Ugrás a tartalomhoz

Fanchali Jób-kódex

Tóth Tünde, Földes Zsuzsa

Mezura –- CHER –- Bibliopolisz

3. fejezet - FÜGGELÉK

3. fejezet - FÜGGELÉK

Pani matka, pán otec...


                
                        
                        Anyámasszony, apámuram, abban egyeztek meg, hogy őrizzek kiskecskéket (gidákat/gödölyéket) – nem akarom őrizni őket! 
                        
                        A kiskecskének szarva van, szeret öklelőzni, a lábát felnyújtja, és a másikkal folyvást játszódik. 
                        
                        Legeltesd őket, édes lányom, csak ezen a nyáron, hiszen szépek, kecsesek – de szánom őket. 
                        
                        A kiskecske szökdel, amíg fel nem mászik, nehéz meghallani [vagy: hallgatni], mikor sír, dörömböl a kamrán. 
                        
                        Legeltesd, míg megszelídül – nem tarthat sokáig –, hisz már majdnem felnőtt, véget vetett a szükségnek (nincs már vele gond (?)) 
                        
                        Hogy legeltessem őket, én bánatos, ha nincsen füvecske, ha száraz gallyal etetem, mindig megváltozik. 
                        
                        Ereszd be a kiskertbe, és vigyázd / ügyelj rá szorgosan, hamarosan kezes lesz, kétségkívül hűséges. 
                        
                        Kedvesebb nekem a kiskert, az oltványok és a fűszerek minden kiskecskénél az udvarlásukkal együtt! 
                        
                        Ne vonakodj, lányom, tégy úgy, ahogy parancsolom, őrködj rajta, ami otthon, nálunk kel ki / amire otthon tehetünk szert! 
                        
                        Megrágja a fűszereimet szép kis kertecskémben, az oltványaimat, tán még a főznivalót is – egyszóval nem akarom! 
                        
                        Immár kérlek, lányom – de szép szóval –, ne sorvadozzon itt otthon, vedd a gondodba! 
                        
                        Ellegeltetem egy hétig, hogyha sikerül – kihajtom mindennap, egyre öregebb lesz… 
                        
                        Őriztem a kiskecskéket amott, a hegyek közt – ahol édes volt a pázsit, öklelőztek a szarvukkal. 
                        
                        Mihez kezdjek én, boldogtalan leányka, egy árvához [vagy: árvaságra] jutok, én bús, szerencsétlen! 
                        
                        Hogy azt a kiskecskét, ha csak egyszer is, a kertecskémbe engedtem! Szánni valónak látszott – immár csak emlékem van tőle. 
                        
                        Lányom, mért sírsz-rísz oly nagyon, mért futottál [vagy: mit kergettél] haza? És min gyötröd magad, kinek ígérkeztél? 
                        
                        Hogy ígérkezhettem volna, mikor egy sem (férfi) volt ott! Megvan, amit akartam. Ó, hol volt az őriző [vagy: őrangyal]!? 
                        
                        Mondd hát el, lányom, mi történt veled azután, nincs semmi kárunkra, hogy aludt a kiskecske. 
                        
                        Hiszen megmondtam, anyám, mikor a fürdőben voltunk, hogy elvesztettem a koszorúm – mulatozik már a kiskecske. 
                        
                        Ne törődj vele, lányom, elég, ami az éjszaka történt, és sok kiskecske van a férfi segítségére [vagy: lehet a segítségére; vagy: tudhat segíteni magán].