Ugrás a tartalomhoz

Környezettechnika

dr. Barótfi István

Mezőgazda Kiadó

1.1.2. A fenntartható fejlődés általános alapelvei, jogok és felelősségek

1.1.2. A fenntartható fejlődés általános alapelvei, jogok és felelősségek

(Összefoglaló a Környezet és Fejlődés Világbizottság ajánlott alapelveiről)

A) Általános alapelvek, jogok és felelősségek

  1. Alapvető emberi jog. Minden emberi lénynek joga van az egészségét és jólétét biztosító környezetben élni.

  2. Nemzedékek közti egyenlőség. A környezetet és a természeti erőforrásokat mind a jelen, mind a jövendő nemzedékek javára kell az államoknak megőrizni és használni.

  3. Védelem és fenntartó használat. Az államoknak fenn kell tartaniuk a bioszféra működése szempontjából alapvető ökoszisztémákat és ökológiai folyamatokat, meg kell őrizniük a biológiai változatosságot, be kell tartaniuk a fenntartást optimálisan biztosító kitermelés elvét az élő természeti erőforrások és ökoszisztémák használata során.

  4. Környezeti szabványok és megfigyelés. Az államok alakítsanak ki megfelelő környezetvédelmi szabványokat, figyeljék a változásokat, és hozzanak nyilvánosságra megbízható adatokat a környezetminőségről és erőforrás-használatról.

  5. Előzetes környezetvédelmi hatásbecslés. Az államok gondoskodjanak arról, hogy követeljék meg azt, hogy a környezetet vagy a természeti erőforrásokat jelentősen befolyásolható javasolt tevékenységek esetében előzetes környezetvédelmi hatásvizsgálat készüljön.

  6. Előzetes tájékoztatás, hozzáférhetőség és méltó eljárás. Az államok kellő időben tájékoztassanak minden személyt, akit valamely tervezett tevékenység jelentősen érinthet, és adjanak számukra egyenlő hozzáférhetőséget és méltó részvételi lehetőséget az igazgatási és jogi eljárásokban.

  7. Harmonikus fejlesztés és segítség. Az államok biztosítsák azt, hogy a megőrzést a tervezés és a fejlesztési tevékenységek megvalósítása szerves részeként kezeljék, és nyújtsanak támogatást más államoknak, különösen a fejlődő országoknak a környezetvédelem és a harmonikus fejlődés megvalósításához.

  8. Az együttműködés általános kötelezettsége. Az államok más államokkal jó viszonyban működjenek együtt a következő jogok és kötelezettségek érvényesítésében.

B) Alapelvek, jogok és kötelességek a határoktól független természeti erőforrások és beavatkozások terén

  1. Ésszerű és egyenlő használat. Az államok a határoktól független természeti erőforrásokat ésszerű és egyenlő módon használják.

  2. Megelőzés és enyhítés. Az államok előzzék meg vagy enyhítsék a határukon átterjedő környezetvédelmi hatásokat, amelyek jelentős ártalmakat okozhatnak vagy okoznak.

  3. Szigorú felelősség. Az államok tegyenek meg minden ésszerű megelőző intézkedést annak érdekében, hogy korlátozzák a bizonyos veszélyes, de hasznos tevékenységek megvalósítása vagy engedélyezése nyomán létrejövő kockázatot, és garantálják, hogy kártérítést szolgáltatnak, ha jelentős, határon átterjedő kár keletkezik abban az esetben is, amikor a tevékenységet létrehozásakor nem tartották ártalomkeltőnek.

  4. Előzetes, még a tervezés során megegyezések a károkat nagyban meghaladó megelőzési költségek esetében. Az államoknak tárgyalniuk kell az érintett állammal azon méltányos feltételekről, amelyek révén a tevékenység megvalósítható; ha olyan tevékenységeket hajtanak végre vagy engedélyeznek, amelyek határon átterjedő károkat okoznak, és az okozott kár sokkal kisebb, mint a megelőzési költség (ha nem érhető el megegyezés, a 22. cikkely érvényes).

  5. Megkülönböztetéstől való mentesség. Az államoknak a határoktól független természeti erőforrások és környezetvédelmi beavatkozások tekintetében minimálisan ugyanazokat a szabványokat kell alkalmazniuk, mint amelyeket az országon belül használnak (azaz: ne tedd azt másokkal, amit nem tennél a saját polgáraiddal).

  6. A határokon átnyúló környezetvédelmi problémákkal kapcsolatos együttműködés általános kötelezettsége. Az államok más államokkal a bizalom alapján működjenek együtt, hogy a határoktól független természeti erőforrások optimális használata és a hatékony megelőzés vagy a határon átterjedő környezetvédelmi ártalmak csökkentése érdekében.

  7. Információk cseréje. A beavatkozó államnak időbeli és megfelelő információt kell adnia az érintett más államoknak a határokon túlnyúló természeti erőforrások vagy környezetvédelmi beavatkozások tekintetében.

  8. Előzetes felmérés és közlés. Az államok előzetesen és időben adjanak tájékoztatást és megfelelő információt a többi érintett államnak, és készítsenek vagy készíttessenek központi felmérést azon tervezett tevékenységekről, amelyeknek jelentős, határokon túlnyúló hatásai lehetnek.

  9. Előzetes konzultációk. Az okozó államoknak idejekorán és őszintén kell a többi érintett állammal konzultálniuk a fennálló vagy lehetséges, a határokon átterjedő azon hatásokról, amelyek a természeti erőforrások vagy a környezet általuk történő használatból adódnak.

  10. Együtt-megállapodások a környezetfelmérés és védekezés terén. Az államok működjenek együtt az érintett államokkal a környezet érdekében, a tudományos kutatásban és szabványosításban a határoktól független természeti erőforrások és környezetvédelmi beavatkozások esetében.

  11. Veszélyhelyzetek. Az államok dolgozzanak ki akcióterveket olyan rendkívüli helyzetekre, amelyek várhatóan határon átterjedő környezetvédelmi hatásokkal járnak, és amikor a váratlan helyzet előáll, azonnal figyelmeztessék és lássák el kellő információkkal az érintett államokat és működjenek velük együtt.

  12. Egyenlő hozzáférhetőség és kezelés. Az államoknak egyenlő hozzáférhetőséget, méltányos eljárást és egyenlő kezelést kell biztosítaniuk minden személy számára, akit a természeti erőforrások vagy a környezet általuk történő használatának határokon átterjedő hatásai érintenek vagy érinthetnek.

  13. Állami felelősség. Az államoknak fel kell hagyniuk azon tevékenységekkel, amelyek a környezet terén vállalt nemzetközi kötelezettséget sértenek, és az okozott ártalmakért kártérítést kell adni.

  14. A viták békés rendezése. Az államok környezetvédelmi vitáit békés úton kell rendezni. Ha 18 hónapon belül nem jutnak kölcsönös megállapodásra, vagy a vitát más módon nem rendezik, a vitát békéltető elé kell terjeszteni, és ha az sem oldja meg, ezután választott bírói eljárás vagy jogi rendezés alá kell vetni bármely érintett állam kérésére.

1.1.3. Az EU környezetvédelmi politikájának öt legfontosabb alapelve (EU törvény 130R cikkelye)

  1. Megelőző fellépés Ez az elv a következő hatásokkal jár:

    • Egy projekt tervezésének első szakaszában figyelembe kell venni a műszaki beruházások környezeti hatásait, azaz környezeti hatásvizsgálatot kell végezni;

    • Technológiai fejlesztés;

    • Elkerülendő a természeti erőforrások olyan használata, mely károsítja az ökológiai egyensúlyt.

  2. A környezetszennyezést a forrásnál kell megakadályozni Ennek az elvnek az egyik hatásaként a minőségi célok helyett az emissziós szabványok készültek.

  3. A szennyező fizessen Ennek az elvnek a következtében sokféle szankcióval sújtható az, aki az előírásokat megsérti.

  4. Integráció A környezetvédelem az EU más ágazatainak is eleme. A gyakorlatban ezt az elvet több direktíva is érvényesíti.

  5. Szubszidiaritás Ez az elv az EU és a tagállamok közötti hatáskör-megosztásra vonatkozik: ott kell intézkedést hozni, ahol azok a leghatékonyabbak.

1.1.4. A Nemzeti Környezetpolitikai Koncepcióalapelvei

A Nemzeti Környezetpolitikai Koncepció kialakítása és elfogadtatása hosszú távon is érvényes, konszenzus-teremtő elvek megfogalmazásán kell, hogy nyugodjék. Magyarország társadalmi, gazdasági helyzetéből adódóan és az országot érő történelmi kihívások elemzése alapján ezek a következők:

1.1.4.1. A fenntartható fejlődés, mintakörnyezetpolitika központi gondolata

A világ fejlett ipari országaiban a környezet – gazdaság – társadalom hármas viszonyrendszerét illetően az utóbbi évtizedben jelentős paradigmaváltás tapasztalható. A kormányzati környezetpolitikák a korábbi szűken értelmezett környezetvédelemtől érzékelhetően elmozdultak a fenntartható fejlődés széleskörű célrendszerének megfogalmazásáig, amely a korszerű környezet-politikai programok vezérelvévé vált. A fenntartható fejlődés lényege, hogy az általános fejlődés folyamatában következetesen egyensúlyra kell törekedni a társadalmi, gazdasági, műszaki és környezeti feltételek között. A fogalomban nem csak az ökológiai kölcsönös függőség és az egyensúly fenntartás követelménye jelenik meg, hanem az az etikai felelősség is, hogy olyan fejlődésre van szükség, amely úgy elégíti ki a jelen nemzedékek igényeit, hogy az ne veszélyeztesse a jövő generációk életfeltételeit. Ennek alapját képezi a természeti erőforrásokkal való ésszerű és hosszú távon is takarékos termelési és fogyasztási magatartások kialakítása.

1.1.4.2. A káros környezeti hatások megelőzésének elve

Ma már a legtöbb környezetpolitika a megelőzés elvét követi és nem utólagosan próbálja elhárítani a bekövetkezett káros hatásokat. E célból a technikai fejlődésnek olyan irányt kell szabni, amely a lehető leghatékonyabban és a lehető leginkább elfogadható társadalmi költséggel oldja meg az életminőség javítását és a környezet védelmét. A környezetpolitikának ebben az összefüggésben összeegyeztethetőnek és összeegyeztetendőnek kell lennie a társadalmi és gazdasági fejlődéssel.

A környezetszennyezés megelőzése érdekében a környezeti hatásokat a gazdasá-gi-műszaki fejlesztés és tervezés, valamint a döntéshozatali folyamatok lehető legkorábbi szakaszában kell figyelembe venni. Ennek egyik leghatékonyabb eszköze a környezeti hatásvizsgálat (KHV) intézményrendszere, amelynek kiépítése hazánkban is megkezdődött az erről szóló kormányrendelet 1993-ban történt hatálybalépésével. Továbbfejlesztése, illetve más, a beruházásokon kívüli területeken – mint például ágazati politikák vizsgálata stb. – történő bevezetése a jövőbeni célok közé tartozik. A KHV-hoz hasonlóan szükség van további más kockázatkezelő és -megelőző eszközök hazai bevezetésére, például a környezeti auditálás és a környezeti teljesítményértékelés rendszereinek kialakítására.

Hosszú távon valódi megoldást a szennyezés elkerülése, olyan fogyasztási és termelési gyakorlat kialakítása jelent, amely eleve kisebb környezetterheléssel jár. Az elkövetkező időszakban (avagy: rövid-és középtávon) azonban olyan szabályozórendszerre és intézkedésekre is szükség van, amely biztosítja a keletkező szennyezés mérséklését, a termelésben felhasznált anyagok visszaforgatását, valamint a kialakult szennyezések, környezeti károsodások fölszámolását. Ezek az intézkedések és a következetesen érvényesített szabályozók a megelőzés elvének teljes körű érvényre jutásáig kiemelkedő szerepet játszanak a termelési és fogyasztási szerkezet kívánatos átalakulásában.

1.1.4.3. Az elővigyázatosság elve

Az emberi tevékenységek bővülésével, a társadalmi munkamegosztás fokozódásával rohamosan növekszenek az ezekből eredő kockázatok. Az újabb és egyre bonyolultabb termelési rendszerek alkalmazása során egyre nő a bizonytalansági tényező. A kockázatok csökkentése érdekében az elővigyázatosság elvét kell alkalmazni azokban az esetekben, amelyek során súlyos vagy visszafordíthatatlan környezeti károk következhetnek be a jövőben. Ennek legjellemzőbb példái a kémiai anyagokkal kapcsolatos problémák a nukleáris biztonság kérdései és a hosszú távon fenyegető globális éghajlatváltozás. Az ilyen problémákkal kapcsolatos esetleges tudományos bizonytalanságok semmiképpen sem teremthetnek alapot a környezetpolitikában arra, hogy a környezet jövőbeni károsodásának megelőzéséhez vagy csökkentéséhez szükséges döntéseket és intézkedéseket az ismerethiányra hivatkozva későbbre halasszák.

1.1.4.4. A környezeti szempontok külső és belső integrálása

A környezetet érő káros hatások és szennyezések a különféle gazdasági-társadalmi tevékenységekhez (termelés, elosztás, fogyasztás) kapcsolódnak, ezért azok megelőzése, csökkentése vagy utólagos felszámolása a környezeti szempontok más politikákba (pl. ipar-, energetika-, közlekedés-, mezőgazdasági politika stb.) való beépítését teszi szükségessé.

A gazdasági fejlődés és a környezet egymással kölcsönhatásban vannak, ezért a környezeti politikát integrálni kell a gazdaságpolitikába és az ágazati politikákba, figyelembe véve azt a vonatkozást is, hogy a környezetvédelem hozzájárulhat a gazdasági és társadalmi problémák, mint pl. a munkanélküliség csökkentéséhez is.

A környezetpolitika megfogalmazásakor azt is számításba kell venni, hogy a környezet dinamikus rendszer: az egyes környezeti elemeket (levegő, víz, talaj stb.) érő hatások egyik elemről a másikra áttevődhetnek, ezért a környezetpolitika részterületei között is integrált megközelítésre van szükség.

1.1.4.5. A környezeti jogok és a felelősség érvényesítése a jogalkotásban

Egy hosszabb távra tekintő környezetpolitikai koncepciónak a környezettel kapcsolatos törvények tartósságán és következetességén kell alapulnia. Ez azt jelenti, hogy a jogrendszer átalakításának és érvényesítésének olyan irányban kell történnie, hogy minden hatályos jogszabály szigorú alkalmazást nyerjen. A környezetvédelmi törvényalkotás kétirányú tevékenységet kell, hogy jelentsen: egyrészt egy alapvető jelentőségű átfogó környezetvédelmi alaptörvény és a hozzá illeszkedő résztörvények kidolgozását, másrészt a környezeti szempontoknak a folyamatos és szerves beépítését az általános gazdasági és társadalmi törvénykezésbe úgy, hogy az megfeleljen az újabb és újabb kihívásoknak.

1.1.4.6. A környezet közös vagyon, a környezetvédelem nemzeti ügy

A fenntartható fejlődés elvének megvalósítása csak széleskörű társadalmi összefogással érhető el. A környezet ügyét pártpolitikák, illetve napi gazdasági gondok konjunkturális és propagandisztikus érdekei fölé kell helyezni, és az alapvető környezetpolitikai célok megvalósításában társadalmi egyetértésre kell törekedni. Olyan helyzetet kell kialakítani, hogy a környezetvédelemmel kapcsolatosan a pártpolitikák a globális és (beleértve a jövő nemzedékeket is) az össznemzeti érdekek képviseletére kényszerüljenek. A környezettel szembeni új etika és viselkedési formák, a környezetérzékenység és -tudatosság elterjedéséhez olyan törvényi és intézményi kereteket kell teremteni, amelyek lehetővé teszik az egyének, a társadalmi csoportok és a nem kormányzati szervezetek közvetlen részvételét a környezettel kapcsolatos törvényelőkészítő, egyedi döntéshozatali, illetve megvalósítási folyamatokban.

1.1.4.7. A környezeti szempontok beépítése a gazdaság folyamataiba („aszennyezőfizet” és „a használófizet”elv)

A piacgazdaság felé való elmozdulás, illetve a gazdasági szerkezet átalakításának periódusában a környezetpolitika a lehető legteljesebb mértékben figyelembe kell hogy vegye a környezet és a gazdaság kölcsönkapcsolatát. Véglegesen szakítani kell azzal az idejétmúlt szemlélettel és gyakorlattal, amely a környezetvédelmet teljesen a gazdaságon kívüli területnek tekinti és a beavatkozásokat esetenként, többnyire utólagosan és „tűzoltásszerűen” folytatja. Éppen ezért szükség van a környezetvédelem piackonformmá tételére.

A piaci mechanizmusok érvényre jutásában a fő mozgatórugó a termelési tényezők és a fogyasztási javak értékének megfizetése. Ugyanakkor a fenntartható fejlődés elvének fokozatos érvényre jutása megköveteli a természeti erőforrások valódi társadalmi értékének kiegyenlítését és a környezeti szempontoknak a gazdasági folyamatokba történő beépítését. Ennek érdekében szükség van „a szennyező fizet” és „a használó fizet” elv szigorú alkalmazására, amelyeknek az érvényesítése azt jelenti, hogy a környezeti erőforrásokat használó, illetve azokat terhelő, szennyező és károsító tevékenységet folytató alanyok teljes felelősséget viselnek – beleértve az anyagi felelősséget is. Ugyanis a piaci viszonyok nem képesek teljes egészében kezelni a környezeti problémákat, azok megoldásának elősegítéséhez szükség van nem tisztán piaci módszerek alkalmazására is.

1.1.4.8. A környezetpolitika regionalizálása

A környezetvédelmi jogrendszer, intézményrendszer és gazdasági eszközrendszer kialakításakor fontos rendező elv a regionális megközelítés. Ez magában foglalja annak lehetőségét, hogy a helyi és területi önkormányzatok – bizonyos törvényi kereteken belül – szigorúbb határértékeket, környezeti követelményeket és környezetszennyezési díjakat állapítsanak meg.

A környezetvédelmi beavatkozások költséghatékonyságát fokozza, ha azok nem csak egy-egy szennyező forrás megszüntetésére vagy csökkentésére összpontosítanak, hanem például egy adott régió terhelhetőségét is figyelembe veszik és a technikailag legmegfelelőbb és gazdaságilag leghatékonyabb módozatokat részesítik előnyben.

Az integrálódó Európában, amelynek nyugati felén a nemzeti határok egyre kevésbé jelentenek választóvonalat, különösen jelentőssé válnak a környezet javítását szolgáló regionális programok. Magyarország sajátos földrajzi helyzetéből fakadóan nélkülözhetetlen környezetstratégiai elv a regionalizmus. Ez ugyanis elengedhetetlenné teszi azt, hogy a szomszédos országokkal közösen kidolgozott és elfogadott programok valósuljanak meg a határmenti ökoszisztémák védelmére és fejlesztésére, a határokon átterjedő szennyezések megelőzésére és csökkentésére.

Tekintettel arra, hogy Magyarország kinyilvánított szándéka a nagy gazdasági integrációkhoz (Európai Unió, OECD) történő fokozatos alkalmazkodás és a jövőbeni teljes jogú csatlakozás, kiemelt jelentősége van annak, hogy a nemzeti környezeti stratégia és a környezetvédelmi programok folyamatos és következetes harmonizációja és koordinációja megtörténjen ezekkel az integrációs szervezetekkel.

1.1.4.9. A szubszidiaritás és a partneriviszony

A regionalizációhoz és az európai integrációs törekvésekhez szorosan kapcsolódik a szubszidiaritás elve, amely azt jelenti, hogy az elsődleges felelősséget és a döntéshozatali kompetenciát a politikai és igazgatási hierarchia lehető legalacsonyabb szintjén kell tartani. Ez konstruktív partneri viszony kialakítását feltételezi a központi, a regionális és a helyi kormányzatok között. A különböző szintek hatékony együttműködését, a kompetenciák világos megosztását a környezetvédelmi jogszabályok és a közigazgatási jogszabályok összhangja teremtheti meg.