Ugrás a tartalomhoz

Magyarország halfaunája

Dr. Harka Ákos, Sallai Zoltán (2007)

Dr. Harka Ákos és Sallai Zoltán

Menyhal – Lota lota (Linnaeus, 1758)

Menyhal – Lota lota (Linnaeus, 1758)

Család: Tőkehalfélék (Gadidae)
Angol név: Burbot
Német név: Quappe

Ismertetőjegyek.  Nyúlánk, a feji részén fölülről, farki részén oldalról lapított hal. Feje aránylag rövid, de széles, orra közepesen hosszú, a szeme kicsi. Szája nagy, félig alsó állású, benne apró, hegyes fogak vannak. Szájhasítéka vízszintes, oldalról nézve a szem alá, többnyire annak hátsó vonaláig ér, alsó állkapcsáról egyetlen bajuszszál csüng. Két hátúszója közül az első rövidebb, 9-15 sugár támasztja, a második igen hosszú, sugarainak száma 68-90. Farkalatti úszója is nagyon hosszú, 63-85 sugarú. Különálló farokúszója kicsi, szimmetrikusan lekerekített. Hasúszói szokatlanul elöl, a toroktájon helyezkednek el. Pikkelyei nagyon aprók, alig észrevehetők. Oldalvonala a test elején folytonos, a farokúszó közelében szakadozott. Testének színe zöldesbarna, sötétebb márványozással. A nagyobb példányok hossza 40-50 cm, ritkán 60 centi körüli. A hazai horgászrekord 3,56 kg (2001).

Hasonló fajok.  Alakja, színezete és hosszú anális úszója a harcsához (56) teszi hasonlatossá, de annak csupán egyetlen, igen rövid hátúszója van, bajusza ellenben 6, köztük 2 igen hosszú is. Az afrikai harcsának (57) ugyan szintén igen hosszú a hátúszója, de 8 bajuszszála van. Más faj nem hasonlít hozzá annyira, hogy a megkülönböztetése gondot jelenthetne.

Környezet.  Az élénkebb sodrású hideg vizet és a kemény aljzatot kedveli, ezért nagyobb folyókban a pér-, paduc- és márnazónában érzi igazán jól magát. Jó alkalmazkodásának köszönhetően azonban az erősebben felmelegedő dévérzónában is megél, de ott nyári álmot alszik. Előfordul a magas hegységek pisztrángos vizeiben is, de a kis vízhozamú középhegységi patakokban nem él. Fenéklakó hal, többnyire a kövek között vagy a part üregeiben búvik meg.

Táplálék.  Fiatalabb korban a táplálékát elsősorban fenéklakó gerinctelen állatok alkotják, a 20 cm fölöttiek viszont áttérnek a ragadozó életmódra, s főként halakat fogyasztanak.

Szaporodás.  Három-négyévesen válik ivaréretté, szaporodása decembertől februárig tart. A folyók és nagyobb tavak mélyebb részein ívik, több részletben. Az ikra kezdetben lebeg, később a sóderes mederfenékre tapad. Az ikraszemek száma nőstényenként 300 ezertől 1 millióig terjed, átmérőjük kb. 1 mm.

Elterjedés.  Elterjedési területe igen nagy, az északi félteke hideg és mérsékelt éghajlati övében Európában, Ázsiában és Észak-Amerikában is megtalálható. Vizeinkben őshonos, folyóvizeink többségéből ismert:

  • Öreg-Duna, Mosoni-Duna, Duna, Rába, Lapincs, Láhn-patak, Marcal, Ipoly,

  • Dráva, Mura, Kerka, Fekete-víz, Karasica,

  • Tisza, Öreg-Túr, Szamos, Kraszna, Bodrog, Keleti-főcsatorna, Nyugati-főcsatorna, Sajó, Bódva, Hernád,

  • Hármas-Körös, Hortobágy-Berettyó, Kettős-Körös, Sebes-Körös, Berettyó, Maros,

  • Tisza-tó (folyómeder),

  • nagyobb, áramló vizű csatornák.

Jelentőség.  Hidegkedvelő faj lévén aktivitásának maximuma a téli hónapokra esik, amikor nem folyik intenzív halászat és horgászat vizeinken, ezért gazdasági jelentősége meglehetősen csekély. Pedig szálkamentes húsa kitűnő ízű, nagyméretű mája az ínyencek csemegéje.