Ugrás a tartalomhoz

A katolikus egyház története Magyarországon 1919-1945

Gergely Jenő

Pannonica Kiadó

I/3. A magyarnszentszéki kapcsolatok főbb kérdései az 1920-as években

I/3. A magyarnszentszéki kapcsolatok főbb kérdései az 1920-as években

Az összeomlás és a forradalmak után új berendezkedését kereső Magyarország számára alapvető fontosságúak voltak a felmerülő egyházpolitikai kérdések, részint a belső rend és konszolidáció érdekében, részint a határokon túlra került magyarság védelme miatt.

A Szentszék idevágó álláspontját Csernoch bíboros 1920. júliusi római útja után az illetékesek elé tárta. A kiváló politikai érzékkel bíró hercegprímás világosan látta a magyar érdekek érvényesítésének korlátozott voltát. Útjának célja az volt, hogy elérje: az államhatárok változása miatt szükséges egyházpolitikai tárgyalások során a magyar püspököket hallgassák meg, illetve ezek a tárgyalások időben minél inkább kitolassanak.[34] Bizonyos optimizmust eredményezett e téren a trianoni békeszerződéshez mellékelt Millerand-féle kísérőlevél. A prímás Rómában nyert információi szerint la Szentszék az elfoglalt részeken történendő egyházi rendezéssel nem szándékozik sietni, sőt inkább halogatja ameddig csak lehetr. A prímás arra is ígéretet kapott, hogy a békeszerződés ratifikációjától számított hat hónapig nem vetik fel az új rendezést. (Korábban Rottnak az aláírástól számították a hat hónapot.) A Romániával kötendő konkordátum előtt pedig kikérik a latin szertartású püspökök véleményét. Mivel a Szentszék az utódállamok részéről erős nyomás alatt áll, a hercegprímás a megbeszélésekből azt a következtetést vonta le, hogy a szelt egyházmegyék dismembratiója nem lesz elkerülhető. A lehetőség csak annyi, hogy ennnek az idejét minél inkább kitolják.[35]

A korszak egészén végighúzódott a magyarnszentszéki viszonyban a felvidéki és erdélyi magyar katolicizmus védelme, ami nem volt elválasztható a jurisdictionális és vagyonjogi kérdésektől. Az 1920-as években Gasparri államtitkársága idején úgy tűnik, hogy a római Kúria esetenként több megértést tanúsított az utódállamok, mint az ezeréves jogokra és érdemekre hivatkozó magyar egyházi és állami szempontok iránt. Főleg a tervezett román konkordátum váltott ki éles reagálást a magyar főpapok részéről, ami találkozott a kormányzat álláspontjával is.

Az 1921. február 10-i püspöki konferencián n a készülő román konkordátum kapcsán n az egyik leginkább érintett gróf Széchenyi Miklós nagyáradi latin szertartású püspök fakadt ki a Vatikán politikája ellen. lMély fájdalommal tapasztalja a Szentszéknek engedékeny politikáját a Magyarország testéből részesedett új államokkal szemben. Magyarország ezeréves katolikus múltjával mit sem törődve, egymás után olyan intézkedéseket tesz a Szentszék, amelyek az új államok erősödését szolgálják.r Ami pedig Erdélyt illeti, lnem a latin katolikusokat (=ti. a magyar katolikus egyházat n G.J.) védik, hanem a román államot és a románokat, mert futnak az unió illúziója után. Itt az ideje, hogy a magyar püspöki kar többé nem a hódolat letompított hangján, hanem nyílt és sértett önérzettel beszéljen a Szentszékkel s figyelmeztesse eddigi politikájának veszedelmeire. Széchenyi javasolta, hogy rsemmiféle egyházmegyei új rendezésbe ne menjünk bele. Tartsuk fenn minden egyházmegyénket, bármilyen kicsiny is lesz.l[36]

Csernoch hercegprímás sokkal realistább volt, mint az arisztokrata származású, és egykor a leggazdagabban javadalmazott váradi püspök, ezért ezt a hangvételt nem honorálta, ha szíve mélyén egyet is értett vele. Épp ezért, amikor Schioppa nuncius azt kérte a püspöki kartól, hogy adja elő elképzeléseit az egyházmegyék új beosztására, a testület ez elől elzárkózott. Megismételte, hogy ragaszkodnak az integritáshoz és nem működnek közre a meglévő felbolygatásában.

A magyarnszentszéki viszonyt kétségtelenül zavarta, hogy a Felvidékről elűzött püspökök kényszerű lemondását a Szentszék szorgalmazta (igaz, kárpótlásul címzetes érsekként szerény javadalmat kaptak). Még inkább zavaró volt, hogy a hercegprímás előzetes megkérdezése nélkül töltötték be az így megüresedett nyitrai, szepesi és besztercebányai püspökséget. Csernoch bíboros a budapesti nunciussal közölte, hogy ezek után a csehszlovák kormány aligha fogja teljesíteni anyagi kötelességeit (ti. az esztergomi érsekség és székesfőkáptalan anyagi kárpótlását az elkobzott birtokokért és egyéb vagyonért), mivel célját enélkül is elérte.

Az 1921. februári püspöki konferencián felolvasták XV. Benedek pápa latin nyelvű levelét is, amely a püspöki karnak szólt. A pápa arra intette a püspököket, hogy ne törekedjenek minden áron az addigi állapotok fenntartására, és főként ne az elcsatolt részeken lévő anyagi javaik maradéktalan fenntartására. A püspököket kínosan érintő dokumentumot nem is hozták nyilvánosságra, amely magyarul a következőképpen hangzik. lTi pedig, Kedves Fiunk és Tisztelendő Testvéreink, nem annyira a múltakról emlékezzetek és azokat keressétek, hanem a jelen bajok orvoslására törekedjetek. Figyelmetek és gondoskodástok arra irányuljon, hogy a keresztény erkölcsök a régi fényben ragyogjanak.r[37]

A Szentszék aggodalommal figyelte a magyar királykérdés körüli bonyodalmakat is, ám abba nem kívánt beavatkozni. Rokonszenve érthetően a koronás uralkodóé volt, amiből azonban csak emberbaráti gesztusok következtek. Gróf Somssich követ közismerten legitimista beállítottságú politikus volt, aki ebbeli meggyőződését követként sem rejtette véka alá. Jelentéseinek terjedelmes ré- sze a királykérdés körül forog, a király sorsa jobban foglalkoztatta, mint az országé. A Vatikán is figyelemmel kísérte a magyar királykérdést, főleg 1922-ig, IV. Károly haláláig. A magyar követ és Gasparri államtitkár a második, 1921. októberi fegyveres visszatérési kísérlet, illetve a detronizáció után tárgyaltak a kérdésről. Kiderült, hogy Schioppa nuncius a távozó királlyal Baján, az angol hajó fedélzetén találkozott. A királyi pár családi ügyeik rendezéséhez kérte a pápa közbenjárását, amit a pápa teljesített is. A nuncius jelentéséből az derült ki, hogy Károly visszatérésének megaka-dályozásában első helyen a magyar kormány ellenséges magatartását nevezte meg, és szerinte az antant a fait accomplival szemben nem emelt volna kifogást. Károly egyben közölte, hogy a detronizációs törvényt ab ovo érvénytelennek tekinti. A nuncius jelentésének van egy elgondolkodtató mozzanata is: lCsodálkozását nyilvánítja n s ebben a felfogásban az Államtitkár is osztozkodik n a fölött, hogy az egész idő alatt a magyar nép, és különösen a budapesti lakosság oly részvéttelenséget mutatott, a Szent István koronájával megkoronázott Király átadása a hatalmak megbízottainak minden tiltakozás elhangzása nélkül ment végbe egyszerűen és minden izgalom nélkül, mint valami üzlet megkötésehr[38] Ha ekkor ezen fel is háborodtak annyi konzekvenciát levontak, hogy a későbbiekben nem feszegették a királykérdést.



[34] OL K-105. 35. cs. E-1/a. 1920/7.pot. Csernoch 1920. július 6n16. között volt Rómában. Miszsziójának eredményeit Csiszárik jelentése alapján közöljük, de erről beszámolt a püspöki karnak is.

[35] EPL Ppki jkv. 1920. október 27.

[36] Uo., 1921. február 10.

[37] EPL Cat.A. 479/1921. Róma, 1921. január 22.

[38] OL K-105. 18. cs. 1921n37.t. Somssich 1921. november 10-i jelentése a külügyminisztetnek.