Ugrás a tartalomhoz

Környezettechnika

dr. Barótfi István

Mezőgazda Kiadó

2. fejezet - 1. A környezettechnika globális összefüggései

2. fejezet - 1. A környezettechnika globális összefüggései

Az ember magatartása a körülötte levő világgal szemben a történelem során mindig változott. Az az elképzelés, hogy a Föld a világmindenség középpontja, csaknem ötszáz évvel ezelőtt – Kopernikus felismerése alapján – megváltozott, és később kiderült, hogy az a naprendszer melyben élünk, csak egyike azoknak a rendszereknek, amelyek az általunk tejútnak nevezett spirálködben találhatók. Az idők folyamán azt is felismertük, hogy a tejúton kívül is több millió tejútrendszer van a világegyetemben. A világegyetem kitágulásával együtt kibővültek ismereteink a Földről is.

Legújabban arra kellett rádöbbenni, hogy a Földnek létfeltételünket képező anyagés energiakészletei nem kimeríthetetlenek és az ember csak egy kis része a földi szerves életnek.

Az ismeretek bővülésével együtt tágult az a tér is, ahová az ember aktív tevékenységével jelentős változásokat okozva behatolt. Az emberi tevékenység környezetet alakító hatása a technika fejlődésével méreteit tekintve olyan jelentős lett, hogy többé nem hagyható figyelmen kívül. Az ember tevékenységének környezettel kapcsolatos viszonya szabályozásra szorul, hogy meg lehessen őrizni azokat a körülményeket, melyek az emberiség számára az életfeltételek hosszú időre való biztosításához, a fejlődés fenntartásához szükségesek.

1.1. A fenntarthatófejlődés, mint a környezetvédelmi szabályozás alapelve

1.1.1. A fenntartható fejlődés fogalma

A fenntartható fejlődés fogalma világszerte közismerten a Brundtland jelentésben került megfogalmazásra, mely szerint „A fenntartható – harmonikus – fejlődés a fejlődés olyan formája, mely a jelen igényeinek kielégítése mellett nem fosztja meg a jövő generációját saját szükségleteik kielégítésének lehetőségétől.” A definíciónak van egy köznapibb, és ugyancsak közismert megfogalmazása is, mely egy kenyai közmondás magyarosított fordítása: „Gondozd jól a földet. Azt nem a szüleid adták neked. A gyerekeidtől kaptad kölcsön.”

A megfogalmazásokban két kulcsfontosságú alapfogalom van elrejtve:

  • a szükségletek és

  • a korlátozások eszméje: azaz a szükségletek kielégítése mindaddig „ harmonikusan ” biztosítható, míg az korlátokba nem ütközik.

A növekvő szükségletek kielégítése fejlesztéssel lehetséges, de a csak a harmonikus fejlesztés lehet hosszútávon fenntartható. Az a fejlesztés harmonikus, melyben

  • az adott társadalmi forma és

  • gazdasági színvonal

  • a környezet eltartó képességével

összhangban van.

A gazdaság hatékonysága meghatározza a társadalmi méltányosságot, s mindezeknek a környezet eltartó képessége szab határt.

Csak az előzőek szerinti összhangban lévő környezet képes mind a jelen, mind a jövő igényeinek kielégítésére. (Ezt igyekszik szemléletesebbé tenni az 1.1. ábra.)

1-1. ábra - A fenntartható fejlődés összefüggései

A fenntartható fejlődés összefüggései