Ugrás a tartalomhoz

Magyarország halfaunája

Dr. Harka Ákos, Sallai Zoltán (2007)

Dr. Harka Ákos és Sallai Zoltán

1. fejezet - A halak szervezete

1. fejezet - A halak szervezete

Halaknak – tágabb értelemben – azokat a változó testhőmérsékletű vízi gerinces állatokat nevezzük, amelyek egész életük során kopoltyúval lélegeznek és jellegzetes mozgásszerveik az úszók. Ezek alapján tehát közéjük sorolhatók a kezdetleges vonásokat mutató körszájúak is, melyeket vizeinkben két ingolafaj képvisel. Fejlettebb halaink jelentősége azonban összehasonlíthatatlanul nagyobb, ezért a további jellemzés elsősorban rájuk vonatkozik.

Testfelépítés

Halaink tipikus testformája az oldalról többé-kevésbé összenyomott orsó alak. Ez az áramvonalas forma igen előnyös a sebes vizekben élő és a sokat úszó fajok számára, amilyen például a galóca vagy a domolykó. Az oldalról erősen összenyomott, magasan ívelt hátú halak a lassú és állóvizek lakói, miként a dévérkeszeg vagy a széles kárász. A fenéklakó halaknál – például a harcsánál, a törpeharcsánál vagy a békafejű gébnél – a fej és a törzs hát-hasi irányban lapított.

A test alakja örökletes tulajdonság ugyan, de kialakításában a környezeti viszonyok is szerepet játszanak. Ennek eredményeként az egyazon szülőpártól származó, de eltérő viszonyok között növekedő halak külseje is eltérő lehet. Példa erre a tógazdasági ponty, amely állóvízben tartva megőrzi magas hátívét, folyóvízbe telepítve nyúlánkabbá válik.

A halakon három testtájat különböztetünk meg: a fejet, a törzset és a farkat. A fej az orrcsúcstól a kopoltyúrésig terjed. Rajta találjuk a két orrnyílást, amely a zárt szaglógödrökbe vezet, továbbá a két szemet, valamint egyes fajoknál a bajusznak nevezett tapogatókat. A fej mozgathatatlanul kapcsolódik a törzshöz, amely a kopoltyúréstől a végbélnyílásig tart. A törzsön találjuk a páros mell- és hasúszókat, továbbá többnyire a hátúszót is, ám utóbbi a farokra is áthelyeződhet. A testnek a végbélnyílástól a farokúszó tövéig terjedő része a farok. Ezen foglal helyet a farokúszó és a farkalatti vagy anális úszó. A faroknak az anális úszó és farokúszó közötti részét faroknyélnek nevezzük (1. ábra).

A halak méretét többféleképpen adhatjuk meg. Általában a szabvány vagy standard testhosszt (longitudo corporis, jele Lc vagy lc) használjuk, de a növekedésvizsgálatok eredményei között a teljes hossz (longitudo totalis, jele Lt vagy lt) is szerepelhet. Előbbit az orrcsúcstól a farokúszó kezdetéig, utóbbit a természetes tartású farokúszó leghátsó pontjáig mérjük. A mérést az egyenes helyzetű gerincoszloppal párhuzamosan kell végezni, tehát nem a kidomborodó test ívének megfelelően. A pisztráng- és tokfélék hosszát régebben a farokúszó hátsó szélének legmélyebben beöblösödő pontjáig mérték, az egységesség érdekében azonban újabban e villahossznak nevezett méret helyett is a szabvány testhosszt használjuk.

Halaink hossza meglehetősen tág határok között változik. A kurta baing például csupán 6-8 cm, harcsáink elérhetik a 3 métert, a vizának pedig hajdan 6-8 méteres példányai is előkerültek a Dunából.

1.1. ábra - A fontosabb testrészek és méretek

A fontosabb testrészek és méretek