Ugrás a tartalomhoz

Immunológia

Anna, Erdei, Gabriella, Sármay, József, Prechl (2012)

Medicina Könyvkiadó Zrt.

Plazmaenzimrendszerek szerepe és kölcsönhatásaik

Plazmaenzimrendszerek szerepe és kölcsönhatásaik

A vérben több olyan proteolitikus enzimrendszer található, amely kaszkádszerű elven működik; vagyis nyugalmi állapotban inaktív proenzimek formájában vannak jelen a komponensei, melyek egy stimulus hatására dominószerűen aktiválják egymást. A hasítási termékek bioaktív molekulák, melyek a kaszkád következő komponensét képesek enzimatikusan hasítani, s ezáltal aktiválni. Ezen az elven működik a véralvadás, a fibrinolízis, a kinin- és a komplementrendszer is; az első három részletes leírását az élettani tankönyvekben találja meg az olvasó, a komplementrendszer működését a 7. fejezetben. A plazmaenzimrendszerek szerepét a gyulladási folyamatokban a 8.2. ábrán foglaltuk össze. Fontos kiemelni, hogy e rendszerek aktivációja nagyon gyors folyamat, másodpercek, ill. percek alatt megjelenik a hatásuk.

8.2. ábra. Plazmaenzimrendszerek szerepe a gyulladásban . A plazma enzimrendszerei kaszkádszerű, egymást sorozatban aktiváló glikoproteinek hálózatai. Rendkívül gyorsan kialakuló hatásaikért – többek között – a piros betűvel kiemelt komponensek felelősek. Egyes elemek más rendszerek összetevőit is képesek aktiválni, azaz kölcsönhatás figyelhető meg az alvadás, a fibrinolízis, a komplementaktiváció és a kininrendszerek között. (HMWK – High Molecular Weight Kininogen; UK – UroKináz; FDP – Fibrin Degradation Product; FnDP – Fibronectin Degradation Product; Bf – B faktor, Df – D faktor, Pf – properdin; Plg – Plazminogén)

Gyulladás során mind a négy enzimrendszer működésbe léphet, ezért érdemes azt is megvizsgálni, hogy milyen hatással lehetnek egymás működésére. Enzimek lévén a komponensek nagy specificitással ismerik fel a kaszkád következő komponensét, a megfelelő szubsztrátot. Ez biztosítja azt, hogy valóban különálló, független útvonalak zajlanak le ugyanabban az extracelluláris térben. Ugyanakkor leírták, hogy egyes elemek, kisebb hatékonysággal ugyan, de képesek más kaszkádok fehérjéit is hasítani. Ennek az „átjárhatóságnak” feltehetőleg a lokális folyamatok szabályozásában van szerepe, ahol az egyes komponensek magas helyi koncentrációt érhetnek el. Magyarázat lehet továbbá a funkcionális redundancia is, vagyis az, hogy egy komponens kiesését pótolhatja egy másik kaszkád komponense. Így pl. a C3 komplement komponenst nem tartalmazó (C3-deficiens) egerekben a trombin látja el a C5-konvertáz szerepét, a lektinútvonal aktivációjakor keletkező MASP pedig képes a protrombin hasítására is. A B-faktor aktív komponense (Bb) katalizálja a plazminogén plazminná alakulását, ugyanakkor a plazmin képes a C1-komplex aktiválására, továbbá a XIIa-faktor és a HMWK (High Molecular Weight Kininogen) molekula hasítására is. Ismert az is, hogy a véralvadás kontakt aktivációs útja a XIIa faktor révén a kininrendszert is aktiválja.

A 8.1. ábrán látható, hogy az enzimrendszerek aktivációjának eredményként különböző sejtekre ható gyulladási mediátorok képződnek. Ugyanakkor a plazma enzimrendszereit a fagociták granulumaiból kiszabaduló hidrolitikus enzimek is képesek aktiválni, így a hatások kölcsönösek. A komplementaktiváció során képződő, kis méretű oldott komponensek, mint a C5a-, C3a- és C4a-peptidek, kemotaktikus és sejtaktivációs tulajdonsággal bírnak, e felsorolás szerinti hatékonysággal. Ezek az úgynevezett anafilatoxinok, melyek a szöveti hízósejteket, makrofágokat és neutrofil granulocitákat is aktiválják.

A posztkapilláris vazokonstrikció, a permeabilitás növekedése, a véralvadás és trombusképződés miatt kialakuló pangás mind elősegíti a plazmaösszetevők kijutását a szövetekbe. Ezzel egyrészt olyan fontos anyagok jutnak a gyulladás helyszínére, mint az ellenanyagok és komplement komponensek, másrészt az extracelluláris nyomás emelkedése következtében fokozódik a terület nyirokelvezetése is. Ez elősegíti a kórokozó ágensek és az azokat szállító sejtek eljutását a nyirokcsomókba.