Ugrás a tartalomhoz

Integrált gyümölcstermesztés

Soltész Miklós

Mezőgazda Kiadó

5. fejezet - 4. Ültetvények fajtatársítása

5. fejezet - 4. Ültetvények fajtatársítása

4.1. Virágzásfenológiai sajátosságok

4.1.1. Fenológiai ismeretek

A biológiai ciklus során lezajló élettani folyamatokat külsőleg is látható változások kísérik, ezek a fenológiai jelenségek. Az endogén folyamatokhoz kapcsolódó fenológiai jelenségek szabályos rendben követik egymást. A legfontosabb fenológiai szakaszok a következők:

  • fiziológiai (téli) mélynyugalom,

  • téli kényszernyugalom,

  • a rügyfakadástól a virágzásig terjedő időszak,

  • virágzás,

  • a virágzás végétől a lombhullásig tartó időszak (ez a legösszetettebb, mert többféle, egymás utáni és/vagy párhuzamos fenológiai jelenségnek és élettani folyamatnak van meghatározó szerepe: terméshullás, hajtásnövekedés, virágrügyképzés, gyümölcsnövekedés és -fejlődés).

Az egyes fenofázisok kezdetének és időtartamának ismerete elősegíti:

  • a megfelelő nyugalmi idővel rendelkező fajták kiválasztását,

  • a kései fakadású és virágzási idejű fajták telepítését,

  • az optimális termőhely kijelölését,

  • a fagykár és más kedvezőtlen meteorológiai hatások elleni védekezést,

  • megfelelően együttvirágzó fajtakombinációk kidolgozását,

  • a rovarmegporzás tervezését, szabályozását,

  • a kórokozók és kártevők elleni védekezés pontos időzítését, illetve a fertőzési idő és az érzékeny fenofázis találkozásának elkerülését,

  • a termesztési beavatkozások (növekedésszabályozás, termésritkítás, hajtáslekötözés, metszés, öntözés, trágyázás stb.) optimális időpontjának kijelölését,

  • a szüret időpontjának becslését, illetve pontos meghatározását.

A továbbiakban a főbb fenológiai szakaszokat tekintjük át, elsősorban a virágzási idővel összefüggésben.

A téli (fiziológiai) mélynyugalom elengedhetetlen feltétele a szabályos virágzásnak és terméskötődésnek. A mélynyugalom befejeződéséhez megfelelő hideghatás szükséges. A hidegigény legjobban 0 és 7 °C közötti hőmérsékleten elégül ki (Chandler et al., 1937, cit. Faust, 1989). A szükséges hideghatás elmaradása a virágzás késéséhez, a virágrügyek pergéséhez, a rendellenes virágok arányának növekedéséhez, a fajták együttvirágzási mértékének megváltozásához, a terméskötődés mérséklődéséhez valamint a gyümölcsfák heterogenitásához vezethet. A ide vonatkozó részletes szakirodalmi ismeretek másutt megtalálhatók (Soltész, 1996). A fajok hidegigénye jelentősen eltér egymástól, és szoros korrelációban van a mélynyugalom hosszával, a növények télállóságával. A mélynyugalom befejeződéséhez szükséges hidegigény (+ 7°C alatti hőmérséklet összes időtartama órában) határértékei szakirodalmi források alapján (Soltész, 1996);

Alma

200–2000

Körte

800–1500

Birs

50– 400

Cseresznye

500–1700

Meggy

600–1700

Kajszi

250– 900

Szilva

500–1700

Őszibarack

200–1000

A hidegigény teljesülését a földrajzi helyzet alapvetően befolyásolja. Kronenberg (1979) az almánál Európát teljes körűen reprezentáló 119 termőhely adatai alapján megállapította, hogy a +7 °C alatti 1000 óra teljesülése november 17. és március 12. között várható. Hazánkban ez az időszak január 10–22. közé esik (Soltész, 1992). Figyelemre méltó összefüggés, hogy a hidegigényt leghamarabb kielégítő termőhelyeken (Észak-Európában) fokozottan hosszú a kényszernyugalom és igen késői a virágzáskezdet. Vagyis a mélynyugalom befejeződésének naptári ideje nincs összefüggésben a virágzási idővel, ugyanakkor szoros korreláció mutatható ki a fajoknál és fajtáknál a mélynyugalom befejeződésének relatív sorrendje és a virágzáskezdet relatív sorrendje között (Soltész, 1992).

Téli mélynyugalomban erősen csökken a növények aktivitása. Így képesek csak átvészelni az erős lehűlést, ilyenkor a leginkább hidegtűrőek. A fiziológiai mélynyugalmat a kényszernyugalom követi, ekkor a növényi részek fejlődésének megindulását, illetve felgyorsulását a kedvezőtlen környezeti viszonyok akadályozzák meg. Hazánkban a termésbiztonság szempontjából azok a fajták felelnek meg jobban, amelyeknek a nyugalmi ideje igen hosszú és a rügyfakadás későn kezdődik. A nyugalmi időn belül kedvező, ha a fiziológiai nyugalom hosszabb és a kényszernyugalom a lehető legrövidebb. A hőmérséklet-ingadozások miatt ez fontosabb követelmény, mint a folyamatosan és tartósan hidegebb telű országokban.

A rügyfakadás és a virágzás ideje között a legtöbb gyümölcsfajnál szoros összefüggést mutattak ki (Soltész, 1996), ezért itt csak néhány kivételt említünk meg. Vondracek (1972) a meggynél nem talált összefüggést a két fenofázis között. A szedernél a rügyfakadás és a virágzás között lazább a kapcsolat, mint a virágzás és a gyümölcsérés között (Terettaz, 1978). Plancher és Dardrechter (1983) a fekete ribiszke kontinentális fajtáinál összefüggést mutatott ki a rügyfakadás és a virágzás között, de az atlanti fajtáknál nem. A diónál a rügyfakadás kezdete nincs összefüggésben azzal, hogy a fajták mennyire képesek nővirágot hozni a hajtások oldalhelyzetű rügyeiben (Bellini, 1980).

A virágzási és gyümölcsérési idő összefüggése ehelyütt nem olyan szempontból vetődik fel, hogy a virágzási idő ismerete adott évben felhasználható a szüreti időpont becsléséhez, hanem fordítva: a fajtáknál általában korábban tisztázható az érési idő, mint fajtatulajdonság mennyire van összhangban a virágzási idővel. Az esetek igen nagy többségében még laza genetikai kapcsolatot sem mutattak ki a két fenofázis között. A fajták relatív virágzási idejére, virágzási időcsoportjára vonatkozóan nem ad biztos támpontot a relatív gyümölcsérési idő ismerete (Soltész, 1996).

4.1.2. A gyümölcsfajok virágzási ideje

A virágnyílás a mogyorónál kezdődik, és ezt követően őszig nincs olyan időszak, amikor ne találkoznánk valamilyen virágzó gyümölcsfajjal. Hazánkban az egyes fajok virágzása a következő sorrend szerint várható (Soltész, 1996):

  1. igen korai virágzású: mogyoró;

  2. korai virágzású: húsos som, mandula, japánszilva, köszméte, kajszi;

  3. középkorai virágzású: cseresznye, piros ribiszke, riszméte, fekete ribiszke, őszibarack, európai szilva, meggy, nashi;

  4. középkésőn virágzó: körte, fekete berkenye, szamóca, alma;

  5. későn virágzó: fekete bodza, dió, homoktövis, áfonya, birs, naspolya, málna;

  6. igen későn virágzó: rózsa, szeder, gesztenye.

Néhány kivételtől eltekintve, általános érvényű összefüggés, hogy a virágrügygyel rendelkező gyümölcsfajok virágzási ideje korábbi, a vegyes rügyben fejlődő virág(zat)ok nyílása később várható.

A virágzási idő a gyümölcsfajok genetikai sajátossága. Adott helyen a virágnyílás kezdete és a virágzási időszak hossza, valamint a fajok virágzási sorrendje az ökológiai tényezőkön kívül attól is függ, mennyi és milyen virágzási idejű fajtával történik az összehasonlítás.

A 4.1. ábrán mutatjuk be, hogy egy adott helyen több évtized során mennyire változik az alma virágzási időszaka, azonos fajtaösszetétel esetén. Más fajokra is érvényes, hogy a korai virágzású években nő a virágzási időszak hossza.

4-1. ábra - Az alma virágzási időszaka 1973-1992 között (Helvécia, OMMI, Soltész, 1992)

Az alma virágzási időszaka 1973-1992 között (Helvécia, OMMI, Soltész, 1992)


A mogyoró és a húsos som lombfakadás előtt virágzik, a homoktövis azzal egy időben. Az őszibaracknál és a kajszinál az előbbi két formán kívül a lombfakadás utáni virágnyílásra is van példa.

Néhány későbbi virágzású gyümölcsfajra – évjárattól függetlenül – jellemző az elhúzódó virágzás, ilyen pl. a magas bokrú áfonya, a rózsa, a szamóca, a málna, a szeder és a bodza.

A fajták várható virágzási idejére jól következtethetünk, ha ismerjük a származást (faj, fajhibrid, ökotípus). A ribiszkénél, szilvánál, körténél és a kajszinál erre fokozott figyelmet kell fordítani.

4.1.3. A fajták virágzásfenológiai törvényszerűségei

A virágzás fenofázisai: a virágzás kezdete, a fővirágzás és a virágzás vége. Legnagyobb pontossággal a virágzás kezdetét lehet megfigyelni. Ez fejezi ki legjobban a fajták virágzási ideje közötti genetikai különbségeket. A szakirodalomban szereplő adatokat mégis nagyon nehéz összevetni, mert igen eltérő az a kinyílt virágmennyiség, amelytől a virágzás kezdetét számítják. Ez az érték gyümölcsfajok és szerzők szerint 1–25% között változik (Soltész, 1996). Valamennyi fajnál legcélravezetőbb a virágzás kezdetének azt a napot tekinteni, amikor az első virág szabályosan kinyílt, s a nyílás a következő napokban folytatódik (Soltész, 1992). Az a helyes, ha az első naptól kezdve ismerjük a kinyílt virágok arányát. Csak az adatok felhasználása (együttvirágzás meghatározása, virágzásmenet jellemzése, méhcsaládok kiszállítása stb.) döntheti el, hogy az adott célhoz igazodva ,,gyakorlatilag” mit tekintünk virágzáskezdetnek.

A virágzáskezdetben ugyanazon a helyen évek szerint is igen nagy eltérések lehetnek. A virágzási információknál ezért sohasem a naptári időpontokat vesszük figyelembe a fajták társításakor, hanem a fajták relatív virágzási idejét, illetve a legnagyobb valószínűséggel várható sorrendjét. A relatív virágzási sorrend teljes stabilitására sem számíthatunk a virágzási időt befolyásoló tényezők miatt, de így mégis kisebb a virágzási idővel kapcsolatos információk felhasználásának kockázata. Nagyon fontos követelmény, hogy összehasonlító fajtának lehetőleg mindenütt ugyanazt a – stabil virágzási idejű – fajtát használják.

A fővirágzás időpontjában a legnagyobb a kinyílt virágok aránya, ennek tartama általában nem több egy napnál. A fővirágzási időszak azt jelenti, hogy egy megállapított határérték (általában 50%) felett található a kinyílt virágok aránya, így ennek hossza több nap is lehet. A fajták relatív fővirágzási ideje labilisabb, mint a relatív virágzáskezdet. A fajták összevetését az is nehezíti, hogy fajok, de a szerzők szerint is igen nagy eltérés van a fővirágzási időszakot kifejező virágzási arányban például:

  • alma, körte: 25–80%,

  • cseresznye, meggy: 25–90%,

  • szilva: 30–80%.

Virágzási időtartamnak az első virágok kinyílásától az utolsó virágok elnyílásáig tartó időszakot nevezzük. Sajnos a virágzás vége, a fenofázis értelmezése sem egységes a szakirodalomban (Soltész, 1996), de a gyakorlatban sem, és ez a növényvédelem tervezésénél súlyos következményekkel járhat.

A telepítésre tervezett fajtakombinációk együttvirágzásának megállapítására széleskörűen elterjedt a fajták virágzási időcsoportokba sorolása. A szükséges virágzási időcsoportok számát a termőhely ökológiai adottságai is befolyásolják. Minél hűvösebb a termőhely éghajlata, annál kevesebb virágzási csoport kialakítását tartják indokoltnak. A virágzási időcsoportok száma fajok szerint is változhat:

3–4 virágzási időcsoport: birs, naspolya;

3–5 virágzási időcsoport: kajszi, meggy, őszibarack;

4–5 virágzási időcsoport: mandula;

3–6 virágzási időcsoport: alma, körte, cseresznye, szilva.

Az egyivarú virágú fajoknál a virágzási időcsoportokat a jelentős dichogámia miatt a nővirágokra és a hímvirágokra külön kell megadni.

A fajták virágzási idejének jellemzésére, a tervezett fajtakombinációk együttvirágzásának pontosabb megadására alkalmasabb a bibe-funkcióképesség és a pollenszóródás idejének, illetve ezek egybeesésének vizsgálata.

A bibe funkcióképessége azt jelenti, hogy feladatát el tudja látni, vagyis biztosítja a virágpor felfogását, elősegíti a pollentömlők növekedésének gyors megindulását, majd bibeszálba vezetését. Nem sokkal e feladat elvégzése után a bibe elbarnul, elöregszik, funkcióképességét fokozatosan elveszíti. Ennek bekövetkezési ideje attól is függ, hogy a pollentömlők milyen gyorsan haladnak a céljuk felé. Ebben nagy szerepe van a hőmérsékletnek és a többi időjárási tényezőnek. Nagy meleg hatására a bibe elöregedése olyan gyors, hogy újabb virágpor fogadására már nem is képes. Hűvös időben, alacsonyabb hőmérsékleten azonban létrejöhet ismételt, többszöri megporzás.

A rovarmegporzású virágok bibéinek funkcióképességét a szekréciós tevékenység fokozza, de a két jelenség nem teljesen fedi egymást. A bibe akkor is alkalmas lehet a megporzódásra, ha a felülete fényes, szekrétumcsepp nem borítja, de ebben az esetben a virágpor megtapadása nehezebb (Soltész et al., 1996).

A szakirodalomban fajok és szerzők szerint is tág határokat adnak meg a bibék funkcióképességének időtartamára (Soltész et al. 1996):

Nap

Alma

1–10

Körte

1–10

Ribiszke

5– 6

Dió

1– 8

Cseresznye

1– 7

Meggy

1– 6

Szilva

1–12

Kajszi

1– 7

Őszibarack

1–12

Mandula

4– 8

A hatékony megporzási periódus (E. P. P.) igen rövid, az ezt követő megporzás hiábavaló, mert a pollentömlők nem érik el időben az embriózsákot. Jól időzített megporzásra különösen akkor van szükség, ha az E. P. P. rövidebb, mint a bibe funkcióképességének időtartama. Máskor az elvileg lehetséges hatékony megporzási periódust rövidíti le a bibe funkcióképességének korai elvesztése.

A bibeszekréció általában a virágnyílás után jelentkezik, de a funkcióképesség már előtte is kimutatható, például a kajszi, a szilva, a meggy és a cseresznye esetében. A virágnyílás előtti funkcióképességnek a mesterséges és a kleisztogám megporzáskor van gyakorlati jelentősége. A bibe szekréciós tevékenységének a hőmérséklet hatása alatt álló, jól kimutatható napi menete van. A szekretálá maximuma általában a délelőtti órákra esik, később a nagyobb melegben csökken vagy szünetel, majd a délutáni órákban megjelenik az újabb bibeváladék. Hűvös időben a szekréciós tevékenység hosszabb ideig tart, ezért a szekrétum akár egész nap a bibén maradhat.

A szélmegporzású gyümölcsfajok bibéjének felépítése, funkcióképessége jelentősen eltér az előzőektől. A diónál a nővirág csúcsán helyezkedik el a kétágú bibe, amely a megporzásra kész időszakban válik szét, és terül el. A hatékony megporzási időszak a bibe funkcióképességi idejének felel meg. Az E. P. P. végének az az állapot tekinthető, amikor a bibék a szétválás közben elérik a 45 fokos szöget (Schuster, 1941). Ekkor a bibék felülete mélyen redőzött, csillogó zöldessárga (Szentiványi, 1980). A gesztenyénél az önálló nővirágzatok és a felemás virágzatok nővirágú oldalágain a funkcióképes időszak akkor kezdődik, amikor mindegyik bibe véglegesen kifejlődött (Shimura et al., 1971; Szentiványi, 1980). Az egymást beváró bibék funkcióképességét tehát csak együtt célszerű vizsgálni. A mogyorónál a pollen megtapadása és tömlőfejlesztése a bibe teljes kihajló felületén bekövetkezhet.

A portokok érettségét a pollenzsákok kinyílása jelzi. Az érett portokokból a pollenszóródás már a virágnyílás előtt megkezdődhet, kivételesen be is fejeződhet. Ez elsősorban a kleisztogám kajszivirágoknál lehetséges. A gyümölcsfajok nagy részénél a portokok felnyílása az anthesis után kezdődik. A pollenszóródás kezdete egybeeshet a virágnyílás kezdetével, de – hőmérséklettől és a protogynia mértékétől függően – akár 2-3 napos eltérés is lehet. Időtartama néhány órától néhány napig terjedhet, a szakirodalmi adatokat összegezve a következő határértékek között (Soltész et al., 1996):

Nap

Alma

1–7

Körte

1–5

Cseresznye, meggy

1–5

Szilva

1–6

Őszibarack

1–3

Mandula

2–6

Kajszi

1–2

A pollenszóródást a hőmérséklet még erősebben befolyásolja, mint a bibeszekretálást. Az óránként felnyílt portokok mennyiségét a hőmérséklet határozza meg. A pollenszóródás napi maximuma a legmelegebb déli órákra esik, amikor leginkább szünetel a bibe szekréciós tevékenysége. A portokok szabályos felnyílását a reggeli ködképződés és az erős csapadék késleltetheti, az utóbbi esetenként meg is akadályozhatja.

A dió hímvirágai Germain et al. (1975) és Szentiványi (1980) szerint gyorsabb elvirágzásúak, mint a nővirágok. A barkák 2 cm-es hosszúságánál alakulnak ki a pollenek. Amikor a barkák világoszöld színűek és lecsüngőek lesznek, a portokok szétválnak és sárgulni kezdenek, akkor kezdődik meg a pollenszóródás. A gesztenyénél megfelelő portokfejlődés és pollenszóródás csak a hosszú porzószálú virágoknál várható (Breviglieri, 1951). A különböző helyzetű hímvirágok pollenszóródása ugyanazon a fán 1 hónapig is eltarthat (Szentiványi, 1980).

Az együttvirágzás tisztázása csupán az előzetes tájékozódást segíti a fajtakombinációk összeállításakor. Pollenadónak azok a fajták alkalmasak, amelyeknél a pollenszóródás ideje megfelelően egybeesik a megporzandó fajta bibéinek funkcióképességi idejével.

Homogámiáról akkor beszélünk, amikor a kétivarú virágban a bibe funkcióképessége és a portokok kinyílása között nincs időbeli eltérés. Dichogámia esetén a szaporodószervek a virágban (vagy az egyeden) különböző időben érnek.

A dichogámia eltérő az önmeddő és az öntermékeny, az egylaki és a kétlaki, a magános virágú és a virágzattal rendelkező gyümölcsfajoknál. Két formája ismert. A ,,nőelőzés” (proterandria) során a portokok korábban kinyílnak és a virágpor kiszóródik, mielőtt a bibe megporzásra alkalmassá válna. A ,,hímelőzés”-nél (proterogynia) a bibe már funkcióképes, a portokok azonban zárva vannak. Szakirodalmi adatok és saját eredményeink alapján összefoglaltuk a gyümölcsfajoknál előforduló típusokat (Soltész et al. 1966).

Alma: meghatározó a hímelőzés, a homogámia ritka, a nőelőzést csak egyszer említi a szakirodalom.

Körte: hímelőző.

Birs: ellentmondó szakirodalmi adatokban hímelőzés és nőelőzés egyaránt szerepel.

Meggy: általános a kismértékű hímelőzés, kisebb arányú a homogámia, a nőelőzés pedig elvétve fordul elő.

Cseresznye: a hímelőzés általános, a homogámia ritkán jelentkezik.

Szilva: általános a hímelőzés, ritkább a homogámia, az utóbbi elsősorban az európai fajtakörben.

Kajszi: a nőelőzés és a homogámia arányát a kleisztogám megporzódású virágokban az évjárat hőmérsékleti viszonyai döntik el.

Őszibarack: homogámia jellemző, az esetenkénti hímelőzés sem több 1-2 óránál.

Mandula: hímelőző.

Köszméte: hímelőző.

Piros ribiszke: hímelőző.

Fekete ribiszke: a nőelőzés és a homogámia jellemző.

Szeder: homogámia, nőelőzés és hímelőzés egyaránt előfordul.

Homoktövis: nőelőző.

Dió, mogyoró: legritkább a homogámia, a nőelőzés és hímelőzés bekövetkezését, illetve arányát a fák kora, az adott év téli és tavaszi hőmérséklete határozza meg.

Gesztenye: kettős (többszörös) dichogámia.

Orosz Kovács (1989) a meggynél látszólagos hímelőzést említ. Szerinte a nektárprodukció ciklusa homogámiára utal. A bibeszekréció kiválasztása a délutáni órákban kezdődik. Ezt 12 óra eltéréssel követi a pollenszóródás, amelyet a fenológiai megfigyeléseknél általában csak másnap rögzítenek, s ebből egynapos hímelőzésre következtetnek. Az előbbi szerző más munkáiban (1990, 1991) a cseresznyénél és a meggynél a hímelőzés két formáját írja le.

  1. A bibe már zöldbimbós állapotban kibújik a bimbóból, így azt elsősorban a szél porozhatja be, de a terméketlen önmegporzást mindenképpen megakadályozza.

  2. A bibe a bimbóból még nem bújik ki, de a pollenszóródás előtt funkcióképessé válik. A porzók a feslő bimbóban teljesen zártak. A sziromlevelek sajátos záródása pollinációs kamrát képez, és a virág illata kantharofil bogarakat vonz oda, amelyek a virágrészek elpusztítása mellett megporzást is végeznek. Később, az anthesist követően, a portokok felnyílása összekapcsolódik a nektárkoncentrációval, amely odavonzza a hatékonyabb megporzó rovarokat, de ez az idegenmegporzás szempontjából már alig bír jelentőséggel a bibék funkcióképességének befejeződése miatt.

4.1.4. A virágzási időt befolyásoló tényezők

E tényezőket két nagy csoportba sorolhatjuk. Ezek – részletezés nélkül – a következők:

I. Ültetvénylétesítés előtt veendők figyelembe:

  1. Közvetlen szerepet játszó fajtatulajdonságok:

    • a mélynyugalom hossza és hidegigénye,

    • a rügyfakadás koraisága,

    • a virágnyíláskezdet hőmérsékletösszeg-igénye,

    • a fiziológiai reagálás gyorsasága a hőmérsékleti hatásokra,

    • a virágzásmenet sajátosságai,

    • a virágzási idő stabilitása,

    • a különböző hajtástípusok virágzási hajlama, a képződött virágok funkcionális értéke,

    • a virágzat típusa, felépítése, a virágok száma és nyílási sorrendje a virágzatban.

  2. Közvetett hatást jelentő fajtajellemzők:

    • a termőre fordulás ideje és dinamikája, a virágzás intenzitása,

    • a rendszertelen virágrügyképzésre való hajlam,

    • a termékenyülési jellemzők,

    • a terméskötődés mértéke és jellege, terméshullás dinamikája,

    • a rovarmegporzást befolyásoló virágmorfológiai bélyegek,

    • a öko- és patotolerancia, illetve érzékenység,

    • a szüreti idő, tenyészidő hossza, lombhullás ideje,

    • a virágrügyek és a virágok fagyérzékenysége.

  3. Termőhelyi, ökológiai tényezők:

    • a tengerszint feletti magasság,

    • a földrajzi szélesség,

    • a terület fekvése, domborzati viszonyok,

    • a talajadottságok.

  1. A tervezett ültetvény jellemzői:

    • az alanyfajta (növekedési erélye, a mélynyugalom hossza stb.), közbeoltás, ültetvényanyag típusa, a szemzőhajtást nyújtó fa tulajdonságai,

    • a művelési rendszer, a koronaforma,

    • a tenyészterület, a sor- és tőtávolság, a sorok iránya,

    • a fajtaösszetétel, a fajtaelhelyezés,

    • a megporzási rendszer,

    • a táblák beosztása, erdők, épületek közelsége.

II. Ültetvénylétesítés utáni hatások

  1. Termőhelyi és ökológiai tényezők:

    • a virágrügyképzés meteorológiai tényezői,

    • a téli mély- és kényszernyugalom időjárási viszonyai,

    • a nyugalmi időszakot követő időjárás (hőmérséklet, napsugárzás, csapadék, stb.),

    • a virágzást közvetlenül megelőző időszak időjárása.

  2. A meglévő ültetvény jellemzői:

    • a növények kora és nagysága, a korona elágazódása és sűrűsége,

    • a termőegyensúlyi és egészségi állapot,

    • a virágok mennyisége, helye és megoszlása.

  3. Közvetlen hatású termesztési beavatkozások:

    • a virágzási idő késleltetése öntözéssel, regulátorokkal,

    • a virágzási idő siettetése a növények teljes vagy részleges izolálásával, fóliatakarással,

    • a virágzási idő késleltetése vagy siettetése tenyészedényben tartott (pollenadó) fáknál, eltérő hőmérsékletű helyen való tartással.

  4. Közvetett hatással rendelkező termesztési eljárások illetve hatások:

    • kórokozókkal való fertőzöttség (pl. almafa-lisztharmat, mikoplazmás almaseprűsödés, szederrozsda, csonthéjasok vírusfertőzöttsége stb.),

    • növényvédelem,

    • fitotechnika (hajtáshelyzet megváltoztatása, metszés időpontja és módja, gyűrűzés, hajtáscsavarás, átoltás stb.),

    • agrotechnika (talajtakarás módja, füvesítés, nitrogéntápelem kijuttatási ideje stb.),

    • növekedés- és termésszabályozás, termésritkítás,

    • irányított méhmegporzás,

    • mesterséges megporzás,

    • virágzás előtti és alatti klímatechnika (fagy elleni védelem fűtéssel, ködképzéssel, levegőkeveréssel stb.),

    • a szüret ideje és módja.

Az említett tényezők szerepét szakirodalmi adatok és gyakorlati tapasztalatok támasztják alá. Ezek súlya nem azonos a virágzási idő befolyásolásánál, de a hatásuk bonyolult rendszerben érvényesül, ezért fontosság szerinti rangsorolásuk nem indokolt. A gyümölcsösök létesítése előtt a virágzásfenológiai ismereteken kívül az összes befolyásoló tényezővel számolni kell, hiszen ezek nagy részének megváltoztatására a telepítést követően alig van lehetőségünk. A tényezők rendszeréből az is kitűnik, hogy a virágzási idővel való törődést az ültetvény létesítésével nem tudhatjuk le, mert azt követően sincs olyan termőhelyi hatás és termesztési beavatkozás, amely közvetlenül vagy közvetve ne lenne befolyással a virágzás kezdetére és lefolyására. Ezért számbavételük egyaránt fontos a virágzási információk közreadásakor és felhasználásakor.

A megbízhatóságra, a kockázatmentes felhasználásra tekintettel a következő rangsort állíthatjuk fel a virágzási időre vonatkozó információk forrásairól (Soltész, 1992):

  1. Megfelelő időtartamú helyi megfigyelések.

  2. A telepítendő gyümölcsösével azonos termőhelyi adottságú és termesztési feltételű helyeken végzett megfigyelések.

  3. Korábbi tavaszodású, melegebb éghajlatú termőhelyeken kapott eredmények.

  4. Későbbi tavaszodású, hűvösebb klímájú helyen szerzett információk.

  5. Ökológiai szempontból nem kellően tisztázott információforrás.

A szakirodalmi adatok felhasználásával meghatároztuk azt a sávot, ahonnan virágzási információkat vehetünk figyelembe a hazai ültetvények fajtatársításakor. Három földrajzi szélességnyi az a sáv (ha az előbbiek szerint a déli irányulást vesszük figyelembe, akkor csak 1,5), amely itt számításba jöhet – amennyiben a virágzást befolyásoló összes többi körülmény azonos. Ez inkább csak elvi lehetőség, mert ennek a követelménynek eddig egyetlen információnál sem lehetett megfelelni. A relatív virágzási sorrendre alapozva sem lehet a jelentősen eltérő ökológiai adottságú helyekről szerzett információkat kockázatmentesen felhasználni. 4.2. ábrán bemutatott izofán térkép jól szemlélteti egy adott fajta virágzásának alakulását az európai kontinensen. A vonalak mentén kijelölhetők azok a helyek, ahonnan megbízható adatok szerezhetők. Az információk körültekintő felhasználására még inkább figyeljünk akkor, amikor a földrajzi helyzet komplex hatását két vagy több fajta egymáshoz viszonyított virágzási idejénél vizsgáljuk. Kronenberg (1985) kimutatta, hogy a 119 európai vizsgálati hely közül 87-ben a Golden Delicious később virágzik, mint a Boskoopi szép, 14 helyen a virágzáskezdetük azonos, ugyanakkor Dél-Európa 18 vizsgálati helyén felcserélődött a virágzási sorrendjük.

4-2. ábra - A Boskoop almafajta lehetséges virágzási ideje Európában. A vonalak az egyes megfigyelési helyeken kapott adatok alapján készültek (Kronenberg, 1985 nyomán)

A Boskoop almafajta lehetséges virágzási ideje Európában. A vonalak az egyes megfigyelési helyeken kapott adatok alapján készültek (Kronenberg, 1985 nyomán)