Ugrás a tartalomhoz

Magyarország halfaunája

Dr. Harka Ákos, Sallai Zoltán (2007)

Dr. Harka Ákos és Sallai Zoltán

Kövicsík – Barbatula barbatula (Linnaeus, 1758)

Kövicsík – Barbatula barbatula (Linnaeus, 1758)

Család: Kövicsíkfélék (Balitoridae)
Angol név: Stone loach
Német név: Schmerle
Védett. Eszmei értéke: 2 000 Ft.

Ismertetőjegyek.  Erősen megnyúlt hengeres testű hal, a feje fölülről, a faroknyele oldalról kissé lapított. Orra hosszú és tompa, a szeme kicsi. Alsó állású száját húsos ajkak keretezik. Fölső állkapcsának közepén 2-2 rövidebb, szájszögletében 1-1 valamivel hosszabb bajuszszálat visel. Hátúszójában az elágazó sugarak száma 7, a farkalatti úszójában 5. Farokúszójának széle közel egyenes. Teste első pillantásra pikkelytelennek tűnik, mert elszórtan elhelyezkedő apró és vékony pikkelyei alig észrevehetőek. Oldalvonala ellenben végig jól látható, majdnem egyenes lefutású. Oldalainak világosabb alapszínét szürkésbarna, hol finom rajzolatokból, hol nagyobb foltokból álló szabálytalan márványozás díszíti. Kis termetű halunk, testhossza legfeljebb 10-15 cm.

Hasonló fajok.  A rokon réticsík (49) oldalát nem foltok, hanem hosszanti csíkok díszítik, és farokúszójának vége teljesen lekerekített. A vágócsík (50) és a törpecsík (51) feje és teste oldalról erősebben lapított, és a szemük alatt egy hátrafelé álló, felmereszthető csonttüskéjük van. A fiatal angolna (9) nyúlánkabb, hasúszói hiányoznak, hát- és farkalatti úszója hosszú.

Környezet.  Nagyobb folyókban a pisztrángzónától a paduczóna aljáig fordul elő, lejjebb már csak véletlenszerűen. Középhegységi és dombvidéki patakjainkban, melyek többnyire a domolykózónába sorolhatók, általánosan elterjedt és gyakori faj.

Táplálék.  Vegyes táplálékon él, egyaránt fogyaszt apró fenéklakó állatokat, különböző növényi részeket és szerves törmeléket.

Szaporodás.  Ivarérettségét már 1-2 évesen eléri. Az 1 mm átmérőjű ikraszemek száma egy-egy nősténynél 3-5 ezer. Ívása elhúzódva, több részletben megy végbe. Aljzatként a parti növényeket és ezek kimosott gyökérzetét választja.

Elterjedés.  Őshonos halunk, amely csaknem egész Európában, valamint Szibériában él. Hazai elterjedése:

  • Öreg-Duna, Mosoni-Duna, Lajta, Duna, Rábca, Répce, Rába, Szakonyfalui-patak, Grajka patak, Szölnöki-patak, Hársas-patak, Huszászi-patak, Lapincs, Vörös-patak, Láhn-patak, Pinka, Strém, Gyöngyös-patak, Kis-séd, Pápai-Bakony-ér, Gerence, Csángota-ér, Pándzsa, Cuhai-Bakony-ér, Által-ér, Ipoly, Kemence-patak, Bernecei-patak, Dobroda, Pilismaróti-patak, Apátkúti-patak, Malom-patak, Bükkös-patak, Királyréti-patak, Morgó-patak, Nagyvölgyi-patak, Keskenybükki-patak, Sződi-patak,

  • Zala, Sárvíz (Egervár), Orosztonyi-patak, Eger-víz, Séd, Gaja, Kapos, Völgységi-patak,

  • Dráva, Mura, Kerka, Kerca, Szentgyörgyvölgyi-patak, Kebele, Cserta, Alsó- és Felső-Válicka,

  • Tisza, Szamos, Bózsva, Hosszú-patak, Bisó-patak, Nyíri-patak, Hotyka-patak, Radvány-patak, Tolcsva-patak, Komlóska-patak, Garadna, Csernely-patak, Hangony, Hódos-patak, Szuha, Csörgős-patak, Bódva, Rakaca, Jósva, Abodi-patak, Szuhogyi-patak, Hernád, Vadász-patak, Vasonca, Bársonyos, Cserenkő-patak, Szerencs-patak, Gilip-patak, Gönci-patak, Kulcsárvölgyi-patak (Bükkaranyos), Eger-patak, Csincse, Kácsi-patak, Laskó, Zagyva, Tápió, Galga, Szuha, Bér-patak, Tarna, Gyöngyös-patak, Rédei-Nagy-patak, Parádi-Tarna, Ilona-patak, Leleszi-patak,

  • Berettyó,

  • egyéb hegy- és dombvidéki kemény aljzatú patakok.

Jelentőség.  A pisztráng- és pérzónában az értékes ragadozók fontos tápláléka, ezért ott gazdaságilag is jelentősége van. A magyarországi patakok nem igazi pisztrángos vizek, a csúcsragadozó többnyire hiányzik belőlük, így a kövicsík haltáplálékként nem jelentős. Európában a ritka és veszélyeztetett fajok közé sorolják. Hazánkban még gyakori, védettsége az állomány megóvását szolgálja.