Ugrás a tartalomhoz

Magyarország halfaunája

Dr. Harka Ákos, Sallai Zoltán (2007)

Dr. Harka Ákos és Sallai Zoltán

Sőregtok – Acipenser stellatus Pallas, 1771

Sőregtok – Acipenser stellatus Pallas, 1771

Család: Tokfélék (Acipenseridae)
Angol név: Stellate sturgeon
Német név: Sternhausen
Védett. Eszmei értéke: 10 000 Ft.

Ismertetőjegyek.  Teste megnyúlt, hengeres. Enyhén felfelé ívelő orra tokféléink között a leghosszabb. Alsó állású szájnyílása a többi tokféléhez viszonyítva kicsi. Alsó ajka a középtájon megszakad, felső ajka – szintén középtájon – enyhén befelé ívelődik. Rojt nélküli, sima bajuszszálai rövidek, és bár tövük közelebb esik a szájnyíláshoz, mint az orrcsúcshoz, hátrasimítva meg sem közelítik a felső ajkat. A farokrészen elhelyezkedő hátúszójának sugárszáma 40-54, anális úszóját 22-35 úszósugár merevíti. A vértpikkelyek száma a hátán 9-16, az oldalán 26-43, a hasán 9-14. Testszíne a háton barnásfekete, oldalai sötétek vagy vörösbarnák, a hasa világos, fehér. Testhossza elérheti a 2 métert, testtömege az 50 kilogrammot, de a halászok zsákmányában inkább csak a 6 és 8 kg közötti példányok fordulnak elő.

Hasonló fajok .  A rokon fajoktól főként hosszú orra és rövid bajuszszálai alapján különíthető el. A viza (3) szája széles, a fej egyik szélétől a másikig ér, bajuszszálai hátrasimítva elérik a felső ajkat. A vágótok (4) orra rövid és vaskos, bajuszszálai az orrcsúcshoz közelebb erednek, mint a szájhoz. A simatok (5) ajka megszakítás nélkül futja körbe a szájnyílást, bajuszszálai finoman rojtozottak. A lénai tok (7) bajuszszálai hosszúak, hátrahajtva a szájig érnek. A kecsege (8) bajuszszálai rojtozottak, a felső ajkat elérik.

Környezet.  A sőregtok a többi tokféléhez hasonlóan anadrom faj, amely csak szaporodás idején úszik fel a tengerből a folyókba. Ívóhelye – a vizáéhoz hasonlóan – valamivel közelebb esik a tengerhez, mint a többi tokféléé. Az állomány egy része már ősszel, más része kora tavasszal indul meg a folyók dévérzónájának felső részén és a márnazóna alján található ívóhelyek felé. Teljesen édesvízi életmódra áttért változata nem ismert.

Táplálék.  Táplálékát főként fenéklakó gerinctelen szervezetek, bolharákok, rovarlárvák, férgek és puhatestűek alkotják, de a kisebb halakat, így például a különböző gébfajokat is elfogyasztja.

Szaporodás.  Ivarérettségüket a hímek 5, a nőstények 7 éves korban érik el. Ívásuk, amely májustól szeptemberig is elhúzódhat, a sóderes folyószakaszokon zajlik. Az ikraszemek száma – a kortól függően – 35-950 ezer lehet, átmérőjük 2,7-3,2 mm között változik.

Elterjedés:  A sőregtok a Kaszpi-, az Azovi-, a Fekete-, a Márvány- és az Égei-tengerben, valamint a felsorolt tengerekbe torkolló folyókban fordul elő. Megtalálható tehát például a Volga, Ural, Don, Kubán, Dnyeper, Dnyeszter és Duna vízrendszerében. A XIX. században még hazánkban is számos lelőhelye volt ismert, így a Duna (Pozsonyig), a Tisza (Tokajig), a Dráva (Légrádig), sőt a Zagyvában, a Körösben és a Marosban is fogták. A XX. század végére gyakorlatilag eltűnt vizeinkből. Az utolsó ismert hazai lelőhelyei:

  • Duna (Mohács, 1965),

  • Tisza (Hódmezővásárhely, 1965).

Jelentőség.  Hazánkban régebben is ritkább volt a többi tokfélénél, ezért halászata a múltban sem volt jelentős. Az Al-Dunán és a Duna-deltában viszont még ma is gyakori zsákmány a vágótokkal együtt. Az itthoni vizekben nagy valószínűséggel már nem található meg, védettsége tehát csupán az esetlegesen ide felúszó példányok oltalmát célozza.