Ugrás a tartalomhoz

Integrált gyümölcstermesztés

Soltész Miklós

Mezőgazda Kiadó

19.3. Fitotechnika

19.3. Fitotechnika

Az első évben kevés, rendszerint 1-2 gyengén fejlett tősarjat nevel. Amennyiben a vesszők átmérője az alapnál nem éri el a 10-12 mm-t, hossza pedig a 1,5-2,0 m-t, célszerűbb azokat a második év tavaszán a talaj felszínén visszavágni. Így a második évben nem szüretelhető ugyan termés, de a megerősödött töveken a harmadik évben nagyobb és jobb minőségű termést kaphatunk (Bogárdi, 1983).

A szeder a harmadik évtől kezdődően a fajtára jellemző számú és erősségű tősarjat nevel. Ez a hazánkban elterjedt Thornfree fajtánál a termőkorban átlagosan 3-6 darab, egyenként 3-5 m hosszúságú tősarjat jelent. A tősarjak 5-15 darab, különböző hosszúságú másodrendű hajtást is fejleszthetnek.

A hajtásrendszer – élettartamát tekintve – a málnáéhoz hasonló, ezért a termőfelület-szabályozás is sok hasonlóságot mutat. Közvetlenül szüret után a letermett termővesszők eltávolítása a feladat, amely során hosszú nyelű ollókkal a talaj felszínén metsszük ki a vastag, 15-25 mm átmérőjű vesszőket. A nyesedéket a tábla szélén el kell égetni, mert a vesszők gyakran fertőzési források.

A tüskementes fajták metszésére vonatkozó hazai kísérleti eredmények nem állnak rendelkezésünkre, ezért csak a gyakorlati tapasztalatokra támaszkodhatunk. Tavasszal a tősarjak közül 4-6 darabnál többet nem érdemes meghagyni, a többit 30-40 cm-es magasságot elérve eltávolítjuk. Ez a fejlettségi állapot a válogatást és az eltávolítást is könnyebbé teszi, mert a még nem fásodott sarjak kézzel könnyen kitörhetők.

A fejlődő sarjak 1,2-1,5 m-es magasság eléréséig nagyon törékenyek. Általános alapelv, hogy ameddig a sarjak megtartják magukat és nem akadályozzák a művelést, addig nem szükséges azokat támaszrendszerhez kötni. Az említett hosszúság elérése után a sarjak az uralkodó szél irányával megegyezően a nevelőhuzalhoz és a szabad tartóhuzalhoz lazán köthetők.

A vegetációs időszakban a tősarjak és a rajtuk fejlődő másodrendű hajtások visszacsípése vagy eltávolítása nem indokolt (Moore és Skirvin, 1990). Néhány hazai szederültetvényben a sarjakról a talajfelszíntől számítva 50-70 cm-ig kitörik vagy metszéssel eltávolítják a másodrendű hajtáskezdeményeket. Ennek hatása a sarjak további fejlődésére, elágazására azonban még nem tisztázott.

A terméshozam és annak rendszeressége jórészt a terheléstől függ. A tövek terhelésére csak általános irányelv adható, mert a terhelés életkortól, kondíciótól és főleg az ültetvény tápanyag- és vízellátottságától függ. Ezektől függően tövenként 12-20 m legyen a metszés után megmaradó termővesszők összes hossza. Ennek összetevői 3-4 darab termő vessző és a rajtuk levő különböző hosszúságban visszametszett másodrendű vesszők. A gyenge terhelés túlzott hajtásnövekedést indukál, a túlzott terhelés pedig legyengítheti a töveket.

A termő- és a rajtuk található másodrendű vesszőket tavasszal, az erősebb fagyok után és a rügyfakadás közötti időben metsszük vissza. Ilyenkor jól láthatók az elfagyott vesszőrészek és a gombafertőzések helyei. A termővesszőket ott vágjuk vissza, ahol elérik a másik tő vesszőit, vagy ahol ceruzavastagságnál vékonyabbakká válnak. A másodrendű vesszők közül a talaj felszínétől 60-70 cm-re elhelyezkedőket tőből eltávolítjuk, mert az ezekből fejlődő termő hajtások akadályozzák a művelést, a rajtuk fejlődő gyümölcsök nehezen szedhetők, és könnyen romlanak. A felettük lévő másodrendű vesszők közül a gyengéket, amelyeken fejletlen rügyek vannak, tőből eltávolítjuk, míg a többieket 10-30 cm-ig vágjuk vissza. A fejlettebb másodrendű vesszők közül 1-2 darab hosszabban is meghagyható, ha a terhelés ezt szükségessé teszi, de ezeket is vissza kell metszeni ott, ahol a ceruzavastagságot már nem érik el. A termővesszőket és a hosszabb másodrendű vesszőket is rögzíteni kell a támaszrendszerhez.