Ugrás a tartalomhoz

Magyarország halfaunája

Dr. Harka Ákos, Sallai Zoltán (2007)

Dr. Harka Ákos és Sallai Zoltán

Angolna – Anguilla anguilla (Linnaeus, 1758)

Angolna – Anguilla anguilla (Linnaeus, 1758)

Család: Angolnafélék (Anguillidae)
Angol név: Eel
Német név: Aal

Ismertetőjegyek.  Teste hosszan megnyúlt, kígyószerűen hengeres. Feje kicsi, felülről lapított, csúcsba nyíló szája viszont elég nagy, szöglete a szemek alá ér. Állkapcsain több sorba rendeződő hegyes kis fogak ülnek. Szűk kopoltyúréseit aránylag kicsiny kopoltyúfedők takarják. Különálló páratlan úszói nincsenek, mivel a hát-, a farok- és a farkalatti úszójuk egységes úszószegéllyé olvadt össze. Páros úszói közül is csak a mellúszókat találjuk meg, a hasúszói hiányoznak. Pikkelyei igen aprók, alig észrevehetők, bőre nyálkás, igen síkos. Színe kezdetben zöldesszürke, ami később fokozatosan megy át barnába, végül ezüstösbe. A nagyobbak mérete 50-80 cm, ritkábban 1 méter fölötti. A hazai horgászrekord 4,75 kg (1997).

Hasonló fajok.  A fiatal angolnához – hosszan megnyúlt hengeres teste és úszószegélye miatt – nagyon hasonlít a tiszai ingola (1) és a dunai ingola (2), de utóbbiaknak tölcsérszája van, állkapcsa nincs, továbbá egyáltalán nincsenek páros úszói, tehát mellúszójuk se. A kövicsík (52) és a többi csíkfaj már csak felületes ránézésre mutat hasonlóságot, különálló hát-, farok- és farkalatti úszójuk szembetűnő különbség.

Környezet.  Az angolna tengerben világra jött, fűzfalevél alakú lárváit az áramlatok sodorják Európa partjaihoz, miközben hengeres testű és áttetsző, úgynevezett üvegangolnákká alakulnak át. Az üvegangolnák a tengeri életmóddal szakítva megindulnak fölfelé a folyókon, és fokozatosan színesedve megkezdik édesvízi életszakaszukat, amely egy-két évtizeden át, ivarérettségük eléréséig tart. Jó alkalmazkodóképességük és erős vándorlási hajlamuk következtében a nagyobb folyók paduczónájától lefelé, a kis folyók sügérzónájában, a különböző tavakban, holtágakban és nagyobb csatornákban egyaránt felbukkannak.

Táplálék.  Táplálékát nagyobbrészt fenéklakó gerinctelen állatok, zömmel árvaszúnyoglárvák, kagylók és csigák, kisebbrészt apró halak alkotják.

Szaporodás.  Ismereteink szerint az Atlanti-óceán nyugati részén, a Sargasso-tengerben ívik, 100-200 méteres mélységben. Az ikraszemek száma nőstényenként 1-15 millió, átmérőjük kb. 1 mm, és mivel olajcseppet tartalmaznak, lebegnek a vízben. A kikelő, mintegy 5 mm hosszú átlátszó lárvák az áramlatok segítségével jó két év alatt érkeznek meg Európa partjaihoz, és egy újabb év leteltével kezdik meg útjukat a folyókon fölfelé, édesvízi életük színterére.

Elterjedés.  Európa atlanti-óceáni és földközi-tengeri partvidékén gyakori, a Fekete-tengerben és az oda torkolló folyókban ritka, de őshonos faj. Az utóbbi évtizedek telepítései következtében megszaporodtak hazai lelőhelyei:

  • Öreg-Duna, Mosoni-Duna, Duna, Rába, Marcal, Lapincs, Rábca, Ipoly,

  • Zala, Tapolcai-patak, Pécsely, Sió, Kapos,

  • Dráva, Mura,

  • Tisza, Öreg-Túr, Szamos, Bodrog, Nyugati-főcsatorna, Sajó, Zagyva,

  • Hármas-Körös, Kettős-Körös, Hortobágy-Berettyó, Berettyó, Sebes-Körös, Maros,

  • Balaton, Kis-Balaton, Fertő, Velencei-tó, Tisza-tó,

  • egyéb tavak, holtágak, nagyobb csatornák.

Jelentőség.  A nyugat-európai piacon jól értékesíthető, keresett hal, ez indokolta az utóbbi évtizedek jelentős telepítéseit, melynek következtében a horgászzsákmányban is növekedett az aránya. Az elmúlt évek balatoni elhullásai miatt a további telepítést megszüntették.