Ugrás a tartalomhoz

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON

KAPRONCZAY KÁROLY

Mundus Kiadó

M

M

Machik Béla (Zágráb, 1839. aug. 7. – Bp., 1879. júl. 13.) orvos, belgyógyász, egy. tanár. 1863-ban szerzett orvosdoktori oklevelet Pesten, majd európai körúton járt. 1865–1866-ban a pesti Szent Rókus Kórház belgyógyásza, az egy.-en a tüdő- és szívbetegségekről tartott előadásokat. Az 1866. évi kolerajárvány idején koleraorvos. 1867-től Korányi Frigyes asszisztense, a magnetizmus követője. 1869-től a kolozsvári Orvos-Sebészi Tanint.-ben a kórtan, 1872-től a kolozsvári egy.-en a belgyógyászat ny. r. tanára. 1874-ben rektor. Tbc-ben halt meg. – Fm.: Beiträge zur Kenttniss des Sehnen­gewebes (Bécs, 1859).

Madai Dávid Sámuel (Selmecbánya, 1709. jan. 4. – Benkendorf, 1780. júl. 2.) orvos, egy. tanár. Moller Ottó Károly orvosi iskolájában készült fel egy. orvosi tanulmányaira. 1732-ben Halléban szerzett orvosdoktori oklevelet. Előadott a wittenbergi orvosi karon. Udvari orvosként meggazdagodott, de nem adta fel praxisát. Számos írását nyomtatásban is megjelen­tette. – Fm.: Dissertatio inauguralis medica de morbis accultis... (Halle, 1732); Szükséges oktatás miképpen kiki e mostani behatolt döghalálban... magát őrizheti és orvosolhatja (Halle, 1739); Abhandlung von der sogenan­neten Kalten oder Wechselfiebern (Halle, 1747).

Madács Péter (Veszverés, 1729. febr. 28. – Rimaszombat, 1805. nov. 20.) orvos. A debreceni ref. kollégiumban Hatvani István tanítványa, 1754–1756 között Boroszlóban gyógyszerészsegéd, 1757-ben Halléban, majd Witten­bergben orvosi tanulmányokat folytatott. 1762-től a wittenbergi bonctani múzeum őre. 1756-ban visszatért Boroszlóba, majd Mo.-ra, de 1766-tól Lipcsében, Wittenbergben, majd Berlinben tanult. Az utóbbi helyen 1770-ben orvosi oklevelet szerzett, amit 1774-ben a nagyszombati orvosi karon honosított. 1772-től Liptó vm., 1776-tól haláláig Kishont vm. tiszti főorvosa. – Fm.: De modo regenerationis vasorum (Wittenberg, 1770); Theoria affinitatum che­micarum, quam... (Nagyszombat, 1774) – Irod.: Duka Zólyomi N.: M. P. (Orv. Hetil., 1974); Kapronczay K.: M. P. (Orv. Hetil., 1980).

Madzsar József (Nagykároly, 1876. márc. 12. – Arhangelszk, SZU., 1940. szept. 2.) orvos, baloldali politikus. Orvosi oklevelét 1899-ben a bp.-i egy.-en szerezte, tanulmányai befejezése után biztosítótársasági orvosként működött, 1911-ben felhagyott az orvosi gyakorlattal. A darwinizmus egyik mo.-i népszerűsítője, az antialkoholista mozgalom szervezője. Szabó Ervin köréhez tarozott, számos előadást tartott a Galilei Körben. 1911-től a Főv. Könyvtár főkönyv­tárosa, majd 1919-ig igazgatója. 1914-ben a Radikális Párt alelnöke, a Huszadik Század munkatársa, a Társadalomtud. Társ. elnöke. Egyik szerkesztője Marx–Engels válogatott munkái kiadásának, 1917 őszétől a bp.-i egy. orvosi karán a társadalom-orvostan magántanára. 1918. október és 1919. március között népjóléti államtitkár, a Tanácsköztársaság idején népbiztoshelyettes, a közegészségügy irányítója. 1921-ben emigrált, 1924-ben hazatért. Szerkesztette a Társadalmi Lexikont (1928), részt vett a Révai, a Tolnai és a Genius Lexikon szerkesztésében. Előbb a SZDP, majd az MKP tagja, a Társadalmi Szemle szerkesztője. Több­ször letartóztatták, 1935-ben Csehszlovákiába, 1936-ban a SZU-ba emigrált, ahol 1938-ban letartóztatták, munkatáborban halt meg. – Fm.: A szeszes italok hatása az utódokra (Bp., 1905); Darwinizmus és lamarckizmus (Bp., 1909); A jövő nemzedék védelme és a háború (Bp., 1916); A meddő Budapest (Bp., 1916); Az ember származása és a származástan vázlata (Bp., 1918); Madzsar József válogatott írásai (Bp., 1957) – Irod.: Réti E.: M. J. (Bp., 1959); Repiszky T.: Dr. M. J., az orvos (Egészségügyi Munka, 1991).

Magyar Imre (Losonc, 1910. okt. 14. – Bp., 1984. máj. 25.) orvos, belgyógyász, egy. tanár, író, az orvostud. kandidátusa (1952), doktora (1962). 1934-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1934–1936-ban a bp.-i III. sz. belklinikán dolgozott, majd a Belgyógyászati Intézetben folytatta orvosi pályáját. 1940–1944-ben magánkórházakban dolgozott, majd munkaszolgálatos volt. 1945-től az I. sz. belklinikán tanársegéd, 1948-ban magántanár, 1952-ben docens. 1960–1965-ben az OTKI I. sz. belklinikáján tszv. egy. tanár, 1962–1965-ben intézeti igazgató, 1965–1980-ban a SOTE I. sz belklinika ig.-ja, tszv. egy. tanára. Kiváló belgyógyász, e szakterület szinte minden ágát magas színvonalon művelte. Több száz közleménye és könyve jelent meg nyomtatásban, legjelentősebb a húsz kiadást megérő, Petrányi Gyulával közösen írt A belgyógyászat alapvonalai c. háromkötetes monográfiája. Kiemelkedő tudású humanista, szépíró. A M. Belgyógyászati, a M. Diabétesz, a M. Gastroenteroló­giai Társ. elnöke, számos hazai és külföldi társaság tagja, a Semmelweis Ignác-emlékérem tulajdonosa. 1991-ben az ő nevét vette fel a komlói Városi Kórház. – Fm.: A belgyógyászat alapvonalai (Petrányi Gyulával, I–III. köt., Bp., 1948); Erlankungen der Leber und der Gallenwege (I–II. köt., Bp., – Berlin, 1961); Az epehólyag és az epeutak betegségei (Bp., 1966); Kozmikus sértődés (tanulmányok, Bp., 1968); Korányi Sándor (Bp. 1970); Ruth (reg., Bp., 1971); Judit (reg., Bp., 1973); Rövid belgyógyászat (Bp., 1975); Az évszázad gyermeke (reg., Bp., 1980); Behrens doktor és társai (esszék, Bp., 1980); Belbetegségek elkülönítő diagnózisa (Bp., 1981); Az orvos és beteg (Bp., 1983); A kérdés (visszaemlékezés, Bp., 1984); Oly korban éltem ám… (Bp., 1984); A máj, az epeutak és a hasnyálmirigy betegségei (Bp., 1985) – Irod.: M. I. (Orv. Hetil., 1984, 24. sz.).

Magyary-Kossa Gyula, 1909-ig Kós­sa (Debrecen, 1865. jan. 8. – Bp., 1944. jún. 21.) orvos, farmakológus, orvostörténész, egy. tanár, az MTA lev. tagja (1920). 1888-ban végzett a bp.-i egy. orvosi karán, 1889-től a gyógyszertani tsz.-en tanársegéd, majd adjunktusa. 1894-ben a méregtan magántanára, 1896-tól a botanika és a gyógyszertan ny. r. tanára az Állatorvosi Főisk.-án. Kutatásokat végzett a morfin, a mérgező növények hatástanáról, foglalkozott a mérgezések diagnosztikájával, gyógyszerhatás­tannal. Alapvető orvostörténeti kutatásokat vég­zett, a Magyar orvosi emlékek (I–IV. köt.) forrásfeltáró kötetei a későbbi kutatások alapját képezték. 1921-ben az orvostörténelem rk. tanára lett. – Fm.: A mérgezések diagnostikája (Bp., 1894); Gyógyszerrendelés (Bp., 1901); Ma­gyar állatorvosi könyvészet 1472-1904 (Bp., 1904); Dekandenciában van-e a magyar tudományosság (Bp., 1905); Régi magyar gyógy­szernevek (Bp., 1909, reprint: 1970); A régi magyar orvosnövendék (Bp., 1909); A hazai gyógynövények hatása és orvosi használata (Bp., 1926); Magyar orvosi emlékek (I–IV. köt., Bp., 1929–1940, V. köt., Bp., 1996); Un­garische medizinische Erinnerungen (Bp., 1935); Régi magyar bábákról (Debrecen, 1938) Irod.: Vámossy Z.: M.-K. Gy. (Orv. Hetil., 1944); Karasszon D.: Híres magyar orvosok (Bp., 2000).

Maizner János (Vác, 1828. máj. 24. – Kolozsvár, 1902. jún. 30.) orvos, egy. tanár. 1852-ben végzett a pesti orvosi karon, Balassa János és Semmelweis Ignác asszisztense. 1859-től a kolozsvári Orvos-Sebészi Tanintézet, majd a kolozsvári egy. orvosi karán a szülészet-nőgyógyászat ny. r. tanára. 1885-ben rektor, 1875-ben az orvosi kar dékánja. Semmelweis követője, a súlyszámítási normák kidolgozója. Az orvosegyetem történetével is foglalkozott. – Fm.: A magyar orvostudományi irodalom 1770-ig (Kolozsvár, 1875); A kolozsvári Orvos-Sebészi Tanintézet történeti vázlata 1775–1872 (Kolozsvár, 1890) – Irod.: M. J. (Orv. Hetil., 1902); Dörnyey S. – Dörnyeyné Dapsy H.: Semmelweis hazai utóéletének első évtizede, II. köt. Semmelweis közvetlen iskolája (Orvostört. Közlem., 1970).

Makai Endre, Braun (Temesvár, 1884. jan. 3. – Bp., 1972. jan. 30.) orvos. sebész. 1908-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1908–1910-ben a bp.-i I. sz. sebészeti klinikán gyakornok, 1910–1917-ben a Rókus Kórház alorvosa. 1912-ben – a balkáni háború idején – hadikórházat vezetett Belgrádban és Kraljevóban. 1914–1917-ben katonaorvos. 1917–1944-ben az Áll. Gyermekmenhely sebész főorvosa. 1948–1961-ben a Fehér Kereszt Kórház főorvosa, 1948-ban c. rk. tanár, az Igazságügyi Orv. Tanács tagja. A hashártyagyulladás gyógyításával, az idegvarratok kérdéseivel foglalkozott. Elsőként javasolta fagyás esetén a szimpatikus idegrostok kiiktatását. Elsőként írta le a lipogranulomatosis subcutanea kórképét, melyet külföldön róla neveztek el. – Fm.: Er­gebnisse der allgemeinen Pathologie (Bp., 1913); Érdekesebb sérülések, úgynevezett ál­aneurysma esetek a sebészi megoldás módjainak megvilágítására (Bp., 1916); Az izomműködés helyreállításáról folytonosságukban megszakított idegeken végzett műtétek után (Bp., 1916) – Irod.: Fischer A.: Dr. M. E. (Orv. Hetil., 1972, 12. sz.).

Makara Lajos (Pápa, 1862. márc. 20. – Kolozsvár, 1915. nov. 5.) orvos, egy. tanár. Orvosi oklevelét 1885-ben a bp.-i egy.-en szerezte. 1885 és 1887 között az anatómiai int. munkatársa, 1887-től az I. sz. sebészeti klinikán tanársegéd, 1898-ban a sebészet magántanára. 1905-től haláláig a kolozsvári egy. I. sz. sebészeti klinikájának az igazgatója, ny. r. tanár. Sebészeti anatómiával és preparatív műtéti technikával foglalkozott. – Fm.: Az emlőrák sebészi kezelésének mai állása (Bp., 1897); A végtagok sebészeti bántalmainak gyógyítása (Bp., 1905); Tapasztalatok a lumbális anal­gesiáról és e tan mai állása (Bp., 1906); A Mayo-féle gyökeres köldöksérvműtétről (Kolozsvár, 1907); A nyaki gümős lymhomákról (Bp., 1913); Tájékoztató a hadi sebészetről (Kolozsvár, 1915) – Irod.: M. L. (Gyógyászat, 1915); Back F.: Emlékezés M. L.-ra (Orv. Hetil., 1993).

Malán Mihály (Zólyom, 1900. szept. 16. – Bp., 1968. okt. 13.) orvos, antropológus, egy. tanár, a biol. tud. kandidátusa (1952), doktora (1957). 1926-ban szerezte meg orvosi és bölcsészdoktori oklevelét a bp.-i tudományegy.-en. 1926–1940-ben a bp.-i kórbonctani int.-ben dolgozott, az embertani int.-ben tanársegéd, majd adjunktus. 1932–1940-ben a Testnev. Fő­isk. antropometriai labor.-át vezette, 1937-ben a fajantropológia és eugenetika magántanára. 1937–1938-ban berlini ösztöndíjas. 1940–1946-ban a kolozsvári egy.-en az embertan ny. r. tanára, 1946–1948-ban az MNM embertani tárának vezetője, 1949–1958-ban uo. tud. munkatárs. 1950-től a debreceni egy.-en mb. előadóként, 1963–1967-ben egy.-i tanárként az antropológia és a humánbiológia minden ágát művelte. Az Anthropológiai Közl. alapítója és 1930–1945-ben főszerkesztője, később szerk. bizottsági tagja. – Fm.: Adatok a lengyeli őstelep neolith-kori lakóinak anthropológiájáról (Bp., 1929); Mindennapi testgyakorlás és testfejlődés (Bp., 1936); Az élő magyarság embertani kutatása (Bp., 1947); Ergebnisse der ethnisch-anthropologische Forschungen des Ungarntums (Antropológiai Közl., 1961); Ikrek és ikerkutatás (Bp., 1962) – Irod.: M. M. (Test­nev. és Sporteü. Szle, 1969, 3. sz.); Nemeskéri J.: M. M. (Anthropológiai Közl., 1968, 3-4. sz.).

Manardo, Giovanni, Johannes Manar­dus (Ferrara, Olaszo., 1462. – Ferrara, 1536. márc. 8.) orvos, természettudós. Orvosi tanulmányokat Ferrarában végzett, előbb Pico della Mirandola herceg orvosa, majd a ferrarai orvoskar tanára. 1513–1519-ban Budán II. Ulászló, majd II. Lajos udvari orvosa. Híres orvosi levelei közül több Budán született. A szifilisz első gyógyítója. – Fm.: Epistolae medicinales (I. köt., Ferrara, 1521, II. köt., Bologna, 1531) – Irod.: Hercegh Á.: Manardus János (1462–1536 magyar udvari főorvos élete és művei (Bp. 1929); Kemenes P.: Manardus János, II. Ulászló udvari főorvosa (Orv. Hetil., 1991).

Mandl Lajos, Lázár (Pest, 1812. dec. – Párizs, 1881. júl. 5.) orvos, egy. tanár. Pesten és Bécsben bölcseletet, teológiát, majd orvostudományt tanult, orvosdoktori oklevelet Pesten szerzett 1836-ban. Párizsban telepedett le. Ha­marosan nevet szerzett, és a párizsi előkelőség kedvelt orvosa lett. 1845-ben a párizsi egy. Or­vostud. kara számára anatómiai preparátumokat készített. Mikroszkopikus anatómiával foglalkozott, ezt adta elő a párizsi egy. orvosi karán, különös tekintettel annak élettani és patológiai jelentőségére. 1862-től az orvoskaron nyilvános előadásokat tartott az emberi hangszervek megbetegedéseiről. Szerkesztette a francia Archives d’Anatomie générale et de physiologie c. szaklapot (1846). Megkapta a francia becsületrendet (lovagkeresztet) és a Fran­cia Akadémia I. díját. – Fm.: Sanguis respectu physiologico. Dissertatio inauguralis medica (Pest, 1836); Anatomie microscopique (I–II. köt., Paris, 1835–1858); Manuel d’anatomie générale appliqué à la physiologie et la pa­thologie (Paris, 1843); Traité d’anatomie mic­roscopique (Pest, 1847); Mémoires concernant la pathologie et la thérapeutique des organes de la respiration (I. köt., Paris, 1855); Traité pratiques de maladies de larynx et de pharynx (Paris, 1872) – Irod.: Reich Ignác: Beth-El (IV. köt., Pest, 1862); Csillag I.: Egy titkos futár: M. L. párizsi orvosprofesszor (Orv. Hetil., 1974); Csillag I.: M. L. párizsi orvosprofesszor pályájához (Évk.–M. Izraeliták Orsz. Képv., 1975/1976).

Mangold Henrik (Vágújhely, 1828. okt. 5. – Bp., 1912. febr. 5.) orvos, balneológus. Orvosi oklevelét 1854-ben Bécsben szerezte, 1855-től Kecskeméten, majd Szarvason koleraorvos, 1858-tól Veszprém vm.-ben körorvos, 1860-tól Balatonfüred hatósági orvosa. Szakirodalmi tevékenységet fejtett ki a Balaton-környéki fürdők és gyógyvizek népszerűsítésére. 1865–1878-ban alapítója és főszerkesztője volt az Ungarische Medizin-Chirurgische Presse c. havilapnak. Több külföldi balneológiai társaság rendes tagja (Berliner Balneologischer Cong­ress, berlini Verein der Heilkunde, párizsi So­ciété d’Hydrologie medicale). – Fm.: Der Ku­rort Füred am Plattensee (Veszprém, 1863); Allgemeine Kurdiätetik (Bécs, 1863); Magyarország gyakorló orvosainak névkönyve (Pest, 1864); Taschenbuch für Heilsuchende (Bécs, 1892); Balatonfüred gyógyhatásai és helybeli viszonyai (Bp., 1896); Die Tuberku­lose-Sanatorien und die Kurorte (Bp., 1900) – Irod.: M. H. (Gyógyászat, 1912).

Manninger Rezső (Sopron, 1890. júl. 7. – Bp., 1970. febr. 4.) állatorvos, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1927, r. 1939). Kossuth-díjas (1950, 1961). 1912-ben szerezte meg állatorvosi, 1914-ben doktori oklevelét a bp.-i Állatorv. Fő­isk.-án. 1912–1921-ben uo. a Járványtani Int.-ben tanársegéd, majd adjunktus, 1918-ban az immunológia magántanára, 1921-től e tárgy ny. r. tanára, intézetének igazgatója. 1928–1943-ban az Orsz. Állateü. Int. igazgatója. 1940–1941-ben dékán, 1947–1948-ban az Agrártud. Egy. rektora. 1933–1963-ban a Nemzetk. Állat­eü. Hiv. magyar képviselője. 1953–1956-ban elnöke az MTA Agrártud. Osztályának, 1960–1967-ben a M. Állatorv. Társ.-nak. 1959-től az Állatorvosok Világszöv.-nek tb. tagja, több egy. (Lipcse, Bp., Thesszaloniki, Bécs) díszdoktora, illetve tb. tanára, számos hazai és külf. társ. tb., lev. és r. tagja. Munkássága a háziállatok teljes kór- és gyógytanára kiterjedt. Vizsgálta a sapro­phyták tulajdonságait, a száj- és körömfájás vírusát, a sertésparatífusz és egyéb fertőző állatbetegségek kór- és oktanát, az ő elméleti munkássága tette lehetővé a malleus, a tenyészbénaság, a veszettség és a sertéspestis leküzdését Mo.-on. Jelentős bakteriológus, mikrobiológus és immunológus, számos könyve, közleménye idegen nyelveken is megjelent. Átdolgozta Mó­csy Jánossal Hutÿra F.: Spezielle Pathologie und Therapie der Haustiere (I–II. köt., Jena) c. munkáját, amely hat nyelven több kiadást is megért. – Fm.: A baromfikolerabacillus mu­tatiójáról (Bp., 1919); A szárnyas baromfi fertőző és parazitás betegségei (Kotlán S.-ral, Bp., 1931); A házi emlősök fertőző betegségei (Bp., 1939); Állatorvosi belgyógyászat (Bp., 1943); Állatorvosi bakteriológia, immunitástan és általános járványtan (Bp., 1950) Irod.: M. R. (M. Állatorv. L., 1970, 3. sz.); Mócsy J.: M. R. (M. Tud. 1970, 7-8. sz.); Szent-Iványi T.: M. R. (Bp., 1990).

Manninger Vilmos (Sopron, 1876. szept. 30. – Sopron, 1945. máj. 2.) orvos, sebész. 1898-ban szerezte meg orvosi oklevelét Bp.-en, 1902–1906 között a János Kórház gyakornoka, majd 1907-től rend. főorvos, 1908-ban a sebészeti propedeutika egy. magántanára lett. 1908 és 1914 között a Margit Kórház főorvosa, 1914–1936 között a János Kórház főorvosa. 1937-től a rák kór- és gyógytana c. ny. rk. tanára, 1926-ban a sebészet rk. tanára, az Eötvös Loránd Rádium és Röntgen Int. főorvosa. 1936–1941 között a belügymin.-ban a kórházügy előadója. Jelentősek az aszepszisre vonatkozó kutatásai, a hazai rákstatisztika megszervezője, a Magyar Sebészet szerkesztője (1913–1936). – Fm.: Az antiseptikus és aseptikus orvoslásmódok története (Bp., 1903, németül: 1904); A sebészet tankönyve (Verebély T.-ral, I–III. köt., Bp., 1910–1913); Onomatologia medica, orvosi neves könyv (Bakay L.-sal, Bp., 1907); A tüdő- és mellkassebészet néhány fontosabb kérdéséről (Bp., 1913); A sebészet diadalútja (Bp., 1938) – Irod.: Király J.: Megemlékezés M. V.-ról és munkásságáról (M. Seb., 1958, 1. sz.).

Mannó Alajos (Debrecen, 1816. máj. 16. – Pest, 1846. jan. 13.) gyógyszerész. 1837-ben a pesti egy.-en szerzett gyógyszerészi oklevelet, 1839-ig a pesti Kígyó patika gyógyszerésze, majd beiratkozott az orvosi karra, de tanulmányainak befejezése előtt tüdőbajban elhunyt. 1842-ben kiadott vegytana az első m. nyelvű orvosi vegytan. Jeles fordító is volt. – Fm.: Vegytani gyógyszerisme (Pest, 1841); Orvos-gyógyszerészi vegytan (Pest, 1842) – Irod.: Antall J.: Az első m. nyelvű orvos-gyógyszerészi vegytan (Gyógyszerészet, 1961, 1. sz.).

Mansfeld Géza (Bp., 1882. febr. 26. – Genf, 1950. jan. 11.) orvos, fiziológus, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1946, r. 1946). 1905-ben végzett a bp.-i orvosi karon, majd két évig Bécsben és Londonban folytatott tanulmányokat. 1907-től a gyógyszertani tanszéken tanársegéd, 1910-ben a kísérleti gyógyszertan magántanára, 1916-ban rk. tanár, 1918-tól a gyógyszerismeret és kórtan ny. r. tanára Pozsonyban, majd Pécsett. 1944-ben Auschwitzba hurcolták, de hazatért, és 1946 és 1950 között a bp.-i orvosi karon az élettan ny. r. tanára, az élettani int. igazgatója. Munkássága az élettan, a gyógyszertan majdnem minden területére kiterjedt, jelentősek voltak az immunológiai kutatásai is. Többek között pajzsmirigybetegségekkel, a belső elválasztású mirigyek működésével, a vérkeringés kérdéseivel, a szervezet hőszabályozásával, diabétesszel foglalkozott – Fm.: A szív accelerátiójának oka (Eger, 1910); Narkózis és oxigénhiány (Eger, 1910); Gyógyszertan (Vá­mossy Z.-nal, Fenyvessy B.-val, Bp., 1912); Untersuchungen über die Ursache des herz­schlages (Szent-Györgyi A.-tel, Pflügen Arch. Physiol., 1920); Die Hormone der Schilddrüse und ihre Wirlungen (Basel, 1943); Narcose et sommeil (Lausanne, 1947); The Thyroid Hor­mones and their action (London, 1949); New Pathways of the Physiology of Infection and Immunity (Experientia, 1949) – Irod.: Horn Z.: M. G. (Orv. Hetil., 1950, 2. sz.); Bálint P.: M. G. (Akad. Ért., 1950); Konkoly-Thege A.: In memoriam M. G. (Orv. Hetil., 1972).

Marcis Árpád (Bp., 1884. febr. 17. – Bp., 1951. júl. 21.) állatorvos, állateü.-i főtanácsos, igazgató. 1908-ban állatorvosi, 1918-ban doktori oklevelet szerzett az Állatorv. Főisk.-án. 1908–1928-ban uo. a Járványtani Int.-ben dolgozott. 1925-ben magántanár, 1928-tól az Orsz. Állateü. Int. osztályvezetője, 1941-ben állateü. főtanácsos, 1943-tól az intézmény igazgatója. 1941–1943-ban a kolozsvári Állateü. Int. igazgatója. A II. vh. után részt vett az int. helyreállításában, 1946-ban nyugdíjazták. Tevékenységével hozzájárult a fertőző állatjárványok (pl. malleus) leküzdéséhez, jeles szakíró volt. – Fm.: A takonykór kórjelzése az agglutinációval és a komplementum megkötésével (Bp., 1911); A vérvizsgálatok értéke a takonykór kórjelzésével – Der diagnostische West der Bluntuntersuchungen beim Rotz (Bp., 1914) – Irod.: Búza L.: M. Á. (M. Állatorv. Lapja, 1978, 25. különsz.).

Marek József (Vágszerdahely, 1868. márc. 18. – Bp., 1952. szept. 7.) állatorvos, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1918, r. 1938, ig. 1940, tb. 1942), Kossuth-díjas (1949). 1892-ben szerzett Bp.-en állatorvosi oklevelet, 1892 és 1894 között Pest város főállatorvosa, majd a kőbányai Állateü.-i Hivatal laboratóriumának vezetője, 1898-ban bölcsészdoktor, 1897-től az Állatorvosi Főisk. belgyógyászati adjunktusa, 1901-től a belorvostan ny. r. tanára. Jelentősek a tenyészbénasággal, a mételykórral, a takonykórral, az állati rachtitisszel kapcsolatos kutatásai. Leírta a később Marek-betegségnek nevezett csirkebénulás szindrómát. Számos állatgyógyszer fűződik a nevéhez (pl. a mételykór kezelésére alkalmazott Distol). Az általa kifejlesztett rinolaringoszkóp (orr-gége tükör) ma is használatos diagnosztikai eszköz. 1935 és 1940 között felsőházi tag. Számos külföldi és hazai tud. társ. tagja (hallei Leopoldina Német Term. tud. Akad., Académie Veterinaire de France, M. Orsz. Állatorvos-Egyesület stb.). – Fm.: Klinikai diagnosztika (Bp., 1902); Lehrbuch der klinischen Diagnostik der inneren Krank­heiten der Haustiere (Jéna, 1912); Über die Digitalistherapie (Hannover, 1915); A takonykór megállapítása biológiai eljárásoknál (Bp., 1915); Állatorvosi belgyógyászat (Hutÿra F.-cel, Bp., 1924, 3. kiad.); Spezielle Pathologie und Therapie der Haustiere (I–II. köt., Hutÿra F.-el, Manninger R.-vel, 7. kiad., Jéna, 1938, angolul, spanyolul, oroszul, lengyelül, kínaiul is) – Irod.: Mócsy J.: M. J. (Akad. Ért., 1952); Honti J. – Lapis K.: M.-betegség. M. J. dr., a kísérletes onkológia nemzetközileg elismert úttörője (Orv. Hetil., 1977); Karasszon D.: M. J. (Híres m. orvosok, III. köt., Bp., 2000).

Marék Antal, Marek (Mezőtúr, 1903. júl. 16. – Bp., 1983. szept. 1.) orvos, író. 1932-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pécsi orvosi karon. 1932–1940-ben Ecseren, 1940–1953-ban Bp.-en körzeti orvos, 1953–1963-ban belgyógyász felülvizsgáló főorvos. Orvosi hivatása mellett szépíró, novellákat, esszéket, regényeket és rádiójátékokat írt. Életének utolsó két évtizedében orvosi ismeretterjesztéssel foglalkozott. Tagja volt a PEN Clubnak és az Írószövetségnek, a Művészeti Alap irodalmi szakosztályának. – Fm.: Emberek az Óceánon (elb., Losonc, 1927); Vihar a galambház felett (reg., Losonc, 1929); Zsákutca (reg., Pozsony, 1932); Mai dunántúli lírikusok (Szombathely, 1939); Egy orvos vallomásai (kisreg., Bp., 1941); Felvidék, Erdély és a Délvidék irodalma (Bp., 1942); A gyalupadtól a világhírig (Bp., 1943); A Felvidékről jöttek (reg., Bp., 1944); Így élt Albert Schweitzer (Bp., 1976) – Irod.: Búcsú a Híd magyarországi szerkesztőjétől (M. Nemzet, 1984. márc. 23.).

Margó Tivadar (Pest, 1816. márc. 5. – Pestszentlőrinc, 1896. szept. 5.) orvos, zoológus, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1860, r. 1870, t. 1881). Pesten és Bécsben tanult, 1838-ban Pesten bölcsészdoktori, 1840-ben orvosi oklevelet szerzett, 1841-ben Bécsben sebészmester és szülészmester. 1842 és 1848 között a pesti anatómiai int., majd az élettani tanszék tanára. 1848–1849-ben honvédorvos. 1851-ben a szövettan magántanára, 1852 és 1859 között a természettudományi karon az élettan h. tanára. 1860–1862 között a kolozsvári Orvos-Sebészi Int., 1862-től haláláig a pesti egy. állattan és összehasonlító bonctan ny. r. tanára. A darwinizmus első magyar követője. Munkássága a szövettanra, az állattanra és a mikroszkopikus vizsgálatokra terjedt ki, jeles népszerűsítő irodalmi tevékenységet is kifejtett. Az angol, az osztrák és a francia zoológiai társ. tagja. – Fm.: Morbi lethales in clinico medico Pestinensi (Pest, 1840); Über die Muskelfaser der Mol­lusken (Pest, 1860); A puhányok izomrostjairól (Pest, 1861); Neue Untersuchungen über die Entwickelung, Wachsthum, Neubildung und den feinerer Bau der Muskelfasern (Pest, 1861); Az izom-idegek végződéseiről (Pest, 1862); A tudományos állattan kézikönyve (I. köt., Pest, 1868); Darwin és az állatvilág (Pest, 1869); A magyar gyógyszerkönyv (Pest, 1871); Összehasonlító bonctani készítmények (Bp., 1873); Állatrendszertani táblázatok (Bp., 1876); Budapest és környéke állattani tekintetben (Bp., 1879); Az állatország rendszeres osztályozása (Bp., 1883, németül és angolul is); A zoológia és az orvostudományok (Bp., 1892) – Irod.: Entz G.: M. T. t. tagról (bibl.-val, MTA Emlékbeszédek, Bp., 1898); Réti E.: Darwin’s influence on Hunga­rian thought (Orvostört., Közlem., 1972, Suppl.).

Marikovszky Gusztáv, nagy-tornyai (Rozsnyó, 1806. márc. 23. – Rimaszombat, 1892. jún. 28.) orvos, megyei főorvos. 1829-ben szerzett orvosdoktori oklevelet Bécsben, 1829–1830-ban európai tanulmányúton volt, 1830-ban Rozsnyón telepedett le. 1834-től megyei főorvos, 1850-től a rozsnyói kórház igazgatója, 1855-ben lemondott hivatalairól, és az Andrássy család orvosa lett. 1876-ban megyei táblabíró. – Fm.: Dissertatio inauguralis politico-medica de nosocomiorum utilitate (Bécs, 1829); A szarvasmarhadög leírása (Rozsnyó, 1831); Törvényes halotti vizsgálat boncolás és orvosi látlelet szabálya (Rozsnyó, 1844).

Marikovszky György (Rozsnyó, 1771. okt. 24. – Rozsnyó, 1832. dec. 21.) orvos, megyei főorvos. 1797-ben Bécsben szerzett orvosi oklevelet, 1798-tól Rozsnyón gyakorló orvos. Főleg maláriával és vérhasban szenvedő betegekkel foglalkozott. Az elsők között oltott himlő ellen Magyarországon. 1806-tól Gömör vármegye főorvosa. Föld- és járványtannal is foglalkozott. Írásai hazai és külföldi lapokban jelentek meg. – Fm.: A tehén vagy mentő himlőoltásnak kiterjesztését tárgyazó szavai… (Lőcse, 1814); A nagyrőczei orvosvizeknek elbontásáról, orvosi erejéről és hasznairól... (Rosznyó, 1829).

Marikovszky Márton, nagy-tornyai (Rozsnyó, 1728. okt. 27. – Pest, 1772. dec.) orvos, megyei főorvos. 1756-ban Erlangenben szerzett orvosdoktori oklevelet, majd európai körutat tett. Hazatérve katolikus hitre tért, a pozsonyi irgalmasok kórházának orvosa lett, majd Vácott püspöki orvos. 1768-tól Zemplén vármegye főorvosa, 1769-től Szatmár vármegye is főorvosává választotta. Elsősorban gyógyvizekkel foglalkozott. – Fm.: De discussione et medicamentis discutientibus in genere... (Er­langen, 1755); A néphez való tudósítás miké­pen kelljen maga egészségére vigyázni (Nagy­károly, 1772).

Mariska László (Hatvan, 1907. szept. 24. – Bp., 1976. szept. 2.) orvos. 1933-ban szerezte meg orvosi oklevelét a Sorbonne (Párizs) orvosi karán. 1933–1934-ben a Madarász u. Kórházban, 1934–1939-ben a Therápia Szanatóriumban, 1940–1944-ben a III. sz. sebészeti klinikán sebész. 1945–1950-ben üzemorvos, 1950–1959-ben a Csepel Vas- és Fémművek főorvosa. Üzemi balesetben megrokkant, 1959–1976-ban a SZOT TE Igazgatóságán felülvizsg. főorvos. 1972–1976-ban M. Üzemeü. Társ. elnöke. Üzemmunkavédelmi és munkaegészségüggyel foglalkozott. Autóbaleset áldozata lett. – Irod.: Bugyi B.: A munkaegészségügy kezdete és fejlődése hazánkban (Felsőokt. Munkavédelmi Közl., 1978, 4. sz.).

Markhot Ferenc (Vittenc, 1718. – Eger, 1792. máj. 25.) orvos. 1744-ben szerzett oklevelet a bolognai orvosi karon. 1746-ban Nagyváradon, 1758-tól Egerben városi orvos. Perlitzy Jánossal együtt az egri kórházhoz kapcsolódóan orvosi iskolát alapított, majd kezdeményezője volt annak, hogy 1768-ban Egerben orvosi kar nyíljon, amely 1772-ig működött. Felfedezte a parádi gyógyvíz hatásait. Élete végén megyei írnokként élt. Tiszteletére a Heves m.-i Kórház Markhot Ferenc-emlékérmet alapított. – Irod.: Ringelhann B.: Az első magyar orvosi iskola (Orvosok Lapja, 1948); Ringelhann B. – Soós I.: Adatok az egri orvosi iskoláról, kezdeményezőjének és tanárának, M. F.-nek működéséről (Orvostört. közlem., 1963).

Markó Dezső (Miskolc 1896. febr. 15. – Bp., 1966. máj. 1.) orvos, radiológus. 1918-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1919–1922-ben a bp.-i II. sz. központi röntgenintézetben dolgozott, 1920–1930-ban a debreceni röntgenklinikán tanársegéd. 1930-ban magántanár, 1930–1945-ben a Poliklinika főorvosa. 1945–1966-ban a Fehérvári úti Rendelőintézet rtg-főorvosa. Elsősorban a röntgen-technika biztonsági kérdéseivel foglalkozott. – Fm.: A gyakorló orvos röntgenológiája (Bp., 1936); Gonad-takaró tubus csípő röntgenfelvételekhez. Gonad-defensor (Bp., 1962) – Irod.: Hrabovszky Z.: M. D. (M. Radiol., 1966, 3. sz.).

Markusovszky Lajos (Csorba, 1815. ápr. 25. – Abazzia, 1893. ápr. 21.) orvos, eü.-i szervező, az MTA tagja (lev. 1863, r. 1890). Előbb Pozsonyban jogot, majd később Pesten orvosi tanulmányokat folytatott. 1843-ban szerzett Pesten orvosi oklevelet. 1844-ben Bécsben sebész- és szülészmesteri oklevelet nyert. 1843-ban a pesti, 1844–1846-ban a bécsi egy.-en műtőnövendék 1847-től Balassa János tanársegédje. 1848–1849-ben a m. kormány megbízásából katonai sebészetet ad elő honvédorvosoknak, egyúttal mint főorvos Balassát helyettesítve a pesti klinika vezetője, majd Görgey seregében törzsorvos. 1850-ben politikai megbízhatatlanság címén megfosztották állásától. Ezidőtől a pesti egy.-en Balassa János magánasszisztense. 1857-ben megalapította az Orvosi Hetilapot, 1862-ben a M. Orv. Könyvkiadó Társulatot, 1867–1892-ben a Vallás- és Közoktatásügyi Min.-ban az egy. ügyek előadója, az orvosképzés referense. A modern m. orvosképzés megteremtője, kezdeményezte a kolozsvári egy. felállítását, jelentős érdemeket szerzett mindkétegy. európai színvonalra emelésében. A pesti orvosi iskola néven ismert m. orvostársaság egyik kiemelkedő egyénisége, jeles egészségügyi szervező, a közegészségügyi törvény (1876) egyik kidolgozója. Tagja az Orsz. Közeü.-i Tanácsnak (1867, elnöke 1868-tól), a Bp.-i Kir. Orvosegyes. elnöke. Az ő érdeme a korszerű orvosképzés megteremtése, a klinikák fejlesztése, közegészségtani tanszék létesítése. A nevét viselő szombathelyi kórház Markusovszky-emlékérmet alapított, az Orv. Hetil. Marku­sovszky-díjjal jutalmazza a legszínvonalasabb tanulmányok szerzőit. – Fm.: Az orvos mint nevelő (Pest, 1844); Észrevételek az orvosi tudomány fejlődéséről az utolsó ötven év alatt (Bp., 1888); M. L. válogatott munkái (összegyűjt., kiad.: Marikovszky Gy., Bp., 1905) – Irod.: Hőgyes E.: Emlékkönyv... (Bp., 1896); Korányi F.: M. L. (Az orvostudomány magyar mesterei, Bp., 1925); Sós J.: M. szerepe az orvoskari építkezésben (Orv. Hetil., 1963); Hirschler I.: M. jelentősége a szülészet és nőgyógyászat fejlődésében (Orv. Hetil., 1967); Antall J.: M. L. (A magyar orvosi iskola mesterei, Bp., 1974); Fülöp K.: M. L. (bibl., Szombathely, 1985); Kapronczay K.: M. L. halálának centenáriumára (Lege artis medicinae, 1993); Hidvégi J.: M. és az ifjúság egészségvédelmének gondolata (Orv. Hetil., 1997); Fehér J.: – Vértes L.: Németh László írások M. L.-ról (Orv. Hetil., 2001).

Maróthy István (Szeged, 1799. máj. 29. – Szeged, 1845. júl. 20.) orvos, katonaorvos. 1812-ben szerzett orvosdoktori oklevelet Bécsben, majd angol katonaorvosként a Közel-Ke­leten szolgált. 1826-ban az európaiaknak Isztambulban kórházat alapított, később a perzsa sah udvari orvosa lett, egyben Afganisztán katonai orvos-felügyelője. Megbetegedett, 1842-ben hazatért.

Marschalkó Tamás, csépánfalvi (Tokaj, 1862. jún. 25. – Kolozsvár, 1915. szept. 23.) orvos, belgyógyász, egy. tanár. 1882-ben szerzett orvosi oklevelet Bp.-en. 1882-től gyakornok a Korányi Klinikán, 1884-től Lipiken fürdőorvos, 1890–1892-ben Berlinben ösztöndíjas, 1892–1894-ben Dreslauban a bőrgyógyászati klinikán tanársegéd. 1897-ben magántanár, 1897-től a kolozsvári orvosi karon a bőrgyógyá­szat ny. r. tanára, 1913-ban dékán. Elsősorban szövettannal, a plazmasejtek rhinoscleroma kór­szövettanára vonatkozó kutatásokkal foglalkozott. A Salvarsan „vízkárosodására” hívta fel a figyelmet. A nemi betegségek kutatója. Írásai főleg az Orv. Hetil.-ban és az Orv. Arch.-ban jelentek meg. – Fm.: Lipik gyógyfürdő Sla­vóniában (Bp., 1895, németül 1896); A pellegre Erdélyben (Bp., 1898); A kankóról és az ellene való védekezésről (Kassel, 1900, angolul, franciául, németül és románul is); A nemi betegségek és azok elleni védekezés népszerű ismertetése (Bp., 1902) – Irod.: Veress S.: M. T (Orv. Hetil., 1915, 38. sz.).

Marton Sándor (Beregsurány, 1894. jan. 22. – Miskolc, 1981. okt. 6.) orvos, tüdőgyógyász, az orvostud. kandidátusa (1963). 1917-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1941-ben belgyógyász, 1946-ban tüdőgyógyász szakorvos. 1917–1920-ben a bp.-i III. sz. belklinika gyakornoka, 1920–1924-ben külföldön volt tanulmányúton, Berlinben, Bécsben és Prágában dolgozott. 1924–1944-ben Beregszászon magánorvos, 1944–1945-ben tüdőgyógyász főorvos, 1945-1948-ben a sashalmi tüdőkórház igazgatója, 1948–1961-ben a szabadsághegyi MABI Tbc-szanatórium főorvosa, 1951–1969-en a Korányi Tbc-szanatórium főorvosa. Több hazai és külföldi társ. tagja.– Irod.: Böszörményi M.: M. S. (Pneumologia Hung., 1981, 12. sz.).

Martzy István (Arad, 1907. jún. 7. – Bp., 1975. febr. 13.) orvos, nőorvos. 1930-ban szerezte meg orvosi oklevelét a szegedi orvosi karon. 1930–1932-ben uo. a kórbonctani, 1932–1949-ben a szülészeti klinikán tanársegéd, 1948-ban magántanár, 1949–1967-ben orvos­ezredes, az MN Közp.-i Kórház nőgyógyászati oszt. vezetője. Műtéti technikával, hormonkészítmények hatásmechanizmusával foglalkozott. Új terhességi tesztet vezetett be. – Irod.: M. J. (Szegedi Egyet. Almanach, 1921–1970, Szeged, 1971).

Masszi Ferenc (Szolnok, 1925. jan. 2. – Bp., 1990. dec. 14.) orvos, belgyógyász, az or­vostud. kandidátusa (1966). 1952-ben a BOTE-n szerezte meg orvosi oklevelét. 1952–1956-ban a Rókus Kórházban, 1956–1960-ban a II. sz. belklinikán, 1960–1969-ban az Orsz. Onkológiai Int.-ben, 1970-től a Balassa J. Kórház endokrinológiai osztályán oszt. vez. főorvos. Az egy.-en onkológiai belgyógyászat c. spec. kollégiumot vezetett. Kutatási területe a gyomor- és májdaganatok keletkezése, a gyomor-bél traktus betegségeinek gyógyítására irányuló klini­kofarmakológiai kísérletek voltak. Osztályán felszerelte az endoszkópos laboratóriumot, több száz közlemény szerzője. – Fm.: Endokrin rendszer rosszindulatú daganatai (Bp., 1968) – Irod.: Gazdag I.: M. F. (Orv. Hetil., 1984, 21. sz.).

Matavovszky Ferdinánd (Podolin, 1814. – Arad, 1906.) orvos, honvédorvos, kórházigazgató. 1844-ben Pesten szerzett orvosdoktori, sebész- és szülészmesteri oklevelet. Balassa János, Schöpf-Mérei Ágoston asszisztense. A szabadságharc alatt törzsorvos, Damjanich tábornokot kezelte az aradi várbörtönben. Kényszersorozták a császári hadseregbe, leszerelése után (1851) Aradon telepedett le. 1862-től Arad vármegye főorvosa, az aradi kórház igazgatója. – Fm.: Orvostudori értekezés. A görvélykór, annak lényege, felosztása és gyógymódja a pesti gyermekkórházban, ott tett tapasztalatok után (Buda, 1844).

Matern György Keresztély, Maternus de Cilano (Pozsony, 1696. dec. 18. – Altona, 1773. júl. 9.) orvos. 1719-ben teológiai, 1724-ben Helm­städtben orvosi oklevelet szerzett. Halberstadt­ban és Altonában gyakorló orvos, az utóbbi helyen a dán király városi orvosa és a helyi kollégium igazgatója. A Naturae Curiosorum nevű császári társaság és a koppenhágai tudóstársaság tagja volt. – Fm.: De chirurgia cum medicina necessario conjungenda (Helmstädt, 1732); Dissertatio medica de curruptelis artem medicam, hodie depravantibus... (Altona, 1740).

Matkó László (Debrecen, 1922. jan. 8. – Bp., 1955. jún. 5.) orvos, citológus. 1944-ben szerezte meg orvosi oklevelét a debreceni orvosi karon. 1943–1953-ban uo. a kórbonctani int. munkatársa. 1944–1945-ben az int. ideiglenes igazgatója és a kórbonctan és kórszövettan előadója. 1945–1946-ban honvédorvos, 1948–1953-ban adjunktus. 1953–1955-ben a Szt. László Kórház főorvosa. Rákkutatással és a leukémia kórtanával foglalkozott. – Fm.: Csontvelő és anaphylaxia (Filipp G.-val, Bán A.-sal, M. Orv. Arch., 1948); Változások kutyák szívén anaphylaxiás shockban (Máté K.-dal, Filipp G.-val, Bp., 1950); A phlyctaénás szemgyulladás gümőkóros vonatkozásairól (Gát L.-val, Mándi L.-val, Bp., 1952); A kötőszövet állományának pathologiája (Bp., 1954) – Irod.: M. L. (Orv. Hetil., 1955, 10. sz.).

Matolcsy Miklós (Cegléd, 1869. jún. 16. – Farmos, 1938. dec. 4.) gyógyszerész, orvos. Előbb gyógyszerészmester, utóbb gyógyszerész­doktor (1892) lett, majd 1893-tól Than Károly mellett az I. sz. vegytani int. munkatársa. 1902-ben orvosi oklevelet is szerzett Bp.-en. 1905-ben a gyógyszerhatástan magántanára. 1907-ben megbízták az orvosi kar vegytani int.-nek vezetésével, ő adta elő elsőnek Bp.-en orvostanhallgatóknak a gyógyszertant. Tagja lett az Orsz. Közeü-.i Tanácsnak (1915), a III. és IV. M. Gyógyszerkönyv szerkesztője, 1922-től a gyógyszerészet egy. rk. tanára, egészségügyi főtanácsos. Az I. vh alatt a katonai gyógyszertárak vezetője volt. Gyógyszerészettörténettel is foglalkozott. – Fm.: Könyv- és irodalmi gyűjtemény a magyarországi gyógyszerészeti mun­kákról, 1578–1909 (Bp., 1910) – Irod.: Halmai J.: M. M. (Gyógyszerészet, 1959, 3. sz.); Zalai K.: A magyar gyógyszerészet nagyjai (Bp., 2001).

Mauks Károly (Késmárk, 1824. – Késmárk, 1904.) orvos, ornitológus. 1847-ben a pesti egy.-en szerzett orvosi oklevelet. Előbb katonaorvos, majd 1861-től Vereskőn uradalmi orvos. 1866 és 1888 között madárvonulásokat figyelt, amelyek leírása halála után az Aquilá­ban jelent meg nyomtatásban. – Irod.: Horváth G.: A magyar orvosok szerepe Magyarország állatvilágának kutatásában (Állattani Közl., 1930–1931, 1-6. sz.).

Mayer Ferenc Kolos (Eger, 1899. júl. 6. – Washington, 1988. nov. 15.) orvos, orvostör­ténész, bibliográfus, orvosezredes. Előbb ciszterci szerzetes, majd kilépett a rendből, 1925-ben a bp.-i orvosi karon orvosi oklevelet szerzett. Egyetemi évei alatt fordult az orvostörté­nelem felé, 1927-ben kiadta Az orvostudomány története c. monográfiáját. 1925–1927-ben a bp.-i I. sz. kórbonctani int.-ben, majd az Uzsoki u.-i Kórházban kórboncnok. 1930-ban európai körutat tett, jeles orvostörténeti intézetekben ösztöndíjas. 1931-ben előbb Brazíliába akart kivándorolni, de végül az USA-ban telepedett le. Nyelvtehetségének – 19 nyelven beszélt – köszönhetően, 1931–1954-ben szerkesztette az INDEX Medicus c. orvosi lapot. A koreai háború idején orvosezredes, nevéhez fűződik az epidemiás haemorrhagiás láz kórképé­nek leírása és kórbonctanának azonosítása. Pályafutásának utolsó húsz esztendejében a Pentagon Fort Mayer Kórházában rtg.-főorvos. 1974-ben vonult nyugdíjba tb. tábornoki rangban. 1983-ban a m. orvostörténelem támogatására életre hívta a Mayer F. K. Alapítványt. A M. Orvtört. Társ. tb. tagja, a Weszprémi–Zám­boky-érem tulajdonosa. – Fm.: Az orvostudomány története (Bp., 1927, 1988); Disinfected mail (Holton, Kansas, 1962) – Irod.: Rózsa Gy.-né: M. K. F. (Orv. Hetil., 1989. okt. 29.).

Máday István, Marosi (Bp., 1879. ápr. 5. – Bp., 1959. jún. 22.) orvos, idegorvos, indivi­duálpszichológus. 1900–1909-ben hivatásos tiszt, 1916-ban a prágai orvosi karon orvosi oklevelet szerzett. 1916–1918-ban katonaorvos. 1921–1928-ban a debreceni orvosi karon az idegklinika tanársegédje, 1927-ben magántanár. 1928–1950-ben Bp.-en magánorvos, 1913-ban Bécsben egyik alapítója az Individuálpszichológiai Egyes.-nek, Adler követője. 1927-ben megalapította a M. Individuálpszichológiai Egyes.-et, 1927–1950-ben elnöke volt. Kezdetben állatpszichológiával, majd neveléslélektannal foglalkozott. Megindította a hazai individuálpszicho­lógus-képzést. Több lap szerkesztőségében (Gyermekvédelem, A jövő útjai, stb.) dolgozott, hazai és külföldi lapokban publikált. – Fm.: A ló érzékszervei (Bp., 1909); Psychologie des Pferdes und der Dressur (Berlin, 1912); Gibt es denkende Tiere? (Leipzig, 1914); Alfred Adler (Kalocsa, 1937); Individuálpszi­chológia (Bp., 1941) – Irod.: Kiss Gy.: A magyar individualpszichológiai irányzatok (Bp., 1986); Arató O.: Az adlerizmus nagysága, halála és újjászületése Mo.-on (in: Az indivi­duálpszichológia útjain, Bp., 1955).

Mária Béla (Bp., 1903. febr. 15. – Bp., 1975. aug. 10.) orvos, egy. tanár, ideggyógyász, költő. 1930-ban Nápolyban szerzett orvosi oklevelet. 1939-ben hazatért, de nem nosztrifikálták diplomáját, externistaként dolgozott a Zsidó Kórházban. Bekapcsolódott az illegális kommunista mozgalomba, munkaszolgálatos, majd jugoszláv partizán. 1945 után ismét orvos, skizofréniával foglalkozott, 1957–1972-ben az Orsz. Ideg- és Elmegyógy. Int. igazgatója. Tagja volt az ETT-nek, különös hangsúlyt fektetett a rehabilitációra, a munkaterápiára. – Fm.: Kirobogás (versek, Bp., 1923); Ritka varázslat (versek, Bp., 1971) – Irod.: Illyés Gy., M. B. (Nyugat, 1929); Pollner Gy.: M. B. (Orv. Hetil., 1975, 29. sz.).

Márton Kálmán (Bp., 1921. okt. 1. – Bp., 1978. okt. 24.) orvos, bőrgyógyász, egy. tanár. 1944-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1945-től a bp.-i bőr- és nemikórtani klinikán dolgozott. 1948-ban szak­orvos, 1950–1975-ben Afrikában dolgozott, 1964-ben Albert Schweitzer munkatársa Lam­barénében. 1965–1969-ben az algíri egy.-en tanár, 1970–1975-ben a guineai fővárosban, Co­nakryban a bőrgyógyászat ny. r. tanára. 1975–1978-ban az Orsz. Bőr- és Nemikórtani Int. tud. főmunkatársa. 1977-ben a WHO tagja. Mikológiával, trópusi bőrbetegségekkel foglalkozott. Fotóival kiállításokon díjakat nyert. – Irod.: Török I.: M. K. (Orvosegy. 1978, 18. sz.).

Mártonfi László (Szamosújvár, 1903. jan. 2. – Marosvásárhely, 1973. okt. 20.) gyógyszerész, egy. tanár, a romániai gyógyszerkémiai oktatás jeles egyénisége. 1929-ben szerezte meg gyógyszerészi oklevelét a kolozsvári orvosi karon, gyógyszerészdoktor 1931-ben lett. 1930–1933-ban uo. a gyógyszerész intézet gyakornoka, 1933–1949-ben városi gyógyszerész. 1949-től a marosvásárhelyi egy.-en a gyógyszertan ny. r. tanára, megszervezte a gyógyszerészi kémia oktatását. 1952–1959-ben számos egyetemi jegy­zet szerzője. A bukaresti Farmacia c. folyóirat szerk. bizottsági tagja, a Román Gyógyszerkönyv VII. és VIII. kiadásának egyik szerkesztője. Jeles gyógyszervegyész, új módszert dolgozott ki a kén értékmérésére. – Fm.: Szervetlen gyógyszerészeti-kémia jegyzetek (Marosvásárhely, 1950); Gyógyszerkémia (Marosvásárhely, 1959) – Irod.: Rácz G.: M. L. (Gyógyszerészet, 1974, 18. sz.).

Mártonffy István (Szamosújvár, 1895. ápr. 23. – Szilágysomlyó, 1966. szept. 20.) orvos. Orvosi oklevelét a kolozsvári Ferenc József Tudományegy.-en szerezte meg 1919-ben. Tagja volt az egy.-et átadó bizottságnak 1919 októberében. A szilágysomlyói kórház belgyógyásza, főorvosa 1940–1946-ban, majd 1948–1950-ben igazgatója, utóbb főorvosa. Jeles laboratóriumi szakorvos, 1950-ben romániai Érdemes Orvos. – Fm.: Egyszerű eljárás a vörösvértest­süllyedés meghatározására (Nagyvárad, 1948); Érbefecskendezések okozta elzáródások meg­akadályozására (Orv. Hetil., 1942, 25. sz.); Légembóliák életveszélyességének megakadályozására (Orv. Hetil., 1942, 45. sz.); Phe­nolkezelés a különböző eredetű és típusú idegfájdalmak megszüntetésére (Orv. Hetil., 1956. 34. sz.) – Irod.: Kapronczay K.: Adatok a magyar örmény orvosok és gyógyszerészek történetéhez (Bp., 2002).

Máthé Gyula (Szeged, 1902. aug. l4. – Bécs, 1976. júl. 8.) orvos, fogorvos, egy. tanár. 1928-ban szerezte meg orvosi oklevelét a szegedi orvosi karon. 1930-ban fogorvosi oklevelet szerzett a bécsi fogászati int.-ben. 1948-ban Bp.-en magántanár. 1931–1951-ben Bp.-en magángyakorlatot folyatatott, 1951-től Bécsben élt. 1955–1958-ban a kairói egy.-en a fogpótlástan ny. r. tanára. Fogpótlástannal foglalkozott, a Máthé-korona – fémkorona porcelánnal fedve – megszerkesztője. – Fm.: Inlay- und Kro­nenarbeiten (Wien, 1948); Kunststoffe bei Kronen und Brücken (München – Berlin – Wien, 1955) – Irod.: Adler P.: M. Gy. (Fogorv. Szle., 1977).

Mátyus István (Kibéd, 1725. – Marosvásárhely, 1802. szept. 6.) orvos. Orvosi oklevelét 1753-ban Utrechtben szerezte. Orvosi gyakorlatot folytatott Göttingenben, Marburgban és Bécsben. 1757-től Marosszék főorvosa. Jeles könyvgyűjtő volt, könyvtárát a marosvásárhelyi kollégiumra hagyta. Elsőként foglalkozott testneveléssel. Ő írta az első magyar dietetikai szakmunkát. – Fm.: Diaetetica azaz a jó egészség megtartásának módját fundámento­mosan eléadó könyv (I–II. köt., Kolozsvár, 1762–1766), Ó- és új diaetetica (I–VI. köt., Pozsony, 1787–1793) – Irod.: Spielmann J. – Horváth M.: Környezet- és munkaegészség­tani kérdések M. I. munkáiban (Orvostört. Közlem., Bp., 1958); Spielmann J.: Másoknak világítva. M. J. életregénye (Bukarest, 1969); Back F.: Az ulcus cruris kezelésének történetéből (Orv. Hetil., 1992).

Medgyessy Pál (Nagykőrös, 1785. ápr. 17. – Hajdúböszörmény, 1831. okt. 6.) orvos. 1819-ben szerzett orvosi oklevelet a pesti egy. orvosi karán, 1819–1825-ben Nagykőrös főorvosa, majd 1825-től a Hajdú kerület főorvosa. Az 1831-es kolerajárványban hunyt el. – Fm.: Dissertatio inauguralis medica de tracheitide acuta infantum sive angina membranacea (Pest, 1819) – Irod.: Benkó I.: Nemes családok Nagykőrösön 1848 előtt (Nagykőrös, 1908).

Meduna László (Bp., 1896. jan. 31. – Chicago, 1964. okt. 31.) orvos, pszichiáter, egy. tanár. Orvosi oklevelét a bp.-i tud. egy. orvosi karán szerezte 1921-ben. 1921 és 1930 között Schaffer Károly I. sz. ideg- és elmegyógyászati klinikáján tanársegéd, 1930-tól a lipótmezei Orsz. Ideg- és Elmegyógyintézet főorvosa, 1938-tól az angyalföldi Áll. Elmegyógyintézet főorvosa. 1939-ben az USA-ba ment előadásokat tartani, de nem tért haza. 1949-től az Illinoisi Egy. tanára. A világon elsőként vezette be a skizofrénia gyógyításánál a konvulziós terápiát, foglalkozott a pszichiátriai betegségek immunkémiájával, nevéhez fűződik a Norimipra­min és a Ditran antipszichotikum bevezetése a klinikai gyakorlatba. Elsőnek írta le az oneiro­phreniát. Megalapította az Amerikai Biol. Pszichiátriai Társ.-ot, szerkesztője volt az Am. Jour-nal of Neuropsychiatry c. folyóiratnak. – Fm.: Die Konvulsionstherapie der Sckizophrenie (Halle, 1937); The convulsive-irritative thera­py of the psychoses (J. Friedmannel, J. of. American Medical Association, 1939); Oneiro­phrenia (Urbana, 1950.); Carbon dioxide the­rapy (Springfield, 1958); Studies of a new drug Ditran in depressive states ( Abood-dal, J. of Neuropsychiatry, 1959) – Irod.: Varga E.: M. L. (Orv. Hetil., 1965, 42. sz.).

Megay László (Segesvár, 1907. jún. 27. – Bp., 1964. jan. 16.) orvos, radiológus. 1932-ben szerzett orvosi oklevelet Bp.-en. Azután a pécsi egy. belklinikáján és a Közp. Röntgen Int.-ben tanársegéd, 1939-ben a bevezetés a klinikai röntgenológiába c. tárgykör magántanára. 1943-tól a bp.-i Apponyi Poliklinika rtg-főorvosa. A tápcsatorna röntgenológiájával foglalkozott. – Fm.: Jodstoffwechsel bei Kropfträgern (Klinische Wochenschrift, 1935); Röntgenatlasz (Bp., 1943) – Irod.: Zétényi Gy.: M. L. (M. Radiol., 1964, 4. sz.).

Meixner János (Kolozsvár, 1823 – Bp., 1895. aug. 15.) orvos. 1848-ban szerzett orvosi oklevelet Pesten, a márciusi ifjak egyike, az erdélyi országgyűlésen megjelent pesti egyetemi ifjúsági küldöttség egyik tagja, honvédorvos. 1850–1867-ben Nagykárolyban gyakorló orvos, 1867-től Pesten élt, gyakorló orvos. Különböző napilapokban jelentetett meg írásokat. – Fm.: Az idült tüdősorvadás és gümőkór éghajlati gyógytanához (Bp., é. n.) – Irod.: M. J. (Vasárnapi Újság, 1895, 34. sz.).

Melczer Miklós (Bp., 1891. dec. 3. – Bp., 1985. márc. 7.) orvos, bőrgyógyász, egy. tanár, az orvostud. doktora (1952), Kossuth-díjas (1955). 1918-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1918–1920-ban a II. sz. anatómiai int.-ben, 1920–1928-ban a bőrklinikán tanársegéd. 1928–1940-ben a szegedi bőrklinikán dolgozott: 1932-ben a bőr hisztobioló­giájának a magántanára, 1936-ban ny. rk. tanár. 1940-től a pécsi bőr- és nemikórtani klinika igazgatója, ny. r. tanár. Kutatási területe a Lym­phogranuloma venereum kórtana, a vírusok szerepe bőr- és nemibetegségekben, a rosszindulatú bőrtumorok korai felismerése. Nevéhez fűződik az kísérletes dermatológia megalapítása Mo.-on. – Fm.: Intő szó az ifjúsághoz (Szeged, 1937); A negyedik nemi betegség (Szeged, 1937); Lymphogranuloma inguinale (Leipzig – Bp., 1942); Bőr- és nemibetegségek (Pécs, 1951); Praecarcinosen und primäre Krebse der Haut (Bp., 1961); Pathologische Anatomie des Lymphogranuloma inguinale (Handbuch der Haut- und Geschlechtskrankheiten, VI/l., pótkötet, Berlin, 1964); Electrometric studies in skin cancer (Cancer of the skin, I., Toronto, 1976); A psoriasis vulgaris kór- és gyógytana az újabb kori kutatások tükrében (Az orvostudomány aktuális problémái, 1981) – Irod.: M. M. (Szegedi Egyet. Almanach, 1921–1970, Szeged, 1971); Frankl J.: M. M. professzor üdvözlése (Bőrgyógy. és Venerol. Szle, 1982); Schnei­der I.: Dr. M. M. (Orv. Hetil., 1985); Schneider I.: Dr. M. M. (Orv. Hetil., 1992).

Melly József (Bp., 1893. nov. 9. – Bp., 1962. jún. 21.) orvos, egy. tanár. 1917-ben szerzett orvosi oklevelet Bp.-en. 1923-tól tisztiorvos, 1926-tól a közegészségtan magántanára a bp.-i orvosi karon, 1946-tól ny. r. tanár. Főleg mint iskolaorvos fejtett ki jelentős szakirodalmi tevékenységet. 1956. okt. 1-től az Orsz. Közeü.-i Int. igazgatója volt haláláig. – Fm.: Budapest rákhalandósága (Bp., 1928); A cukorbaj­halandóság Budapesten (Bp., 1930); Az iparűzés egészségügyi feltételei (Bp., 1931); A budapesti orvosok gazdasági és szociális viszonyai (Bp., 1931); Nagy-Budapest közegészségügyi vonatkozásban (Bp., 1937); Szegény betegek orvoslása (Bp., 1938); A házasság előtti kötelező orvosi vizsgálat (Bp., 1942); Fodor József élete és munkássága (Bp., 1965) – Irod.: M. J. (Demografia, 1962); M. J. (Orv. Hetil., 1962. 40. sz.); M. J. (Egészségtudomány, 1962, 5. sz.); Prof. dr. M. J. munkásságának emlékére (Egészségtudomány, 1972).

Menner Adolf (Tata, 1824. ápr. 27. – Miskolc, 1910. jún. 1.) orvos, megyei főorvos. Bécsi orvosi tanulmányait megszakítva a szabadságharc alatt honvédorvos. 1851-ben Pesten szerzett orvosdoktori, sebész- és szülészmesteri oklevelet. 1851–1852-ben a pesti Szent Rókus Kórház, 1853-tól a Szegénygyermek Kórház orvosa, 1854-től Miskolcon gyakorló orvos, 1890-től Borsod vármegye főorvosa. Írásai az Orv. Hetil.-ban, a Családi Könyvtárban, a Wiener Med. Wochenschriftben jelentek meg.

Menner Ödön (Diósgyőr, 1904. dec. 13. – Miskolc, 1982. jún. 18.) gyógyszerész. 1927-ben szerezte meg gyógyszerészi, oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1927-től apja diósgyőri Angyal patikáját vezette. 1930-tól rendszeresen publikált, 1940-től az Mo.-i Gyógyszerész Egyes. pénztárosa. 1949-ben államosították gyógyszertárát, 1950–1964-ben a BAZ megyei Gyógyszertári Közp. gyógyszerésze, 1964–1974-ben Szend­rőn gyógyszertárvezető. Jeles rajzoló, illusztrált könyveket, mesekönyveket, grafikáit magángyűjtemények őrzik. Zenét is szerzett, több darabját előadták, I. osztályú teniszező volt. Szépprózái nyomtatásban is megjelentek. – Fm.: Porszemek a viharban (önéletrajz, Miskolc, 1970); Gondtalan élet (önéletrajz, Miskolc, 1972) – Irod.: M. Ö. (Gyógyszerészet, 1982, 10. sz.); Zalai K.: A magyar gyógyszerészet nagyjai (Bp., 2001).

Merényi Gusztáv, Scholtz (Kassa, 1895. szept. 8. – Bp., 1950. aug. 19.) orvos, katonaorvos, orvostábornok. 1920-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1920-tól hivatásos katonaorvos, 1936-tól a légierő vezető orvosa. 1931-től a repülés-orvostan kiemelkedő szakértője, orvosvezérőrnagy. Az 1930-as évek­ben több tanulmányutat tett Németországban, Franciaországban, Hollandiában, Angliában. 1938-ban megszervezte az első aerodimanikai intézetet, az első magassági kísérleti állomást, ahol az oxigénhiányhoz való alkalmazkodást vizsgálták. Tervei alapján elkészült a Repülőorvosi Vizsgáló Int., amely a Gyáli úti Kórház keretében működött. 1941-ben egy. magántanár, a repülőorvostan előadója a bp.-i és kolozsvári orvosi karokon. 1940-ben csatlakozott Bajcsy-Zsilinszky köréhez, üldözötteket menekített és bújtatott a Pajor Szanatóriumban. 1944 tavaszán illegalitásba vonult, nehogy a németek letartóztassák. 1945-től a Vöröskereszt Kórházának parancsnoka, 1946-tól a HM egészségügyi osztályának vezetője, orvosvezérőrnagy. 1948-ban segítette a hazai véradó központ felállítását, a M. Véradó Központ megszervezését. Több külföldi tud. társaság tb. és r. tagja. 1950-ben a Rajk-perrel kapcsolatban letartóztatták, koholt vádak alapján kivégezték. A Gyáli úti Kórházat róla nevezték el. – Fm.: A légi betegségekről (Aviatica, 1931); A repülés fiziológiája (Bp., 1931); A repülés fontosabb élettani kérdései (Orvosképzés, 1935) – Irod.: M. G. orvos-ve­zérőrnagy (Honvédorvos, 1965, 1. sz.).

Mező Béla (Nagyfalud, 1883. júl. 11. – Bp., 1954. ápr. 18.) orvos, sebész, urológus, atléta. 1906-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1906-tól a bp.-i II. sz. sebészeti klinika gyakornoka, 1909-ben szakorvos, 1919-ben egy. magántanár. 1922-től a Szent János Kórház főorvosa. Új sebészeti eljárást vezetett be a hólyagnyak-adenoma gyógyításában, 1901–1905-ben a MAC rövidtávfutója és távolugrója. 1904-ben részt vett a St. Louis-i olimpián. 1904–1906-ban magyar bajnok, 1903-ban távolugrásban orsz. csúcstartó. 1925-től a MOB és az OTT tagja. – Fm.: Húgyivarszervek sebészeti megbetegedései (Bp., 1919); A prosztata megbetegedései (Bp., 1929); A húgyutak gyulladásos megbetegedései (Bp., 1933).

Méhes Gyula (Kraszna 1897. márc. 28. – Bp., 1970. okt. 10.) orvos, farmakológus, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952). 1923-ban szerezte meg orvosi oklevelét a szegedi orvosi karon. 1923–1927-ben a szegedi gyógyszertani int. munkatársa. 1925–1926-ban, majd 1932–1933-ban ismét Bécsben ösztöndíjas,. 1927–1940-ben a tihanyi M. Biol. Kutató Int. munkatársa. 1928–1929-ben Londonban ösztöndíjas. 1940–1944-ben a kolozsvári orvosi karon a gyógyszertan ny. r. tanára. A kolozsvári egy. gyógyszertani tanszékén az ő vezetésével indultak meg a kutatások a szénhidrát-anyag­cserét befolyásoló növények hatásmechanizmusának tisztázására. Pécsett a szedatívumok és tranquillánsok agyi anyagcserére gyakorolt hatását vizsgálta. 1944–1946-ban katonaorvos, ill. hadifogoly, 1946–1969-ben a pécsi orvosi karon a gyógyszertan egy. tanára, 1949–1950-ben, 1951–1954-ben dékán. – Fm.: Die Wir­kung der Digitalisglykoside bei an beriberierkrankten tauben (Arch. für experimentelle Pathologie und Pharmakologie, 1934); A polarizáció hatása a perifériás idegek kalciumtartalmára (M. Biol. Kut. Int. Munkálatai, 1936) – Irod.: Szekeres L.: M. Gy. (Orv. Hetil., 1971, 40. sz.).

Mészáros Gábor (Potok, Lengyelo., 1900. máj. 11. – Miskolc, 1968. nov. 15.) orvos, szülész-nőgyógyász, dietetikus. A bp.-i orvoskaron végzett 1922-ben. Az egy. gyógy­szertani, majd 1924–1927-ben a II. sz. női klinikán dolgozott. 1927–1936-ban Szegeden a szülészeti és nőgyógyászati klinika tanársegédje. A die­tetika tárgyköréből magántanár (1931). Ellátta a betegélelmezési osztály vezetését is. Az Orsz. Közegészségügyi Tanács és a Magy. Népélelmezési Bizottség tagja. 1936–1939-ben a gyulai kórház, 1939–1944-ben a kassai kórház ig. főorvosa. 1945–1946-ban a Bp.-en a Népjóléti Min.-ban a betegellátási osztály vezetője. 1946-tól 1957-ig a tatai kórházban szülészeti-nőgyó­gyászati osztályvezető főorvos. Főleg a diétás terápiák kérdései foglalkoztatták. Kb. 70 közleménye jelent meg hazai és külföldi szaklapokban. – Fm.: A Ferenc József Tudományegyetem Női Klinikáján használatos étrendi előírások (Klinikai recipekönyv, Bp., 1936); Népélelmezési tervezet (Walter Károllyal, Kecskemét, 1936); Táplálkozástan (Szeged, 1954). – Irod.: M. G. (Szegedi Egy.-i Almanach, 1921–1970, Szeged, 1971).

Mihalkovics Géza (Pest, 1844. jan. 30. – Bp., 1899. júl. 12.) orvos, anatómus, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1879, r. 1884). 1869-ben szerzett orvosi oklevelet az pesti egy.-en, 1869-től tanársegéd az anatómiai int.-ben. 1872–1874 között a strassburgi egy. fejlődéstan magántanára. 1875-ben a bp.-i egy. fejlődéstan rk., 1878-tól r. tanára. 1881–1889 között a tájanatómiai és szövettani tanszéken, 1890–1899-ben az I. sz. anatómiai intézetben ny. r. tanár. 1898–1999-ben az egy. rektora, több alkalommal orvoskari dékán. Szövettannal, agykutatással, összehasonlító anatómiával foglalkozott. – Fm.: Sebészeti köttan (Pest, 1868); Adatok a madárszem fésűjének (pecten), szerkezetéhez és fejlődéséhez (Bp., 1873); Az agy fejlődése (Bp., 1877); Általános bonctan (Bp., 1881); Vizsgálatok a gerinces állatok kiválasztó és ivarszerveinek fejlődéséről (Bp., 1885); A leíró emberbonctan és tájbonctan tankönyve (Bp., 1888); A központi idegrendszer és érzékszervek morfológiája (Bp., 1892); Anatomie und Entwickelungsgeschichte der Nase und ihrer Nebenhöhle (Handbuch der Laryngologie und Rhinologie, 1894); Az ember anatómiája és szövettana (Bp., 1898); A mozgásszervek anatómiája (Bp., 1898); Általános fejlődéstan (Bp., 1899); Az ember és a gerinces állatok fejlődéstana (Bp., 1899) – Irod.: Waldeyer, W.: Geza von M. (Anatomischer Anzeiger, 1899); Lenhossék M.: M. G. emlékezete (M. Orvosi Arch., Bp., 1901); Donáth T.: M. G. emlékezete (Orv. Hetil., 1994); Szállási Á.: M. G. (Híres magyar orvosok, II. köt., Bp., 2001).

Mihálka Antal (Vác, 1810. dec. 4. – Pest, 1867. aug. 12.) orvos, pap, tanár. 1827-ben belépett a kegyesrendbe, de később elhagyta, és 1839-ben orvosdoktorrá avatták a pesti egy.-en. Rövid magánorvosi gyakorlat után 1842-ben az orvosi karhoz tartozó állatorvosi int.-ben a természetrajz, az állattenyésztés és a gyógyszertan tanára lett. 1846–1850-ben a József Ipartanodában (Műegyetem jogelődje) a természetrajz és az áruismeret tanára. 1851-ben magán-fiúnevelő intézetet nyitott, 1862-től haláláig a pesti főreáliskola igazgatója, a természetrajz tanára. Több tankönyvet írt. – Fm.: Ásványtan (Pest, 1851); Növénytan (Pest, 1852); Állattan (Pest, 1854); A földisme alapvonalai... (Pest, 1862) – Irod.: M. A. (Orsz. Középtanodai Egy. Közl., 1867).

Mihály József (Kolozsvár, 1853. máj. 17. – Bp., 1927. máj. 15.) újságíró, orvos, tanár. 1874-ben a bp.-i tud. egy. bölcsészeti karán tanári oklevelet szerzett. 1874 és 1879 között a Pálffy családnál nevelő. 1879-től fővárosi középiskolákban (a mai Eötvös, Madách, illetve Vörösmarty gimnáziumban) irodalmat és történelmet tanított. 1882–1892 között az Egyetértés szerkesztőségi munkatársa, irodalmi és színházi kritikusként alkalmazták. 1891-től a fővárosi közoktatási bizottság tagja lett. 1894-ben a bp.-i orvosi karon orvosi diplomát szerzett, magángyakorlatot és színházi orvosi tevékenységet folytatott. Az 1890-es évektől az Élet, A Hét és más irodalmi lapokban közölt kritikákat. A bp.-i színházak számára angolból és franciából fordított színdarabokat.

Miklós László (Dombóvár, 1902. máj. 19. – Bp., 1972. jún. 23.) orvos, szülész-nőgyógyász, egészségügyi szervező. 1926-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1927–1930-ban a bp.-i II. sz. női klinikán gyakornok, 1930-tól tanársegéd, 1947-ben magántanár. 1950–1954-ben az Orsz. Vérellátó Szolg. nőgyógyász főorvosa, 1954–1966-ban a Bp. VI. ker. Tanács eü. oszt. vezetője, 1966–1971-ben a Közp. Ágynyilvántartó főorvosa. Eü. szervezéssel foglalkozott. – Irod.: M. L. (Eü. Szervezés, 1972, 7. sz.).

Mikó Gyula (Abrudbánya, 1889. márc. 22. – Debrecen, 1951. febr. 26.) gyógyszerész, orvos, egy. tanár. A kolozsvári orvosi karon 1910-ben gyógyszerészi, 1912-ben gyógyszerészdoktori oklevelet szerzett, 1921-ben a bp.-i orvosi karon orvosi oklevelet kapott. 1921-től a debreceni orvosi karon működött, 1921–1923-ban a gyógyszertani int.-ben tanársegéd, 1923-tól az Egy. Gyógyszertár igazgatója, 1927-ben magántanár, 1932-ben rk. tanár, törvényszéki vegyészeti szakértő. 1927-től szerkesztette a debreceni Orvosok és Gyógyszerészek Lapját, az MGYT egyik alapítója, 1939-ben Jakabházy-érmet kapott. – Fm.: A para-diphenol-dime­tyl és diethyl-metán nitro- és aminovegyüle­teiről (Kolozsvár, 1912); A IV. Magyar Gyógyszerkönyv kommentárja (Debrecen, 1940) – Irod.: Varga P.: M. Gy. (Gyógyszerészet, 1975); M. Gy. (Gyógyszerészet, 1989, 4. sz.).

Milesz József (? – Debrecen, 1793. aug. 1.) orvos, tanár. A debreceni kollégiumban tanult, 1775-ben Franekerben szerzett orvosdoktori oklevelet. 1777-ben Kecskeméten, 1786-tól Debrecenben tanár. – Fm.: Dissertatio inau­guralis medica de epilepsia (Franeker, 1775); Orvos könyv... (I–II. köt., Bécs, 1778).

Milkó Vilmos (Óbecse, 1878. ápr. 6. – Bp., 1956. okt. 5.) orvos, sebész, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952). 1900-ban szerzett orvosi oklevelet a bp.-i tud. egy-en. 1901-ben Petrik Ottó mellett az kórbonctani int.-ben, 1902-től az I. sz. sebészeti klinikán dolgozott. 1903-tól a Rókus Kórház, 1908-tól a Park Szanatórium sebészfőorvosa. 1904-től az Orsz. Munkásbiztosító Pénztár sebész szakorvosa, 1920–1928-ban az Áll. Tüdőbeteg-gyógyinté­zet, 1929–1933-ban a Madarász utcai Gyermekkórház, 1933–1943-ban a Maglódi úti Kórház sebész főorvosa. 1925-től a sérülések sebészete magántanára, 1938-tól c. ny. rk. tanára a bp.-i egy.-en. 1928-tól az OTI, majd az SZTK balesetkártalanítási szakbizottságának a tagja, 1952-től a munkaképesség-csökkenést megállapító bizottság szakértője. 1928–1944-ben az Orv. Hetil. társszerkesztője, 1930-tól az Orsz. Közeü.-i Tanács r. tagja, 1925-től egy. magántanár, 1936-tól c. rk. tanár. 1949–1950-ben és 1952–1954-ben a M. Sebésztárs. elnöke, 1955-től a M. Sebészet főszerkesztője. Rehabilitáló és gyermeksebészettel foglalkozott, a baleseti kártalanítás szakértője. – Irod.: Rubányi P.: M. V. (M. Sebészet, 1958, 7. sz.); Littmann I.: M. V. (Orv. Hetil., 1978).

Miltényi László (Bp., 1901. jan. 8. – Bp., 1936. febr. 19.) orvos, botanikus. Tanulmányait a bp.-i egy. bölcsészeti és orvosi karán, a magyaróvári gazdasági akadémián és a műegyetemen végezte. 1926-ban mezőgazdászi, 1931-ben orvosi oklevelet szerzett. 1931-től a műegyetemen – a növénytani tanszéken – gyakornok, tanársegéd, majd adjunktus. Szövet- és fejlődéstannal foglalkozott. – Fm.: Szövetfejlő­déstani vizsgálatok gabonaféléken (Botanikai Közlem., 1931); A mutáció kérdés jelenlegi állása (Kísérletügyi Közlem., 1933).

Minich Károly (Pest, 1869. jún. 4. – Bp., 1938. jún. 7.) orvos, egy. tanár, törvényszéki orvosszakértő. 1895-ben szerzett orvosi oklevelet a bp.-i egy.-en. 1895–1896-ban a törvényszéki orvostani int. munkatársa, 1896-ban a Bp.-i Kir. Büntetőtörvényszék szakértője, 1898-tól az Új Szt. János Kórház kórboncnok főorvosa. 1906-ban a jogi karon, 1908-ban az orvosi karon a törvényszéki orvostan magántanára, 1920-ban rk. tanára. A Törvényszéki Orvosi Vizsgabizottság elnöke, 1918-tól az Igazságügyi Orv. Tanács tagja. – Fm.: Adatok a lőtt sebek törvényszéki orvosi méltatásához (Bp.-i Orv. Újság, 1904); A törvényszéki orvostan jelentősége (Bp.-i Orv. Újság, 1906); Baleseti sérülés és halál közötti okozati kapcsolat kimutatása periratok alapján (Bp.-i Orv. Újság, 1911) – Irod.: Vámossy Z.: M. K. (Orv. Hetil., 1938); Kálló A.: A prosectúrák kialakulása és fejlődése Budapest székesfőváros közkórházaiban 1942-ig (Orvostört. Közlem., 1962).

Miskolczy Dezső (Baja, 1894. aug. 12. – Bp., 1978. dec. 31.) orvos, egy. tanár, neurológus, az MTA (lev. 1939, r. 1946, 1958), a hallei Leopoldina Német Term. tud. Akad. (1938), a Román Tud. Akad. (r. 1955) tagja. 1963–1969-ben az ETT elnöke, Állami-díjas (1973), számos európai tudományos társaság rendes és tb. tagja. 1919-ben szerzett orvosi oklevelet Bp.-en. 1921–1926-ban az egy. agyszövettani int.-ben tanársegéd, 1930–1935-ben a szegedi orvosi karon az elmegyógyászat ny. rk. tanára, 1935–1940-ben ny. r. tanár. 1940–1944-ben a kolozsvári egy. orvosi karán az elmegyógyászat ny. r. tanára, klinikai igazgató. 1944–1945-ben az egy. rektora, 1945–1964-ben ua. a marosvásárhelyi egy. orvosi karán. 1955–1964-ben a Román Tud. Akad. marosvásárhelyi kutató int.-nek az igazgatója. 1964–1969-ben a bp.-i OTKI idegkórtani int.-nek az igazgatója, egy. tanár. Fő kutatási területe a neuropszichiátria és a neuropatho­lógia. Behatóbban foglalkozott az idegrendszer örökletes bántalmai és a skizofrénia kórszövettanával. Elsőként alkalmazta a synapsis-elfajulás kísérleti módszerét a kisagy rostkapcsolatainak, synapsis- és sejtrendszerének megismerésére. – Fm.: A haladottabb kor öröklődő elmebetegségei (Bp., 1934); Histo­pathologie des neurons (Leipzig, 1938); Die kindliche Ruhr und das Nervensystem (társszerzőkkel, Bp. – Leipzig, 1940); Idegkórtani előadások (társszerzőkkel, I–II. köt., Marosvásárhely, 1953); Elmekórtan (társszerzőkkel, Marosvásárhely, 1953); Idegkórtan (társszerzőkkel, Bukarest, 1958); A bel- és ideggyógyászat határterületi kérdései (társszerzőkkel, Bp., 1968); Schaffer Károly (Bp., 1973) – Irod.: Környey J.: M. D. (M. Tud., 1979); Taristea J.: M. D. emlékének (Orv. Hetil., 1979); Juhász P.: M. D. élete és munkássága (Ideg­gyógy. Szle, 1981); Obál F. – Vécsei L. szerk.: Emlékezés dr. M. D. professzorra (Szeged, 1994).

Miskóltzi Ferenc (Győr, 1697. febr. 21. – Győr, 1771. okt. 30.) orvos, sebész. Életéről keveset tudunk. 1730-ban telepedett le Győrben. Mint sebész kezdte meg tevékenységét. 1748-tól Győr város orvosa, 1760 és 1771 között városi tanácsos. Sebészeti kézikönyve Norr német sebész munkájának átdolgozása és magyar nyelvű fordítása. Több fejezete – ami nincs meg Norr munkájában – jelentős, főleg az embriológiai részek figyelemre méltóak. – Fm.: Manuale chirurgicum, avagy chirurgiai uti-társ (Győr, 1742) – Irod.: Fekete L.: M. F. (Gyógyászat, 1874); Csillag I.: 220 éves az első magyar sebészeti tankönyv (Orv. Hetil., 1962).

Mócsy János (Kalocsa, 1895. nov. 30. – Bp., 1976. aug. 16.) állatorvos, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1941., r. 1946.), Kossuth-díjas (1952), Állami-díjas (1970). 1918-ban szerezte meg állatorvosi, 1921-ben doktori oklevelét a bp.-i Állatorv. Főisk.-án. 1918–1921-ben uo. a bakteriológiai, 1921-től a belgyógyászati tanszéken működött. 1926-ban Rockefeller-ösztöndí­jas az USA-ban, 1928-ban magántanár, 1935-től ny. rk. tanár, 1940-től ny. r. tanár. 1949–1950-ben dékán. 1954–1956-ban titkára, 1967–1970-ben elnöke az MTA Állatorvostud. Bizottságának, 1964-től a Magyar Tud. szerkesztőbizottságának a tagja. Kutatási területe a háziállatok kórtana. Állatorvosi belgyógyászattal, bakteriológiával foglalkozott, az állatoknál fellépő bőrbetegségek gyógyításában szájon át adagolt kontaktméreggel ért el jelentős eredményeket. Mindemellett numizmatikával is foglalkozott. 1970–1973-ban a M. Numizmatikai Társ. elnöke, híres görög-római érem- és pénz-gyűjteménnyel rendelkezett. A Humboldt Egy. tb. doktora. – Fm.: Spezielle Pathologie und Therapie der Haustiere (I–II. köt., Hu­tÿra F.-cel, Marek J.-fel, Manninger R.-vel, Jéna, 1938, angol, orosz, olasz, spanyol, lengyel, kínai nyelven is); Ritka bőrtünetetekkel és akropachiával járó gümőkór lóban (Bp., 1941); Állatorvosi belgyógyászat (I–II. köt., Mannin­ger R.-vel, Bp., 1943); Állathygiéna (Bp., 1959, lengyelül 1964); Állatorvosi klinikai diag­nosztika (Bp., 1960) – Irod.: Kovács F.: M. J. (M. Tud., 1976, 12. sz.), Lamy Gy.: M. J. (Ag­rártud. Közl., 1976, 4. sz.); Domán J.: M. professzor portréjához (M. Állatorv. Lapja, 1986).

Modor Vidor (Dés, 1910. okt. 18. – Bp., 1979. okt. 25.) gyógyszerész. 1933-ban gyógyszerészi, 1936-ban természetrajz-tanári, 1949-ben természettud. doktori oklevelet szerzett Bp-en. 1933–1949-ben a bp.-i Gyógynövény­kísérleti Állomás munkatársa, 1949–1952-ben az Állatorvostud. Egy. növénytani tanszékén docens, 1952-től tszv. Kutatási területe a gyógy­növénytan, gyógy- és mérgező növények szövettana és méregtana. Az MGYT és a M. Biol. Társ. vezetőségi tagja. – Fm.: Anatómiai vizsgálatok rendszertani szempontból néhány keresztes virágú növényen (Bp., 1933); Drogszövettani vizsgálatok (Bp., 1943); Növénytan (jegyzet, Bp., 1950–1974); Baromfira érzékeny örökzöld növények leveleinek azonosítása szövettani alapon (Bp., 1963) – Irod.: Haraszti E.: M. V. halálára (M. Állatorv. Lapja, 1980); M. V. (Gyógyszerészet, 1981, 1. sz.).

Moller Ottó Károly (Pozsony, 1670. jan. 10. – Besztercebánya, 1747. ápr. 9.) orvos. 1696-ban Altdorfban szerzett orvosi oklevelet, 1797-től Pozsony, 1703-tól Besztercebánya orvosa, II. Rákóczi Ferenc fejedelem udvari orvosa. 1711 után Felső-Magyarország fürdőiben orvosi tanácsokat adott, Besztercebányán magán orvosi iskolát alapított, ahol külhoni tanulmányokra készítette fel a medikusokat. Magyar Hippokratésznek is nevezték. – Fm.: Positio­nes de Arnaldia, peculiari morbi specie (Al­dorf, 1694); Dispvtationem Medicam Circvla­rem... (Aldorf, 1694); Dissertatio Inavgvralis Medica De Divino In Medicina... (Altdorf, 1696); Observationes sonderbarer, durch die essentiam dulcem zu Neusohl in Ungarn geschehener Curen (Halle, 1706); Consilium medicum... (kiad. Torkos Justus János, Pozsony, 1739, magyarul: Buda, 1940) – Irod.: Duka Zólyomi N.: M. O. K. (Orv. Hetil., 1977); Magyary-Kossa Gy.: Magyar Orvosi Emlékek (I. köt., Bp., 1929).

Molnár Ádám (Jákfalva, 1713. dec. 13. – Brassó, 1780. nov. 8.) orvos. Előbb jogot tanult Halléban, majd ugyanott botanikát, 1745-ben Göttingenben avatták orvosdoktorrá. 1748-ban Kolozsvárott, 1750-től Brassóban működött, 1751–1768-ban Bukarestben Conştantin Mauro­cordat román fejedelem udvari orvosa, majd Havasalföld főorvosa. 1768-ban a román–orosz háború miatt hazatért, és Brassóban működött. Jelentős romániai és havasalföldi botanikai munkássága, a latin és magyar megnevezések mellett románul is közölte a növények nevét. – Fm.: Dissertatio inauguralis medica sistens disquisitionem causarum sterilitatis homi­num utriuesque sexus (Halas, 1747); Nomina vegetabilium (II. rész, Pozsony, 1783) – Irod.: Gödri János: Halotti tanítás ... M. Á felett (Pozsony, 1793); Izsák S.: A román-magyar orvosi kapcsolatok múltjából (Bukarest, 1957).

Molnár Béla (Késmárk, 1884. márc. 6. – Bp., 1932. júl. 12.) orvos. 1909-ben szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon. Korányi Frigyes és Korányi Sándor klinikáján dolgozott, később az Irgalmas, majd a Szt. István Kórház főorvosa. 1914–1916-ban külföldi tanulmányúton volt. 1918-ban egy. magántanár az emésztőszervek és az anyagcsere patológiája és klinikája tárgyköréből. Belgyógyászati patológiával, az anyagcsere kórtanával, az emésztőszervek működésével foglalkozott. – Fm.: Boncolástani és kísérleti adatok a mellékvesék kórtanához (Goldzieher M.-val, Bp., 1908); A bélnedv-elválasztás izgalmai és gátlási medianizmu­sának analysiséhez (Bp., 1910); Kísérletes vizsgálatok a gyomornedv-elválasztás physio­logiai és pathologiai mechanizmusáról és azokhoz fűzött klinikai reflexiók (Bp., 1910); A gyomor mozgási zavarairól (Bp., 1918); A gyomornedvelválasztás phys. és path. mechanizmusáról (Bp., 1924); A máj és az epeutak betegségei és a hasnyálmirigy betegségei (Ruzsnyák I.-nal, Bp., 1933).

Molnár Béla (Munkács, 1886. jún. 7. – Bp., 1962. nov. 28.) orvos, sebész, egy. tanár, az orv. tud. doktora (1958), Kossuth-díjas (1958). 1910-ben Kolozsvárott szerzett orvosi oklevelet, 1911-től a kolozsvári I. sz. sebészeti klinikán, 1913-tól a bp.-i Bródy Gyermekkórházban, 1921-től a pesti Zsidó Kórházban sebész főorvos. 1945-ben magántanár, 1946-ban c. rk. tanár. Az OTKI megalakulásakor (1956) a sebészeti tanszék vezetője. Gyermeksebészettel, pre­kancerózus állapotok műtéti megoldásaival, or­vostovábbképzéssel foglalkozott. Jeles műgyűjtő és képzőművész is volt. – Fm.: A prae­cancerosus elváltozásokról (MTA Biol. és Orvosi Tud. Oszt. Közlem., 1951); Az antibiotikumok a sebészetben (uo., 1955); A rák korai diagnosztikája (társszerzőkkel, Bp., 1959) – Irod.: M. B (M. Sebészet, 1963); Barra L.: Dr. M. B. születésének centenáriumára (Orv. Hetil., 1986).

Molnár Béla (Kassa, 1892. febr. 24. – Kassa, 1945 után) orvos, belgyógyász, orvostör­ténész. 1914-ben a bp.-i orvosi karon szerzett orvosi oklevelet. 1914-től a III. sz. belgyógyászati klinikán gyakornok, 1921–1938-ban tanársegéd. Közben a I. vh idején ún. népfelkelő orvosként szolgált. 1922–1938-ban nyaranként Karlsbadban fürdőorvos, belgyógyász főorvos. 1938–1945-ben a kassai kórház főorvosa. Pályája elején diabetológiával, elsősorban a cukorbetegség, ill. az ízületi betegségek és a köszvény belgyógyászati szövődményeivel foglalkozott. Később az orvostörténelem felé fordult a figyelme (kassai gyógyszer- és orvostörténet), fel­dolgozta a Karlsbadban megfordult híres m. személyiségek betegség- és kórtanát. – Fm.: Diétás tanácsadó cukorbetegek, elhízottak és köszvényesek számára (Bp., 1924); Arany János Karlsbadban (Gyoma, 1933); Kolozsvári Jordán Tamás, a 400 éves balneológus (Gyó­gyászat, 1939); 400 év a kassai gyógyszerészet múltjából (Mo.-i Gyógyszerészegy. Köz­lem., 1940); Kassai Antoninus János (Orvos­tud. Közlem., 1943); Kassa orvosi története (Kassa, 1943).

Molnár Béla (Túristvándi, 1911. nov. 29. – Bp., 1962. jan. 20.) gyógyszerész, vegyész, Kossuth-díjas (1954). A bp.-i tudományegy.-en szerzett 1937-ben bölcsészdoktori oklevelet. 1937-ben az Egger-gyógyszertárban gyógyszerész. 1938–1944-ben a Haditechnikai Int.-ben kat. gyógyszerész. 1946-tól az Orsz. Vérellátó Szolg. munkatársa, 1950-től igazgatója. Jelentős gyógyszerkutató, a Kőbányai Gyógyszer­árugyár szakmai kifejlesztője. – Fm.: Felületi hatások befolyása a hidrogénhiperoxid bomlássebességére (Bp., 1936); A B12-vitamin (M. Kémikusok Lapja, 1959, 4., 10. sz.) – Irod.: Pillich B.: M. B. (M. Kém. Lapja, 1962).

Molnár István (Várhely, 1902. máj. 15. – Bp., 1972. ápr. 26.) orvos, bel- és ideggyógyász, egy. magántanár. 1926-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp-i orvosi karon. 1927–1928-ban a Rókus kórház belgyógyásza, 1928–1946-ban a bp-i I., illetve II. sz. belgyógyászati klinikán tanársegéd, majd adjunktus. 1940-től a vegetatív idegrendszer kórtana c. tárgykör magántanára, 1946–1951-ben magánorvos, 1951–1953-ban a Bp. XVIII. Ker. rendelőint. ideggyógyásza, 1954–1962-ban az ORFI adjunktusa, 1956 után főorvosa, 1962–1971-ben az István kórház II. belosztályának főorvosa. – Fm.: Diagnosztikai tévedések a kliniko-pathológiai konferenciák megvilágításában (Farkas K.-lyal, Bp., 1959); Leggyakoribb diagnosztikus tévedések (Farkas K.-lyal, Bp., 1961); A belgyógyászati ügyelet ABC-je (Bp., 1962) – Irod.: M I. (M. Belgyógyászat, 1972, 5. sz.).

Molnár János (Balhás, 1759. – Székesfehérvár, 1831. nov. 24.) orvos, megyei főorvos. 1785-ben Pesten szerzett orvosdoktori, sebész- és szülészmesteri oklevelet. Bécsben Frank mellett asszisztens, 1792-től Székesfehérváron gyakorló orvos, 1813-tól megyei főorvos. – Fm.: Orvosi törvény... 1814–1818 (I–II. köt.).

Molnár János (Körmöcbánya, 1814. dec. 5. – Bp., 1885. jún. 16.) gyógyszervegyész. 1839-ben Pesten szerzett gyógyszerészi oklevelet, 1869-ig a Rókus Kórház gyógyszerésze, 1869-től Pest törvényszéki vegyésze, 1873-ban a Csillag gyógyszertár tulajdonosa. Ásványvízelemzéssel, fehérjékkel, a kininkészítmények optikai sajátosságaival foglalkozott. Jelentős szakirodalmi tevékenységet fejtett ki. – Fm.: Das Lukasbad in naturhistorischer Beziehung (Buda, 1858); Monograpische Skizze über das Ofner Raizenbad (Pest, 1863); A bikszádi ásványvizek (Szathmárm.) vegybontása (Szat­már, 1864); A tej orvosrendőri kémlelése fővárosunkban (Pest, 1868); A liszt vizsgálata or­vosrendőri és műipari tekintetben (Pest, 1868); Magyarhoni keserű források (Pest, 1872) – Irod.: Oláh Gy.: Az eü. személyzet Mo.-on (Bp., 1876); Szőkefalvi Nagy Z. – Táplányi E.: Az első pesti városi vegyész: M. J. gyógyszerész (1814–1885) (Gyógyszerészet, 1976).

Molnár László (Orgovány, 1902. szept. 27. – Bp., 1969. febr. 21.) orvos, fogorvos, egy. tanár. 1927-ben szerzett orvosi oklevelet Bp.-en, 1927-től a stomatológiai int. munkatársa, 1941-ben a bp.-i egy.-en az odontotechnika c. tárgykör magántanára, 1959-től a fogpótlástani int. igazgatója, egy. tanár. A Fogorvosi Szle társszerkesztője. Szakterülete a fogpótlástan, részleges fogsorok elhorgonyzása és a fogak kopása. Számos könyve jelent meg. – Fm.: Fogpótlástan (Bp., 1950); Fogpótlástan (Bp., 1969) – Irod.: Varga I.: M. L. (Fogorvosi Szle, 1969. 4. sz.).

Monau Frigyes, Monavius (Boroszló, 1592. júl. 30. – Greifswald, 1659. nov. 6.) orvos. 1622-ben Tübingenben szerzett orvosi oklevelet, német és magyar területen működött. Az utóbbi helyen inkább a bányavidékeken. 1635-ben Brassóban, de 1637-ben Gdanskban és Thornban, később Königsberben városi orvos. 1649-től Greifswaldban a botanika professzora. Botanikával, régészettel foglalkozott. – Fm.: Dissertatio inauguralis Lanx satusa rerum medicarum (Tübingen, 1622); Programma ad herbationes inchoandes imitatorium (Greifs­wald, 1650).

Monostori Károly, 1886-ig Krausz (Dés, 1852. nov. 7. – Bp., 1917. jún. 1.) állatorvos. Orvosi oklevelét 1874-ben Bp.-en az Állatorv. Tanint.-ben szerezte. 1874–1878-ban tanársegéd, 1878–1881-ben Nagyküllő vm. Fő­állatorvosa, 1881-től a Földműv. Min.-ban állami állatorvos, 1884-től az Állatorv. Tanint. h. tanára, 1888–1909-ben r. tanára. A darwinizmus első hazai követője, a Weismann-féle csíraplazma-elmélet ellenzője. Állatbetegségekkel foglalkozott, a háziállatok rendszerének összeállítója. Szerkesztette az Orsz. Állatvédő Egyesület Évkönyveit, szépirodalommal is foglalkozott, színdarabjait bp.-i és vidéki színházakban játszották. – Fm.: Az állatok ragályos betegségei és védoltás (Bp., 1887); Könyv az egészséges állatok gondozásáról (Bp., 1893); Állatgyógyászat (Bp., 1896); Házi állataink egészségének fenntartása (Kolozsvár, 1899); Ebte­nyésztés (Bp., 1909); színművei: Babos kötény (1880); Az utolsó kenet (1886); A civis leánya (1895) – Irod.: Rapaics R.: A magyar biológia története (Bp., 1953); Karasszon D.: M. professzor és a „Veterinarius” hatása a hazai állattenyésztési szakirodalom fejlődésére (M. Állatorv. Lapja, 1978).

Monszpart László (Csákópuszta, 1890. ápr. 12. – Kiskunhalas, 1955. márc. 18.) orvos. 1913-ban szerzett orvosi oklevelet Bp.-en. az I. vh. idején katonaorvos, a Bozenben működő hadikórházban Böhler munkatársa, a modern traumatológia első m. követője. 1918–1920-ban az I. sz. sebészeti klinika munkatársa, 1920-tól Kiskunhalas tiszti főorvosa, az 1925-ben megnyílt Kiskunhalasi Kórház igazgató főorvosa. Ő alkalmazta először combnyaktörésnél a Böhler-féle szegelést. – Fm.: A combtörések eredményes kezelése (Orv. Hetil., 1918, 11.sz); A lábszártörés kezeléséről (Orv. Hetil., 1918, 36. sz.); Az intézeti és gyakorló-orvosi gyógykezelés összehangolása a töréskezelésben (M. Sebészet, 1949).

Moravcsik Ernő Emil (Bér, 1858. márc. 16. – Bp., 1924. okt. 4.) orvos, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1924). 1881-ben végzett a bp.-i egy. orvosi karán. 1883-tól tanársegéd a bp.-i orvosi kar elmekórtani tanszékén, 1886-ban az elmekórtan magántanára, 1892-ben a törvényszéki elmekórtan és lélektan ny. r. tanára. 1896-tól az Igazságügyi Orvosi Megfigyelő és Elmegyógyint. igazgatója. 1901–1924-ben az elmekórtan ny. r. tanára. Széleskörű kutató- és szakirodalmi tevékenységet fejtett ki. Törvényszéki elmekórtannal, a dementia praecox pszi­chomotoros jelenségeivel, katatón skizofréniával, az érzékcsalódások mechanizmusával foglalkozott. A párizsi Société Clinique de Médici­ne Mentale, az olasz Societè Freniatrica Italia­na és a német Verein für Psychiatrie und Neu­rologie tagja volt.– Fm.: A gyakorlati elmekórtan vázlata (Bp., 1888, 2. bőv. kiad.: 1897); Az elmebeli állapotok megfigyelésénél szem előtt tartandó főbb iránypontok (Bp., 1891); Kétes elmeállapotok a törvényszék előtt (Bp., 1894); A gyermekkorban lévő büntetésekről (Bp., 1896); A polgári törvénykönyv tervezete orvosi szempontból (Bp., 1901); Az orvos működési köre az igazságügyi közszolgálatban (Bp., 1901); Az idegbetegségek gyógyítása (Bp., 1903); A tanúzási képességről (Bp., 1913); A neurasthenia (Bp., 1913); Elmekór- és gyógytan (Bp., 1913) – Irod.: Schaffer K.: M. E. E. emlékezete (MTA Emlékbeszédek, Bp., 1924); Pisztora F.: M. E. E. (Morphológiai és Igazságügyi Orv. Szle, 1986).

Morelli Gusztáv (Bp., 1879. febr. 20. – Bp., 1961. jan. 11.) orvos, fogorvos. Berlinben, Zürichben, Londonban, Párizsban és Bp.-en végezte orvosi tanulmányait, 1902-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1903-tól a bp.-i egy. I. sz. belgyógyászati klinikáján gyakornok, majd tanársegéd, az I. vh. idején ezredorvos, 1919-től a bp.-i stomatológiai klinika orvosa, ahol megszervezte a szájbeteg osztályt. 1936-ban nyugdíjazták. 1923-ban a szájbetegségek kór- és gyógytanának magántanára, 1926-ban c. rk. tanár. 1925-től főszerkesztője a Fogorv. Szlé-nek, 1932–1947-ben a Fogorvosok Orsz. Egyes.-nek elnöke. Kutatási területe a belgyógyászati betegségek szájtünetei, az önálló szájbetegségek. Vizsgálta a rágónyomást, róla elnevezett rágónyomásmérőt szerkesztett. Úttörő megállapításokat tett a caries­számot kifejező indexszel kapcsolatban. Magyarul, angolul és németül publikált. Fogorvos-történelemmel is foglalkozott. – Fm.: Az elem meghatározása (Bp., 1901); Kolbászmérgezés (botulismus) hár­mas esete (Bp., 1903); Az elsődleges tüdőrákról három eset kapcsán (Bp., 1907); Az arte­rionekrosisról (Bp., 1908); A Kuhn-féle lég­zőkosár hatása szívbajokban (Bp., 1909); A száj betegségei (Bp., 1922); A magyar stoma-tológia külföldi kapcsolatai (Máthé Dénes Emlékk., Bp., 1945); Árkövy szerepe a stoma­tológiai eszme fejlődésében (Gyakorlati eredmények a stomatológiában, Bp., 1947) – Irod.: Varga I.: Prof. M. G. (Fogorv. Szle, 1960); Huszár Gy.: A magyar fogászat története (Bp., 1965); Huszár Gy.: M. G. Megemlékezés születésének 100. évfordulójáról (Orv. Hetil., 1978).

Morelli Károly (Pest, 1855. máj. 7. – Bp., 1916. ápr. 13.) orvos, gégész, Morelli Gusztáv apja. 1879-ben Bp.-en szerezte meg orvosi oklevelét. 1877–1886 ban a Rókus Kórház gégész orvosa, 1887-től a II. sz. gégészeti rendelő osz­tályvez. orvosa. 1883-ban másokkal együtt ambulanciát állított fel a szegény betegek számára. 1897-től egy. magántanár. Többször tett tanulmányutat Európa nagyobb városaiban. Gégészeti, sebészeti, fogászati tanulmányokat írt, számos új orvosi műszer (orrtölcsér, orrtam­pontartó, kacsvezető, papillotóm, autoinszuflá­tor, orr-lápisztartó, szájtágító, orrkőfogó stb.) szerkesztése fűződik a nevéhez. A gyomor-röntgenezés kérdéseivel is foglalkozott. 1892–1895-ben a Leiter-Mikulicz-féle gastroszkóppal állatkísérleteket végzett. Mo.-on először ő diagnosztizált rhino-laryngo scleromát, és 1888-ban ő mutatta be az első gümős daganatot a hangszálakon. Tanulmányai az Orv. Hetil.-ban, a Bp. főváros közkórházainak évkönyvében, az Odontoskopban jelentek meg. Több magyar tud. társaság és egyes. tagja. – Fm.: Veleszületett nyaki tömlőkről egy eset kapcsán (Bp., 1904); Fistula colli congenita bilateralis to­talis (Bp., 1910); Über die Radiokaloperation der malignen Tumoren der Nase (Bp., 1910) – Irod.: Huszár Gy.: A magyar fogászat története (Bp. 1960).

Mórik József (Debrecen, 1924. aug. 12. – Debrecen, 1973. aug. 28.) orvos, higiénikus, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1961). 1950-ben szerezte meg orvosi oklevelét a debreceni orvosi karon. 1950–1951-ben uo. a Közegészségtani Int. tanársegédje, 1952-től az OKI munkatársa, tud. munkatárs, 1960-tól tszv. egy. tanár. 1970–1973-ban rektor. Kutatási területe a településegészségügy, a levegőszennyeződés vizsgálata. Több új módszert dolgozott ki a légszennyezés vizsgálatára. Több tud. társaság tagja, 1968-ban Steiner Lajos-, 1974-ben Fodor József-emlékérmet kapott. – Fm.: Tatabánya levegő-egészségügyi helyzete (Bp., 1960); Aeroszol. A levegőszennyeződés okai, ártalmai és megelőzése (társszerzőkkel, Bp., 1968); A levegőtisztítás védelmét szolgáló övezeti kategóriák (Bp., 1971); Az ember egészsége a tudományos technikai forradalomban (társszerzőkkel, Bp., 1974) – Irod.: Kéri M.: M. J. (Az Időjárárás, 1973); M. J. (DOTE Évk. 1972–1973).

Moritsánszky Ottó (Kölesd, 1882. márc. 15. – Nagyszékely, 1952. nov. 26.) gyógyszerész, lapszerkesztő. Előbb szülei kölesdi (Tolna vm.) gyógyszertárában gyakornok. Majd 1903-ban megszerezte gyógyszerészi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1903–1908-ban a soproni Oroszlán patikában, 1908-tól a Gyógyszerészi Hetil. szerkesztőségében dolgozott, h. főszerkesztő. 1910-ben a Galilei Kör egyik vezetője. 1919-ben a Tanácsköztársaság Eü.-i Népbiztosságán a gyógyszerellátás irányítója. Javasolta gyógyszerészi főiskola felállítását. 1921-től a Gyógyszerészi Egylet igazgatója, a Gyógyszerészi Hetil. főszerkesztője, 1931-től kiadta a Gyógyszerészi Évkönyvet, a Nemzetközi Gyógysz. Társaság alelnöke. 1936-tól felelős főszerkesztője a Gyógyszerészi Közlönynek. 1941-től az Arany Kalász gyógyszertár tulajdonosa. – Fm.: Észt- és Finnország gyógyszerészete (Bp., 1920) – Irod.: K. O. (Gyógyszerészet, 1952, 12. sz.).

Morócz István (Ludas, 1816. dec. 25. – Bp., 1881. okt. 10.) orvos, mezőgazdasági író, az MTA lev. tagja (1858). 1846-ban szerzett orvosi oklevelet Pesten, 1841–1842-ben Pólya József tébolydájában asszisztens. Tanulmányai befejezése után már inkább mezőgazdasági tudományokkal foglalkozott, a Magyar Gazda szerkesztője (1844). A szabadságharc idején honvédorvos, törzsorvos, majd rövid ideig bujkált. 1851–1879-ben az Országos Szőlészeti Iskola igazgatója, kiemelkedő fajtakutató, a fajelkülönítés és a fajbortermelés szorgalmazója. Számtalan agrár- és borászati tanulmányt írt. – Fm.: Az alkalmazott vegytan történeti vázlata (Pest, 1846); A mezőgazdák könyve (I–V. köt., Pest, 1855–1858); Notizen über die wich­tigsten landwitschaftlichen Erzeugnisse Un­garns (Pest, 1863) – Irod.: Galgóczy K.: Emlékbeszéd M. I. levelező tag felett (Bp., 1882); Balassa I.: M. I. (M. Agrártört. Életrajzok, Bp., 1988).

Morvay József (Mezőkövesd, 1926. máj 31. – Szeged, 1987. nov. 8.) gyógyszerész, egy. tanár, a kémiai tud. doktora (1984). 1950-ben gyógyszerészi, 1958-ban doktori oklevelet szerezett a szegedi egy.-en. 1950-től az Orvos­vegytani Int.-ben tanársegéd, majd adjunktus. 1965-től a szülészeti és nőgyógy.-i klinikán laboratóriumvezető, 1970-ben docens. Kutatási területe a műszeres nőgyógyászati vizsgálatok és az endokrinológia. Jeles biokémiai diagnoszta. Tagja volt az MGYT-nek és a M. Biokémiai Társ. vezetőségének, 1965-ben Kiváló Gyógy­szerész, 1976-ban Than Károly-érmet kapott. Közleményei a Gyógyszerészet c. folyóiratban jelentek meg. – Fm.: A klinikai laboratóriumi vizsgálatok eredményeit befolyásoló gyógyszerek (Mezey G.-val, Bp., 1975); Gyógyszerkölcsönhatások (Mezey G.-val, Bp., 1979); Gyógyszerek hatása a klinikai kémiai vizsgálatok eredményeire (Mezey G.-val, Bp., 1987) Irod.: M. J. doktori értekezésének nyilvános vitája (Gyógyszerészet, 1985, 4-5. sz.); Prof. M. J. (Gyógyszerészet, 1988).

Mozsonyi Sándor (Kadarkút, 1889. márc. 15. – Bp., 1976. szept. 2.) gyógyszerész, orvos, egy. tanár. 1912-ben gyógyszerészdoktori, 1919-ben orvosi oklevelet és tisztiorvosi képesítést szerzett Bp.-en. 1912–1918-ban az Egye­temi Gyógyszertárban, 1918–1919-ben a pozso­nyi egy. közegészségügyi int.-ben tanársegéd. Rövid ideig a Rico Kötszergyár Művek igazgatója. 1920–1934-ben miniszteri osztálytanácsos a Népjóléti, majd a Belügymin.-ban. 1931-ben Genfben a Népszövetség kábítószer-konferen­ciáján m. delegátus. 1934-től 1962-ig nyugdíjazásáig a bp.-i egy. gyógyszerészeti int. igazgatója. 1940-től a gyógyszertan ny. r. tanára. 1955-től a gyógyszerészkar dékánja a bp.-i egy.-en. Az Orsz. Közeü.-i Tanács, majd az ETT tagja, a M. Gyógyszerészeti Társ. alapító elnöke. Javaslatára született meg az önálló egy. gyógyszerképzés. Az első között vizsgálta a kábítószerek toxikológiai hatását. Létrehozta az Ernyey József Gyógyszerésztörténeti Múzeumot. Számos tanulmánya jelent meg. – Fm.: A taxus boccata „Toxinjáról” (Bp., 1912); A gyógyszerészképzés reformja (Bp., 1939); Sze­rumos és baktériumos készítmények a gyógyszertárban (Bp., 1927); Gyógyszerkönyvi vaskészítmények (Pápa, 1937); A kábítószerekről (Pápa, 1939); Gyógyszertár és gyógyszerész (Bp., 1943) – Irod.: Kedvessy Gy.: M. S. (Gyógyszerészet, 1976, 10. sz.); Zalai K.: A magyar gyógyszerészet nagyjai (Bp., 2001).

Mulartz János Henrik (Düren, Németország, 1688. máj. 13. – Győr, 1777. okt. 8.) orvos, a győri kórház alapítója. Padovában szerezte meg 1725-ben orvosi oklevelét. 1730-ban került Győrbe, ahol 1750-ig katonaorvosként mű­ködött. 1749-ben a várostól kapott telken saját pénzéből felépítette a győri kórházat, amely eredeti helyén működött 1795-ig. Saját vagyonából hozott létre alapítványt, amelyből a kórház működhetett. – Irod.: Az első győri kórház (Kisalföld, 1963, szept.); Veszprémi Gy.: Kétszázötven éves a győri Szentháromság Kórház (Honismeret, 1998).

Muraközy Károly (Debrecen, 1859. szept. 6. – Szikrapuszta, 1915. júl. 20.) gyógyszerész. 1882-ben gyógyszerészi oklevelet szerzett Bécsben, 1883-ban a bp.-i orvosi kar gyógyszertárában Than Károly mellett, 1884–1894-ben a Műegyetem vegytani tanszékén Ilosvay Lajos mellett tanársegéd. 1885-ben vegyészdoktori oklevelet, 1892-ben analitikából magántanári képesítést szerzett. 1894-ben a Földművelési Min.-ban talajkémikus, 1895-től a Kereskedelmi Akad. kémiatanára. – Fm.: Általános és alkalmazott chemia (Bp., 1891); Kémia (Bp., 1897); A talajról (I–II. köt., Bp., 1902); Érintkezési biológiai eljárások a szerves anyagokkal fertőzött szennyes vizek megtisztítására (Bp., 1905) – Irod.: Bartha I. – Förster R.: M. K. (Kis Akadémia, 1899–1914).

Murányi László (Szentendre, 1927. aug. 7. – Bp., 1979. márc. 22.) orvos, gyermekgyó­gyász, neonatológus, az orvostud. kandidátusa (1971). 1952-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1952–1956-ban a miskolci Megyei Kórházban gyermekgyógyász, 1955-ben az ózdi kórház gyermekosztályát vezette. 1956-ban szakorvos. 1956–1963-ban a László Kórházban dolgozott, 1963-tól a SZOTE gyer­mekklinikán adjunktus, a klinikai farmakológiai részleg vezetője. 1969-ben tud. főmunkatárs. 1978-tól c. egy. tanár a szegedi orvostud. egy.-en. A gyermekkori légzészavarokkal foglalkozott, a légzés funkcionális vizsgálatainak országos hírű szakembere, több új respirációs terápiát dolgozott ki.. – Fm.: Respiratios therapia (Boda D.-sal, Bp., 1963); A légzészavar vizsgálata gyermekkorban a széndioxid-gázcsere adatai alapján (Szeged, 1970).

Mustardy János, Jean De la Musch (Párizs, 1779 – Bagdad, 1858. máj.) francia származású orvos, török katonaorvos. Orvosi oklevelét 1802-ben Párizsban szerezte meg, a napóleoni háborúk idején került francia katonaorvosként magyar földre, magyar nővel kötött házasságot. Nevét 1820-ban Mustárdy Jánosra változtatta, 1836-tól Szilágy-Somlyó vm. tb. főorvosa. Túl a hatvanadik évén honvéd-törzsorvossá lett, és magyarnak nevelt fiával együtt részt vett a szabadságharcban. A bukás után török földre menekült, ahol előbb az isztambuli francia követ orvosa, de kiadatástól félve iszlám hitre tért, és a magyar származású Láttász Péter (Omar pasa) orvosa lett. 1858-ban Bagdadban a fellázadt lakosok őt is megölték. – Irod.: Kapronczay K.: Az 1848–1849. évi szabadságharc volt honvédorvosainak sorsa török földön (Honvédorvos, 1979, 3-4. sz.).

Mutschenbacher Tivadar, meisseni (Bp., 1881. máj. 29. – Bp., 1965. márc. 27.) sebész. 1905-ben szerezte meg orvosi oklevelét Bp.-en. 1906 és 1910 között a bp.-i II. sz. sebészeti, 1910–1921-ben az I. sz. sebészeti klinikán tanársegéd, 1917-ben egy. magántanár, 1921-től a M. Vöröskereszt Erzsébet királyné Kórházának sebész főorvosa, a Posta Betegbiztosító Pénztár főorvosa, 1934-ben c. rk. tanár, a sebészeti műtéttan előadója. 1945–1952-ben a Tre­fort u. Rendelőben szakorvos. 1935–1944-ben a M. Sebészeti Társ. elnöke, az Orsz. Orvos­szöv. és a Bp-i Orvosok Szöv.-nek elnöke (1930–1944). A Szt. Sír Lovagrend kommendátora, a Deutsche Gesellschaft für Chirurgie tagja. Ált. és baleseti sebészettel foglalkozott. – Fm.: Adatok a strumák kórtanához 182 eset alapján (Bp., 1909); A parenchymás vérzések csillapítása „Congulen Kocher Fonio”-val (Bp., 1914); Az egész alsó ajak hiányának pótlására szolgáló plastikus műtétekről (Bp., 1916); A lövési sérülések utáni késői gennyedésekről (Bp., 1916); Néhány adat a koponyalövésekhez társuló látószervi sérülésekhez (Bp., 1916); A fertőzött térdizületi lövési sérülések kezeléséről (Bp., 1917) – Irod.: A M. Sebészet Évkönyve (Bp., 1944).

Muzsa Gyula (Bukarest, Románia, 1862. júl. 27. – Bp., 1946. febr. 23.) gyógyszerész, politikus. 1882-ben szerzett gyógyszerészi oklevelet Bp.-en, majd több évig külföldön volt tanulmányúton. 1890-ben Bp.-en gyógyszertárat nyitott. 1906-ban függetlenség párti, 1910-ben Kossuth-párti képviselő, az 1919-ben megalakult nemzetgyűlés tagja, háznagya, 1927-től felsőházi tag. 1909 és 1946 között a Nemzetk. Olimpiai Biz. m. tagja, az Orsz. Testnevelési Tanács, a M. Atlétikai Club tagja. – Irod.: Sztankay I.: A magyar gyógyszerészek életrajzai (Bp., 1936); Zalai K.: A magyar gyógyszerészet nagyjai (Bp., 2001).

Müller Kálmán, báró (Pest, 1849. márc. 8. – Bp., 1926. nov. 4.) orvos, Semmelweis Ignác unokaöccse. 1874-ben szerezte orvosi oklevelét Bp.-en. 1875-ben magántanár, a hasi betegségek kór- és gyógytanának előadója, 1884-ben rk. tanár. Páciensei között neves személyek (pl. Kossuth Ferenc) is találhatók. 1887-től a Rókus Kórház igazgatója, az orvostovábbkép­zés egyik megszervezője. Az egészségtan előadója a Műegyetemen, a bölcsészkaron, 1897-től az Orsz. Közeü.-i Tanács elnöke, a közeü.-i törv. 1908. évi módosításának előkészítője. 1911-ben a tbc-elleni küzdelem kormánybiztosa. 1909-ben bárói címet kapott. – Fm.: Létért való küzdelmünk és a társadalom (Bp., 1879); Az 1885. évi országos és közegészségügyi congressus tárgyalásai (Bp., 1886); Az ingyenes tüdőbeteg ambulanciák tárgyában (Bp., 1904); Az appendicitisről (Bp., 1905); Gastritis atrophicans (Bp., 1906); A betegápolásról (Bp., 1908); Az abdominalis arteriosclerosis (Bp., 1910) – Irod.: Korányi S.: M. K. (Orv. Hetil., 1926, 10.sz.); Varga L.: Az Országos Közegészségügyi Tanács kiemelkedő orvos tagjai, 1868–1893 (Orvostört. Közlem, 1964); Szállási Á.: M. K. (Orv. Hetil., 1974); Kapronczay K.: M. K. (Orv. Hetil., 1999); Kapronczay K.: M. K. (Híres m. orvosok, I. köt., Bp., 2001).

Münster László (Bp., 1900. szept. 27. – Lorano, Olaszorsz., 1971. febr. 28.) orvos, or­vostörténész. 1925-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bolognai orvosi karon. 1925–1930-ban uo. a belklinika gyakornoka, 1930-tól magángyakorlatot folytatott. 1936-tól az Accademia di Storia dell’Arte Sanitaria tagja, 1950-től az or­vostörténet magántanára, 1955-től a ferrarai orvosi karon az orvostört. ny. r. tanára. Az olasz-magyar művelődéstörténeti kapcsolatokat és olasz orvosok mo.-i tevékenységét kutatta. – Irod.: Bugyi B.: In memoriam M. L. (Therapia Hung., 1973, 3-4. sz.); M. L. (Orv. Hetil., 1971).

Mysz Ede (Brassó, 1836. máj. 23. – Brassó, 1900. jún. 21.) orvos, katonaorvos, fogorvos. 1861-ben Bécsben szerzett orvosdoktori oklevelet, 1865-ben szülész-, 1863-ban sebészmester. 1865-től Brassóban szemorvos. 1871–1875-ben a magyar királyi honvédség orvosa, majd csak fogorvosi gyakorlatot folytatott. Írásai az Orv. Hetil.-ban és a Gyógyászatban jelentek meg. – Fm.: Eszmék a magyar királyi honvéd egészségügyi intézet szervezése felett (Nagyszeben, 1873).

Mysz Márton (Brassó, 1724. szept. 20. – Brassó, 1787. szept. 3.) orvos, gyógyszerész. 1740–1748-ban gyógyszerészetet tanult, majd Drezdában és Meisenben gyógyszerészsegéd. 1752-ben Jenában orvosdoktori oklevelet szerzett. 1770-től Brassóban gyógyszertártulajdonos és városi orvos. – Fm.: Dissertatio inauguralis medica sistens viduam 30 annorum chlorosi laborantem (Jena, 1752).