Ugrás a tartalomhoz

Környezettechnika

dr. Barótfi István

Mezőgazda Kiadó

5.12. A hulladékok elhelyezése

5.12. A hulladékok elhelyezése

5.12.1. Az elhelyezés fogalma, a lerakóhellyel szemben támasztott követelmények

A hulladékok elhelyezésea hulladékkezelés végső művelete, mely során a jelen gaz-dasági–technológiai viszonyok között tovább nem hasznosítható anyagokat talajon vagy talajban tároljuk.

Rendezett lerakásról a települési szilárd, folyékony és iszaphulladékok esetében akkor beszélünk, ha a hulladékokat:

  • az adott környezetvédelmi-közegészségügyi feltételrendszer betartásával,

  • előre megszabott technológiai rendben,

  • talajon, vagy talajban létesített természetes vagy mesterséges üregben helyezzük el.

Rendezett biztonságos lerakásról a veszélyes hulladékok elhelyezése esetén beszélünk, amikor a környezeti kockázatok minimalizálása érdekében lényegesen szigorúbb környezetvédelmi feltételrendszer előírásai érvényesek.

A környezetvédelmi szempontból megkövetelt előírások és az alkalmazott technológiák jellege szerint lényegében két módszert különböztetünk meg:

  • a talajon, talajban és

  • mélyrétegben történő elhelyezést.

A rendezett lerakás illetve elhelyezés viszonylagos egyszerűsége és a korszerűbb eljárásokhoz viszonyítva kisebb költségvonzata miatt hazánkban még hosszú ideig ezt az ártalmatlanítási eljárást lehet mértékadónak tekinteni.

A hulladéklerakók környezeti biztonságos tervezése hazánkban környezeti hatásvizsgálathoz kötött tevékenység és ezen belül a vonatkozó előírások betarthatóságának vizsgálata, a szükséges védekezési eljárások konkrét elemzése szükséges.

A hulladéklerakók környezeti szempontból történő biztonságos tervezéséheza következő feltételek vizsgálata szükséges.

5.12.1.1. A hulladékok jellege, fizikai és kémiai jellemzői

A hulladékok tulajdonságai közül meghatározó a hulladék jellege, környezeti hatás szerinti besorolása:

  • települési szilárd és iszaphulladék,

  • települési hulladékkal együtt kezelhető (lerakható) termelési hulladék,

  • veszélyes hulladékok anyagcsoportja.

Az elhelyezési technológiát döntő módon határozza meg a hulladék veszélyessége. A hazai rendelkezések szerint e kritérium alapján a hulladékok az I., II., és III. csoportba sorolhatók. Az I. csoportba tartozó, legveszélyesebb hulladékok elhelyezése során kell a legnagyobb biztonságra törekedni, míg a III. csoportba tartozók közül bizonyos hulladéktípusok a megfelelő természetes és műszaki védelemmel ellátott települési hulladék lerakóhelyen is elhelyezhetők.

A veszélyes hulladékok esetében további meghatározó tulajdonság lehet:

  • a hulladék toxicitása, veszélyességének mértéke,

  • halmazállapota,

  • mennyisége,

  • fizikai-kémiai tulajdonságai: viszkozitás, sűrűség, oldhatóság, gyulladáspont, kémhatás(pH),

  • a hulladék kémiai összetétele: szerves-és szervetlenanyag tartalom,

  • a hulladék csomagolási módja

A fentiek figyelembevételével a hazai szabályozás alapján lerakással nem ártalmatlanítható:

  • az A tűzveszélyességi osztályba sorolt,

  • az egymással vagy önmagukban reakcióképes,

  • a gyorsan bomló továbbá biológiailag lebomló szerves-anyagokat tartalmazó veszélyes hulladékok,

  • fertőző, továbbá

  • vizes, illetve folyékony szerves közegű veszélyes hulladékok.

5.12.1.2. A lerakóhely elhelyezkedése, a lerakás körülményei

  • a terület nagysága és befogadóképessége, bővítési lehetőségei (legalább 25 év időtartamra legyen elegendő,

  • a gyűjtőkörzethez viszonyított helyzet, megközelíthetőségi lehetőség,

  • az infrastrukturális létesítményekhez viszonyított helyzet (közművek, víz, áram stb.)

  • a környezetbe illeszthetőség,

  • a lerakás előtti anyag-előkészítés,

  • települési hulladék esetében másodnyersanyag vagy komposztálható frakció válogatása,

  • veszélyes hulladék esetében nedvességtartalom csökkentése vagy egyéb az elhelyezést megkönnyítő előkezelés (pl. beágyazás),

  • esetleges csomagolás (ezt már települési hulladék esetében is alkalmazzák) mely lényegesen javítja a tárolás biztonságát azáltal, hogy:

    • lehetővé teszi a különböző jellegű hulladékok elkülönített elhelyezését,

    • kizárja a hulladékok egymásra hatásából, keveredéséből származó veszélyhelyzeteket,

    • egy ideig meggátolja a hulladék talajjal, talajvízzel való érintkezését, a veszélyes komponensek kilúgozódását,

    • hosszabb-rövidebb ideig lehetőséget ad a csomagolt hulladék kiemelésére, újrafelhasználására.

5.12.1.3. Környezetvédelmi követelmények

A lerakó helyének kiválasztásánál elsősorban a hatályos jogszabályokat kell alkalmazni, ennek során részletesen figyelembe kell venni:

  • a terület ökológiai adottságait,

  • a levegőtisztaság-védelmi,

  • a vízvédelmi,

  • a termőföld-védelmi,

  • a földvédelmi,

  • a természetvédelmi,

  • a tájvédelmi követelményeket,

  • az erdő és fásítás rendeltetésszerű használatának követelményeit,

  • a közegészségügyi előírásokat,

  • az ásványvagyon-védelmi előírásokat,

  • a területfejlesztési szempontokat,

  • a településrendezési terv önkormányzati rendelkezéseit,

  • az OTEK általános érvényű előírásait.

E sok szempont együttes mérlegelése adott telepítés esetében a környezeti hatástanulmány feladata.

5.12.1.4. Az EU követelményei

Az EU direktívái közül a COM (97) 0105 Final-Syn 97/005 sz előírás foglalkozik a lerakóhelyek kérdéskörével és a következő három lerakóhely típust veszi figyelembe:

  • veszélyes hulladékok lerakóhelyei,

  • nem veszélyes (települési) hulladékok lerakóhelyei,

  • inert hulladékok (építési törmelék stb.) lerakóhelyei.

Az irányelv a települési hulladékok kérdéskörében megfogalmazza azt, hogy a lerakóhelyre kerülő, biológiaialag bontható települési hulladékok összes mennyisége (országos viszonylatban) nem haladhatja meg a következő célszámokat:

2002 évben a lerakóhelyre kerülő biológiailag lebontható hulladék

2002 évben az 1993. évben keletkezett összes mennyiség 75%-át

2005 évben az 1993. évi összes mennyiség 50%-át

2010 évben az 1993. évi összes mennyiség 25%-át

A direktíva célkitűzése tehát az hogy a lehetőségek szerint a társországokban csökkenteni kell a lerakással ártalmatlanított szerves hulladékok mennyiségét, a szelektív gyűjtés illetve az égetés, komposztálás, biogáz-előállítás mint hasznosítási technológiák arányának növelésével.

5.12.2. A hulladéklerakók tervezési szempontjai

A települési szilárd hulladéklerakó céljára alkalmatlan területek:

  • ivó-, gyógy-, és ásványvíz bázisok védőterületei,

  • felszíni vizek 200 m-es sávja,

  • árvízveszélyes területek, árvízvédelmi töltésen belüli területek,

  • kiemelten védett természeti értékek előfordulási helyei (barlang, nemzeti park)

  • kiemelten védett levegő-tisztaságvédelmi kategóriába sorolt területek,

  • • repülőterek védőterületei.

Műszaki védelem nélkül települési szilárd hulladéklerakásra alkalmatlan területek:

  • magas talajvízállású területek (pl. nádasok)

  • belvizes területek, belvízveszélyes területek,

  • jó vízvezető képződményekben kialakított kavics-és homokbányák, repedezett kőzetekben lévő felhagyott bányagödrök,

  • vízbázisok hidrogeológiai védőterületei,

  • felszíni szennyezésre érzékeny talajú területek.

A lerakó-telepek technológiai létesítményei

A lerakó-telepek kötelező technológiai építményei a következők:

  • medencék vagy más alakú lerakó-tér,

  • aljzatszigetelési rendszer,

  • csapadék-és szivárgó-víz gyűjtő, ellenőrző, kezelő rendszer,

  • az üzemelés biztonságát szolgáló létesítmények,

    • kerítés,

    • védőerdősáv,

    • kommunikációs kapcsolat (telefon),

    • kár-és baleset-megelőzési,

    • kárelhárítási létesítmények,

  • a lerakó lezáró szigetelési és vízelevezetési rendszer,

  • hídmérleg,

  • a folyamatos ellenőrzést biztosító monitoring rendszer.

A veszélyes hulladék lerakó-telepen fenti biztonsági létesítmények kiegészülnek

  • számítógépes nyilvántartó rendszerrel,

  • helyszíni ellenőrző laboratóriummal.

A lerakó-telepek járulékos létesítményei:

  • közlekedési terület, utak,

  • közművek,

  • iroda,

  • szociális helyiségek,

  • karbantartó, javító műhelyek.

A terület kiválasztása

A hulladékok elhelyezésére való létesítmény számára az előzőekben ismertetett szempontok figyelembevételével választható ki a terület. Ehhez a következő fontosabb vizsgálatokat kell elvégezni:

Tisztázni kell, hogy milyen jellegű – kommunális vagy veszélyes hulladékokat – értve – távlatilag milyen mennyiségben kívánnak elhelyezni. Ez – mint az előző követelményrendszer alapján is látható – meghatározza a keresett terület iránti geológiai, földtani, hidrológiai követelményeket és a terület nagyságát.

A számításba vett területek felkutathatók földtani térképek tanulmányozásával, különféle területekre vonatkozó meglevő adatok felhasználásával, (pl. lerakásra alkalmatlan vagy alkalmas területek földtani atlasza segítségével) valamint helyszíni bejárással.

A talajtani vizsgálatok közül kommunális lerakó esetében a következők a legfontosabbak:

  • talajvíz mélysége,

  • áramlási iránya,

  • talajösszetétel (morfológia),

  • talajfizikai jellemzők, különös tekintettel a vízáteresztő-képességi tényező (k) alakulására.

A veszélyes hulladékelhelyező területek kiválasztása már ezen felül lényegesen több információ szükséges például:

  • geomorfológiai viszonyok. Talajmegcsúszási, illetve eróziós veszély elkerülése, valaminta tároló kialakítása, üzemeltetése szempontjából előnyösebb közel sík vagy enyhe lejtésű terület;

  • az elhelyezésre való talajréteg, kőzettest térbeli kiterjedése vertikális, horizontális homogenitása. Kedvező, ha a talajréteg homogén és kiterjedése olyan, hogy kialakíthatók a kívánt méretű hulladéktárolók és a szigetelő réteg megfelelő vastagságú;

  • kőzettani és ásványi összetétel. A tároló kőzetanyaga és az elhelyezett hulladékok között nem jöhetnek Iétre olyan kölcsönhatások, amelyek elősegítik a hulladék kijutását a tárolóból. Kedvező viszont, ha adszorpció, illetve vízzáró-képes-ség miatt csökken a migráció lehetősége. Hazai viszonyokat tekintve az elhelyezésre elsősorban a nagy agyagásvány tartalmú, kötött talajok jöhetnek számításba adszorpciós tulajdonságuk, duzzadóképességük miatt;

  • szemcseszerkezeti és talajmechanikai tulajdonságok. Vízáteresztő-képesség és szennyezőanyag mozgás szempontjából meghatározó a talajszemcsék mérete, a réteg tömörsége, illetve porozitása. Minél kisebb a szemcseméret és minél nagyobb a tömörség, annál jobb valamely talajvízzáró képessége;

  • hidrológiai és hidrogeológiai tulajdonságok. Kedvező, ha nincs kommunikáció a területre lehulló csapadékvíz, a talajvíz és a mélyebb rétegek között, ha a talajvíz mélyen helyezkedik el vagy egyáltalán nem fordul elő, ha az esetleges szennyeződés nem érint hasznosítható vízréteget, ha megoldható a csapadékvíz felszíni elvezetése.

Valamely előzetesen számításba vett terület alkalmasságának eldöntéséhez szükséges vizsgálatok költségesek, ezért korlátozni kell a vizsgálatra kerülő területek számát. Ezt figyelembe véve a tervezésnek ezen a szintjén célszerű az engedélyező hatóságok véleményét is kikérni. A vizsgálatok során el kell végezni az adott terület részletes geológiai, hidrológiai feltárását, meg kell határozni a várható szennyező anyagok mozgását a talajban, becsülni kell a lerakóhely hatását a környezetre, meg kell ha tározni az elhelyezést megszabó, illetve lehetővé tevő főbb műszaki megoldásokat. A környezeti és műszaki jellemzőkön kívül foglalkozni kell a környező lakosságot érintő közegészségügyi, társadalmi kérdésekkel.

Fenti kérdések komplex vizsgálata az előzetes és részletes hatásvizsgálat feladata. A hatásvizsgálat alapján elkészítetett hatástanulmány hatósági és társadalmi elfogadtatása után kerülhet csak sor az építési engedélyezési eljárás lebonyolítására és a beruházás kivitelezésére.

A lerakóhelyen végbemenő folyamatok
Szilárd települési lerakóhelyek

A szilárd települési hulladékok esetében igen összetett, fizikai-kémiai-biológiai folyamatok zajlanak le amelyek megszabják a tervezés-üzemelés főbb tennivalóit.

Lényegében a lerakó outputjai: a szivárgó víz és a keletkező gázfázisú anaerob bomlástermékek (depóniagáz).

A települési szilárd hulladék lerakóhelyen végbemenő folyamatok vázlatát szemlélteti az 5.91. és az 5.92. ábra

5-91. ábra - Hulladékdepónia vízforgalma

Hulladékdepónia vízforgalma


5-92. ábra - A hulladéktestben végbemenő folyamatok

A hulladéktestben végbemenő folyamatok


A települési hulladék lerakóhelyen lényegében öt leépülési fázis megy végbe, melyek időben egymást követik.

  • a lerakás után egy rövid anaerob fázisban a hulladék szerves alkotói a még jelenlévő oxigénnel széndioxiddá és vízzé alakulnak át,

  • az első anaerob fázisban az erjesztő és acetáló baktériumok aktivitása megnő, folyékony zsírsavak, széndioxid, hidrogén keletkezik, a savas reakció felszabadítja a nehézfémeket,

  • az anaerob folyamat további lefolyása során megnő a metánképző baktériumok aktivitása.

  • a metánképződés stabilizálódik, a folyékony zsírsavak részarány továbbnő,

  • a folyamat végén csak a nehezen leépülő szerves anyagok maradnak vissza, fokozatosan ismét nitrogén és oxigén diffundál az atmoszférából a depóniatestbe.

Bár a bomlás kezdeti szakasza aerob később már egyértelműen az anaerob folyamatok dominálnak – ehhez feltétlen szükséges a szemét 50–60%-os nedvességtartalma.

Szivárgó víz mennyisége

A csurgalék-víz mennyisége számos tényező függvénye:

  • befolyásolja a depónia kialakítása,

  • a lerakási technológia jellege és hatásfoka (tömörítés),

  • a lerakott hulladék jellege (szemét – szennyvíziszap együttes lerakása esetén nagyobb),

  • az adott terület csapadékviszonyai,

  • az adott terület párolgási viszonyai.

A hazai párolgási és csapadékviszonyokat elemezve az átlagos csurgalék-víz hozam 150–300 m3/ha/hónap (5–10 m3/ha/nap) értéknek lehet tekinteni. (Ez 1 mm/nap beszivárgás és k = 10‑8 m/s szivárgási tényező mellett)

Az 5.93. ábra különböző lefolyási viszonyok mellett 1 ha szigetelt tároló esetén a vízmennyiség számítást tartalmazza.

5-93. ábra - Vízmennyiség számítás 1 ha szigetelt területre vonatkozóan (m3/hónap)

Vízmennyiség számítás 1 ha szigetelt területre vonatkozóan (m3/hónap)


Minősége

A szemét-testen átszivárgó csapadékvíz (csurgalék vagy szivárgó-víz) a depónia anyagát oldja és különböző szerves és szervetlen bomlástermékekkel feldúsul.

A szivárgó-víz szennyezettsége napi sőt életkori ingadozásokat mutat. Szerves szennyezettségénéla 10000 mg/l KOI érték sem ritka, szervetlen szennyezőinek aránya (ammónia, klorid, vas és mangánvegyületek stb.) is lényegesen meghaladja az átlagos városi szennyvizekét.

Az 5.94. ábra egy tömörített lerakón átszivárgó csurgalék-víz minőségének összes oldott anyag valamint KOI, BOI értékek szerinti időbeli változását, míg az 5.95. ábra a pH alakulását szemlélteti.

5-94. ábra - Tömörített hulladékon átszivárgó csurgalékvíz minőségének időbeli változása Csurgalékvíz minősége 1.

Tömörített hulladékon átszivárgó csurgalékvíz minőségének időbeli változása Csurgalékvíz minősége 1.


5-95. ábra - Tömörített hulladékon átszivárgó csurgalékvíz minőségének időbeli változása Csurgalékvíz minősége 2.

Tömörített hulladékon átszivárgó csurgalékvíz minőségének időbeli változása Csurgalékvíz minősége 2.


Biogáz (depóniagáz)

A biogáz szerves anyagok levegőtől elzárt körülmények közötti anaerob bomlásakor keletkezik. A települési szilárd hulladék lerakóhely lényegében egy természetes nagytérfogatú bioreaktornak fogható fel, ahol az anaerob körülmények dominálnak.

Minőség

A kommunális lerakóhelyeken keletkező biogáz minősége a hulladékok összetett anyagi tulajdonságai miatt némileg eltér az egyéb hulladékok anaerob erjesztése során keletkező biogázétól ezért célszerűen megnevezésére a depóniagáz elnevezés alkalmazása pontosabb.

A depónia gáz minősége függ a depónia korától és a lerakott anyagok változó összetételétől.

Általánosságban a depóniagáz összetétele a következő:

  • 40–60% metán,

  • 40–60% széndioxi,

  • 0,1–2%% szénmonoxid, nitrogén,

  • kénhidrogén, illékony zsírsavak, merkaptánok, indol, szkatol ppm nagyságrendben,

  • ugyanakkor megjelenik kísérőként a víz (gőz) is.

A depóniagáz veszélyeztető tényezői a következők:

  • égés és robbanásveszély (a metántartalom miatt),

  • szagterhelés (a kénhidrogén, zsírsavak, merkaptánok miatt),

  • egészségveszélyeztetés (aknákban, zárt terekben vagy gödrökben kiszorítja az oxigént).

A kismértékben előforduló kénvegyületek mint bűzanyagok jelennek meg, az egyébként szagtalan metán/széndioxid elegynek jellegzetes undorkeltő „szemét-bom-lás” szagot adva.

A kénvegyületek korroziv volta miatt a depónia gáz közvetlen nem hasznosítható, e vegyületek eltávolítása előzetes tisztítást igényel.

Mennyiség

A depóniagáz keletkezése egy sajátos lebomlási görbét ad, melynek vége gyakran a lerakóhely lezárása utáni 25–30 évig is eltart.

A mennyiség alakulását két lépcsőben lehet számítani.

  • a szerves hulladékrész elméleti bomlásából,

  • a tényleges mérések alapján figyelembe vett értékekből.

A két érték között jelentős eltérés van, a gyakorlati tervezés során

  • elméleti számítások szerint a hulladék összetétel függvényében 40–300 m3/t szemét között alakul,

  • a ténylegesen kinyerhető gázmennyiség ennél lényegesen kevesebb, átlagban 2–3 m3/t szemét évente.

A veszélyes hulladék lerakóhelyek

Míg a települési hulladék lerakóhelyek lényegében egy nagytömegű bioreaktornak tekinthetők, addig a veszélyes hulladék lerakóhelyen belül – kivéve a szerves monodepóniákat (pl. szennyvíziszap) csak a fizikai-kémiai folyamatok az uralkodók.

Ezen belül jelentkezik:

  • mechanikai kismértékű térfogatváltozás, tömörödés,

  • minimális gázképződés (az esetleges oldószer stb. maradékokból),

  • az anyag szerkezeti átalakulása (öregedés).

A lerakóhelyek víz elleni védelme
Általános szempontok

A lerakóhely létesítésénél legfontosabb a víz elleni természetes és műszaki védelem biztosítása. Ezzel meg kell akadályozni, hogy

  • csapadékvíz jusson a lerakás alatti hulladékra

  • a szennyezett szivárgó-víz kerüljön a lerakóhely alatti talajba, talajvízbe

Ennek megvalósítása a következő lényeges intézkedésekből áll:

  • a lefolyási viszonyok alakítása a terep megfelelő rendezésével,

  • csapadékvíz elvezető övárok a lerakó körüli vizek rá-és elfolyásának megakadályozására,

  • a lerakó-kazetták megfelelő tagolása, veszélyes hulladéklerakás esetén a tároló fedése,

  • a lerakó szigetelése,

  • a szivárgó vizek szakszerű gyűjtése és kezelése,

  • alkalmas ellenőrzőrendszer kiépítése és üzemeltetése.

  • végül a lerakóhely lezárása, rekultivációja, utógondozása.

Lefolyási viszonyok rendezése, övárok

A tárolók környezetében lehulló csapadékvíz egy része – a csapadék mennyiségétől, intenzitásától, a talaj vízelnyelő képességétől, a párolgási viszonyoktól függően – felszíni vízfolyás formájában bejuthat a tárolóba. Ezért a tároló területének tereprendezése során olyan lejtési viszonyokat és felszíni vízrendezést kell kialakítani, a melyek kizárják ezt a lehetőséget. Ennek keretébe tartoznak az 5.96. ábrán látható csapadékvíz-elvezetési megoldások. A külső vízelvezető övárok megakadályozza, hogy a távolabbról jövő csapadékvíz a lerakóhely környezetébe jusson. A tárolók mellett kialakított belső vízgyűjtő rendszerbe jut a tárolók felületére és közvetlen környezetére lehulló csapadék.

5-96. ábra - Csurgalékvíz elvezetés

Csurgalékvíz elvezetés


1. tároló; 2. belső vízelvezető övárok; 3. külső vízelvezető övárok; 4. vízgyűjtő medence; 5. lejtős fedés

A lerakók szigetelése

A lerakóhely kialakításának tervezése és kivitelezése során alapvetők a szigetelési kérdések.

Az 5.97. ábrán a települési szilárd hulladék lerakók alsó szigetelésének követelmény rendszerét mutatjuk be.

5-97. ábra - THSZ-lerakó alsó műszaki védelem-kialakítás módjának megállapítási menete

THSZ-lerakó alsó műszaki védelem-kialakítás módjának megállapítási menete


A záró rétegek feladata a szennyezők talajvízbe jutásának, illetve a felszíni záró rétegeké a csapadékvíz hulladékba kerülésének megakadályozása.

Szigetelőrétegként természetes vagy mesterséges anyagokat alkalmaznak, megválasztásukat alapvetően a hulladék anyagi jellemzői (kommunális vagy veszélyes – ezen belül pedig milyen hatásai vannak) határozzák meg.

A mesterséges vagy természetes szigeteléseknek a szivárgó rendszerben lévő anyagokkal való hosszú idejű kölcsönhatásairól megbízható vizsgálati eredmények még hiányoznak. Ezért fontos, hogy a lerakót lehetőség szerint csak olyan anyagok terheljék, amelyeket a szigetelőrétegek egyértelműen vissza tudnak tartani. P1. a tömörített agyagásványok áteresztő képessége lényegesen csökken a szénhidrogének jelenlétében.

A megvalósítandó szigetelés főbb kritériumai:

  • biztosítson áthatolhatatlanságot a szivárgó vízzel szemben,

  • legyen tartós, legyen flexibilis,

  • viselje el a hőmérséklet-változásokat,

  • legyen ellenálló a kémiai, biológiai, illetve mechanikai hatásokkal és az időjá-rás-változásokkal szemben,

  • könnyen beépíthető és javítható,

  • és végül lehetőség szerint olcsó legyen.

A legfontosabb szigetelőanyagok és tulajdonságaik a következők:

Természetes agyagásványok

Az agyagok főleg alumínium-hidro-szilikát-ásványokból álló, igen finom szemcseméretű, közel plasztikus, kolloid-rendszert képező üledékes kőzetek. Könnyű beszerezhetőségük, vízzáró és duzzadó képességük, nagy puffer kapacitásuk, ioncserélő és adszorpciós tulajdonságaik miatt szívesen felhasznált természetes szigetelőanyagok. Vízáteresztő képességük 10–6–10–8 cm/s érték között változik, ami azt jelenti, hogy a vízmozgás sebessége az agyagban nem haladja meg a néhány centimétert évenként. Az egyes anyagféleségek eltérő fizikai és kémiai viselkedése az agyagásvány-összeté-tel különbségével magyarázható. Ezek arányától függően változik az agyag adszorpciós kapacitása duzzadóképessége. Az egyik leggyakrabban alkalmazott anyagféleség a bentonit, ez túlnyomó részt montmorillonitot tartalmaz. Nagy duzzadóképessége folytán jól kitölti a pórusokat és repedéseket, vízszivárgás hatására önzáró szigetelőanyagként működik.

Bentonitot ma már nemcsak a helyszínen ömlesztve és hengerelve lehet elhelyezni, hanem kapható fóliaként lerakható, tekercsben szállított ún. bentonitpaplan szigetelőként is.

Az agyagok szigetelőanyagként való felhasználásához elsősorban az ásványi összetételt, az ioncserélő kapacitást, a természetes víztartalmat, a plasztikus indexet, a duzzadóképességet, a beépítés után várható vízáteresztő-képességet és térfogatsűrűséget veszik figyelembe. Az agyag alkalmazásának nagy előnye az is, hogy a szigetelőréteg kiképzése megoldható a mélyépítésben használatos munkagépekkel.

Aszfaltbitumenek

A bitumen, valamint felhasználásából készült aszfalt-szigetelések vízáteresztő képessége igen kicsi, 10–8–10–9 cm/s érték között változik. E kedvező tulajdonság mellett számos olyan hátrányuk van, amely csökkenti a szigetelés tartósságát. A hulladék térfogatának változása esetén a szigetelőrétegen repedések keletkeznek a melyek nem záródnak el maguktól. A szerves oldószerek nagy része oldja a bitument, ezért a tárolt hulladék nem tartalmazhat ilyen anyagokat.

Beton

Széles körben alkalmazzák tárolók szigetelőanyagaként. Vízáteresztő képessége 102–10–4 cm/s között van. Az aránylag nagy áteresztő-képességi érték miatt különféle adalékanyagok bekeverésével, védőbevonatokkal növelik a szigetelés hatékonyságát. Védőbevonatként gyakran alkalmaznak bitument, epoxialapú és egyéb műgyantát. Ez utóbbiak használata a vízzáróság növelésén kívül még fokozott vegyszerállóságot is nyújt.

Műanyagok

Sok műanyag, mint pl. polietilén, PVC, poliészterek, butilkaucsuk rendkívül kis vízáteresztő képessége folytán kiválóan alkalmas lerakóhelyek alsó-felső szigetelésére.

Ma már nemcsak egynemű polimereket, hanem különböző ún. kopolimereket illetve kombinált (különböző anyagú társított műanyagokat) is alkalmaznak. Ezenkívül kedvező az is, hogy ezek az anyagok ellenállnak a legtöbb vegyszernek. Rendszerint fóliaként kerülnek felhasználásra, minimális vastagságuk 2 mm, lerakásuk során hegesztési varratokkal a helyszínen illeszthetők. A gyors és kezelhető technológia eredményessége alapján egyre elterjedtebb ezeknek felhasználása.

Az alkalmazás során hátrány, hogy szakadás, repedés esetén a szigetelő-képesség az adott helyen megszűnik. Ez a szigetelőréteg alatti réteg tömörítésével, másrészt a fóliára helyezett finom kavicsréteg illetve egy rugalmas (pl. elhasznált autógumi) adalék segítségével megelőzhető.

Az esetleges helyi meghibásodás gyors hatékony észlelésére ma már olyan fóliák is alkalmazottak, melyek beépített elektromos érzékelőkkel jelzik, ha sérülés történt.

A szigetelőanyagok célszerű alkalmazási területének meghatározására igen alapos, rendszerint több évig is tartó alkalmazás-technikai vizsgálatokat végeznek, a kiválasztáshoz a szakirodalom kellő segítséget nyújt. Nagyon fontos ezek olyan tulajdonságainak ismerete, mint pl. szakítószilárdság, alakíthatóság, a hegesztési helyek vízzáró-képessége, tartóssága, öregedési tulajdonságok, ellenálló képesség vegyi hatásokkal szemben.

Vegyszeres eljárások (kolloidkémiai, kalciumos és vízüveges szigetelés)

Az egyes eljárások lényege, hogy a talajszerkezetet megváltoztatják (porozitást csökkentik) bizonyos vegyszerek helyszíni adagolásával és bedolgozásával. Ezek az eljárások a talajszigetelésben régóta alkalmazottak és adott vízzáróságig hatékonyak. Előnyük a viszonylagos olcsóságban keresendő.

Kombinált eljárások

A kombinált eljárások esetében a természetes (agyag) és mesterséges (műanyag) szigetelést együtt alkalmazzuk (5.98. ábra).

5-98. ábra - Tömörített agyagréteggel kombinált mesterséges szigetelés megoldási lehetőségei

Tömörített agyagréteggel kombinált mesterséges szigetelés megoldási lehetőségei


a) tömörített agyag és szintetikus fólia dréncsöves szivárgóvíz-gyűjtéssel; b) tömörített agyag és szintetikus fólia dréncsöves szivárgóvíz-gyűjtéssel, valamint dréncsöves ellenőrző rendszerrel 1. hulladék; 2. védőréteg; 3. szivárgó réteg; 4. szintetikus fólia; 5. ellenőrző drén-szivárgóval; 6. tömörített agyagréteg; 7. altalaj

A szivárgó-víz elvezetése

A szigetelés biztosítja, hogy a hulladéklerakók működése során a lerakott hulladékon átszivárgó csapadékvíz valamint a hulladék bomlásából keletkező víz szivárgó-víz-ként a talajba illetve talajvízre ne juthasson. Ugyanakkor azonban ennek összegyűjtéséről és eltávolításáról folyamatosan gondoskodni kell.

Ezt biztosítja a szivárgó-víz drénrendszer és csőhálózat melyet a szigetelőréteg fe-lett megfelelő lejtéssel helyezünk el és a keletkező szivárgó-vizet aknákba, zsompokba gyűjtjük össze.

Az 5.99. ábrán egy ilyen rendszer hálózata tanulmányozható, míg az 5.100. ábra a szivárgó-víz kezelés technológiai folymatát mutatja be, míg az 5.101. ábra egy települési hulladéklerakó általános felépítését szemlélteti.

5-99. ábra - Hulladéklerakó csurgalékvíz elvezető rendszer kialakítása

Hulladéklerakó csurgalékvíz elvezető rendszer kialakítása


5-100. ábra - Technológiai folyamatábra

Technológiai folyamatábra


5-101. ábra - Települési hulladék-lerakó általános felépítése

Települési hulladék-lerakó általános felépítése


törmelék, föld); 4. rétegenként takaró földréteg 5. rekultivációs takarás földből; 6. belső övárok; 7. csurgalékvíz gyűjtő akna visszaforgató szivattyúval; 8. csurgalékvíz visszaforgató rendszer; 9. homokos kavics ágyazat szigetelés alá; 10. műanyag szigetelés; 11. szig. védő homokos kavics ágyazat; 12. dréncső csurgalékvíz gyűjtésére; 13. csurgalékvíz elvezető zárt cső; 14. kerítés; 15. biogáz vezetők; 16. biogázkutak; 17. talajvíz kémlelő kút; 18. védőfásítás; 19. külső övárok; 20. körüljáró út; 21. rekultivációs szint

Talajvíz megfigyelő rendszer alkalmazása

A lerakók vízháztartásának ellenőrzésére kétféleképpen ellenőrizhető:

  • települési és veszélyes hulladéklerakó esetében megfelelően telepített figyelőkút rendszer alkalmazott,

  • veszélyes hulladéklerakó esetén ezt ki kell egészíteni a szigetelőréteg esetleges meghibásodását jelző szivárgó-víz összegyűjtő alsó rendszerrel.

A figyelőkutak telepítése vízjogi engedély köteles, ezek elhelyezkedését és mennyiségét a környezeti hatásvizsgálat megállapítása és a hatóságok állásfoglalása (hazánkban a környezetvédelmi engedély előírásai) fogja behatárolni.

5.12.3. A rendezett lerakás üzemeltetési kérdései

5.12.3.1. A rendezett lerakóhely kialakításának módozatai

A rendezett lerakóhelyeka tényleges terepadottságok ( völgy, bányagödör, sík terület ) és a rendelkezésre álló terület nagyságától függően három fő kivitelezési-üze-meltetési változatként alkalmazottak:

  • gödörtöltés (természetes és/vagy mesterséges üreg, volt agyagbánya vagy mesterséges kazetta feltöltése) (5.101. ábra)

  • dombépítés sík területen (5.102. ábra)

  • a két művelési mód kombinációja (5.103. ábra)

5-102. ábra - Depónia feltöltése (a szigetelt aljzat felett)

Depónia feltöltése (a szigetelt aljzat felett)


5-103. ábra - Depónia feltöltése (rézsűláb rekultivációja)

Depónia feltöltése (rézsűláb rekultivációja)


Környezetvédelmi szempontból a dombépítés sík területen jobban ellenőrizhető és ezért alkalmazása célszerűbb. A domb aljában megjelenő esetleges szivárgó víz megfogásával és ártalmatlanításával a kellő műszaki – és természetes védelem nélküli depóniák üzemeltetésére gyakran jellemző talaj-, talajvízszennyezés megelőzhető.

A gödörtöltés és a dombépítés kombinációja új depóniánál is előszeretettel alkalmazott, mivel jelentős terület felhasználás takarítható meg, ugyanakkor az üzemelő és betelés előtt álló gödröknél mint további gazdaságos bővítési lehetőség jöhet számításba.

Akár gödörtöltés akár dombépítés vagy a kettő kombinációja alkalmazott, a hulladék lerakása során be kell tartani az üzemeltetési tervben meghatározott technológiai megoldásokat.

5.12.3.2. A rendezett lerakás technológiai megoldásai

A rendezett lerakás fogalmába beleértendő az, hogy a hulladékot a talajban lévő üregben vagy a talaj felszíne felett előre meghatározott technológiai rendben helyezik el. A lerakón a technológiai tervben rögzített környezetvédelmi és közegészségügyi előírások betartásával rendezett és a hatóságok által ellenőrzött lerakás folyik.

A) Települési hulladékok lerakása

A települési szilárd hulladék rendezett ellenőrzött lerakással való ártalmatlanításának hazánkban három technológiai megoldása alkalmazott:

Prizmás rendszerű ellenőrzött lerakás

A prizmás rendszerű ellenőrzött lerakás során a hulladékot rétegesen rakják le. Egy-egy réteg hulladékból készült prizmák hálózatából áll (főprizmák, keresztprizmák). A prizmahálózat keresztezési közeinél „szellőzőlyukak” alakulnak ki, amelyeket a rétegen belül utoljára töltenek fel.

A hulladékprizma alul szélesebb, felül keskenyebb trapéz keresztmetszetű forma, felső ún. koronasíkja a hulladékot szállító járművek közlekedési útja, s egyben ürítő területe. A hulladékot megfelelő eszközzel – általában dózerrel – elegyengetik, s vagy célgéppel tömörítik, vagy megelégszenek az azon közlekedő szállító járművekkel végzett tömörítéssel. A prizma a lerakás irányába leürített hulladéktól növekszik, a prizma teljes felületét – a koronasíkot és az oldalrézsűket is – folyamatosan takarják.

A prizmák hálózatából álló rétegek egymás utáni feltöltésével (a hulladék takarásával) végzik a természetes vagy mesterséges üregek feltöltését.

Frontális lerakás

A frontális lerakás során a hulladékot ömlesztett állapotban dózerrel a lerakó homlokfrontjára toljuk, majd a lerakott hulladékot tömörítjük.

Ennél az eljárásnál takarni csak az egyik oldali rézsűt és a koronasíkot kell, tehát takaróanyag-kímélő eljárás.

Körkörös lerakás

A körszerű lerakás sík területen elhelyezkedő, nem túlságosan mély üregek esetében alkalmazható. A lerakást körkörösen a külső szélektől a terület közepe felé végzik.

B) Veszélyes hulladékok lerakása

Veszélyes hulladékok esetében a hulladékok veszélyességi osztályba sorolásától függően többféle technológia alkalmazott.

Az I. osztályú (igen veszélyes hulladékok) esetében sík vagy közel sík területen a dombépítéses módszer alkalmazott – a göngyölegbe (hordó, kiskonténer) csomagolt hulladékok lerakást követő betonba történő beágyazásával.

A II. osztályú (fokozottan veszélyes) valamint a III. osztályú (mérsékelten veszélyes) hulladékok esetében megfelelő műszaki védelemmel ellátott gödörtöltés alkalmazott, a hulladék adott kiképzésű tárolóba történő feltöltéses lerakásával.

A III. osztályú hulladékok bizonyos csoportja megfelelően kialakított és üzemeltetett települési hulladéklerakón is elhelyezhető, egyes anyagok például takaróföldként (települési hulladék égetési, erőművi salakok)

A veszélyes hulladékok lerakása anyagi tulajdonságaik és a terepadottságok figyelembevételével végezhető ömlesztett, csomagolt, beágyazott formában. A beépítési technika mindig rétegesen történik. A rétegek maximális vastagsága 3–4 m. és a köztes agyag fedőrétegek minimum 0,4 m méretűek legyenek. A veszélyes hulladékok a kommunális hulladékokkal ellentétben nem tömöríthetők!

Ezen rétegek felett helyezkedik el a 0,15–0,25 m vastag kavicsos szivárgó-réteg. A fedőrétegeket 3–5%-os lejtéssel kell kiépíteni a jó vízelvezetés elősegítésére. A napi lerakott mennyiségeket folyamatosan, legkésőbb a műszak végén takarni kell. Így alakulnak ki a rétegen belüli cellák. A lerakókat biztonsági okokból és az esetenkénti elkülönített lerakási igények miatt, kazettás rendszerben kell kialakítani. Az elválasztó töltéseket, valamint a lerakót külső, oldalirányban lezáró töltéseket szigetelt felületekkel kell ellátni. A korona szélességek – gépjármű közlekedés esetén – 3,5–4,5 m, a rézsű. lejtése a belső oldalakon célszerűen 1:3–1:4. A külső védőtöltések 2,5–3-szoros biztonsági tényezővel tervezendők.

Az ömlesztetten beszállított hulladékot a járművek közvetlenül az adott lerakási helyre viszik, kiürítik és azt a lánctalpas dózer teríti el és építi be.

A veszélyes hulladékok lerakása során a lehetőségek szerint teljes mértékben célszerű kizárni a csapadék takaratlan felületre jutását. Ezt többnyire mozgatható sátorszerkezet alkalmazásával érik el. Különleges konstrukciók a 700–300 m fesztávú megoldásokban készülnek. A többnyire hordókban, dobokban csomagolt hulladék beépítése egyedi módon, elkülönített kazettákban történik.

A hordókat célszerű állítva elhelyezni, rétegenként maximum 3–4 hordósor kialakításával. A hordók közti teret valamilyen száraz anyaggal (pl. homok, salak) kell kitölteni, kiküszöbölve ezzel az esetleges későbbi szivárgások okozta problémákat. Célszerű olyan töltőanyagokat alkalmazni, amelyek a csomagolásból szivárgó anyagot megkötik, semlegesítik (leginkább meszes töltőanyag használatos). A hordórétegek köztes fedése azonos, mint az ömlesztett anyagoknál.

A kazetták méretétől függetlenül,a lerakóhelyen 10x10 m-es raszterhálózatot célszerű megjelölni, amely a pontosan vezetett lerakási üzemnapló alapján lehetőséget nyújt a lerakott hulladékok gyors, utólagos azonosítására (pl. belső havária). A lerakón természetesen a célnak megfelelően egyéb különleges lerakási módok is alkalmazhatók (pl. betonbunkerek, elkülönítetten szigetelt kazetták stb.), ha az indokolt. Pl. ilyen eset fordulhat elő az I. veszélyességi osztályú hulladékoknál.

A lerakás során esetlegesen képződött gőzök, gázok szabályozott elvezetéséről, a lerakó kiépítése során gondoskodni kell (gázkivezető kavicsréteg kialakítása ).

A következő években a környezet minőségének javítása érdekében feltétlenül érvényt kell a rendezett lerakás EU konform megvalósításának.

5.12.3.3. A lerakók víz elleni védelme

A) Nyitott lerakóhelyek védelme

A talaj felső rétegében létesített hulladéktárolók alapterülete általában több ezer m2.E felületre lehulló csapadékvíz jelentős mennyiségű szennyező anyagot oldhat ki a hulladékból. Ezért a töltés alatt álló tárolóknál védekezni kell a csapadékvíz kilúgozó hatása ellen.

A védekezés egyik lehetséges módja és ezt már települési lerakóhelyen is alkalmazzák – a hulladék csomagolt állapotban való elhelyezése. A vízálló csomagolás a tároló végleges lezárásáig megakadályozza a kioldódást.

A védekezés e módjának hátránya a csomagolás költségkihatása. A csomagoláshoz hasonlóan meggátolható vagy csökkenthető a kioldódás ha különféle kilúgozás-gátló anyagba ágyazzák a hulladékot.

A védekezés másik módja lehet a lerakóhelyek szakaszos befedése.

Ez a következőképpen történik:

  • kommunális lerakóhelyek esetében a lerakott hulladékot lefedjük, a megtelt kazettákat lezárjuk (Az eljárást ismertetjük a lerakók üzemviteli kérdéseinél),

  • veszélyes hulladéklerakó esetében a művelés felett tolható tetőt alkalmazunk.

B) A hulladékok nedvességtartalmának csökkentése

A veszélyes hulladékok elhelyezése esetén lényeges követelmény hogy ne kerüljenek a tárolóba nagy nedvességtartalmú, folyós anyagok, pl. vizes iszapok. Az ilyen hulladékot az elhelyezés előtt a hulladékok feldolgozásánál ismertetett módszerek szerint (szűréssel, centrifugálással) vízteleníteni kell. Ha valamilyen oknál fogva ennek nem lehet eleget tenni, akkor a helyszínen az elhelyezés során kell kialakítani a szilárd halmazállapotot. Ezt legtöbbször vízmegkötő anyagokkal érik el. A vizes hulladékok megszilárdítására alkalmas vízmegkötő anyag lehet cement, mész, pernye. A kötőanyaggal összekevert iszapot Iegtöbbször folyós állapotban juttatják a tárolóba. A megszilárdulás során végbemenő kémiai reakciók eredményeként kalcium-szilikátok, kalcium-aluminátok, kalcium-szulfo-aluminátok keletkeznek. Szervetlen hulladékok esetén a hulladékban jelenlevő veszélyes anyag is részt vehet a reakcióban. A megszilárdítást követen a veszélyes hulladék kötőanyagba van ágyazva, vagy azzal vegyületet alkot és ennek megfelelően oldhatósága nagymértékben csökken.

5.12.3.4. A szivárgóvíz kezelése

A szivárgó vizeket a lerakón belül gyűjteni és megfelelően kezelni kell. A gyűjtés történhet alkalmas alagcsőhálózat, illetve a tárolótér megfelelő pontjain elhelyezett, a köztes fedőrétegeken kialakított vízzáró rétegekkel kapcsolatban lévő gyűjtő-kutak segítségével.

A szennyezett szivárgó vizet gyűjtővezetéken keresztül vagy a kutakból kiszivattyúzva szigetelt tárolókba vezetik, ahonnan az szennyvízkezelésre továbbítható. A szivárgó vizek tisztítására használatos módszereket a teljesség igénye nélkül összegzi az 5.35. és 5.36. táblázat. Az eljárások egymással is variálhatók, kiválasztásukat min-dig gondos műszaki-gazdasági mérlegelés kell, hogy megelőzze.

5-35. táblázat - Szivárgó vizek kezelése fizikai és kémiai módszerekkel

Módszer

Alkalmazott vegyszerek

Célja

Hátrányai

Értékelés

Flokkulás, kicsapatás majd elválasztás

Vassók, alumíniumsók, mésztej

Terjedelmes csapadék képzése a szerves anyagok részbeni eltávolítására, hid-roxidok kicsapása

Az elválasztott iszapot el kell helyezni, néhány nehézfémoldatba megy, a sótartalom nő, a hulladék gondot jelent

A szennyvizek elő- és utókezelésére alkalmas. A szennyezőknek csak egy része távozik. A sótartalom nő

Adszorpció aktív szénnen

Különböző aktívszénféleségek, por, granulátum

Maradék szerves anyag, pl. klórozott szénhidrogé-nek eltávolítása előkezelt szennyvízből

Az aktív szenet a szennyvízből szűréssel el kell távolítani, a szenet regenerálni, égetni vagy lerakni

Megfelelő előtisztítás után szelektív tisztításra alkal-mas. A maradékot kezelni kell vagy le kell rakni

Ultraszűrés, fordított ozmózis

Különböző diafragmák

Többnyire előkezelt szennyvizek besűrítése

A membránok tartóssága még nem kielégítő, gond a tömény oldat elhelyezése

Az eljárás alkalmazhatóságát jelenleg vizsgálják kommunális és veszélyes hulladékokra

Ioncsere

Anion-és kation-cserélő gyanták

Meghatározott anyagok eltávolítása előkezeés után

Nagy szelektivitás, az öb-lítő folyadékok utókezelé-sére figyelmet fordítani

Speciális szennyvizek kezelésére, gondos előkészítés után

Bepárlás

Kísérleti és nagyüzemi be-rendezés is létesült

Az összes szennyező hatékony eltávolítása

Nagy energiaigény, korrózióveszély a maradék eltá-volítása

Minden szivárgó vízre alkalmas. A leghatásosabb kezelési eljárás

Oxidáció hipóval

Hipó

Szagkibocsátás csökkentése, szerves vegyületek lebontása

Klórozott szerves vegyületek képződése, sótartalom növekedése

Az eljárás a problémát nem oldja meg

Hidrogén-peroxidos oxidáció

Hidrogén-peroxid

Ugyanaz mint az előbb

A bontási reakció nem mindig hatásos

Csekély hatásfok miatt nincs jelentősége

Ózonos kezelés

Ózongenerátor

Csírátlanítás és szagcsökkentés

Drága

Csírátlanításra esetenként jól haszálható


5-36. táblázat - Szivárgó vizek kezelése biológiai módszerekkel

Módszer

Alkalmazott vegyszerek

Célja

Hátrányai

Értékelés

Szivárgó vizek előtisztítá-sa reaktorokban, elsősorban az átalakulás első, savas fázisában

Rögzített és iszapágyas reaktorokban (nagyüzemi kísérletek folynak), kezelés komposzttal, szeméttel vagy eleveniszappal

Szerves anyagok mennyi-ségének csökkentése, elvezetés vagy visszaforga-tás előtt

Kiegészítő reaktorok szükségesek, a lebontás nem teljes, a szennyező anyagok a reaktortöltetben feldúsulnak

Elsősorban kommunális szemétből származó szennyvizek előkezelésére az első, savas fázisban. Kísérletek folyamatban vannak. A reaktortöltet elhelyezése gond

Aerob lebontás saját vagy kommunális tisztítóban. A háztartási szemét szivárgó vizének kezelésére igen elterjedt, de ipari hulladékok szennyvizére is alkalmas előkezelés után

Eleveniszapos berendezések, levegőztetett tavak, gyakran fizikai fokozattal kiegészítve

Szerves terhelés csökkentése, elvezetés befogadóba

A nehezen vagy nem bontható szerves anyagok a befogadóba kerülnek, sótartalmat nem csökkenti, égetés vagy lerakás szükséges

Az összterhelést illetően kis hatásfok. A szennyvíziszap elhelyezése a nehézfém miatt problematikus

Szivárgó vizek visszaforgatása

Esőztetés, porlasztás, szórásos visszavezetés

A lerakó mint bioreaktor felhasználása

Bűzös, az elpárologtatás hatásfoka a klimatikus viszonyok függvénye, a ter-mészetes biológiai tisztító túlterhelődhet a magas sótartalom és a lebontatlan szerves anyagok feldúsulása miatt

A kedvező műszaki ta-pasztalatok ellenére a klimatikus viszonyok és a szag miatt nem használható általánosan. A maradék koncentrált szennyvíz kezelése szükséges


A hazai gyakorlat alapján települési szilárd hulladék lerakóhelyek szivárgó vizének kezelésére jelenleg két módszer alkalmazott:

  • a szivárgó víz visszavezetése a lerakó felületére, permetezéssel, öntözéssel, a felületi párolgást figyelembe véve,

  • a szivárgó víz kommunális szennyvíztelepre juttatása

    • tengelyen (szippantókocsival),

    • közcsatornán.

5.12.3.5. A lerakóhely lezárása, rekultivációja, utógondozása

Az engedélyező hatóság által meghatározott feltöltési szint illetve terepszint feletti magasság elérése után a hulladék lerakását be kell fejezni és a lerakót be kell fedni, le kell zárni. Természetesen több kazetta esetén ez az adott megtelt kazettára vonatkozik.

A csapadékvíz lerakóba jutását agyag vagy szintetikus fólia vagy a kettő kombinációja akadályozza meg, a felszínre jutó csapadékot a megfelelő lejtéssel kiképzett szi-várgó-réteg gyűjti össze és vezeti el. Az ezekre megfelelő vastagságban felhordott termőtalaj adott növényzettel betelepíthető (5.104. ábra).

5-104. ábra - Rendezett lerakó zárórétegének kialakítása

Rendezett lerakó zárórétegének kialakítása


1. fűmagszórásból kikelt fű és telepített növényzet; 2. humusz; 3. altalaj; 4. vízelvezetés; 5. zárószigetelés; 6. gáztalanítóréteg; 7. gázelvezető cső; 8. hulladék

A hulladéklerakók lezárásának célja:

  • a csapadékvíz távoltartása a hulladéktól,

  • megakadályozza a hulladék porlással, széllel történő kikerülését a lerakóhelyről,

  • csökkenti a higéniás ártalmakat (a hulladék ezáltal már nem hozzáférhető állat, ember számára.

A tároló fedőrétegének kialakításánál mindezeket figyelembe kell venni. Az aránylag rugalmas műanyag fólia is csak meghatározott mértékben képes követni az utólag bekövetkező egyenetlen roskadásokat. A legmegfelelőbb szigetelőanyag ilyen esetekben az agyag. Ha megfelelő talajviszonyok között végezték a telepítést, célszerű a lerakó létesítése során kitermelt legjobb minőségű agyagréteget felhasználni a lefedésre.

A lerakó felszínét úgy kell kiképezni, hogy az illeszkedjék a terület domborzati viszonyaihoz. A lefedésnek enyhén ki kell emelkednie a környezetből és néhány százalékos lejtésének kell lennie a vízgyűjtő árok felé. Ezzel elkerülhető, hogy a csapadékvíz összegyűljék a lerakó felületén. Az erózió megakadályozására, a csapadékvíz-elpárolgás elősegítésére sekély gyökérzetű növényzet ültetése szükséges a szigetelő agyarréteg felett elhelyezett termőtalajba.

5-105. ábra - Felső (lezáró) szigetelés

Felső (lezáró) szigetelés


A veszélyes hulladékok lezárásánál alkalmazandó felső szigetelés kialakítását az 5.105. ábra szemlélteti. A lezárt lerakóra telepítendő növények kiválasztásánál figyelembe kell venni:

  • a fedőréteg vastagságát,

  • a lerakó gázosodási hajlamát,

  • a lerakó környezetének

  • természetes növénytakaróját,

  • a növényzet végső magaságát,

  • a növényzet vízigényét.

A 100–150 cm vastagságú fedőréteg esetében hajtásképes dugványokból a következő fák, cserjék telepíthetők: nyárfák, cserjefüzek, hársfák, juharfélék, galagonya, akác, mogyoró.

A lerakó lezárásához szükséges munkákat, azok ütemezését a kivitelei tervvel együtt kell elkészíteni, ezt a dokumentációt rekultivációs tervnek nevezzük.

A bezárt lerakó-telep és környéke utógondozásáról,a környezet állapotának ellenőrzéséhez szükséges monitoring rendszer működtetéséről az üzemeltetőnek 30 évig kell gondoskodni.

Ezalatt biztosítani kell:

  • a keletkező depóniagázok kivezetését – szükség szerinti ártalmatlanítását vagy hasznosítását,

  • a keletkező szivárgó-vizek megfelelő hatásfokú kezelését,

  • a vízelvezető rendszerek karbantartását.

5.12.3.6. Biogázkezelés

Az újonnan létesítendő, illetve a már felhagyott szemétlerakók biogáz mentesítésére, a kinyert biogáz energetikai hasznosítása céljából többféle megoldást alkalmaznak.

Ezek az eljárások lényegében két fő csoportra oszthatók, elhelyezés és a gázkinyerés alapján.

Elhelyezés szerint a főbb megoldások a következők lehetnek:

  • vízszintes elrendezésű rendszerek,

  • függőleges elrendezésű rendszerek,

  • kombinált(vízszintes és függőleges) rendszerek.

A gázkinyerés alapján megkülönböztetünk:

  • passzív rendszert (a gáz a saját nyomása következtében lép be a gázgyűjtő kutakba),

  • aktív rendszert (a gáz összegyűjtésére megszívást vagy levegő befújást alkalmaznak).

A gyakorlatban legtöbb esetben a gázkinyerési hatásfok növelése céljából a kombinált, függőleges és vízszintes elrendezésű gázkutakat alkalmazzák.

A gázkinyerés célja tehát kettős lehet:

  • a keletkező biogáz eltávolítása a területről,

  • a kinyert biogáz energetikai hasznosítása.

A lerakóhelyről eltávolított biogáz ártalmatlanítására alkalmazott megoldások közül a legtöbb esetben a következő megoldások jöhetnek szóba:

  • a biogáz kiszellőztetése a légkörbe,

  • a biogáz kiszellőztetése és biofilteren vagy nedves gázmosón történő megkötése,

  • a biogáz nyílttéri elégetése fáklyázással,

  • a biogáz elégetése tokos kemencében energiahasznosítás nélkül. Gazdaságossági szempontokat figyelembe véve egy adott területen keletkező biogáz eltávolítására a kiszellőztetési eljárás a legelőnyösebb.

Ennek alkalmazásakor a létesítendő pontforrás emisszióját, ill. a területi imisszióra gyakorolt hatását előzetes számításokkal meg kell határozni, illetve a szellőzőkürtők magasságát a környezetvédelmi előírások figyelembevételével lehet megadni.

Az energetikai hasznosítás előtt a nyers, természetes állapotú biogáz előzetes kezelése, tisztítása szükséges. Ennek célja a nedvességtartalom, a nem éghető széndioxid és gázkeverék egyéb, káros, korróziót okozó szennyezőinek(kénhidrogén, stb) leválasztása. A kinyert, tisztított biogáz energetikai hasznosítására alapvetően két technológia alkalmazott:

  • a biogáz gázégővel történő elégetése hőhasznosító kazánban,

  • a biogáz elégetése gázmotorban, elektromos energia termeléssel összekötve. Az alkalmazásra kerülő egyes technológiai megoldásokat mindig alapos, előzetes felmérés és ezt követő műszaki-gazdaságossági számítások alapján lehet kiválasztani.

Az egyes technológiai változatok, különösen a hasznosítás meghatározásánál alapvető szempont:

  • a keletkező gázmennyiség, összetétel, minőség ismerete,

  • a gázfejlődés várható időtartama,

  • a hő és elektromos energia közeli hasznosításának lehetősége.

A hasznosítás lehetősége az újonnan létesülő lerakóknál már a tervezési munkafázisban előre számítható, a lerakó aljzatának szigetelésével, a gázkutak és összekötő vezetékek menet közbeni beépítésével és a depónia gázzáró fedőrétegének biztosításával, az energia hasznosítás alternatíváinak előzetes felmérésével.

5.12.3.7. A környezetszennyező hatás ellenőrzése (monitoring)

A potenciális szennyező forrásokból kikerülő toxikus anyag bejuthat a talajvízbe, felszíni vízbe, talajba, levegőbe és beépülhet a növényi és állati szervezetekbe. Ezért a környezeti szennyeződés bekerülésének megítéléséhez ezeknek a vizsgálata szükséges. A hulladékelhelyezésből származó környezeti szennyeződés valóságos értékét úgy tudjuk megkapni, ha a vizsgálat során mért értékekből levonjuk a hulladékelhelyezést megelőző időszakban mért ún. alapszint vagy 0 szint adatait. A környezeti szennyeződés alapszintjének felmérése az üzemelést megelőző min. 1 éven keresztül szükséges.

A lerakóhelyek környezetvédelmi ellenőrzése szempontjából kiemelkedő szerepe van a folyamatos ellenőrzésnek, a lerakóhely környezeti hatásának rendszeres vizsgálat alapján.

A környezeti monitoring fő részei a következők:

  • a felszíni vizek – beleértve a csapadékvizeket is – ellenőrzése,

  • felszín alatti vizek ellenőrzése,

  • talajvizsgálatok a környező mezőgazdasági területeken (főleg veszélyes hulladék lerakása esetén,

  • levegőminőség elemzése (szálló, ülepedő por, biogáz, veszélyes hulladék esetében egyéb, esetleg toxikus gázok),

  • a bioszféra egyéb elemeinek (pl. növények terhelésének) vizsgálata.

A környezeti monitoring gyakorlati megvalósulása
Felszíni vizek

A felszíni vizek vizsgálatát és gyakoriságát az adott környezetvédelmi hatóság írja elő. Általában a lerakó közeli vízfolyások ellenőrzése csak havária esetében alkalmazott, a csapadékvíz azonban csak előzetes elemzés és megfelelő minőség esetén bocsátható a befogadóba.

Üzemelő, töltés alatt álló veszélyes lerakóhelyek környezetén lehulló csapadékvíz összegyűjtéséről, ellenőrzéséről gondoskodni kell. Erre megfelelő lehetőséget teremtenek a tároló környezetében létesített vízelvezető árkok, amelyekből a víz egy medencében gyűlik össze. A medencéből a vizet csak az ellenőrzést követően szabad kibocsátani.

Felszín alatti vizek

A felszín alatti vizek monitorozása előzetesen telepített figyelőkutak segítségével történik. A figyelőkutak telepítésénél figyelembe kell venni például a környezeti hatástanulmányhoz elvégzett előzetes feltárások alapján meghatározott talajvíz áramlási irányt.

Ennek megfelelően kutat kell telepíteni a mért ráfolyás, illetve elfolyás irányában is. A feltárások során analitikai vizsgálatokkal meg kell határozni az ún, „O” szennyezettségi szintet a berakó környezetének talajvizében.

A tárolóból kikerülő szennyező anyag elsősorban a talajvíz közvetítésével szenynyezheti a környezetet. Ennek ellenőrzésére a területen megfigyelő kutakat létesítenek. A cső alja lehetőleg a vízzáró fekürétegbe kössön be, de legalább nyúljon le a minimális talajvízszint alá, figyelembe véve a talajvízszint-ingadozásokat és a vízmintavételi szempontokat. A megfigyelő kutak közül legalább egy kutat – a talajvízáramlást alapul véve – úgy kell telepíteni, hogy az ne szennyeződhessen a tárolóból kikerülő anyagoktól.

A szennyeződés megfigyelésére való kutakat a helyi körülmények ismerete alapján kell telepíteni. Követelmény, hogy olyan számú kút legyen, hogy a mintázás egyértelmű legyen a talajvízbe került szennyező anyagra.

A szivárgó vizek kezelésének általános módszereit az 5.34. és 5.35. táblázatokban ismertettük, a hazai viszonyok között a leggyakoribb eljárás a lerakó felületére történő visszapermetezés.

Ezért a szivárgóvíz egy idő után feldúsul, és a tározókból csak előzetes analízis ismeretében lehet az adott szennyvíztelepre szállítani.

Talaj-és növényvizsgálatok

A veszélyes hulladék lerakótelep közvetlen körzetében, amennyiben mezőgazdasági művelt terület van, akkor az üzemeltetőnek alapállapot felvételt kell elvégezni.

A veszélyeshulladék-elhelyezés okozta környezeti szennyeződés megítéléséhez hozzátartozik, hogy évente egy alkalommal részletesen meg kell vizsgálni a talaj felső termőrétegének az azon termelt növényeknek a növényzetet fogyasztó állati szervezeteknek a szennyeződését. A vizsgálatoknak elsősorban a szervetlen szennyezők, pl. nehézfémek vagy egyéb, nehezen lebomló szerves szennyezők meghatározására kell irányulnia.

A levegőszennyeződés ellenőrzése

A levegőminőség vizsgálata települési hulladékok lerakása esetén adott esetben kiterjedhet a szálló és ülepedő por, illetve a bomlás során keletkező biogáz és az együtt megjelenő szaganyagok meghatározására.

A levegőszennyeződés vizsgálata veszélyes hulladékok esetében a lerakóban keletkező toxikus, illetve robbanóelegyet képező gázok, valamint a porszennyeződés meghatározására terjed ki. A porszennyeződés a kiülepedett por havonkénti részletes analízisével határozható meg. Nem üzemelő, lezárt tárolóknál csak a toxikus és a robbanóelegyet képező gázok keletkezését kell figyelemmel kísérni.

Az egyéb vizsgálandó komponenseket a lerakott hulladék ás az alkalmazott technológia ismeretében az illetékes hatóságok jelölik ki.

5.12.4. A veszélyes hulladékok rendezett lerakásának hazai megvalósítása

5.12.4.1. A hulladékok átmeneti tárolása, üzemi gyűjtőhely

A hulladékok átmeneti tárolása lényegében egy műszaki-gazdasági kényszermegoldás, hazánkban igen gyakori eljárás. Ennek két oka van:

  • a keletkező hulladékot gyakran a keletkezés helyén vagy kis szállítási távolságban lehet tárolni (gazdasági indok),

  • az adott körzetben a hidrogeológiai és talajviszonyok elemzése alapján nincs alkalmas végleges lerakóhely (műszaki-környezetvédelmi indok).

A termelési hulladékok átmeneti tárolása lényegében –a települési hulladékokkal történő együtt kezelhetőség miatt megoldott, a gondot a veszélyes hulladékok átmeneti elhelyezése okozza.

A veszélyes hulladékok átmeneti tárolására vonatkozó követelményeket a 102/ 1996. (VII.12.) Korm. rendelet írja elő.

Ennek alapján a műszaki szempontból átmeneti tárolást „üzemi gyűjtőhely”-nek nevezzük. Az ott felsorolt követelményeknek megfelelő üzemi gyűjtőhely az országban több helyen, zavartalanul működik.

A gyűjtőhelyek kialakításának főbb szempontjai a következők:

  • a gyűjtőhelyhez vezető és az ott kialakítandó közlekedési útvonalakat szilárd burkolattal kell ellátni,

  • a tárolást a veszélyes hulladékok kémiai hatásának ellenálló, teherbíró és folyadékzáró aljzaton kell megvalósítani,

  • a gyűjtőhelyet illetéktelenek behatolását megakadályozó módon körül kell keríteni,

  • vízelvezetési rendszer létesítésével meg kell akadályozni a külső csapadékvizek bejutását,

  • a gyűjtőhelyet úgy kell kialakítani, hogy a tárolás során esetleg megsérülő csomagolóeszközből kikerülő veszélyes hulladék ne okozzon környezetszennyezést,

  • a veszélyes hulladékok csomagolóeszközeivel érintkező csapadékvizet össze kell gyűjteni és azt csak ellenőrzés-szükség esetén kezelés-után lehet befogadóba juttatni.,

  • a gyűjtőhely részletes működtetési és ellenőrzési szabályait az üzemeltetőnek az ún. „üzemeltetési szabályzat”-ban kell rögzíteni,

  • a gyűjtőhely működtetéséről üzemnaplót kell vezetni (hulladék típus, mennyiség, beszállítók stb.).

A) Üzemi gyűjtőhely nyílt téren

A veszélyes hulladékok nyílt téri üzemi gyűjtőhelyének kialakítását az 5.106. ábra szemlélteti.

5-106. ábra - A gyűjtőhely szigetelési rendszere

A gyűjtőhely szigetelési rendszere


A gyűjtendő hulladékok a térburkolattal való esetleges kémiai kölcsönhatásáta tervezés során figyelembe kell venni.

B) Üzemi gyűjtőhely fedett épületben

A felszíni átmeneti hulladéktárolás egyik formája a hulladékok fedett, épített tárolókba helyezése (5.107. ábra). Ez megoldható egy adott raktárhelyiség célszerű átalakításával, vagy egy használaton kívüli épületrész felhasználásával.

5-107. ábra - Fedett helyen történő kialakítás

Fedett helyen történő kialakítás


5.12.4.2. Monodepónia

A rendezett lerakás során monodepónia kialakításáról és üzemeltetéséről akkor beszélünk, ha a lerakóban elkülönített módon csak egyfajta egyértelműen meghatározott, vagy hasonló anyagi tulajdonságú hulladékot helyezünk el (pl. szennyvíziszap, festékiszap, galvániszap stb).

A veszélyes hulladékok monodeponiában történő elhelyezésének főbb előírásai hazánkban a következők:

  • a monodepónia létesítésénél a veszélyes hulladék lerakás során kötelező 2. szivárgóréteg és az alsó HDPE műanyaglemez szigetelőréteg elhagyható,

  • a felső (lezáró) szigetelés azonos az 5.105. ábrán látható megoldással.

5.12.4.3. A veszélyes hulladékok végleges elhelyezésének hazai technológiája

A) A lerakás általános feltételei

Az előbb részletezett feltételek gyakorlati megvalósítása igen nehéz, mivel hazánkban a megfelelő vízáteresztési képességű agyagtalajok igen szétszórtan, kis területen helyezkednek el.

Ezért a teljes követelményrendszert egyenlőre csak:

  • a természetes védelem (megfelelő agyagréteg),

  • mesterséges szigetelőrétegek,

  • a szivárgó víz kezelése,

  • a tárolók fedettségének,

  • a teljes körű környezeti ellenőrzés együttes biztosításával lehet elérni.

Korszerű védelmi rendszerrel felszerelt, veszélyes hulladékok számára szolgáló biztonságos lerakóhely elvi kialakítását szemlélteti az 5.108. ábra, míg az aljzat-szi-getelést az 5.109. ábra mutatja be.

5-108. ábra - Korszerű védelmi rendszerrel ellátott rendezett biztonságos lerakó elvi kialakítása

Korszerű védelmi rendszerrel ellátott rendezett biztonságos lerakó elvi kialakítása


1. agyagos talaj; 2. tömörített agyagréteg felszíni szivárgóréteggel; 3. záróréteg alatti szivárgásellenőrző dréncsövek; 4. ellenőrző kutak; 5. szivárgóvíz-gyűjtő és -kinyerő belső kutak (zsompok); 6. rétegesen, napi takarással, előírt technológiával beépített veszélyes hilladék; 7. agyagos fedőréteg; 8. tömörített egyagréteg zárása; 9. termőtalajréteg szivárgó kavicsréteggel és növényzettel

5-109. ábra - Lerakótelep szigetelési rendszerének kialakítása

Lerakótelep szigetelési rendszerének kialakítása


B) Az aszódi lerakó működése, befogadási feltételei

Az előző pontokban részletezett környezetvédelmi-üzemviteli feltételeknek hazánkban elsőként az Aszódon kialakított és 1986 óta üzemelő végleges, rendezett lera-kó-telep felel meg. A terület 115 ha, éves kapacitása 10 000 m3, tervezett élettartama 30 év. A telep helyszínrajzát az 5.110. ábra szemlélteti.

5-110. ábra - Az aszódi végleges veszélyes hulladék lerakó telep helyszínrajza

Az aszódi végleges veszélyes hulladék lerakó telep helyszínrajza


A telep (a szerződéskötést és a lerakási díj befizetését követően) az alábbi csoportokba tartozó veszélyes hulladékokat fogadja:

  1. Az I. veszélyességi osztályba tartozó hulladékokat 220 l-es acélhordókban vagy 1,2 m3-es kis konténerben:

    1.1.

    mérgek,

    1.2.

    savas iszapok,

    1.3.

    lúgos iszapok,

    1.4.

    galvániszapok.

  2. A II. osztályba tartozó hulladékokat ömlesztett állapotban, 2 vagy 4 m3es konténerekben:

    2.1.

    festék-és műanyag hulladékok,

  3. gipsziszapok,

    3.1.

    foszfát-és fémtartalmú iszapok,

    3.2.

    egyéb hulladékok.

A hulladékok beszállítását a telepre a termelő vagy megbízása alapján ADR vizsgával rendelkező szállítmányozó végezheti.

A hulladékszállítmányokat adminisztrációs ellenőrzésnek és laboratóriumi vizsgálatnak vetik alá. Ha a beszállított hulladék mindenben kielégíti a fogadási paramétereket – véglegesen lerakható a telepen.

Az l. veszélyességi osztályba tartozó, megfelelően előkezelt hulladékot tartalmazó göngyöleget ellenőrző szivárgóval kiépített vasbeton tálcákon szelektíven tárolják, majd pernyebetonba ágyazzák. Az üzem közbeni állapotot, illetve a megtelt egység lezárását az 5.111. ábrán mutatjuk be.

5-111. ábra - Az I. v.o.-ba tartozó veszélyes hulladékok tárolójának metszete

Az I. v.o.-ba tartozó veszélyes hulladékok tárolójának metszete


A II. osztályba tartozó víztelenített hulladékokat 4 méter mély, 1 méter vastag anyagszigeteléssel és 2 mm vastag műanyaglemezzel védett rézsűs földmedencékben, hulladékfajtánként elkülönítve gyűjtik. A megtelt tárolókat vízzáró szigeteléssel lezárják és rekultiválják (5.112. ábra).

5-112. ábra - A II. veszélyességi osztályba tartozó hulladékok tárolójának metszete

A II. veszélyességi osztályba tartozó hulladékok tárolójának metszete


1. bokdaru; 2. mozgatható védőtető; 3. konténer; 4. konténerszállító tgk.

A telep környezetre veszélytelen üzemeltetését felelős szakemberek, valamint a kiépített komplex ellenőrző és védelmi rendszer biztosítják.