Ugrás a tartalomhoz

Immunológia

Anna, Erdei, Gabriella, Sármay, József, Prechl (2012)

Medicina Könyvkiadó Zrt.

22. fejezet - 22. fejezet – Tumorimmunológia

22. fejezet - 22. fejezet – Tumorimmunológia

(Prechl József)

A szöveti szerveződésű szervezetekben minden sejt meghatározott, a szervezet szempontjából összehangolt program szerint működik. A program szerint zajló osztódási, differenciálódási és sejtpusztulási lépések teszik lehetővé a szövetek és a szervek kialakulását, vagyis az organizmus életképességét, működését. Amennyiben egy sejt felszabadul e program alól, az veszélybe sodorhatja az egész szervezet létét. A program működését ezért magában a sejtben is több ellenőrző mechanizmus biztosítja, és – amennyiben mégis felszabadulnának ez alól az ellenőrzés alól – más sejtek is képesek felismerni és elpusztítani a kórossá vált sejteket.

A kóros sejtburjánzással létrejövő sejttömeget daganatnak (tumor, neoplasia) nevezzük. Az immunrendszer képes daganatos sejtek felismerésére, ezért szerepet játszik a szervezet védelmében. Ezt a felismerési képességet az orvostudomány is “kihasználja” diagnosztikai módszerek, osztályozási stratégiák és terápiás eljárások kialakításában egyaránt.

A daganatok miatti halálozás a világnépességben a harmadik helyen áll a kardiovaszkuláris okokat és fertőzéseket követően, a fejlett országokban pedig csak a keringési megbetegedések előzik azt meg. Népegészségügyi jelentőségén túl a daganatok kialakulása, kölcsönhatása a szervezettel, sejtbiológiai, orvostudományi és immunológiai szempontból is érdekes és fontos kérdéskör.

A következő fejezetekben a daganatok és az immunrendszer kapcsolatait részletezzük.

Felhívjuk az olvasó figyelmét arra, hogy a 23. fejezetben bemutatjuk az immunrendszer működésével kapcsolatos különböző kórképek – köztük a daganatos betegségek – legjellemzőbb szövettani elváltozásait, immunológiai paramétereit.

Onkológiai alapfogalmak

Növekedési és áttétképző képességük alapján megkülönböztethetünk jóindulatú és rosszindulatú daganatokat. A rosszindulatú (malignus) daganatok korlátlan szaporodási képességgel rendelkeznek, képesek elkerülni az apoptotikus sejthalált, növekedési jeleket biztosítanak maguknak, ugyanakkor érzéketlenek a növekedésgátlók iránt. A rosszindulatú daganatok vérellátásukat angiogenetikus receptorok kifejezése révén biztosítják. Invazívak, azaz képesek bejutni a környező szövetekbe, elpusztítva azokat. Ezeket a tulajdonságokat kihasználva a keringés révén más szervekbe sodródó daganatos sejtek új daganatot képesek kialakítani, ezeket áttétnek (metastasis) nevezzük. A jóindulatú (benignus) daganatok nem rendelkeznek a fenti tulajdonságokkal, csak korlátozott mértékben növekednek, gyakran kötőszövetes tokkal határolódnak el környezetüktől. A következőkben elsősorban a rosszindulatú daganatokkal foglalkozunk.

Bár a daganatsejtek értelemszerűen dedifferenciált sejtek, szöveti eredetük gyakran tükröződik különböző tulajdonságaikban, ami meghatározó értékű lehet mind a diagnosztika, mind a terápia során. A hámeredetű rosszindulatú daganat a karcinóma, a kötőszöveti rosszindulatú burjánzás a szarkóma. Egyes daganatok tömör anatómiai képletet alkotnak (solid tumor), mások keringő sejtek formájában figyelhetők meg (leukémia).

A következőkben általánosságban jellemezzük az immunrendszer és a daganatok kapcsolatait, szem előtt kell azonban tartani, hogy az itt leírtak nem minden daganatra érvényesek.

A daganatot nem pusztán mint a burjánzó sejtek masszáját értelmezzük, hanem mint daganatszövetet: a kóros sejtek és a kötőszövet, erek, fehérvérsejtek és egyéb sejtek által kialakított funkcionális egységet, speciális mikrokörnyezettel. A daganatos sejtek fennmaradása ugyanis e szövet működésének a függvénye, tehát ennek megismerése segítheti a tumor elpusztítására irányuló törekvéseinket. Jó példa erre a daganat vérellátásának korlátozására irányuló gyógyítási stratégia.

Azokat a géneket, melyek mutációjuk vagy kóros mértékű expressziójuk következtében elősegítik a sejtek daganatos átalakulását protoonkogéneknek nevezzük. A protoonkogének termékei elsősorban a sejtciklust, differenciálódást és apoptózist szabályozó, a jelátviteli folyamatokban résztvevő fehérjék. A gének károsodása eredményezi az onkogének létrejöttét, aminek hátterében pontmutáció, kromoszóma-aberráció és regulációs zavarok állhatnak. A sejt saját onkogénjeitől (celluláris onkogének, c-onc) eltérően a vírusok megfelelő génjeinek (virális onkogének, v-onc) nem kell károsodniuk, puszta jelenlétük, működésük, genomiális inszerciójuk elősegíti a daganatos transzformációt. Az onkogének közé soroljuk a tumorszuppresszor géneket is; melyek inaktivitása elősegíti a kóros transzformációt. Egy tumor életképességét akár több száz onkogén működése biztosítja. Ez egyfelől jelzi, hogy egy daganat kialakulásához számos mutációnak, epigenetikai elváltozásnak kell kialakulnia, másfelől arra is enged következtetni, hogy egy-egy gén működésének korrekciója általában nem elégséges a daganat elpusztításához.