Ugrás a tartalomhoz

A katolikus egyház története Magyarországon 1919-1945

Gergely Jenő

Pannonica Kiadó

2. fejezet - I. A magyar-szentszéki kapcsolatok

2. fejezet - I. A magyar-szentszéki kapcsolatok

A katolikus egyház világegyház (katolikus=egyetemes), ezért a magyarországi katolikus egyház története sem tárgyalható másként, mint az egész részeként. Bár Magyarország teljes állami szuverenitása csak 1920-ban állt helyre, sem a Habsburg Birodalomban, sem az OsztráknMagyar Monarchiában a hazai egyház nem olvadt bele valamiféle összbirodalmi katolikus egyházba. Különállásának elsőszámú reprezentánsa volt a hercegprímás, illetve a magyar katolikus püspökök konferenciája. Ám mivel az uralkodó közös volt, az Apostoli Szentszék követet (nunciust) a bécsi udvarba küldött, akinek megbízása azonban a magyar egyházhoz is szólt. (A birodalom, illetve a monarchia uralkodója nagykövettel képviseltette magát a Szentszéknél.) Így 1918-ig nem beszélhetünk Magyarország és a Szentszék közvetlen, diplomáciai jellegű kapcsolatairól, hiszen azok a közös külügyminisztériumon keresztül létesülhettek. A magyar püspökök pedig vagy a bécsi nuncius által, vagy közvetlenül érintkeztek Rómával.

I/1. A diplomáciai kapcsolatok létrejötte (1910n1920)

Az OsztráknMagyar Monarchia formális megszűnése után Bécsben folytatta működését a nunciatúra, hiszen semmi oka sem volt az új osztrák állammal a diplomáciai kapcsolat megszakításának. Így a helyén maradó Valfre di Bonzo bécsi nuncius lilletékességer a magyarországi egyházi ügyekben ezt követően is fennmaradt, ám az új magyar államhoz nem akkreditálták.

A Károlyi-féle októbrista köztársaság idején (1918. novembern1919. március) az érintkezés a bécsi nunciatúra és a magyar egyház között nem ütközött akadályokba. A felmerülő egyházpolitikai kérdések n a főkegyúri jog, a szeparáció, a katolikus autonómia és a megszállt területek egyházkormányzata n mind a kormányt, mind Csernoch János bíboros hercegprímást arra késztették, hogy felvessék Magyarország és az Apostoli Szentszék közötti diplomáciai kapcsolatok létesítését. 1918. december 27-én Csernoch tájékoztatta a bécsi nunciust, hogy a Károlyi-kormány diplomáciai kapcsolatot akar létesíteni a Vatikánnal. A lnagyobb bajr elkerülése végett arra kérte, hogy ebben a kérdésben közvetítsen Róma felé, mert la diplomáciai kapcsolatok helyreállítása (sic! n G.J.) nagy előnyére szolgál az egyháznakr.[1] 1919 tavaszán a Berinkey-kormány már konkrét lépéseket tett a diplomáciai kapcsolatok felvétele érdekében. Az 1919. március 6-i minisztertanács döntése értelmében Vass János vallásügyi miniszter március 7-én a bécsi nunciushoz látogatott, ahol a felmerült egyházpolitikai kérdésekben egy pro memoriát hagyott. Ebben a diplomáciai kapcsolat ügye mellett a hűségeskü, a főpapkinevezések kérdése n ekkor konkréten a váci püspöké n szerepelt.[2]

Az első súlyos sérelmek a magyar katolicizmust a Felvidéken érték. Amint a csehszlovák csapatok bevonultak (1918. novembertől), megkezdődött az ottani magyar hierarchia elleni támadás. Ehhez segédkezet kaptak a szlovák lakta területeken az alsópapságtól, amely a budapestiekhez hasonlóan a püspökök engedélye nélkül kezdett szervezkedni. (Lásd a Papi Tanácsot!) A cél a magyar vagy magyar érzelmű főpásztorok eltávolítása volt. Amint a hercegprímás később beszámolt róla, a lnagyobb zavarok elkerülése végett az Apostoli Szentszék avval a tervvel foglalkozott, hogy a kassai püspököt (Fischer-Colbrie Ágost n G.J.) a csehek által okkupált felső-magyarországi területre kinevezi apostoli adminisztrátorrá, de a prímás ellenkezése folytán a tervtől elállott. Erre a cseh kormány kiutasította a nyitrai és besztercebányai püspököt, valamint a nagyszombati érseki helynököt.r[3] Az ötlet a bécsi nunciustól származott, ám az alapjaiban sértette az esztergomi érsek joghatóságát, mivel a főegyházmegye szinte teljes egészében oda esett; de sértette az érsek-metropolita jogát is, hiszen az érintett két püspök az ő suffraganeusa volt; végül sérelmezte mint prímás, akinek joghatósága az egész országra kiterjed.

A proletárdiktatúra deklarálta az állam és az egyházak elválasztását, a vallást magánügynek nyilvánította és az egyházakat a szorosan vett hitbuzgalmi térre korlátozta. A közéletileg aktív katolikusokat n papokat és világiakat n pedig üldözték. Ezekben a hónapokban végképp nem beszélhetünk magyarnszentszéki kapcsolatokról. Az egyházzal kapcsolatos események közül csak néhányat említünk. Így pl. XV. Benedek pápa 1919. március 12-én kelt levelében rendelte el a Papi Tanács feloszlatását, amelyet a hercegprímás március 21-e után foganatosított, s Kun Béláék ebbe nem szóltak bele.[4] A másik az új váci püspök, Hanauer Á. István kinevezése volt, amelyre július folyamán került sor (a bulla szeptember közepén érkezett csak meg). Ez azért érdemel figyelmet, mert ez volt az első eset a főkegyúri jog figyelmen kívül hagyásával történt kinevezésre.

Csernoch bíboros a magyar egyház számára addig elképzelhetetlen állapotok miatt külső segítségben reménykedett. lA hercegprímás az üldözés szomorú ideje alatt állandóan informálta az Apostoli Szentszéket (a nunciatúrán és az antant misszión keresztül n G.J.). Kérte, hogy Magyarországon, mint missióterület helyeztessék a katolikus egyház valamely nagyhatalom védelme alá. De ennek a kérésnek nem volt eredménye.r[5]

Az 1919. augusztus 22-i püspöki konferencián Csernoch hercegprímás úgy vélte, hogy lha a békekötés alkalmával nem sikerül Magyarország területi integritását megvédeni, a más államok területére eső egyházi birtokok jogviszonyának és az egyházmegyék határainak megállapítása végett a (bécsi n G.J.) pápai nuncius elnöklete alatt vegyes bizottsági tárgyalást kellene követelni.r[6] Ez a korai állásfoglalás jelzi, hogy az impérium-változás nyomán a püspökök elsősorban az egyházi birtokokért aggódtak, amelyeknek a sorsa kétségtelenül elválaszthatatlan az egyházkormányzati és egyéb egyházpolitikai kérdésektől. A magyar püspöki kar bízva a pápa iránti mindenkori hüségének respektálásában, igencsak számított a Szentszék közreműködésére az igazságos rendezés érdekében. Hamarosan kitűnt azonban, hogy reményeikben jórészt csatlakozniuk kell.

1919 nyarán a magyar püspökök úgy látták, hogy az itteni egyházi ügyekben továbbra is a bécsi nuncius az illetékes, ám ő nem sok megértést mutatott a magyar érdekek iránt. Ezért a püspöki kar megbízásából 1919. augusztus végén Rott Nándor veszprémi és a frissen kinevezett Hanauer Á. István váci püspök Rómába utazott. Rott tárgyalt Gasparri bíboros államtitkárral és más kuriális vezetőkkel. lKifejezte azt az óhajtásunkat, hogy a magyar katolikus egyház adminisztratív egysége változatlanul fenntartassék az ország határainak esetleges változása dacára. Az Apostoli Szentszék az újonnan alakuló államok politikai nyomása miatt aligha teljesítheti ezt a kívánságunkat, de biztosított, hogy az egyházmegyei beosztásban a békekötés után 6 hónapig semmi változás nem történik. A helyzetet Rómában még nem tartják konszolidáltnak, amikor az új rendezés ügyében a tárgyalásokat megindítják, az összes érdekeltet meghallgatjákr n számolt be küldetéséről Rott a püspöki konferenciának.[7]

A fentebb idézett rövid összefoglalóban benne rejlett a korszak talán legkényesebb egyházpolitikai problémája. A püspökök ellenezték az új államhatárok által szelt egyházmegyék megosztását a már említett gazdasági és egyházkormányzati érdekek miatt. Ebben találkoztak a magyar állam, a mindenkori kormányok, illetve külpolitika érdekeivel: ugyanis ha az egyházkormányzati határok nem követik rövid úton a politikai határokat, úgy ez azt is jelenti, hogy az egyház nem tekinti véglegesnek ez utóbbiakat![8] Az utódállamok érdeke ennek éppen az ellenkezője volt. A Szentszék pedig nyilván az egyetemes katolikus szempontokat kívánta elsősorban érvényesíteni, még ha azok adott esetben a magyar érdekek rovására is mentek. Eredménynek számított viszont, hogy Róma nem akart elébe menni az eseményeknek, tehát a békeszerződés(ek) aláírása előtt, pontosabban azt követő fél évig nem kívánt a dismembratiókról tárgyalni. Fontos ígéret volt, hogy ezekbe a tárgyalásokba bevonják a magyar egyház illetékeseit is. (Az már más kérdés, hogy a későbbiekben mindezt nem feltétlenül tartották be.)

Még a román csapatok ki sem vonultak Budapestről, amikor 1919. szeptember végén a Friedrich-kormány legitimista külügyminisztere, gróf Somssich József levelet juttatott el Rómába Gasparri államtitkárhoz, amelyben a diplomáciai kapcsolatok felvételét újólag kezdeményezte. Ezt egy későbbi dokumentum n Simonyi-Semadam Sándor miniszterelnök, úgy is mint külügyminiszter 1920. március 22-én Horthy Miklós kormányzóhoz küldött felterjesztése n erősíti meg: lHivatali elődöm (gr. Somssich József külügyminiszter 1920. március 15-ig n G.J.) röviddel külügyminiszterré való kinevezése (1919. szeptember 11. n G.J.) után felvette azokat a fonalakat, amelyek már gróf Károlyi Mihály köztársasági elnöki működésének utolsó napjaiban szövődtek abból a célból, hogy az Apostoli Szentszék Budapesten nuncius által képviseltesse magát.r[9]

Somssich kezdeményezésére még 1919. októberben a bíboros államtitkár lMagyarországgal szemben nagy jóindulatot tanúsító levéllel válaszolt, melyben közölte, hogy ugyan örömmel és hálával fogadja a magyar kormány kívánságáth, egyúttal azonban utalva az akkori politikai viszonyokra fenntartotta magának, hogy állapítsa meg azt az időpontot, amely ennek a kérdésnek megoldására a legalkalmasabbnak fog mutatkozni.r[10] Tehát amíg nincs legitim kormány és államfő, addig nem lehet szó a diplomáciai elismerésről sem. Ugyanezt erősítette meg a hercegprímás a püspökök előtt: lMagyarország teljes függetlensége óta a hercegprímás ismételten lépéseket tett az Apostoli Szentszéknél és a magyar kormányoknál, hogy a diplomáciai viszony Magyarország és a Szentszék között létesíttessék. Az Apostoli Szentszék kilátásba is helyezte már követének elküldését Budapestre, de szándékának végrehajtását a békekötés utánra, a magyar állam nemzetközi helyzetének tisztázásáig elhalasztotta.r[11]

A magyar kormánynak, az önállóságát visszanyert magyar államnak egyik fontos lkitörési lehetőségkéntr kínálkozott a nemzetközi elszigeteltségből a vatikáni kapcsolat. Haller István kultuszminiszter már 1919. december 3-án sürgette a külügyet a szentszéki kapcsolatok mielőbbi felvételére. Csernoch hercegprímás pedig 1920. január 28-án kelt levelében kérte Somssich külügyminisztert n akit nem kellett egyébként sürgetni n a diplomáciai kapcsolatok szorgalmazására.[12] A sürgetéseknek csak azután volt eredménye, hogy Magyarországot meghívták a békekonferenciára, lezajlottak a nemzetgyűlési választások, lett legitim kormány. Ezeknek lehet betudni, hogy a bécsi nunciatúra ügyvivője útján Gasparri 1920. február 27-én kelt levelében közölte: az 1919. októberi ígéretnek megfelelően a Szentszék kész a diplomáciai kapcsolatok felvételére jelezve, hogy Lorenzo Schioppa prelátust, a bajor (müncheni) nunciatúra uditoreját szándékoznak budapesti nunciusnak kinevezni.[13]

Mindez figyelmet érdemel, hiszen február 27-én még nem volt államfő Horthyt 1920. március 1-jén választották kormányzóvá. A bécsi nunciatúra ügyvivője, Mgr. Ogno Serra március 9-én kelt kísérő levelével küldte Budapestre a bíboros államtitkár üzenetét, amely itt nagy megelégedést keltett. A hírről a külügy még aznap értesítette Csernochot és Hallert.[14] Schioppa budapesti apostoli nunciusi akkreditálásához Horthy az előzetes hozzájárulást március 26-án megadta. Erről Simonyi-Semadam miniszterelnök még aznap tájékotatta az államtitkárt és a hercegprímást.[15] Megállapítható tehát, hogy a Szentszék már a trianoni békeszerződés aláírása előtt készségét nyilvánította a legmagasabb szintű diplomáciai kapcsolatok létesítésére.

Az időközben nyilvánosságra hozott magyar békefeltételek, valamint a felgyülemlett egyházpolitikai kérdések arra késztették a püspöki kart és a kormányt, hogy közvetlen, személyes tárgyalást kezdeményezzenek a Szentszékkel. Ezért az 1920. március 17-i konferenciában felkérték Csernoch János bíboros hercegprímást, hogy utazzon Rómába, részint a diplomáciai kapcsolatok előmozdítása érdekében, részint a felmerült egyházpolitikai kérdések megvitatására. Sokan úgy vélték, hogy a bécsi nunciatúra rosszindulata, barátságtalan lépései nem felelnek meg az Államtitkárság intencióinak. A bíboros elutazása előtt tájékoztatta a püspököket és a kormányt az 1919. augusztusa óta levélben és más üzenetek formájában a Szentszékkel folytatott tárgyalásairól, amelyeknek célja az országra kiszabott békefeltételek enyhítése és a nyomorgókon való segítés volt. lA Szentatya közbenjárását ismételten kérteh Valfre di Bonzo, Scapinelli volt bécsi nunciusok és Gasparri útján is felkérte a pápát, hogy az ezeréves Magyarország tönkretétele ellen nyilvánosan tiltakozzék. Ő Szentsége helyzete végtelenül nehéz. Jóindulata Magyarországhoz kétségtelenr n szögezte le a hercegprímás.[16] A szentszéki döntéseket is a reálpolitika határolta be, ám a pápa fél millió lírát küldött az línséges magyar gyermekek támogatásárar.

1920. június 4-én aláírták a trianoni békeszerződést, ezzel Magyarország nemzetközi státusa lrendeződöttr. Ettől kezdve felgyorsult a diplomáciai kapcsolatok felvétele. Magyarország első szentszéki követének a kapcsolatok létrehozásában érdemeket szerzett gróf Somssich Józsefet nevezték ki, aki 1920. július 3-án kapta meg a rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter rangot.[17] Július 17-én érkezett Rómába és a követség rezidenciáját a Via Boncampagni 15. alatt rendezte be.[18] Megbízólevelét 1920. július 26-án nyújtotta át XV. Benedek pápának, s ezzel az aktussal megtörtént a szentszéki magyar követség hivatalos megnyitása.[19]

A szentszéki magyar követség első kánonjogi tanácsosa, ha formálisan nem is így nevezték, Csiszárik János c. püspök, követségi tanácsos volt, akit Somssich kérésére a külügy ideiglenesen a szentszéki követségre osztott be. Feladatát a követség megszervezése képezte, utána visszarendelték.[20] Csiszárikra azért volt szükség, mert ő az egyetlen a külügyi szolgálatban, aki tudta, mi a teendő, hiszen 1918-ig a monarchia szentszéki nagykövetségének kánonjogi tanácsosa volt, és mint ilyen az 1920-as évek egyházpolitikájának vitelében meghatározó szerepet játszott.[21]

Csiszárik püspök távozása után a külügyminiszter n Csernoch hercegprímással egyeztetve n 1920 szeptemberében Serédi Jusztinián bencés szerzetest bízta meg a követség kánonjogi tanácsosi teendőinek ellátásával.[22] Serédi ekkor a Szt. Anselm római bencés egyetem kánonjogi professzora volt és egyben a szentszéki kodifikációs bizottság tagja. Csiszárik javaslatára a külügy nem vette lállománybar, hanem csak felkérte a kánonjogi tanácsosi teendők ellátására. Így megőrizte függetlenségét, ám mint Gasparri bizalmasa, rengeteget segíthetett. Mint közismert, a magyar püspökök vatikáni ügyeik intézésével ún. ágenst bíztak meg. Az 1920. őszi konferenciájuk felhatalmazása alapján Csernoch hercegrímás Serédit kérte fel a magyar ordináriusok római ágensének, aki azt elfogadta. lA magyar püspöki kar nagy hálával és köszönettel fogadja azt az értékes támogatást, melyet ügyeinek intézésében a hivatalos agentúrát irányítani szíves leszr n írta neki 1921. január 4nén a prímás.[23]

A Budapestre kinevezett első apostoli nuncius, Lorenzo Schioppa megbízólevele 1920. szeptember 10-én kelt[24], tehát már a békeszerződés aláírása után. A nuncius szeptember végén érkezett meg, és október 6-án adta át megbízólevelét Horthy Miklós kormányzónak.[25] A nuncius átmenetileg a Központi Papnöveldében lakott. Végül is József főherceg Dísz tér 4n5. sz. alatti palotáját a nunciatúra számára a Vallásalap 6 és fél millió koronáért megvette, amely az alap tulajdona lett. A helyreállítási-restaurálási költségeket n újabb milliót n is a Vallásalap viselte. A palota felszerelése, bebútorozása 2,5 millió koronát tett ki, amiből a Vallásalap 800 000-et folyósított, a többit a nagyjavadalmasok és arra érdemes arisztokrata családok adták össze.[26] A budapesti nuncius rezidenciája 1920-tól 1945-ig egyfolytában a Várban lévő Dísz tér 4n5. alatti épület volt. Ennél aligha lehetett volna alkalmasabbat találni, hiszen mellette a Sándor palota, közelében a külügy épülete és a hercegprímási palota.



[1] Esztergomi Prímási Levéltár (tovább EPL), 1457/1918.; Országos Levéltár (tovább OL), Mt. jkv. 1919. március 6.

[2] Batthyány Tivadar: Beszámolóm. Bp. é.n. (1932) Athenaeum kiad. I. köt. 195. p.; EPL 1522/1919.

[3] EPL Püspökkari konferenciákjegyz6könyvei (tovább Ppki jkv.) 1919. augusztus 22.

[4] Uo., Az 1919n1944 közötti püspökkari konferenciák jegyzőkönyveit közli Beke Margit szerk.: A magyar katolikus püspökkari tanáakozások története és jegyzökönyvei 1919n1944 köztitt. InII. köt. MünchennBp. 1992. Dissertationes XIInXIII. köt., és Gergely Jenő szerk.: A püspöki kar tanácskozásai 1919n1944. Bp. 1974. Gondolat K.

[5] EPL Ppki jkv. 1919. augusztus 22.; EPL 2910/1919.

[6] Valfre di Bonzo bécsi nunciusról van szó.

[7] EPL Ppki jkv. 1920. március 17., 4. p.

[8] Nemzetközileg jól ismert példa erre a II. világháború után az Odera-Neisse vonal kérdése: a katolikus egyház nem tekintette véglegesnek a nyugati lengyel határokat, s a Szentszék a Németországtól átcsatolt terület egyházmegyéit a német egyház részének tartotta. Ide a lengyelnémet lkiegyezésigr ezért nem teljes jogú ordináriusokat, hanem csak adminisztrátorokat neveztek ki.

[9] OL K-62. Protokoll Oszt. Vatikán. 16. d. 6117/1920.

[10] Uo.

[11] EPL Ppki jkv. 1920. március 17. 16. p.

[12] EPL Cat. A 1905/1920.

[13] OL K-62. Protokoll Oszt. Vatikán. 16. d. 6117/1920.; EPL 356/1920.

[14] EPL 356/1920.; Ppki jkv. 1920. március 17. 16. p.

[15] OL K-62. Protokoll Oszt. Vatikán 16.d. 6086/1920.; EPL 356/1920.

[16] EPL Ppki jkv. 1920. március 17. 5. p.

[17] Gróf Somssich József 1864. december 19-én született Grácban. 1898-ban lépett a közös külügyminisztérium szolgálatába. 1912n1914 között a párizsi nagykövetség első beosztott tisztviselője. 1919. szeptember 11-tól 1920. március 15-ig n szentszéki követi kinevezéséig n külügyminiszter volt. Fejér megyében 5.349 kh. birtokkal rendelkezett. Követként is arisztokrata életvitelt folytatott. 1924. szeptember 27-én mentették fel, legitimista volta miatt. Ezt követően nem játszott közéleti szerepet. 1939. márciusban XII. Pius koronázásakor a magyar kormányküldöttség vezetője volt. 1941. január 22-én hunyt el Budapesten. Ezt és a további életrajzi adatokat nagyrészt Pritz Pál szerk.: Iratok a magyar külügyi szolgálat történetéhez 1918n1945. Bp. 1994. Akadémiai K. művéből vettük.

[18] A szentszéki magyar kővetségr6l ált. lásd B. Lőrincz Zsuzsa szerk.: A vatikáni magyar követ jelentih Bp. 1969. Kossuth K. Itt szeretnénk összefoglalni, hogy a szentszéki magyar követség a negyedszázad alatt nem vásárolt rezidenciát, hanem bérelte azt. Az 1920-as évek közepén a követség épülete a Villa Ruffo Scaletta (Piazzale di Villa Umberto fuori Porta del Popolo). Innen 1927-ben Barcza kinevezésekor egy másik kertes villába költöztek a Via Pisanello 35. sz. alá. Végül egy modern, ám kiváló elrendezésű palota lett a szentszéki követ otthona, 1936-tól a Villa Mazzoleni, a Via Martiri Fascisti 75. sz. alatt.

[19] OL K-105. Vatikáni követség ált. ir. 35. cs. E-I-a-1920. 145/pol.

[20] Uo., 1. cs. 1/1920. A külügyminiszter 1920. július 9-i levele Somssichhoz.

[21] OL K-59. Küm.ir. 57.cs. Csiszárik János; Pfeiffer János szerk.: A veszprémi egyházmegye történeti névtára (1630n1950). München, 1987. Dissertationes VIII. köt. 87n88. p. Csiszárik János 1860. november 16-án született Vörösklastromban (Szepes vm.) 1883-ban szentelték pappá a kassai egyházmegye címére. Teológiai tanár Kassán. 1893-tól tb. udvari káplán. 1906-tól a monarchia szentszéki nagykövetségén a kánonjogi tanácsos titkára, 1907-től pápai kamarás. 1910. december 24-től nagykövetség kánonjogi tanácsosa, 1911-től veszprémi kanonok és pápai prelátus. 1915. májusban távozott Rómából és 1916 elejétől a közös külügyminisztérium egyházpolitikai osztályán dolgozik. Több diplomáciai küldetésben vesz részt. 1917. november 25-én almissai c. püspökké szentelik. 1917. novembertől 1919. szeptember 1-ig rendelkezési állományban. 1919. október 31ntő1 a m.kir. külügyminisztériumban központi szolgálatra rendelik. I. oszt. követségi tanácsosi címmel felruházott kánonjogi tanácsos. 1929. július 29-től rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter. 1930. szeptember 30-tól nyugállományban. 1936. január 2-án hunyt el Budapesten.

[22] OL K-105. l.cs. 98/1920. Az életrajz 1920-ig terjedő része innen. A továbbiakra a Katolikus Lexikon és a Magyar Életrajzi Lexikon adatai. Serédi György Jusztinián 1884. április 23-án született Deákiban. 1901-ben lépett a bencés rendbe. 1904-től teológiai tanulmányokat végzett Rómában a St. Anselmen. Megismerkedett Gasparrival, aki a kánonjogi kodifikációs bizottság elnöke volt, majd államtitkár lett. Gasparri meghívta a bizottságba, amelynek konzultora volt 1908n1918 között. 1915-ben a Vatikánba vonult (az olasz hadbalépés miatt), ahol Gasparri vendége volt, nála is lakott 32 hónapig. Részt vett a CIC szövegezésében és ő állította össze a forrásokat. 1917. decemberben tért haza. 1918 elejétől tábori lelkész, nyáron leszerelt. 1920. októberben visszatért Rómába, mint az egyházjog tanára, a kodifikációs bizottság tagja és rendi ügyvivő. A Szentszék megbízásából megkezdte a Fontes kiadását. A pápa 1927. november 30-án esztergomi érseknek nevezte ki, december 19-én bíboros. 1928. január 8-án szentelte a pápa püspökké. Január 29-én iktatták be. 1945. március 29-én hunyt el Esztergomban.

[23] OL K-105. l.cs. 98/1920.; Ppki jkv. 1920. október 27. 3. pont. Formálisan a hivatalos ágensnek a követség alkalmazottját kellett tekinteni, ezzel Csernoch a követségi titkárt, Boroviczényi Aladárt bízta meg, akinek nevében Serédi az agentúrát valójában vezette. Lásd OL K-105. l.cs. 13/1921.

[24] 24 OL K-62. Protokoll Oszt. Vatikán. 16.d. 5970/1925. Schioppa, Lorenzo 1871-ben született. A nápolyi érseki szeminárium teológiai tanára, ahonnan szolgálattételre a vatikáni Államtitkárságra rendelték. Ettől kezdve a pápai diplomáciában tevékenykedik. 1912-től a müncheni nunciatúra titkára, illetve uditoreja, pápai prelátusként. Ebben a tisztében érte 1920. augusztus 10-én a budapesti nunciusi kinevezés. 1920. augusztus 22-én szentelték püspökké, ettől kezdve justiniapolisi c. érsek. A külsőségekre sokat adó, hiú ember volt. 1925. április 27-én Hágába helyezték át. 1935. április 23-án hunyt el Hágában.

[25] Uo., 32.285/1920.

[26] EPL 2850/1921.; Ppki jkv. 1921. február 10., 8. p.