Ugrás a tartalomhoz

Magyarország halfaunája

Dr. Harka Ákos, Sallai Zoltán (2007)

Dr. Harka Ákos és Sallai Zoltán

Vaskos csabak – Leuciscus souffia agassizi (Cuvier & Valenciennes, 1844)

Vaskos csabak – Leuciscus souffia agassizi (Cuvier & Valenciennes, 1844)

Család: Pontyfélék (Cyprinidae)
Angol név: Soufie
Német név: Strömer
Védett. Eszmei értéke: 10 000 Ft.

Ismertetőjegyek.  Teste erősen megnyúlt, hengeres, oldalról kevéssé lapított. Feje aránylag kicsi, szeme közepes méretű. Félig alsó állású szája a kissé előrenyúló, tompa orr alatt található. Szájszöglete kevéssel túlér az orrnyílás vonalán, de a szem vonalát nem éri el. Pikkelyeinek száma az oldalvonal mentén 54-59. Hátúszója a hasúszó kezdetével egy vonalban, de rendszerint inkább kissé mögötte ered. A hátúszóban 8-9, a farkalatti úszóban 8-10 osztott úszósugár számolható, s mindkét úszó szegélye homorú. Oldalvonala narancsszínű, s fölötte – az orrtól a farokúszóig – egy kékesszürke sáv húzódik. Nászidőszakban az oldalvonal színe kifejezettebb, emellett az uszonyok tövén, valamint a kopoltyúfedőn is halvány narancsos elszíneződés figyelhető meg. Aránylag kis termetű hal, testhossza ritkán haladja meg a 20 centimétert.

Hasonló fajok.  Testformája és szájállása a nyúldomolykóéhoz (17) és a gyöngyös koncéréhoz (13) hasonló, de narancsszínű oldalvonala, valamint az oldalvonal fölött húzódó kékesszürke sáv alapján nemcsak tőlük, hanem minden más fajtól jól megkülönböztethető.

Környezet.  A folyóvizek felső szakaszának kifejezetten áramláskedvelő hala. Előfordulhat a pisztrángzóna alsó részében és a paduczónában is, de igazi élőhelye a pérzóna. Itt társhala ritkábban a sebes pisztrángnak, gyakrabban a fürge csellének, sujtásos küsznek, felpillantó küllőnek és a pénzes pérnek.

Táplálék.  Rendszerint a kavicsos szakaszokon, kisebb csapatokban keresi táplálékát, melyet a vízfenéken előforduló gerinctelen szervezetek alkotnak. Étlapján főként kisebb csigák, bolharákok, rovarlárvák szerepelnek, de alkalomadtán algákat és a vízre hulló hernyókat is fogyaszt.

Szaporodás.  Szaporodása április-május hónapokra esik, amikor a vízfolyások felső szakaszaira vonul. A hegyi vizek kavicsos medrű, sekély vizű, de sodrásos részein csoportosan ívik. Az ivarérett hímek zömmel 10-12 cm hosszúak, az ikrások valamivel nagyobbak.

Elterjedés.  A faj Franciaországban, Olaszországban, valamint a Duna és a Rajna vízrendszerében él. Legközelebbi, de határainkon kívül eső populációi a Mura szlovéniai szakaszán, illetve kelet felé a Felső-Tiszában, valamint a Tisza romániai mellékfolyóiban és azok patakjaiban élnek. Magyarországra csak alkalmilag sodródik le. Egyetlen bizonyított hazai előfordulása:

  • Tisza (Tiszacsécse, 2004)

Jelentőség.  Gazdasági jelentősége nincs, de természeti értéke nagy, hiszen halunk a Duna-medence bennszülött alfaja, amely gyakorlatilag ma is azon a kis területen él, ahol kialakult. Európai értékelés szerint veszélyeztetett, többfelé megfogyatkozott, eltűnőben lévő halunk. Megóvásáért elsősorban ott kell tenni, ahol önfenntartó populációi élnek. Hozzánk csak lesodródó példányai juthatnak el, de a törvény ezeket is védi.