Ugrás a tartalomhoz

Magyarország halfaunája

Dr. Harka Ákos, Sallai Zoltán (2007)

Dr. Harka Ákos és Sallai Zoltán

Vágótok – Acipenser gueldenstaedtii Brandt & Ratzeburg, 1833

Vágótok – Acipenser gueldenstaedtii Brandt & Ratzeburg, 1833

Család: Tokfélék (Acipenseridae)
Angol név: Russian sturgeon
Német név: Waxdick
Védett. Eszmei értéke: 10 000 Ft.

Ismertetőjegyek.  Teste megnyúlt, hengeres, orra viszonylag rövid, tompán lekerekített. Alsó állású szája közepes méretű. Alsó ajka középtájon megszakad, a fölsőt pedig egy befűződés két félre osztja. Bajuszszálai simák és rövidek, az orrcsúcshoz közelebb erednek, mint a szájhoz, hátrasimítva a fölső ajkat meg se közelítik. Vértpikkelyei nagyok, éles csúcsúak, számuk a háton 10-18, a hason 6-12. Hátúszója a farokrészen foglal helyet, úszósugarainak száma többnyire 33-51. Anális úszója a hátúszó alatt van, sugárszáma 21-33. Nagyra növő hal, az idős példányok 2 méternél hosszabbak is lehetnek.

Hasonló fajok.  A rokon tokféléket főleg a száj és a bajusz jellegzetességei különböztetik meg. A viza (3) szája olyan nagy, hogy majdnem eléri a fej szélességét, bajuszszálai a fölső ajakig nyúlnak. A kecsege (8) bajusza is elér a szájáig, emellett rojtozott is. A simatok (5) ajkai megszakítás nélkül keretezik a szájnyílást, bajusza finoman rojtozott. A vizeinkből eltűnt sőregtok (6) orra nagyon hosszú és keskeny. A lénai tok (7) bajuszszálai szintén közelebb erednek az orrcsúcshoz, mint a szájhoz, de hosszúak, hátrasimítva a felső ajakig érnek.

Környezet.  Tengerben élő vándorhal, amely szaporodáskor a betorkolló folyók márnazónáját keresi fel, de ívás után rövidesen visszatér sós vizű élőhelyére. Úgy tűnik azonban, hogy a Duna Vaskapu fölötti szakaszán egy teljesen édesvízi életmódra áttért állomány is kialakulóban van. A duzzasztómű fölötti folyószakasz halzsákmányában ugyanis a vágótok rendszeresen előfordul, bár sajnos egyre csökkenő mértékben, a magasabb folyószakaszokon pedig csak elvétve.

Táplálék.  Táplálékát elsősorban fenéklakó gerinctelen állatok alkotják, de az idősebb példányok étlapján kisebb halak is szerepelnek.

Szaporodás.  A tengerben élő vágótokok részint ősszel, részint kora tavasszal megindulnak a betorkolló folyók márnazónája felé, ahol előbbiek február-márciusban, utóbbiak április-májusban ívnak. Az ikraszemek mindkét esetben a nyílt, sóderes mederfenéken szóródnak szét. Számuk 100-800 ezer, átmérőjük 3-3,5 mm. Az állandóan édesvízben élő vágótokok szaporodása az ősszel felúszókéhoz lehet hasonló, de még tisztázatlan. A hímek 7-9, a nőstények 10-12 évesen válnak ivaréretté.

Elterjedés.  A vágótok a Fekete-, az Azovi- és a Kaszpi-tengerben, valamint az oda ömlő folyók vízrendszerében fordul elő. Őshonos, de kiveszőben lévő vándorhalunk. Valamikor a Duna és a Dráva teljes hazai szakaszán fogták, és felúszott a Tiszába meg a Hármas-Körösbe is. A Tiszában legutóbb 1980-ban észlelték Tiszafüreden. Az utóbbi 25 évben a következő vizekből került elő:

  • Öreg-Duna, Duna.

  • Tisza.

Jelentőség.  A tengerparti országok halászatában még komolyabb szerepet játszik, nálunk azonban rendkívüli ritkaságából adódóan semmiféle gazdasági jelentősége nincs. Természetes vizeinkben állandó édesvízi életmódot folytató önfenntartó állománya valószínűleg nincs, törvény általi védettsége az ide vándorló példányok megmaradását, megtelepedését szolgálja. Fogása tilos.