Ugrás a tartalomhoz

Empátia - A beleélés lélektana

Buda Béla

L'Harmattan Kiadó

A „double-bind” (kettős kötés)

A „double-bind” (kettős kötés)

Az utóbbi másfél évtizedben nagyon sokan vizsgálták a szkizofrének családjait, valamint azokat a kóros szerkezetű, kapcsolatrendszerű családokat, amelyekben a gyerekek kedvezőtlen érzelmi körülmények között fejlődnek. Az ilyen vizsgálatok alapján olyan következtetésekre jutottak, hogy lehetséges a gyermeki személyiségfejlődésnek sajátos károsítása a nemverbális kommunikáció képességének síkján, és hogy ennek a károsításnak igen hátrányos hatása van a felnőtt-korban. Ha az anya és a családi környezet a gyermek iránt kevés pozitív érzelmi vonást, szeretetet és sok elutasítást, negatív emóciót tartalmaz, a nemverbális kommunikáció képessége nemcsak nem fejlődik kellően, hanem még különleges ellentmondás hordozója is lesz. A második és harmadik életévben a biológiai ingerérzékenység is elég nagy lesz ahhoz, hogy a gyermek észrevegye, hogy közeledése, szeretetteljes odafordulása anyjában vagy a vele együtt élő más személyekben nem vált ki kellő választ, vagy visszautasításra talál. A kisebb gyerek ilyenkor visszavonul, vagy maga is negatív érzelmi reakciókat ad, a nagyobb valamilyen módon kommentálja, szóvá teszi vagy kinyilvánítja, hogy nem érti a helyzetet. Rendszerint az anya is kénytelen észrevenni az eseményt, tudatosítani saját ösztönös elutasítását, ennek elvállalását azonban sok érzelmi akadály nehezíti. Az anyák, illetve a szülők ezt a helyzetet rendszerint úgy oldják meg, hogy a szeretetet szavakban próbálják kifejezni, vagy a saját elutasító viszonyulásukat szavakban tagadják.

A gyermekben keltett tudatos kép és a nemverbális jelzések alapján kialakult benyomás tehát ellentétbe kerül egymással. A szülők a tudatos képet igyekeznek megerősíteni. Általában a növekvő gyermek nevelésében később mindig ez a gyakorlat. Ha a gyerek következetesen a nemverbális információkra reagál, büntetést kap, míg a tudatos kép elfogadásához jutalmak kapcsolódnak. Ez a folyamat alkalmas arra, hogy a gyerekeket leszoktassa a nemverbális kommunikáció felhasználásáról és értelmezésérő1. Pedig a nemverbális jelzések felhasználása az óvodáskorban általában jól megindul, a gyerekek arra figyelnek leginkább, ami érzelmileg megragadja őket a másik emberből, és ahhoz fordulnak, ahhoz ragaszkodnak, akiben szeretetet, törődést éreznek. A velük egykorúakkal való kapcsolatban is a nemverbális jelzések válnak irányadóvá. Ha ezt a fejlődési irányt a családi beavatkozások tartósan és intenzíven megzavarják, a gyermektől igen lényeges személyközi orientációs eszközt vesznek el. Igaz, hogy a tudatos kép hangsúlyozásával a szülőkapcsolatokban időlegesen egyensúlyt lehet biztosítani, ez azonban a gyerek fejlődésének gátlása árán következik be. Számos pszichiáter és pszichológus szerint a nemverbális jelzések felhasználásának következetes visszafejlesztése és a szavakon át történő tájékozódás kizárólagos kialakítása lényeges szerepet játszik abban, hogy a személyiség később pszichopatológiai állapotba kerül, elmebeteg lesz.

Az említett kommunikációs ellentmondás talaján a szülő-gyermek viszonyban sajátos paradoxon jöhet létre. A gyermeki személyiség minden oldalról kellemetlen élményeket kap: ha a szülők elutasító magatartásának megfelelően reagál, mintegy büntetik a szeretetlenségéért, ha viszont szeretetteljesen közeledik a szülőkhöz, az önkéntelen elutasítás jelzései váltanak ki sérelmeket benne. Ez az ún. kettős lekötöttség (double-bind) helyzete, amit számos kutató a hasadásos elmezavar, a szkizofrénia legfőbb kóroki tényezőjének tekintett (Bateson és mtsai 1956, Buda 1965, 1974, Watzlawick, Beavin & Jackson 1967, Jackson 1968 stb.). Ha ez a helyzet tartós, a személyiség egyensúlya csak akkor tartható fenn, ha valamelyik kommunikációs rendszert, a verbálist vagy a nemverbálist erőteljesen elfojtja magában a gyermeki személyiség. Szinte törvényszerűen a nemverbális szorul háttérbe, hiszen kapcsolata a szülőkkel már főleg verbális csatornán folyik, és a többi emberrel is ezen keresztül lehet a legjobban érintkezésben maradni. Ma double-bind kommunikációt nem tekinti önmagában kórnemzőnek, egyike azoknak a kommunikációban keletkező sztresszhatásoknak, amelyek az elbizonytalanodott, gyenge ént (különösen gyermekkorban) megterhelhetik. Ilyen megterhelés pl. a szkizofrénia és a depressziókutatásban gyakran kiemelt „expressed emotion” hatás, amely a kritikus figyelem és a negatív emóciók erőteljes megnyilvánulását jelenti a szülők részéről.

A nemverbális kommunikációs készség háttérbe szorulása viszont nagyon sok káros következménnyel jár. A csak verbális kommunikáció talaján családi kapcsolataiban is sok torzulás következhet be. De sokkal fontosabb ennél, hogy a gyerek önálló emberi kapcsolatai nehezebben alakulnak ki, hiszen – mint azt az előző fejezetben tárgyaltuk – az emberi kapcsolatok kialakulása nemverbális kommunikációk, metakommunikációk síkján történik A gyermek először a kortárscsoportokban tájékozódik nehezen, nem alakulnak ki megfelelő baráti kapcsolatai, majd a serdülőkorban óriási kommunikációs hátránnyal indul az akkor már rendkívül fontos és nagy érzelmi és indulati erőket mozgósító párkapcsolatok terén. A kortárskapcsolatok hiánya azután a személyiség önszabályozását is nehezíti, hiszen hiányoznak a visszacsatolások, amelyek támpontot adnának, hogy mi a helyes elképzelés, gondolat, fantázia, cselekvésterv az emberi viszonylatok terén, így a fantázia és az élményvilág a valóságtól elszakadt tartalmakkal telik meg. Későbbi társas kapcsolataikban is sok meghiúsulást él át.

Nem érdemes tovább követni a szkizofrénia fejlődési útját, a kórkép kibontakozásához még más körülmények közrejátszása is szükséges, sokak szerint pedig még biológiai hajlam is kell. A kóreredet kérdése még nem dőlt el egyértelműen. A mai felfogás szerint a „kettős kötéses” kommunikáció sok más olyan hatásban is megvan, amely a gyermeket károsítja, és amely kommunikációs fejlődését, és ezen át társas viselkedését és önértékelését károsítja. A nemverbális érintkezési formáktól való elszokás azonban biztos, hogy hasonló folyamatban történik, és az is valószínű, hogy ennek a folyamatnak is az a mozgatója, hogy a nemverbális kommunikációk a személyiség számára sok kellemetlen és kényelmetlen hírt hordoznak. Arra kényszerítik, hogy szembenézzen azzal, hogy akiket ő szeret, azok őt nem szeretik annyira, nem tudják elfogadni. Érzelmi erők is arra serkentik tehát a személyiséget, hogy a verbális síkon rendezze be inkább a világát, itt ugyanis sokkal kevesebb kudarc érheti, hiszen a beszédben eléggé jól szabályozott a bántó jelentéstartalmak közlése, az elutasítás kifejezésére ritkábban kerül sor, és ezt is könnyebb semlegesíteni. A nemverbális üzenetek pedig szüntelenül jelzik – mint valami különleges hőmérő jelei –, hogy a többi ember hogyan viszonyul hozzánk. A növekvő gyerek számára a legfőbb nehézség az, hogy megtalálja önmagát emberi kapcsolataiban, és ezt a folyamatot a nagyon sok negatív visszajelzés különösen bonyolulttá teszi, érthető tehát az öntudatlan elzárkózás a nemverbális kommunikációtól. Tökéletesen soha nem kapcsolható ki a nemverbális kommunikáció, mint már többször említettük, ennek jelzései szükségszerűen elérik a személyiséget. Az azonban könnyen bekövetkezhet, hogy a személyiség nem érzékeli az ilyen jelzéseket, mint a metakommunikáció részeit, és ezért az emberi kapcsolatok szabályozásában nem tudja felhasználni őket.

Újabban csak a kettős kötés tényezőjét (fejlődéstani érvényesülését, erősségét és tartósságát) a szkizofréniában nem tartják döntőnek. Más lelki zavarokban is megtalálják szerepét, például depresszióban vagy borderline szindrómában (Kuritárné Szabó 2008, Domes, Schulze & Herpertz 2009 stb.), de jelentőséget tulajdonítanak neki más személyiségzavarokban, például az érzelmek belső felismerésének zavarában, az ún. alexitímiában (Krystal 1988, Kopp 2001 stb.) és a súlyosabb szexuális orientációs zavarokban (Nicolosi 2009, 2012) stb. A mai felfogás szerint a kettős kötés kommunikációs viszonyulása a gyermek önértékelését és ezáltal self-fejlődését, self-koherenciáját gátolja. Ez általában súlyosan zavarja a személyiség működését, hiszen annak a self szabályozó alrendszere. Más hasonló hibás nevelési, illetve környezeti kommunikációs mechanizmusokat is leírtak, amelyeknek a szkizofréniában és más személyiségzavarokban kórnemző befolyása lehet. Ilyen pl. a kritikus érzelmi reakció (expressed emotion). Szülő-gyerek kapcsolatokban, családokban gyakori a gyerek viselkedésére adott erős kritikai érzelemnyilvánítás. Mind a kettős kötés, mind a kritikus érzelmi reakció a pszichiátriai betegségek minden formájában ártalmas, akár a család, akár a kezelő személyzet részéről jelentkezik, pl. tüneti visszaesést okoz. Ezért a súlyos betegek terápiájában gondot fordítanak arra, hogy ezt a viszonyulásmódot kikapcsolják (Kavanagh 1992, Kuipers, Leff & Lam 2001 stb.). Ezek a környezeti kommunikációs hatások azért ártalmasak, mert a személyiség ragaszkodik szeretetkapcsolataihoz, különösen a szülőkapcsolathoz, és azzal szemben nem mer fellázadni. Számos elmélet a személyiségfejlődés alapkötődését, alapkapcsolatát (attachment) tartja a személyiség fő stabilizáló elemének, amelyből a korai kiszakadás mindig komoly pszichopatológiai tünetekkel jár.