Ugrás a tartalomhoz

Magyarország halfaunája

Dr. Harka Ákos, Sallai Zoltán (2007)

Dr. Harka Ákos és Sallai Zoltán

Fekete törpeharcsa – Ameiurus melas (Rafinesque, 1820)

Fekete törpeharcsa – Ameiurus melas (Rafinesque, 1820)

Család: Törpeharcsafélék (Ictaluridae)
Angol név: Black bullhead
Német név: Schwarzer Zwergwels

Ismertetőjegyek.  Vaskos testű, a fején felülről, a farokrészén oldalról lapított hal. Feje nagy, hátrafelé egyenletesen emelkedő, orra hosszú, a szeme kicsi. Szája széles, állkapcsain sűrű sorokban parányi kefefogak ülnek. Fölső és alsó állkapcsán egyaránt 4-4 bajuszszál foglal helyet. Rövid, 6-7 osztott sugárral támasztott hátúszója elején egy igen hegyes, kemény csonttüske van, és ehhez hasonló csonttüskét találunk a mellúszók elején is. Farkalatti úszója hosszú, benne 17-22 sugár számolható, a farokúszója nagy, a széle nagyjából egyenes, alig beöblösödő. A hát- és farokúszó között egy kis zsírúszó van. Bőre teljesen pikkelytelen, oldalvonala végighúzódik a testén. Színe az aranyló olajzöldtől a feketéig változó, de nem foltos, nem felhőzött, csak a farokúszó előtt látszik egy világosabb harántsáv. Úszói sötétszürkék vagy feketék, de az úszósugarak sokkal világosabbak a közöttük feszülő hártyánál. Aránylag kis termetű faj, nagyra nőtt példányainak a hossza 25-30 cm.

Hasonló fajok.  Nagyon hasonlít hozzá legközelebbi rokona, a törpeharcsa (53), de annak az oldalát nagyobb, szabálytalan foltok felhőzik, úszóiban a sugarak és az úszóhártya színe nem különbözik egymástól lényegesen, és farokúszója előtt rendszerint nincs világosabb színű harántsáv. A pettyes harcsa (55) farokúszója bemetszett, az afrikai harcsa (57) hátúszója feltűnően hosszú. A harcsát (56) a zsírúszó hiánya, a menyhalat (67) két hátúszója biztosan megkülönbözteti.

Környezet.  Nemcsak testfelépítése, hanem környezeti igényei is a törpeharcsáéhoz hasonlóak. Különbségek nyilván ez utóbbi téren is léteznek közöttük, de ezeket még alig ismerjük. A hazai tapasztalatok szerint önfenntartó állománya halastóban, kavicsbányatóban, víztározóban, a nem túlságosan gyors folyószakaszokon és a holtágakban alakult ki.

Táplálék.  Eddigi tapasztalatok alapján kisebb, fenéklakó gerinctelen állatokat fogyaszt, de növényi eredetű táplálékok is szerepelnek az étrendjében, idősebb példányai kisebb halakat is zsákmányolhatnak.

Szaporodás.  Szaporodását nálunk részletesen még nem vizsgálták, de nagy vonásokban egyezik a törpeharcsánál leírtakkal. Egyebek közt ennek tudható be, hogy a két rokon faj olykor még észak-amerikai természetes élőhelyén is kereszteződik egymással.

Elterjedés.  Eredeti hazája Észak-Amerika középső és keleti része. Európába a törpeharcsával együtt került be, előfordulására néhány nyugat-európai országban figyeltek fel. Magyarországra 1980-ban hozták be Olaszországból, de gyorsan terjedt, egyre több vizünkből ismert:

  • Duna, Rába, péri halastó, Bokodi-víztározó, szigetszentmiklósi kavicsbányató (Pest megye), Dunavölgyi-főcsatorna,

  • Zala, Kapos, Koppány, Baranya-csatorna, Váraljai-árok,

  • Dráva, Kerka, Kerta, Cserta, Zsdála, Hásságyi-víztározó (Baranya megye), Karasica,

  • Kurjantó-tó (Fülöpszállás), Dong-éri-főcsatorna,

  • Tisza, Szamos, Kraszna, Csaronda, Bodrog, Takta, Keleti-főcsatorna, Eger-patak, Rima, Csincse, Laskó, Zagyva, Tápió, Tarna,

  • Hármas-Körös, Kákafoki-Holt-Körös (Szarvas), Fekete-Körös, Hortobágy-Berettyó, Sebes-Körös, Berettyó, Kettős-Körös, Maros,

  • Balaton, Kis-Balaton, Tisza-tó,

  • egyéb tavak, holtágak, csatornák.

Jelentőség.  Gazdasági jelentősége a törpeharcsáéhoz hasonló. Megjelenését követően a birtokba vett vizeken oly mértékben elszaporodott, hogy állománya néhol többszörösen meghaladta a korábban betelepült rokon fajét. A túlszaporodásnak azonban egy nagy elhullással járó, valószínűleg vírus által okozott betegség véget vetett, így a két faj aránya kiegyenlítetté vált.