Ugrás a tartalomhoz

Immunológia

Anna, Erdei, Gabriella, Sármay, József, Prechl (2012)

Medicina Könyvkiadó Zrt.

III-as típusú túlérzékenységi reakció

III-as típusú túlérzékenységi reakció

Az ún. “szérumbetegség” jelenséget von Pirquet írta le 1911-ben, emberek diftériatoxin elleni passzív immunizálása kapcsán. Megfigyelte, hogy az immunizált lovak szérumának első alkalommal való beadása után kb. 1 héttel, majd a következő oltások után egyre rövidebb időn belül ízületi gyulladás, láz alakult ki a toxin ellenes szérummal beoltott embereken, valamint kiütések jelentek meg a bőrön. Hamarosan kiderült, hogy a tüneteket a ló szérumfehérjéi és az ellenük az emberi szervezetben termelődő ellenanyagok által létrehozott immunkomplexek okozzák. Ezért nevezik ezt a reakciót immunkoplex-betegségnek is. A szérumbetegség a III. típusú reakció szisztémás megnyilvánulása, és annak a következménye, hogy az ellenanyag-képződés megindulásakor nagy mennyiségű antigén van jelen a keringésben. Ilyenkor antigéntúlsúlyban oldódó immunkomplexek képződnek, amelyek nem eliminálódnak a keringésből. Lerakódnak a szervezet különböző helyein (pl. az erek falában), ahol a komplementrendszer aktiválása következtében gyulladás alakul ki, és szövetkárosító folyamatok indulnak meg (18.12. ábra).

18.12. ábra. Immunkomplexek által okozott szövetkárosodás folyamata – III-as típusú reakció. Az immunfolyamatok során keletkező, de különböző okok miatt a keringésből nem eliminálódó immunkomplexek aktiválják a komplementrendszert, a granulocitákat és a trombocitákat. A folyamat során gyulladáskeltő mediátorok (pl. C5a, C3a) és vazoaktív aminok keletkeznek, amelyek növelik az erek falának áteresztőképességét. Ennek következtében immunkomplexek és trombociták rakódnak az endotélsejtek közé, ami további komplementaktiválást és az odatoborzott neutrofil granulociták általi “frusztrált fagocitózist” eredményez. Mindez gyulladás kialakulásához vezet.

Az antigén-ellenanyag komplexek képződése és eliminálása az immunhomeosztázis fenntartásának fontos eleme. Azonban az immunrendszer nem megfelelő, ill. túlzott működése következményeként nem eliminálódó immunkomplexek kóros folyamatok előidézői is lehetnek. A III-as típusú reakciónak két formája alakulhat ki: egyik esetben a keringésben alakulnak ki, és ezután rakódnak le a komplexek, másik esetben pedig in situ, a szövetekben képződnek.

A lerakódó vagy helyben képződő immunkomplexek aktiválják a komplementrendszert, aminek következtében anafilatoxinok (C3a, C4a és C5a) keletkeznek. Ezek a peptidek – ahogy erről korábban már szó volt – vazoaktív és kemotaktikus anyagok felszabadulását idézik elő hízósejtekből és bazofil granulocitákból. Az immunkomplexek vérlemezkékhez történő kötődése is hasonló hatású, továbbá a helyszínen aktiválódó makrofágok szintén számos gyulladáskeltő anyagot – elsősorban IL-1-et és TNF-α-t termelnek. Mindez a szövetek károsításához, roncsolásához vezet. A reakció morfológiai jeleként nekrózis figyelhető meg, és jellemző a neutrofil granulociták érintett szövetekbe való infiltrációja is. A komplexben lerakódó ellenanyag-molekulák, számos komplement-aktivációs termék (főként C3-fragmentumok), továbbá egyes esetekben az antigén is kimutatható a roncsolt szövet színhelyén.

Számos autoimmun-beteg szervezetében detektálható a kóros folyamatot kiváltó antigén-antitest komplex (lásd 19. fejezet). Immunkomplex által okozott betegség, pl. a szisztémás lupusz eritematózusz (SLE) is, melynek során a vesekárosodást főként DNS–anti-DNS komplexek okozzák. Egy másik kórkép, a több artériát egyidejűleg érintő gyulladás (ployarteritis nodosa) esetében a hepatitisz B-vírussal való fertőzést követően kialakuló komplexek az ütőerekben rakódnak le, és ez által okoznak vaszkulitiszt. Szintén fontos szerepük van az immunkomplexeknek az ízületek gyulladásával járó reumatoid artritisz (RA) kialakulása során.

Ezek a folyamatok állatkísérletekben az Arthus-reakcióval, az immunkomplex által közvetített vaszkulitisz lokalizált formájával modellezhetők. Ennek során az előzetesen immunizált állatba szubkután oltják az antigént. Az oltás helyén kialakuló immunkomplexek a kis artériák falában lerakódnak, és gyulladást, majd a környező szövetek elhalását okozzák. Hasonló folyamatot válthatnak ki a légzéssel a szervezetbe kerülő antigének (penészgomba, állati ürülék stb.) is. Ilyenkor az immunkomplexek a tüdő alveolusainak felszínén alakulnak ki, és ott okoznak gyulladást.

Az immunkomplexek lerakódását számos tényező befolyásolja. Így pl. fontos a komplex mérete, mivel elsősorban a közepes nagyságúak nem eliminálódnak a keringésből. A kisebbek kevésbé rakódnak le, míg a nagyobbak fagocitózis útján kerülnek lebontásra. Az immunkomplexek eltakarításában (immuncomplex clearance) a komplementrendszer a vörösvérsejtekkel és a makrofágokkal (elsősorban a máj Kupffer-sejtjeivel) alapvető szerepet játszik (lásd 7. fejezet). Ha ez károsodik, a funkciózavar kóros folyamatokat indít el. Az immunkomplexek lerakódását hemodinamikai faktorok is befolyásolják, ugyanis azok az anatómiai helyek, ahol a plazma ultrafiltrációja történik (pl. veseglomerulusok kapillárisai) különösen kedveznek a depozíciónak. Komplexek lerakódása leggyakrabban a vérerek falában, az ízületek savós hártyáján, veseglomerulusok alapmembránján, valamint az agy plexus choroidecusán figyelhető meg.