Ugrás a tartalomhoz

Immunológia

Anna, Erdei, Gabriella, Sármay, József, Prechl (2012)

Medicina Könyvkiadó Zrt.

Glosszárium

Glosszárium

α β T-sejtek: antigén-felismerő egységként α- és β-láncot tartalmazó T-sejt-receptort (TCR) hordozó T-limfociták.

ADCC – lásd antitestfüggő celluláris citotoxicitás

Adhéziós molekulák: a sejtek egymáshoz, ill. az extracelluláris mátrixhoz való kötődésének kialakítására alkalmas fehérjemolekulák, melyek egymással receptor-ligandum típusú kapcsolatot létesítve segítik elő különböző sejtek funkcionális kölcsönhatását. E molekulák az immunglobulin (pl. ICAM-1,2,3; LFA-2,3), a szelektin (pl. L-szelektin, E-szelektin, P-szelektin), az integrin (pl. LFA-1, Mac-1, CR4, VLA-4,6) molekula-szupercsaládba, ill. a mucinok közé (pl. GlyCAM-1, CD34) tartoznak. Szerepük a limfocita-migrációban, ill. letelepedésben („homing”), a limfocita–limfocita, limfocita–makrofág, limfocita–endotél, leukocita–extracelluláris mátrix, illetve fagocita–mikroroganizmus kölcsönhatásokban van.

Adjuváns: a poliklonális immunválasz mértékét nem fajlagosan növelő anyag (pl. Freund-adjuváns, bakteriális lipopoliszaccharida, alumínium sók).

A daptív immunválasz, adaptív immunitás : az antigén-specifikus T-, ill. B-limfociták által kialakított, klonalitáson alapuló immunválasz, ami az immunológiai memória kialakulását is biztosítja. Más néven szerzettimmunitás.

Adapter fehérj ék: receptorok által kiváltott jelátadás kulcsmolekulái, fehérje–fehérje vagy fehérje–lipid kapcsolódást lehetővé tevő szerkezeti elemekkel. Enzimaktivitással nem rendelkeznek, jellegzetes doménjük a src-homológ 2 (SH-2) domén, amely a kinázok által foszforilált tirozint tartalmazó motívumokkal lép kölcsönhatásba.

Adoptív immunitás: egy adott antigénnel immunizált egyed immunológiailag kompetens sejtjeinek vagy/és ellenanyagainak egy másik egyed szervezetébe történő átvitelével (adoptív transzfer) kialakított fajlagos immunválasz.

Affinitás: az antitest és az antigén közötti egypontos kapcsolódás kötőerejének kvantitatív mértéke, azaz a monovalens haptén (epitóp) és az ellenanyag monovalens antigénkötő helye (Fab-fragmentum) között kialakult kapcsolat erőssége.

Affinitásérés: egy adott antigénre specifikus ellenanyagok affinitásának az immunválasz előrehaladtával bekövetkező növekedése, amit szomatikus mutációk és a nagy affinitású receptorral rendelkező B-sejt-klónok szelekciója tesz lehetővé.

AFP, α-fötoprotein: a máj által termelt onkofötális antigén. A magzatban erőteljesen, felnőtt korban csak kis mértékben fejeződik ki. Daganatos betegek keringésében megjelenik, ezért „tumormarkerként” használható.

Agglutináció: sejtek, partikulák összecsapzódása ellenanyag jelenlétében. Az antitestek által előidézett agglutináció immunológiai mérőtechnika. Vörösvérsejtek összecsapzódása a hemagglutináció.

Agglutinin: agglutináló ellenanyag.

AICD (Activation Induced Cell Death): a T-sejt-receptoron keresztüli T-sejt-aktiváció következményeként végbemenő apoptózis, mely alapvető jelentőségű a tolerancia és a homeosztázis fenntartásában.

AID (Activation Induced Deaminase): citidin-uracil átalakulást előidéző enzim, mely a DNS-javító mechanizmus révén részt vesz többek között a B-limfociták receptorának szomatikus hipermutációjában és a duplaszáló DNS törés kiváltása útján az izotípusváltás folyamatában.

AIDS (Acquired ImmunoDeficiency Syndrome): HIV-fertőzés által okozott szerzett immunhiányos betegség.

AIRE (AutoImmune REgulator): transzkripciós faktor, mely génjének mutációja kimutatható az APECED (Autoimmune PolyEndocrinopathy-Candidiasis Ectodermal Dystrophy) -syndromában. A tímuszon belüli ektópiás génexpresszió „mester” regulátora.

Akcesszórikus sejtek: antigénkötő receptorral nem rendelkező sejtek, melyek részt vesznek az adaptív immunválasz kialakításában. Ide sorolhatók pl. a fagociták, a hízósejtek és az NK-sejtek is.

Aktív immunitás: patogén vagy védőoltás (vakcináció) hatására kialakuló immunitás.

Akut-fázis fehérjék: a gyulladás gátlását, lokalizálását, következményeinek enyhítését szolgáló fehérjék, melyek az akut-fázis válasz során fokozott mértékben termelődnek. Lehetnek proteáz-inhibitorok: pl. α2-makroglobulin, α1-antitripszin; véralvadási fehérjék: pl. fibrinogén; opszonizáló anyagok: pl. C3, CRP, SAPA, SAP; transzportfehérjék: pl. cöruloplazmin, SAA valamint különböző gyökfogó molekulák. Egyes fehérjék – pl. az albumin,ugyanekkor csökkent mértékben termelődik.

Akut-fázis válasz: a szervezet fiziológiás, szisztémás válasza egy lokálisan, fertőzés vagy trauma helyén keletkező változásra. Hatása a helyi rendellenesség gyors elhárítását szolgálja. A folyamatban központi szerepet játszik a máj, amely anti-inflammatorikus akut-fázis fehérjéket termel. Emellett döntő jelentőségű a hipotalamusz–hipofízis–mellékvesekéreg-tengely, amelynek aktivációja kortikoszteroid-termelés révén gátolja a gyulladást. Az interleukin-6 (IL-6) központi szerepet játszik az akut-fázis reakció szabályozásában.

Allél: homológ kromoszómák azonos lókuszán lévő gének (kettő vagy annál több), amelyek azonos sajátság/tulajdonság különböző változatait örökítik át, így biztosítva a genetikai polimorfizmust.

Allélexlúzió (allélkizárás): az a genetikai mechanizmus, amely heterozigóta egyedekben csak az egyik allél expresszióját teszi lehetővé. Így pl. a B-sejtekben az egyik kromoszómán sikeresen lezajlott VHDHJH átrendeződés gátolja a variábilis gének átrendeződését a másik kromoszómán. A folyamat eredményeképpen vagy az anyai, vagy az apai gén fejeződik ki.

Allergén: olyan antigén, amely kiváltja a szervezet fokozott immunválaszát – allergiát, hiperszenzitivitási reakciót. Fertőzést általában nem okoz. Ilyen anyagok forrása pl. a virágpor, állati szőr, különböző ételek (tojás, bab, dió, egyes halak) stb.

Allergiás immunreakció: azonnali túlérzékenységi (hiperszenzibilitási) folyamat, melynek során bazofil leukocitákból és hízósejtekből IgE-függő és IgE-től független folyamatok eredményeképpen vazoaktív aminok (pl. hisztamin, szerotonin), majd később prosztaglandinok, leukotriének, limfokinek stb. szabadulnak ki. E mediátorok hatására allergiás tünetek: simaizom-kontrakció, értágulat, gasztrointesztinális zavarok, bőrjelenségek stb. alakulnak ki. Lásd még hiperszenzitivitás.

Alloantigén: az immunrendszer által egy azonos fajú, de genetikailag eltérő egyedben felismert antigén. Az alloantigének (pl. HLA- és vércsoport-antigének) transzplantáció, ill. vértranszfúzió során kilökődést eredményező immunválaszt válthatnak ki.

Allogén: ugyanazon faj genetikailag eltérő, másik egyedéből származó antigénnel kapcsolatos.

Allograft: allogén donorból származó oltvány (graft).

Allotípus-fehérjék: genetikai polimorfizmus (allélek kifejeződése) eredményeként kialakuló variánsok. Pl. Ig esetében az azonos izotípusú Ig-molekulák allélikus variánsai – allotípusai – a H- és az L-láncok konstans szekvenciáiban létrejött aminosavcsere eredményeként jelennek meg. Az MHC-molekuláknak számos allélikus változata van; a fejletteb gerinces szervezetek legnagyobb polimorfizmust mutató fehérjéi.

Allotranszplantáció: azonos faj eltérő egyedei közti szerv-, ill. szövetátültetés.

Alternatív út: lásd komplementrendszer.

Anafilatoxin ok: a komplementaktiválás során képződő, kis molekulatömegű peptidek (C3a, C4a, C5a), melyek az erek áteresztőképességét fokozó, gyulladást közvetítő hatásúak.

Anafilaxia: azonnali (I-es) típusú hiperszenzibilitási (túlérzékenységi) reakció. Lásd még hiperszenzitivitás.

Anergia: T- vagy B-limfocita (klón) válaszképtelenségi állapota egy adott antigénre.

Angiogenezis: érképződés, a vérellátás kialakulása.

Antigén: az érett immunrendszer T- és B-limfocitái által felismert struktúrák (mikrobák, sejtek, molekulák stb.) gyűjtőneve. A kifejezést a magyar Detre László alkotta az antiszomatogén (ellenanyag-termelést kiváltó) szó rövidített formájaként.

Antigén-determináns (epitóp, haptén): az antigénnek az antigénkötő T- és B-sejt receptorok (TCR, BCR), ill. az ellenanyag-molekula antigénkötő helye által felismert része.

Antigén-antitest komplex (immunkomplex): az antigén és az azzal fajlagosan reagáló ellenanyag által létrehozott komplex. Az antigén–antitest komplex komplementaktivációt indíthat el, a komplex sejtfelszíni receptorokhoz (Fc-, ill. komplementreceptorok) kötődve az antigén eliminációját fokozza. Más esetben az antigén–antitest komplex a keringésben marad, ill. a szövetek extracelluláris tereibe kerülhet. Ilyenkor az immunkomplexek lokális gyulladást okozhatnak.

Antigén-bemutatás (antigén-prezentáció): a patogének, ill. különböző fehérjék feldolgozása, peptidekre bontása („processing”) és a sejtmembránon MHC-molekulákkal való együttes megjelenítése az antigén-bemutató sejtek által. A T-limfociták kizárólag az antigén-bemutató sejtek MHC-molekuláin megjelenő peptideket, vagyis az MHC-molekula és a peptid komplexét ismerik fel. Az antigén-bemutatás folyamata – az antigén eredetétől függően – két úton történhet:

1. Endogén antigének MHC - I-molekulák által való bemutatása CD8 + Tc-sejtek számára. A bármilyen magvas sejtben keletkező endogén antigének (pl. vírusfertőzés vagy sejtek tumorossá fajulása során termelődő fehérjék) a citoszolban jelenlevő proteaszóma-komplexben 9-11 aminosav méretű peptidre hasadnak, melyek transzporter molekulák (TAP-1, -2) segítségével az endoplazmatikus retikulumba kerülve, az MHC-I-molekula peptidkötő „zsebébe” kerülnek. Az MHC-I–peptid komplex a sejt membránjára kerül, ahol azt a megfelelő fajlagosságú TCR-t kifejező CD8+ Tc sejtek felismerik. A „target”-sejtet a pusztító aktivitású CTL-ek eliminálják.

2. Exogén antigének MHC - II-molekulák által való bemutatása CD4 + Th-sejtek számára. Az exogén patogének (pl. extracelluláris baktériumok), ill. antigének fagocitózissal (makrofág, dendritikus sejt) vagy a specifikus felszíni immunglobulinnal együtt (B-limfocita) kerülnek az antigén-bemutató sejtek endoszómáiba, ahol 12–25 aminosav hosszúságú peptidekre hasadnak. A peptidek az endoplazmatikus retikulumban kapcsolódnak az MHC-II-molekulákhoz, és a Golgi-vezikulumok lefűződése során kerülnek a sejt plazmamembránjára. Az MHC-II–peptidkomplexet CD4+ Th-sejtek ismerik fel, melyek a kölcsönhatás, ill. az azt követő aktiváció eredményeként nagy mennyiségben termelnek különböző limfokineket.

Antigén-bemutató sejtek (APC – Antigen Presenting Cell):A patogén/antigén felvételét, feldolgozását és MHC-molekulákkal való együttes bemutatását végző sejtek. Ide tartoznak az MHC-II-molekulákat konstitutív módon kifejező, ún. professzionális antigén-bemutató sejtek: monociták, makrofágok, dendritikus sejtek és B-limfociták, ill. az MHC-I-molekulákat kifejező magvas sejtek, melyek adott esetben (pl. vírusfertőzés, tumorossá fajulás) célsejtekké (target) válhatnak. Lásd még antigén-bemutatás.

Antigénkötő receptorok: a T- és a B-limfocitákon megjelenő, variábilis régiójukban nagy diverzitással rendelkező molekulakomplexek (TCR, ill. BCR), amelyek az antigének nagy változatosságát képesek felismerni. Lásd még BCR, TCR.

Antitest (ellenanyag, immunglobulin, Ig): a B-limfociták aktiválása eredményeként kialakuló plazmasejtek által termelt, két nehéz (H) és két könnyű (L) láncból álló, S-S hidakkal kovalensen kapcsolt, ellenanyag-aktivitású, gamma-mobilitású globulin. Az antitestek H-láncainak eltérő konstans szekvenciái (γ, μ, α, δ és ε) alapján öt Ig-osztály (izotípus) azonosítható: IgG, IgM, IgA, IgE és IgD, melyeken belül további alosztályok is elkülöníthetők. Az L-láncok κ- és λ-izotípusúak lehetnek. Az immunglobulin molekulákat domének, (S-S híddal stabilizált globuláris elemek) építik fel. A H- és az L- láncok N-terminális része variábilis; egyedi idiotípus-determinánsokat hordoz. Egy H- és egy L-lánc variábilis része együtt képes az antigén specifikus megkötésére, így egy IgG-, IgE- és IgD-molekula 2-2, a pentamer IgM 10, illetve a szekrétumokban dimer formában megjelenő IgA 4 antigénepitóppal képes kapcsolódni. Az antitest-molekula N-terminális részét Fab-régiónak nevezzük. A H- és az L-láncok C-terminális szekvenciái az egyes osztályokon/alosztályokon belül konstansak; a H-láncok C-terminális szakaszait Fc-régiónak nevezzük. Az immunglobulin Fc-szakasza lényeges effektor funkciókat szolgál az immunválasz során (komplementaktiváció, immunkomplex-kötés, placentán való átjutás, fagocitózis, bazofil- és hízósejt-degranuláció stb.).

Antitestfüggő celluláris citotoxicitás (ADCC – Antibody-Dependent Cell-mediated Cytotoxicity): a folyamat során az effektor sejt a specifikus ellenanyaggal borított célsejtet (targetsejt) elpusztítja. Az ADCC-t Fc-receptorok közvetítik.

Antitest repertoár: az egyed által termelt különböző specificitású antitestek összessége.

AP-1: transzkripciós factor, a fos és jun onkogének heterodimérje, többek között az interleukin-2 termelő sejtekben, a MAP-kináz kaszkádon keresztül aktiválódik.

Apoptózis: a programozott sejthalál egy típusa. A sejt „önpusztítása”, DNS-ének feldarabolódása, fehérjéinek kovalens keresztkötése magfragmentáció során megy végbe. Általában a sejtek proliferációját kísérő jelenség, mely az immunrendszer kialakulásakor és az immunválasz alatt is állandóan zajlik. A citotoxikus sejtek felszínén fas ligandum (FasL) jelenik meg, amely az „öngyilkos” célsejt felszíni fas-molekulájával reagálva indukálja annak pusztulását. A ced (apo) gének expressziójának alapvető jelentősége van a folyamatban. A tumorindukáló anyagoknak anti-apoptotikus hatása is van. Az apoptózis különleges formája az „aktiváció-indukált sejthalál” (AICD).

A to pia: allergiás, azonnali túlérzékenységireakcióra való hajlam.

Autoantigén: ugyanazon egyedből származó antigén.

Autoantitest: saját antigénnel reagáló ellenanyag, izotípusa, mennyisége és specificitása jellemző bizonyos autoimmun betegségekre.

Autograft: ugyanazon egyén testének egyik részéből a másikba átültetett szövet (graft).

Autoimmun betegség: autoreaktív limfociták (T-és B-sejtek) által indukált folyamat, mely saját sejtek, szövetek károsodásával járó krónikus gyulladást eredményez. Szisztémás és szervspecifikus formái ismertek.

Autoimmunitás: a „saját” antigének ellen kialakuló károsító vagy védő immunválasz.

Autokrin hatás: egy adott sejt által termelt hatóanyag (pl. citokin) ugyanazon sejt receptorával reagálva fejti ki hatását.

Aviditás: multivalens antigének és multivalens ellenanyagok között kialakuló kapcsolat erőssége. Mértékét nemcsak az egyes reagáló csoportok affinitása, hanem a kapcsolódó helyek száma és egyéb tényezők (pl. sztérikus viszonyok) is befolyásolják.

β 2 -mikroglobulin: az MHC-I- és az MHC-I-szerű molekulák α-láncát stabilizáló, állandó szerkezetű, egyetlen Ig-domént tartalmazó lánc.

B7-molekulák: az antigén-bemutató sejteken megjelenő kostimulációs molekulák (B7-1 és B7-2), melyek a CD28-cal és a CTLA4-gyel lépnek kapcsolatba.

Bakteriális endotoxin (Lipopoliszacharid, LPS): lásd endotoxin

BALT (Bronchial Associated Lymphoid Tissue): a légutakhoz kapcsolódó limfoid szövetek összessége. Fontos szerepe a belélegzett antigén, ill. a légúti fertőzések elleni védelem.

Bazofil granulocita: bazofil festődésű, granulumaiban többek között hisztamint tartalmazó fehérvérsejt. A hízósejtekkel együtt az allergiás reakciók fő effektor sejtjei. Nagy affinitású sejtfelszíni IgE-receptorainak (FcεRI) antigénnel való keresztkötése, vagy egyéb anafilaktikus hatások (pl. C5a) nyomán biológiailag aktív hatóanyagok szabadulnak fel a sejtből, aminek jelentős élettani következményei (pl. simaizom-kontrakció, értágulat, gyomornedv-termelés) vannak.

BCL-2: az apoptózis ellen ható gének terméke.

BCR (B-sejt receptor, B-Cell Receptor): a B-sejtek antigén-felismerő receptorkomplexe, mely az antigénnel fajlagosan kapcsolódó, sejtfelszíni Ig-ből (2 H- és 2 L-lánc tetramerje) és az ahhoz asszociált – szintén az Ig-szupercsaládba tartozó – jelátvivő (α és β) láncokból áll. Az antigén-felismerő polipeptidláncok N-terminális szakasza variábilis felépítésű; két antigénkötő helyet formálnak, vagis a BCR bivalens (ellentétben a monovalens TCR-rel).

Bence-Jones fehérje: az Ig-molekulák könnyűlánca, amely egyes mielomás betegek vérében és vizeletében jelenik meg.

Biogén aminok: nagy biológiai hatással rendelkező monoaminok (pl. hisztamin) vagy diaminok (pl. putreszcin).

B limfociták: a csontvelőben (illetve madarakban a Bursa Fabricius-ban) fejlődő sejtek, melyek antigénkötő receptorát kovalensen egymáshoz kötött két nehéz- és két könnyűláncot tartalmazó antitest-molekula, valamint az ahhoz asszociálódó jelátvivő molekulák (Igα és Igβ) alkotják. A B-sejtek a natív antigének konformációs determinánsait ismerik fel. Aktiváció után, jellegzetes osztódási és differenciálódási szakaszt követően, a felszíni immunglobulinokkal azonos specificitású ellenanyagokat szecernáló plazmasejtekké alakulnak át. Mint professzionális antigén-prezentáló sejtek, antigénkötő BCR-jük révén részt vesznek az antigének felvételében, majd feldolgozásában és a T-sejtek számára való bemutatásában is.

Blasztos transzformáció: a limfociták mitogénekkel vagy antigénekkel indukált átalakulása, melynek során méretük megnő, majd a sejt osztódik.

Bőr immunrendszer (SALT – Skin Associtaed Lymphoid Tissue): A bőrben található immunsejtek (Langerhans-sejt, nagyszámú γδ-T-limfocita) alkotják, melyek a sajátos környezeti hatásokra (fertőzés, ultraibolya-sugárzás stb.) aktiválódnak.

Burkitt-limfóma: Epstein–Barr-vírus (EBV) által kiváltott, igen nagy malignitású non-Hodgkin-limfóma, mely a B-sejtekből indul ki.

B ursa Fabricii: madarakban a kloáka körül található, elsődleges immunszerv, a B-sejtek fejlődésének központja. Emlősökben Bursa-ekvivalens szervnek/szövetnek is nevezzük a B-sejtek kialakulásának helyszíneit (pl. csontvelő, bélrendszer).

Cadherinek: adhéziós fehérjék, melyek Ca2+-függő módon, általában homofíliás (önmagukkal alkotott) kapcsolatokat képeznek

Calnexin: az endoplazmatikus retikulumban található molekula, amely az Ig-szupercsaládba tartozó fehérjékhez kötődve visszatartja azokat addig, amíg azok megfelelő térszerkezete kialkul („folding”).

Centroblasztok: a csíraközpontok nagy, gyorsan osztódó B-sejtjei a sötét zónában; itt zajlik a szomatikus hipermutáció.

Centrociták: a centroblasztokból fejlődő kis méretű, nem osztódó B-sejtek a csíraközpont világos zónájában. Megfelelő stimulusok hatására ellenanyagtermelő plazmasejtekké és memóriasejtekké érnek.

CD-antigének: sejtfelszínen megjelenő differenciálódási antigének (Cluster of Differentiation). Monoklonális ellenanyagokkal végzett meghatározásukkal fehérvérsejtek és szubpopulációik azonosítása és érési állapotuk megítélése válik lehetővé. Azokat a monoklonális ellenanyagokat, amelyek ugyanazt a membránantigént ismerik fel (általában nemzetközi megegyezés alapján) azonos CD-be csoportosítják. A CD-k felsorolását lásd a Függelékben.

CD28 - B7 kölcsönhatás: az egyik legfontosabb kostimulációs (nem antigénspecifikus) kölcsönhatás az antigén-bemutató sejt egy felszíni molekulája (B7) és a T-sejt egyik membránfehérjéje (CD28) között. A CD28-cal homológ CTLA-4 a B7-molekulához kapcsolódva, ellentétes hatású, azaz gátló funkciót lát el.

CD3: a T-sejt-receptor (TCR) többláncú alkotóeleme, mely szerkezete alapján az Ig-szupercsaládba tartozik. Az antigén-felismerésben nem játszik szerepet, de a jelátvitelhez elengedhetetlen.

CD4: a segítő T-sejtek (Th) felszínén, valamint a monocitákon kifejeződő, az immunglobulin szupergéncsaládba tartozó koreceptor-molekula, mely az antigén-bemutató sejt MHC-II-molekuláinak állandó részéhez kapcsolódik. A HIV-kötéséért felelős molekula.

CD4+NK1.1 + T- sejt (NK T-sejt): csekély polimorfizmust mutató αβ-láncot hordozó T-sejt, mely nagy mennyiségben termel IL-4-et.

CD8: a citotoxikus (Tc) limfociták felszínén kifejeződő, az immunglobulin szupercsaládba tartozó koreceptor-molekula, amely az antigén-bemutató (target) sejt MHC-I-molekuláinak állandó részéhez kapcsolódik.

CDR-szakasz (Complementarity-Determining Region): a BCR és a TCR antigén-felismerő láncainak hipervariábilis szekvenciáit tartalmazó epitópkötő helye.

CEA (CarcinoEmbryonic Antigen): karcinoembrionális antigén, onkofötális tumorantigén; mely normális magzati sejtekben és daganatsejtekben fordul elő.

C entroblasztok: nagy méretű, gyorsan osztódó B-sejtek a nyirokcsomók és a lép csíraközpontjaiban. Ezekben a sejtekben zajlik az Ig gének szomatikus hipermutációja. Ezekből a sejtekből származnak az ellenanyagtermelő plazmasejtek és a memóriasejtek.

C-Fos: proto-onkogén, termékeinek szerepe van (többek között) az interleukin-2 bioszintézisében.

Chaperonok: molekuláris „dajkafehérjék”, amelyek számos alapvető fontosságú fehérje konformációjának stabilizálásában, szállításában vesznek részt.

Citofil antitestek: különböző sejtek Fc-receptoraihoz nagy affinitással kötődő ellenanyagok. Citotróp antitestnek is nevezik, és elsősorban az anafilaxiás reakciót kiváltó, IgE, ill. IgG-ellenanyagokra alkalmazzák ezt a kifejezést.

Citokinek: szolúbilis, „kommunikációs”, nem antigén-specifikus, gyakran többfunkciós molekulák, melyeknek sokrétű szerepe van az immunválasz sejtjei közötti és más sejtekkel való kölcsönhatásban. Citokinreceptorokhoz kötődve általában parakrin vagy autokrin módon hatnak. Kis koncentrációban fordulnak elő, biológiai hatásuk nagy. Mindeddig több mint 100 citokint azonosítottak.

Citotoxikus T-sejt: (Tc, CTL) a célsejtet (target) sejtoldódással (lízis) és apoptózis indukálásával pusztító effektor T-sejt. Az aktivált CTL és a célsejt kölcsönhatása MHC-I-függő.

C-jun: proto-onkogén, termékének szerepe van (többek között) az interleukin-2 bioszintézisében. A c-Fos-sal kapcsolódva együtt alkotják az AP-1 transzkripciós faktort.

Con A (Concanavalin A): a Canavalia ensiformisból (kardbab) nyerhető lektin, T-sejt-mitogén.

C oombs-teszt: vörösvérsejtek membránjához kötődő ellenanyagok kimutatására szolgáló vizsgáló módszer. Főként anyai eredetű anti-Rh-ellenanyagok kötődésének vizsgálatára használják.

CTL: lásd citotoxikus T-sejt

CRP (C-Reactive Protein): az egyik legjelentősebb emberi akut-fázis fehérje, a Pneumococcus

C poliszaharidjával reagáló globulin. Szérumszintje órák alatt akár 100-500-szorosára is nőhet. A sejtmagtörmelék opszonizálása és a komplementrendszer aktiválása révén fontos szerepe van különböző eliminációs mechanizmusokban.

CSF (Colony-Stimulating Factor, kolóniastimuláló faktor): elsősorban hemopoetikus sejtek proliferációját és differenciálódását kiváltó faktorok.

C síraközpont (Centrum Germinativum - CG): a másodlagos nyirokszervekben található képletek, melyek a follikuláris dendritikus sejtek (FDC) hálózatával kapcsolatba kerülő B-sejteket tartalmaznak nagy számban. A T-sejtekkel is kölcsönhatásba kerülő B-sejtek itt aktiválódnak, majd plazmasejtekké és memóriasejtekké differenciálódnak, ill. apoptózissal elpusztulnak.

Csk: C-terminális src-kináz, limfocitákban konstitutívan aktív. Az src-családba tartozó kinázok C-terminális tirozinját foszforilálja, ezáltal inaktiválja a kinázokat.

C sontvelő: a hemopoézis központja. Itt alakulnak ki a pluripotens őssejtekből a limfoid, a mieloid valamint az erithroid előalakok különböző citokinek, növekedési faktorok és sejt-sejt kölcsönhatások eredményeképpen. Itt történik meg az immunglobulin gének átrendeződése.

Csontvelő-átültetés: az immunkompetens sejteket nagy számban tartalmazó csontvelő átvitele olyan recipiensbe, aki valamilyen oknál fogva (pl. malignitás, besugárzás) endogén csontvelővel nem rendelkezik. Csontvelő-átültetéssel a vér alakos elemei újra kialakulnak, és így az immunrendszer működése helyreállítható.

CpG-motívumok: metilálatlan citozin-guanin (CG) dinukleotidot tartalmazó DNS-szakasz, mely baktériumokban fordul elő. Ezt a patogénnel asszociált molekuláris mintázatot (PAMP) a TLR9 ismeri fel. Azok a szintetikus oligodinukleotidok („CpG-oligo”), melyek megfelelő CpG-DNS motívumot tartalmaznak, a bakteriális DNS-hez hasonlóan immunstimuláló hatásúak, ami lehetővé teszi adjuvánsként való alkalmazásukat.

CTLA-4: T-sejteken megjelenő molekula, mely a B7 molekulát nagy affinitással köti. Gátolja a T sejt aktivációt, a negatív kostimulációs molekulacsalád tagja.

Cyclosporin-A: immunszuppressziót kiváltó szer. A ciklofilinhez kötődve, a kalcineurin gátlásán át többek között gátolja az IL-2 bioszintézisét. Transzplantáció után a graft kilökődésének megakadályozására használják.

D-gén-szegmentum (Diverzitás génszegmentum): az immunglobulinok nehézláncait és a TCR β, ill. δ-láncát kódoló gének V- és J-szegmentumai között elhelyezkedő, a CDR3 hipervariábilis régió kódolásában résztvevő szakasz.

DAF (Decay Accelerating Factor, CD55):A komplementrendszer aktiválódását gátló sejtmembrán molekula, amely foszfatidil-inozitol kötéssel horgonyzódik a sejtek membránjába. Lásd még komplementrendszer.

DAG (DiAcyl Glycerol): a zsírok lebomlásakor keletkező molekula. A legtöbb sejtaktivációs folyamatban, a receptorok keresztkötésekor aktiválódó PLCγ-enzim hatására termelődik. Proteinkináz-C-t aktivál, így fontos szerepe van a jelátviteli folyamatokban.

Decoy receptorok (csapda/néma receptorok): nagy affinitással és specifitással kötnek citokineket és kemokineket, de ligandkötésük nem eredményez jelátvitelt. Igy ezek a „néma” receptorok nem közvetítenek sejtfunkcióikat, ugyanakkor gátolják a ligandum hatékony receptorhoz való kötődést.

Degranuláció: sejtek citoplazmatikus granulumai tartalmának kiürülése. Pl. a bazofil- és a hízósejtek degranulációja során allergiát kiváltó mediátor-anyagok (hisztamin, enzimek, stb.), míg a citotoxikus sejtek (Tc, NK) granulumaiból perforin és granzimek szabadulnak fel stimulus hatására.

Dendritikus sejt (DC – Dendritic Cell): csontvelői eredetű professzionális antigén-bemutató sejt, amely elsősorban a nyirokszövetek, ill. nyirokszervek T-sejt-dependens területein található meg; a T-sejt-válasz leghatékonyabb stimulátora. A nem limfoid szövetekben jelenlévő dendritikus sejtek (pl. a bőr Langerhans-sejtjei) csak a limfoid szövetekbe történő vándorlásuk és aktiválódásuk után képesek T-sejteket aktiválni.

Deszenzibilizálás: tolerancia vagy csökkent mértékű érzékenység előidézése egy adott allergénnel szemben, annak növekvő adagban történő, ismételt adása révén. A folyamat során elsősorban IgG izotípusú ellenanyag termelődik az allergiát előidéző antigén ellen (IgE helyett).

Diapedezis: vérsejtek – elsősorban leukociták – átjutása a szövetekbe az ereket bélelő endotélsejteken keresztül.

Differenciálódási antigén: egy sejt adott fejlődési fázisában a membránon kifejeződő antigén.

DiGeorge-szindróma: recesszíven öröklődő, veleszületett immunhiányos állapot, ami a tímuszepitélsejtek kifejlődésének elmaradása okoz.

D omináns T-sejt epitop: az antigén-feldolgozás során keletkező peptidszakasz, melyre a komplex antigénnel szemben kialakuló poliklonális T-sejt-válasz túlnyomó része irányul.

DTH (Delayed Type Hypersensitivity): sejtek által közvetített, késői (IV-es) típusú túlérzékenységi reakció. A gyulladással járó reakció az antigénnel való találkozás után több órával zajlik le. Kialakulásában egyes citokintermelő CD4+ T limfociták (DTH-sejtek, gyulladásos T-sejtek) és egyéb leukociták, valamint endotél- és fibroblasztsejtek vesznek részt.

Dupla negatív T-sejt (double negative (DN) T-cell): az érésnek abban a – korai – stádiumában lévő timocita, amely még sem CD4-, sem CD8-koreceptorokat nem hordoz.

Dupla pozitív T-sejt (double positive (DP) T-cell): az érésnek abban a – késői – stádiumában lévő timocita, amely egyidejűleg fejez ki CD4- és CD8-koreceptorokat.

EAE (Experimental Allergic Encephalomyelitis): a központi idegrendszer gyulladása, amely állatokban (pl. egér, patkány) idegsejteredetű antigének és erős adjuváns alkalmazásával idézhető elő. Az állatokban előidézett folyamat az emberben előforduló Sclerosis multiplex (SM) betegséghez hasonló tünetekkel jár, ezért az EAE-t a SM modelljeként alkalmazzák.

EBV (Epstein–Barr-vírus): Burkitt-limfómát, ill. fertőzéses mononukleózist (mononucleosis infectiosa) okozó herpeszvírus, mely B-sejtek CR2 (CD21) receptorához kötődik. Egész életen át tartó, látens fertőzést okoz, amit T-sejtek szabályoznak. In vitro B-sejtek stabil sejtvonalakká történő transzformációját válthatja ki.

Effektor sejt: effektor funkció/ka/t közvetlenül (pl. Tc, ill. CTL) vagy termékeik útján (pl. Th limfociták, vagy a B-sejtekből kialakuló plazmasejt) kiváltó sejt.

ELISA (Enzyme-Linked ImmunoSorbent Assay): kvantitatív antigén- vagy ellenanyag-meghatározási módszer, amely az enzimmel kapcsolt ellenanyag vagy antigén és a megfelelő szubsztrát kölcsönhatása során kialakuló színreakció vizsgálatán alapul. Az egyik legelterjedtebb laboratóriumi immunológiai módszer.

EL ISPOT (Enzyme-Linked Immunosorbent SPOT Assay): Az ELISA adaptációja. A módszer az antigénnel vagy ellenanyaggal fedett felületen inkubált sejtek által termelt molekulák (pl. ellenanyagok, citokinek) lokális kimutatására alkalmas.

Ellenanyag: lásdantitest.

Elsődleges immunválasz (primer immunválasz): az első antigénstimulus hatására kialakuló immunreakció. A reakció látenciája hosszabb, amplitúdója kisebb, mint a másodlagos immunválaszé. A válasz során elsősorban IgM izotípusú ellenanyag termelődik, és a folyamat során memóriasejtek alakulnak ki („priming”).

Elsődleges nyirokszervek (primer vagy centrális nyirokszervek): a tímusz és a csontvelő (ill. madarak esetében a Bursa Fabricii). Ezekben zajlik le a T-és a B-limfociták antigéntől független érése. Az elsődleges nyirokszervekből kijutó limfociták az ún. naív vagy „szűz” sejtek, melyek antigénreceptorrral már rendelkeznek, de antigénnel még nem találkoztak.

Endocitózis: extracelluláris makromolekulák felvétele sejtek által pinocitózis vagy receptorközvetített endocitózis útján.

Endogén: az adott szervezetből vagy sejtből származó.

Endokrin hatás: a véren keresztül terjedő, a szervezetben az adott anyagot (pl. hormon, citokin) termelő sejttől távoli helyen érvényesülő hatás.

Endoszóma: a sejtmembránról lefűződő vezikulák összeolvadásakor keletkező nagyobb, vakuólumszerű képlet.

Endotoxin: bakteriális toxin, mely a mikroba pusztulásakor szabadul ki. Az egyik legfontosabb endotoxin a Gram-negatív baktériumok sejtfalában található lipopoliszaccharida (LPS), amely a szervezetben számos kóros jelenséget válthat ki. Egyes LPS-ek szuperantigénként viselkednek, és poliklonális B-sejt-aktivációt okoznak.

Eozinofil granulocita: eozinofil festődésű granulumokat tartalmazó leukocita, mely főként limfociták hatására aktiválódik. Szerepe elsősorban különböző biológiailag aktív mediátorok termelése és a paraziták elleni védekezés.

Eotaxin 1 és 2: az eozinofil sejtekre ható kemokinek.

Epitóp (antigén-determináns): az antigénnek azon része, amelyet az ellenanyag, ill. a B-sejt-receptor (BCR) és a T-sejt-receptor (TCR) felismer. Az Ig által felismert epitópok konformációs vagy lineáris determinánsok, míg a TCR által felismert determinánsok lineáris aminosav-szekvenciák.

Epitóp kiterjedés (epitope spreading): az autoantigénekre adott reakció egyre változatosabbá válása, amit egyre több limfocita-klón aktiválása tesz lehetővé a hosszú ideig tartó immunválasz során.

Eritéma: (bőrpír) többnyire gyulladásos reakciók környezetében kialakuló elváltozás, de okozhatja fokozott vérellátás is, gyulladás nélkül.

Erythroblastosis foetalis (magzati eritroblasztózis, az újszülött hemolitikus betegsége): a magzati vörösvérsejtek Rh-antigénjeivel szemben termelődött anyai eredetű ellenanyagok által kiváltott vérsejtoldódás (hemolízis) okozta betegség újszülöttekben (II. típusú hiperszenzitivitási reakció).

ES (Embryonic Stemcell): embrionális őssejt. Multipotens sejt, mely oldékony faktorok hatására és más sejtekkel való kölcsönhatások eredményeként különböző irányokba differenciálódhat.

Exocitózis: a sejten belüli vezikulumok tartalmának a sejten kívülre kerülése (pl. mediátorok, lítikus enzimek, bomlástermékek).

Exon : fehérjét kódoló génszakasz.

Exotoxin: Gram-pozitív és Gram-negatív baktériumok által termelt és kiválasztott toxikus termék.

F(ab') 2 -fragmentum: az Ig-molekulák pepszinnel való emésztésekor képződő, bivalens antigénkötő fragmentuma, amely a teljes könnyű-láncokat (VL és CL domének), valamint a nehéz-láncok variábilis (VH) és első konstans (CH1) doménjét tartalmazza.

Fab-fragmentum: az Ig-molekulák enzimatikus (pl. papain) emésztéssel nyerhető, antigénkötő sajátsággal rendelkező monovalens fragmentuma, amely egyetlen könnyű-láncot (VL és CL domén) és egyetlen nehéz-lánc variábilis (VH) és első konstans (CH1) doménjét tartalmazza.

Fagocitózis-pinocitózis: az extracelluláris térből származó szilárd vagy folyékony anyag felvétele fagociták (DC, makrofágok, granulociták) által. A fagocitózis mértékét jelentősen fokozza az antigén antitesttel vagy/és komplementtel való befedése, az opszonizáció. A bekebelezett anyag a fagoszómába kerül, ami a lizoszómával egyesülve kialakítja a fagolizoszómát. A lizoszomális enzimek lebontják a bekebelezett anyagot.

F as és F as ligandum (FasL): az apoptózisban döntő szerepet játszó, a TNFR, ill. TNF-családba tartozó sejtfelszíni struktúrák.

Fc-fragmentum (Fragment crystallisable): az immunglobulin molekula emésztéssel előállítható, C-terminális, nem antigén-specifikus fragmentuma, amely csak a nehézláncok CH2, CH3 doménjeit (az IgE és az IgM esetében CH4-et is) tartalmazza. Antigénkötő sajátsággal nem rendelkezik, de egyes effektor funkciókat képes kiváltani.

Fc-receptorok: az immunglobulinok Fc-szakaszait felismerő plazmamembrán receptorok. Fontos szerepet játszanak az immunválasz effektor szakaszában (pl. FcγR-fagocitózis, FcεRI- hízósejt-degranuláció) és az immunválasz szabályozásában.

Fertőzés: patogén mikrobák bejutása és elszaporodása a gazdaszervezetben.

Fluorokróm: fluoreszkáló festék, melyet ellenanyagok (vagy más fehérjék) jelölésére alkalmaznak. Leggyakrabban használt a fluoreszcein izotiocinát (FITC), rodamin (TRITC), fikoeritrin (PE).

FDC (Follikuláris Dendritic Cell – follikuláris dendritikus sejt): ezek a sejtek fagocitózisra nem képesek – ellentétben a dendritikus sejtekkel –, eredetük nem tisztázott. A sok nyúlvánnyal rendelkező sejt az antigén-ellenanyag-komplement tartalmú komplexek Fc- és komplementreceptoron keresztüli megkötésére képes. Alapvető szerepük van a B-sejtek aktiválásában és a B-sejtes memória kialakításában.

Freund-adjuváns: a komplett Freund-adjuváns (CFA) hővel elölt mikobaktériumokat, ásványi olajat tartalmaz, míg az inkomplett Freund-adjuvánsban (IFA) nincs mikobaktérium.

F v-fr a gmentum: az Ig könnyű- és nehéz-láncának csak a variábilis doménjét (VH, VL) tartalmazó (minimális antigénkötő) fragmentum.

γ δ T-sejtek: antigénfelismerő egységükben γ-és δ-láncot tartalmazó T-sejt-receptort hordozó T-limfociták.

GALT (Gut-Associated Lymphoid Tissue): a másodlagos (perifériás) nyirokrendszernek a MALT-hoz tartozó, a béltraktus nyálkahártyáival asszociált része (ld. még Peyer-plakkok).

G amma-globulinok: a szérumfehérjék eredetileg elektroforetikus mobilitásuk alapján jellemzett csoportja, melyekről később derült ki, hogy az ellenanyag tulajdonságú immunglobulinokat (Ig) tartalmazza.

Genom: egy sejt/szervezet teljes genetikai állománya.

Génátrendeződés: az antigénkötő receptorok sokféleségét biztosító legfontosabb genetikai folyamat. Ennek során az éretlen B- és T-sejtekben a „germline" (csíravonal) V-, D- és J-gének közül egy-egy szakasz random módon, szomatikusan egymás mellé rendeződik, majd egyes DNS-szakaszok kivágását követően összekapcsolódik. A folyamat a rekombináz enzimek (RAG) segítségével jön létre. Ez a random-összerendeződés óriási változatosságot biztosít. A variabilitás, tehát a létrejövő Ig-k és TCR-ek sokfélesége egyéb folyamatok eredményeként (mutációk, pontatlan kapcsolódás stb.) tovább nő. Csak az átrendeződött variábilis régiót tartalmazó Ig, ill. TCR-génszakasz kapcsolódik a konstans szegmenseket kódoló génekhez, és csak erről az átrendezett, több különböző szegmensből álló génről íródik át mRNS, azaz szintetizálódik fehérje.

GM-CSF (Granulocyte-Macrophage Colony Stimulating Factor): a mieloid eredetű sejtek (dendritikus sejt, monocita, granulocita) növekedését és differenciálódását kiváltó citokin.

Goodpasture-szindróma: autoimmun betegség, mely során ellenanyagok termelődnek a bazális membrán és a IV-es típusú kollagén ellen. A képződő immunkomplexek intenzív vaszkulitiszt (érgyulladást) okoznak, mely gyakran fatális lehet.

GPI (Glycosyl Phosohatidyl Inositol): olyan kémiai csoport („horgony”), amely lehetővé teszi a sejtmembrán egyik lipidrétegébe süllyedő molekulák viszonylag gyors, oldalirányú mozgását. Ilyen „GPI-horgonnyal” rendelkezik pl. DAF, az MCP, az LFA-3.

G raft (oltvány): az átültetett szövet/szerv.

Graft Versus Host (GVH) reakció/betegség: Az immunkompetens donorsejtek reakciója a gazdaszervezet ellen. Akkor alakul ki, ha az átültetett szerv vagy szövet olyan immunkompetens T-sejteket tartalmaz, amelyek a recipiens sejtjeit nem sajátnak ismerik fel, és azok ellen immunreakciót indítanak. A GVH-betegségnek akut és krónikus formája ismert.

Granuloma: krónikus gyulladásos folyamat során képződő, a kórokozó körül kialakuló sejtgyülem, mely főként T-limfocitákat, makrofágokat (epitél-sejteket), makrofágokból összeolvadó óriássejteket és fibroblasztokat tartalmaz.

Granzim: citotoxikus sejtek által termelt, azok granulumaiban tárolt lítikus hatású szerin-proteáz enzim.

Graves-betegség: autoimmun betegség, melynek során ellenanyagok termelődnek a tiroidstimuláló hormonreceptorok ellen, ami hormontúltermeléshez és a pajzsmirigy túlműködéséhez (hipertiroidizmushoz) vezet.

Gyul l adás: összetett, akut vagy krónikus lefolyású folyamat, mely sejtes és szolúbilis tényezőket egyaránt magában foglal. A reakció eredménye a szöveti sérülés, trauma vagy fertőzés után a gazdaszervezetben a szöveti ártalom elszigetelése, a fertőző ágens elpusztítása és a szöveti károsodások helyreállítása.

H-2: az egér fő hisztokompatibilitási (MHC) rendszere.

Haláldomén (Death Domain, DD): eredetileg a programozott sejthalál (apoptózis) előidézésében részt vevő fehérjékben írták le; a fehérje–fehérje kölcsönhatások kialakításában résztvevő domén.

H-lánc (heavy chain): az Ig-k nehéz polipeptidlánca, mely egy variábilis (VH) és három vagy négy konstans (CH1, CH2, CH3, ill. CH4) doménből épül fel. Meghatározza az Ig izotípusát. Lásd még antitest.

H aplotíp us: fix kombinációban öröklődő allélek.

Haptén (antigén-determináns, epitóp): kis molekulatömegű komponens, mely önmagában nem immunogén, de nagyobb molekulasúlyú hordozóhoz kötve hapténspecifikus ellenanyagok termelődését indukálja.

Hashimoto-tireoditisz: autoimmun betegség, melyben a pajzsmirigy-specifikus antigénekkel szemben termelődnek ellenanyagok, melyek az NK-sejtek közvetítésével károsítják a szövetet, és gyulladást váltanak ki.

Hemagglutinin: a vörösvérsejtek agglutinációját kiváltó ellenanyag. Az emberi vér hemagglutininjei az AB0 vércsoport-antigénjeit ismerik fel. Hemagglutininnek (HA) nevezik az influenzavírus (és néhány más vírus) burkában található glikoproteint is, amely a gazdasejt felszínén levő glikoproteinekhez kötődik, így iniciálva a fertőzést.

Hem olízis: vörösvérsejtek oldódása.

Hemopoézis: a vér sejtes elemeinek képződése.

Heterológ: máshonnan, más egyedből származó (transzplantáció esetén a xenogén szinonímája).

HEV (High-Endothelial Venule): magas endotélsejtekkel rendelkező posztkapilláris venulák, melyek lehetővé teszik a limfocitáknak a vérből a nyirokszervekbe való átjutását.

Hibridoma: normális limfociták és mielómasejtek fúziójának eredményeképpen képződő, hibrid sejtklón, mely megőrzi a B-limfocita ellenanyag-termelő sajátságát, illetve a T-limfocita TCR-jeit, valamint a mielómasejt proliferációs képességét.

Higiénia - elmélet: melynek értelmében az allergiás megbetegedések mind gyakoribb előfordulása a javuló higiéniás feltételekkel hozható összefüggésbe.

Hidegagglutinin: általában az IgM-osztályba tartozó, a vörösvérsejteket legjobban 4°C-on agglutináló ellenanyag.

Hiperszenzitivitás: túlérzékenység, abnormálisan fokozott mértékű immunválasz következtében kialakuló állapot, mely effektor mechanizmusok aktiválása révén általában gyulladáshoz és/vagy szöveti ártalomhoz vezet. Gell és Coombs szerint négy típusa különíthető el:

I. Típusú túlérzékenységi reakció (lásd még allergiás immunreakció) hízósejtek és bazofil leukociták által közvetített, általában IgE-függő, „allergiás” jellegű immunválasz,

II. Típusú túlérzékenységi reakció, antitest-közvetített citotoxikus (pl. komplementlízis, ADCC), illetve szerv- vagy sejtspecifikus autoimmun reakció.

III. Típusú túlérzékenységi reakció, antigén–antitest reakción alapuló, immunkomplexek képződésén és lerakódásán át gyulladáshoz vezető folyamat.

IV. Típusú túlérzékenységi reakció (lásd még DTH) késői típusú, T-limfocita által közvetített túlérzékenység.

Hipervariábilis régió k: az antigént fajlagosan kötő molekulák (Ig, ill. BCR, TCR) variábilis doménjében, a vázszekvenciák között elhelyezkedő, különösen nagy variabilitású molekulaszakaszok.

His z t o kompatibilitási antigének: az MHC által meghatározott sejtfelszíni antigének (emberben HLA-, egérben MLA- vagy H-2-antigének), amelyek meghatározzák, hogy a donorból átültetett szövet immunológiailag kompatibilis-e a recipienssel. E sejtmembrán-struktúrák alapvető fiziológiás szerepe a T-sejtek antigén-felismerésének biztosítása (lásd még antigén-bemutatás, antigén-bemutató sejtek).

His z t okompatibilitási gének: a hisztokompatibilitási antigéneket kódoló gének (lásd még MHC).

HIV (Human Immunodeficiency Virus): az ember AIDS-betegségét okozó retrovírus.

Hízósejt (masztocita): csontvelői eredetű, a bazofil granulocitához funkcionálisan igen hasonló, de attól eltérő fejlődésű sejttípus. Az allergiás reakciók fő effektor sejtjei. Szemcsés citoplazma, degranulációs képesség és nagy affinitású IgE Fc (FcεRI) receptor jellemzi. E receptorok antigénnel (vagy anti-IgE-vel) való keresztkötése, vagy egyéb anafilaktikus hatások (pl. C5a) nyomán a biológiailag aktív hatóanyagok felszabadulnak a sejtből, amelyek előidézik az allergiás reakciót.

HLA-komplex (Human Leukocyte Antigen): az emberi MHC elnevezése.

„Homing” („hazatérés”): a limfociták vér- és limfa, valamint szövetek közötti mozgásának szabályozott folyamata. A vándorlás, majd a letelepedés során a kemokineknek és receptoraiknak, valamint a limfociták és az endotélsejtek felszínén, illetve az extracelluláris matrixban található adhéziós molekulák kapcsolódásának alapvető szerepe van.

Homológ: azonos fajból származó. A kifejezést DNS-szekvenciák, ill. fehérjék közötti hasonlóság (azonosság) jellemzésére is használjuk.

Hordozó (karrier): az immunogén antigén molekulának az a része, amelyen az antigén determináns (haptén, epitóp) található. Adjuváló hatása révén az immunválasz kialakulását segíti.

Hősokk-fehérjék: filogenetikailag konzervatív dajkafehérjék (chaperonok); feladatuk a sejt fehérjéinek védelme, illetve konformációjuk biztosítása és szállítása.

Humorális immunválasz (ellenanyag-közvetített immunválasz): Az immunválasznak az a formája, melyben az effektor funkció(ka)t az antigénnel komplexbe került ellenanyag-molekulák váltják ki.

Ia-antigének (Ir-Associated): az MHC-II-antigének korábbi elnevezése.

ICAM (InterCellular Adhesion Molecule): ICAM-1, -2, -3: sejtfelszíni molekulák, melyek ligandumai az integrinek. Szerkezetileg az Ig-szupercsaládba tartoznak. Alapvető szerepük a limfociták egymással és más leukocitákkal (pl. az antigén-bemutató sejtekkel), valamint a különböző sejteknek az érendotéllel való kölcsönhatásának kialakítása.

ICOS (Inducible T-cell co-stimulator): az aktivált T-sejteken indukálódó, a CD28-hoz hasonló fehérje, amely a T-sejtes választ serkenti. Liganduma az ICOSL, melyet aktivált dendritikus sejtek, monociták és B-sejtek termelnek.

Idiotípus: az antitestek és a TCR antigénkötő láncai variábilis régióinak antigén determinánsai (hipervariábilis szakaszok), amelyek anti-idiotípus immunválaszt váltanak ki.

Idiotípus-reguláció: az anti-idiotípus autoantitestek általi szabályozás. Az anti-idiotípus ellenanyagok antitest felismerőhelyhez kötődve gátolni képesek annak funkcióját, ezért az immunválasz szabályozására képesek. Ha az anti-idiotípus-antitestet is gátolja egy következő ellenanyag (anti-anti-idiotípus), ez az első antitest szerepének serkentéséhez vezet. A komplementaritás miatt az idiotípus–anti-idiotípus láncolat minden második tagja hasonló szerkezetű, aminek patológiai következményei lehetnek.

IDO (Indoleamine 2,3-DiOxygenase): triptofán-bontó enzim. A T-sejtekben és APC-kben kifejeződő enzimnek szerepe van a T-sejt-válasz gátlásában, és elősegíti a tolerancia kialakulását.

IEL (IntraEpithel Lymphocyte): a vékonybélhám epitélsejtjei között elhelyezkedő, többségében γδ TCR-t hordozó, korlátozott repertoárt megjelenítő CD8+-limfociták, melyeknek feltehetőleg a mukózán átjutó antigének felismerésében van fontos szerepük.

Immunadszorpció: oldott állapotban levő antigén vagy ellenanyag eltávolítása szilárd fázishoz kötött antigén, ill. ellenanyag segítségével.

Immundiffúzió: gélközegben egymás felé diffundáló oldott antigén és antigén-specifikus ellenanyag találkozásának helyén szabad szemmel is jól látható precipitációs reakció jön létre. A jelenségen alapuló immundiffúziós módszerek antigének és ellenanyagok jellemzésére, mennyiségi meghatározására alkalmazhatók.

Immunelektroforézis: az elektroforetikus fehérjeelválasztás kombinálása immundiffúziós eljárással.

Immunfluoreszcencia: sejt. ill szöveti antigének kimutatása fluorokrómmal jelzett ellenanyag alkalmazásával.

Immungenomika: genom alapú immunológia, az immunológiai folyamatok genomikai módszerekkel történő vizsgálata.

Immungerontológia: az öregedés folyamán jelentkező immunológiai változásokat vizsgáló tudomány.

Immunglobulin (Ig): lásdantitest.

Immunglobulin allotípusok: genetikailag meghatározott antigéndeterminánsok a nehéz (pl. Gm) és a könnyű (pl. InV) láncok konstans részein.

I mmunglobulin izo típusok: az Ig-molekulák H-láncának konstans (C) régiójáiban található jellegzetes szekvenciakülönbségek, melyek alapján elkülöníthetők az Ig-osztályok és alosztályok. Az L-láncok konstans szekvenciáinak különbözősége alapján a κ és a λ izotípusok különíthetők el.

I mmunglobulin könnyűláncok: az antitest-molekula felépítésében résztvevő könnyű (L) láncok κ és λ típusúak lehetnek. Ezek minden nehézlánc-izotípushoz csatlakozhatnak, de egy immunglobulin molekulán belül vagy csak, κ vagy csak λ fordul elő.

I mmunglobulin nehézláncok: az antitest-molekula felépítésében résztvevő nehéz (H) láncok izotípusa alapján ismerünk IgG (γ), IgM (μ), IgA (α), IgE (ε) és IgD (δ) immunglobulin osztályokat. A γ- és az α-lánc esetében alosztályok is elkülöníthetők.

Immunglobulin szupercsalád: immunglobulin domén jellegű szerkezeti elemet tartalmazó fehérjék nagy családja (pl. a szolúbilis antitestek, a BCR Ig, Igα, Igβ láncai, a TCR antigén-felismerő láncai és a CD3-komplex, az MHC-I- és -II-molekulák, CD2, CD4, CD8, ICAM, Thy1, poly-Ig receptor stb. tartoznak ide). Az immunglobulin domén kb. 110 aminosavból álló, a ciszteinek közötti S–S-hidat tartalmazó, ismétlődő globuláris elem. Az immunglobulin szupergén család termékei sejtfelszíni vagy szolúbilis molekulák; receptorként vagy/és ligandumként felismerést, sejtadhéziót közvetítenek.

Immunglobulin variábilis gének: az immunglobulinok variábilis szakaszait a nehézlánc esetében három- (V, D és J), a könnyűlánc esetében kétféle (V és J) génszegmens határozza meg.

I mmunhiá ny (immundefektus, immundeficiencia): az immunrendszer csökkent mértékű működése. Oka lehet örökölt hibás gén vagy különböző hatások következtében kialakuló defektus – ez utóbbi a szerzett immundeficiencia.

Immunhisztokémia: antigének kimutatása fixált szövetekben, jelzett (pl. enzimmel, fluorokrómmal) ellenanyagok alkalmazásával.

Immunizálás (immunizáció): immunitást eredményező folyamat kiváltása, így pl. fertőző betegségekkel szembeni védettség létrehozása védőoltás segítségével.

Immunkompetens sejtek: az antigén fajlagos felismerésésére és specifikus immunválasz közvetítésére alkalmas, érett limfociták.

Immunkomplex: az antigén és az ellenanyag kölcsönhatásának eredményeképpen képződő (gyakran komplementkomponenst is tartalmazó) szolúbilis vagy szövetekhez kötődő makromolekuláris komplex. (Lásd még: Antigén-antitest komplex.)

Immunológiai memória: az immunrendszer sajátos sejtes mechanizmusainak eredménye, melynek révén a másodlagos immunválasz az elsődlegeshez képest gyorsabban és erősebben jelentkezik. A folyamat antigén-specifikus, és hosszú ideig fennmarad (lásd védőoltások). Az immunológiai memóriát a T- és a B- memóriasejtek biztosítják, amelyek az antigénnel való első találkozáskor, az elsődleges immunválasz során alakulnak ki.

Immunológiai szinapszis: a T-sejtek és az antigén-prezentáló sejtek között kialakuló szoros kontaktus, amelyben a jelátadó molekulák tér- és időbeli szerveződése nagymértékben hozzájárul az antigén-felismerés által kiváltott jelhez.

Immunogén: immunválaszt kiváltó anyag és/vagy képesség. Minden immunogén antigén, de nem minden antigén immunogén (lásd haptén).

Immunológia: a saját/nem saját, ill. a szervezet számára veszélyt jelentő struktúrák megkülönböztető felismerésével és a szervezet integritásának megőrzését biztosító élettani mechanizmusokkal foglalkozó tudomány.

Immunológiai homunculus: a magasabbrendű szervezetekben jelenlévő, sejtekből (pl. CD5+ B-limfociták) és szolúbilis mediátorokből (pl. természetes autoantitestek) felépülő rendszer, amely a természetes autoimmunitást használja fel a legfontosabb és legkonzervatívabb antigének felismerésére. Védőhatást is biztosító, szabályozó mechanizmus.

Immunotoxin: olyan ellenanyag, melyhez kémiai úton toxikus anyagot kötöttek. Pl. tumorspecifikus monoklonális ellenanyaghoz konjugálva a toxint, az antigént hordozó sejthez (a tumorsejthez) irányítja a pusztító anyagot. Az immunotoxinok hatásának eredményeként a targetsejt elpusztul.

Immunsavó (immunszérum): fajlagos ellenanyagokat tartalmazó vérsavó.

Immunstimuláció: az immunválasz, illetve immunreakciók fokozása.

Immunszuppresszió: az immunválasz, illetve immunreakciók gátlása.

Immunválasz: immunológiai folyamat, mely a patogén/antigén felismerésétől annak eliminációjáig tart. Három fő fázisra bontható: kezdeti, afferens szakaszában a szervezetbe jutott patogén/antigén felismerése, felvétele, feldolgozása történik meg. Ebben az antigén-bemutató sejteknek (APC) van döntő szerepük. A centrális szakaszban a limfociták általi antigén-felismerést követően lezajlanak azok a – részben közvetlen, részben különböző szolúbilis mediátorok által közvetített – sejtkölcsönhatások, amelyek eredményeképpen az adott antigénnel reagáló T-, ill. B-limfocita-klónok felszaporodnak, és effektor sejtté érnek. Az immunválasz végső, efferens fázisában az antigén eliminációja, illetve semlegesítése történik meg, zömében nem antigén-specifikus mechanizmusok (pl. komplementrendszer, fagocitózis) aktiválása révén.

iNOS, (inducible NO Synthase): indukálható NO-szintáz: Különböző stimulusok hatására, főként a makrofágokban aktiválódó enzim, amely elsősorban az intracelluláris kórokozók pusztításában játszik fontos szerepet.

Instrukciós elmélet: mely szerint az antigén maga alakítja ki a felismerő receptort.

Integrinek: a sejtfelszíni adhéziós molekulák egy csoportja. A heterodimert tartalmazó glikoproteinek, gyakran az RGD/S/ (arginin-glicin-aszparagin-/szerin) szekvenciát ismerik fel a másik sejten vagy az extracelluláris mátrix molekuláin. Háromféle β-lánc és sokféle, eltérő szerkezeti sajátságot mutató α-lánc alapján β1-, β2- és β3-integrinek különböztethetők meg. Az integrineknek fontos szerepük van az antigén-bemutatás folyamatában, a limfocita–limfocita, valamint a limfociták és egyéb leukociták közötti kölcsönhatások kialakításában, továbbá a sejtek vándorlásában és megfelelő helyen történő letelepedésében (homing).

Interferon (IFN): vírusfertőzés, valamint sejtaktiváció hatására keletkező, effektor és szabályozó hatású citokin. Az IFNα monocitákból, DC-kből, az IFNβ fibroblasztokból, míg az IFNγ főként T-limfocitákból és NK-sejtekből szabadul fel. Az IFNγ fő szerepe a makrofágok aktivációja.

Interleukinok (IL): a leukociták által termelt, és azok között ható citokinek.

„Internal image” („belső képmás”): külső antigénre hasonlító idiotípust hordozó antitest. Akkor alakul ki, ha egy adott antigénre specifikus ellenanyaggal immunizálnak egy egyedet.

I ntracelluláris pusztítás - „killing”: a fagocita által bekebelezett mikroba elpusztítása a fagoszómákban, reaktív oxigén- és nitrogénszármazékok, valamint enzimek közreműködésével.

Intron: exonok közötti génszakasz, amely nem kódol fehérjét. A transzkriptum érése során kivágódik, a végleges mRNS már nem tartalmazza.

IP3 (Inositol trisPhosphate): inozitol foszfolipidből PLC γ enzim hatására a DAG mellett keletkező termék, mely az endoplazmás retikulomon levő receptorához való kötődése következtében intracelluláris Ca2+-ionokat szabadít fel. A sejtek jelátviteli folyamatainak fontos, második hirvivő komponense.

Ir-gén (Immune response gene): az immunválaszt szabályozó gén(ek).

ISCOM (Immune Stimulatory Complexes): az antigént lipidmátrixon belül tartalmazó komplexek, melyek adjuváns sajátságokkal rendelkeznek, és lehetővé teszik az antigén citoplazmába jutását a lipid és a plazmamembrán fúzióját követően.

ITAM (Immunoreceptor Tyrosine-based Activation Motif): BCR-hez, TCR-hez és Fc-receptorokhoz kapcsolódó, jelátvitelért felelős, járulékos fehérjeláncokon, illetve az FcγRIIa esetében maga a receptor citoplazmatikus végén található, 17-20 aminosavból álló, konzervált szekvencia. A benne lévő tirozinek foszforilációja a jelátviteli folyamat lényeges, korai mozzanata. Konszenzus szekvenciája: D/E-x2- YxxL/I-(x6-9)-Yx2L/I.

ITIM (Immunoreceptor Tyrosine-based Inhibition Motif): az ITAM-ot tartalmazó receptorok által közvetített aktivációs folyamatokat gátló szekvencia motívum, amely több negatívan szabályozó receptor (pl. FcγRIIb, KIR, CD22) citoplazmatikus doménjében megtalálható. Konszenzus szekvenciája: L/I/V/Sx-YxxL/I/V.

Izoagglutinin (izohemagglutinin): olyan ellenanyag, amely a másik vércsoportba tartozó egyén vörösvérsejt-antigénjeivel reagál. Komplett ~, a vörösvérsejteket direkt agglutinálja, inkomplett ~ (blokkoló ellenanyag) a vörösvérsejteket fiziológiás konyhasós közegben nem agglutinálja, jóllehet az antigénhez kapcsolódik.

Izograft: genetikailag azonos egyedből származó graft (átültetett sejt, szövet vagy szerv)

I zotípus: lásdantitest.

I zotípus-váltás (isotype-switch): a génátrendeződéssel kialakult variábilis szakaszhoz a B-sejtben időbeli sorrend szerint különböző konstans gének csatlakoznak. A konstans nehézláncgének szerint ennek megfelelően IgM, IgD, IgG, IgA és IgE termelődhet. Az osztályváltást citokinek szabályozzák, és kialakulásában az aktivációindukált dezamináció (AID) játszik fontos szerepet.

J-gén szegmentum (Joining génszegmentum): az Ig és a TCR antigénkötő láncai hipervariábilis szekvenciáinak egy részét kódoló génszakasz, amely a génátrendeződés után a V- és C-géneket köti össze. A csíravonal DNS-ben több J-szegmentum található, melyek közül (véletlenszerűen) egy kerül az átrendeződött génbe.

J-lánc: a polimer Ig-kben (IgA, IgM) található, járulékos polipeptid-lánc, amely összekapcsolja a monoméreket.

JAK (Janus-kináz), a jelátvitelben (pl. citokinek esetében) jelentős szerepet játszó enzim. Feladata többek között a STAT (signal Transducers and Activators of Transcription) transzkripciós fehérjék tirozin-foszforilációja.

Jelátvitel: a sejtmembrán- vagy intracelluláris receptorhoz kapcsolódó ligandum által kiváltott intracelluláris eseménysor, amely a sejt működésének megváltozásához vezet. A jelátviteli folyamatok membrán-, citoplazmatikus és magi fehérjék kovalens módosulásaival (pl. foszforiláció), makromolekuláris komplexek képződésével és a gén(ek) enhancer elemeihez kapcsolódó transzkripciós faktorok keletkezésével járnak.

Kalcineurin: a citoszolban levő kálcium-függő szerin/treonin-foszfatáz, melynek az NFAT transzkripciós faktor defoszforilálásában és aktiválásában, és így a T-sejtek aktiválásában van szerepe.

Kapocsrégió (hinge): az IgG, IgA és IgD nehézláncainak (γ, α és δ) CH1- és CH2-doménjei között elhelyezkedő, nem globuláris szakasza, mely szerkezeti adottságainál fogva az Ig-molekuláknak flexibilitást biztosít.

Kemokinek: fehérvérsejtek célzott mozgását kiváltó és irányító citokincsalád.

Kemotaxis: egy anyag koncentrációgrádiense által kiváltott és irányított sejtmozgás, melyet kemokinek (kemotaktikus hatású citokinek), bakteriális termékek, lipidmediátorok, komplementaktivációs fragmentumok jelentősen fokozni képesek.

Keresztreakció: ellenanyag (BCR) vagy TCR reakciója olyan antigénnel, amely nem azonos az immunválaszt kiváltó struktúrával. A keresztreakció alapja a hasonló epitópszerkezet, ami két, egymástól teljesen eltérő molekulán is kialakulhat. (Pl. a Staphylococcus pyogenes fertőzés során termelődő ellenanyag keresztreagál a szívizomsarcoplasmájával.)

Keresztprezentáció (cross-persentation): a DC-k által felvett exogén fehérjékből származó peptidek az MHC-I molekulákon kerülnek bemutatásra és aktiválják a CD8+ T limfocitákat.

KIR (Killer Immunoglobulin-like Receptors): NK-sejtek MHC-I-molekulákat felismerő receptorai.

Kiterjesztett haplotípus: kapcsoltan öröklődő MHC (I, II, III) gének által meghatározott haplotípus.

Klasszikus út: lásdkomplementrendszer.

K latrin: fehérje, mely a receptorfüggő pinocitózis során a sejtmembránról lefűződő vezikulát burkolja a citoplazmatikus oldalon.

Klón: egy sejtből ivartalan szaporodással származó, azonos genetikai állományú sejtek populációja.

Klonális anergia: funkcionálisan inaktívvá váló limfocitaklón; az immunológiai tolerancia fenntartásának egyik folyamata.

Klonális deléció: autoantigéneket felismerő limfocitaklónok autoantigének útján kiváltott pusztulása; az immunológiai tolerancia fenntartásának egyik folyamata.

Klonális szelekció: az adaptív immunitás alapvető mechanizmusa. A limfociták állandó őrjárata (immune surveillance) lehetővé teszi, hogy a szervezetbe jutó patogén/antigén a klonális eloszlást mutató antigén-felismerő receptort hordozó sejtek közül a fajlagosságának megfelelőt „válassza ki” (klónszelekció). Az antigén-specifikus limfociták osztódnak, majd effektor sejtté differenciálódnak, melyek elpusztítják az antigént. Ezzel párhuzamosan az adott klónból memóriasejtek is kialakulnak.

K odomináns g énexpresszió: heterozigóta egyedekben egy lókusz mindkét allélja kifejeződik. Ez jellemző pl. az MHC-génekre.

Kollektinek: kollagénszerű szekvenciát tartalmazó cukorkötő fehérjék vagy lektinek (pl. C1q, MBL, fikolinok).

Kolóniastimuláló faktorok: lásd CSF.

C3-akceptorok: azok a sejtfelszíni struktúrák vagy szolúbilis molekulák, melyek hidroxil- vagy aminocsoportjaihoz a naszcens C3b komplementfragmentum – aktivált tioészter-csoportja révén – kovalensen kötődhet.

Komplemenet-allotípus („komplotípus”): a komplementfaktorok genetikai (allo) variánsai.

Komplementdeficiencia: komplementfaktorok öröklött vagy szerzett hiánya (pl. a C1-inhibitor hiánya HANO – öröklött angioneurotikus ödéma –betegséghez vezet).

Komplementinhibitorok: a komplementaktivációt gátló, fékező tényezők, melyek egyrészt oldékony molekulák (pl. H-faktor, C4-kötő fehérje, C1-inhibitor), másrészt sejtmembrán-glikoproteinek (pl. CR1, DAF, MCP). Szerkezeti felépítésükre jellemző a 2 S–S-híddal stabilizált SCR (Short Consensus Repeat) domén. E fehérjék emberben az 1-es kromoszómán, az RCA-(Regulators of Complement Activation) lókuszban kódoltak.

Komplementreceptor: aktivált komplementkomponenseket (pl. C1q-t, C3- és C4-fragmentumokat) kötő membránfehérjék. Így pl. a CR1 C3b-t és C4b-t köt, szerepe van a fagocitózisban és az immunkomplexek eltávolításában. A CR2 C3d-t és Epstein–Barr-vírust köt, és a BCR-rel keresztkötve fokozza a B-sejtek aktivációját. A CR3 és a CR4 az inaktivált C3-fragmentumot (iC3b) köti, és a fagocitózisban játszik fontos szerepet.

Komplemenetrendszer: a vérben (testnedvekben) inaktív állapotban jelenlévő, egymással láncreakcióban reagáló komponensek rendszere. Aktiválása három úton indulhat el. A klasszikus út leggyakrabban immunkomplexek hatására aktiválódik. Az antigén-antitest komplex C1q-t kötve, a C1s és C1r aktivációján keresztül a C4 és a C2 enzimatikusan aktivált formáinak kapcsolódását, a klasszikus C3-konvertáz kialakulását eredményezi. A C3 aktivált formája C5-höz, majd a komplementkaszkád terminális komponenseihez (C6, C7, C8 és C9) kapcsolódik. Így kialakul a membránkárosító komplex (MAC), és az antigént hordozó sejt oldódik. Az alternatív utat elsősorban sziálsavban szegény felszínek (vírusok, baktériumok stb.) aktiválják. Az aktivált B-faktor és C3 az alternatív C3 konvertáz enzimet hozza létre. A terminális lépések megegyeznek a klasszikus komplementaktivációnál leírtakkal. A harmadik út a lektinfüggő aktiváció. Itt a C1q-hoz sok szempontból hasonló mannózkötő lektin (MBL) és az ahhoz asszociálódó MASP (MBL-associated serine protease) indítja el az eseménysort, ami ezután a klasszikus aktivációs úthoz hasonló lépéseken át vezet a MAC kialakulásához. Főleg az antibakteriális immunitásban van jelentősége.

Kongenikus (koizogén): egyetlen génlókuszban vagy régióban különböző (egyedek).

Konstitutív: állandó alkotóeleme, szerves része valaminek. Pl. egy sejt membránján mindig expresszióra kerülő marker vagy receptor.

Koreceptorok: jelátvitelre képes membránstruktúrák, melyeknek az antigénreceptorok (BCR, TCR) mellett a B-, ill. T-sejt-aktiváció hatásfokának növelésében vagy gátlásában és/vagy a B-, ill. T-sejt-funkció szabályozásában van fontos szerepük.

Kortikoszteroidok: a mellékvesekéreg szteroidhormonjai, sokrétű funkciójuk egyike az immunfolyamatok, a gyulladás befolyásolása.

Kostimuláció: nem antigén-specifikus kölcsönhatás az immunrendszer két sejtje között. Az antigén-specifikus jel mellett a kostimulációs hatás is nélkülözhetetlen a megfelelő sejtaktivációhoz (pl. CD28–B7 kölcsönhatás a T-sejtek esetében).

Kriptikus T-sejt epitop (rejtett epitóp): olyan epitóp, amely peptidformában immunogén, de nem vesz részt a teljes protein ellen kialakuló immunválaszban.

Kupffer-sejt: a máj hajszálereit bélelő makrofágok; lebontják a vérben levő pusztuló sejteket és törmelékekeket.

L-lánc (light-chain): az Ig-k könnyű polipeptidlánca, mely egy variábilis (VL) és egy konstans (CL) doménből épül fel. Két izotípusa ismert, a κ és a λ. Lásd még antitest.

LAT (Linker of activation in T-cells): T-sejtekben előforduló adapter fehérje, amelynek számos tirozinja a ZAP-70 kináz aktivitásának eredményeként foszforálódik, majd SH2 doménnel rendelkező fehérjéket köt meg. Ko-ordinálja a T-sejtek jelátviteli folyamatait.

L angerhans sejtek: a bőrben található dendritikus sejtek.

Lektinek: javarészt növényi eredetű fehérjék, melyek fajlagosan kötődnek az állati sejtek membránján lévő cukrokhoz, ill. az oligoszaccharidákhoz. Egyes lektinek (pl. concanavalin A, fitohemagglutinin,) mitogén hatásúak.

Lektin út: lásdkomplementrendszer.

Leukémia: a malignus fehérvérsejtek korlátlan szaporodása, mely nagy számú fehérvérsejt megjelenéséhez vezet a vérben. Limfocitás, mielocitás és monocitás leukémiákat ismerünk.

Leukotriének (LT): az arachidonsavból lipooxigenázok hatására keletkező, biológiailag aktív molekulák. Egyebek között a hízó- és a bazofil sejtek degranulációjakor képződnek, és közülük egyesek az I-es típusú hiperszenzitivitási (anafilaxiás) reakció mediátor anyagai (slow reactive substance A, SRS-A).

Lép: másodlagos nyirokszerv, melynek makrofágjai elsősorban a vérkeringésbe kerülő antigéneket szűrik ki. Fehér pulpa részében T- és B-dependens területek találhatók, a vörös pulpa a vörösvérsejtek tárolásában majd eltávolításában játszik szerepet.

LFA (Leukocyte Functional Antigen): limfocita funkcionális antigén (LFA-1, LFA-3), integrin típusú adhéziósfehérjék.

LGL (Large Granular Lymphocyte): NK-sejtek elnevezése a morfológiai kép alapján.

Ligandum: receptorhoz specifikusan kötődő molekula.

Limfoblaszt: a limfocitaaktiváció során, a sejt osztódása előtt kialakuló megnagyobbodott sejtalak.

Limfokinek: aktivált limfociták – elsősorban Th-sejtek – által termelt citokinek.

LPS (lipopoliszacharida): lásd endotoxin.

Limfociták: Az adaptív immunválaszt kialakító nagymagvú, nyugvó állapotban 8-10 μm átmérőjű fehérvérsejtek. A csontvelői eredetű B-limfociták BCR-t, míg a csontvelő után a tímuszban érő és szelektálódó T-limfociták TCR-t fejeznek ki a sejtmembránon nagy változatosságban. Ezeket az antigén-felismerő receptorokat szomatikusan átrendeződő génszegmentumok kódolják. A B-sejtek a humorális, a T-sejtek a celluláris immunválaszt közvetítői. A limfociták harmadik csoportja – a „nullsejtek” – sem BCR-t, sem TCR-t nem hordoznak; ezek a természetes ölősejtek (NK-sejtek).

Limfocita repertoár: az elsődleges immunszervekben keletkező B- és T-limfocitákban a génátrendeződés eredményeként kialakuló, kb. 109-1011 nagyságrendű variációban jelenlevő antigénreceptorok összessége az ún potenciális repertoár. Az ennél kisebb, ún. hozzáférhető repertoár a központi nyirokszervekből a szelekciós folyamatok után, a perifériára kerülő limfocitakészletet jelenti.

Limfóma: a limfociták tumora, mely a limfoid és más szövetekben növekszik, és sejtjei nem lépnek be nagy számban a vérkeringésbe. Különböző típusai egyes transzformált B- vagy T-sejt fejlődési alakokat képviselnek.

Lipidraftok (lipid tutajok): a sejtmembrán telített zsirsavakban, koleszterinben és szfingolipidekben gazdag régiói, amelyek viszonylag rezisztensek gyenge detergens kezelésre. Fontos szerepet játszanak membrán kompartmentmentumok kialakításában, jelátviteli komplexek szerveződésében.

M-sejt (Microfold-sejt): a nyálkahártya epitéljében található sejtféleség. Elsősorban az emésztő traktus lumenébe jutó antigéneket veszi fel endocitózis útján, majd transzportálja azokat, és a sejt bazolaterálisan elhelyezkedő „zsebébe” üríti, amelyben nagy számban helyezkednek el B- és T-limfociták, valamint makrofágok .

MAC (Membrane-Attack Complex, membránkárosító komplex): A komplementaktiválás terminális komplexe. C5b, C6, C7, C8 komplementkomponenseket és C9-polimerizátumot tartalmaz, amely a sejtmembránba mélyedve átfúrja azt, így a sejt ozmotikus lízis áldozata lesz.

Makrofág: mieloid (monocita) eredetű, szövetekben található fagocita. Mérete nagyobb, mint a monocitáké, egyes makrofágok nyúlványokkal rendelkeznek. Funkciójuk (fagocitózis, fehérjeszintézis, antigén-feldolgozás és –bemutatás, citokinek termelése, stb.) jelentősen átfed a monocitáknál említettekkel. A veleszületett és az adaptív immunrendszer fontos sejttípusa.

MadCAM-1 (Mucosal addressin Cell Adhesion Molecule-1): mukozális sejtadhéziós molekula, mely a limfocitafelszíni L-szelektin, ill. VLA-4 molekulával lép kölcsönhatásba, és ez által lehetővé teszi a limfociták mukózába való vándorlását.

MALT (Mucosal-Associated Lymphoid Tissue): a másodlagos (perifériás) nyirokrendszernek az a része, amelyet a nyálkahártya hámszövetében és a lamina propria rétegében elhelyezkedő limfociták és járulékos sejtek alkotnak. Része a GALT és a BALT.

MAP-kinázok (Mitogénaktivált protein-kinázok): sokféle extracelluláris jel által közvetített módon foszforilálódó és aktiválódó fehérje szerin/treonin-kinázok, melyek transzkripciós faktorok foszforilálása útján új gének átírását váltják ki, szabályozzák a sejtosztódáshoz, differenciálódáshoz, a sejtek túléléséhez/apoptózisához vezető folyamatokat.

Marginális zóna (MZ): a lép fehér pulpáját határolja, itt helyezkednek el az MZ B-sejtek és a MZ-makrofágok.

Masztocita: lásd hízósejt.

Másodlagos immunválasz: ha az antigén ismételten kerül kapcsolatba az immunrendszerrel, akkor a memóriasejtek aktiválása következtében a válasz gyorsabb és intenzívebb.

Másodlagos nyirokszervek (szekunder vagy perifériás): lép, nyirokcsomók, mandulák, féregnyúlvány, Peyer-plakkok – MALT, BALT, GALT, SALT. A limfociták antigénnel (antigén-bemutató sejtekkel) való találkozásának színhelyei. Itt alakulnak ki az effektor sejtek és a memóriasejtek.

MCP (Membrane Cofactor Protein, CD46):A komplementrendszer aktiválódását gátló sejtmembrán molekula, amely foszfatidil-inozitol kötéssel horgonyzódik a sejtek membránjába. Az I-faktorral együtt hatva hasítja a C3b-fragmentumot, iC3b-vé alakítva azt.

Memóriasejtek: az elsődleges immunválasz során kialakuló, hosszú életű T- és B-limfociták, amelyek másodszori, vagy az azt követő antigéninger nyomán gyors immunválaszt eredményeznek.

Meztelen (nude) egerek: beltenyésztett egerek, melyekben homozigóta géndefektus (nu/nu) következtében tímuszhiány, súlyos T-sejt-deficiencia, a sejtközvetített immunválasz hiánya és szőrtelenség alakul ki.

MHC - fehérjék (Major Histocompatibility Complex – fő hisztokompatibilitási komplex): rendkívüli polimorfizmust mutató sejtfelszíni, öröklött alloantigének. Az MHC-I-molekulák minden magvas sejten, az MHC-II-molekulák konstitutív módon, az ún. professzionális antigén-bemutató sejtek felszínén vannak jelen. Fő fiziológiás feladatuk a sejt által feldolgozott antigének peptidjeinek bemutatása a T-sejtek számára. Lásd antigén-bemutatás.

MHC-génrégió: emberben a 6. (egérben a 17.) kromoszóma rövid karján levő génszakasz, ahol a centromértől a teloméra felé haladva helyezkednek el az MHC-II, MHC-III (C4A-, C4B-, B-faktor és C2-komplementgének) és az MHC-I gének. Az MHC-génrégió filogenetikailag nagyon rögzült, konzervatív DNS-szakasz.

MHC-I molekulák: nagyfokú polimorfizmust mutató, egy allovariábilis α és egy állandó szerkezetű β2mikroglobulin láncból álló heterodimer, amely minden magvas sejt felszínén kifejeződik. A tímuszban való szelekciós folyamatok mellett az MHC-I-molekulák szerepe elsősorban az, hogy a CD8+ Tc-sejtek számára bemutatják az endogén eredetű (tumorsejtből, vírusból származó) peptideket. Emberben a fő MHC-I-molekulák a HLA -A,- B és -C, melyekből kb. 30, 70, illetve 10 haplotípus fordul elő. Monomorf (genetikai varianciát nem mutató) változatai (pl. HLA-G) is ismertek. Lásd még antigén-bemutatás.

MHC-I I molekulák: nagyfokú polimorfizmussal rendelkező, két allovariabilitást mutató lánc (α és β) heterodimerjei. Monocitákon/makrofágokon, dendritikus sejteken és B-limfocitákon fejeződik ki. Emberekben a fő MHC-II-molekulák a HLA-DR, -DP és -DQ, melyekből 25, 6, illetve 10 haplotípus fordul elő. Az MHC-II-molekulák szerepe, hogy az exogén eredetű (pl. extracelluláris baktériumből származó) peptideket bemutatják a CD4+ Th-sejtek számára. Lásd még antigén-bemutatás.

MHC-III-génszakasz: az MHC-II- és MHC-I-génrégió között található, a C4A-, illetve C4B, a B-faktor és a C2-géneket tartalmazó DNS-szakasz, területén mások mellett citokingének (TNF) és hősokkfehérjék génjei is kimutathatók.

Myasthenia gravis: autoimmun betegség, melyben az acetilkolin receptorra specifikus, a neuromuszkuláris kapcsolatot blokkoló ellenanyagok termelődnek, mely gyengeséghez, végül halálhoz vezet.

Mieloma multiplex: a plazmasejtek tumora. A mielóma sejtek monoklonális immunglobulint termelnek, (mielómafehérje) amely a beteg plazmájában kimutatható.

MLR (Mixed-Lymphocyte Reaction, kevert limfocitareakció): allogén MHC-molekulák által kiváltott T-sejt-proliferáció (MHC-vizsgálat során alkalmazott teszt).

MIRL (Membrane Inhibitor of Reactive Lysis, CD59): a komplementrendszer lízist okozó hatását gátló sejtmembrán-molekula.

Mitogén: osztódást indukáló anyag. Poliklonális T- vagy B-sejt-osztódást váltanak ki, pl. a lektinek: fitohemagglutinin (PHA) és concanavalin A (ConA), az endotoxinok (LPS) és a szuperantigének.

Molekuláris mimikri: mikrobiális és saját antigének szerkezeti hasonlóságai következtében kialakuló keresztreakció.

Monocita: 15-20 μm átmérőjű, bab alakú maggal rendelkező, a vérben található fehérvérsejt. Legfőbb feladata a fagocitózis és a felvett kórokozók elpusztítása, illetve biológiailag aktív mediátorok (pl. citokinek, prosztanoidok, leukotriének) és egyes komplementfaktorok termelése. Részt vesz az antigén feldolgozásában és bemutatásában is.

Monokinek: monocita eredetű citokinek.

Monoklonális: egy klónból származó.

Monoklonális ellenanyag: egy adott ellenanyagtermelő sejtklón terméke. Az immunokémiailag és specificitásában azonos (homogén) antitestek kóros plazmasejt-burjánzások (mielóma, plazmocitóma) következtében keletkezhetnek. Laboratóriumi körülmények között a szervezetből izolált, ellenanyagtermelő B-sejt és egy mielóma-sejtvonal szomatikus hibridizációja útján létrehozott hibridóma segítségével termelhető.

Mucinok: erősen glikozilált sejtfelszíni adhéziós molekulák, melyek a szelektinekkel lépnek kölcsönhatásba.

MZB (Marginal Zone B cell): a lép fehér és vörös pulpa határán elhelyezkedő, T-independens antigéneket felismerő, nem cirkuláló B-limfociták, melyekt erős IgM, CD21, CD1, CD9 és elhanyagolható IgD, CD23, CD5 és CD11b expresszió jellemez.

Naiv T- és B-sejt („szűz” sejt): a primer nyirokszervekből kijutó, antigénnel még nem találkozott érett T-, ill. B-sejt.

Natural Killer (NK)-sejt, természetes ölősejt, „nullsejt”): a limfociták LGL (Large Granular Lymphocyte) kategóriájába sorolható, antigén-felismerő receptorral nem rendelkező (nem B, nem T) szubpopulációja, mely citotoxikus hatása révén képes elpusztítani bizonyos tumorsejteket és vírussal fertőzött sejteket. A veleszületett immunválasz fontos eleme. Igen fontos effektor szerepet játszik a daganatsejtek elleni védekezésben. A célsejt MHC-determinánsai gátolják az NK-sejtek aktivitását. Az ellenanyagtól függő sejtes citotoxicitás (ADCC) effektor sejtje is.

Negatív szelekció: a tímuszban a timociták érésének egy szakaszában azok a sejtek, amelyek antigénreceptora nem kapcsolódik az MHC–saját antigénpeptid komplexhez, apoptózissal elpusztulnak. Az autoreaktív B-sejtek a csontvelőben – hasonló mechanizmussal – szintén elpusztulnak.

Nekrózis: fizikai vagy kémiai hatásra történő passzív sejt- vagy szövetpusztulás, melynek törmelékeit fagociták veszik fel.

Nem-saját: az immunrendszer által idegennek felismert kémiai konformáció vagy szekvencia.

NEMO (NF-κB-Essential MOdulator): az IκB foszforilálásáért felelős kinázkomplex (IKK) egyik tagja, aktiválódása és az általa kiváltott foszforiláció az IκB degradálódásához, és az NF-κB transzkripciós faktor aktiválódásához vezet.

Neutralizáló ellenanyagok: kórokozók fertőzőképességét vagy toxinok mérgező hatását gátló antitestek.

Neutrofil granulocita: elsősorban a vérben található polimorfonukleáris sejt. Fő feladata a fagocitózis és a felvett mikrobák elpusztítása, de citokintermelése is jelentős.

NF-A T (Nuclear Factor of Activated T-cells): transzkripciós factor, mely a citoplazmában az AP-1-gyel képez komplexet. Aktivációja kálciumtól függő, a kalcinerurin foszfatáz szabályozza.

NF-κB (Nuclear Factor–κB,korábban:Nuclear Factor kappa-light-chain-enhancer of activated B cells): transzkripciós faktor család, ide tartozik az NF-κB1, a NF-κB2, a RelA, a RelB, a c-Rel. Inaktív formában az IκB (Inhibitor- κB) –vel alkot komplexet a citoplazmában.

NO (NitrogénmonOxid): a fagociták aktiválódása során iNOS hatására keletkező, többféle hatással rendelkező szabadgyök.

NOD-egér (Non-Obese Diabetic), egértörzs, melyben spontán alakul ki I. típusú diabetes mellitus.

Non-reszponder: egy adott antigénre immunválaszt nem adó, vagy gyenge immunválasszal reagáló egyed.

Növekedési faktorok: sejtosztódást indukáló citokin-hormon típusú biológiailag aktív faktorok

„nude” egér: lásdmeztelen egér.

NZB-egér (New Zealand Black mouse): Autoimmun betegségben szenvedő beltenyésztett egértörzs.

Nyirokcsomó: perifériás, másodlagos nyirokszerv, melyben elsősorban T- vagy B-sejteket tartalmazó (T-, ill. B-dependens) területek találhatók. A posztkapilláris vénákban a sajátos, magas köbhámjellegű endotél (HEV) területén adhéziós molekulák közreműködésével jutnak ki a limfociták a vérpályából. A nyirokcsomókban nagyszámú dendritikus sejt és memóriasejt található. Az itt található csíraközpontok (centrum germinativum) az antigén-bemutatás, az immunsejtek közötti kölcsönhatások, a limfociták aktiválódásának és differenciálódásának színterei. A nyirokcsomók a nyirokvezetékek mentén, testszerte elszórtan, összességében nagy számban vannak jelen.

Onkofötális tumorantigének: olyan antigének, amelyek egészséges egyedekben csak a magzati élet során fejeződnek ki, az érett szervezet sejtjein nem. Megjelenhetnek egyes tumorok esetében, mint pl. az AFP (alfa-feto protein) és a CEA (carcinoembrionális antigén).

Onkogén: a sejtek növekedését szabályozó, rákos megbetegedést elősegítő gének. Onkogének nemcsak a transzformációt kiváltó vírusokban (v-onc), hanem normális sejtekben is megtalálhatók (c-onc). Ez utóbbiakat proto-onkogéneknek nevezzük, melyek általában a sejtek szaporodását, apoptózisát, vagy a sejtciklusba lépést szabályozzák.

Opszonin: a fagocitózis hatásfokát növelő anyag. Ilyenek az antigént fedő ellenanyagok, melyeknek Fc-része a fagociták FcR-jeihez kötődik, valamint az antigén-ellenanyag komplexhez kötődő komplement-komponensek, amelyek a fagociták komplementreceptoraival (CR) kerülnek kölcsönhatásba.

Opszonizáció: a fagocitózis/endocitózis fokozása a részecske/sejt felszínéhez kötődő anyagok által.

PAF (Platelet Activating Factor): vérlemezke-aktiváló faktor. Különböző sejtekből (főként hízósejtekből és bazofil granulocitákbóll) felszabaduló mediátor, mely a vérlemezke-aggregációt, -degranulációt okoz, limfocitákra, monocitákra és makrofágokra kifejtett hatása révén hat az immunfolyamatokra.

PAMP (Pathogen-Associated Molecular Pattern): patogénekre jellemző molekuláris mintázat, melyet főként szénhidrátok, lipidek, nukleinsavak alakítanak ki.

PALS (PeriArteriolar Lymphoid Sheath): a lép fehér pulpájának belső része; elsősorban T-sejteket tartalmaz.

Parakrin hatás: a hatóanyagot termelő sejt közvetlen közelében létrejövő hatás.

Paratop: az Ig-molekula, ill. T-sejt-receptor V-doménjének egy antigén adott epitópjával fajlagos kölcsönhatásba kerülő része.

Passzív immunitás: nem antigénnel, hanem egy már immunizált egyed immunológiailag kompetens sejtjeinek és/vagy ellenanyagainak (szérumának) a recipiens szervezetbe juttatásával kiváltott immunitás.

PCA (Passive Cutaneous Anaphylaxis): passzív kután anafilaxia. In vivo eljárás az I. típusú hiperszenzivititást kiváltó, antigén-specifikus IgE kimutatására.

Perforin: citotoxikus sejtekből felszabaduló fehérje, amely polimerizáció révén a célsejt membránjában pórusokat képez, és ez által a sejt oldódását segíti elő. CTL-ek, NK-sejtek granulumaiban tárolódik, és a célsejttel történő érintkezés során szabadul fel. A plazmamembránba ékelődő fehérje, analóg a C9 komplementkomponenssel.

Peyer-plakkok: limfoid follikulusokat és T-sejtes területeket tartalmazó képletek, melyek főként a csípőbél szakaszán találhatók. A MALT (azon belül a GALT) részét képezik.

Pinocitózis: makromolekulák endocitózisának azon formája, melynek során a folyékony állapotú anyag internalizációja nem specifikus (receptortól független) membránbetüremkedés segítségével jön létre.

PKC (Protein Kinase C): szerin/treonin-kináz, mely a sejtek jelátviteli folyamataiban játszik fontos szerepet. A diacilglicerol és a Ca2+ aktiválja.

Plazmasejtek: a B-sejt differenciálódás terminális szakaszában képződő, ellenanyagot nagy mennyiségben termelő sejtek, melyek mitotikus osztódási képességüket jelentős mértékben vagy teljesen elvesztették. A sejtek magjában a heterokromatin jellegzetes, kerékküllőkre emlékeztető elrendeződést mutat, a citoplazmára durva endoplazmás retikulum és nagy Golgi-komplex jellemző.

Poli-Ig receptor: polimer immunglobulinokat (főként IgA-t) kötő receptor az epitélsejtek bazolaterális membránján. A dimér IgA-t a sejten keresztül az apikális felszínre transzportálja. A receptor jelentős része (szekretoros komponens) a dimér IgA-hoz kötődik, és megvédi a nyálkahártyák felszínére jutó ellenanyagot az enzimatikus hatásoktól.

Poliklonális: több klón terméke.

Poliklonális antitestek: több epitóp ellen, számos klón aktiválódása eredményeként termelődött, különböző specificitású ellenanyagok.

Pót ( pszeudo ) könnyűlánc: a B-limfociták fejlődése során a pre-B-sejteken az átrendeződött nehézlánc mellett először megjelenő, nem variábilis molekula. Vpre-B és λ5 láncokból áll.

Pozitív szelekciós folyamatok a timuszban: a tímuszban a timociták érésének kezdetén csak azok a sejtek maradnak életben, amelyek antigénreceptora képes a saját MHC-molekulák felismerésére.

Precipitátum: oldott antigének és antitestek kölcsönhatásakor kialakuló csapadék.

Primer immunhiány: örökletes (pl. mutáció következtében kialakuló) betegség. A T- vagy B-sejtek, vagy mindkét fő limfocitapopuláció, illetve egyéb fehérvérsejtek vagy az immunrendszer működésében szerepet játszó molekulák örökölt defektusa.

Progenitor: előalak (érett/ebb/ sejtféleség korábbi fejlődési szakaszban lévő előalakja).

Proinflammatorikus citokinek: gyulladásos megbetegedések tüneteinek fokozódásáért felelős citokinek (pl. TNFα, IL-1, IL-6). Hatásuk ellentétes a gyulladást csökkentő, gyógyulást elősegítő anti-inflammatorikus citokinekével.

Prop erdin: a komplementaktiválás alternatív útjának pozitív regulátora.

Prosztanoidok, prosztaglandinok: az arachidonsavból ciklooxigenáz által létrehozott nagy és sokféle biológiai aktivitású molekulák. A gyulladási folyamatokat azáltal befolyásolják, hogy gátolják a vérlemezkék aggregációját, növelik az erek átjárhatóságát, és simaizom-összehúzódást váltanak ki.

Proteaszoma: nagy méretű proteázkomplex, amely a citoszol fehérjéit bontja le. Lásd még antigén-bemutatás.

Protein A (vagy SpA - Staphylococcus Protein A): a Staphylococcus aureus membrán-komponense, mely az IgG-molekula Fc-részéhez kötődik.

Protein kinázok: a sejtek jelátviteli folyamataiban fontos szerepet játszó, fehérjéket foszforiláló enzimek. Foszfátcsoportot kapcsolnak a tirozin és/vagy szerin/treonin aminosavakra.

PRR (Pattern Recognititon Receptor): patogének molekuláris mintázatát (PAMP) felismerő receptorok, melyek elsősorban makrofágokon és dendritikus sejteken fejeződnek ki. A veleszületett immunrendszer fontos molekulái.

Pszichoneuroimmunológia: a magasabb ideg- és pszichikai tevékenységek immunológiai mechanizmusokra gyakorolt szerepét vizsgáló tudományág.

RAG- 1 és RAG-2: a rag-1-, ill. rag-2-gének (Recombination Activating Genes) termékei; a TCR- és BCR-génátrendeződést szabályozó enzimek. Csak a limfocitákban vannak jelen.

Receptor (jelfogó): specifikus kötőhely, mely a ligandum kötődése után intracelluláris jeleket továbbít a receptort hordozó (tartalmazó) sejt magja felé, aminek eredménye a sejt bizonyos funkcióinak megváltozása.

Receptor editing: a saját antigéneket felismerő receptoroknak egy második génátrendeződési lépéssel történő módosítása.

Receptorközvetített endocitózis: makromolekulák endocitózisának azon formája, melynek során az internalizáció receptor közvetítésével jön létre.

Rejekció: kilökődés, ami a recipiens szervezet immunreakciója következtében alakulhat ki, az átültetett szövet/szerv (graft) ellen (host versus graft reakció).

Reszponder: egy adott antigénre jó immunválaszt adó egyed, ill. törzs.

Reumatoid artritisz (RA): sokízületi gyulladás, autoimmun betegség, amely az ízületeket támadja meg. Reumatoid faktor (IgM típusú anti-IgG antitestek), valamint citrullinált fehérjékre specifikus antitestek (ACPA) termelésével jár együtt.

Rh ( Rh esus) vércsoportantigének: a rhesus majmokban is kimutatható vörösvértest-antigének, domináns mendeli öröklésmenetet mutatnak.

SALT (Skin-Associated Lymphoid Tissue): a másodlagos (perifériás) nyirokrendszernek a bőrben jelenlévő része, másik neve: SIS (Skin Immune System).

SAP (Serum Amyloid P): fontos akut fázis fehérje egérben (emberben nem), szerepe az emberi CRP-hez hasonló.

SOCS (Suppressor Of Cytokine Signaling): egy adott citokin által indukált, és az ugyanazon citokinstimuláció általi további jelátvitelt klasszikus feedback hurok útján gátló fehérje.

SCID (Severe Combined ImmunoDeficiency): olyan immunhiányos állapot, melyben sem ellenanyag, sem T-sejt-válasz nem alakul ki.

SCF (Stem Cell Factor): a csontvelői stromasejteken található molekula, amely a fejlődő vérsejtek tirozinkináz-aktivitású molekulájával, a cKit-tel (CD117) reagál.

ScFv (Single chain Fragment variable): olyan mesterségesen előállított ellenanyag-fragmentum, amely a könnyű- és a nehézlánc V-régióját tartalmazza, szintetikus peptidszakasszal összekapcsolva.

SCR (Short Consensus Repeat): elsősorban a komplementaktiválást szabályozó fehérjékben és az integrinekben található, általában 60 aminosavat tartalmazó, két diszulfid-híddal stabilizált, ismétlődő szekvenciák.

Sejtközvetített immunválasz (celluláris immunválasz): az immunválasznak az a formája, melyben az effektor funkciókat elsősorban a T-sejtek közvetítik (pl. citotoxikus reakció).

Sejtvonal: tenyésztett tumorsejtek vagy vírussal, ill. kémiai beavatkozással transzformált sejtek in vitro kultúrában fenntartott populációja. Egy-egy sejtvonal több sejtklónt is tartalmazhat.

SMAC (SupraMolecular Activation Cluster): az immunológiai szinapszis révén az APC-vel összekapcsolódó T-sejt receptorainak és intracelluláris fehérjéinek centrális (CSMAC) és perifériás (pSMAC) aktivációs clusterekbe történő térbeli szegregációja. A cSMAC komponense a TCR, CD4, CD2, CD 28, PTK, fyn, lck, PKC, a pSMAC komponense az LFA1 és a talin.

SRC-kinázok: az src-családba tartozó kinázok receptorokhoz asszociált, a membránraftokban lokalizálódó tirozinkinázok. Jellegzetes doménjeik az src-homológ 1 (SH1), src-homológ 2 (SH2) és src-homológ 3 domén (SH3). Az SH1 a kináz katalitikus doménje, az SH2-domén a foszforilált tirozint tartalmazó motívumokhoz kötődik, míg az SH3-domén a prolinban gazdag szekvenciákhoz képes kapcsolódni.

STAT (Signal Transduction and Activation ofTranscription): transzkripciós faktorok, jelentős szerepük van a citokinek által kiváltott jelátvitelben, a JAK enzimek foszforilálják.

Syk (Spleen Tyrosin Kinase): B-limfociták jelátviteli folyamataiban fontos szerepet betöltő tirozin kináz; 2 SH2 doménjén keresztül kapcsolódik az Igα/Igβ láncok foszforilált ITAM-aihoz.

Szekretoros komponens (SC, Secretory Component): a poli-Ig FcR négy Ig-domént tartalmazó szakasza, mely a szekrétumokban található polimer ellenanyagokhoz (elsősorban a dimer IgA) kapcsolódik.

Szelektinek: mucinjellegű szénhidrátokat felismerő, lektintípusú adhéziós fehérjék, melyek leukocitákon és endotélsejteken jelennek meg.

Szenzibilizáció (vagy szenzitizáció): a szervezet érzékenyítése; az antigén (allergén) szervezetbe jutásával/juttatásával kiváltott immunológiai memória. A már szenzibilizált egyed az adott antigénre hamarabb és intenzívebb válasszal (érzékenyebben) reagál.

Szerzett immunhiány (immundeficiencia): az immunrendszer különböző funkcióinak hiánya, amely az egyedi élet során fertőzés, malignus tumor vagy egyéb ok miatt alakulhat ki.

Szerzett immunitás: lásdadaptív immunitás.

Szingén: egy faj genetikailag azonos egyedeiből származó.

Szomatikus hipermutáció: a B-sejt-válasz során az Ig V-régióit kódoló DNS-szakaszon lezajló folyamat, melynek eredményeként az antigénhez nagyobb affintással kötődő ellenanyagok is termelődnek (ezt affinitásérésnek nevezik). Kialakulásában az aktivációindukált dezamináció (AID) játszik fontos szerepet. A kialakuló változások nem öröklődnek.

Szomatikus rekombináció: a T- és a B-limfociták fejlődése során a központi nyirokszervekben lejátszódó folyamat, melynek során az antigénkötő receptort kódoló variábilis génszakaszok létrejönnek. A kialakuló változások nem öröklődnek.

Szuperantigének: bakteriális vagy virális eredetű molekulák, melyek poliklonális B- vagy T-sejt-aktivációt váltanak ki. A T-sejtek esetében egyidejűleg kötődnek a TCR β-lánc V-szakaszának és az MHC-II-molekuláknak a külső (az antigénkötő zsebet nem érintő) részéhez.

TAP-1, TAP-2 (Transporters Associated with AntigenProcessing): lásdantigén-bemutatás.

T CR (T-Cell Receptor – TCR): a T-sejtek felszínén kifejeződő, kovalensen kapcsolt antigénfelismerő α és ß, illetve γ és δ láncból, valamint a jelátvitelhez nélkülözhetetlen ζζ vagy ζη dimérből és a CD3-komplexből álló struktúra. Az immunoglobulin szupercsaládra jellemző szerkezetű membránfehérjék. Az antigén-felismerő polipeptidláncok N-terminális szakasza variábilis felépítésű; az α és a β-lánc V-régiói egy antigén (peptid) kötőhelyet formálnak, vagis a TCR monovalens (ellentétben a bivalens BCR-rel).

Tc-sejt (citotoxikus T-sejt, CTL): CD8 kostimulációs molekulát hordozó, a fajlagosan felismert célsejt elpusztítására alkalmas effektor T-limfocita.

TdT (Terminal deoxiribonucleotidyl Transferase): A már átrendeződött VJ- vagy VJD-gének kapcsolódási helyeibe N-szekvenciáknak nevezett nukleotidok beépülését elősegítő enzim.

Terhességimmunológia: az anya szervezetében a félig allogén magzat ellen kialakuló immunreakcióval, ill. a terhesség során kialakuló védelmi reakciókkal foglalkozó tudomány.

Természetes ölősejt (NK): lásdnatural killersejt.

Th-sejt (segítő, helper T-sejt): CD4 kostimulációs markert hordozó T-limfocita. Az immunreguláció központi sejtje, citokinek termelése révén pozitív és negatív irányban befolyásolhatja a B- és a többi T-limfocita, továbbá egyéb sejtek aktivitását. A Th-sejtek által termelt citokinek alapján két, hatásaiban eltérő alcsoportra, a Th1-re és a Th2-re oszthatók. Ennek alapján az előbbiek főként IFNγ, IL-2, IL-3 és IL-12 citokinek termelésével jellemezhetőek, (ún. „gyulladásos limfociták”, melyek a sejtközvetített immunválaszt segítik. Gátolják a Th2-sejtek működését és az ellenanyagválaszt (pl. IgE esetében). A Th2-sejtek főként IL-3-at, IL-4-et, IL-5-öt, IL-10-et és IL-13-at termelnek. Segítik az ellenanyag-mediált immunfolyamatokat (pl. IgE esetében), míg a Th1-sejteket gátolják.

Timusz (csecsemőmirigy): a szegycsont mögött található elsődleges nyirokszerv, ahol a T-sejt-receptor (TCR) gének szomatikus átrendeződése történik. Tímuszhormonok, citokinek és kontakt hatások eredményeképpen pozitív majd negatív szelekciós folyamatok eredményeképpen a tímuszban zajlik le a T-sejtek érése és negatív, valamint pozitív szelekciója.

Timusz-independens (TI) antigének: Az antigénreceptor mellett más kostimuláló receptorra is ható (pl. LPS) vagy ismétlődő determinánsokat hordozó merev szerkezetű (pl. dextrán) antigének. Az előbbit TI-1, utóbbit TI-2 antigéneknek is nevezzük.

Tipizálás (immunológiai): szöveti vagy hisztokompatibilitási antigének meghatározása immunológiai módszerekkel.

T-limfocita: TCR-t kifejező limfociták. A csontvelői limfoid őssejtből a tímuszba kerülő T-sejtek (timociták) jelentős pozitív és negatív szelekción esnek át. Az antigének peptiddé feldolgozott részeit csak MHC-molekulákkal együtt ismerik fel (lásd antigénbemutatás). Döntő szerepük van a saját/nem saját felismerésben. Feladatuk az immunszabályozásban (Th, TDTH) és a citolitikus effektor funkciókban (Tc) van. A T-limfocitáknak központi szerepük van a sejtközvetített immunitásban.

TLR (Toll Like Receptor): a veleszületett immunrendszer sejtjeinek felszínén található, filogenetikailag konzervált, csíravonalban kódolt, ciszteinben gazdag transzmembrán receptorfehérje, mely patogén eredetű ligandumokat ismer fel (PRR).

TNF (Tumor Necrosis Factor): az akut-fázis válaszban, szisztémás gyulladási folyamatok kialakulásában fontos szerepet játszó citokincsalád. A TNFα-t főként aktivált makrofágok termelik. A citotoxikus hatású TNFβ (más néven limfotoxin) aktivált CD4+T-sejtekből szabadulnak fel.

Transzfúzió: vérátömlesztés, vértranszplantáció.

Tolerancia: antigén-specifikus válaszképtelenség. A saját antigénekkel szembeni tolerancia az immunrendszer működésének alapvető eleme. A centrális tolerancia az elsődleges nyirokszervekben fejlődő limfocitákban alakul ki, míg a perifériás toleranciát a másodlagos nyirokszervekben az érett limfociták biztosítják. Az immunológiai tolerancia mesterségesen is kialakítható.

Transzgenikus egértörzs: mesterségesen létrehozott egértörzs, mely egy bevitt, idegen DNS-szegmenst (transzgént) mint saját genetikai anyagát hordozza.

Treg- sejt: CD4 és CD25-pozitív, FOXP-3 transzkripciós faktort kifejező, általában gátló hatású szabályozó T-limfocita.

Tumorimmunológia: a daganatsejtek ellen irányuló immunválasz természetével,

kialakításával foglalkozó tudomány.

Vaszkuláris addresszinek: különböző limfocita homing receptorok ligandumai; a magas endoteliális venulák (HEV – high endothelial venules) sejtjein megjelenő molekulák.

Vázszekvenciák (frameworkszekvenciák): az Ig és a TCR antigénfelismerő láncainak variábilis (V) doménjeiben a hipervariábilis régiókat határoló konzervatív szekvenciák.

Virulencia: a patogének gazdaszervezetet megbetegítő képessége.

Veleszületett autoimmunitás: a legfontosabb saját antigének ellen létrejövő aktív, védő hatású immunválasz.

Veleszületett immunitás (natívimmunitás): Egészséges egyedek öröklött védekezőképessége, elsősorban exogén kórokózókkal szemben. A szervezetbe jutó patogénnel a veleszületett immunrendszer állandóan jelenlévő elemei lépnek legelőször kapcsolatba, a kórokozó felismerésekor azonnal működni kezdenek, ezért a veleszületett immunitás szerepe alapvető fontosságú a fertőzés tovaterjedésének gátlásában. Sejtes elemei közé sorolhatók a makrofágok, a dendritikus sejtek, a hízósejtek, míg szolúbilis alkotóelemei a kompementrendszer, az antimikrobiális peptidek (AMP) és egyes citokinek (IL-1, IL-6, TNFα, IFNα és -β stb.). Szolúbilis és sejtmembrán-molekulái jellegzetes mintázatokat ismernek fel a mikroba felszínén. A natív immunrendszer sejtjeinek receptorai (pl. scavanger receptorok, mannózreceptor) nem-klonális eloszlást mutatnak; számos sejtféleségen megjelennek. A veleszületett immunrendszer különböző antigén-felismerő és -bemutató sejtjeinek aktiválása elengedhetetlenül fontos az adaptív immunválasz beindításában, és a sejtekből felszabaduló faktorok (citokinek) döntő módon befolyásolhatják az immunválasz jellegét, vagyis azt, hogy a segítő T-limfociták Th1- vagy Th2-szubpopulációja aktiválódjon.

Wiskott–Aldrich-szindróma (WAS): a hemopoetikus sejtekben az aktin-citoszkeleton defektusával jellemezhető betegség, mely a WASP-fehérjében bekövetkező mutáció eredményeként jön létre. A betegekben trombocitopénia, ekcéma és immunhiányos állapot alakul ki.

Xenoantigén: idegen fajból származó antigén.

Xenograft: egyik fajtából a másikba átültetett szövet vagy szerv.

Xenotranszplantáció: eltérő faj egyedei közti szerv/szövetátültetés.

ZAP-70: a T-limfocita jelátviteli folyamatában szereplő tirozinkináz. Rokon molekula a B-limfocitákban a Syk tirozinkináz.