Ugrás a tartalomhoz

Környezettechnika

dr. Barótfi István

Mezőgazda Kiadó

8.5. A vállalatok környezetvédelmi szervezete

8.5. A vállalatok környezetvédelmi szervezete

Az üzemi környezetvédelmi szervezet ma még kialakuló szakaszában van a vállatoknál és csak ritkán illeszkedik szervesen a vállalat szervezeti-irányítási rendszerébe. Ez részben összefügg azzal, hogy a környezetvédelmet mint funkciót sok esetben a vállalatok csak külső kényszer hatására teljesítik, a vállalat eredeti céljai között a környezetszennyezés elkerülése nem szerepelt.

A klasszikus szervezetelméleti irodalom ennek következtében nem foglalkozik sem a környezetvédelmi funkcióval, sem a környezetvédelmi funkciónak a vállalati szervezetben való elhelyezkedésével.

A három szervezeti alaptípus:

  • a funkcionális szervezet,

  • a divizionális szervezet,

  • a mátrix szervezet.

Más-más lehetőségeket jelent a környezetvédelmi funkció szervezeti megjelenítésére. Miután a magyar vállalatok gyakorlatában a fenti szervezeti alaptípusok közül a funkcionális szervezet vagy annak némileg módosított formája dominál, nem véletlen, hogy a gyakorlati példák e szervezettípusra vonatkoznak.

A környezetvédelmi funkciónak a vállalati szervezetben való megjelenítését ha értékelni akarjuk, nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a vállalati környezetvédelmi megbízottakat, ill. a nagyobb vállalatoknál a környezetvédelmi csoportokat és osztályokat a legtöbb esetben nem a környezetvédelemmel összefüggő vállalati tevékenység irányítására, hanem a központilag előírt adatszolgáltatási és egyéb kötelezettségek teljesítése érdekében hozták létre és erre is tették alkalmassá ezeket a szervezeti egységeket.

A környezetvédelmet mint vállalati célt csak külső kényszerrel lehetett – legalább is kezdetben – fenntartani a vállalatoknál, a vállalatvezetői morálnak talán máig sem vált maradéktalanul a részévé a környezeti kockázatok mérlegelése. A környezetvédelmi szervezetet azért hozták létre, hogy a vezetői felelősséget csökkentsék és ez tükröződik a vállalati környezetvédelmi szervezeteknek a szervezeti és működési szabályzatokban deklarált helyében és feladataiban is.

A vállalati gyakorlatot illetően a környezetvédelmi osztályok, megbízottak tevékenysége és megbecsültsége számos rokon vonást mutat a minőségellenőrök, a MEO-k vállalati szerepének megítélésével. Elvben mindkettőt fontos tevékenységnek tartják, a gyakorlatban azonban mindkettő úgy jelenik meg, mint a termelést akadályozó, feleslegesen okvetetlenkedő szervezet. Ehhez sajnos sokszor hozzájárul a környezetvédelmi vezető hibás szemlélete, aki erősíti azt a téves felfogást, hogy a környezetvédelemre „csak több pénz kell”, ahelyett, hogy a megelőzésből származó gazdasági előnyökre apellálna. A hagyományos vállalati szervezeti sémában van is ebben a felvetésben némi igazság, hiszen e szervezetek tevékenysége általában kimerült az események utólagos regisztrálásában, amit találóan szokás a halottkém tevékenységéhez hasonlítani.

Nehéz hasznosnak tekinteni az olyan vállalati tevékenységet, aminek a lényege az emissziók bejelentése annak érdekében, hogy a vállalatra kiróhassák a bírságfizetési kötelezettséget. A környezetvédelmi részlegek tevékenységét kezdetben elsősorban ez a tevékenység jelentette.

A vállalati környezetvédelmi egységek gyakran identitászavarokkal is küszködnek. Nehéz eldönteniük, hogy az ökológiai érdekeket kell-e képviselniük a vállalattal szemben, vagy a vállalat érdekeit a hatóságokkal és a lakossággal szemben. Normálisan működő gazdaságban nyilvánvaló, hogy a vállalati környezetvédelmi megbízott a vállalat érdekeit kell hogy képviselje a jogszabályokban rögzített feltételek között. Más kérdés, hogy normális jogi szabályozás és egészséges gazdaság esetében a vállalati érdekek nem érvényesülhetnek az emberiség kárára.

A környezetvédelmi osztály vagy felelős feladatainak ellentmondásosságát már említettük. A legtöbb funkcionális szervezeti felépítésű vállalatnál ezt még tetézik azzal, hogy ezeket a részlegeket a vállalati szervezeti sémában rendszerint a termelési igazgató, főmérnök irányítása alá rendelik. A minőségi párhuzamot folytatva megemlítjük, hogy a nyolcvanas évekig a magyar vállalatoknál a minőségüggyel foglalkozó részlegek is a termelési igazgató irányítása alatt működtek. Annak, hogy a környezetvédelmi tevékenységet a termelési igazgató irányítsa, ugyanaz a logikája, mint ami a MEO-k esetében volt, nevezetesen, hogy közvetlenül a termelési igazgatónak kell felelősséget vállalni a termékek minőségéért és a környezetszennyezésért is és kétségtelen, hogy az eszközök a minőségbiztosításra és a szennyezéselhárításra is ezen a területen állnak rendelkezésre. Ugyanakkor a termelési igazgató számára a környezetvédelem mint érdek szükségképpen háttérbe szorul a termelési, foglalkoztatási stb. érdekekkel szemben, mert ezek rövid távú érdekek, míg a környezetszennyezés elkerülése vállalati szinten csak hosszabb időhorizonton tehető legalább részben belső érdekké.

A környezetvédelem stratégiai döntései, amelyek kezelése a felső vezetés feladata és az operatív, napi feladatok kezelése, amelyek üzemi szintű döntéseket igényelnek, szükségképpen a szervezet más-más szintjein kell hogy megjelenjenek és megoldásukra eltérő technikákat kell alkalmazni.

Néhány kedvező példától eltekintve a vállalatok nagy része nem tud mit kezdeni a környezetvédelemmel, a megbízott személy vagy osztály idegen testként lóg a szervezetben, a feladatokból, ill. a szervezetben elfoglalt helyükből is az látszik, hogy leginkább „villámhárítóként” külső szervezetekkel, hatóságokkal való kapcsolattartásra szolgálnak.

Nyilván az volna célszerű, ha a környezetvédelmet integrálni lehetne a vállalati funkciók közé és a vállalati tevékenységek rendszerébe tudnánk illeszteni. Ehhez véleményünk szerint használható eszköz volna a logisztika, amely mint Ernst és Whinney definíciójából kitűnik, „két vagy több olyan tevékenység integrációjának leírására szolgál, amelyek a nyersanyagok, befejezetlen termelési készletek és késztermékek hatékony áramlásának tervezését, megvalósítását és ellenőrzését szolgálják. Ezek a tevékenységek magukban foglalják – anélkül, hogy ezekre terjednének ki – a vevőszolgálatot, a kereslet előrejelzését, az elosztást, a készletgazdálkodást, az anyagmozgatást, a szállítást, a termelésprogramozást stb.”.

Mint látjuk, a logisztika definíciójából is kimaradtak a környezetvédelmi gondokat okozó anyagi folyamatok, mint a hulladékok, a légszennyező anyagok, a vízszennyezők, zajkibocsátások stb., amelyek nélkül pedig az anyag-és energiaforgalmi diagrammok, költségelszámolások nem készíthetők el, amelyek tehát a logisztikának a részét kellene, hogy képezzék. Ha tehát a logisztika nemcsak azokat a folyamatokat vizsgálná, amelyek a hasznos output szempontjából fontosak, hanem azokat is, amelyek a vállalat működésének kedvezőtlen velejárói, akkor a környezetvédelem idegen test helyett a vállalati szervezet integráns részévé válna. Ha a külső környezet megköveteli a vállalatoktól, hogy azok minden, a rendszerbe került anyag vagy energiaféleség sorsáról elszámoljanak, akkor a környezetvédelmi szervezet he-lye és helyzete is egyértelműen tisztázódna a vállalati szervezetben. Addig csak az az általános tanács adható, hogy a környezetvédelmi szervezet megfelelő helyét vállalatonként, a vállalat céljaitól, méreteitől és szervezeti felépítésétől függően egyedileg kell meghatározni. Miután a környezetvédelem a vállalat hosszabb távú tevékenysége szempontjából meghatározó jelentőségű, kívánatos, hogy a vállalati szervezetfejlesztés során a környezetvédelmi szervezet a vállalati stratégiát alakító felső vezetés irányítása alá kerüljön. Ez az elrendezés tükröződik pl. a már említett MOL Rt. szervezeti sémáján is.

8-6. ábra - A MOL EBK szervezeti sémája

A MOL EBK szervezeti sémája


8-7. ábra - A környezetvédelmi osztály helye a mátrix szervezetben

A környezetvédelmi osztály helye a mátrix szervezetben


A vállalat szervezeti felépítését a feladatokon kívül nagyon sokszor tradíciók és emberi tényezők befolyásolják. Univerzális receptet adni a környezetvédelmi szervezetnek a szervezeti sémán belül elfoglalt helyét, hatáskörét illetően, szinte lehetetlen. Nagyvállatoknál a szervezet elbírja önálló környezetvédelmi osztályok vagy főosztály működését, míg kis-és közepes vállalatoknál a környezetvédelmi feladatokat esetleg más feladatokkal „társbérletben” látja el valaki.

A környezetvédelmi konfliktusokat az jellemzi, hogy az ökológiai érdek mint externália, külső érdekként jelenik meg a vállalatnál. A környezetvédelmi osztály tehát felvállalhatja számos olyan érdek képviseletét is, ami a vállalat érdekeivel ellentétesnek látszik. Természetes, hogy ezekben az esetekben a környezetvédelmi osztály nem fogadja el a hiearchia szerint illetékes vezetőt mint döntőbírót, hiszen a vállalati érdek képviselőjeként a vezető nem pártatlan. Ezekben az ügyekben a kormány vagy az önkormányzat működhetne csak döntőbíróként, ez azonban gyakorlatilag kivihetetlen.

Az ilyen hierarchizált szervezetekben a konfliktusok kezelésére számos megoldás ismert. Az egyik lehetőség a „nyitott ajtók” lehetősége, ami azt jelenti, hogy a konfliktus esetében a döntéssel elégedetlen alkalmazott közvetlenül is fordulhat a főnök főnökéhez, ez azonban, mint tudjuk, meglehetősen sok ellentmondást hordoz. A nemzetközi gyakorlatban nem ritka, hogy vállalati szinten döntőbizottságokat működtetnek a vitás esetek kezelésére. Miután a döntőbizottság tagjai is a vállalat alkalmazottai, e fórum hatékonysága is kétséges. Ismert a “kijárás” intézménye is (ombudsman), ami talán a legtöbb sikerrel kecsegtet a környezetvédelmi konfliktusok kezelése területén. Tapasztalatok bizonyítják ugyanis, hogy a környezetvédelmi döntésekre a vállalatvezetők nincsenek felkészülve és gyakran az ismeretek hiánya az oka a rossz döntésnek. Az ombudsman ilyenkor segíthet azzal, hogy mint a hierarchián kívül álló személy javítja a rendszerben a kommunikációs viszonyokat. Ez persze nem jelenti azt, hogy az ombudsman intézménye megoldaná azokat a konfliktusokat is, amelyek a vállalat és társadalom érdekeinek a különbözőségéből származnak. Viszonylag könnyebbnek látszik a környezetvédelmi célok érvényesítése a mátrix szervezetekben. Ezek feltétlen előnye, hogy a funkcionális vezetők továbbra is a vállalat valamennyi termékében (projectjében) kénytelenek gondolkodni, így a kutatási-fejlesztési vezető valamennyi termék fejlesztésében, az értékesítési vezető valamennyi termék értékesítésében felmerülő összes környezetvédelmi problémában kénytelen gondolkodni. A tárgyi elvű munkamegosztásnak megfelelő szervezeti egységek vezetőinek (termékvagy projektmenedzserek) viszont feladata az adott termékcsoport valamennyi fejlesztéssel, termeléssel, értékesítéssel, környezetvédelemmel stb. összefüggő kérdésével horizontális (tárgyi) szemléletű irányítás is. Az eltérő munkamegosztási elvek alapján létrejött szervezeti egységek vezetői azonos döntési kompetenciával rendelkeznek. Az ilyen munkamegosztásnál szükségszerű a konfliktusok keletkezése, de ha sikerül a vezetők közti egyensúlyt biztosítani, akkor a konfliktusok megoldása a szervezet fejlődését kedvező irányba tereli.

A környezetvédelem mint funkció persze még ebben a szervezeti rendszerben is speciális helyzetben van és ritka kivételnek tekinthető, ha nem egyértelműen szorul háttérbe más vállalati funkciókkal szemben. Ennek a magyarázata roppant egyszerű. Mint már említettük, a környezetvédelem a vállalatnál a külső kényszer hatására jelent meg és maradéktalanul sohasem internalizálható.

A divizionális szervezeti felépítés nem jelent elvi különbséget a környezetvédelem szempontjából a funkcionális szervezethez képest, ezért ezzel nem foglalkozunk részletesebben.

A környezetvédelmi konfliktusok vállalati szintű, vállalaton belüli megjelenését önmagában is eredménynek lehet tekinteni. Ezek felmerülése ugyanis azt jelenti, hogy a vállalaton belül, a vállalat rövid távú érdekeivel szemben képviselője akadt a tágabb közösség és ezzel a vállalat hosszabb távú érdekeinek. Örömünk persze csak akkor lesz teljes, ha mind gyakrabban születik vállalati szinten is a tágabb közösség érdekeit védő döntés. És itt utalnunk kell a vezetői magatartás, a vezetői etika jelentőségére. Egy vállalatnál dolgozó középvezetők és alkalmazottak magatartását döntően az elöljárók etikai attitűdje határozza meg. Amint a 8.8. ábrán látjuk, a kutatások szerint egy vezető döntésének etikátlansága legkevésbé a személyes pénzügyi-anyagi szükségleteitől függ. Ezeket a megállapításokat a környezetvédelem területén a magyarországi tapasztalatok is alátámasztják. Elég, ha a kusza érdekeltségi viszonyok között, sőt azok ellenére a közösségi érdekeket eddig is szem előtt tartó vállalatokra gondolunk.

8-8. ábra - A dolgozók magatartását meghatározó tényezők

A dolgozók magatartását meghatározó tényezők


A környezetvédelem jövője szempontjából ezért döntő fontosságú az új vezetői generációk erkölcsi attitűdje. Nem elfogadható az a cinizmus, ami a mögött a kijelentés mögött húzódik, hogy „Miért ne tenném, ha mindenki más teszi?” Ez az etikai attitűd forrása lehet ugyan látványos karriereknek, de az ilyen karrier minden bizonnyal kérészéletű. A vezetőnek nem szabad elfelejteni, hogy az Ő felelősségi körébe tartozik, hogy az általa vezetett vállalat tevékenysége hogyan hat másokra. Egy nem biztonságos termék forgalmazása vagy egy veszélyes technológia alkalmazása erkölcsileg elfogadhatatlan.

Az, hogy az állam a vállalatvezetők tevékenységét egyre erősebben kénytelen szabályozni, nagyrészt azzal függ össze, hogy a csúcstechnológiák korában a társadalom számára nyomasztóan elviselhetetlen, hogy egy vállalatvezető tisztességén múljon a közösség életminősége. A pénznek mint kizárólagos ösztönzőnek a szerepét tehát a társadalom korlátozni kényszerül. Téved az a vállalatvezető, aki azt gondolja, hogy elegendő, ha rendelkezik a működéséhez szükséges engedélyekkel, vagyis, hogy ed-dig terjednek erkölcsi felelőssége határai. Különösen érdemes ezt most hangsúlyozni, amikor a magánvállalkozások újbóli elterjedésének korát éljük Magyarországon. Ha azt akarjuk, hogy a magánvállalkozások rendszerét viszonylag szabad formában megőrizzük, becsületes és jól képzett vezetőkre van szükségünk.