Ugrás a tartalomhoz

Magyarország halfaunája

Dr. Harka Ákos, Sallai Zoltán (2007)

Dr. Harka Ákos és Sallai Zoltán

Fekete amur – Mylopharyngodon piceus (Richardson, 1846)

Fekete amur – Mylopharyngodon piceus (Richardson, 1846)

Család: Pontyfélék (Cyprinidae)
Angol név: black carp
Német név: Schwarzer Amur

Ismertetőjegyek.  Teste megnyúlt, többé-kevésbé hengeres, oldalról kevéssé lapított, hát- és hasvonala kevéssé ívelt. A test magassága négyszer fér el a standard testhosszban. Feje aránylag széles, ennek megfelelően alakul csúcsba nyíló vagy félig alsó állású szája is. Orrnyílásai között nincs bemélyedés, ezért az orrhát íve domború. Pikkelyei nagyok, erősek, számuk az oldalvonal mentén 39-43. Az oldalvonal fölött 6, alatta 4 pikkelysor húzódik. Hasúszói kissé a hátúszó vonala mögött erednek. Úszói lekerekítettek, szegélyük domború. A hátúszóját 7-8, anális úszóját 8 osztott úszósugár merevíti. Testszíne a háton sötét, szinte fekete, az oldalain sötét bronzos árnyalatú, a hasa piszkosfehér. Sötét színezetű uszonyaiban az úszósugarak világosabbak, mint a füstszínű úszóhártya. Hossza elérheti az 1 métert. Az eddigi legnagyobb példány a Jangce folyó vízrendszeréből került elő, tömege 55 kg volt. A hazai rekord 28,2 kg (2000).

Hasonló fajok.  Leginkább az amurral (14) téveszthető össze, de annak a színe sokkal világosabb. További különbség, hogy az amur oldalvonala alatt 5 pikkelysor számolható, és két orrnyílása között egy barázda húzódik, amelytől az orrháta homorú. A szintén hengeres testű domolykó (18), nyúldomolykó (17) és vaskos csabak (19) hasúszója kissé előrébb kezdődik, mint a hátúszója.

Környezet.  Őshazájában a nagy folyók lakója, ahol részben a főmederben, részben az elöntött ártér vizeiben él. Szaporodása az áramló vízben történik, táplálékát inkább a kiöntések vizében keresi. Nálunk elsősorban állóvizekben és csatornákban, valamint a folyók dévérzónájában bukkanhat fel.

Táplálék.  Az ivadék táplálékát kezdetben főként zooplankton adja, majd kisebb testű fenéklakó gerinctelen szervezetek alkotják. Kifejlett példányai szinte kizárólag puhatestűeket, vízben élő csigákat és kagylókat fogyasztanak.

Szaporodás.  Őshazájában május – június hónapokban ívik a folyók nyílt vizében, mikor a vízhőmérséklet eléri a 26-30 fokot. Az ikrások 116-173 ezer ikraszemet érlelnek. Megtermékenyült ikrája a kikelésig – hasonlóan az amuréhoz – szabadon lebeg a vízben.

Elterjedés.  Eredetileg Kelet-Ázsiában, az Amur, valamint a Huangho, a Jangce és a Vörös folyó vízrendszerében élt, de sokfelé meghonosították. Az amurral és busafajokkal együtt már a XV. században betelepítették Indiába és Tajvan szigetére. Európába az Amur folyóból hozták be, 1939-ben a volt Szovjetunió európai részére, majd később más országokba is. Hazánkba első alkalommal (1963-ban) véletlenül, a távol-keleti rokon fajok közé keveredve került. Továbbszaporításával azonban nem foglalkoztak, így a tógazdaságokból eltűnt. Később céltudatos importtal került ismét az országba. Jelzések szerint az amurral együtt egy-két természetes vizünkbe is kijutott. Ismert lelőhelyi adatai:

  • Tőzegbányató (Dorog, 2000)

  • Hármas-Körös (Szarvas, Bikazugi-Holt-Körös, 1998, Kunszentmárton 2000)

Jelentőség.  Őshazájában gazdasági szempontból jelentős faj. Nálunk azonban – tekintettel arra, hogy tápláléka részben egyezik más haszonhalainkéval – sokkal kisebb a jelentősége, mint a növényevő amuré. A szarvasi Halászati és Öntözési Kutatóintézetben kísérleti céllal jelenleg is tartják, hasznosítási lehetőségeit vizsgálják.