Ugrás a tartalomhoz

Magyarország halfaunája

Dr. Harka Ákos, Sallai Zoltán (2007)

Dr. Harka Ákos és Sallai Zoltán

Szilvaorrú keszeg – Vimba vimba (Linnaeus, 1758)

Szilvaorrú keszeg – Vimba vimba (Linnaeus, 1758)

Család: Pontyfélék (Cyprinidae)
Angol név: East European bream
Német név: Zährte

Ismertetőjegyek.  Nyúlánk, oldalról lapított, mérsékelten magas hátú hal. Közepes nagyságú fejéhez mérten az orra hosszú – nagyobb a szem átmérőjénél –, és előrébb nyúlik, mint a fölső állkapocs. Szája alsó állású, alulról nézve U alakú, ajkai lekerekítettek, nem éles szélűek. Hátúszójában 8, farkalatti úszójában 18-22 elágazó sugár számlálható, a mell- és a hasúszói kicsinyek. Farokúszója közepes méretű, mélyen bemetszett. Pikkelyei az átlagosnál kisebbek, számuk az oldalvonalon 55-62. A hát- és a farokúszó között a pikkelyek egy fűrészes élt alkotnak. Nagyobb példányai 20-30 cm hosszúak, de kivételesen 40 cm is lehet. A hazai horgászrekord 1,65 kg (2003).

Hasonló fajok.  Előreugró orra és alsó állású szája a paduchoz (33) teszi hasonlóvá, de annak szája alulról nézve nem U alakú, csak kissé ívelt, majdnem egyenes, az ajkai vésőszerűen élesek, és anális úszójában csak 10-12 osztott sugár van. A karikakeszeg (27), a dévérkeszeg (28) és a bagolykeszeg (30) szája legföljebb félig alsó állású, orruk nem nyúlik a szájuknál előbbre, a hátuk magasabban ívelt, és emellett még a pikkelyek számában is különböznek.

Környezet.  Eredetileg félsós tengeröblökben élő és onnan folyókba fölvándorló hal volt, de az idők folyamán állandóan édesvízben maradó populációi is kialakultak. A hazai állományok az utóbbi csoportba tartoznak. Áramláskedvelő faj, amely a paduczónától lefelé mindenütt előfordulhat. Nagyobb számban általában a márnazóna alsó, illetve a dévérzóna felső régiójában található, de ez folyónként változhat. Fiataljai a mellékpatakokba is felúsznak.

Táplálék.  A mederfenéken keresik táplálékukat. Étlapjukon férgek, apró rákok, puhatestűek és rovarlárvák mellett növényi anyagok is szerepelnek.

Szaporodás.  Ivarérettségét 3-5 éves korban éri el, szaporodása májustól júliusig tart. Az ikraszemek száma nőstényenként 30-100 ezer, átmérőjük kb. 1,5 mm. A hímek nászidőszakban feketés nászruhát öltenek, hasuk narancsszínűvé válik. Ívása főként a márnazóna sekély, de üledékmentes, kavicsos és sóderes, sodrott részein történik.

Elterjedés.  Őshonos európai halunk, amely zömmel kontinensünk középső és keleti részén terjedt el. Hazai előfordulása:

  • Öreg-Duna, Mosoni-Duna, Duna, Rába, Csörnöc-Herpenyő, Marcal, Ipoly, Dobroda, Sződi-patak,

  • Dráva, Mura, Kerka, Zsdála,

  • Tisza, Batár-patak, Szamos, Bodrog, Sajó, Bódva, Hernád, Vadász-patak,

  • Hármas-Körös, Kettős-Körös, Fekete-Körös, Fehér-Körös, Sebes-Körös, Maros.

Jelentőség.  Folyóinkban legfeljebb mérsékelt gyakoriságú, de többnyire inkább ritka fajnak számít, ezért közvetlen gazdasági jelentősége csekély. Az alföldi folyószakaszokon létesített vízlépcsők hatására az áramláskedvelő fajok élettere szűkül, ezért a szilvaorrú keszeget is a veszélyeztetett európai fajok közé soroljuk. Állományának csökkenése, illetve eltűnése a kiskörei duzzasztó üzembe helyezését követően is tapasztalható volt, de országos viszonylatban még elfogadható a helyzet.