Ugrás a tartalomhoz

Immunológia

Anna, Erdei, Gabriella, Sármay, József, Prechl (2012)

Medicina Könyvkiadó Zrt.

20. fejezet - 20. fejezet – Transzplantációs immunológia

20. fejezet - 20. fejezet – Transzplantációs immunológia

(László Glória)

Ahogy erről korábban már részletesen volt szó, az immunrendszer megfelelő működése során a saját szervek, szövetek komponensei ellen – az egyedfejlődés folyamán lezajló tanulási folyamatok eredményeként – immunológiai tolerancia alakul ki, ami megakadályozza a szervezet saját alkotórészei ellen irányuló önpusztító (autoimmun) folyamatok megindulását. Bár egy faj egyedei hasonló szervekből, szövetekből épülnek fel, az egyes egyedek fehérjéi az allotípuskülönbségek miatt eltérőek lehetnek, és más egyedbe juttatva immunválaszt válthatnak ki. Ahogy ezt a 9. és a 12. fejezetben részletesen bemutattuk, a gerincesek legnagyobb genetikai polimorfizmussal rendelkező fehérjéi az MHC által kódolt glikoproteinek, amelyek alapvető szerepet játszanak a T-limfociták antigénfelismerő működésében, valamint a tolerancia kialakulásában és fenntartásában. Ebből adódóan az immunrendszer számára a saját környezetet elsősorban az egyedre jellemző MHC-allotípusok kombinációja és az általuk bemutatott saját peptidek mintázata határozza meg. Ezen összefüggések ismeretében nem meglepő, hogy az immunrendszer az eltérő MHC-fehérjékkel rendelkező testidegen szövetek ellen intenzív immunválasszal reagál. Az MHC által kódolt sejtmembránfehérjéket elsőként mint erős kilökődési reakciót kiváltó antigéneket írták le, ezért nevezték korábban „MHC-antigéneknek” (lásd 9. fejezet).

Két egyed szomatikus sejtjeinek találkozására természetes körülmények között a terhesség során kerül sor. Ennek ellenére – mint ezt a 19. fejezetben részleteztük – az egészséges magzattal szemben toleráns az anyai szervezet, nem indul meg idő előtt kilökődési reakció ellene. Emberi szervek vagy szövetek átültetése terápiás beavatkozás, amelynek célja valamely károsodott szerv vagy szövet mesterséges pótlása. A legrégebben alkalmazott szövetátültetési eljárás a vérátömlesztés, ami a vércsoport-antigének aránylag kismértékű polimorfizmusa miatt – a megfelelő szabályok betartásával – viszonylag kis kockázattal, veszélytelenül elvégezhető (lásd később). A jórészt magvas sejteket tartalmazó szövetek és szervek átültetése azonban a szervet adó és a szervet kapó egyed szöveteinek genetikai eltéréseitől függően, kilökődési reakciót válthat ki, ami elsősorban az idegen MHC-molekulák, valamint egyéb alloantigének ellen irányul. A nem saját szövetek elleni immunválasz (kilökődési reakció) sok vonatkozásában az autoimmun folyamatokhoz hasonlít. A kilökődési reakcióban a Th, a Tc és az NK-sejtek mellett az ellenanyagok által közvetített effektorfolyamatoknak is szerepük van.

Alapfogalmak

A szervezet bármely sejtcsoportjának, szövetének, szervének saját szervezeten belül, vagy egy más egyedbe történő átültetését transzplantációnak nevezzük. A szervet vagy szövetet adó a donor, a kapó pedig a recipiens. Maga az áthelyezett szövet vagy szerv a transzplantátum vagy graft (oltvány).

A sikeres transzplantáció szabályait elsőként beltenyésztett egerekben végzett bőrátültetési kísérletekkel tisztázták. A transzplantátum az átültetés helyétől és a graft eredetétől függően vagy megtapad, vagy kilökődik (20.1. táblázat). Az első átültetést követő kilökődési reakció általában 10-12 nap múlva indul meg, ha ezt követően ugyanabból a donorból újabb bőrdarabot ültetnek át, akkor a másodlagos kilökődési reakció már rövidebb idő alatt (6-8 nap) következik be. A gyors reakcióképesség a recipiens T-sejtjeivel – adoptív transzfer révén – nem kezelt állatokba is átvihető. Ez a megfigyelés, valamint a kilökődési reakció elmaradása T-sejt-hiányos nude-egerekben a T-limfociták kitüntetett szerepét igazolta a szövetkilökődési folyamatban.

20.1. táblázat - 20.1. táblázat. A transzplantátum eredet szerinti elnevezése és az átültetést követő immunológiai reakció

A graft elnevezése

Meghatározás

Példa

Kilökődés

Autograft

saját szövet átültetése a test egyik helyéről egy másikra

saját vér vagy csontvelő visszaadása; bőrátültetés egy adott szervezeten belül

nincs

Szingraft (szingén graft, izograft)

átültetés genetikailag azonos egyedek között

szövet-, szervátültetés egypetéjű ikrek vagy beltenyésztett egértörzs egyedei között

nincs

Allograft

átültetés ugyanazon faj két egyede között

szövet- vagy szervátültetés egyik emberből egy másikba vagy két különböző beltenyésztett egértörzs egyedei között

van

Xenograft

átültetés különböző faj egyedei között

disznó- vagy majomszerv átültetése emberbe

van


Ortotopikus az átültetés, ha a graftot a szervezeten belül anatómiailag az eredeti helyére ültetik vissza, és heterotopikus, ha a szervezet más részére kerül (pl. bőr egyes plasztikai sebészeti eljárások során, vagy a hasnyálmirigy inzulintermelő β-sejtjeinek az átültetése a májba az inzulin dependens cukorbetegség (IDDM) transzplantációval történő gyógyítása során). Az eltérő funkciójú szervek/szövetek átültetése anatómiai elhelyezkedésüktől és az immunrendszerrel való kapcsolatuktól függően különböző sebészi és gyógykezelési nehézségeket vethet fel. Ha az átültetett szerv vagy szövet a keringéstől (az immunrendszertől) anatómiailag elzárt helyre kerül (pl. szemlencse), a transzplantáció általában a donor genetikai sajátságaitól függetlenül sikeres. Az ún. immunológiailag kiváltságos helyek (lásd 19. fejezet) esetében az átültetés immunszuppresszió nélkül is eredményes.

A vér „átültetésénél” (vérátömlesztés, transzfúzió) a vörösvérsejteken található erős antigenitású alloantigének egyeztetésén kívül általában elegendő annak ellenőrzése, hogy a recipiensben kimutathatók-e a donor vörösvérsejtjeivel reagáló ellenanyagok. Más szerv, ill. szövet átültetésekor az MHC-allélek azonosítására és a donor sejtjeit felismerő ellenanyagok jelenlétének kizárására is szükség van. A csontvelő-átültetés különlegessége, hogy ennek során az immunrendszer sejtjeit transzplantálják. Ilyenkor nemcsak a gazdaszervezet graftellenes reakcióját (host versus graft - HVG) kell megakadályozni, hanem a beültetett csontvelő érett immunsejtjeinek a befogadó szervezet elleni reakcióját is, melynek következménye a graft versus host (GVH) reakció, ill. betegség. Mivel a befogadó a kilökődési reakció csökkentése érdekében az átültetést megelőzően erős immunszuppresszív kezelésben részesül, a recipiens T-sejtjei által közvetített immunválasz nem eredményezi a transzplantált sejtek kilökődését. Az egészséges donorból származó T-limfociták viszont erős immunválasszal reagálnak a recipiens szöveti antigénjeivel szemben. Erre jól működő gazdaszervezetben nem kerülhet sor, de a GVH-reakció a csontvelő-átültetésen átesett, immunszuppresszív kezelésben részesült beteg számára végzetes is lehet (20.1. ábra).

20.1. ábra. A kilökődési reakciók genetikai és immunológiai háttere. Az azonos genetikai hátterű egérből származó graftot a recipiens elfogadja. A beltenyésztett „A” egértörzs egyede a „B” törzs egyedéből átültetett bőrdarabot az ún. elsődleges reakcióval kilöki, kb. 10 nappal a transzplantáció után. Ha az „A” törzs egyede már szenzibilizálódott a „B” törzs egyed graftjával szemben, akkor a sokkal gyorsabb, ún. másodlagos reakció zajlik le, amit a kialakult immunológiai memória tesz lehetővé. Az F1 hibrid állat bármelyik beltenyésztett szülői graftot elfogadja.