Ugrás a tartalomhoz

Magyarország halfaunája

Dr. Harka Ákos, Sallai Zoltán (2007)

Dr. Harka Ákos és Sallai Zoltán

Pataki szajbling – Salvelinus fontinalis (Mitchill, 1814)

Pataki szajbling – Salvelinus fontinalis (Mitchill, 1814)

Család: Pisztrángfélék (Salmonidae)
Angol név: Brook trout
Német név: Bachsaibling

Ismertetőjegyek.  A pataki szajbling teste megnyúlt, hengeres, oldalról kissé lapított. Feje a testhez és a többi pisztrángfélénkhez képest nagy. Csúcsba nyíló szája nagy, szájhasítéka jóval a szem vonala mögé ér. A hátúszóját 9-10, anális úszóját 7-10 osztott sugár merevíti. Farokúszójának szegélye enyhén homorú. Pikkelyei kicsik, számok az oldalvonalon 200-230. Testszíne a háton sötétzöld, sárgás színű hullámos erezettel. Az oldala világos olajzöld, elszórt sárgásfehér és narancsvörös foltokkal, a has sárgás vagy piszkosfehér. A narancsvörös foltokat halvány kék udvar szegélyezheti. A páros úszók és az anális úszó szegélye – különösen a nászidőszakban – hófehér. A hátúszót hullámos, szabálytalan fekete sávok díszítik. A fiatalok oldalán nagy, haránt irányú foltok vannak, melyek idősebb korra eltűnnek. Az őshazájában eddig fogott legnagyobb példány 66 cm hosszú és 6,57 kg tömegű volt.

Hasonló fajok.  Leginkább a sebes pisztránghoz (65) hasonlít, de annak hátán soha sincs sárgás színű hullámos erezet, valamint páros úszóinak és anális úszójának a szegélye nem fehér. A pénzes pér (62) szájhasítéka nem ér a szem vonala mögé, a szivárványos pisztrángon (66) és a galócán (63) kizárólag fekete színű foltok találhatók, sárgás hullámvonalak soha.

Környezet.  A folyók hegyi, forráshoz közeli szakaszain érzi igazán jól magát. A hegyekben magasabb tengerszint feletti magasságig felhatol, mint a sebes pisztráng. A víz oxigéntartalmára kevésbé érzékeny, ezért olyan élőhelyeken is megél, ahol a pisztrángok nem maradnak meg. A szabályozott, búvóhely nélküli folyószakaszokat és tározókat is jobban tűri, mint a pisztrángok.

Táplálék.  A fiatalok elsődleges táplálékát rovarlárvák adják. Kifejlett korban nagyrészt vízi gerinctelen szervezeteket fogyaszt – rovarokat, rákokat, férgeket –, de kisebb halak is szerepelnek az étlapján. Táplálkozásában a többi pisztrángfélénél nagyobb szerepet játszanak a csigák.

Szaporodás.  Másfél-kétéves korban válik ivaréretté. Szaporodása októbertől decemberig tart, s ilyenkor a hímek hasa narancsvörösre színeződik. Általában a patakok forrás közeli szakaszán ívik, de megtörténhet a tavak fövenyes részein is. A nőstény az ikrát a kavicsos aljzaton mélyített kisebb gödrökbe rakja. Az ikraszemek száma meghaladhatja a 3 ezret, átmérője 3,35-5,0 mm között változhat.

Elterjedés.  Eredetileg Észak-Amerika keleti partvidékén honos, de a telepítéseknek köszönhetően eljutott a nyugati partvidékre is. Betelepítették Dél-Amerikába, Afrikába, Ázsiába, Ausztráliába és Új-Zélandra. A múlt század végén Európa számos országba betelepítették, de csak a Brit-szigeteken, Skandináviában, az Alpok és a Kárpátok országaiban volt sikeres a honosítása. Hazánkba 1884-ben hozták be. Jelenleg is van olyan pisztrángtelepünk, ahol foglalkoznak tartásával, de természetes vizeinkből nagyon ritkán kerül elő. Az utóbbi 20 évben három lelőhelyről írták le:

  • Pinka,

  • Viszlói-patak,

  • Garadna.

Jelentőség.  Külföldön előszeretettel helyezik ki a kedvező adottságú vizekbe, mert kitűnő horgászhal. Lazacéhoz hasonló húsa igen értékes, de ritkasága miatt nálunk gazdasági szempontból jelentéktelen.