Ugrás a tartalomhoz

A magyar kémia művelődéstörténete

Szabadváry Ferenc

Mundus Kiadó

16. fejezet - A magyar kémia eredményei a kiegyezés korában

16. fejezet - A magyar kémia eredményei a kiegyezés korában

Felsoroltuk a múlt század legfontosabb kémiai felfedezéseit a felfedezőjükkel együtt. Magyart nem találtunk közöttük. Megállapíthatjuk, hogy a magyar kémikusok nem tartoztak a világ élvonalába. De már születtek olyan magyar szakmunkák, amelyeket a külföldi kémiai könyvek megemlítettek, születtek szakkönyvek, amelyeket külföldi kiadók idegen nyelven adtak ki magyar szerzők tollából. Írtak kitűnő könyveket tudósaink magyar nyelven itthoni használatra is, s ezek bármelyik nemzet szakkönyveivel felvehették tartalmilag a versenyt. És születtek olyan megállapítások is, amelyek a magyar felfedező nevén vonultak be, és maradtak meg máig a kémiatörténetben. Tekintsük át tehát, hogy a 19. század második felében a kémiában Magyarországon vagy külföldön melyek voltak azok a tudományos eredmények, amelyeket magyar szakemberek és felfedezők értek el. Tegyük ezt a kémia szakágainak kronológikus sorrendjében.

Analitikai kémia

Mint mindenütt, Magyarországon is az analitikai kémia volt a kémia legkorábban művelt ágazata. Minden ország természeti kincseinek megismerése, feltárása volt a primér igény, erre szolgált ez a tudományszak. Ismertettük már az analitika eredményeit hazánkban a középkortól a 19. század elejéig. A természeti kincsek utáni analitikai kutatás természetesen tovább folyt országunkban. Ércek, fémek, gyógyvizek, ivóvizek, szennyvizek minőségi és mennyiségi összetételét vizsgálták, és az eredményeket rendszerint közleményekben tették közzé. Ezekkel a vizsgálatokkal azonban itt csak akkor foglalkozunk, ha az eljárásban és a metodikában valami újat találunk. A vizsgálatok elvégzése már rutin munkát jelentett, még akkor is, ha egyetemen végezték.

Az analitikai kémiában a súlyoknak, mértékeknek nagy szerepe volt. Az egységes mértékrendszer hiánya az eredmények értékelését bizony megnehezítette, még Magyarországon belül is. Hiszen területenként különböző mértékegységek voltak használatban. Volt pesti, pozsonyi, bécsi mérték. Magyarországon hivatalosan csak 1876-ban vezették be a méterrendszert. Közleményekből, korabeli bürettákról azonban megállapítható, hogy a vegyészek már az 1850-es évektől a méterrendszer mérőeszközeit használták, és aszerint is adták meg eredményeiket.

A gyógy- és ásványvizek összetételét a kémikusok Berzelius dualisztikus elmélete alapján, vegyületekre átszámolva adták meg, jóllehet nem vegyületeket, hanem ionokat határoztak meg. De az ionelmélet még nem létezett. Than Károly azonban rájött, hogy ez a megjelölési forma önkényes, és már 1865-ben a következőt javasolta: „Fejeztessenek ki minden egyes elemi alkatrészeknek azon mennyiségei, melyek 1000 súlyrész vízben találtatnak, úgy mint azok az elemzés közvetlen adataiból kiszámíttatnak anélkül, hogy egymás közt képzelt sókká lennének felosztva... A valódi vegyalkat kifejezésére vonatkozólag indítványom abban áll, hogy az összeállításoknál az 1000 súlyrész vízben foglalt mennyiségeken kívül fejeztessenek ki egyszersmind az egyes elemi alkatrészeknek viszonylagos vegyértékei...”

Than Károly a fentieket a Gyógyszerészi Hetilapban írta meg, de szokásától eltérően és szerencséjére németül is megjelentette a bécsi Császári Tudományos Akadémia folyóiratában.

Arrhenius (1859-1927) első formájában 1884-ben publikálta ionelméletét, majd a következő években részletesen kidolgozta. Than rögtön felismerte, hogy ez az ő fentebbi javaslatának igazolása.

Ostwald (1853-1932) az ionelmélet első elfogadója és propagátora, majdnem szóról szóra ugyanazt a javaslatot tette az analízisek eredményének közlési formájára 1894-ben, mint harminc évvel korábban Than. Az ő munkáját nem ismerte, amikor később értesült róla, könyve újabb kiadásában messzemenően elismerte Than elsőségét.

A leginkább használatos analitikai módszernek, a titrimetriának az eszközkészlete erre a korra már teljesen kialakult. A sav mérőoldatok faktorának beállítására máig alkalmazott kálium-hidrogén-karbonátot először Than javasolta és vezette be 1860-ban. Tanítványa és későbbi utóda, Winkler Lajos 1888-ban doktori disszertációjában dolgozta ki az egész világon elterjedt módszerét a vízben oldott oxigén meghatározására. Ez a gőzgép korának egyik fontos problémáját oldotta meg véglegesen.

A víz oxigéntartalma ugyanis jelentősen növelte a gőzkazánokra gyakorolt korrodáló hatást. Winkler Lajos számos más, máig élő titrimetriás eljárást dolgozott ki, így a zsírok telítetlenségét jellemző jódbrómszám meghatározására, kénhidrogén meghatározására, halogének titrimetriás mérésére stb. Elismerten ő volt a vízvizsgálatok legnagyobb szakértője a maga korában.

Winkler Lajos (Arad, 1863 – Budapest, 1939) gyógyszerészetet tanult, majd Than tanszékén dolgozott tanársegédként, adjunktusként, magántanárként, és 1908-1934 között professzorként az utóda lett. Fáradhatatlan kutató volt. 241 tudományos közleménye tartalmazza vizsgálatait. Több analitikai könyve németül is megjelent. Zárkózott, a szerepléstől visszahúzódó ember volt. A magyar tudósok közül a saját korában talán őt övezte a legnagyobb nemzetközi hírnév.

A vízkeménység meghatározására Wartha Vince és Pfeifer Ignác nátrium-hidroxiddal és nátrium-karbonáttal végzett eljárása majdnem egy évszázadon keresztül világszerte alkalmazott módszernek bizonyult.

Új térfogatos módszert talált fel Győry István, a bromatometriát, amelynek mérőoldata a kálium-bromát (1893).

Győry István (Debrecen, 1861 – Budapest, 1954) gyógyszerészetet tanult, azután a budapesti egyetemen dolgozott tanársegédként, 1894-ben a Kertészeti Tanintézet (a mai Kertészeti Egyetem jogelődje) kémia tanárának nevezték ki. 1913-tól a Földművelésügyi Minisztériumban dolgozott. 1951-ben, kilencven éves korában kitelepítették Budapestről, hasonlóan sok más korabeli értelmiségihez.

Az ionspecifikus reagensek elnevezésen olyan reagenseket értünk, amelyek csak egy bizonyos ionnal lépnek kapcsolatba. Ma – elsősorban az elektroanalitikában – membránként szerepelnek ezek az anyagok. A legelső ionspecifikus reagenst, az ?-naftilamin és szulfanilsav keverékét azonban Ilosvay Lajos vezette be a nitrit kimutatására 1879-ben.

Ilosvay Lajos (Dés, 1851 – Budapest, 1936) gyógyszerészetet tanult a pesti egyetemen. Than Károly tanársegédjeként kezdte pályáját, majd hosszabb külföldi tanulmányút után a Műegyetem hívta meg az Általános Kémia tanszék professzorának. Hosszú, 52 évig tartó tanszékvezetése folyamán igen széleskörű tudományos közéleti szerepet játszott. A Természettudományi Társulatnak évtizedeken át elnöke, a Magyar Chemiai Folyóiratnak pedig szerkesztője volt. Hosszabb ideig államtitkárként működött a kultuszminisztériumban.

A századforduló évtizedeiben Magyarországon a szerves kémia hazai fejlettségéhez képest viszonylag sokan foglalkoztak szerves kémiai analízisekkel. De az elemzések nem a szintetikus szerves anyagok vegyvizsgálatához kellettek, hanem a mezőgazdasági termékek ellenőrzése igényelt gyorsan elvégezhető minőségi eljárásokat.

Analitikai kémiai szak- és tankönyvek is szép számban jelentek meg e korban magyar szerzők tollából. Than Károly A qualitatív chemiai analysis elemei című könyve (1895) már az új tudományágként hódító fizikai kémiát is bevonta a reakciók értelmezésébe. Elsősorban Ostwald Die wissenschaftlichen Grundlagen der analytischen Chemie (Az analitikai kémia tudományos alapjai) című könyve volt a korszak kémiai alapműve, amelyik 1894-ben jelent meg, tehát csak egy évvel Than könyve előtt. A tudományos információk meglepően gyorsan áramlottak már akkoriban is. Csak egy példa a gyorsaságra. Ostwald 1894-ben Lipcsében kiadott német könyve már egy év múlva magyar fordításban jelent meg Kolozsvárott. Freseniusnak a minőségi kémia analízisét tárgyaló, nagyon sok kiadást megért és nagyon sok nyelvre lefordított könyve (Anleitung zur qualitativen chemischen Analyse) 1841-ben jelent meg. Ez elég sokára, csak 1868-ban látott napvilágot, Say Móric fordításában a Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat gondozásában Bevezetés a minőleges vegyelemzésbe vagyis a műtételek, kémszerek és az ismertebb testeknek a kémszerek iránt való viseletének tana címen. Mint a cím is mutatja, még részben a Nendtvich-féle magyar műnyelven fordítódott.

Meg kell még említenünk Scheitz Pálnak, a fiatalon elhunyt műegyetemi adjunktusnak (Marosvásárhely 1870 – Budapest 1912) 1911-ben A minőségi chemia analysis módszerei című könyvét, valamint Lengyel Béla professzornak 1896-ban piacra került A quantitativ chemiai analysis elemei című munkáját.

Nemzetközi viszonylatban is az úttörő munkák közé tartozott volna Gsell Jánosnak 1913-ban megjelent A szerves vegyületek minőségi és mennyiségi analízisénak módszerei című könyve, amelyben a szerző a szerves kémia ismert analitikai módszereinek ismertetésén túl a szerves gyökcsoportok analízis rendszerét is megkísérelte kidolgozni a kor ismereteihez képest eredményesen. A volna azért szerepelt a bekezdés első mondatában, mert nem lett nemzetközi híre, mivel magyar nyelven jelent meg, sőt még itthon sem keltett különösebb figyelmet, mert ezt a témát alig-alig művelték még akkor hazánkban. Maga a szerző is hamarosan elszakadt e tudományos területtől.

Gsell János (Budapest 1883 – Budapest 1958) vegyész, pályája kezdetén a Posta Kísérleti Állomásán dolgozott. Az első világháború után Franciaországba ment, ahol orvosi diplomát szerzett, később Ausztriában működött. 1942-ben hazajött, és az Ipari Minisztériumban dolgozott 1948-ig.