Ugrás a tartalomhoz

Magyarország halfaunája

Dr. Harka Ákos, Sallai Zoltán (2007)

Dr. Harka Ákos és Sallai Zoltán

Pettyes busa – Hypophthalmichthys nobilis (Richardson, 1845)

Pettyes busa – Hypophthalmichthys nobilis (Richardson, 1845)

Család: Pontyfélék (Cyprinidae)
Angol név: Bighead carp
Német név: Marmorkarpfen

Ismertetőjegyek.  Nyújtott testű, de meglehetősen magas, oldalról lapított hal. Feje nagy, homloka széles, aránylag kicsi szeme a fej alsó részén helyezkedik el. Szája fölső állású, a szögletéből húzott vízszintes a szem alsó szélénél húzódik. A hasúszók vonala mögött kezdődő rövid hátúszójában 10 elágazó sugár van. Farkalatti úszója hosszú, a széle homorú, 15-17 elágazó sugár támasztja. Mellúszói nagyok, hátrasimítva túlnyúlnak a hasúszók tövén. Hasoldalán egy jól látható él húzódik, de csak a hasúszók és a végbélnyílás közötti szakaszon. Pikkelyei aprók, számuk az oldalvonalon 114-120. Testének alapszíne ezüstös, amelyet szabálytalan barnás foltok márványoznak. Nagyobb példányai 50-70 cm hosszúak, de 1 méternél nagyobb is lehet. A hazai horgászrekord 69,1 kg (2001).

Hasonló fajok.  Alacsonyan ülő szeme mindegyik őshonos halunktól megkülönbözteti, csupán a rokon busafajjal téveszthető össze. A fehér busa (46) hátúszójában azonban csak 6-7 osztott sugár van, mellúszói hátrasimítva el sem érik a hasúszók tövét, és a hasa már a torkától kezdve éles a végbélnyílásig. Vizeinkben előfordul a két busafaj hibridje is, amelyen a tulajdonságok keverten, illetve átmeneti jelleggel mutatkoznak meg.

Környezet.  Eredeti hazájában folyóvízi hal. Szaporodni a folyók felsőbb szakaszaira vonul, majd onnan visszatérve a kiöntések planktonban gazdagabb, sekély vizeit keresi fel, ahol bőségesen talál táplálékot. Az áradások múltával visszatér a főmederbe, ahol a telet is tölti. A hazai állományt nem jellemzi ilyen szezonalitás, de jól alkalmazkodó faj lévén egyaránt megél a folyókban, a tavakban és holtágakban, a víztározókban és a nagyobb csatornákban.

Táplálék.  Táplálékát főként plankton és szerves törmelék alkotja, amit a kopoltyúíveinek belső oldalán kialakult készülék segítségével szűr ki a vízből. A planktonból inkább az állati szervezeteket fogyasztja, az algákat kevésbé.

Szaporodás.  Természetes szaporodását a hazai vizekben eddig még nem észlelték. Mesterséges szaporításhoz 6-8 éves példányai a legalkalmasabbak, melyeket hormonkezeléssel késztetnek petesejtjeik beérlelésére. Az ikraszemek száma anyahalanként 1 millió körül van, átmérőjük lefejéskor 1-1,5 mm, de a vízben két-háromszorosra duzzadnak, s kikelésig lebegnek.

Elterjedés.  Őshazája Kelet-Kína, de a honosítások következtében ma már több kontinensen is megtalálható. Európa középső és keleti részén széles körben elterjedt. Magyarországra 1963-ban hozták be Kínából. Lelőhelyi adatok:

  • Öreg-Duna, Mosoni-Duna, Duna, Rábca, Rába,

  • Zala, Sárvíz,

  • Dráva,

  • Tisza, Öreg-Túr, Szamos, Bodrog, Sajó, Zagyva,

  • Hármas-Körös, Kettős-Körös, Fekete-Körös, Fehér-Körös, Hortobágy-Berettyó, Sebes-Körös, Berettyó, Maros

  • Balaton, Kis-Balaton, Fertő, Velencei-tó, Tisza-tó,

  • egyéb tavak, halastavak, víztározók, holtágak, nagyobb csatornák.

Jelentőség.  Tógazdaságokban nevelt, gazdaságilag jelentős hal, noha mint zooplanktonevő bizonyos fokig őshonos halainknak is konkurense. Húsa a fehér busáénál ízesebb, telítetlen zsírsavakban pedig még gazdagabb, fogyasztása az érelmeszesedés és a szívinfarktus megelőzését szolgálja.