Ugrás a tartalomhoz

Integrált gyümölcstermesztés

Soltész Miklós

Mezőgazda Kiadó

3. fejezet - 2. Gyümölcsfajok és -fajták

3. fejezet - 2. Gyümölcsfajok és -fajták

2.1. A nemesítésben és a termesztésben szerepet játszó gyümölcsfajok

A gyümölcsfajok rendszertani besorolása és részletes leírása a botanikai munkákban megtalálható. A gyümölcsfajok rokonságának meghatározása, eredetük feltárása nem csak botanikai szempontból jelentős, hanem a fajták nemesítésénél, a termőhely megválasztásakor és a termesztéskor is nélkülözhetetlen.

A gyümölcsfajokat gyakorlati felosztás szerint tekintjük át, amelynél a következő csoportokat különböztetjük meg:

  1. almatermésűek,

  2. csonthéjasok,

  3. héjasok

  4. kisebb gyümölcsűek (,,bogyós gyümölcsűek”).

A termesztett gyümölcsfajok nagy része eltér az alapfajoktól, összetetté válva úgynevezett kultúrfajt alkotnak. Például ilyen a meggy (Cerasus vulgaris), az alma (Malus domestica), az európai körte (Pyrus communis), amelyeknek termesztett fajtái többféle alapfajtól, illetve azok természetes hibridjeitől származnak.

A termesztésbe vont gyümölcsfajok összetétele térben és időben állandóan változik, különösen a kisebb gyümölcsűek körében.

Vannak növények (pl. bükk, sóskaborbolya, kökény, galagonya, fekete eper, zselnice meggy, sulyom, kányabangita, barkóca stb.), amelyek termését korábban gyümölcsként gyűjtötték, de ezt a szerepüket mára fokozatosan elveszítették. Más fajok termését különleges beltartalmi és gyógyászati értékük miatt továbbra is gyűjtik (pl. húsos som, házi berkenye), sőt területhasznosító, az extrém termőhelyi viszonyokat is tűrő jellegük és a betegségektől való viszonylagos mentességük miatt termesztésükre is mindinkább sor kerül (pl. homoktövis, rózsa, bodza, fekete berkenye stb.). Az utóbbi szempontok vezérlik a gyümölcstermesztőket újabb fajok kultúrába vételére is (pl. lonc). A mérsékelt égövi klímát elviselő, különleges értékű gyümölcsfajok is szerepet játszhatnak kisebb arányban, mint amilyen a jujuba (Ziziphus jujuba), a japán naspolya (Eriobotrya japonica). Egyre több fajta kerül termesztésbe a legkülönbözőbb faj- és nemzetségkeresztezések (pl. Cerasus vulgaris × Prunus avium, Armeniaca vulgaris × Prunus domestica, Amygdalus communis × Persica vulgaris) eredményeként.

A kultúrfajok gazdasági jelentőségét a fajták áruértéke és termeszthetősége szabja meg. A nem termesztett, csak génbankokban őrzött vagy más formában meglévő fajok fontossága mindenkori génforrásként az integrált termesztést szolgáló fajtanemesítésben nyilvánul meg.

2.1.1 Almatermésűek

A 33 elsődleges Malus faj főbb jellemzőit a 2.1. táblázatban foglaltuk össze. A Malus domestica itt elsődleges fajként szerepel, másutt (Korban és Skirvin, 1984) interspecifikus hibridnek írják le. A fakultatív apomixis számos Malus fajra jellemző, melyek feltehetően hibrid eredetűek. Az apomikta fajok poliploidok (Brown, 1975). Nemesítési szempontból igen fontosak az interspecifikus Malus hibridek, közülük a következőket említjük (Wiersema, 1985; Korban, 1986; mindkettőt idézi Way et al. évszám nélkül):

Malus × adstringens Zabel ,,M. baccata × M. pumila”

Malus × arnoldiana (Rehder) Sarg. ex Rehder ,,M. × floribunda × M. baccata”

Malus × astracanica Hort. ex Dum.-Cours. ,,M. pumila × M. prunifolia”

Malus × atrosanguinea (Spaeth) C. Schneider ,,M. halliana × M. sieboldii”

Malus × dawsoniana Rehder ,,M. fusca × M. pumila”

Malus × floribunda Siebold ex Van Houte

Malus × gloriosa Lemoine ,,M. × scheideckeri × M. pumila var. niedzwetzkyana”

Malus × hartwigii Koehne ,,M. halliana × M. baccata”

Malus × heterophylla Spach. ,,M. coronaria × M. pumila”

Malus × magdeburgensis Hartwig ,,M. spectabilis × M. pumila”

Malus × micromalus Mak. ,,M. spectabilis × M. baccata”

Malus × moerlandsii Doorenbos ,,M. × purpurea cv. Lemoinei × M. sieboldii”

Malus × platycarpa Rehder ,,M. coronaria × M. pumila”

Malus × purpurea (Barbier) Rehder ,,M. pumila var. niedzwetzkyana × M. × atrosanguinea”

Malus × robusta (Carriere) Rehder ,,M. baccata × M. prunifolia”

Malus × scheideckeri Spaeth ex Zabel ,,M. × floribunda X M. prunifolia”

Malus × soulardii (Bailey) Britt. ,,M. ioensis × M. pumila”

Malus × sublobata (Dipp.) Rehd. ,,M. prunifolia × M. sieboldii”

Malus × zumi (Matsum.) Rehder ,,M. baccata var. mandshurica × M. sieboldii”.

2-1. táblázat - Elsődleges (alap) Malus fajok és főbb jellemzői (Way et, al. évszám nélkül)

Szekció

Alszekció

Sorozat

Faj

Kromoszómaszám

(2n)

Apomiktikus

képződés

Gyümölcsátmérő

(cm)

A csésze jellege

A termőlevelek száma

Érett gyümölcs hullik

SZEKCIÓ: I. Malus

Alszekció: A) Pumilae

Sorozat a) Pumilae

1. Malus pumila Miller

34

n

g2

M

5

i

2. Malus sylvestris Miller

34

n

g2

M

5

i

3. Malus domestica Borkh.

34

n

g2

M

5

i

4. Malus orientalis Uglitzk. ex Juz.

5. Malus sieversii (Lodeb.) M. Roemer

g2

M

5

i

6. Malus prunifolia (Willd.) Borkh.

34

n

2

M

5

n

7. Malus asiatica Nakai

34

n

g2

M

5

i

8. Malus spectabilis (Aiton) Borkh.

34, 68

n

2

M

5

i

9. Malus micromalus Makino

34

n

1

H

Sorozat: b) Baccatae

10. Malus baccata (L.) Borkh.

35, 68

n

1

H

4, 5

n

11. Malus mandshurica (Maxim.) V. Komarov

34

n

1

H

5

n

12. Malus sikkimensis (Wenzig) Koehne ex C. Schneider

51

i

1

H

4, 5

n

13. Malus hupehensis (Pampan.) Rehder

51

i

1

H

3, 4

n

14. Malus halliana Koehne

34

n

1

H

3, 4, 5

n

Alszekció: B) Sieboldianae

15. Malus sieboldii (Regel) Rehder

34–85?

?

1

H

3, 4, 5

n

16. Malus sargentii Rehder

68

i

1

H

3, 4, 5

n

Alszekció: C) Kansuenses

Sorozat) Kansuenses

17. Malus toringoides (Rehder)

51

i

1

H

4, 5

n

18. Malus transitoria (Batalin) C. Schneider

1

H

5

n

19. Malus kansuensis (Batalin) C. Schneider

n

1

H

3, 4, 5

n

20. Malus komarovii (Sarg.) Rehder

1

H

n

21. Malus fusca (Raf.) C. Schneider

34

n

1

H

2, 3, 4

n

Sorozat b) Yunnanenses

22. Malus prattii (Hemsley) C. Schneider

34

n

1,5

M

5

n

23. Malus ombrophila Hand.- Mazz

g2

M

5

i?

24. Malus yunnanensis (Franchet) C. Schneider

34

n

1,5

M

5

n

25. Malus honanensis Rehder

1,5

M

4

n

SZEKCIÓ: II. Sorbomalus

26. Malus florentina (Zuccagni) C. Schneider

34

n

1

M,H

3,4,5

n

SZEKCIÓ III. Eriolobus

27. Malus trilobata (Poiret) C. Schneider

n

2

M

5

SZEKCIÓ: IV. Chloromeles

28. Malus ioensis (Alph. Wood) Britton

34

n

g2

M

5

i

29. Malus angustifolia (Aiton) Michaux

34

n

g2

M

5

i

30. Malus coronaria (L.) Miller

51(68)

i?

g2

M

5

i

SZEKCIÓ: V. Docyniopsis

31. Malus tschonoskii (Maxim.)

34

n

g2

M

5

i

32. Malus doumeri (Bois)

n

g2

M

5

i

33. Malus melliana (Hand.-Mazz.) Rehder

g2

M

5

i


Jelmagyarázat:

i = igen

n = nem

M = csészelevelek termésen maradók

H = csészelevelek lehullók

? = nem tisztázott, vitatott

Számos Malus faj szabadon kereszteződik, és mivel az önmeddőség általános, génbankokban gyakori a spontán fajhibridek keletkezése. Ezért nagyon nehéz a nevezéktan követése és az egyes fajok meghatározása (Brown, 1975).

Európában, Észak-Amerikában, Dél-Amerikában, Afrikában és Ausztráliában szinte kizárólag a Pyrus communis fajtáit termesztik. Az ezeken a helyeken honos többi körtefajt alanyként, dísznövényként, pollenadó partnerként termesztik, vagy ritka esetekben (pl. P. cordata, P. nivalis) gyümölcséből bort készítenek (Bellini, 1986). Kelet-Ázsiában a 18. század végéig elsősorban a P. serotina (P. pyrifolia) fajtákat termesztették. Az elmúlt században kezdtek hozzá a P. communis meghonosításához, amely abba is maradt, mert a bevitt fajták nem alkalmazkodtak az ottani körülményekhez. Kelet-Ázsia körtetermesztésre alkalmas területein az ottani ökológiai körülményekhez alkalmazkodó, változatos botanikai sajátosságokkal rendelkező körtefajok maradtak fenn. A kelet-ázsiai P. fajok bevonása a P. communis fajták nemesítésébe már a múlt században megkezdődött, az ottani fajták közvetlen termesztésbe vonásának is tanúi vagyunk Európában és a többi kontinensen. A 2.2. táblázatban foglaltuk össze a legfontosabb körtefajok tulajdonságait, különös tekintettel az integrált termesztés célkitűzéseire.

2-2. táblázat - A fontosabb Pyrus fajok előfordulási helye és kiemelt tulajdoságai az integrált termesztés szempontjából (Bellini, 1986 és Dibuz, 1993 nyomán)

Genetikai, botanikai és termesztési sajátosságok

Fajok sorszáma

Korai termőre fordulás

6

Nagy termőképesség

1, 2

Hidegtűrés

1, 2, 5

Szárazságtűrés

3, 11, 14, 15

Melegebb éghajlatot igényel

3

Nagyfokú életképesség

1, 13

Gyenge növekedési erély

12, 13

Alkalmazkodás a különböző talajviszonyokhoz

5, 13

Alkalmazkodás a homokos, köves talajhoz

11, 15

Alkalmazkodás a különböző éghajlathoz

13

Rezisztencia a baktériumos hajtásszáradással szemben

1, 3, 5

Rezisztencia a körtefavarasodással szemben

1

Nagyfokú érzékenység a körtefavarasodásra

9

Nagyfokú érzéeknység a black-end betegségre

3

Tolerancia az alternáriás betegséggel szemben

3

Tolerancia a vértetűvel szemben

6

P. communis fajtákkal rossz összeférhetőség (mint alany)

5

P. communis fajtákkal jó összeférhetőség (mint alany)

6

Kelet-ázsiai fajtákkal rossz összeférhetőség (mint alany)

6

Kelet-ázsiai fajtákkal jó összeférhetőség (mint alany)

1, 3, 4, 5, 7, 8

Kiváló gyümölcsminőség

9

Gyümölcsök tartós tárolhatósága

2

Igen lédús, édes, kevésbé savas gyümölcs

2, 3, 16

Kicsi, általában sárgászöld gyümölcs

1

Közepes nagyságú, általában zöld gyümölcs

2

Gömbölyded, és nagymértékben parafoltos gyümölcs

3

Gyümölcsök nagysága rendkívül változékony

3, 9

Gyümölcsalak igen változatos

9

Gyümölcsök nagyfokú szotyósádása

4

Kősejtképződés rendkívül nagymértékű

1, 3, 10

Csak hűtőtárolás után fogyasztható

13

Kései virágzás

9

Elsősorban borkészítésre alkalmas

12, 13

A fajtanemesítésben a jövbően jelentősebb

1, 2, 9, 16

Felhasználása alanyként

1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15

Kelet-Ázsiából származnak

A Földközi-tenger mellékéről és a Kaukázusból származnak

1. P. ussuriensis Maxim

9. P. communis L.

2. P. breschneideri Rehd.

10. P. pyraster L.

3. P. pyrifolia (P. serotina) Rehd.

11. P. amygdaliformis Vill. (P. cuneifolis)

4. P. pashia D. Don.

12. P. cordata

5. P. betulaefolia Bge.

13. P. nivalis Jacq.

6. P. calleryana Deme

14. P. salicifolia Pall.

7. P. serrulata Rehd.

15. P. longipes Coss.

8. P. phaeocarpa Rehd.

16. P. elaeagrifolia Pall.


A körtefajok széles körű vizsgálatánál Terpó (1960) megállapította, hogy valódi vadkörték, kivadult körték és domesztikálódó körték egyaránt lehetségesek. Terpó (1992) határozta meg a hazánkban fellelhető körtefajokat is (P. pyraster, P. caucasica, P. mecsekensis, P. slavonica, P. nivalis subsp. orientalis, P. austrica, Pyrus X pannonica, P. magyarica).

Az almatermésűek csoportjába tartozik még a birs (Cydonia oblonga Mill.) és a naspolya (Mespilus germanica L.).

2.2. táblázat. A fontosabb Pyrus fajok előfordulási helye és kiemelt tulajdoságai az integrált termesztés szempontjából (Bellini, 1986 és Dibuz, 1993 nyomán)

2.1.2. Csonthéjasok

A szilvafajták legalább 15 szilvafajból származnak (Kobel, 1927). A 2.3 táblázatban a szilvafajokat foglaljuk össze. Közülük legismertebb az európai szilva (Prunus domestica), a japánszilva (P. salicina), a mirabella (P. insititia) és a cseresznyeszilva (P. cerasifera). Ez utóbbi fajnak Magyarországon az a változata ismert, amelyet myrobalán néven alanyként használunk. A mediterrán övezetekben ennek a fajnak különböző színű, tetszetős és nagy gyümölcsű fajtái vannak. Újabban igen ígéretes Prunus domestica × Prunus cerasifera hibrideket állítottak elő. A nemesítés szempontjából fontos Prunus bessey (nyugati homoki cseresznye) a Cerasus alnemzetségbe tartozik, bár genetikailag a szilvához közelebb áll, mint a cseresznyéhez. Ezért ezeket az átmeneti fajokat a szilvánál, a cseresznyénél és a meggynél (ld. 2.4. táblázat) is felsorolhatják.

2-3. táblázat - Szilvafajok (Prunus sp.) (Ramming és Cocin, évszám nélkül)

Prunophora Focke

Euprunus Koehne

P. blireiana Andre (= P. cerasifera atropurpurea × P. mume)

P. bokhariensis Schneid.

P. cerasifera Ehrh.

P. cerasifera × P. munsoniana

P. cocomilia Ten.

P. consociiflora Schneid.

P. curdica Fenzl a Fritsch

P. domestica

P. fruticans Weihe (= P. spinosa × P. insititita)

P. gigantea Koehne (= P. cerasifera × amygdalo-persica)

P. gymnodonta Koehne

P. insitita L.

P. monticola K. Koch.

P. pseudoarmeniaca Heldr. a Start.

P. salicina lindl.

P. simonii Carr.

P. spinosa L.

P. sultana Voss (= P. simonii × P. salicina)

P. thibetica Franch.

P. ursina Kotschy

P. ussuriensis

Prunocerasus Koehne (section)

P. alleghaniensis Porter

P. americana Marsh.

P. angustifolia Marsh.

P. dunbarii Rehd. (= P. maritima × americana)

P. geniculata R. M. Harper

P. gracilis Engelm a Gr.

P. gravesii Small

P. hortulana Bailey

P. Lanata (Sudw.) Mack. a Busch

P. maritima Marsh.

P. mexicana S. Wats.

P. munsoniana Wight a Hedr.

P. murrayana Palmer

P. nigra Ait.

P orthosepala Koehne (= P. angustifolia watsonii × americana)

P. reverchonii Sarg.

P. rivularis Scheele

P. slavinii E. J. Palm (= P. angustifolia × gracilis)

P. subcordata Benth.

P. umbellata Ell.

P. venulosa Sarg.

Lithocerasus Ingram – Microcerasus Spach

P. besseyi Bailey

P. cistena N. E. Hansen (= P. pumila × P. cerasifera atropurpurea)

P. glandulosa Thunb. not Hooker

P. humilis Bunge

P. japonica Thunb.

P. pumila L.

P. utahensis Dieck (= P. besseyi × angusifolia watsonii)

Amydalocerasus Koehne

P. incana (Pall.) Basch

P. jacquemontii Hook.

P. maureri Zab. (= P. incana × pumila

P. microcarpa C. A. Mey.

P. prostrataata Labill. Armeniacocerasus Ingram

P. tomentosa Thunb.


A nektarinok (kopasz barackok) a hagyományos őszibarack mutációjával keletkezhettek, vagyis ez a fajtakör a Persica vulgaris convarietásának tekinthető, hasonlóan a többi fajtakörhöz (molyhos magvaváló, molyhos duránci, lapos barackok). Más elképzelések szerint a nektarinok nem mutációval keletkeztek, ezért akár külön fajt is képezhetnek. Tournefort (cit. Bellini, 1981) meghatározta a Persica nemzetséget, amelybe a következő főbb fajokat sorolta:

  1. Persica vulgaris Mill [Bellini, előbb idézett munkájában ide sorolja a molyhos magvaváló és a duránci (ipari) fajtákat.]

  2. Persica laevis D. C. (Az előbbi szerző szerint ide tartoznak a nektarinok.)

  3. Persica platicarpa Dcne.

  4. Persica davidiana Carr.

  5. Persica simonnii.

Az Armeniaca vulgaris fajon kívül további kajszifajoknak (A. mume, A. mandshurica, A. sibirica, A. ansu, A. dasycarpa) is szerepe lehet, elsősorban a nemesítésben.

A cseresznye- és meggyfajok változatossága és széles körű elterjedtsége a 2.4. táblázatból is kitűnik. A két gyümölcsfaj szoros rokonságban áll egymással. Fejlődéstanilag a cseresznye az idősebb. A meggy feltehetően a diploid Prunis avium és/vagy a tetraploid Prunus fruticosa, P. frutescens kereszteződésével keletkezett. A Cerasus vulgaris Mill. (P. cerasus L.) változatai Terpó (1974) szerint:

  1. convar. acida (cigánymeggyek),

  2. convar. vulgaris,

    • provar. vulgaris (üvegmeggy),

    • provar. austrea (morella, édes meggy),

    • provar. marasca (maraszkmeggy).

A 2.4. táblázatban szereplő P. humilisen kívül keverék faj még a Cerasus Mohácsyana, a C. Gondouini, a C. Fontanosiana és a C. intermedia (Soó, 1960). A Colt alanyt a Prunus avium × Prunus pseudocerasus kereszteződéséből nyerték.

2-4. táblázat - Cseresznye és meggyfajok, illetve elterjedésük (Rehder 1974. cit. Iezzonni et.al.)

Szekciók

Fajok (Prunus)

Elterjedés

Microcerasus* Webb

P. besseyi Bailey

P. glandulosa Thunb.

P. humilis Bge

P. incana (Pall.)

P. jacquemontii Hook.

P. japonica Thunb.

P. microcarpa C. A. Mey

P. prostrata Labill.

P. pumila L.

P. tomentosa Thunb.

1,2 3, 10 3 5, 45 6 3, 7 8 4,9 2 4, 6, 10

Pseudocerasus*

Koehne

P. campanulata Maxim

P. cerasoides D. Don

P. incisa Thunb.

P. kurilensis (Miyabe) Wils.

P. nipponica Matsum

P. sargentii Rehd.

P. serrulata Lindl.

P. sieboldii (Carr.)

P. subhirtella Miq.

P. yedoensis Matsum

10

6

10

10

10

10

3, 10, 11

10

10

10

Lobopatalum*

Koehne

P. cantabrigiensis Stapf.

P. involucrata Koehne

P. pseudocerasus Lindl.

P. dielsiana

3

3

3

3

Cerasus*

Koehne

P. avium L.

P. cerasus L.

P. fruticosa Pall.

P. canescens Bois

4, 12, 13

4,5

14, 15

3

Mahaleb* Focke Phyllocerasus* Koehne Phyllomahaleb* Koehne

P. emarginata (Hook.) Walp.

P. mahaleb L.

P. pensylvanica L.

P. prunifolia (Greene) Shafer

P. pilosiuscala Koehne

P. maximowiczii Rupr.

2

4, 12

1, 2

1, 2

3

10, 11, 16

Padus subgenus

(Moench) Koehne

P. alabamensis Mohr

P. buergiriana Miq.

P. grayana Maxim

P. maackii Rupr.

P. padus L.

P. serotina Ehrh

P. ssiori F. Schmidt

P. wirens (Woot a Standl.)

P. virginiana L.

2

10, 11

10

11, 16

11, 12, 17

1,2

1,2

2

1,2


*Cerasus subgenus Pers.

Elterjedés:

1 = Kanada

2 = USA

3 = Kína

4 = Ny.-Ázsia

5 = Dk.-Európa

6 = Himalája

7 = K.-Ázsia

8 = Kis-Ázsia

9 = Földközi-tenger vidéke

10 = Japán

11 = Korea

12 = Európa

13 = Kaukázus

14 = Közép-Kelet-Európa

15 = Szibéria

16 = Mandzsúria

17 = Észak-Ázsia

Csonthéjasok közé soroljuk a húsos somot (Cornus mas), amelynek nagy gyümölcsű változata is van (C. mas var. macrocarpum).

2.1.3. Héjasok

A héjasok közül elsőként a mandulát (Amygdalus communis) említjük. Általában a vadon termő alakból származik, de változatainak kialakításában a Prunus bucharina, a P. feuzliana is részt vett. Hazai rokonfaj a P. triloba és P. tenella.

A mogyorónál Európában a Coryllus avellana (közönséges mogyoró) bír kizárólagos szereppel, de más földrészeken gazdag génforrások állnak rendelkezésre a nemesítési célkitűzések megvalósításához. Pl.:

C. colurna L.,

C. jucquemontii Dche.,

C. chinensis Franch,

C. ferox Wall.,

C. thibetica Batal,

C. sieboldiana Blume,

C. heterophylla Fisch.,

C. kweichowensis Hu,

C. yunnanensis A. Camus,

C. americana Marsch.,

C. cornuta Marsch.,

C. california (A.DC.) Rose.

Nagy számban találhatók az előbb felsorolt fajok kereszteződéséből származó interspecifikus hibridek is.

Földrészünkön csak az európai szelídgesztenyének (Castanea sativa) van nagyobb jelentősége. A C. mollissima, valamint a C. dentata és a C. crenata fajoknak a nemesítésnél lehet szerepe.

A diók közül elsősorban a Juglans regia és a J. nigra fajnak valamint a velük végzett keresztezéseknek van jelentősége. A hikoridió (Carya cordiformis és Carya laciniosa) főként Észak-Amerikában fordul elő, bár európai felhasználásuk is megkezdődött.

2.1.4. Kisebb gyümölcsű fajok (bogyós gyümölcsűek)

A gyakorlati csoportosításban legtöbb gondot a bogyós gyümölcsűek jelentik, hiszen egy részük termése botanikai értelemben nem bogyó, még csak nem is álbogyó (pl. szamóca, málna, szeder). Elnevezési problémával a külföldi szakirodalom is küszködik, ahol általában a bogyós helyett az apró gyümölcsű (pl. angolul: small fruit, olaszul: piccoli frutti) elnevezés szerepel. Az apró gyümölcsű elnevezés sem szerencsés, mert a csoportban nagyobb méretű gyümölcsök (pl. szamóca) is találhatók, másrészt ez a jelző ezeket a fajokat másodrendűnek tünteti fel. Ezért használják újabban a kisebb gyümölcsű elnevezést (angolul: smaller fruit, olaszul: frutti minori).

Az itt használt jelzőt átvitt értelemben a növények méretére is lehet vonatkoztatni, ez esetben kisebb termetű gyümölcstermő növényekre kell gondolnunk.

Ide soroljuk a szamócát. Az elsőnek termesztésbe vont faj évszázadokkal ezelőtt az egylaki és diploid Fragaria vesca volt, majd sorrendben kétlaki fajok követték, mint a hexaploid F. moschata (F. elatior) és oktoploid F. virginiana és F. chiloensis. Másfél évszázada jelent meg a szintén oktoploid F. × ananassa vagy más néven F. grandiflora, amely valószínűleg a F. virginiana × F. chiloensis kereszteződésből, spontán kultúrfajként keletkezett. Ez jelenthette a hímnős virágú, nagy gyümölcsű kerti szamóca termesztésének és nemesítésének kezdetét (Darrow, 1966; Szilágyi, 1975). Diploid szamócafaj még a F. viridis, F. nubicola, F. nipponica és a F. nilgerrensis (Williams, 1959). Az újabb nemesítési programokban az előbb felsorolt fajok egyaránt gazdag génforrást jelentenek.

A Rubus idaeus a málna összefoglaló neve, mert a fajták rajta kívül a R. strigosus és a R. occidentalis fajhoz tartoznak (Terpó, 1987) A szeder fajtái szintén több fajból (Rubus laciniatus, R. loganobassus, R. internis, R. procerus, R. caesius) származnak és ezeknek az európai fajoknak közös gyűjtőnevük a Rubus fructigenus.

A málna és a szeder alnemzetség kereszteződése gyakori. Jó példa erre a Rubus mohácsyanus (R. idaeus × caesius × loganobassus), továbbá a R. vitifolius × R. idaeus, a (R. vitifolius × R. idaeus) × R. baileyanus, valamint R. rusticanus × R. idaeus.

Jenning et al a termesztett málnafajoknál a Rubus idaeus két alfaját (subsp. vulgatus és subsp. strigosus), továbbá a R. occidentalis és R. glauca fajt sorolja fel, de több málnafajt is megemlít, amelyek érdemesek a génbanki megőrzésre. Pl.:

R. biflorus Buch.,

R. parvifolius Hemsl.,

R. cockburnianus Hemsl.,

R. phoenicolasius Max.,

R. crataegifolius Bunge,

R. pileatus Focke,

R. coreanus Miq.,

R. sachalinensis Leveille,

R. kuntzeanus Hemsl.,

R. spectabilis Pursch.,

R. leucodermis Dougl.,

R. vulgatus buschii Rosanova.

Az előbbi szerzők Észak-Amerikából 10 önálló szederfajt sorolnak fel:

R. allegheniensis Porter,

R. argutus Link,

R. baileyanus Britt.,

R. frondosus Bigel.,

R. rubrisetus Rydb.,

R. setosus Bigel.,

R. trivialis L.,

R. ursinus Cham. a Schlecht,

R. macropetalus Dough.,

R. vitifolius Cham. a Schlecht.

A sarkvidéki málnákat 3 faj (R. arcticus L., R. stellatus Sm. és R. acaulis Michx.) képviseli.

Az Európában található R. fructicosus L. gyűjtőnév alá sorolt szederfajok a következők:

R. bartoni Newton,

R. procerus Muell.,

R. laciniatus Willd.,

R. rusticanus var. inermis Merc.,

R. nitidioides Wats.,

R. thyrsiger Ban.a Focke.

A fontosabb málna- és szederfajoknál a betegségekkel szembeni rezisztencia tényezőit a 2.5. táblázatban soroljuk fel.

2-5. táblázat - A málna és a szeder alnemzetségbe tartozó Rubus fajok rezisztenciája vagy nagyfokú toleranciája a betegségekkel szemben (Jennings et.al.)

A Rubus faj neve

A kórokozók sorszáma

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14

Málna

R. idaeus

1

R. spectabilis

2

R. strigosus

1

5

6

R. sumatranus

2

R. glaucus

2

R. pileatus

3

4

5

6

9

R. coreanus

3

4

5

6

7

8

R. mesogaeus

3

R. crataegifolius

4

5

6

10

R. occidentalis

5

6

10

R. lasiocarpus

5

6

R. parrifolius

8

R. phoenicolasius

9

Szeder

R. laciniatus

7

R. ursinus

1

2

11

R. leucodermis

12

R. echinatus

12

R. procerus

13

R. trivialis

9

13

R. morifolius

R. wrightli

9

R. albeacens

9

R. macropetalus

1

9


1. Verticillium albo-atrum, V. dahliae

2. Phytophthora megasperma

3. Leptosphaeria coniothyrium

4. Resseliella theobaldi

5. Didymella applanata

6. Botrytis cinerea (vesszőn)

7. Elsinoë veneta

8. Sphaerulina rubi

9. Sphaerotheca humili

10. Botrytis cineresa (gyümölcsön)

11. Phragmidium violaceum

12. Kuehneola uredinis

13. Cercosporella rubi

A Ribes rubrum a piros ribiszke összefoglaló neve (Kárpáti és Terpó, 1968). A legtöbb pirosribiszke-fajta szülője a R. silvestre. A R. spicatum és a R. petraeum fajnak ebből a szempontból kisebb a jelentősége. Ez utóbbi faj hazánkban csak a Bükkben található.

A Ribes nigrum, vagyis fekete ribiszke vadon kevés helyen fordul elő Magyarországon. Ez érvényes a vadegresre (Ribes uva-crispa) és három alfajára (ssp. grossularia, ssp. uva-crispa, ssp. reclinatum) is.

A ribiszkeköszméte (riszméte) fajhibrid. A josta [(R. nigrum × Ribes divaricatum) × (R. nigrum × Ribes uva-crispa cv. Grüne Hansa)], a rikö (R. nigrum cv. Silvergieter × R. uva-crispa cv Lady Delamore), a jocheline (R. nigrum cv. Silvergieter × R. uva-crispa cv. Grüne Riesenbeere) ezek közül a legkorábbiak. Elsőnek a magyarországi riköt állították elő, a két német fajhibrid későbbi nemesítés. A két alnemzetséget képviselő faj hibridje Svájcban ,,kroma”, Franciaországban ,,nidi” néven ismert.

A Földön több mint 200 áfonyafaj fordul elő, de nagy számban előfordulnak a különböző ploidiafokú interspecifikus hibridek (Lyrene és Goldy, 1983; Chandler et al., 1985) is. A termesztésben elsősorban a Vaccinium angustifolium (kék vagy bokoráfonya), a V. corymbosum (magasbokrú fürtös áfonya), a V. macrocarpon (amerikai áfonya), valamint a V. lamarckii (nagy bogyójú áfonya) terjedt el. A nemesítésnél ezeken kívül még több más áfonyafaj szerepel igen fontos génforrásként, amelyekről a 2.6. táblázatban adunk összeállítást.

2-6. táblázat - Áfonyafajok (Vaccinium sp.) és a nemesítésnél számításba vehető főbb tulajdonságaik (Luby et. al. nyomán)

Tulajdonságok

A fajok sorszáma

Fusicoccummal szembeni rezisztencia

24

Rezisztencia a bogyók mumifikálódásával szemben

16, 24

Rezisztencia a vesszőfoltosodással szemben

4, 8, 11

Rezisztencia a levélragyával szemben

2, 4, 11

Rezisztencia a Phytophthora sp.-vel szemben

4, 11

Hidegtűrés

2, 7, 16, 17, 20, 21, 24

Szárazságtűrés

1, 3, 9, 11, 14, 15, 19, 20, 22, 23

Kicsi hidegigény, rövid mélynyugalom

4, 8, 9, 11, 15

Nagy hidegigény hosszú mélynyugalom

7, 12, 20, 21

Hegyvidéki talajokhoz való alkalmazkodás

1, 2, 3, 4, 7, 8, 9, 11, 14, 16, 17 19, 20, 21, 22, 23

Tolerancia a talaj magas pH-jével szemben

4, 5

Hidegtűrés a virágzás alatt

6, 10, 13

Nagy gyümölcsméret

14, 18, 22

Világoskék gyümölcs

2, 7, 8, 9, 10, 18

Laza gyümölcsfürt

4, 9

Gyümölcsök szárazon válása

2, 4, 8, 11, 20

Gyümölcshús szilárdsága

4, 8, 18, 22

Gyümölcsök kiváló feldolgozhatósága

2, 11, 14, 17

Felfelé növő bokorhabitus

1, 8, 11

Növények életképessége, növekedési erélye

4, 8

Korai érés

2, 8, 11, 16, 20

Kései érés

1, 4, 9, 19, 22, 23

Gépi szüretre való alkalmasság

1, 2, 11

Termőképesség

4, 8


1. V. amoenum

2. V. angustifolium

3. V. arboreum

4. V. ashei

5. V. bracteatum

6. V. consangineum

7. V. constablaei

8. V. corymbosum

9. V. darrowi

10. V. deliciosum

11. V. eliottii

12. V. erythrocarpum

13. V. floribundum

14. V. membranaceum

15. V. myrsinites

16. V. myrtilloides

17. V. myrtillus

18. V. ovalifolium

19. V. ovatum

20. V. pallidum

21. V. simulatum

22. V. stamineum

23. V. tenellum

24. V. uliginosum

A nagy értékű csipkebogyót adó rózsafajok közül a Rosa canina, a R. dumalis, a R. rugosa, a R. villosa, a R. pendulina, a R. oxyodon és a R. pomifera említhető elsősorban.

A kisebb termetű illetve kisebb gyümölcsű fajok közé soroljuk a fontosabb berkenyéket (Aronia melanocarpa, Sorbus domestica), a homoktövist (Hippophaë rhamnoides), a bodzát (elsősorban a Sambucus nigrát, kevésbé a Sambucus racemosát, a S. ebulus pedig nem gyümölcstermő növény), a loncot (több faj közül elsősorban a Lonicera coeruleát). Az ezernél több galagonyafaj közül csak kettőnek van gyümölcstermesztési jelentősége (Crataegus monogyna, C. oxycantha).