, Zala-Somogyi-Határárkok, Sió, Kapos,

  • Dráva, Mura, Zsdála, Fekete-víz,

  • Tisza, Túr, Öreg-Túr, Szamos, Bodrog, Keleti-főcsatorna, Nyugati-főcsatorna, Sajó, Bódva, Hernád, Vadász-patak, Takta, Eger-patak, Csincse, Laskó, Zagyva, Tarna, Gyöngyös-patak,

  • Hármas-Körös, Kettős-Körös, Hortobágy-Berettyó, Sebes-Körös, Berettyó, Fekete-Körös, Fehér-Körös, Maros,

  • Balaton, Kis-Balaton, Fertő, Velencei-tó, Tisza-tó,

  • egyéb tavak, halastavak, holtágak, nagyobb csatornák.

Jelentőség.  Legértékesebb és legkeresettebb halaink egyike. Részesedése a halász- és horgászzsákmányban egyaránt jelentős, tehát vizeink süllőállománya gazdasági szempontból is igen komoly értéket képvisel. Nagyobb példányait fogasnak is nevezik.