Ugrás a tartalomhoz

Immunológia

Anna, Erdei, Gabriella, Sármay, József, Prechl (2012)

Medicina Könyvkiadó Zrt.

Az antigén fogalma

Az antigén fogalma

Antigénnek nevezzük – tágabb értelemben – mindazokat a struktúrákat (sejteket, molekulákat), amelyeket az immunrendszer felismer. Maga a kifejezés a kiváló magyar immunológustól, Detre (Deutsch) Lászlótól származik, aki az “antiszomatogén” szó rövidített formájaként alkalmazta ezt a biológiában mindmáig általánosan használt definíciót. Bár az immunfolyamatok számos részletének megismerésével együtt járt a fogalom lényeges bővülése (és bizonyos tekintetben a változása is), ma is elsősorban immunválaszt kiváltó sajátsága alapján jellemzünk antigénként egy adott struktúrát. A legjelentősebb tartalmi változást az jelenti, hogy az érett immunrendszer sejtjei által felismert antigének – a körülményektől függően – immunválaszt és toleranciát egyaránt indukálhatnak. Ugyancsak lényeges, hogy az antigének jelentős része nem eredeti formájában, hanem az APC-k által történt feldolgozás után (lásd 12. fejezet) fejti ki biológiai hatását.

Az antigén fogalmának komplex értelmezése nem zárja ki, hogy “saját” struktúra is lehet antigén, hiszen a limfociták érési folyamata alatt lezajló szelekció folyamán csak olyan sejtek klonális eliminációja, ill. anergiája következik be, amelyek a központi nyirokszerv biztosította környezetben saját (auto) antigénnel találkoznak. Mivel valamennyi potenciális saját struktúra itt nincs jelen, a központi nyirokszervben tovább érnek, majd érett formában a perifériára kerülnek autoantigéneket felismerő limfociták is. Ez a meghatározás azt is érthetővé teszi, hogy bár az immunválaszt indukáló patogének egyben antigének is, nem minden antigén patogén.

Végül azt is hangsúlyoznunk kell elöljáróban, hogy egy adott struktúra antigén voltát annak nemcsak fizikai, kémiai, biológiai sajátságai határozzák meg, hanem a vele kölcsönhatásba kerülő (recipiens) szervezet is. Előfeltétel ugyanis, hogy az utóbbi rendelkezzék olyan limfocitákkal, melyek a felismerést biztosító receptorokat hordozzák, továbbá az antigént feldolgozó és a feldolgozott antigént bemutatni tudó (tehát adekvát MHC-termékekkel rendelkező) APC-kel.

A következőkben az antigének általános szerkezeti és immunológiai sajátságaival foglalkozunk. Az antigén feldolgozásáról (processing) és az antigénbemutatásról (presentation), valamint a T-, ill. B-sejtek epitópjainak jellegzetességeiről a 12. fejezetben lesz részletesen szó.