Ugrás a tartalomhoz

Integrált gyümölcstermesztés

Soltész Miklós

Mezőgazda Kiadó

6.7. A kedvezőtlen meteorológiai hatások mérséklése

6.7. A kedvezőtlen meteorológiai hatások mérséklése

6.7.1. A levegő anyagai

A szervestrágyázás talajszerkezetet javító és tápanyagpótló szerepe mellett a növények CO2-táplálásában is szerepet játszik. A szerves anyagok bomlása következtében a talaj menti légrétegek CO2-koncentrációja elérheti a 0,20–0,25 térfogatszázalékot is. Magas hőmérsékleten és bőséges fényellátás mellett a magas CO2-tartalom fokozza az asszimiláció intenzitását (Szuróczki, 1974).

A termőhely helyes megválasztásával, a légmozgások figyelembevételével tudunk csak védekezni a levegőben szállított szennyezőanyagok ellen. Az ipari üzemekből származó S- és Cl-tartalmú anyagok a növényeken perzselést, csökkent és torz növekedést okoznak. A nehézfémek feldúsulásával fogyasztásra alkalmatlanná válik a gyümölcs.

6.7.2. Napsugárzás

Hazánkban a napsütéses órák száma és a besugárzás energiahozama elegendő, de nem optimális a fényigényes gyümölcsfajok termesztéséhez. A dél-európai gyümölcstermesztő országokban a hosszabb és intenzívebb napsugárzás nagyobb termésátlagok elérését teszi lehetővé.

A gyümölcstermő növények fényigényének csökkenő sorrendje Kramer et. al. (1966) szerint a következő: dió, cseresznye, kajszi, téli körte, őszibarack, téli alma, kései szilva, nyári körte, nyári alma, korai szilva, meggy, ribiszke, köszméte. A felsorolásból kimaradt birs, mandula és szeder is fényigényes, a málna fényigénye kisebb.

A fényellátás sokrétűen hat a termesztés gazdaságosságára. A virágrügyek differenciálódása csak a fénynek kitett helyeken folyik zavartalanul. Az árnyékban növekvő termőrészek vékonyabbak, beérésük lassú, és fagyérzékenységük is fokozott. A gyümölcs fejlődését, színeződését és beltartalmi anyagainak kialakulását szintén a jó fényellátás segíti.

A fényellátás javításának lehetőségei közé tartozik a termőhely (déli lejtők),, a sorirány, a térállás és a koronaforma megválasztása valamint a technológiai műveletek (pl. zöldmetszés, vegyszeres növekedésmérséklés) elvégzése.

Telepítés tervezésénél általában az É–D sorirány javasolt, így ugyanis a sorok keleti és nyugati oldalára is hasonló mértékű sugárzás jut. Ebben az esetben a fák fényellátását a tőtávolság növelésével, K–Ny-i sorirány esetén a sortávolság növelésével javíthatjuk.

A gyümölcstermesztés intenzitásának fokozásával egyre nagyobb szerep jut a kisméretű fáknak. Hazai viszonyok között a 2 méternél nem nagyobb átmérőjű koronáknak a belsejében is megfelelő a fény intenzitása. A tőszám növekedésével együtt növekszik az állománysűrűség, vagyis a gyümölcsös növényekkel borított részének aránya. Ezáltal a területre jutó fény hasznosítása és egy bizonyos határig a termésmennyiség is növekszik. Fényellátás szempontjából kedvezőbbek az egysoros ültetési rendszerek.

Igen jó fényhasznosítást biztosítanak a ferde koronafelületek. Ilyen a Tatura-féle V alakú sátorkorona és a ferde karcsú orsókból kialakított sövények felülete is.

Amennyiben a termőfal magassága nem haladja meg a művelőút szélességének 1,5–2-szeresét, akkor a korona alsó részén is jó a megvilágítottság és a gyümölcs érésében és minőségében sincs nagy különbség az egyes koronarészek között.

Még a kisméretű koronák esetén is javítható a fényellátás a rendszeres ritkító metszéssel. A termés fejlődését különösen kedvezően befolyásolja az érést legalább egy hónappal megelőző zöldmetszés, amellyel a sűrűsítő, egymással konkuráló és túl erős növekedésű hajtásokat távolítjuk el. A gyümölcsök színeződése különösen a kései érésű alma- és őszibarackfajtáknál javítható ezzel a módszerrel. Néhány kertben még ma is eltávolítják az őszibarackfákon a gyümölcsöket árnyékoló leveleket.

A korona kevésbé jól megvilágított alsó részeinek fényellátásában a talajról visszaverődő fénynek is van szerepe. Japánban földre terített alufóliával növelik a fényvisszaverődés mértékét.

A túl erős napsugárzás káros hatásai közé tartozik ugyanakkor a gyümölcsök perzselődése (Golden Delicious), napégése (Elstar), egyes szilva- (Althann ringló) és kajszifajták mag körüli barnulása. E káros hatásokat a megfelelő termőhely- és fajtamegválasztással megelőzhetjük.

6.7.3. Hőmérséklet

A gyümölcstermő növények életfolyamatai csak bizonyos hőmérsékleti határok között zavartalanok. Az optimálistól való mind pozitív, mind negatív irányú eltérés a termésmennyiség és -minőség csökkenését eredményezi. Magyarország gyümölcstermesztésében elsősorban a téli és tavaszi lehűlések okozzák a legnagyobb károkat, de a túl magas hőmérséklet negatív hatása is megfigyelhető.

A rügydifferenciálódás idején a túlzott felmelegedések – különösen szárazsággal párosulva – a virágkezdemények hiányos kialakulását eredményezik. A nem teljes értékű virágok terméskötődése kisebb.

A növényi részek hidegtűrésének kialakulása hosszú folyamat eredménye. Mélynyugalmi állapotban a hazánkban termesztett fontosabb gyümölcsfajok rügyei és föld feletti fás részei csak -20 °C alatt károsodnak jelentős mértékben. A mélynyugalmi állapot megszűnését követő biológiai nullapont feletti felmelegedések az életfolyamatok felgyorsulását eredményezik. Hazánkban gyakoriak a januári és februári 1-2 hetes melegebb periódusok, amelyek során a növényi részek rohamosan elveszítik hidegtűrő képességüket. A vegetáció később indul meg, és így kisebb az elfagyás veszélye az északi–északnyugati lejtőkön és a nagy hidegigényű fajták esetében.

A virágzáskori magas hőmérséklet hatására túl gyorsan megy végbe a virágzás, gyorsan kiszóródik a pollen, és a bibeszekrétum felszáradása következtében rosszabbul tapadnak meg a pollenszemek. A rövid virágzástartam alatt a méhek kevesebb virágot tudnak meglátogatni és ritkábban. Összességében csökken a megporzás és a termékenyülés esélye.

A túl magas hőmérséklet sietteti a gyümölcsök érését, kisebb méretű és gyengébb minőségű, kevésbé tetszetősen színezett gyümölcs fejlődik. Az egyszerre nagy mennyiségben érő gyümölcsök szürete pedig munkacsúcsot jelent.

A hőmérséklet növekedése egy határon (30–35 °C) túl nem növeli, hanem csökkenti az asszimiláció hatékonyságát, és fokozza a disszimiláció mértékét. A megfelelő sűrűségű lombozat kedvező mikroklíma kialakulását eredményezi a korona belső részén. A mikroszórófejeken keresztül a lombra permetezett víz hőmérséklet-csökkentő hatása is kedvező.

A gyümölcsfajok északi elterjedését (az északi féltekén) elsősorban a téli lehűlések korlátozzák. Magyarország gyümölcstermesztésében a téli fagykárok jelentik a legnagyobb kockázatot.

A jó kondíciójú, mélynyugalmi állapotban lévő növényi részek jól tűrik a lehűléseket. Ebben az időszakban a szövetek ellenállósága a következő sorrendben csökken: kambium, háncs, faszövet, bélszövet. A gyökerekben ezzel ellentétes az ellenállósági sorrend (Childers, 1983).

A jó kondíció megfelelő víz- és tápanyagellátással, helyes növényvédelemmel, rendszeres metszéssel és a túlterhelés megelőzésével tartható fenn. A később (de nem túl későn) differenciálódott és ezért fejletlenebb virágrügyek jobban tűrik a lehűléseket, mint a növekedésüket korán lezáró, rövid termőrészeken kialakultak. A másodrendű elágazásokon elhelyezkedő rügyek általában kevésbé károsodnak, mint az elsőrendű elágazásokon található fejlettebbek.

Hazánkban a téli lehűlések során kisebb-nagyobb mértékben minden évben károsodnak a föld feletti részek. A korai (októberi–novemberi) lehűlések hatására a be nem érett, illetve a még nem akklimatizálódott részek (vesszővégek) fagynak vissza. A szűk ágtorkokban a rossz tápanyagellátás következtében lassú a szövetek beérése, ezért gyakori a szövetek elfagyása és az ezt követő rákosodás, különösen a csonthéjas fajoknál.

A virágkezdemények és virágok fagytűrő képességét fajonként a 6.29. táblázatban foglaltuk össze. Jelentős mértékű virágrügypusztulás Magyarországon a mandula, a kajszi- és az őszibarack esetében fordul elő. A cseresznye-, meggy- és szilvafajoknál csak egyes termőhelyeken és néhány érzékeny fajtánál okoz terméskiesést a virágrügyek pusztulása. Az almatermésűek esetében leggyakrabban a bél és a faszövetek és a bélbarnulása tapasztalható.

6-29. táblázat - A virágkezdemények illetve virágok 50%-ának károsodását okozó hőmérséklet (°C)

Faj

Mélynyugalom

Kényszernyugalom

Fenológiai állapot

szirombimbó

virágzás

kezdete

fővirágzás

virágzás

vége

rügyfakadás

virágkezdemények látszanak

sziromlevelek látszanak

Alma

–15,1

–6,1

–4,4

–3,4

–3,3

–3,7

–2,7

Körte

–25—30

–14,5

–93

–73

–4,6

–4,8

–3,6

–3,2

Cseresznye

–25

–20

–143

–4,3

–3,6

–3,4

–3,2

–2,7

Európai szilva

–25—30

–20—25

–14,8

–8,9

–6,1

–6,4

–4,5

–33

Kajszi

–22—24

–15—20

–10—15

–10,5

–7,4 (piros bimbó)

–6,7

–4,5

–3,6

Őszibarack

–20—25

–15—20

–14,4

–11,7

–6,1

–4,3

–3,7

–3,2


Forrás: Proebsting és Mills (1978) Nyutó és Simányi (1981) Szabó és Nyéki (1991) Göndörné (1993)

A szállító edénynyalábok károsodása Zatykó (1986) megfigyelései szerint igen sokrétűen hat a terméshozásra. A gyenge tápanyagellátás erősíti a tavaszi fagyok hatását, csökken a terméskötődés mértéke, romlik a termés minősége és tárolhatósága. A szállítószövetek regenerálódása jobb, ha nagyobb a fakadó rügyek fajlagos mennyisége, és minél nagyobb az egyes rügyek fakadási erélye. Segíti a regenerálódást és terméstöbbletet eredményez a Frigocur nevű készítmény is.

A fás részek visszafagyása leggyakrabban az érzékeny csonthéjas fajoknál (kajszi, őszibarack) fordul elő. -20 °C-nál nagyobb lehűlések hatására a málna- és a szedertermővesszők teljes hosszúságukban elpusztulhatnak.

A napsütéses téli napokon a törzs és a vázágak nappali erőteljes felmelegedése és éjszakai gyors lehűlése a szövetek roncsolódását, egyes esetekben a kéreg felrepedését okozza. Ez a tünet elsősorban a fa délnyugati oldalán jelentős. A fagysérüléseken keresztül kórokozók fertőzik a növényt. Ennek megelőzésére a törzsek meszelése javasolható. A sérült kérget sebkezelni, illetve pántolni kell.

A fagykárok megelőzésében legfontosabb a helyes termőhely megválasztása, de nem elhanyagolható a fajta és a technológia szerepe sem. A különböző termőhelyek és fajták közötti nagy különbség több szerző szerint igen szembetűnő (Soltész, 1988; Nyujtó, 1988; Szabó és Nyéki, 1991; Szabó, 1992).

A mélynyugalmi állapot végétől a terméskötődésig csökken a virágrészek fagytűrő képessége. A korábban virágzó fajok (pl. mandula, kajszi) fejlettebb virágrügyei és virágai is gyakrabban károsodnak a tavaszi fagyoktól, mint a későn virágzó fajokéi (pl. körte, alma). Fajon belül már nem egyértelmű az összefüggés a virágzás ideje és a fagykárosodás (Layne, 1967) mértéke között. Magyarországon jóval kisebb a különbség az azonos fajhoz tartozó fajták virágzási ideje között, mint a melegebb éghajlatú országokban. A 0 °C alatti lehűlés bekövetkezésének valószínűsége szinte azonos valamennyi fajtánál. Tehát fajon belül nem a virágzás időpontja határozza meg a fagykárosodás mértékét, hanem a virágok fejlettségi állapota a lehűlés idején. A virágok legérzékenyebb állapota a teljes nyílás és közvetlenül a terméskötődést követő szakasz. Ilyenkor -0,5 °C is elegendő valamennyi gyümölcsfaj magkezdeményeinek károsodásához.

A fagyérzékeny fajok telepítésénél nem lehet eléggé hangsúlyozni a termőhely-kiválasztás szerepét. Kedvezőtlen termőhelyen a gyakori fagyok következtében a sokévi átlagot tekintve is sokkal kevesebb termés érhető el, mint a termésbiztonság szempontjából kedvezőbb domboldalakon.

A termőhely termésbiztonságot nyújtó szerepe nem helyettesíthető agrotechnikai eljárásokkal, de számos fagykárosodást csökkentő módszer ismert.

Rendszeresen bő termést csak jó kondícióban lévő fáktól várhatunk. A művelés során arra kell törekednünk, hogy a fák tápanyagellátása harmonikus legyen. A fagytűrés fokozása szempontjából különösen fontos a megfelelő káliumszint biztosítása. Az öntözött és optimálisan terhelt fák jól felkészültek a télre, kevésbé hajlamosak rendszertelen terméshozásra, mint az öntözetlen körülmények között növők.

A kényszernyugalmi állapotban és virágzáskor bekövetkező fagykár esélyeit a virágrügyek fejlődésének lassításával csökkenthetjük. Az északkeleti lejtőkön álló fák fenológiai stádiumai későbben következnek be, mint déli fekvésben. Márciusban és áprilisban a talaj vagy a növények öntözése 10 nappal is késleltetheti a virágzást. Hasonló hatású a lombozat őszi Ethereles permetezése is (Bubán és Turi, 1985), de ennek gyakorlati alkalmazhatósága nem tisztázott.

Fagyveszélyes helyen álló termő ültetvényben fel kell készülni a bimbók és virágok megvédésére. Figyelembe kell venni, hogy a talaj gyom-, illetve fűborítottsága növeli, a nedves talaj csökkenti az éjszakai lehűlés és a fagykár mértékét. A kisugárzási fagy elleni védelem régen alkalmazott módja, a füstölés kevésbé hatásos, a kihelyezett kályhákból történő fűtés ma már szinte megoldhatatlan. Virágzás idején védelmet nyújtó és kivitelezhető fagyvédelmi módszer a fák folyamatos öntözése a kritikus hőmérséklet alatti lehűlések esetén. Ez a fák fölötti esőztető vagy a koronaszintben elhelyezett mikroszórófejes öntözéssel oldható meg. Az öntözés kisebb méretű fák esetében még hatásosabb.

Hazai kajszisokban eredményesen működtettek szélgépet, amely 3-4 ha megvédésére képes a talajhoz közeli, hideg és a felsőbb légrétegek (10 m) melegebb levegőjének összekeverésével.

Az elsűrűsödött ültetvényekben illetve fákon, az árnyékban fejlődő termőrészek kevesebb és kevésbé ellenálló rügyeket nevelnek, ezek a tavaszi és téli lehűlésektől jelentősen károsodhatnak. A megfelelő térállás megválasztásával és rendszeres ritkító metszéssel biztosítható a fák jó fényellátása.

Az alföldi kajszisok gazdái a fák nagy méretét (5-6 m magasság) gyakran a fagykárra hivatkozva indokolják. A fák felső részén ugyanis még az erős lehűléseket követően is fejlődnek gyümölcsök. Házikertekben ez elfogadható, de árutermelő ültetvényben nem szabad erre a gazdaságtalanul betakarítható termésre alapozni.

A rügyek károsodásának mértékét az ültetvény különböző részein elhelyezkedő fák alsó és felső koronaszintjéből begyűjtött jellemző termőrészeken kell vizsgálni. Legegyszerűbben a vízbe állított gallyak kivirágoztatásával állapíthatjuk meg a lehűlés hatását. A károsodott rügyeket kettévágva, szabad szemmel is látható a virágkezdemény barnulása.

Ha az elhalás mértéke nem haladja meg a 30–40%-ot, akkor ez jó virágsűrűség mellett a terméshozást nem befolyásolja. 50%-nál nagyobb károsodás esetén gyengébb ritkító metszést alkalmazzunk. A virágrügyek akár 70–80%-ának elfagyása sem jelent még teljes terméskiesést. A termékenyülést és a terméskezdemények fejlődését segítő időjárás esetén még ilyenkor is elérhető egy jó közepes termés (Szabó és Nyéki, 1991).

Hazánkban a hosszú vesszők nagy arányban csak a fiatal vagy megifjított fákon találhatók. Egyes években fontos szerepük lehet a termésbiztonságban. A hosszú vesszőkön lévő rügyek kevésbé fejlettek, mint a növekedést korábban befejező rövid termővesszőkön lévők. Ebből következően a virágok nyílása is 1–3 nappal késik. Előfordul, hogy éppen ezek a későn nyíló virágok menekülnek meg a virágzás kezdetén bekövetkező lehűléstől, ezért nem elhanyagolható szerepet játszanak más fajták folyamatos pollenellátásában is.

Az április végi, május eleji fagyok károsítják a dió csúcsi hajtásait. Jóval kisebb mértékű a terméskiesés a későn fakadó (pl. A–117) és az oldalrügyön is termő (Pedro) fajtáknál. A júniusi és júliusi hűvös időjárás rendellenesen vékony és hiányos héjú (cinegés) diótermést eredményez.

A rügydifferenciálódás idejének alacsony hőmérséklete és a kevesebb napfény csak kevesebb és gyengébb minőségű virágrügy kialakulását teszi lehetővé.

6.7.4. Szél és csapadék

Az enyhe légmozgás kedvező a gyümölcsösökben. Szerepe a levegő anyagainak összekeverése és a megporzás elősegítése. Az erős szél akadályozza a megporzó rovarok munkáját, károsítja a lombozatot és a gyümölcsöket, fokozza a párolgást.

A kedvezőtlen hatásokat szélvédő erdősávok telepítésével gyengíthetjük. A szélverésre érzékeny fajoknál (pl. körte) merev szerkezetű korona kialakítása, illetve a fa támrendszer melletti nevelése és a termőgallyak lekötözése javasolható.

A túl sok csapadék a meredek hegyoldalakon a talajerózió, a vízállásos területeken pedig a talajlevegő kiszorításával, a gyökérfulladás által okoz károkat.

A víz hiánya csökkenti a vegetatív és a generatív teljesítményt, kritikus esetben a levelek száradását, idő előtti lehullását, sőt gyümölcshullást is okoz.

Különösen fontos a növények jó vízellátása a vízigényes periódusokban. Ezek a következők: az intenzív hajtás- és terméskezdemény-növekedés (május), a rügydifferenciálódás időpontja, és az érés előtti gyümölcsnövekedés. Az évi 500–600 mm csapadék mellett a gyümölcstermő növények fiatalkori növekedése nem megfelelő, termőre fordulásuk lassú és termőkorban csak közepes termésmennyiség és -minőség elérésére képesek. A hazai gyümölcstermesztés fejlesztésének, az intenzitás fokozásának és a gazdaságos termesztésnek alapfeltétele az öntözés.

Az ónos eső jégkéreggel vonja be a fák ágrendszerét. A rügyek több napos zártsága a légzés során felszabaduló szén-dioxid dúsulását, a rügyek pusztulását okozhatja. Az ágrendszer óvatos ütögetésével a jégbevonat könnyen eltávolítható.

Egyes termőhelyeken gyakran számíthatunk jégesőre. Ez a legnagyobb károkat a nagy gyümölcsű, későn érő fajok és fajták termésében okozza. A károsodott gyümölcs csökkent értékű, monília- vagy más gombafertőzésre hajlamos. A gyümölcsön kívül sérül a növény lombozata és ágrendszere is. Leghatékonyabb megoldásként itt is a megfelelő termőhelyre telepítés javasolható. A Nyugat-Európában bevált és elterjedt jégvédő hálós védekezés nálunk kevéssé ismert, ennek alkalmazási feltételeit tisztáznunk kell.

A jégverést követően monília elleni permetezést célszerű beiktatni. Kisebb mértékű károsodás esetén távolítsuk el a fákról a sérült (csökkent értékű) gyümölcsöket. Az ágelhalásra hajlamos fajoknál (kajszi, őszibarack, japánszilva) az ágrendszer sérülésein keresztül történő fertőzést permetezéssel és sebkezeléssel gátolhatjuk. A teherbíró ágrendszer kinevelése érdekében – súlyos károsodást követően – szükség lehet a vázágak és termőgallyak részleges felújítására is.