Ugrás a tartalomhoz

Magyarország halfaunája

Dr. Harka Ákos, Sallai Zoltán (2007)

Dr. Harka Ákos és Sallai Zoltán

Érzékszervek

Érzékszervek

A külvilág ingereit felfogó speciális érzékelősejtek (receptorsejtek) működésének lényege, hogy inger hatására elektromos potenciáljuk megváltozik. A kialakult elektromos impulzusokat – mint ingerületet – idegrostok továbbítják a központokba, ahol ezek nyomán megfelelő érzetek keletkeznek.

Az érzékelősejtek eloszlása és elrendeződése a hal testfelületén különböző lehet. Tapintóreceptorok például mindenfelé találhatók a bőrben, bár a fejtájékon és az úszókon sokkal sűrűbben, mint másutt. A látás és a szaglás receptorai viszont kizárólag a test meghatározott pontjain fordulnak elő, ahol – más szövetféleségekkel kiegészülve – a környezetüktől jól elhatárolódó érzékszerveket alkotnak.

A halak látószerve – típusát tekintve – úgynevezett hólyagszem (19. ábra). Alakja a beérkező fény irányában lapított gömb. Felszínét porcokkal erősített ínhártya burkolja – ehhez tapadnak a szemmozgató izmok –, alatta pedig a szemet ellátó hajszálerek hálózatából álló érhártya található. Kívülről látható felületét az alig görbült, átlátszó szaruhártya alkotja, mögötte többnyire fehér gyűrűként látszik a szivárványhártya (írisz), melynek nyílása a pupilla. Ebben helyezkedik el a gömbölyű szemlencse, melyet a hátulról hozzákapcsolódó izmos sarlónyúlvány – távolabbra nézéskor – kissé hátrahúz. A szem belsejét színtelen kocsonyás anyag, az üvegtest tölti ki, amelyen át a fénysugarak akadálytalanul érik el a szemgolyó hátsó falának belső rétegét, az ideghártyát (retina). A retinában találhatók a receptorsejtek, a fényre érzékeny pálcikák és a színek érzékelésére szolgáló csapok. Az érzékelősejtekben keletkező ingerületet a látóideg szállítja a szemből az agyi központokba.

1.19. ábra - A halszem vázlatos szerkezete

A halszem vázlatos szerkezete

A halak gömb alakú szemlencséje csak az 1-2 méteren belüli tárgyakról vetít éles képet a retinára. Görbülete ugyan nem változtatható, de ha a sarlónyúlvány izmai hátrahúzzák, az éleslátás határa mintegy 10 méterre nő. A víz–levegő határfelület fénytörő képességéből adódik, hogy a víz alól torzításmentesen csupán a felszínre merőleges irányban lehet kilátni. Ettől eltérve – mint egy kör alakú ablakon át – kezdetben még láthatók a felszín feletti tárgyak, bár a fénytörés következtében nem egészen ott, ahol a valóságban vannak. Még jobban eltérve a függőleges iránytól, a vízfelület tükörként viselkedik, teljesen lehetetlenné téve a kilátást. Egy vízparton álló személy tehát csak a közelben lévő halak számára látható, a távolabbiak számára nem, az ülő ember megpillantásához pedig még közelebb kell jönniük a parthoz.

A halak halló-egyensúlyérző szerve a koponya jobb és bal oldali hallótájékának csontos üregében elhelyezkedő hártyás labirintus (20. ábra). Felső részét három, egymásra merőleges síkban elhelyezkedő félkörös ívjárat alkotja, amelyek a sebességváltozás mértékének és irányának (elmozdulás, gyorsulás, lassulás) érzékelésére szolgálnak. A bennük lévő folyadék ugyanis tehetetlensége folytán a változással arányos mértékben az ellentétes irányba csapódik, amitől az ívjáratok tövénél lévő érzéksejtekben ingerület keletkezik­.

1.20. ábra - A halló- és egyensúlyérző szerv

A halló- és egyensúlyérző szerv

A félkörös ívjáratok alapjukkal a labirintus egyik tágulatához, a tömlőcskéhez kapcsolódnak. A tömlőcskében (utriculus), az alatta levő zsákocskában (sacculus) és ez utóbbi kidudorodásában, az öblöcskében (lagena) csontszerű mészképződmények, úgynevezett otolitok (hallókövek) vannak. Az otolitok a gravitáció irányának megfe­lelően ingerlik a tágulatok falában található receptorsejteket, vagyis lényegében a hal testhelyzetéről küldenek tájékoztatást az agyba.

Az otolitoknak és a velük kapcsolatban álló receptorsejteknek a hallásban is szerepe van. A vízben terjedő hanghullámok a halak testében – főként a gázzal telt úszóhólyagban – rezgéseket keltenek, amelyek – elsősorban csontok közvetítésével – a hártyás la­birintust kitöltő folyadékra is átterjednek. A folyadék rezgését a hallókövek továbbítják az érzéksejtekhez. A tömlőcske a kisebb rezgésszámú, azaz mélyebb, a zsákocska és az öblöcske a magasabb hangokat érzékeli. A halak az ember által hallható legmélyebb hangokat is képesek érzékelni, de már valószínűleg nem hangként, hanem a bőrüket bizsergető rezgésként.

Szárazföldi állatoknál a szaglás a légnemű, az ízlelés az oldott anyagok érzékelését je­lenti, ám a halak a szaganyagokkal is oldott állapotban találkoznak. Különbség viszont, hogy szaglással igen kis koncentrációban és nagyobb távolságról is képesek érzékelni a vegyi anyagokat, míg ízlelni csak az érzékszervükkel közvetlenül érintkező anyagokat tudják.

A halak szaglószerve az orrtájékon elhelyezkedő páros szaglógödör, amely vakon végződik, tehát a garattal nincs kapcsolatban. Bejáratát egy csavart bőrredő elülső és hátulsó orrnyílásra osztja. Némelyik halnál – például a tarka gébnél – az elülső orrnyílás kis csövecskeként nyúlik előre a szájnyílás fölött. A szaglógödör mélyén lévő csillószőrős érzéksejtekben egyes anyagok már rendkívül kis koncentrációban is ingerületet keltenek, melyet a szaglóideg vezet az agyi központba.

A szaglásnak fontos szerepe van a halak életében. Ismert, hogy a megsérült fürge cselle szaga menekülésre készteti a többieket, és az is, hogy a lazacok szaglásuk révén találnak vissza szaporodáskor arra a folyószakaszra, ahol meglátták a napvilágot. De akkor is érdemes eltöprengeni a szaglás jelentőségén, amikor azt látjuk, hogy két egymás mellett ülő horgász közül mindig csak az egyiknek van kapása. Nem lehetetlen ugyanis, hogy a dohányfüstös vagy szúnyogriasztós kézzel feltűzött csali riasztó szaga okozza a sikertelenséget.

Ízérzékelésre a kültakaró hámrétegébe mélyedő ízlelőbimbók szolgálnak, amelyek legnagyobb számban a szájüregben és a garatban találhatók. Igen sok halnál azonban az ajkakon, a bajuszszálakon, az ormányon, sőt a test egyéb helyein is előfordulnak. Az ízlelőbimbókat karcsú hengerre emlékeztető támasztósejtek és orsó alakú receptorsejtek építik fel, az utóbbiakban keletkező ingerület továbbításában pedig elsősorban az arcidegnek nevezett agyidegpár vesz részt.

Különleges mechanikai érzékszerve a halaknak az oldalszerv, ami a víz áramlásának érzékelésére szolgál. Ez tipikus esetben a test két oldalán, a bőr irharétegében végighúzódó csatorna, melynek falában csillós érzősejtek csoportjaiból álló érzőbimbók sorakoznak. A csatorna számos, az oldalszervet fedő pikkelyeket is átfúró nyílás révén áll kapcsolatban a külvilággal. Ezeknek a kívülről is látható nyílásoknak a sora az oldalvonal. Az oldalszerv csatornácskái azonban nem csupán a test oldalán, hanem a fejen is megtalálhatók. Nyílásai apró pontokként ott sorakoznak a szem fölött, a szem alatt és az alsó állkapcson azokon a halakon is, amelyeknek egyébként hiányzik az oldalvonala. Az oldalszerv szerepe ugyanis jóval több, mint annak érzékelése, hogy áll vagy mozog-e a víz. Segítsé­gével még a vak halak is tökéletesen eligazodnak a vízben lévő akadályok között, vagyis – némileg egy lokátorhoz hasonlóan – számos információt kapnak a külvilágról.

Megemlítjük végül, hogy a hal mélységbeli helyzetének érzékelésében az úszóhólyag is szerepet játszik, hiszen a benne uralkodó nyomás arányos a fölötte lévő vízréteg magasságával.