Ugrás a tartalomhoz

Az esztétika alapfogalmai

Władisław Tatarkiewicz

Kossuth Kiadó

Az esztétikatörténetet, mint a többi tudomány történetét is, kétféleképpen lehet tárgyalni: vagy azoknak az embereknek a történeteként, akik megalkották ezt a tudományterületet, vagy a kutatás során felmerült és megoldott kérdések történeteként. A jelen könyv szerzőjének korábbi esztétikatörténete (három kötetben, 1960-1968; angol kiadása: 1970-1974) az emberek története volt: azoké az íróké és képzőművészeké, akik az elmúlt évszázadok során hangot adtak a szépséggel és a művészettel, a formával és a kreativitással kapcsolatos elképzeléseiknek. A jelen könyv ugyanehhez a témához tér vissza, ám másként: mint az esztétikai kérdések, fogalmak és elméletek történetéhez. A korábbi és a jelenlegi könyv tárgya részben ugyanaz, de csak részben: a korábbi könyv ugyanis a tizenhetedik századnál véget ért, míg a jelen munka a jelenkorig tárgyalja a témát. Márpedig a tizennyolcadik és a huszadik század között sok minden történt az esztétikában. Az esztétika önálló tudományként csak ebben az időszakban lett elfogadottá és kapott saját nevet, és olyan elméleteket hozott létre, melyekről korábbi tudósok és művészek nem is álmodtak.

Tartalomjegyzék

Letölthető anyagok
DC metaadatok
Cím:
Az esztétika alapfogalmai
Szerzők:
Władisław Tatarkiewicz
Kiadó:
Kossuth Kiadó
Közreműködők:
Sajó Sándor
Források:
ISBN 978-963-09-4820-6
Nyelv
Magyar
Tárgyszavak
hat fogalom története, esztétika
Elektronikus tartalomfejlesztés és szolgáltatás a kutatásban és felsőoktatásban
Elektronikus tartalomfejlesztés és szolgáltatás a kutatásban és felsőoktatásban
TÁMOP 4.2.5.B Tudományos és felsőoktatási tartalmak központi elektronikus közzétételének biztosítása