Ugrás a tartalomhoz

Magyarország halfaunája

Dr. Harka Ákos, Sallai Zoltán (2007)

Dr. Harka Ákos és Sallai Zoltán

Fehér busa – Hypophthalmichthys molitrix (Valenciennes, 1844)

Fehér busa – Hypophthalmichthys molitrix (Valenciennes, 1844)

Család: Pontyfélék (Cyprinidae)
Angol név: Silver carp
Német név: Silberkarpfen

Ismertetőjegyek.  Teste megnyúlt, közepesen magas, oldalról lapított. Feje viszonylag nagy, orra rövid, szája kicsi és felső állású. Fejéhez képest kicsi szeme szokatlanul alul helyezkedik el, a száj szögletéből húzott vízszintes átmegy rajta. A hasúszóknál hátrább kezdődő hátúszójában 6-7 elágazó sugár van. Farkalatti úszója hosszú, a széle homorú, osztott sugarainak száma 12-14. Hátrasimított mellúszói nem érik el a hasúszók tövét. Pikkelyei aprók, számuk az oldalvonalon 110-124. A hal hasoldalán, a toroktól a végbélnyílásig egy jól látható él húzódik. A halak színe ezüstös, nem márványozott. Nagyobb példányainak hossza 50-70 cm, de 1 méternél nagyobbak is előfordulnak.

Hasonló fajok.  Fejének alsó részén elhelyezkedő szemei a közeli rokon pettyes busa kivételével minden más hazai haltól megkülönböztetik. A hasonló kinézetű pettyes busa (47) ezüstös alapszínét szabálytalan barna foltok márványozzák, hátúszójában 10 osztott sugár van, a hasa csak a hasúszó és a végbélnyílás között éles, és hátrasimított mellúszói túlérnek a hasúszók tövén. A két busafaj természetes vizeinkben is előforduló hibridjein a tulajdonságok kevertek, illetve átmenetiek.

Környezet.  Eredeti hazájában a nagy folyók lakója. Tavasszal a folyók fölső szakaszaira vonul, ahonnan ívás után visszatérve, az elöntött ártér táplálékban gazdag, sekély vizeibe húzódik. Hazai tapasztalatok szerint a fehér busa jól alkalmazkodik a különböző környezeti viszonyokhoz. A közepes és nagyobb folyókon kívül jól fejlődik a kisebb és nagyobb tavakban, a víztározókban és a holtágakban is.

Táplálék.  Elsősorban fitoplanktont, azaz parányi lebegő algákat fogyaszt, de sok szerves törmeléket és zooplanktont is eszik. Táplálékát a kopoltyúívek belső oldalán kialakult készülék segítségével szűri ki a vízből.

Szaporodás.  Életének ötödik-hatodik évében válik ivaréretté, az ikrások testtömeg-kilogrammonként 60 ezer ivarsejtet érlelnek. Az ívás 20 0C vízhőmérséklet fölött, a folyók nyílt vizében megy végbe. A kibocsátott 1-1,5 mm átmérőjű ikraszemek rövid idő alatt három-négyszeresre duzzadnak, és kikelésig a vízben lebegve fejlődnek.

Elterjedés.  Eredeti hazája az Amur és az attól délre eső folyók vízrendszere. Közép- és Kelet-Európában már sokfelé megtalálható, Magyarországra 1963-ban hozták be. Lelőhelyei:

  • Öreg-Duna, Mosoni-Duna, Duna, Rábca, Rába, Marcal,

  • Zala, Sárvíz,

  • Dráva, Mura,

  • Tisza, Túr, Öreg-Túr, Szamos, Bodrog, Keleti-főcsatorna, Nyugati-főcsatorna, Sajó, Zagyva,

  • Hármas-Körös, Kettős-Körös, Fekete-Körös, Fehér-Körös, Hortobágy-Berettyó, Sebes-Körös, Berettyó, Maros,

  • Balaton, Kis-Balaton, Fertő, Velencei-tó, Tisza-tó,

  • egyéb tavak, halastavak, holtágak, nagyobb csatornák.

Jelentősége.  Fontos haszonhalunk, ugyanis zömmel olyan táplálékot – planktonikus algákat – alakít át halhússá, amelyet őshonos halaink nemigen fogyasztanak. Tógazdasági termelése a ponty mögé zárkózott fel, természetes vizekbe azonban nem szívesen helyezik ki, mert visszafogására nincs igazán megfelelő módszer. Húsa telítetlen zsírsavakban gazdag, fogyasztása segít az érrendszeri betegségek megelőzésében. Kellő fűszerezéssel ízletes ételek készíthetők belőle.