Ugrás a tartalomhoz

Magyarország halfaunája

Dr. Harka Ákos, Sallai Zoltán (2007)

Dr. Harka Ákos és Sallai Zoltán

Harcsa – Silurus glanis Linnaeus, 1758

Harcsa – Silurus glanis Linnaeus, 1758

Család: Harcsafélék (Siluridae)
Angol név: Wels
Német név: Wels
Legkisebb kifogható méret: 50 cm. Tilalmi idő (10 kg alatti példányokra): május 2. – június 15.

Ismertetőjegyek.  Hosszúra nyúlt, a fején fölülről, a farokrészén oldalról erősen lapított testű hal. Feje széles, a szeme kicsi, orra rövid és lapos. Szája rendkívül nagy, félig fölső állású, benne több sorban és sűrűn parányi fogacskák ülnek. Felső állkapcsán két hosszú, az alsón 4 rövidebb bajuszszál található. Szokatlanul elől lévő és nagyon rövid hátúszójában mindössze 2-4 osztott sugár van. Farkalatti úszója ellenben nagyon hosszú, a végbélnyílástól egészen a farokúszó tövéig nyúlik, sugarainak száma 77-92. Mellúszójának első sugara vaskos, kemény, tompa végű csonttüskévé alakul. Teste teljesen pikkelytelen, oldalvonala végig jól látható. Színe a világosabb zöldesbarnától a feketéig terjedhet, rendszerint márványozott. A viza után legnagyobbra növő hala vizeinknek, hossza 2,5 métert is elérheti. A hazai horgászrekord 112 kg (2004).

Hasonló fajok.  Alakját tekintve nagyon hasonlít hozzá a törpeharcsa (53) és a fekete törpeharcsa (54), de ezek a hát- és a farokúszó között zsírúszót viselnek. A pettyes harcsának (55) is van zsírúszója, emellett a farokúszója bemetszett. Az afrikai harcsa (57) hátúszója feltűnően hosszú. Formára nagyon hasonló a menyhal (67) is, de állán csupán egyetlen bajuszszálat visel, hátúszója ellenben kettő van.

Környezet.  Nagyobb folyókban a paduczónától lefelé már megtalálható, a márna- és dévérzónában pedig népes állománya alakulhat ki, ha a meder és a partoldal bővelkedik búvóhelyként szolgáló gödrökben, üregekben. Patakokban nem él, és a kis folyókban is inkább csak akkor találjuk meg, ha azok kapcsolatban állnak valamilyen harcsás vízzel, például halastóval, tározóval. Jól érzi magát a folyók duzzasztott szakaszain és a tavakban is, de szaporodásához kedvezőbb az áramló víz.

Táplálék.  Falánk ragadozó, tápláléka elsősorban halakból áll – köztük saját fajtársaiból is –, de bőségesen fogyaszt méretének megfelelő gerinctelen állatokat is.

Szaporodás.  A 4-5 évesen ivaréretté váló harcsák ívása május-júniusra esik, amikor a víz hőmérséklete már tartósan 20 fok körül van. Állóvizekben a nád vagy a parti fák gyökérzetére, folyókban többnyire az áradás által elöntött hullámtéri növényzetre rakják le ikrájukat, amit később is őriznek. Az érett ikraszemek átmérője kb. 2 mm, számuk testtömeg-kilogrammonként mintegy 25 ezer.

Elterjedés.  Közép- és Kelet-Európában, valamint Kis-Ázsiában él. A magyarországi vizekben őshonos, elterjedt faj. Fontosabb lelőhelyei:

  • Öreg-Duna, Mosoni-Duna, Duna, Rábca, Rába, Marcal, Ipoly,

  • Zala, Zala-Somogyi-Határárok, Sió, Kapos,

  • Dráva, Mura, Kerka, Karasica,

  • Tisza, Túr, Öreg-úr, Szamos, Kraszna, Bodrog, Keleti-főcsatorna, Nyugati-főcsatorna, Sajó, Bódva, Hernád, Vadász-patak, Takta, Eger-patak, Csincse, Zagyva,

  • Hármas-Körös, Kettős-Körös, Fekete-Körös, Fehér-Körös, Hortobágy-Berettyó, Sebes-Körös, Berettyó, Ér, Maros,

  • Balaton, Kis-Balaton, Fertő, Velencei-tó, Tisza-tó,

  • egyéb tavak, tározók, horgásztavak, holtágak, csatornák.

Jelentőség.  Gazdasági szempontból igen jelentős, értékes halunk. Mellékhalként tógazdaságokban is nevelik, de a harcsazsákmány zöme természetes vizeinkből kerül ki. Halászatára és horgászatára egyaránt serkentőleg hat, hogy semmilyen más fajból nem remélhető olyan nagyméretű zsákmány, mint harcsából. Húsa egyébként szálkamentes, és bár zsírtartalma nagy, rendkívül ízletes.