Ugrás a tartalomhoz

Integrált gyümölcstermesztés

Soltész Miklós

Mezőgazda Kiadó

15.2. Művelési rendszer és fitotechnika

15.2. Művelési rendszer és fitotechnika

Az integrált meggyültetvények korszerű művelési rendszere a hatékony gépi betakarítást szolgálja, de a megfelelő kézi szüretet is biztosítania kell. Hazánkban erre a kettős célra jelenleg a tölcsér és az Y-korona felel meg legjobban. Ezek a nyitott koronaformák kedvezőbb fényellátást, a termőgallyak kisebb felkopaszodását, a nagyobb produktív termőfelületet, a kiegyenlített gyümölcsméretet, a koncentráltabb érésmenetet, a rendszeresebb terméshozamot, a betegségek kisebb mértékű fellépését, illetve a hatékonyabb védelmet egyaránt elősegítik. Más koronaformák a kizárólag kézi betakarításra tervezett ültetvényben jönnek számításba.

A hazánkban elterjedt rázógépekre tekintettel a tölcsérkoronánál általában 6,5–7,5 m, az Y-koronánál pedig 5,5–6,5 m a sortávolság, a tőtávolság mindkettőnél 4–4,5 m. Az utóbbit úgy kell meghatározni, hogy a fák a teljes kifejlődés után se érjenek össze, mert az összekapaszkodó gallyak rontják a gépi rázás hatásfokát. Nagyobb, de Európában nem elterjedt rázógépek (pl. OMC, FMC-6000) munkájához 8,5–10 × 6–8 sor- és tőtávolságra van szükség.

A gépi rázásra alkalmas két illetve három vázágas nyitott koronákat (tölcsérkorona, Y-korona) megfelelő törzsmagassággal (80–90 cm) és vázágakkal kell nevelni. A vázágakon lévő termőgallyazat ne legyen 110–120 cm-nél közelebb a talajfelszínhez. Az erősen lelógó gallyak akadályozzák a gyűjtőernyők elhelyezését és mozgatását, a rázási enegia csillapítása által csökken a teljesítmény és a rázógépek is károsodhatnak. A tölcsérkorona vázágainak spirális elhelyezése elősegíti a gyökerek sérülésének elkerülését, a közöttük lévő távolság pedig fokozza a korona teherbírását (szélnyomáskor, gépi betakarításnál stb.).

A termőfelület megfelelő magasságba viteléről annak ellenére sem mondhatunk le, hogy a nagyobb törzsmagasság csökkenti a fák produktivitását (Schwope, 1962, Strörtzer és Grossmann, 1980). Felvetődhet a kisebb (40–60 cm-es) törzsmagasság, s a vázágak alacsonyabban való indítása, de a termőgallyazat – az ilyenkor használható ágrázó gép gyűjtőernyőjének elhelyezése érdekében – itt sem kerülhet alacsonyabbra. Ebben az esetben a vázágak csúcsrügyből való továbbnevelése elkerülhetetlen lenne, és tovább is tartana, mint a magasabb törzsű nyitott koronáknál. Ez igen nehéz fitotechnikai feladat, a fákat is nagyobb szélkárnak teszi ki a nevelés során. Az alacsony törzsű nyitott koronáknál az előbbiek miatt a vázágakon lévő termőgallyazatot is minél közelebb kell vinni a talajhoz, ez viszont jelentősen akadályozza a gépi rázást.

A magasabb törzs produktivitáscsökkenés miatti hátrányát részben ellensúlyozhatjuk, ha háromnál több vázágat nem hagyunk, s azokon megfelelő mennyiségű és elhelyezkedésű gallérágakat és termőgallyakat nevelünk.

A három vázágas tölcsérkorona esetében a szétterülő koronájú fajtáknál (pl. Schattenmorelle, Cigánymeggy, Pipacs 1 stb.) a sudarat közvetlenül a harmadik, legfelső vázág nevelése kezdetén el kell távolítani. Az erősebb növekedésű, felfelé törő habitusú fajtáknál (Érdi bőtermő, Csengődi, Pándy-meggy, Újfehértói fürtös, Debreceni bőtermő, Montmorency stb. késleltetett sudáreltávításra kerül sor. Y-koronának is az utóbbi fajták alkalmasabbak. A két vázágnak azonos növekedési esélyt biztosítva megfelelő produktiviású termőfelület alakítható ki, ugyanezt a szétterülő habitusú fajtáknál nehéz elérni. Y-koronát kevésbé célszerű nevelni a széthasadásra hajlamos koronájú fajtáknál (pl. Érdi bőtermő). Mihályffy (1979, 1980, 1982) ennél a koronánál 3–4 éves korban javasolja a sudár eltávolítását. Az Y-korona nevelését részletesen az idézett munkákban találjuk.

Apostol (1994) szerint a Csengődi fái főként fiatal korban felfelé törőek, ekkor az erős metszésre túl erős hajtásnövekedéssel reagálnak. Az idősebb fákon a terméssel gazdagon berakódott gallyak terebélyessé teszik a koronát. A Meteor korai fiatal fái megfelelő elágaztató metszést igényelnek.

A tölcsér- és Y-koronánál sem célszerű a vázágakat hegyes szögben nevelni. Az erre a célra meghagyott hajtásoknak legalább az induló szakasza legyen kedvező (40–45°) szögállású, ezt kitámasztással vagy időben végzett lekötözéssel is elősegíthetjük. Minél hegyesebb szögben indulnak a vázágak, az ágtorok annál kisebb teherbírású, és annál fokozottabb a sérülés veszélye. A helytelen koronanevelés különösen az ágak letörésére hajlamos fajtáknál okozhat súlyos károkat nagy gyümölcsterhelés illetve gépi rázás esetén. Ennek elkerülésére Mihályffy (1979) a következő fitotechnikai műveleteket ajánlja:

  • suhánggal való telepítés,

  • vezérvessző alatti konkurens vessző- ből ne neveljünk vázágat,

  • a vázágak ne egymás felett, hanem a térben arányosan elosztva, egymástól min. 20–30 cm-re kerüljenek,

  • a fák körülkötözése vászon- vagy gumiszalaggal.

A korona habitusa szoros összefüggésben van a fán fejlődő termővesszők típusával és megoszlásával. A hosszú vesszőt nagy arányban nevelő fajták általában szétterülő koronával és lecsüngő gallyrendszerrel rendelkeznek. Ennek alapján a fajtákat a következők szerint csoportosíthatjuk:

  1. a bokrétás termőnyársak és rövid termőnyársak túlsúlya jellemző a fák teljes élettartama alatt: pl. Csengődi, Érdi nagygyümölcsű, Favorit, Kőrösi korai, Maliga emléke, Meteor korai, 2/152, 3/48;

  2. rövid és hosszú termővesszők közel azonos arányban találhatók a különböző korú fákon: pl. Érdi jubileum, Kántorjánosi, Korai pipacsmeggy, Pándy-meggy, Újfehértói fürtös;

  3. a középhosszú és hosszú termővesszők túlsúlya jellemző a fák korától függetlenül: pl. Cigánymeggy-típusok, Elegija, M-209, Schattenmorelle;

  4. a fiatal fákon a rövid termővesszők, idősebb fákon a hosszú termővesszők nagyobb aránya jellemző: pl. Debreceni bőtermő, Érdi bőtermő, Montmo- rency.

A termővesszők típusa és aránya határozza meg a fák ritkító és ifjító metszését. A fák annál erősebb és rendszeresebb metszést igényelnek, minél inkább jellemző rájuk a hosszú termővesszők magas aránya. A c) csoportba tartozó fajták évenkénti rendszeres metszést igényelnek, a b) csoport fajtái kétévenként, az a) csoportba tartozók pedig legalább háromévenként igénylik a termőgallyak egy részének leváltását törzshöz közeli új hatásokra. A d) csoportba tartozó fajták idősebb fáin szintén évenkénti erős metszés szükséges. A túlkötődésre hajlamos fajták (pl. Újfehértói fürtös) a termőgallyak korától függetlenül igényelhetik a termőgallyak erősebb ritkítását, a gyümölcsök elaprósodásának megakadályozása érdekében.

A gallyak termőegyensúlya és a gyümölcsök rázhatósága szempontjából is előnyt jelent a rövid termővesszők, a bokrétás termőnyársak nagy aránya. Főleg az utóbbiak nagy mennyisége kölcsönöz a cseresznyéhez hasonló habitust a koronának. A termőegyensúlyra nézve azonban a rövid termővesszők túlzott mennyisége sem kívánatos, mert a fán kedvezőtlen lesz a levél/gyümölcs arány, és – ha lassabban is – ugyanúgy felkopaszodáshoz vezet, sőt az ilyen gallyakon kevésbé képződik az ifjításnál felhasználható új hajtás, s a teljesen felkopaszodott gallyat tőből el kell távolítani. Ha csak ilyen gallyak vannak a gallérágakon, ezeket egyszerre le sem metszhetjük az egész vázág felkopaszításának veszélye nélkül. A rövid termővesszők akkor lesznek évről évre megfelelő produktivitásúak, ha kisebb arányban, középhosszú termővesszők is rendszeresen találhatók a fán (Blasse és Grittner, 1972; Rasmussen et al, 1983), és ha a hosszú vesszőket a fajtatulajdonságoknak megfelelően visszametszük.

A Meteor korai idősebb (gyűrűs) bokrétás termőnyársakon is jól terem, de rosszul elágazó fája van, ezért a hosszú vesszőket rendszeresen vissza kell metszeni (Apostol, 1990). A Pándy-meggy, az Érdi bőtermő, az Újfehértói fürtös fajtánál a gyűrűs bokrétás termőnyársak kisebb értékűek (Mihályffy, 1978). Az 1 cm hosszú, erőteljes bokrétás termőnyárs a legértékesebb, mert kellő számú virágrügyet tartalmaz, és a fejlődő gyümölcsök asszimilátumellátásához a levél/gyümölcs arány biztosított (Feucht, 1970). A Cigánymeggy-fák virágrügyei a hosszú vesszők felső régiójában képződnek, ezért a túlzott mértékű visszametszés elősegíti ugyan az elágazást, de csökkentheti az évi termést.

A meggy nagyon jól tűri az erős metszést, regenerálódóképessége megfelelő (Blasse, 1987). Ne késlekedjünk az ifjító metszéssel, időben akadályozuk meg, hogy a hosszú termővesszők sorozatos felkopaszodása révén „ostorok” képződjenek (15.1. ábra.) De túl korán sem célszerű megkezdeni a termőgallyak visszametszését, mert ennek vegetatív túlsúlyban még erősebb hajtásnövekedés is lehet a következménye. Legyünk tekintettel arra is, hogy a hosszú „ostorok” végéről a legfejlettebb virágrügyeket vagyunk kénytelenek eltávolítani. Ezt minél később végezzük el, annál nagyobb lesz a különbség a korona köpenyrészén és a belsejében lévő virágrügyek fejlettsége, funkcionális értéke között. Ezért az idős fák erős ifjítómetszését követően nagy figyelmet kell fordítani a korona belső részében hagyott rügyek nitrogénellátottságára a megfelelő virágképződés érdekében (Matzner, 1971), a belső koronarészek megfelelő fényellátottsága pedig a nagyobb elágazások megritkítását is szükségessé teszi. A termőgallyak ifjítását és a fa ritkítását lehetőleg ne ugyanabban az évben végezzük (Mihályffy, 1978).

15-1. ábra - A Schattenmorelle meggyfajta termőgallyainak felkopaszodása és ifjítása (Blasse, 1987 nyomán)

A Schattenmorelle meggyfajta termőgallyainak felkopaszodása és ifjítása (Blasse, 1987 nyomán)


A termőkaros orsó kevésbé alkalmas a meggy számára. A rövid vesszőn termő fajták részben megfelelnek, de ezeknél is akadályozó tényező a központi tengely megfelelő dominanciájának hiánya. Ez a dominancia az orsófák nevelésének feltétele. A kézi szüretre tervezett sövények nevelését Mihályffy (1969, 1970, 1978, 1982) munkáiban tanulmányozhatjuk.

Itt említünk meg néhány vegyszeres fitotechnikai beavatkozást is. A gibberellinre több vonatkozásban is gondolhatunk. A virágzás után 3 héttel kijuttatott Ga3-nak szerepe lehet az „ostorképződés” mérséklésében. A parthenokarp úton nyert termésnek jóval kisebb az áruértéke, de kedvezőtlen virágzási (termékenyülésű) évben a gibberellinnel mérsékelhetjük a terméskiesést (Schwabe és Mills 1981). Bubán (1991) a Phyl-set nevű készítmény sikeres alkalmazásáról számolt be a Pándy-meggy, a Meteor korai, az Újfehértói fürtös és a Cigánymeggy fajtánál. A sikeres kezeléseknek sok feltétele van (fejlett virágrügyek, a moníliafertőzés elkerülése stb.). A gibberellin hatását fokozzák az auxinok, legjobban a NES (Yuda cit. Bukovac et al., 1985). Hazánkban a Pándy-meggy parthenokarp terméskötődésének gibberellin általi indukcióját a 2,4–D segítette, de csak akkor, ha nem voltak meg a szabályos terméskötődés feltételei (Zatykó, 1969). A gibberellin érvényesülését fokozó 2,4,5-TP mellékhatásként a virágképződés csökkentését figyelték meg (Rejman, 1968). Bubán et al. (1978) a két hatóanyag kombinációjával sikeresen fokozta a Pándy-meggy terméskötődését. Megjegyezzük, hogy hazánkban jelenleg nem engedélyezett a 2,4,5-TP használata.

A meggynél nem végzünk termésritkítást. A gyümölcsök számát és nagyságát közvetlenül csak metszéssel, közvetve pedig agrotechnikai beavatkozásokkal tudjuk befolyásolni. Az Érdi bőtermő túlkötődésének elmaradása előnnyel jár, ezt eddig még nem tisztázott önszabályozó terméshullás segíti elő. Apostol (1994) megfigyelte, hogy ez a fajta borsónagyságú állapotban „ledobja” a feleslegesen kötődött terméseit.