Ugrás a tartalomhoz

Magyarország halfaunája

Dr. Harka Ákos, Sallai Zoltán (2007)

Dr. Harka Ákos és Sallai Zoltán

Homoki küllő – Gobio kessleri Dybowski, 1862

Homoki küllő – Gobio kessleri Dybowski, 1862

Család: Pontyfélék (Cyprinidae)
Angol név: Kessler’s gudgeon
Német név: Kessler-Gründling
Védett. Eszmei értéke: 10 000 Ft.

Ismertetőjegyek.  Küllőink közül a legnyurgább, hátvonala a legkevésbé ívelt. Feje viszonylag rövid, orra tompa, közepes nagyságú szemei kissé fölfelé tekintenek. Szája alsó állású, szögletében 1-1 hosszabb bajuszszál található. Hátúszóját 8, farkalatti úszóját 6 elágazó sugár támasztja. Hát- és farokúszóján nincsenek nagyobb pettyek, csupán finom, sötét vonalkákból álló halvány harántsávok. Faroknyele kissé vaskos, hengerded, legkisebb magassága körülbelül megegyezik az anális úszó alapjának hátsó szélénél mért vastagságával. Végbélnyílása láthatóan közelebb esik a hasúszók tövéhez, mint a farkalatti úszó kezdetéhez. Pikkelyeinek száma az oldalvonalon 40-42. Kis növésű hal, testhossza 10-12, maximum 15 cm.

Hasonló fajok.  A fenékjáró küllőt (37) erősen pettyezett hát- és farokúszója, valamint magas faroknyele különbözteti meg. A halványfoltú küllő (38) háta és faroknyele is magasabb, emellett a hátúszójában rendszerint csak 7 osztott sugár van. A felpillantó küllő (39) hátúszójában is csak 7 elágazó sugár van, végbélnyílása pedig inkább az anális úszó kezdetéhez esik közelebb, mint a hasúszók tövéhez. Az alak és szájállás tekintetében ugyancsak hasonló márnát (35) és magyar márnát (36) 2 pár bajuszuk jól megkülönbözteti a csupán 1 pár bajuszt viselő küllőktől.

Környezet.  Áramláskedvelő faj, amely nagyobb tömegű és gyorsabb áramlású vizet, továbbá keményebb aljzatot igényel. Csekély vízhozamú patakjainkban és kis folyóinkban csak elvétve fordul elő. Gyakori viszont a közepes és nagyobb folyók sóderes és homokos szakaszain, ahol a víz sebessége 0,5 m/s körül alakul, vagyis a homoki küllő a márnazóna jellemző hala. Kisebb számban a paduczónában és a dévérzóna felső régiójában is találkozhatunk vele, de holtágakban és más állóvizekben nem él. Szívesen tartózkodik a sóderzátonyok alsó szélénél, ahová a víz sok szerves anyagot is sodor.

Táplálék.  Élelmét elsősorban a víz által szállított görgetett hordalékból válogatja. Elpusztult élőlények maradványai, apró fenéklakó állatok és vízbe hullott magvak adják táplálékát, de egyes vizsgálatok szerint algafogyasztása is jelentős.

Szaporodás.  Két-három éves korban válik ivaréretté, szaporodása áprilistól júliusig tart. Aránylag kevés ikrát érlel, amit íváskor elsősorban a folyók márnazónájának nem túl gyors sodrású részein, a homokos-sóderes mederfenékre rak.

Elterjedés.  A Duna vízrendszerének őshonos, bennszülött faja, amely itt, a Kárpát-medencében alakult ki. Előfordulása vizeinkben csak az 1980-as években bizonyosodott be, korábban előkerült példányait valószínűleg felpillantó küllőnek vélték. Lelőhelyei:

  • Öreg-Duna, Mosoni-Duna, Duna, Rába, Lapincs, Pinka, Ipoly, Kemence-patak,

  • Dráva, Mura,

  • Tisza, Szamos, Bózsva, Sajó, Hernád, Bódva, Szinva, Rakaca, Vadász-patak,

  • Fekete-Körös, Maros.

Jelentősége.  Gazdasági jelentősége nincs, természeti értéke viszont megközelíti a felpillantó küllőét, hiszen ugyancsak kis elterjedési területtel rendelkező halunk, amelynek elterjedési centruma a Duna-medence. Nagyobb arányú előfordulása annak köszönhető, hogy folyóink márnazónája még sok helyütt őrzi eredeti jellegét. Törvényeink védik, de eszmei értékének emelése indokolt lenne.