Ugrás a tartalomhoz

Magyarország halfaunája

Dr. Harka Ákos, Sallai Zoltán (2007)

Dr. Harka Ákos és Sallai Zoltán

Sügér – Perca fluviatilis Linnaeus, 1758

Sügér – Perca fluviatilis Linnaeus, 1758

Család: Sügérfélék (Percidae)
Angol név: Perch
Német név: Barsch

Ismertetőjegyek.  Aránylag magas testű, oldalról lapított hal. Feje és szeme nagy, orra hosszabb, mint szemének átmérője. Szája csúcsba nyíló, de hasítéka kissé fölfelé irányul, benne apró fogak vannak. Fölső állkapcsa hátul a szem középvonaláig ér. Két hátúszója közül az elsőben 12-17 tüske, a másodikban 12-16 elágazó sugár számlálható. Az első hátúszó végén egy nagyon jellemző fekete folt látható. Farkalatti úszója rövid, osztott sugarainak száma 7-10, farokúszója enyhén bemetszett. Hasúszói a mellúszók alatt, de kissé hátrébb foglalnak helyet. Pikkelyei kicsik, de erősen ülnek, számuk az oldalvonalon, amely a hát ívét követi, 57-77. Oldalait zöldes-feketés harántsávok díszítik. A nagyobb példányok 20-30 cm hosszúak, kivételesen valamivel nagyobbak. A hazai horgászrekord 2,43 kg (1995).

Hasonló fajok.  Legjobban a pisztrángsügér (73) hasonlít hozzá, de annak csupán egyetlen, összefüggő hátúszója van, még ha az alacsonyabb elülső része határozottan különbözik is a hátulsótól, továbbá az oldala nem sávozott. A széles durbincs (76) hátúszója szintén egybefüggő, oldalán a sávozás elmosódó, és szájszöglete nem ér a szeme alá. De nagyon jó megkülönböztető bélyeg, hogy egyetlen hazai rokonának sincs az első hátúszója végén a sügéréhez hasonló fekete foltja.

Környezet.  A változó vízhozamú kis folyók alsó szakaszának jellemző hala, melyet róla neveztek el sügérzónának, de jól alkalmazkodik más környezeti feltételekhez is. A nagy folyók paduczónájában ugyan még ritka, de a márnazónától lefelé gyakoribbá válik. Igen nagy állományai alakulhatnak ki a növényzetben gazdag, iszapos medrű, sekély állóvizekben. A mély tavakban és holtágakban a parti sávban található.

Táplálék.  A kisebbek fenéklakó szervezetekkel táplálkoznak, amelyeket szinte válogatás nélkül fogyasztanak, az idősebbek emellett egyre több apró halat zsákmányolnak.

Szaporodás.  Többnyire 3 éves korban válik ivaréretté, áprilisban szaporodik. Ívóhelyként a növényekkel benőtt sekély vizek alkalmasak. A nőstények által kibocsátott ikraszemek egymáshoz tapadva gyöngyfüzérszerű láncot alkotnak, amely a növényeken vagy a köveken megtapad. Az ikraszemek átmérője 2 mm, számuk halanként 10-20 ezer.

Elterjedés.  Európa és Szibéria túlnyomó részén megtalálható, a Pireneusoktól egészen a Kolima vízrendszeréig. Őshonos halunk, amely legtöbb vizünkben előfordul:

  • Öreg-Duna, Mosoni-Duna, Lajta, Duna, Rábca, Rába, Lapincs, Pinka, Strém, Csörnöc-Herpenyő, Marcal, Cuhai-Bakony-ér, Által-ér, Ipoly, Fekete-víz, Apátkúti-patak, Sződi-patak, Szent László-víz, Benta, Dunavölgyi-főcsatorna, Kiskunsági-főcsatorna,

  • Zala, Zala-Somogyi-Határárok, Eger-víz, Sió, Kapos,

  • Dráva, Mura, Kerka, Lendva, Szévíz, Felső-Válicka, Szentgyörgyvölgyi-patak, Kebele, Cserta, Zsdála, Rinya, Taranyi-Rinya, Fekete-víz, Karasica,

  • Tisza, Batár-patak, Túr, Öreg-Túr, Szamos, Kraszna, Bodrog, Ronyva, Tolcsva-patak, Keleti-főcsatorna, Nyugati-főcsatorna, Sajó, Csernely-patak, Keleméri-patak, Bódva, Rakaca, Hernád, Vadász-patak, Cserenkő-patak, Rima, Csincse, Laskó, Zagyva, Tarna, Bene-patak, Tarnóca,

  • Hármas-Körös, Kettős-Körös, Hortobágy-Berettyó, Sebes-Körös, Berettyó, Ér, Fekete-Körös, Fehér-Körös, Maros,

  • Fertő, Balaton, Kis-Balaton, Velencei-tó, Tisza-tó,

  • egyéb tavak, holtágak, mocsarak, csatornák.

Jelentőség.  Kevéssé szálkás, ízletes húsa a süllőével vetekszik, de a nagyobb példányok ritkasága miatt csekély a jelentősége.