Ugrás a tartalomhoz

Magyarország halfaunája

Dr. Harka Ákos, Sallai Zoltán (2007)

Dr. Harka Ákos és Sallai Zoltán

Naphal – Lepomis gibbosus (Linnaeus, 1758)

Naphal – Lepomis gibbosus (Linnaeus, 1758)

Család: Naphalfélék (Centrarchidae)
Angol név: Pumpkinseed
Német név: Sonnenbarsch

Ismertetőjegyek.  Teste zömök, igen magas, oldalról erősen lapított. Feje viszonylag nagy, orra rövid, alig hosszabb, mint a szem átmérője. A kifejlett példányok kopoltyúfedőjének felső részén egy fülszerű, fekete-piros folttal díszített bőrfüggelék van. Szája kicsi és felső állású, hasítéka is fölfelé irányul. Hátúszójának kisebb magasságú első részét 10 tüske, a hátsó részét 10-12 elágazó sugár merevíti. Farkalatti úszójának elején 3 tüske van, mögötte 9-11 osztott sugár. Hasúszói előre tolódtak, alig valamivel a mellúszók mögött kezdődnek. Pikkelyei aránylag nagyok, erősen ülnek, számuk a hátoldal felé ívelt oldalvonalon 37-41. Színe kékes olajzöld, tarka mintázattal. A nagyobb példányok testhossza 10-15 cm, olykor kevéssel több.

Hasonló fajok.  Halaink közül legközelebbi rokona, a pisztrángsügér (73) hasonlít hozzá, melynek hátúszója és anális úszója is hasonló felépítésű, ellenben teste nyújtottabb, nagy szája a szeme alá ér, és kopoltyújáról hiányzik a színes folttal díszített bőrfüggelék. A nílusi tilápia (82) farokúszóját harántsávok díszítik, a szivárványsügér (83) anális úszója hátrasimítva lényegesen túlér a farokúszó kezdetén. A többi, hasonlóan magas hátú halunknak részint a hátúszója, részint a színezete annyira eltér, hogy a kép alapján biztosan kizárható.

Környezet.  Legnagyobb állományai azokban a sekély állóvizekben alakulnak ki, ahol már van hínárnövényzet, de még nem uralkodott el teljesen. A mély holtágaknak csak a parti részeit lakja. A fiatalabb kavicsbányatavakban gyakran nagyon sűrű népessége él. Nagyobb folyókban a márnaszint, méginkább a dévérzóna hala, de nem gyakori. Kis folyókban a domolykó- és sügérzónában egyaránt előfordulhat, de a hegyi patakokból hiányzik.

Táplálék.  A parti öv gerinctelen állataival, főként rovarlárvákkal táplálkozik, de étrendjében az ivadékkor után is megmaradnak a nagyobb planktonszervezetek.

Szaporodás.  Két-hároméves korára lesz ivarérett. Szaporodási időszaka május-június, de kedvező körülmények között július-augusztusban másodszor is szaporodhat. Az ívásra készülő hímek a sekély szélvizek gyökerekkel átszőtt aljzatán lapos mélyedést készítenek. Az odacsalt nőstények ebbe rakják le ikrájukat, amit megtermékenyítés után a hímek őriznek, gondoznak. Az ikraszemek átmérője 1 mm, számuk nőstényenként 3-5 ezer.

Elterjedés.  Eredeti hazája Észak-Amerika, ahol Kanadától Mexikóig elterjedt. Európába akváriumi díszhalként hozták be, de Nyugat- és Közép-Európa természetes vizeiben széles körben meghonosodott. Magyarországra 1905-ben került, és gyorsan meghódította vizeinket. Lelőhelyek:

  • Öreg-Duna, Mosoni-Duna, Lajta, Duna, Rábca, Répce, Rába, Marcal, Által-ér, Ipoly, Kemence-patak, Malom-patak, Sződi-patak, gödi tőzegfejtő, Dunavölgyi-főcsatorna,

  • Zala, Lesence, Malom-tó (Tapolca), Sárvíz, Kapos, Koppány, Baranya-patak, Völgységi-patak,

  • Dráva, Mura, Kerka, Kerta, Kerca, Cserta, Rinya, Taranyi-Rinya, Zsdála, Fekete-víz, Karasica,

  • Kolon-tó (Izsák), Kurjantó-tó (Fülöpszállás), Péteri-tó (Pálmonostora), Vörös-mocsár (Császártöltés), tőzegbányatavak (Szank), Dong-éri-főcsatorna,

  • Tisza, Túr, Öreg-Túr, Szamos, Kraszna, Bodrog, Keleti-főcsatorna, Nyugati-főcsatorna, Sajó, Hernád, Rima, Eger-patak, Csincse, Laskó, Zagyva, Tápió, Hajta, Bene-patak, Tarnóca, Leleszi-patak,

  • Hármas-Körös, Hortobágy-Berettyó, Kettős-Körös, Fekete-Körös, Fehér-Körös, Sebes-Körös, Berettyó, Ér, Maros,

  • Fertő, Balaton, Kis-Balaton, Velencei-tó, Tisza-tó,

  • bányatavak, egyéb tavak, holtágak, csatornák, kisebb vízfolyások.

Jelentőség.  Húsa átsütve ízletesebb, mint a keszegeké, de inkább csak különlegességként, alkalmilag kerül asztalra, így gazdasági jelentősége nincs.