Ugrás a tartalomhoz

Immunológia

Anna, Erdei, Gabriella, Sármay, József, Prechl (2012)

Medicina Könyvkiadó Zrt.

Az immunrendszer sejtjei, szövetei és szervei

Az immunrendszer sejtjei, szövetei és szervei

Az immunrendszer elemei – a keringési és az idegrendszerhez hasonlóan – szervezetünk egészét behálózzák, néhol diffúzan, máshol specializálódott szervekbe, szövetekbe tömörülten. Sejtes elemeinek javarésze korlátozott ideig marad életben, ezért szükség van folytonos újraképződésükre. Az immunhomeosztázis fenntartásához és az immunválasz kialakításához elengedhetetlen a sejtek közötti közvetlen és közvetett köcsönhatások biztosítása. Ezt a célt szolgálják a nyirokszervek, melyeket az immunrendszer fejlődése és működése során betöltött funkciójuk alapján elsődleges (vagy központi) és másodlagos (vagy perifériás) szerveknek nevezzük (3.25. ábra). Az elsődleges nyirokszervek a limfociták immunkompetens sejtté történő éréséhez nyújtanak megfelelő mikrokörnyezetet, míg a másodlagos nyirokszervekben a limfociták kapcsolatba kerülnek a szervezet különböző területein „csapdába ejtett” antigénekkel. A szövetek vér- és nyirokérhálózata biztosítja az antigének és az immunsejtek eljutását a másodlagos nyirokszervekbe, illetve visszajutásukat a keringésbe. A perifériás nyirokszervekben megfelelőek a körülmények a limfociták számára ahhoz, hogy az antigéninger hatására osztódjanak, és memóriasejtté vagy effektorsejtté differenciálódjanak. Egy felnőtt ember testsúlyának mintegy 2%-át limfoid szövetek adják, ezekben körülbelül 1012 limfocita van.

3.25. ábra. Elsődleges és másodlagos nyirokszervek . A csontvelői hemopoetikus őssejtek limfocitákká érése az elsődleges nyirokszervekben zajlik. Az érett sejtek elhagyják e szerveket, majd a vér- és nyirokáram útján megkezdik körforgalmukat a másodlagos nyirokszervek között.

Elsődleges nyirokszervek

A vér- és nyirokképző szövetek lokalizációja változik az ontogenezis során. A korai embrionális életkorban az aorta körüli szövetekben képződnek a vér alakos elemei, később a máj és a lép veszi át ezt a szerepet. Születésünkkor minden csontvelői szövet aktív, ami felnőttkorra, jelentős részében zsírosan átalakulva, inaktívvá válik. Csontvelői károsodás vagy súlyos vérveszteség hatására előfordul, hogy a sárga csontvelő vagy a magzati hepatolienális vérképzés maradékaként a májban és lépben található kötőszöveti sejtek felnőttkorban ismét vérsejtképzésbe kezdjenek.

A vörös csontvelő

A vér és a nyirokrendszer alakos elemeinek utánpótlását folyamatosan, egész életünkön át a csontvelő biztosítja. A vörösvérsejtek, granulociták, monociták és trombociták mellett itt képződnek a limfociták előalakjai, valamint emlősökben a B-sejtek differenciálódása is itt történik. A csöves csontok üregeit és a lapos csontok szivacsos állományát kitöltő csontvelő újszülöttkorban egészében vörös csontvelő: sejtekben és erekben gazdag, puha szövet, színét az eritrociták és előalakjaik adják. Felnőttkorra a hosszú csöves csontok nagyobb részét csontvelői zsírszövet tölti ki, ez az immunológiailag inaktív sárga csontvelő. Ebben az életkorban a vérképzés a szegy- és kulcscsontban, bordákban, medencecsontban, csigolyákban és koponyacsontban marad fenn.

Csontvelőminta

Az orvosi gyakorlatban szükség lehet a csontvelő működésének vizsgálatára. Az összetétel elemzéséhez szükséges kenethez a sejteket a legkönnyebben hozzáférhető szegycsontból nyerik: itt a tojáshéjvékony csont tűszúrással áttörhető, és a vöröscsontvelő sejtes elemei kiszívhatóak. Részletesebb vizsgálatokhoz a csípőlapátból nyerhető szövettani minta.

A csontvelő vérellátását a csontokon átlépő központi artéria biztosítja, amely több elágazás után a csontszövetet és az endosteumot ellátókapilláris hálózatot alakítja ki, majd a velőűrben hálózatot alkotó vénás szinuszoidokban folytatódik (3.26. ábra). A csontvelő szövetét e tág, 50-70 μm átmérőjű járatok szövik át; ezek falán keresztül jutnak a keringésbe az érett sejtek. A szinuszok közötti vérképző szigetekben a retikuláris kötőszövet kialakításáért felelős stróma- vagy retikulumsejtek, zsírsejtek, makrofágok és a vérképzés különböző stádiumaiban lévő sejtek találhatók. A szinuszok falán átnyúló megakariocitákról válnak le a vérlemezkék (trombociták), a fal közelében találjuk az eritropoézis érettebb elemeit is. Az erek közötti terület közepe táján helyezkednek el a fehérvérsejtek előalakjai. Az érett sejtek aktív felismerési folyamat eredményeként képesek áthatolni a szinuszok falán, majd a központi szinuszon keresztül, a vénákon át kerülnek a keringésbe.

3.26. ábra. A csontvelő vázlatos szerkezete és működése . Az őssejtek elkötelezett progenitorokká válva egy-egy sejttípus kialakulásáért felelős szigeteket hoznak létre. A differenciálódást a retikuláris stromasejtek, dendritikus sejtek és a mikrokörnyezet oldott mediátorai biztosítják. A vörösvérsejtek, vérlemezkék, monociták és granulociták érett alakjai a szinuszokba belépve a vénás keringéssel távoznak. A limfociták közül a T-sejt előalakok elhagyják a csontvelőt, és a tímuszban zajlik további érésük, az NK-sejtek egy része progenitorként lép ki, és a periférián folytatja érését, mások itt nyerik el végleges tulajdonságaikat. A B-sejtek több érési stádiumon keresztül jutnak el a sejtfelszíni immunglobulinnal rendelkező alakig, mely szintén a szinuszokon keresztül lép a vérbe.

A limfociták egy közös csontvelői limfoid progenitor sejtből származnak. A többszöri expanziós és szelekciós lépéseket követően (lásd 11. és 15. fejezet) a csontvelőt klonális antigénreceptorral rendelkező B-sejtek hagyják el, melyek a másodlagos nyirokszervekben válnak effektor sejtekké. Az elkötelezett T-sejtelőalakok a csontvelőből a véráram útján a tímuszba vándorolnak, ott zajlik végleges differenciációjuk (11. és 14. fejezet). Az NK-sejtek egy része a csontvelőben véglegesen differenciálódik, mások NK-progenitor sejtként hagyják el a csontvelőt, és egyéb szövetekben nyerik el érett formájukat. Az érés különböző fázisaiban lévő eritroid (vörösvérsejtképző), mieloid (monocita/granulocita előalakok) és limfoid elemek között véglegesen differenciálódott sejteket is találunk a vörös csontvelőben. Ez utóbbiak az éveken át fennmaradó humorális immunológiai memória kialakításáért felelős, hosszú életű plazmasejtek, melyek a másodlagos szervekben történt differenciációjukat követően vándorolnak vissza a csontvelőbe, és éveken keresztül fennmaradva ellenanyagot termelnek.

A csecsemőmirigy (tímusz)

Ez a szervünk a szegycsont mögött, a szív és nagyerei fölött, a tüdőcsúcsok között helyezkedik el. Kétlebenyű, lágy, rózsaszín képlet; újszülöttkorban 10-13 gramm tömegű, tízéves korig mintegy kétszeresére nő, majd serdülőkortól fokozatosan sorvad, zsírosan elfajul. A másodlagos nyirokszervektől eltérően nem tüszőkből áll, kötőszövetes sövényrendszer alakít ki lebenykéket szerkezetében (3.27. ábra). E lebenykék képezik a tömör nyirokszövetből álló kéregállományt, míg a velőállomány limfocitákban szegényebb, metszeteken világosabb terület. A szövet vázát a garatívek fejlődése során elkülönülő endo- és ektodermális eredetű, egymással hálózatot alkotó hámsejtek alkotják.

3.27. ábra. A csecsemőmirigy szerkezete . A tokból eredő kötőszövetes szeptumok lobulusokra osztják a tímuszt. A lebenyek kéreg- és velőállománnyal rendelkeznek. A kéregben érésben lévő T-sejt előalakokat, kérgi epitélsejteket találunk, a velő érett timocitákat, velő epitélsejteket, dendritikus sejteket, makrofágokat tartalmaz

A csecsemőmirigy a T-sejtek differenciálódásának szerve. Az elkötelezett T-limfocita progenitorok a csontvelőből a véráram útján jutnak a tímuszba, ahol a kéreg-velő átmenet területén lépnek ki a perivaszkuláris térbe. A tok alatti zóna felé vándorolva kapcsolatba kerülnek a limfocitákat teljesen körülölelő, nagyméretű kérgi epitélsejtekkel (cortical Thymic Epithelial Cell – cTEC) – melyeket ezért dajkasejteknek is neveznek –, majd az antigénreceptor megjelenítését követően a velőállomány irányába mozognak. A nagy számban elpusztuló apoptotikus sejteket a diffúzan elhelyezkedő makrofágok takarítják el. A velőállományban a hámsejtek (medullary Thymic Epithelial Cell – mTEC) hálózatát kitöltő timociták mellett dendritikus sejteket és Hassal-testeket találunk. Ez utóbbiak koncentrikus, hagymahéjszerűen elrendeződő keratinizáló hámsejtek, termékük, a TSLP (Thymic Stromal Lymphopoietin) a DC-k aktiválása révén hozzájárul a reguláló T-sejtek pozitív szelekciójához. A timociták a tímuszban zajló vándorlásuk során alakulnak érett T-sejtekké (lásd 11. fejezet), majd a keringésbe a kéreg-velő határ venuláin keresztül jutnak vissza. Az immunrendszer működése szempontjából döntő fontosságúak a tímuszban zajló érési és tanulási folyamatok (melyeket a 11. fejezetben részletezünk), aminek eredményeként a keringésbe csak olyan sejtek kerülnek, amelyek a saját struktúrákat/sejteket nem ismerik fel. E folyamat fontos szereplőjét, az AIRE-t (lásd box) az utóbbi években fedezték fel.

Az AIRE-gén

Hogyan lehetséges, hogy a szervezet szöveteinek nagymértékű változatosságban megjelenő fehérjéivel reagáló autoreaktív T-sejtek a tímuszban kiszelektálódnak, hiszen az csak egyetlen szerv a sok közül? A válasz elég meghökkentő: a tímuszban megjelennek olyan fehérjék is, melyek expressziója egyébként más, meghatározott szervekre jellemző. A jelenségért az AutoImmune REgulator vagy AIRE-gén felelős (lásd még 19. fejezet). Ha ez a gén rosszul működik, egy autoimmun tünetegyüttes alakul ki, az 1-es típusú autoimmun poliendokrin szindróma, más néven Autoimmune PolyEndocrinopathy – Candidiasis – Ectodermal Dystrophy (APECED). A tünetegyüttest az Addison-kór, a hipoparatireoidizmus és a mukokután candidiasis betegségekből legalább kettő együttes jelenléte jellemzi.

Másodlagos nyirokszervek és szövetek

Az elsődleges nyirokszövetek által folyamatosan termelt limfocitáknak a másodlagos szervekbe vándorolva nyílik lehetőségük az antigénnel való találkozásra. A másodlagos nyirokszervekben történik a testidegen anyagok felismerése, kiszűrése, az adaptív immunválasz elindítása. Ennek megfelelően kialakulásukban és szöveti szerveződésükben is fontos szerepet játszik az antigénnel való találkozás, a különböző sejtek közötti közvetlen és oldott mediátorok által közvetített kapcsolat. Szöveti szerveződésükben – kicsit leegyszerűsítve – háromféle terület különíthető el: egy külső, „antigén-mintavételi” zóna, a B-sejtek zónája és a T-sejtek aktivációjának területe. A másodlagos szövetek szerkezeti egysége a nyiroktüsző (follikulus): ezek a gömbszerű sejthalmazok főként B-limfocitákból állnak, átmérőjük néhány tizedtől az egy-két milliméteresig terjedhet. Nyiroktüszők előfordulnak elszórva, szabadon is, elsősorban a nyálkahártyákban; csoportosulva találhatók a mandulában, a Peyer-plakkokban és a féregnyúlványban, illetve kötőszövetes tokkal határolt szerveket alkotnak a nyirokcsomók és a lép formájában. A nyugalmi állapotban lévő nyiroktüszőt primer follikulusnak is nevezzük, elkülönítve azoktól az aktív tüszőktől, amelyekben immunválasz zajlik. Az utóbbi, úgynevezett szekunder follikulusok, csíraközpontokat (centrum germinativum) tartalmaznak (3.28. ábra), melyek az eredeti (primer) tüsző sejtes elemeit köpenyszerűen „széttoló”, szaporodó limfocitákból álló képletek. Csíramentes környezetben nem fejlődnek ki normális nyirokszervek, másfelől ezek struktúrája jelentősen változhat az immunválasz során. Idült gyulladás hatására a nyiroksejtes beszűrődésen túl a másodlagos nyirokszervekre jellemző képletek, magas endotélsejtes venulák (High Endothelial Venules – HEV), másodlagos follikulusok jelenhetnek meg az érintett szövetekben – ezeket harmadlagos vagy indukált nyirokszerveknek is nevezzük.

3.28. ábra. A primer és a szekunder nyiroktüsző szerkezete . A primer nyiroktüsző elsősorban B-sejteket tartalmazó sejthalmaz, ezek folymatosan mozogva sejtfelszíni immunglobulinjaik segítségével letapogatják a területre került antigéneket. Follikuláris dendritikus sejtek (FDC) biztosítják az antigének hosszan tartó jelenlétét. A csíraközpont-reakció során a szaporodó sejtek mintegy „széttolják” a follikuláris B-sejteket, ezek alkotják a szekunder tüsző csíraközpontjának köpenyét. A sötét zóna centroblasztjai intenzíven osztódnak, a világos zónában játszódnak a szelekciós folyamatok, aminek eredményeként az itt található centrociták jelentős része apoptotizál.

A nyirokerek és a nyirokelvezetés

A sejtközötti nedvtérben található (intersticiális) folyadék és a benne található oldott, valamint részecske természetű anyagok elszállításáért a nyirokelvezetés felelős. A szövetekben zajló anyagcsere-folyamatok eredményeként a véráram kapillárisai által biztosított folyadék-, gáz- és metabolitcsere mellett, nettó folyadéktöbblet alakul ki a sejtközötti térben. Ezt a többletet a legtöbb szövetben megtalálható nyirokkapilláris hálózat szállítja el nyirok formájában, az elvezetését a fokozatosan nagyobb nyirokerekbe rendeződő hálózat biztosítja. A nyirokkapillárisok egyszerű „vak zsák”-ként kezdődő endotélcsövek, melyek a véráram hajszálereinél nagyobb permeabilitással rendelkeznek. A nyirokhajszálerek hálózatából összeszedődő nyirokerek hálózatosak, részben a nagyobb mély érkötegekhez csatolva, részben a bőr vagy nyálkahártyák alatt haladnak. Szabályos közökben található, szelepként működő kettős billentyűk szabják meg a passzív nyirokáramlás központ felé tartó irányát. A nyirokerek borsónyi-babnyi szervekbe, a nyirokcsomókba torkollnak, ezekből újabb nyirokerek indulnak tovább. Egy-egy nyirokcsomóhoz egy testtájék, szerv, szervrészlet nyirkának szűrése tartozik – gyakran sávszerű, szegmentált elrendeződésben –; a nyirokcsomót az adott terület regionális nyirokcsomójának nevezzük. Egy vagy több nyirokcsomón keresztüljutva a nyirok a nagy nyirokértörzsekhez érkezik. Az alsó testfél nyirka a cisterna chyli nyirokérfonaton keresztül jut a ductus thoracicusba. Ez a fő nyirokér az aorta mögött halad a mellűr felé; néhány, a felső testrészt elvezető nyirokeret felvéve a test nyirokelvezetésének háromnegyedéért felelős. A jobb felső testnegyed nyirka egy rövid, közös fő nyirokéren keresztül a jobb oldali, a ductus thoracicus a bal oldali brachiocephalicus vénába nyílik, azaz a legkisebb nyomású ponton nyílnak az érpályába. Egy nap alatt a nyirokelvezetés mintegy háromliternyi folyadékot juttat vissza a vérkeringésbe. Fontos hangsúlyozni, hogy a nyirokáram részecske természetű anyagokat és sejteket is szállít, s e folyamatnak kiemelt jelentősége van az antigének és az immunsejtek nyirokcsomókba való eljuttatásában, valamint a limfociták recirkulációjában.

Immunprivilegizált helyek

A szervezet egyes szervei kitüntetett, privilegizált helyzetben vannak az immunrendszer szempontjából: anatómiai okokból és a lokális immunregulációnak köszönhetően ezekre a területekre az immuntolerancia (lásd 19. fejezet) jellemző. Az egyik anatómiai ok a speciális, zártabb vér-szövet kapcsolat, a másik ok, hogy e szerveknek jellemzően nincs nyirokelvezetésük. A központi idegrendszer esetében a vér-agy gát biztosítja a keringésben lévő anyagok szelektív, korlátozott bejutását az idegszövetekbe. Nyirokelvezetése csak a kemény agyhártyáknak van, a cerebrospinális folyadék nincs kapcsolatban a nyirokkeringéssel. Immunprivilegizált szervek még a szem, a gonadok, a terhes méh; ennek megfelelően az immunrendszer az immunológiailag idegen szöveteket (allograft) itt elfogadja (pl. átültetett szaruhártya, magzat). A vér-szövet gátak sérülése, illetve az immuntolerancia áttörése e szervek károsodásához vezethet.

Nyirokér-elzáródás: A nyirokerek elzáródása az érintett területen a nyiroknedv felgyülemlésével, duzzanattal, ödémával jár. Az erek elzáródását vagy a nyirokcsomók sérülését számos folyamat kiválthatja. Egyes hengeres férgek (Filaria) a nyirokerekben élősködve azok elzáródását okozzák, így vezetnek az elefantiasis nevű állapothoz. Sebészeti beavatkozások során, nyirokcsomók eltávolítását követően megfigyelhető az ellátott terület duzzanata, mely az érújdonképződéssel gyógyul meg.

Nyirokcsomók

A nyirokcsomók kötőszöveti tokkal rendelkező, 1-20 mm méretű, kerekded, vajszínű szervek, tápláló és elvezető vér- és nyirokerekkel. Az odavezető (afferens) nyirokerek a többi értől elkülönülten, a domború felszín tokján áttörve vezetnek a nyirokcsomó szinuszhálózatába. A többi ér (efferens nyirokér, artéria, véna) és ideg a nyirokcsomó kapuját képező behúzódásban (hilus) lép ki és be. A kötőszövetes toktól a nyirokcsomó közepe felé húzódó sövények (trabekula) rekeszekre bontják a szerv tok alatti részét, melyet kéregállománynak nevezünk (3.29. ábra). A rekeszekben a nyirokcsomó vázát képző retikuláris kötőszövetbe ágyazva találhatók a limfociták. A sövények a nyirokcsomó közepe felé haladva egy hálózatos gerendarendszerbe mennek át, ez a terület a velőállomány. E kötőszöveti gerendák között találhatók az erek elágazódásai is. A kéreg és a velő átmenete a parakortikális állomány.

3.29. ábra. A nyirokcsomó szerkezete . Az afferens nyirokerekkel érkező nyiroknedv és sejtek a tok alatti szinuszba kerülnek, majd a sövények mentén a kérgi és velő szinuszhálózatba. A keringésből a parakortex HEV-en keresztül lépnek a szövetbe a limfociták, majd a B- és a T-sejtes területekre vándorolnak. A szinuszok által szállított nyiroknedv és sejtek az efferens nyirokéren keresztül hagyják el a nyirokcsomót.

A kéregállomány sövényei közt egy vagy több tüsző található, melyek azonban nem teljesen töltik ki a rekeszt: az itt kialakuló térbe (sinus subcapsularis) nyílnak az afferens nyirokerek. E széli szinuszok kapcsolatban vannak a sövények és a gerendák körül megfigyelhető szövevényes résrendszerrel (sinus trabecularis, sinus medullaris), lehetővé téve a nyirokáramlást. A szinuszrendszerben és annak falán található sejtek – köztük a szinuszmakrofágok – „szűrik” a nyirokcsomóba érkező anyagokat. A szinuszok falát kialakító endotél nem alkot folytonos, egybefüggő felületet, így egyes sejtek nyúlványokat tudnak a szinuszba bocsátani, míg mások át is vándorolhatnak azon. A szinuszok környezetében, a limfociták közötti területeken interdigitáló, dendritikus sejteket találhatunk. A velőszinuszokból a hiluson keresztül kilépő efferens nyirokerek szállítják tovább a nyiroknedvet, másodlagos, harmadlagos, esetleg negyedleges nyirokcsomókon keresztül, visszajuttatva azt a vérbe.

A kéregállomány B-sejtek által dominált follikulusaitól a velő felé haladva jutunk a parakortexbe, ahol follikulusok már nem találhatóak, és a T-sejtek vannak többségben. Erre a területre jellemzőek a magas endotelű venulák (HEV), melyek lehetővé teszik a limfociták kivándorlását a vérből a másodlagos nyirokszervekbe. Az ér lumenébe domborodó endotélsejtek között, valamint magukban a sejtekben is, gyakran találhatunk limfocitákat, amint a vérből a nyirokszövetekbe tartanak. Tovább haladva a nyirokcsomó belsejébe a nyirokszövet elvékonyodik, velőkötegeket alkot az egyre öblösebb, egymásba nyíló szinuszok között. A velőkötegeket alkotó limfociták főként B-sejtek, de ellenanyagtermelő plazmasejteket is találunk ezen a helyen.

Sejtmozgás a nyirokcsomóban

A szövetekben zajló sejtmozgás in vivo, valós idejű követésére lehetőséget nyújtó mikroszkópos eljárások fontos információkat szolgáltatnak az immunválasz során kialakuló sejtmozgások és -kapcsolatok minőségére és dinamikájára vonatkozóan. Fluoreszcensen jelölt sejteket követve, egy altatott állat kipreparált nyirokcsomóiban pl. megfigyelték, hogy az antigénnel még nem találkozott limfociták random mozgása lényegesen megváltozik, lelassul, és irányultságot mutat az antigénnel való találkozást követően.

A nyirok regionális elvezetését kihasználva, kísérletes oltást követően, kinyerhetőek az antigénnel találkozott sejtek. Ehhez az elsődleges nyirokcsomókat kell preparálni. Ilyen célra gyakran használjuk az egér térdhajlati (popliteális) nyirokcsomóit talpba oltás után, illetve a lágyéki (inguinalis) nyirokcsomókat faroktőbe történt oltást követően.

Lép

A lép a legnagyobb másodlagos nyirokszervünk (kb. 12 cm, 110-140 g), a hasüregben, a bal bordaív alatt helyezkedik el, s valójában nem a nyirok-, hanem a vérpályához tartozik. Kötőszövetes tokjából induló gerendák szabdalják fel az állományát, ezekben haladnak az artériák és a vénák. A lép állománya a meghatározó, sejtes alkotóelemekre is utaló elnevezésű vörös és fehér pulpából tevődik össze (3.30. ábra). A teljes állomány 80%-át kitevő vörös pulpát pulpakötegek és szinuszok alkotják, a fehér pulpa a limfocitagazdag struktúrák – periarterioláris limfoid hüvely (PeriArteriolar Lymphoid Sheath – PALS), follikulusok, marginális zóna – szövedéke.

3.30. ábra. A lép szerkezete . a, c: A lép sematikus szerkezeti és szövettani képe egyaránt jelzi, hogy a szerv vérrel, vörösvérsejtekkel van telve. A vöröspulpába ágyazva találjuk a limfoid képleteket, a fehérpulpát. b: Az arteriolák a marginális szinuszba torkollnak, itt lépnek ki az érpályából a sejtek, és itt jutnak a nyirokszövetbe az antigének is. d: A DC-ket megfestve a szövettani metszeten jól körülrajzolódik a marginális szinusz.

A PALS a gerendákból kilépő arteriolák falát körülölelő T-sejtes nyirokszövet-hüvely. Ebben helyenként gömb alakú vagy tojásdad tüszők alakulnak ki, melyekben a B-sejtek vannak többségben, de megtalálhatók follikuláris dendritikus sejtek, T-sejtek és dendritikus sejtek is. A fehér pulpa közepén haladó centrális arteriola hajszálerekre, valamint prekapilláris ágakra oszlik el. A hajszálerek a fehér pulpát övező marginális szinuszokba nyílnak. Ezekben a szinuszokban lépnek ki a recirkuláló limfociták a lép állományába, valamint itt jutnak a vérben található antigének is a lép nyirokszövetébe. A marginális szinuszt övező nyirokszövet, a marginális zóna (MZ), ezért kiemelt szereppel bír a vérben lelhető antigének és kórokozók felismerésében. Az itt található makrofágok és B-sejtek jellegzetes sejtfelszíni markerekkel és funkcionális tulajdonságokkal rendelkeznek: MZ-makrofágok (MARCO+), metallofil makrofágok (CD169+) és MZ-B-sejtek (CD1d+).

Az ecsetszerűen elágazódó prekapilláris arteriolák újabb ágakra oszlanak, ezek a megvastagodott falú erek a hüvelyes kapillárisok, makrofágokkal és retikulumsejtekkel övezve. A kapillárisok egy része szabadon – az endotéllel bélelt érpályából kilépve – nyílik a pulpakötegekbe, ahol a makrofágok között szivárogó vérből az elöregedett vörösvérsejtek eltávolíthatók. A pulpakötegek közötti lépszinuszok falát orsóalakú, ún. dongasejtek alkotják, ezeket abroncsszerű rácsrostok veszik körül. A kötegekben szivárgó sejtek és plazma a dongasejtek közötti réseken keresztül jut vissza a szinuszokba, és ez által a keringésbe. A kapillárisok és a szinuszok tartalmát összegyűjtő venulák a trabekuláris vénákba torkollnak, ezek gyűjtik a lép vérét a fő lépvénába.

Splenektómia

A lép feszes kötőszöveti tokja tompa hasi sérülések során megrepedhet. Mivel sebészetileg a szakadt tok nehezen helyreállítható, korábban a lépet ilyenkor eltávolították. Kiderült azonban, hogy a léphiányos állapot főként gyermekekben hajlamosít egyes Gram+-baktériumok (Neisseria fajok) általi fertőzésekre. A jelenség a lép egyedülálló immunológiai működésével magyarázható: a marginális zóna sejtjei fontos szerepet játszanak a vérben megjelenő baktériumok poliszacharid tokja ellen kialakuló TI-2 típusú immunválasz kialakításában. Megoldást a lépmegtartó, konzervatív sebészeti megoldások jelentenek.

A nyálkahártyákkal társult nyirokszervek

A nyálkahártyák immunológiai védelmét számos szerv és a mukózával összekapcsolódó nyirokszövet-képződmények látják el, melyeket összefogóan MALT-nak (Mucosa Associated Lymphoid Tissue) nevezünk. Tovább bontva, elhelyezkedésük alapján megkülönböztethetünk a tápcsatornával (Gut ALT – GALT), a légzőszervekkel (Bronchus ALT – BALT) és az urogenitális szervekkel társult nyirokszöveteket. Jellemzően e képleteknek nincs kifejezett kötőszövetes tokjuk, a nyirokszövet pedig beszűrődik az adott terület nyálkahártyarétegeibe. A mukóza mikrokörnyezete az IgA-osztályba tartozó ellenanyagokat termelő B-sejtek differenciálódásának kedvez. A MALT-hoz tartozó ellenanyag-termelő sejtek számban meghaladják az összes egyéb nyirokszervekben lelhető hasonló sejtek számát, ami jelzi e rendszer méretét és jelentőségét.

A mandulák (tonsillae) szövettanilag a nyálkahártyába törő, szabálytalan halmazban összegyűlt nyiroktüszők (3.31. ábra), melyeket környezetüktől csak laza kötőszövet választ el. Nyálkahártya-bevonatuk mély, vak járatokat, redőket bocsát a tüszők közé. Elhelyezkedésük alapján megkülönböztetjük a nyelvgyökben elhelyezkedő páratlan tonsilla lingualist, a garat tetején található szintén páratlan tonsilla pharyngeat, a fülkürtök benyílásánál ülő tonsilla tubalisokat, valamint a szájpadi tonsilla palatinákat.

3.31. ábra. A mandulák vázlatos szerkezete

A tápcsatorna és a légutak közös eredését övező, a fenti, mandulák alkotta gyűrűt Waldeyer-féle limfatikustorokgyűrűnek nevezzük. Az itt elhelyezkedő sejtek biztosítják a szájüregi természetes baktériumflóra egyensúlyát, illetve elsődleges szerepet töltenek be a fertőzések továbbterjedésének kivédésben. A mandulák szövettanilag elkülöníthető alkotórészei a tonzilláris hám és a limforetikuláris szövet. A mandulákba betüremkedő hámréteg által kialakított üregeket kriptáknak nevezzük. Ezekben baktériumok mellett granulociták is találhatóak, jelezve, hogy a fehérvérsejtek áthatolnak a hámrétegen. A hámsejtek közé furakodó sejtek, nagyszámban B-sejtek, deformálják, szabálytalanná teszik a hámborítást. A hám alatti limforetikuláris nyirokszövet nagyszámú szekunder follikulust tartalmaz, közöttük T-sejtes interfollikuláris területekkel. A limfociták az itt található HEV-en keresztül lépnek a mandula szövetébe.

A Peyer-plakkok csoportos nyiroktüszők a csípőbél (ileum) nyálkahártyájában, a hashártyakettőzettel szembeni oldalon. Néhány száz tüsző alkotja az 1-2 cm nagyságú, virágágyszerűen kiemelkedő, tökéletlen bélbolyhokkal borított képletet. A féregnyúlvány (appendix vermiformis) az emberre jellemző csökevényes, vak végződésű vastagbélrészlet. Rendelkezik a bél rétegeivel, de azokon mindenhol áthatolnak a csoportos nyiroktüszők. A mandulákhoz hasonlóan egy steril (vékonybél) és egy baktériumokkal telt (vastagbél) terület határán helyezkedik el. Ezen felül a bél nyálkahártyával társulva elszórtan, izolálva is találunk nyiroktüszőket (Isolated Lymphoid Follicle – ILF). Minden szervezett (azaz tüszőt tartalmazó) GALT-képletre jellemző, hogy a felette található hám (Follicle Associated Epithelium – FAE) tartalmaz egy transzcitotikus transzportra specializálódott sejtet, az M-sejtet (Microfold, 3.32. ábra). E sejtek bazolaterális felszínén limfociták és antigénprezentáló sejtek által kitöltött bemélyedés található; az M-sejtek a bél lumenéből antigént és mikrobákat vesznek fel, és továbbítják e zsebek sejtjei felé. A GALT nyirokszöveteinek utánpótlását szintén a HEV-en keresztül kilépő sejtek biztosítják.

3.32. ábra. A nyálkahártya nyirokszövetének jellegzetes képletei . Az izolált tüszők (Isolated Lymphoid Follicle, ILF) átmeneti, indukálható képletek, a hám alatt jelennek meg. A lamina propria diffúz nyirokszöveteinek elemei a dendritikus sejtek, plazmasejtek, konvencionális és speciális T- és B-sejtek. Egyes specializált T-sejtek a hámsejtek között találhatók meg, ezeket intraepitéliális limfocitáknak (IEL) nevezzük. A Peyer-plakkok tüszői feletti kupola (Sub-Epithelial Dome, SED) az M-sejtek által továbbított antigének és az immunsejtek találkozásának helyszíne. A tüszők csíraközpontjaiban nagy számban képződnek IgA-t termelő plazmasejtek, a béllumenbe szekretálódó IgA a nyálkahártya nyákjában fontos védelmi szerepet tölt be.

A szervezett képletek mellett elszórt sejtekből álló diffúz nyirokszövetet is találunk a tápcsatorna nyálkahártyájában, a bélbolyhokban és kötőszövetes alapjukban elhelyezkedő makrofágok, dendritikus sejtek, T- és B-sejtek formájában. A lamina propria plazmasejtjei elsősorban IgA-t termelnek, ami a béllumenbe szekretálódik. Egyes dendritikus sejtek nyúlványokat bocsátanak a hámsejtek között a lumenbe, így az ott található antigénekhez közvetlenül is hozzáférhetnek.

Tonsillitis, appendicitis

A vak járatokat tartalmazó nyirokszervek nem megfelelő tisztulása, pangása, fertőzöttsége súlyos gyulladással járó állapotot eredményezhet. A gyulladt mandulák gyulladásos gócként okozhatnak betegséget, míg a heveny „vakbélgyulladás” a hashártya perforációja révén akár halálos kimenetelű is lehet. Ha az antibiotikus kezelés nem segít, mindkét állapot sebészetileg gyógyítható.

A légutak immunológiai védelme az anatómiai viszonyoknak megfelelően két részre osztható: a felső, nyálkahártyával bélelt hörgők nyirokképleteire és a tüdő parenchymaalveolusaiban található immunsejtekre. Bár gyermekkorban a hörgők nyálkahártyájában is megfigyelhetők a tápcsatorna izolált nyiroktüszőihez hasonló képletek, felnőttekben ez nem jellemző. A hámsejtek között DC-k és IEL-k helyezkednek el. A lamina propria elszórtan plazmasejteket és T-sejteket tartalmaz. A parenchyma területén makrofágok és DC-k lépnek ki és be az alveoláris térbe, mellettük T-sejteket találhatunk. Az alveolusok luminális felszínét borító surfactant fehérjék a kollektinek közé tartoznak, opszoninként is működnek, elősegítve a kórokozók eltávolítását. A felső és alsó légutak nyirokelvezetése a mediastinalis nyirokcsomókba vezet.

A bőr nyirokelemei

Testünk külső felszínét elszarusodó hám és annak különböző tartozékai, faggyú- és verejtékmirigyek, szőrtüszők, szőrök borítják. Az elszarusodott laphám egy fizikai, kémiai és biológiai hatásoknak is ellenálló határt képez, így elsődleges védelmi vonalnak tekintjük a kórokozókkal szembeni védelemben. A mirigyek által kiválasztott savas kémhatású, lipidben gazdag, antibakteriális hatású váladék hozzájárul a bőr védelmi működéséhez. A bőrbe jutó kórokozók elleni védelmet a SALT (Skin Associated Lymphoid Tissue) gyűjtőnévvel jellemzett nyirokszövet biztosítja. A bőrt alkotó három réteg, a felhám (epidermisz), az irha (dermisz) és a bőr alatti kötőszövet (szubkutisz) mindegyike tartalmaz olyan sejteket, amelyek részt vehetnek immunreakciókban (3.33. ábra).

3.33. ábra. A bőr szerkezete, immunológiai szerepe . Az ellenálló, elszarusodott hámsejtek és az alacsony pH-érték által nyújtott fizikokémiai védelem mellett az epidermisbe hatoló Langerhans-sejtek aktívan részt vesznek az itt található antigének elemzésében és elszállításában. A keratinociták és a fibroplasztok is képesek a kórokozókra jellemző molekuláris mintázatok felismerésére, valamint citokinek és antimikrobiális anyagok előállítására. A hámsejtek között esetenként limfocitákat is találhatunk. Az irha kötőszövetébe ágyazva találhatók a nyirok- és vérkapillárisok, valamint makrofágok, dermális DC-ek és T-sejtek.

Az epidermis elszarusodó laphámsejtjei, a keratinociták rendelkeznek a kórokozók felismerésére alkalmas receptorokkal, ezért a fizikai védelem mellett korai veszélyt jelző rendszerként is működnek. A TLR- és az NLR-család több receptora is kifejeződik a sejtekben, lehetővé téve vírusok és baktériumok összetevőinek felismerését. Az epidermis hámsejtjei között található egy dendritikus sejttípus, a csontvelői eredetű Langerhans-sejtek. Nyugvó állapotban ezek nagyon hatékony antigénfelvevő sejtek, fő feladatuk az antigén bemutatása a T-sejtek számára. A felhám sejtjei között egerekben intraepidermális limfocitákat is találunk; ezek γ/δ-láncokból álló T-sejtreceptort hordozó CD8+-sejtek. A dermiszben dermális dendritikus sejtek, hízósejtek, CLA (Cutaneous Lymphocyte Antigen) pozitív limfociták és makrofágok egyaránt megtalálhatók, mellettük a fibroblasztok is résztvesznek az immunreakciókban.