Ugrás a tartalomhoz

Integrált gyümölcstermesztés

Soltész Miklós

Mezőgazda Kiadó

1.2. Nemzetközi helyzete

1.2. Nemzetközi helyzete

A felgyorsult fejlődés eredményeképpen a mérsékelt égöv fejlett gyümölcstermesztő országaiban (különösen az almatermésű fajoknál) ma már az integrált szemlélet alapján termelnek, vagy legalábbis a megfelelő programok és minőségbiztosítási rendszerek kidolgozásán fáradoznak. A megfelelő minőség- és eredetvédelem gyümölcstermesztésünk nemzetközi elismertetésének kulcskérdése.

Európában az almánál vannak a legnagyobb hagyományai az integrált növényvédelemnek és a belőle továbbfejlődött integrált termesztésnek. Az IP elvei először Svájcban, a németországi Baden-Württenbergben és Dél-Tirolban fogalmazódtak meg.

Az 1970-es évek kedvező fogadtatása után Svájcban 1978-ban megalakították az első regionális integrált termesztési szervezetet (GALTI), majd életre hívták az Integrált Gyümölcstermesztési Munkacsoportot (SAIO). Az integrált termesztés nemzeti alapelveit 1982-ben adták ki. Az első integrált termék almából 1990-ben, körtéből 1991-ben került piacra (Pezzatti, 1993).

Sessler és Polesny (1993) arról számolt be, hogy 1992-ben az integrált módszerrel művelt alma-árugyümölcsösök aránya Svájcban 49%, Ausztriában 57%, Dél-Tirolban 85%, Baden-Württenbergben pedig 90% volt. Az IP Svájcban 1993-ban már teljes polgárjogot nyert: az almaültetvények kétharmadát, a körteültetvények felét és a nyári gyümölcsök egyharmadát művelték így (Müller, 1993). Valamennyi gyümölcsfajnál három fő célt tűztek ki: 1. a gyümölcsminőség javítása, 2. a környezetterhelés csökkentése az intenzitás növelése mellett, 3. gazdasági előny a módszer alkalmazójának. Az IP nyílt lehetőséggé vált Svájc minden gyümölcstermesztője számára.

Dél-Tirolban az Integrált Gyümölcstermesztési Munkacsoport (AGRIOS) vezetésével 1988-ban döntöttek a módszer teljes bevezetéséről. Putz (1992) szerint itt található Európa legjelentősebb összefüggő felületű integrált almaültetvénye. Az IP javította Dél-Tirol gyümölcstermesztésének megítélését, és az értékesítést is elősegítette. A gyümölcstermesztők számára a rendszer biztos lehetőséget kínált, és a jó előkészítés miatt könnyen bevezethető volt (Steiner, 1993). Az AGRIOS az integrált termesztést ökológiai és ökonómiai szempontból átfogó koncepciónak tartja. Az irányelveket állandóan továbbfejlesztik, és évente megjelentetik. Az IP fejlesztésében az állami törvényekkel szemben a termesztők összehangolt döntései játsszák a meghatározó szerepet (Putz, 1992). Az irányelvek főbb elemei a következők:

  • a termőhelyhez alkalmazkodó fajtahasználat;

  • a telepítési anyag és a művelésmód gondos megválasztása;

  • környezetkímélő agrotechnika;

  • az integrált növényvédelem keretében a természetes módszerek hangsúlyozása, környezetkímélő vegyszerek használata (de csak feltétlenül indokolt esetben);

  • a gyümölcsök szüret utáni vegyszeres kezelésének megtiltása.

Az irányelvek egységes megvalósítása érdekében államilag támogatott szaktanácsadó körök létesültek az érintett termesztők és független szakértők részvételével.

A további példákat mellőzve összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy Nyugat-Európa fejlett gyümölcstermesztő országaiban (Hollandia, Németország, Ausztria, Svájc, Olaszország, Franciaország, Belgium, Spanyolország) 1996-ra az IP illetve a megvalósítási cél széleskörűen elterjedt. Hollandiában 1996-tól minden termesztőnek át kell térni az integrált módszerre. Vízvédelmi területeken nem engedélyeznek gyümölcsöstelepítést. A növényvédelemből kötelező kihagyni a piretroidokat.

Ausztriában, Svájcban, Dél-Tirolban és Baden-Württenbergben jelenleg igen magas színvonalú és rendszerszemléletű integrált almatermesztés folyik. Ezeken a helyeken közel azonos elvekre épül az IP megítélése. Az ökológiai szemlélet érvényesítésének folyamatos ellenőrzésekor a következő egységes pontrendszert alkalmazzák:

Ellenőrzött terület

Pontszám-határérték

Üzemi feljegyzések vezetése

0 és –2

Termőegyensúly

0 és –2

Gyomszabályozás (nem irtás) (talajtakarás + herbicid)

+2 és –2

Laboratóriumi talajvizsgálatok

0 és –2

Permetezőgép állapota

0 és –1

Biológiai eljárások alkalmazása (pl. varasodás-előrejelzés stb.)

+2 és –2

Ragadozó atkák kihelyezése, védelme

+2 és –2

Mínusz 6 pont a kedvezményezett körből való automatikus kizáráshoz vezet. De hasonló sors vár a drasztikus hibákat elkövetőkre is (nem engedélyezett vegyszer akárcsak egyszeri alkalmazása, üzemi feljegyzések hiánya, talajvizsgálat teljes kihagyása, évente és hektáronként 50 kg-nál több N-hatóanyag kijuttatása, nehézfém-maradványokat tartalmazó szerves trágya, szennyvíz, komposzt). (Müller, 1993; Sessler és Polesny, 1993; Steiner, 1993; Waldner, 1994).

A Nemzeti Tudományos Akadémia az USA-ban 1976-ban felhívta a figyelmet a kémiai növényvédelem technológiai összeomlásának veszélyére. A Fehér Ház 1979-ben rendeletben utasította a kutatóhelyeket, hogy amilyen gyorsan csak lehet, fejlesszék ki és vezessék be az integrált termesztési módszereket (Steiner, 1994).

A fejlett országokban a közvélemény együtt él az integrált termesztés gondolatával. Ezt mutatja a Steiner (1993) által ismertetett közvélemény-kutatás, amely szerint a megkérdezettek 70%-a jól azonosította az integrált termesztést a szükséges esetekre korlátozott vegyszerhasználattal. Mérvadó a jövőre nézve, hogy az emberek fele az integrált termesztéstől jobb gyümölcsminőséget vár, s kétharmad vásárolna ,,bioterméket”, a többség akár magasabb áron is.

Az integrált termesztés fejlődésének örvendetes felgyorsulásához a nemzetközi együttműködés is hozzájárult. A Kertészeti Tudományok Nemzetközi Tanácsa (ISHS) 1989-ben az integrált gyümölcstermesztésről tartott nemzetközi szimpóziumot. Ez volt az első jelentős fórum, ahol az addig elért eredményeket bemutatva felismerték, hogy az IP célkitűzéseit szűk térségre korlátozva kevésbé lehet sikerre vinni. Ezen a területen is szükséges a globális gondolkodás, az ökológiai szemlélet egységes érvényesítése és az érdekeltek teljes körű együttműködése. A gyümölcspiacon megjelenő országok érdeke, hogy az integrált termesztést szolgáló intézkedések egyaránt megfeleljenek a saját adottságoknak és az egységes nemzetközi szabályozásnak.

Az említett szimpóziumon elhatározták az IP normatíváinak kidolgozását, a témával kapcsolatos nemzetközi kutatások koordinálását, a vegyi anyagok erőteljes csökkentését, valamint a minőség elsődlegességét a mennyiségi szemlélettel szemben.

1990-ben két nemzetközi esemény is előrevitte az IFP ügyét. Dél-Tirolban elfogadták az ugyanott két évvel korábban megfogalmazott IP-irányelveket. A Firenzében rendezett Nemzetközi Kertészeti Kongresszuson pedig súlypont-eltolódás történt a hagyományos termesztésről az integrált módszer irányába. A Biológiai és Integrált Védekezés Nemzetközi Szervezete az ISHS-sel közösen 1991-ben jelentette meg az elismeréshez szükséges nemzeti illetve regionális irányelveket.

Az Európai Közösség Tanácsa az 1992. évi irányelveiben rögzítette, hogy az IP eredményességét alapvetően a megfelelő szaporítóanyag befolyásolja. Ugyanebben az évben megszülettek az első integrált áruvédjegyek és az Európai Minőségbiztosítási Rendszerek. Fontos lépésnek minősült, hogy az Orosz Föderáció 1993. július 1-jétől az importtermékekre kötelező minőségtanúsítást írt elő.

Az IFP további térhódítását iránymutató speciális kézikönyvek (Fraccaroli et al., 1993, Gvozdenovic, 1993) és egyéb összefoglaló munkák (Waldner, 1994) is elősegítették.

Elsősorban a jóléti államok engedhetik meg maguknak az ártalmas technológiák betiltását. Örvendetes azonban, hogy Magyarország élen járt a biológiai növényvédelem bevezetésében, és lépést kíván tartani az IFP megvalósításában is. Hazánkban először 1991-ben fogalmazták meg az integrált gyümölcstermesztés nemzeti irányelveit (Eke, 1991). Ezt követően nagyszámú szakmai rendezvény témája volt az IP hazai fejlesztése. A gyakorlati eredmények elsősorban az almánál ismertek. Legfontosabb gyümölcsfajunk integrált termesztéséről két könyv jelent meg (Inántsy, 1992, 1995). Az AGROFÓRUM 1995-ben különszámot szentelt az alma integrált termesztésének.