Ugrás a tartalomhoz

Immunológia

Anna, Erdei, Gabriella, Sármay, József, Prechl (2012)

Medicina Könyvkiadó Zrt.

Krónikus gyulladás

Krónikus gyulladás

A gyulladás „célja” a gyulladást kiváltó ágens eltávolítása és a szöveti integritás helyreállítása, aminek érdekében a szervezet változatos eszközöket vehet igénybe. Amennyiben ezek sikertelenek, a gyulladás elhúzódhat, idültté vagy más szóval krónikussá válik. Olyan mikroorganizmusok, amelyek sejtfalának egyes alkotórészei megakadályozzák a fagocitózisukat, krónikus gyulladást indukálhatnak éppúgy, mint egyes autoimmun betegségek, melyekben az autoantigén tartós jelenléte folyamatosan aktiválja a megfelelő T-sejteket. A krónikus gyulladást jellemző szöveti kép lényegesen eltérő az akut gyulladásétól: a domináló sejttípus a limfocita, gyakran előfordulnak óriás, több magvú makrofágok, a kóros szövettani kép pedig gyakran már magának a gyulladási folyamatnak, mint a kiváltó tényezőnek a következménye (lásd Klinikopatológia, 23. fejezet). Az eltelt időből adódik, hogy a szervezetben adaptív válasz is kialakulhatott, ezért jelentős a limfociták részvétele. A krónikus gyulladás, definíciójából eredően, jelentős szöveti destrukcióval, degeneratív elváltozásokkal jár. Ennek egyik jellemző formája a fibrózis. Kialakulásának oka, hogy a sejtek által termelt citokinek fibroblasztokat aktiválnak, és fokozzák azok kollagéntermelését, aminek következtében a kötőszövet rostos elfajulása figyelhető meg. Ez a hegképződés a sebgyógyulás természetes velejárója, kóros esetekben azonban gátolja a szövetek funkcióját (mint pl. a májcirrózis és a tüdőfibrózis esetében).

A krónikus gyulladás kialakulásában és fenntartásában a Th1-sejtek, valamint a makrofágok által termelt IFNγ és TNFα játszik fontos szerepet. Az IFNγ makrofágokat aktivál, következésképpen azokon megnő az MHCII molekulák expressziója, citokintermelésük fokozódik, és nagyobb lesz mikrobaölő képességük is.

A krónikus gyulladás gyakran vezet granulómaképződéshez (18. fejezet, 14. ábra). A granulóma a szövetekben található, a környezetétől jól elhatárolódó, csomószerű gyulladásos elváltozás. Kialakulását előidézhetik fizikai vagy kémiai hatások, autoimmun folyamatok, és a szervezetből nem eliminálódó kórokozók. Egyik jellegzetessége, hogy az aktivált limfocitákkal körülvett és azok által stimulált makrofágok gyakran egybeolvadnak, és több magvú, ún. óriássejtek alakulnak ki. A granulóma magját alkotó sejtek el is pusztulhatnak – ilyen nekrotizáló granulómákat figyelhetünk meg például Mycobacterium-fertőzés esetében.

Immunológiai szempontból a kórokozókat tartalmazó granulómát tekinthetjük egyfajta „kompromisszumnak”: a szervezet nem tudja ugyan elpusztítani a betolakodót, azonban lokalizálja azt, s így korlátozni tudja a károsodás mértékét. Az immunrendszer csökkent működése esetén azonban ezek a granulómába zárt kórokozók kiszabadulhatnak, és súlyos betegséget okozhatnak.

A hosszantartó gyulladás hozzájárulhat a daganatos elváltozások kialakulásához is. Így pl. krónikus vírusos májgyulladás szövődménye lehet májkarcinóma, a dohányzás okozta krónikus irritáció pedig a tüdőrák kifejlődésének esélyét növeli. A jelenség okai összetettek; a folyamatban szerepe van a gyulladást kísérő reaktív gyökök képződésének, a fokozott sejtosztódásnak és angiogenezisnek, valamint az apoptotikus folyamatok gátlásának.