Ugrás a tartalomhoz

Magyarország halfaunája

Dr. Harka Ákos, Sallai Zoltán (2007)

Dr. Harka Ákos és Sallai Zoltán

Idegrendszer

Idegrendszer

Fejlettebb állatainknál a külső környezethez való alkalmazkodást és a belső szervek összehangolt működését elsősorban az idegrendszer szervező tevékenysége biztosítja. E két hatásterületnek megfelelően az idegrendszer két részre különíthető. Azt a részét, amelyik a külvilág ingereire adott válaszok révén az alkalmazkodást teszi lehetővé, szomatikus idegrendszernek nevezzük. A másik része, amely az életfolyamatok fenntartásáért és a szervezet belső stabilitásáért felelős, a vegetatív idegrendszer.

Anatómiai szempontból ugyancsak két részre tagolható az idegrendszer. Központi része az agy és a gerincvelő, környéki részét az e központokon kívül elhelyezkedő agy­idegek, gerincidegek, dúcok, rostok alkotják.

A központi idegrendszer ősibb és egyszerűbb része a gerincvelő (medulla spinalis). Világos színű, fonalhoz hasonló szerv, amely a gerincoszlop hátoldalán, a csigolyák idegívszárai által alkotott csatornában foglal helyet. Belsejét a főként idegsejteket (neuronokat) tartalmazó szürkeállomány, külső köpenyét az idegrostokból álló fehérállomány alkotja. Ennek megfelelően kettős feladatot lát el: sejtjei részt vesznek az egyszerűbb reflexek, ingerválaszok kialakításában, rostjai pedig kapcsolatot teremtenek a központi idegrendszer egyes részei között.

A halak agya (cerebrum) aránylag kicsi – körülötte a koponya üregét nagyrészt zsírszövet tölti ki –, tagolódása azonban hasonló a magasabb rendű gerincesekéhez (18. ábra). Leghátsó része a nyúltagy, amely lényegében a gerincvelő folytatása. Rajta haladnak át az érző- és mozgatópályák, sejtcsoportjai pedig a belső szervek szabályozásában és a vázizomzat működtetésében vesznek részt. A fölötte elhelyezkedő kisagy általában jól fejlett. Ide futnak be a helyzetérzőszervből és az oldalszervből érkező információk, és innen indulnak ki a legfontosabb mozgatórostok. Ugyancsak nagyon fejlett a halak középagya is, ahová a szemből és a hallószervből származó ingerületek jutnak, de jelentősek az agy egyéb részeivel kapcsolatot tartó rostjai is. A köztiagy kevésbé fejlett. Talamusznak nevezett felső része az érzékszervektől érkező ingerületek feldolgozásában, az alatta lévő hipotalamusz pedig a hormonális szabályozásban vesz részt. A halak nagyagya csak nevében nagy, valójában meglehetősen fejletlen, amiért előagynak is nevezik. Nem különül féltekékre, és a magasabb rendű idegtevékenység alapjául szolgáló agykéregnek még csupán primitív kezdeményei mutatkoznak. Fő működési területe a szagérzékeléssel kapcsolatos, ennek megfelelően az elülső részén található szaglólebenyek fejlettek.

1.18. ábra - A hal agya felül- és oldalnézetben

A hal agya felül- és oldalnézetben

Az idegrendszer környéki részéhez tartozó agyidegek elsősorban az érzékszerveket és a fejtájék különböző területeit kötik össze az aggyal, de akad közöttük olyan is, amelynek ágai szinte minden belső szervhez eljutnak. Ismertebb közülük a szagló-, a látó-, a szemmozgató, a halló-egyensúlyérző valamint a szem és a száj környékét beidegző háromosztatú, továbbá a számos belső szervhez eljutó bolygóideg. A 10 (egyesek szerint 12) pár agyideg többsége kizárólag szomatikus rostokat tartalmaz, de például a szemmozgató vagy a bolygóideg vegetatív rostokat is tartalmaz. Aszerint, hogy az idegek rostjaiban milyen irányú az ingerület vezetése, megkülönböztetünk érzőidegeket (pl. a halló-egyensúlyérző), mozgatóidegeket (pl. a szemmozgató) és kevert idegeket (pl. a háromosztatú).

Az ugyancsak páros gerincvelői idegek száma megegyezik a csigolyák számával. Mindegyikük tartalmaz szomatikus és vegetatív, illetve ezen belül érző- és mozgatórostokat is. A központi idegrendszer kapcsolatát a bőrrel és a vázizmokkal a szomatikus rostok, a zsigeri szervekkel pedig – neuroncsoportokból álló dúcokon keresztül – a vegetatív rostok biztosítják.

A belső szervek működésének összhangjáért felelős vegetatív idegrendszer további két részre osztható fel. Szimpatikus része – a hormonrendszerrel együttműködve – a szervezetet fokozott energiatermelésre, tartalékainak mozgósítására készteti. Je­lentősége különösen veszély esetén, pl. ragadozók előli meneküléskor mutatkozik meg, amikor a vázizmok különösen sok energiát igényelnek. A paraszimpatikus idegrendszer hatása ezzel épp ellentétes, az energiaraktárak feltöltését segíti elő. A két rendszer azonban nem egymás ellen, hanem egymást kiegészítve működik, hiszen a fokozott működést éppen a tartalékképzés teszi lehetővé.