Ugrás a tartalomhoz

Integrált gyümölcstermesztés

Soltész Miklós

Mezőgazda Kiadó

20.2. Művelési rendszer

20.2. Művelési rendszer

Az ültetvények termőképességét alapvetően két tényező határozza meg. A fajták örökletes tulajdonságai és a művelési rendszer által létrehozható termőfelület.

A termőfelület a bokor vagy a fácska egyedi termőfelületére vagy az ültetvény egységnyi területére vonatkoztatható. A várható terméshozam szempontjából az utóbbi a fontosabb. Nemcsak a gyümölcsfák esetében igaz, hogy a termőfelület és a terméshozam bizonyos határok között arányos a területegységre jutó növények számával. Sövényművelésnél a bokrok kisebb egyedi felülete ellenére jelentős termőfelület-növekedés következik be, amit a várható terméshozamok is tükröznek. Három művelési formát alkalmazhatunk:

A bokros művelés az 1970-es évekig a legáltalánosabban elterjedt művelési forma volt. A soliter bokor természetes alakja a ribiszke művelésének, mert a cserjetörzsből kiinduló termőgallyazat a bokorban körkörösen, jól megvilágítva helyezkedhet el. A bokorrészek (tőhajtások és fás részek) 20-40 cm átmérőjű kör területén lépnek ki a talaj felszínén a cserjetörzsből. A cserjetörzs felülete mélyebb ültetéssel növelhető. Talajszintben mért átmérője a fajta megújulóképességétől is függ. A bokor a talaj felszíne felett szétterülve beárnyékolja a talajt, védelmet nyújt a túlzott felmelegedés ellen, ez kedvező mikroklímát alakít ki a bokron belül. Minél távolabb állnak egymástól a bokrok, annál kevésbé érvényesül a mikroklíma-alakító hatás. Az egymástól távol álló bokrok az egységnyi területre jutó termőfelületet is csökkentik.

A ribiszkebokrok hozzávetőleges legnagyobb átmérője 100-160 cm, magassága 120-160 cm. A várható bokorméret egyaránt függ a fajta örökletes tulajdonságaitól és az ökológiai viszonyoktól valamint a víz- és tápanyag-ellátottságtól.

Az árutermesztő ribiszkeültetvényekben az ’50-’60-as években a külföldi gyakorlat alapján 4×2 m-es sor- és tőtávolságot alkalmaztak. A hazai ökológiai adottságok között mind a sortávolság, mind a tőtávolság túlzottnak bizonyult. A hektáronkénti 1220 bokor kis termőfelületet adott, s a kedvező talajárnyékolás és a mikroklíma alakítóhatása részben elmaradt. Hazai éghajlati viszonyaink között árutermelő ültetvényekben bokorművelésnél a fekete ribiszkét 3,0 m sor- és 1,2-1,5 m tőtávolságra, a piros ribiszkét 2,5 m sor- és 1,0 m tőtávolságra ültessük. Ebben az esetben a gépi művelés is – a szüret kivételével – lehetséges. Kiskertekben mindkét ribiszkénél a sortávolság 50-50 cm-rel még tovább csökkenthető.

A sövényművelés a ribiszketermesztésben régóta ismert művelési forma, de sokáig a termőgallyazat beárnyékoltsága következtőben fellépő felkopaszodást olyan hátrányosnak értékelték, hogy alkalmazását nem ajánlották. E tekintetben döntő fordulatot hozott a betakarítógépek használata, amelyeknél követelmény a folyamatos rázást lehetővé tévő sövényművelés. Árutermelő ribiszkeültetvényekben napjainkban kizárólag sövényművelésű rendszert alkalmaznak.

A sövényművelési forma bizonyult a hazai kísérletek és üzemi tapasztalatok alapján a legeredményesebbnek (Porpáczy, 1976). A ribiszkesövény kialakítása, ellentétben a törzses gyümölcsfajoknál alkalmazott sövényekkel, egyszerű, nem igényel különleges szakismereteket, mert a sűrű ültetéssel önmagát kialakítja. Valójában a ribiszkesövények sűrített sorú ribiszkeültetvények összefüggő termőfallal.

A sűrűn ültetett ribiszkeültetvényekben a termőfelület gyorsabban kialakul. Sövényművelésnél az egymással érintkező bokorrészek következtében már a harmadik évben összefüggő sövényfal képződik, amelyben a bokorrészek kevésbé terülhetnek el (20.4. ábra).

20-4. ábra - Feketeribiszke-sövény összefüggő növényfallal (Fotó: Papp János)

Feketeribiszke-sövény összefüggő növényfallal (Fotó: Papp János)


A sövényművelés nemcsak a gépi betakarítás szempontjából előnyös, hanem azért is, mert klimatikus adottságaink mellett minden olyan lehetőséget meg kell ragadnia a ribiszketermesztőnek, amellyel csökkenthetők a kedvezőtlen ökológiai hatások. A sövénysorban nagy felületen állandó talajárnyékolás következik be, ami kedvező a ribiszke sekélyen elhelyezkedő gyökérzetének működéséhez és a megújulást biztosító tőhajtásképződéshez. Az egymást részben átfedő bokrok nagyobb páratartalmú és alacsonyabb hőmérsékletű mikroklímát alakítanak ki a sövényfal egészében. A természetes sövényfal kialakulása után a 3-4. évtől kezdődően a sövény által árnyékolt sorok nagyrészt gyommentesek maradnak, rendszerint csak a sorközöket kell gyomtalanítani.

Sövényművelés esetén minél szélesebb és magasabb a sövényfal, annál távolabb helyezkedik el a talaj felszínétől a termőgallyazat. Ez kedvező a gépi betakarítás szempontjából, mert elősegíti a betakarítási veszteségek csökkentését. A jobban megvilágított részeken elhelyezkedő termőrészeken fejlettebbek lesznek a fürtök és a bogyók is.

Árutermelő ribiszkeültetvényekben a sövényművelési formánál a fekete ribiszke javasolt sor- és tőtávolsága 3,0 × 0,7 m, piros ribiszkénél 3,0 × 0,6-0,7 m. Házikertekben a tőtávolság 0,5 m-ig szűkíthető.

A sövényművelés klasszikus formáját régóta alkalmazzák Németországban és Belgiumban a piros ribiszkénél. Erre a célra az erős növésű, rövid termőrészekkel sűrűn berakódó és kedvező termőrész-megújuló képességű fajták (például Rondom) alkalmasak. A talaj felszínétől 70-80, 100-120 és 150 cm-es magasságban huzalt feszítenek ki faoszlopokra és ahhoz rögzítik legyezőszerűen a 3-5 termő ágat. Az alkalmazott sor- és tőtávolság 2,0×0,6-0,8 m.

Kiskertekben gyakori művelési forma a törzses fácska. Korábban még árutermelő ültetvényekben is a betakarítás gépesíthetősége egyik módszerének tartották, mert a fácskák koronája alatt könnyen elhelyezhetők a gyűjtőernyők.

A törzses ribiszkefácskáknál a ribiszkebokrok megújulását biztosító cserjetörzset megszüntetjük, ezért a fácskák termőgallyazata gyorsan elöregszik, a megújulás elmarad. Ez a jelenség az erőteljesebben vegetatív hajlamú fekete ribiszkénél kifejezettebb. A törzses ribiszkefácskák fekete ribiszkénél 5-6 évig, piros ribiszkénél 7-8 évig termőképesek. A törzses fácskák 40-50 cm-es törzsmagassággal kialakíthatók saját törzsön vagy aranyribiszkére koronába oltva alacsony (50-70 cm), közepes (70-100 cm) és magas (100 cm feletti) törzzsel. Legelterjedtebb a 60-80 cm-es törzsmagasságú oltvány használata (20.5. ábra).

20-5. ábra - Ribes aureum-törzsre oltott feketeribiszke-fácska (Fotó. Papp János)

Ribes aureum-törzsre oltott feketeribiszke-fácska (Fotó. Papp János)


A ribiszke a hazánkban termesztett bogyósgyümölcsűek közül a leghosszabb, 12-15 éves élettartamú kultúra, ezért a telepítés előtt fokozottan gondos talaj-előkészítést igényel. Gyökérrendszere a szamócánál és a málnánál valamivel mélyebben helyezkedik el, ezért feltétlenül 35-40 cm mélységű forgatás szükséges. A talaj-előkészítés lehetőséget ad a terület évelő gyomoktól való megtisztítására, talajfertőtlenítésre, a talaj tápanyagtartalmának és pH-értékének javítására is. Tekintettel a ribiszkeültetvény viszonylag hosszú élettartamára és a gyökérzet elhelyezkedésére, a talaj levegő-, víz- és táp- anyag-gazdálkodását javítani szükséges. Különös figyelmet kell fordítani a káliumtartalom gazdagítására, mert mindkét ribiszke káliumigényes. A káliumfeltöltéshez a kálium-szulfátot ajánljuk, különösen a klórérzékenyebb piros ribiszke esetében.

Az ültetvény területén a telepítést megelőző években kedvező évelő pillangós takarmánynövényeket, közvetlenül a forgatás előtt pedig kalászosokat vagy rövid tenyészidejű előveteményeket termeszteni. Ameny- nyiben a terület évelő gyomoktól erősen fertőzött, akkor az elővetemények megválasztásánál is vegyük figyelembe a hatékony gyomirtás lehetőségét.

A talaj-előkészítés legkedvezőbb időszaka a nyár vége. Az ebben az időszakban végzett 35-40 cm mélységű forgatást egyaránt követheti az őszi vagy tavaszi ültetés. Amennyiben a tápanyagfeltöltéshez nagyobb mennyiségű műtrágya és meszezőanyag kijuttatása szükséges, ültetésre a forgatás után csak 6-8 hét múlva kerülhet sor.

Telepítéséhez általában egy- és kétéves dugványozás útján meggyökereztetett csemetét használhatunk (20.6. ábra). Az első osztályú egyéves gyökeres csemete minőségi követelménye a legalább 20 cm hosszú gyökértörzs, rajta 10 darab 8 cm hosszúságú gyökérrel. A 15 cm-nél hosszabb vesszők együttes hossza piros ribiszkénél 75 cm, fekete ribiszkénél 60 cm. A ribiszkecsemetéket ültetés előtt ideiglenes vagy téliesített vermelőbe helyezzük, megakadályozva azok kiszáradását.

20-6. ábra - Fás dugványozással szaporított egyéves ribiszkecsemete (Fotó: Papp János)

Fás dugványozással szaporított egyéves ribiszkecsemete (Fotó: Papp János)


A ribiszketelepítéshez napjainkban egyre gyakrabban használják a kétéves dugványcsemetéket. A kétéves csemetéknek 2-6 erőteljes vesszője és körkörösen képződött fejlett gyökérrendszere van. Használatuk nagy előnye, hogy az eredés biztonságosabb, és egy évvel hamarabb alakul ki a teljes termőfelület, ezért már az ültetvény harmadik évében jelentős termést kaphatunk.

A csemeték kezdeti hajtásfejlődését és a bokrok hajtásrendszerének későbbi megújulását az ültetés ideje és módja nagymértékben befolyásolja. A ribiszke korán fakadó növény, ezért az őszi ültetés biztonságosabb és jobb eredést biztosít. Ez esetben korábban kezdődik a gyökérzet és a hajtások fejlődése. Tavaszi ültetésnél is a lehető legkorábbi időpontot válasszuk. Késő tavaszi ültetéskor a hajtásrügyek korai fakadása következtében a gyökerek szükséges, a hajtásnövekedést megelőző képződése és fejlődése akadályozott. Ennek a rossz eredés és gyenge hajtásfejlődés lehet következménye.

Ültetés előtt a csemete gyökérzetét 10-15 cm-re metsszük vissza, és mártsuk agyagos pépbe. Az ültetőgödör mérete olyan legyen, hogy a ribiszkecsemete gyökérzete egyenletesen, eredeti elhelyezkedésének megfelelően elférjen. Figyelembe kell venni az ültetőgödör méreténél azt is, hogy a cserjetörzs felületének növelése érdekében a ribiszkecsemete alsó vesszőit 2-3 rügy mélységig a talaj felszíne alá kell süllyeszteni. Ily módon növekedni fog a bokrok megújulókészsége. Kötöttebb talajokon a mélyebb ültetés nem ajánlatos, de a cserjetörzs növelése a gyökértörzs ferde elhelyezésével ebben az esetben is lehetséges. Tavaszi ültetésnél a elengedhetetlen csemeték beöntözése.

Az ültetésnél gyakran elkövetett hiba a magas ültetés, amikor a cserjetörzs megújulást biztosító része a talaj felszíne fölé kerül. E kis föld feletti törzs miatt megszűnik a cserjetörzs, a ribiszkebokor a fácskához hasonló kis termőfelületet képez, amely a későbbiekben hamar elöregszik.

Az ültetés befejező mozzanata az elültetett csemeték felkupacolása. Őszi ültetés esetén a kupacok magassága 10-15 cm, tavaszi ültetésnél 3-5 cm. Ez védi a gyökereket a kiszáradástól és télen a fagyoktól. A vesszőket őszi ültetés esetén is csak tavasszal metsszük vissza.