Ugrás a tartalomhoz

Magyarország halfaunája

Dr. Harka Ákos, Sallai Zoltán (2007)

Dr. Harka Ákos és Sallai Zoltán

Laposkeszeg – Abramis ballerus (Linnaeus, 1758)

Laposkeszeg – Abramis ballerus (Linnaeus, 1758)

Család: Pontyfélék (Cyprinidae)
Angol név: Blue bream
Német név: Zope

Ismertetőjegyek.  Teste megnyúlt, oldalról erősen lapított, különösen a fiatalabbaké. Feje kicsi, orra rövid és hegyes, a szeme közepes méretű. Szája félig fölső állású, kicsi, szájhasítéka ferdén fölfelé irányul. Rövid hátúszójában 8, nagyon hosszú anális úszójában 36-45 elágazó sugár számlálható. Farokúszója mélyen bemetszett, alsó lebenye kissé hosszabb a felsőnél. Pikkelyei aprók, számuk az oldalvonal mentén 65-75, és a hátúszó alatti sorokban sokkal apróbbak, mint az oldalvonal közelében. Pikkelyei ezüstfényűek, a szegélyük sötétebb. Fejlett példányainak hossza 20-30, legföljebb 35 cm. A hazai horgászrekord 1,48 kg (1996).

Hasonló fajok.  Legjobban a bagolykeszeg (30) hasonlít hozzá, de annak az orra lekerekített, szája félig alsó állású, és pikkelyeinek száma az oldalvonalon csak 48-52. A karikakeszeg (27) és a dévérkeszeg (28) oldalvonalán ugyancsak kevesebb pikkely számlálható, és farkalatti úszójukban is kevesebb az osztott sugarak száma, még a harmincat sem éri el. A sujtásos küsz (25) szája csúcsba nyíló, mellúszójának töve vörhenyes. A szilvaorrú keszeg (31) szája teljesen alsó állású.

Környezet.  A nagyobb folyók dévérzónájának jellemző hala, de nem feltétlenül igényli az állandó vízáramlást. A nagy nyílt víztérrel rendelkező átfolyásos tározók mellett jól érzi magát az olyan holtágakban is, amelyeket az árvizek rendszeresen felfrissítenek. Kevésbé jelentős állományai a márnazónában és a kis folyók sügérzónájában is előfordulhatnak. A Balatonban élő laposkeszeg teljesen a tavi környezethez alkalmazkodott, de megjegyzendő, hogy a tónak vannak helyei, ahol szinte állandóan áramlik a víz, például a tihanyi szorosban.

Táplálék.  Elsősorban planktonevő hal, de a planktonrákok, algák és vízre hulló rovarok mellett igen sok szerves törmeléket is fogyaszt, fenéklakó állatot viszont csak keveset.

Szaporodás.  Ivarérettségét 3-5 évesen éri el, szaporodása áprilistól júniusig tart. A nőstények 20-70 ezer 1,5-2 mm átmérőjű ikraszemet érlelnek. Az ívás rendszerint az elöntött hullámtéri növényzet felett megy végbe, áradás elmaradása esetén a köves, sóderes mederrészeken.

Elterjedés.  Őshonos, európai elterjedésű halunk, megtalálható az Elbától az Urál folyóig. Hazai lelőhelyek:

  • Öreg-Duna, Mosoni-Duna, Duna, Rába, Marcal, Által-ér, Ipoly,

  • Zala,

  • Dráva, Rinya, Mura,

  • Tisza, Öreg-Túr, Szamos, Bodrog, Keleti-főcsatorna, Nyugati-főcsatorna, Sajó, Zagyva,

  • Hármas-Körös, Kettős-Körös, Hortobágy-Berettyó, Sebes-Körös, Berettyó, Fekete-Körös, Maros,

  • Balaton, Kis-Balaton, Tisza-tó,

  • nagyobb csatornák, nyílt vizű holtágak.

Jelentőség.  Nagy folyóink dévérzónájának keszegféléi között gyakoriság tekintetében a karikakeszeg és a dévérkeszeg után következik. A halászok zsákmányában főként tavasszal és ősszel jelentkezik, amikor a szaporodásra, illetve telelésre készülő halak nagyobb csapatokba verődve vonulnak az alkalmas helyekre. Húsa szálkás, de sütve és főzve egyaránt kitűnő ízű.