Ugrás a tartalomhoz

Funkcionális anatómia I.

János, Szentágothai, Miklós, Réthelyi (2006)

Medicina Könyvkiadó Zrt.

5.3. RÉSZLETES IZOMTAN

5.3. RÉSZLETES IZOMTAN

A törzs izmai

A törzs izmait négy csoportra oszthatjuk:

1. a gerincen eredő (és tapadó) izmok;

2. a légzőizmok;

3. a hasizmok;

4. a medencefenék izmai.

Az 1. csoport izmait további két alcsoportra lehet bontani, úgymint felületes (a gerincről eredő, de máshol tapadó) és mély (a gerincen eredő és a gerincen, a bordákon vagy a koponyán tapadó) izmokra. A felületes izmok megegyeznek a felületes hátizomzattal, míg a mélyebb elhelyezkedésű izmok alkotják az axialis törzsizomzatot.

Felületes hátizomzat

Az idesorolt izmok tapadásuk révén a felső végtag mozgatásában vesznek részt (spinohumeralis izmok), elhelyezkedésük alapján viszont a hátizmok közé tartoznak. Mind a négy idesorolt izom az embryo ventralis oldalán fejlődik ki, és csak másodlagosan vándorolnak a hátra. Ezt bizonyítja, hogy beidegzésüket, egy kivételével, amelyet a XI. agyideg lát el, a gerincvelői idegek ventralis ágaiból kapják. Az izmokat összefoglalóan az 5/1. táblázat tartalmazza.

6.1. táblázat - 5/1. Táblázat - Spinohumeralis izmok

Neve

Alak; részei

Elhelyezkedés

Ered

Tapad

Fő működése

Beidegzés

(1) m. trapezius (csuklyásizom)

barátcsuklya (függőleges hossztengelyű rombusz)

felületesen tarkón és a háton

a protuberantia occipitalis externától a hát középvonalán (proc. spinosusokon és szalagaikon) a 12. hátcsigolyáig

a spina scapulaen, acromionon és a clavicula oldalsó harmadán

a lapocka emelése, süllyesztése és rögzítése, befelé és kifelé történő rotáció; fejfordítás

n. accessorius (XI.); plexus cervicalis

(2) m. levator scapulae (lapockaemelő izom)

karcsú pántszerű

a m. trapezius elülső-felső széle alatt

a felső 4 nyakcsigolya harántnyúlványán

lapocka felső szöglete

a lapockát emeli (kelletlen belenyugvást jelző vállmozdulat)

n. dorsalis scapulae

(3) m. rhomboideus (rombuszizom)

rhomboideus minor, major

a m. trapezius alatt

6–7. nyakcsigolya és 1–4. hátcsigolya proc. spinosusa

a scapula margo medialisa

hátra és kissé felfelé húzza a scapulát; lapockarögzítő

n. dorsalis scapulae

(4) m. latissimus dorsi (széles hátizom)

lapos legyezőszerű lemez

felületes; felső része a m. trapezius alá nyúlik; a scapula alsó szögletét leszorítja

thoracalis (6–12.) és lumbalis (1–5.) csigolyák proc. spinosusán; fascia thoracolumbalis felületes lemezén; crista iliaca külső ajkán; a sacrum dorsalis felszínén; három alsó bordán

crista tuberculi minoris humeri

a kart adducálja, retroflectálja és befelé rotálja

n. thoracodorsalis


Trigonum lumbale. A m. latissimus dorsi elülső széle, a m. obliquus abdominis externus (lásd később) hátsó széle és a crista iliaca által alkotott háromszöget nevezzük trigonum lumbalénak, amelynek alapját egy másik széles hasizom, a m. obliquus abdominis internus alkotja. A hiányos izomfal miatt ágyéksérv (hernia lumbalis) alakulhat itt ki.

Mély (axialis) izomzat

A gerinc két oldalán hátul, a processus spinosusok és az oldalfelé nyúló processus costariusok, ill. transversusok által alkotott vályút (sulcus dorsi) több izomból álló vaskos izomcsoport tölti ki (mély hátizmok).A nyak területén ehhez az izomköteghez olyan izmok is társulnak, amelyek a koponyát rögzítik, ill. mozgatják (tarkó- és mély nyakizmok).

M. erector spinae. A keresztcsont hátulsó felszínén és a crista iliaca medialis részén eredő vaskos izomköteg neve m. erector spinae, amely egy medialis és egy lateralis nyalábra válva halad függőlegesen a gerinc mögött. A lateralis nyaláb a m. iliocostalis az alsó nyakcsigolyák magasságáig, a medialis nyaláb, m. longissimus a processus mastoideusig követhető (legfelső része, a m. longissimus capitis, szinte különálló izom). Mindkét izomnyalábból csigolyánként ferdén felfelé haladó izomrostok válnak le, és a csigolyák különböző pontjain (processus accessorius, costarius, transversus), ill. a bordákon tapadnak. A m. iliocostalis hasonló lefutású izomrostokat vesz fel a thoracalis szakaszon.

Nevének megfelelően ez az izom a gerinc legfőbb egyenesen tartója.

Beidegzés: a gerincvelői idegek dorsalis ágai.

M. spinalis. Az előbbi izom nyalábjaival egy síkban található közvetlenül a középvonal két oldalán. A m. spinalis rostjai processus spinosusokon erednek és azokon is tapadnak. A felső ágyékcsigolyáktól az alsó nyakcsigolyákig található meg.

Beidegzés: a gerincvelői idegek dorsalis ágai.

Transversospinalis izmok. A m. erector spinaetől takartan elhelyezkedő izomköteg olyan izomrostokból áll, amelyek egy harántnyúlványról egy feljebb lévő tövisnyúlványhoz futnak.

Felületesebb rétegeiben az izom nyalábjai 5-6 csigolyát hidalnak át, lefutásuk tehát meredek, ezek neve m. semispinalis.

A következő mélyebb rétegben az izomrostok már csak 3-4 csigolyát hidalnak át, ezek neve m. multifidus (m. multifidus = sokba hasadt izom). Végül a legmélyebb rétegben vagy egy csigolyát hagynak csak ki, vagy az eggyel feljebb lévő csigolya tövisnyúlványához húzódnak, ezek a mm. rotatores. Ezen utóbbi izmok már inkább harántul futnak, és mindinkább rotáló hatásúak a csigolyákra.

A m. semispinalis legfelső része (m.semispinalis capitis) képezi a tarkónak jól látható két függőleges izompillérét. A kétoldali izmok közti barázda fenn tarkógödörré szélesedik ki.

A m. semispinalis cervicis a felső thoracalis csigolyák harántnyúlványain ered, rostjai elérik az axis tövisnyúlványát.

Az axialis izomzat mélyén találjuk a tövisnyúlványok között húzódó izmokat (mm. interspinales) és a szomszédos harántnyúlványok között kifeszülő izmokat (mm. intertransversarii).

Beidegzés: a gerincvelői idegek dorsalis ágai.

Fascia thoracolumbalis. Felszínes és mély részből álló, vastag, aponeurosisszerű lemez. A felszínes lemez a keresztcsonton és az ágyékcsigolyák tövisnyúlványain ered, és oldalfelé fordulva a m. erector spinae mögött halad el. A mély lemez az ágyékcsigolyák processus costariusán ered, a két lemez a fenti izom lateralis szélénél egyesül egymással. Így a gerinc oldalsó vájulatával együtt szoros osteofibrosus tokba zárja a fascia a mély hátizomzatot. Felfelé a hát közepén a fascia fokozatosan elvékonyodik. Nevezetes, hogy róla ered több hasizom (m. obliquus abdominis internus és m. abdominis transversus), hátizom (m. latissimus dorsi), sőt az alsó végtag egyes izmai is (m.gluteus maximus egy része). A hasüreg tökéletes izmos körülzárásában is fontos mechanikai szerepe van.

A koponyát rögzítő és mozgató tarkó- és mély nyakizmok több rétegben, nagyrészt a nyaki gerinc körül helyezkednek el.

M. splenius. A középső és az alsó nyakcsigolyák mögötti lig. nuchaeról és a felső hátcsigolyák tövisnyúlványáról ered. Az izomrostok felfelé és oldalfelé haladnak, és részben a 3 felső nyakcsigolya harántnyúlványán (m. splenius cervicis), részben az os occipitalén tapadnak (m.splenius capitis).

Beidegzés: a gerincvelői idegek dorsalis ágai.

Mm. suboccipitales. Az első két nyakcsigolya magasságában, a fascia nuchae mély lemeze alatt a következő négy apró izom helyezkedik el.

A m. rectus capitis posterior major felfelé és lateral felé haladva az axis tövisnyúlványa és az os occipitale között húzódik.

A m. obliquus capitis superior az atlas harántnyúlványáról indulva az előbbi izomtól lateralisan tapad az os occipitalén.

A m. obliquus capitis inferior az axis tövisnyúlványa és az atlas harántnyúlványa között húzódik.

A fenti három izom határolja a trigonum suboccipitalét, melyen keresztülhalad az a. vertebralis, és itt lép elő az első cervicalis ideg dorsalis ága (n. suboccipitalis).

A m. rectus capitis posterior minor a másik egyenes izomtól medialisan halad az atlas hátulsó gumójától az os occipitaléhoz.

Az izmok a fej felemelésében és forgatásában vesznek részt.

Beidegzés: nagyrészt a n. suboccipitalis.

A gerinc előtt közvetlenül két izom található, a m. longus colli, amely a felső thoracalis csigolyáktól az atlas elülső gumójáig terjed, és a m.longus capitis, amelynek csipkéi az alsó nyakcsigolyák harántnyúlványain erednek, az izom a tuberculum pharyngeumon tapad.

Az atlas és az os occipitale között feszül ki a m.rectus capitis anterior és a m. rectus capitis lateralis. Valamennyi izmot a plexus cervicalis ágai látják el.

Fascia nuchae. Felületes lemeze a m. spleniust és semispinalist borítja, mély lemezéről már szóltunk a suboccipitalis izmokkal kapcsolatban.

Az axialis izomzat működése bonyolult. A gyakorló orvos számára elegendő azonban annyi ismeret, amennyi egy kis okoskodással és az eredési-tapadási viszonyok, valamint a közrefogott ízületek mozgáslehetőségeinek az ismeretében kikövetkeztethető.

5/6. ábra. A nyaki axialis izomzat által alkotott homokóraszerű kettős izomkúp (sémásan)

5/7. ábra. Leonardo da Vinci az anatómiai részletek nagyvonalú és erővonalszerű kezelése ellenére a tarkóizomzat szerkezeti elvét világosan ábrázolja

A nyak és a fej természetes tartását és mozgásait biztosító axialis izomzat szerkezeti elve legegyszerűbben és legszemléletesebben két egymás felé fordított csúcsú és sokszorosan egymásba ékelt izomkúppal magyarázható (5/6. és 5/7. ábra). Az alsó izomkúp elemei – m. semispinalis cervicis, m. splenius cervicis, m. longus colli és mm. scaleni (lásd később a nyakizmoknál) – kipányvázzák a felső nyakcsigolyákat a bordákhoz, ill. az alsó nyak- és a felső thoracalis csigolyákhoz. A felső izomkúp elemei – m. splenius capitis, m. semispinalis capitis, m. longissimus capitis, m. longus capitis – az alsó izomkúp elemei által rögzített vagy mozgásban tartott nyaki gerinchez képest a koponyát képesek rögzíteni vagy mozgatni. Természetesen a koponya mozgatásában nemcsak a fenti négy izom vesz részt.

Légzőizmok

A légzőmozgások szolgálatában vagy velük többé-kevésbé szoros kapcsolatban álló izmok általános orvosi szempontból az izomrendszer legfontosabb csoportját képezik. Egy részüket egyéb egységes működési, ill. topográfiai izomcsoportokhoz való tartozásuk miatt nem volna célszerű itt ismertetni, ezért ezeket mint légzési segédizmokat, illetve a légzéssel koordinált működésű izmokat ezen alfejezet végén külön szakaszban soroljuk fel. Nem tekinthetők pusztán légzési segédizmoknak a következő alfejezetben tárgyalt hasizmok, noha ezek összességükben a kilégzés legfőbb tényezői. Szorosabb értelemben légzőizmoknak tekintjük a bordaközi izmokat (mm. interoctales) és a rekeszizmot (diaphragma).

Bordaközi izmok (mm. intercostales). A bordaközöket két rétegben töltik ki, mint külső borda közti izmok (mm. intercostales externi) és belső borda közti izmok (mm. intercostales interni).

A külső izomrétegben az izmok felülről lefelé egyúttal a bordák sternalis végei felé tartanak. Az izomrostokat elöl, a bordaporcok között vékony, szalagszerű kötőszövetes lemez váltja fel.

A belső izomrétegen a rostok a külső izomrotokkal kereszteződve alulról felfelé és egyúttal a bordák sternalis végei felé haladnak. Ez az izomréteg csak a bordaszögletnél kezdődik, de előre beterjed a bordaporcok közé is. Tapadáshoz közel az izom két lemezre válik, és a két lemez a borda alsó élén tapadva közrefogja a sulcus costaet és a benne haladó képleteket.

Mindkét izmot a borda közti idegek idegzik be.

Működésükről a 18. század eleje óta szinte napjainkig éles vita folyt. Az első próbálkozás arra vonatkozóan, hogy az egyes borda közti izmok a légzés melyik szakaszában működnek, Bayletől származik (1691). Az ő nézetét védték és támadták azután a későbbi időkben. Elképzelését egy egyszerű modellen is igazolta (5/8. ábra), ahol egy függőleges vonal jelzi a gerincet és az ebből kiágazó két, egymással párhuzamos és az előbbire merőleges vonal két szomszédos bordát. A „bordákat” a borda közti izmok lefutásának megfelelően két vonal köti össze: a m. intercostalis externus (e) és a m. intercostalis internus (i). Ha a „bordapárt” a lap síkjában fölfelé mozgatjuk (belégzési helyzet), akkor az „e”-vonal rövidül meg, ha pedig lefelé (kilégzési helyzet), akkor az „i”-vonal lesz rövidebb. Ezzel a jelenséggel azt magyarázta, hogy belégzéskor a külső borda közti izmok működnek, míg a kilégzést a belső borda közti izmok támogatják.

5/8. ábra. A borda közti izmok működését magyarázó Bayle-féle séma (részletesen lásd a szövegben) (e: m. intercostalis externus, i: m. intercostalis internus)

Nem lehet elmarasztalni azonban teljesen azokat sem, akik A. Haller óta (1708–1777) az Általános izommechanika c. alfejezetben az izmok tónusos „tartó”, sőt „visszaengedő” funkciójáról mondottak értelmében ezt nem látták bizonyítva, és a két izmot együttesen tekintették belégzőnek, és az igazi kilégzőknek a hasizmokat tartották.

Számtalan indirekt, és valahol mindig vitatható és kibúvót adó kísérlet és vizsgálat után Sears (1963) angol neurofiziológus a megfelelő borda közti izmokat beidegző motoros idegsejtek akciós potenciáljait vizsgálva kimutatta, hogy a külső borda közti izmokhoz tartozó idegsejtek a belégzés alatt működnek, kilégzés alatt nem, míg a belső borda közti izmokhoz tartozó idegsejteknél a működés ennek fordítottja. (A belső izomrétegnek a bordaporcok közötti része, minthogy a porcok a bordákkal közel 90 fokos szöget zárnak be, inkább a belégzést segíti.)

Az előbbiekkel összhangban azt mondhatjuk, hogy a bordák (és ezzel együtt a mellkas) felfelé való elmozdulását előidéző izmok belégzőizmok, a bordákat süllyesztő izmok pedig kilégzőizmok.

Így a belégzést segítik a külső borda közti izmok mellett az első két bordán eredő és a nyakcsigolyákon tapadó scalenus izmok (lásd a nyakizmoknál), a sternoclavicularis ízületet és a processus mastoideust összekötő m. sternocleidomastoideus (lásd a nyakizmoknál), a hátcsigolyák processus transversusáról lateral felé és lefelé húzódó és az eggyel lejjebb elhelyezkedő bordán tapadó mm. levatores costarum, az alsó nyak- és a felső hátcsigolyák tövisnyúlványáról lefelé és lateral felé húzódó és a felső bordákon tapadó m. serratus posterior superior és a thoracohumeralis izmok nagy része (lásd később).

A kilégzésben a hasizmok (lásd később), az alsó thoracalis és a felső lumbalis csigolyák tövisnyúlványáról felfelé és lateral felé húzódó és az alsó bordákon tapadó m. serratus posterior inferior, és a mellkas belső felszínén, a proc. xiphoideustól a 2–5. borda csontos végéhez haladó m. transversus thoracis segíti a belső borda közti izmokat.

Rekeszizom (diaphragma). A mellüreget a hasüregtől elválasztó, a mellkas terébe gyengén kettőzött kupola alakjában magasan felboltosuló izmos lemez. Jobb kupolája, melybe alulról a máj nyomul bele, valamivel magasabban áll, mint a bal. Két részből áll: középső, háromlevelű lóherére emlékeztető alakú inas lemezből (centrum tendineum) és a törzs csontos szalagos faláról belül körkörösen eredő, gömbhéjszerűen ívelt izmos peremből. A centrum tendineum három kör alakú „levele” közül kettő hátrafelé irányul a mellkas bab alakú keresztmetszetének megfelelő két hátsó kiboltosulásba, egy pedig előre. A húsos perem rostjainak eredése szerint három részből (pars lumbalis, pars costalis és pars sternalis) áll.

A pars lumbalis a középvonal két oldalán mélyen lenyúlik, és az ágyékcsigolyák testén (jobb oldalt a 4-en, bal oldalt a 3-on) ered. Ettől oldalfelé az izomrostok meredeken felszálló vonalban erednek a 2. ágyékcsigolya testének alsó széléig. Itt fontos megjegyeznünk, hogy egy erősebb izomcsipke a 2. ágyékcsigolya teste alsó szintjében egymástól elválaszt két fontos rést, amelyek közül a medialison jobboldalt a v. azygos, baloldalt a v. hemiazygos halad át, mindegyik a sympathicus idegekhez tartozó n. splanchnicus major kíséretében. A lateralisabb résen a truncus sympathicus mellkasi része megy át a hasi részébe. A 2. ágyékcsigolya testétől a harántnyúlványáig, majd onnan a 12. borda csúcsáig kettős inas ív (arcus lumbocostalis medialis et lateralis) hidalja át medialisan a csigolyatestekről eredő m. psoas majort és lateralisan a m. quadratus lumborumot. Erről a kettős inas ívről erednek a pars lumbalis lateralisabb izomnyalábjai. A pars lumbalis két medialis szára az 1. ágyékcsigolya teste előtt hegyesszögben kereszteződik, és egy csúcsíves ablakra emlékeztető nyílást, a hiatus aorticust hagy szabadon a leszálló főverőér (aorta descendens) és a fő nyirokvezeték (ductus thoracicus) számára. A két kereszteződött izomszár hurok alakjában újabb nyílást hagy szabadon kb. a 11. hátcsigolya magasságában; ez a hiatus esophageus, amelyen a nyelőcső és előtte a bal, mögötte a jobb n. vagus (X. agyideg) lép be a hasüregbe.

A pars costalis rostjai a 6 utolsó borda porcainak belső felszínéről eredve eleinte függőlegesen szállnak felfelé, szorosan hozzásimulva a mellkas belső felszínéhez, majd befelé ívelve sugarasan tapadnak a centrum tendineum szélén. E rostok képezik a két rekeszkupola ormait, a centrum tendineum szélei már ezektől befelé a középső, kissé besüppedt rész felé esnek.

A pars sternalis néhány gyenge rostnyaláb, amelyek a processus xiphoideus hátsó felszínén eredve sokkal kevésbé meredeken szállnak felfelé, és elölről belesugárzanak a centrum tendineumba. A bordai és szegycsonti részt mindkét oldalon keskeny rés választja el, melyen az a. epigastrica superior lép át.

5/9. ábra. A rekesz mozgásai a mellkas frontalis metszetén. A rekeszkupoláknak az izom összehúzódása folytán előálló lelapulása a függőleges sávozású területtel megnagyobbítja a mellüreg űrterét

A centrum tendineum két alsó karéja találkozásának jobb oldalán nagy ovális nyílás szolgál az alsó főgyűjtőér átlépésére (foramen venae cavae inferioris). Orvosi szempontból különösen fontos a rekesz vetületének, vagy ami ezzel gyakorlatilag egyértelmű: a törzs frontalis és sagittalis átmetszetem való jelentkezésének megértése.

Bár a rekesz állásáról és mozgásairól az egyszerű fizikális vizsgálat (kopogtatás) is tájékoztat, sokkal pontosabb információt ad a röntgenvizsgálat. Ennél a rekesznek frontális és sagittalis vetülete közel megegyezik a törzs frontalis és sagittalis metszetén jelentkező képével.

A fentiekből válik érthetővé a rekesz működése is. Ezeket az 5/9. és az 5/10. ábra szemlélteti. A rekeszkupola belégzés és kilégzés közti középhelyzetben az 5. borda porcának felső széle magasságában, baloldalt annak alsó széle magasságában helyezkedik el. Fekvéskor a rekesz magasabbra kerül, mint álláskor, oldalt fekvéskor a lejjebb eső oldalon magasabban van, mint az ellenkezőn. Üléskor a legalacsonyabb helyzetű. A törzs frontalis metszetén látható a rekeszkupola oldalsó izmos falának hozzásimulása a mellkasfalhoz. A sagittalis metszeten kitűnik, hogy ez az odasimulás csak hátul jelentősebb, elöl a szegycsonti részen nem mutatkozik. Az így keletkező, kilégzéskor zárt, belégzéskor megnyíló, ún. rekeszi sinusokról a mellhártya leírásakor szólunk.

5/10. ábra. A rekesz mozgásai a mellkas sagittalis metszetén. Csupán a rekesz lumbalis részén van érdemleges lelapulás (fekete terület), a sternalis rész közel vízszintes lefutása folytán az összehúzódásával nyerhető tér minimális

A rekesz működésének lényege ugyancsak az 5/9. és az 5/10. ábrából érthető. A centrum tendineum helyzetét rendes légzésnél alig változtatja, ami fontos is, mert ezen nyugszik a szív. Viszont a mellkas belső faláról sugárirányú ívekben a centrum tendineumhoz futó izomnyalábok összehúzódásukkor megrövidülnek, és szükségszerűen laposabb ívekben kell hogy összekössék két végpontjukat. Ennek megfelelően a rekesz kupolái körös-körül – de leginkább oldalfelé és legkevésbé elöl – lelapulnak. A rekesz így csonka kúphoz hasonló idomot vesz fel, és az átmetszeten sávozott területeknek megfelelő terekkel megnő a mellkas űrtere. A rekesz tehát a belégzés jelentős tényezője.

A pars costalis a centrum tendineum viszonylagos rögzítettsége miatt felfelé húzza a bordákat, ami ugyancsak hozzájárul a mellkas üregének nagyobbításához (lásd a légzés bordamechanizmusa); tartósan erőltetett légzéskor a rekesz tapadási vonalának megfelelően kívülről látható barázdában deformálódnak a bordák.

A rekesz lelapulásával a hasüreg elvesztett űrterét a hasfal tágulásával kell kiegyenlítenie. Nyugodt, mély belégzéskor a hasfal jól látható módon elődomborodik, kilégzéskor lelapul, mert a hasizmok összehúzódva – ez a kilégzőszerepük – visszapréselik a zsigereket a rekesz újra jobban domborodó kupolái felé. Hirtelen erős belégzéskor, főleg ha a levegő beáramlása nem tudja elég gyorsan követni a mellkasnak a bordamechanizmussal (tehát a mm. intercostales externi által) előidézett tágulását, a rekesz domborulata paradox módon fokozódhat, és a hasfal inkább behúzódik. Hasonló paradox rekeszmozgás keletkezik másodlagosan a rekesz bénulásakor. A röntgenvizsgálat alkalmával a légutakban levő akadályok, a tüdőszövet konzisztenciájának és elaszticitásának megváltozásai, bénulások és a mellhártya összenövései folytán jelentkező paradox rekeszmozgások természetesen rendkívül fontosak, és helyes elemzésükhöz patológiai ismeretek mellett az anatómiai viszonyokból eredő számos tényező megértése nyilvánvaló alapfeltétel.

A légzés két alapvető mechanizmusát, a bordai vagy a mellkasi és a rekesz mozgásaival biztosított ún. hasi légzést a két nemhez tartozók eltérő arányban használják. A nőben inkább a mellkasi légzés kerül előtérbe, részben a bordaporcok nagyobb és későbbi életkorig megmaradó elaszticitása folytán is, míg a férfi eleve hajlamosabb a hasi (rekeszi) mechanizmus jobb hasznosítására. Fejlett légzéstechnikát igénylő sportokban (úszás) és művészi tevékenységben (ének) a hasi légzés tudatos fejlesztése különösen fontos, mert a mellkas adott méretei révén határozottabban determinált bordai légzéssel szemben a rekeszhasizom mozgásokban vannak a kifejleszthető lehetőségek és tartalékok.

Beidegzése: n. phrenicus a nyaki idegfonatból (főleg a C4-szelvényből).

Hasizmok

A hasizomzat az egyik nagy testüreg, a hasüreg (cavum abdominis) elülső, oldalsó és részben hátsó falát alkotja. A hasizmok zömükben széles, lapos izomlemezek, inaik aponeurosis jellegűek. Az izmok több rétegben és egymással kereszteződő irányú rostokkal zárják körül a hasüreget. Nagy általános orvosi jelentőségük az alábbi körülményekből adódik:

1. Az orvos a hasfalon keresztül tapintással győződik meg több hasüregi zsiger helyzetéről, méretéről, konzisztenciájáról, érzékenységéről, esetleg kóros képződményekről.

2. A hasizmok reflexes védekezése tapintásnál fontos figyelmeztető tényező a hasüregben lezajló kóros folyamatokra.

3. A hasizmok együttes működése, a hasprés, az egyik legfontosabb általános mozgási mechanizmus.

4. A hasfalnak fejlődéstani okokból magyarázható gyenge pontjai sérvkapukat képeznek, amelyeken keresztül a hasüreg tartalma gyakran sérvek formájában kitüremkedik.

5. A sebészeti beavatkozások jelentős része a hasfalon keresztül történik, ezek helyének célszerű megválasztásában és főleg a hasfal rekonstrukciójában anatómiai megfontolások kiemelkedő szerepet visznek.

A hasizmok közé soroljuk az oldalt és elől elhelyezkedő széles hasizmokat (külső- és belső ferde hasizom, haránthasizom) és az elöl elhelyezkedő egyenes hasizmot.Ebben a fejezetben tárgyaljuk a hátsó hasfalat alkotó izmot, a m. quadratus lumborumot is.

Külső ferde hasizom (m. obliquus externus abdominis). A külső ferde hasizom a nyolc alsó borda külső felszínén ered a m. serratus anterior utolsó négy csipkéjével és a m. latissimus dorsi bordákon eredő csipkéivel alternáló fogazással. Hátsó széle a m. latissimus dorsi elülső szélével a csípőtaraj felett kis háromszögletű területet (trigonum lumbale) hagy szabadon, amelynek fenekét csak a két másik széles hasizom tölti ki.

Rostjai ferdén lefelé és előrefelé haladnak, s kétféle módon tapadnak. Hátsó-alsó rostjai húsosan tapadnak a crista iliaca külső ajkának elülső felén egészen a spina iliaca anterior superiorig. A többi rost egy oldalfelé néző L alakú vonal mentén ínba megy át (aponeurosis m. obliqui abdominis externi). Az L függőleges szára az emlőbimbó vonalában halad lefelé, majd oldalra fordul, azaz átmegy a vízszintes szárba. Ez utóbbi egészen a spina iliaca anterior superiorig húzódik. Ez a derékszögű vonal a férfi torzón (törzsidom) jellemzően jelentkezik a felületen, amit a görögök óta a szobrászok előszeretettel ábrázolnak.

Az aponeurosis közvetítésével az izom két helyen tapad: egyrészt a linea albában, másrészt a csípőcsonton. (A linea alba kialakulására a fejezet végén még visszatérünk.) A csípőcsonti tapadás érdekessége, hogy az aponeurosis alsó szabad széle a spina iliaca anterior superiortól a legrövidebb úton, tehát nem a csont kontúrját követve, húzódik a tuberculum pubicumhoz. Ezt a szabad szélt nevezzük lig. inguinalénak, a lig. inguinale és a csípőcsont között fennmaradó harántovális rést hiatus subinguinalisnak. Mint később látni fogjuk, a lig. inguinalétól indul ki lefelé a comb erős fasciája, a. fascia lata, és hátrafelé a lig. inguinaléhoz rögzül a hasfal belső fasciája, a fascia transversalis. A hiatus subinguinalison keresztül izmok, erek és idegek lépnek ki a hasüregből a comb elülső felszínére.

Az aponeurosison, annak medialis-alsó részén egy, kb. ujjbegyet befogadó nyílás található, ez a lágyékcsatorna külső nyílása (anulus inguinalis superficialis). Anyílás pereméről elinduló vékony, csőszerű kötőszöveti burok (férfiban a fascia cremasterica, nőben nincs külön neve) a nyíláson kilépő ondózsinór (funiculus spermaticus) burka közé tartozik (lásd később).

Az izmot beidegzik az alsó borda közti idegek (Th5–12) és az ágyéki fonat.

Belső ferde hasizom (m. obliquus internus abdominis). Abelső ferde hasizom képezi a hasfal középső izomrétegét. Ered a csípőtaraj középső érdes vonalán, kissé hátrább terjedve, mint a külső ferde hasizom tapadása, ezért alkotja a trigonum lumbale fenekét. Egyes rostjai a gerinc mögötti nagy axialis törzsizomköteget körülvevő fascia thoracolumbalisról indulnak. Eredése előrefelé a spina iliaca anterior superioron túl még egy darabon ráterjed a lig. inguinale lateralis részére is. Hátrább eredő rostjai ferdén felfelé és előrefelé húzódnak, derékszögben keresztezve a külső ferde hasizom rostozatát, de előrébb eredő rostjai legyezőszerűen széttérve fokozatosan vízszintes irányban, sőt a lig. inguinalén eredők még kissé leszálló irányban is haladnak.

Leghátsó (és egyben legfelső) rostjai húsosan tapadnak a három borda alsó szélén. Az izom többi része bőnyébe megy át, amely lap szerint két lemezre válva közrefogja a m. rectus abdominist, majd végül a linea albában tapad. Az izom–aponeurosis közti határ valamivel medialisabban található, mint a külső ferde hasizom hasonló része, és a határ itt egyenetlen vonalnak felel meg. Fontos azt kiemelnünk, hogy a belső ferde hasizomnak azok a rostjai, amelyek a lig. inguinale lateralis részén erednek, medial felé fordulva a szalag felett húzódnak. A legalsó izomrostok, vagyis az izom alsó szabad széle és a lig. inguinale között egy kb. 0,6–0,8 cm széles, mediolateralis irányban elnyújtott, kötőszövettel kitöltött rés keletkezik.

Az izmot beidegzi a 10–12. borda közti ideg és az ágyéki fonat ágai (n.iliohypogastricus, n. ilioinguinalis).

Haránthasizom (m. transversus abdominis). Aharánt hasizom rostjai – az izom nevének megfelelően – vízszintes irányban haladva képezik a hasfal belső izomrétegét. Eredése bonyolultabb, mint a két előbbié. Felső rostjai a hat alsó borda belső felszínén erednek oly módon, hogy eredő csipkéi a rekesz pars costalisának felfelé eredő csipkéivel fogódznak össze. Középső rostjai a fascia thoracolumbalis elülső lemezén, illetve ennek közvetítésével az ágyékcsigolyák processus costariusán erednek. Alsó rostjai a csípőtaraj belső érdes ajkán, a spina iliaca anterior superioron és a lig. inguinale oldalsó harmadán erednek.

Valamennyi rostja bőnyébe megy át, amely a linea albában tapad. A bőnye-izom átmenet lateral felé domború, félhold alakú vonal. A lágyékcsatorna falainak megértéséhez ennél az izomnál is látnunk kell, hogy a lig. inguinale lateralis részéről eredő izmok medial felé haladtukban a lig. inguinale felett húzódnak. Az izom alsó széle és a lig. inguinale között így egy kb. 0,3–0,5 cm széles, kötőszövettel kitöltött rés található.

Az izmot beidegzi az alsó hét borda közti és az első két ágyéki ideg (n. iliohypogastricus, n. ilioinguinalis).

Egyenes hasizom (m. rectus abdominis). Az egyenes hasizom a hasfalnak az előbbi széles hasizmok által csak bőnyésen zárt elülső részét hidalja át két, a középvonal két oldalán haladó függőleges pánt alakjában. Három csipkével ered, az 5., 6. és 7. borda porcának elülső felszínén a sternum teste és processus xyphoideus közti átmenet magasságában, illetve oldalfelé még kissé feljebb emelkedve is. Az izmok a köldöktől lefelé fokozatosan keskenyedve tapadnak a szeméremcsont felső szárának medialis részén a symphysistől kétoldalt. Lefutásuk felső kétharmadában az egyenes hasizom rostjai a széles hasizmok által alkotott inas hüvelybe, a rectushüvelybe vannak ágyazva.

Az izomhasat négy, kissé zegzugos, de egészében harántirányú inas betét (intersectio tendinea) szakítja meg. Ebből a három állandóbb az izom eredése és a köldök magassága közé esik, míg a negyedik, amely gyakran hiányzik, vagy csak az izom lateralis részét szakítja meg, a köldök alatt kb. három harántujjnyira fekszik. Ezek az inas megszakítások hozzárögzítik az izmot a rectushüvelynek főleg elülső falához, és ezzel megakadályozzák a hosszú és passzív nyújtásban ízületek által nem korlátozott izom túlnyújtását. Az izom egyes szakaszai így mintegy külön-külön inakkal lévén biztosítva, külön is összehúzódhatnak anélkül, hogy az izom más részeit passzíve ki tudnák nyújtani.

Figyelembe véve az Általános izommechanikában erről mondottakat, ezen izom túlnyújtásának veszélye speciális anatómiai körülményeiből következően igen nagy lenne. Így is meglehetősen gyakori ennek az izomnak az elszakadása villámgyors, előre kiszámíthatatlan és kevéssé sztereotipizálható testmozgásokat igénylő sportokban (pl. tenisz) vagy az egyensúly visszanyerésére irányuló gyors reflexes mozgásokban (jégsportok vagy egyszerűen elcsúszáskor).

Beidegzi (az intersectiones tendineae által elválasztott öt szakaszt külön-külön) az utolsó hat (7–12.) bordaközti ideg (nn. intercotales) és az első ágyéki ideg ágai.

Rectushüvely (vagina musculi recti abdominis). A rectushüvelyt a széles hasizmok aponeurosisai alkotják oly módon, hogy a külső ferde hasizom aponeurosisa a rectus előtt, a haránt hasizomé az izom mögött fut el; a belső ferde hasizom aponeurosisa pedig az egyenes hasizom lateralis szélénél lap szerint szétválva elülső lemezével elölről, hátsó lemezével hátulról fogja körül az izmot. A középvonalban a rectushüvelyt alkotó bőnyék a két kéz alternálóan összekulcsolt ujjaival könnyen ábrázolható módon úgy fonódnak össze, hogy az egyik oldali hüvely elülső falának rostjai X-alakban kereszteződve a másik oldali hüvely hátsó falának rostjaiba mennek át, és viszont. A rectushüvely tehát mind medialis, mind lateralis szélén külön-külön zárt tokot képez a két m. rectus abdominis számára, amelynek főleg első falával az izom inas betétei össze vannak nőve. A köldök alatt mintegy három harántujjnyira a rectushüvely hátsó fala egy felfelé domborodó ívelt vonal (linea arcuata) mentén megszűnik, és mindhárom széles hasizombőnye egyetlen lemezzé összenőve a m. rectus előtt vonul el.

Linea alba. A linea alba nem más, mint a kétoldali hasizom-bőnyék fentebb leírt X alakú rostkereszteződései által a középvonalban okozott, a processus xiphoideustól a symphysisig vonuló, inas varratvonal. Szigorú értelemben nem éles vonal, hanem főleg a köldök feletti területen inkább kb. egy ujjnyi széles sávban kereszteződnek az aponeurosisok rostjai.

A köldökerek áteresztésére a magzatban a köldöknél az ínrostok egy rombusz alakú, belülről lekerekített nyílást hagynak szabadon, ez a köldökgyűrű (anulus umbilicalis). Itt a hasfalnak hiányzik mind az izmos mind a bőnyés fala, valamint a bőr alatti zsírszövetrétege is.

A köldökereknek a köldökzsinór elszáradása és lelökődése után marad egy kis darabja a hasfalon kívül, amit a köldökzsinór kb. 1-2 cm hosszú, bőrrel borított része (ún. bőrköldök) von be. A köldökereknek ez a szakasza összehegesedik a bőrköldök bőrével, és gömb alakú dugószerű heges zárat képez. Ez a dugó csecsemőkorban még csak igen lazán zárja el az anulus umbilicalist, ezért ilyen korban még közönségesen előfordul az ún. köldöksérv, amikor a köldökgyűrűn keresztül, főleg erős sírás alkalmával, a hasüreg tartalma kissé előboltosulhat. A csecsemő növekedésével azonban az összezsugorodó köldökerek testen belüli szakasza nem tud lépést tartani, tehát a relatíve rövidülő érkötegek mintegy behúzzák ezt a dugót a köldökgyűrűbe. Ennek megfelel a köldök szerkezete a felnőttben, ahol a köldököt a hasfal körkörös bőrredőjének mélyén található heges, aránylag rögzített csomó képezi.

Előrehaladott terhességben vagy nagyobb hasüregi elhízásnál a köldök erősen elődomborodik, gyengébb szerkezete mellett a gyűrű annyira kitágul, hogy köldöksérv keletkezik. Nőben – érthető módon – jóval gyakoribb.

M. quadratus lumborum. Téglalap alakú izom, amely a crista iliaca hátsó részét összeköti a 12. bordával. Egyes rostjai az 1–4. ágyékcsigolyán is rögzülnek. A hasfal hátsó falának alkotásában vesz részt. Felső részét a rekesz oldalsó, lumbalis szárának eredésére szolgáló arcus lumbocostalis hidalja át.

A hasizmok együttes működése igen sokoldalú. Az összes hasizom együttes működése a hasüreget nyomás alá helyezi; ez a hasprés. Sokféle életműködésben van szerepe, úgy mint a kilégzésben, vizelet- és székletürítésében, szülésékor, köhögéskor, tüsszentéskor, hányáskor.

A vizelés kezdetén normális viszonyok között csak minimális hasprés kell a vizeletsugár megindításához; a székelésnél a bélsár konzisztenciájától és a végbél, valamint a sigmabél simaizmainak összehúzódásától függően nagyobb vagy kisebb hasprést kell kifejteni. A szülésnél a magzat kihajtásában a hasprésnek jelentős szerep jut. A légutak tisztító (védekező) reflexeiben (köhögés, tüsszentés) a haspréssel zárt gége mellett reflektorikusan erős nyomást létesítünk, majd a nyomás maximumán a gégét hirtelen megnyitjuk, és a nyomás alatt levő levegőt robbanásszerűen kiengedve, ez a légcsőben és hörgőkben levő tüsszentésnél az orrüregben levő nyákot magával ragadja. Ugyancsak reflexesen működik a hasprés hányáskor.

Végül meg kell jegyeznünk, hogy rendkívül fontos szerepe van a hasprésnek minden nagyobb izomerő kifejtéskor – pl. nehéz tárgy felemelésekor –, amikor zárt gége mellett a haspréssel nyomás alá helyezett has- és mellüregtartalom felfújt autókerékhez hasonlóan szilárdabb szerkezetté teszi a törzset. Ez nélkülözhetetlen a végtagizmok nagyobb erőkifejtéséhez (főleg a felső végtagokéhoz), amelyek valami szilárd szerkezeten kell hogy rögzüljenek.

A hasizmok összehúzódása a m. transversus nélkül és a hátizmok egyidejű elernyedése mellett a törzs előrehajlításához vezet. Ebben a m. rectus abdominis visz fő szerepet. A rectushüvely biztosítja, hogy a törzs előrehajlításakor a m. rectus abdominis bennmarad a hasfal síkjában. Az egyik oldalon húzódva össze a hasizmok a törzset a maguk oldalára hajlítják. Az ellentétes oldali m. obliquus externus és obliquus internus együttes összehúzódása a törzset az utóbbi izom oldala felé fordítja; ha a test felső része rögzített, akkor a medencét fordítja a m. obliquus externus oldala felé. E mozgásokban persze a hátizmok megfelelő együttműködése is szükséges.

Hasizompólyák. A hasfal izmait és azok bőnyéit kívülről aránylag gyenge felületes fascia borítja, melynek a canalis inguinalis külső nyílásának felkeresésében van (pl. sérvműtéteknél) jelentősége. Itt ugyanis és a hímvessző tövénél erősebben fejlett, az utóbbit hurokszerűen körül is veszi.

Nevezetesebb a hasizmokat belülről borító fascia transversalis, amely részben a m. transversus abdominis belső felszínét – innen a neve – részben a rectushüvely hátsó falának megszűnésétől lefelé a m. rectus abdominis hátsó felszínét borítja. Lefelé a lig. inguinaléban összenő a m. obliquus externus bőnyéjével, de itt voltaképpen nem ér véget, hanem vékony lemezben folytatódva hegyesszögben visszacsap a csípőcsont belső felszínét bélelő izmokra, és ezzel a hasüreg hátsó falára húzódik fel.

Lágyékcsatorna (canalis inguinalis). A lágyékcsatorna a lig. inguinale közepe és medialis része felett, a szalaggal párhuzamosan futó, kb. 3-4 cm hosszú csatorna. A csatornán keresztül egy köteg (férfiban és nőben más és más összetevőkkel) jut ki a hasüregből a lágyéktájék bőre alá. A köteg kijutását két körülmény teszi lehetővé: egyrészt a külső ferde hasizom bőnyéjén levő nyílás, másrészt az a tény, hogy a belső és a haránt hasizmok csak a lig. inguinale lateralis egyharmadán rögzülnek, medial felé haladva az izmok alsó szabad széle és a szalag között egy nyílás marad fenn. A két izom és a lig. inguinale által alkotott nyílások lényegében összeesnek.

5/11. ábra. Az alsó hasfal paramedian sagittalis metszete a canalis inguinalis átmetszetével. A lágyékcsatornát a funiculus spermaticus tölti ki (férfiban)

5/12. ábra. Canalis inguinalis (sémás rajz) A külső ferde hasizom aponeurosia és a belső ferde hasizom kihajtva került ábrázolásra. Az 5/11. ábra kiegészítéseként itt jól látszik a canalis inguinalis két nyílása: az angulus inguinalis superficialis mint a külső ferde hasizom bőnyéjén levő nyílás, valamint az anulus inginalis profundus mint az a. és a v. epigastrica inferiortól lateralisan levő terület

A csatorna falait különböző síkokban készült sémás rajzok mutatják (5/11. és 5/12. ábra). Elülső fala: a külső ferde hasizom bőnyéje, alsó fala: a lig. inguinale, hátsó fala: a fascia transversalis és felső fala: a belső ferde hasizom és a haránthasizom alsó szabad széle. Az utóbbi lejjebb ér, mint a belső ferde hasizom, ezért részben a hátsó falat is képezi.

Az 5/11. ábrán jól látható, hogy a külső ferde hasizom aponeurosisa a lig. inguinaléban összetalálkozik a hasfal belső rétegét képező fascia transversalisszal, és az átmetszeten Y-alakban lefelé folytatódik a comb fascia latájában.

A csatorna külső nyílása (anulus inguinalis superficialis) a külső ferde hasizom bőnyéjének a tuberculum pubicum felett elhelyezkedő nyílása, melyet a bőnye szétnyíló rostjai medialisan felül és lateralisan alul egy-egy erősebb rostköteggel (crus mediale et laterale) határolnak. Keresztben futó rostok felül és alul lekerekítik a résszerű nyílást. E nyíláson lép elő az ondózsinór (nőben a kerek méhszalag), és egy rajtuk fekvő ideg, a n. ilioinguinalis.

A csatorna belső nyílása (anulus inguinalis profundus) a külső nyílástól lateralisan és felfelé található a hasfal belső oldalán. A lig. inguinalét belső oldalán keresztezi egy arteria, az a. epigastrica inferior, amely a szalag alatt a külső csípőverőérből ered, felfelé és medial felé haladva a rectushüvely hátsó fala és a m. rectus abdominis közé bújik be. Ez az arteria be van ágyazva a fascia transversalis szövetébe, azaz a lágyékcsatorna hátsó falába, sőt pont a canalis inguinalisszal való kereszteződésnél pillérszerű erős szalag: a lig. interfoveolare veszi körül. Az arteria és a szalag a fascia transversalis szövetét redőszerűen beemeli a hasüreg felé, ezt a redőt plica umbilicalis lateralisnak nevezik. A redő a lig. inguinale fölött két sekély gödröt választ el egymástól. A lateralisabbat (fossa inguinalis lateralis) tekintjük a lágyékcsatorna belső nyílásának. Ez voltaképpen a fascia transversalis tölcsérszerű kitüremkedése, mely csőalakban kíséri a csatornába itt belépő és a here ereitől kísért ondóvezetéket. A redőtől medialisan fekvő gödör (fossa inguinalis medialis) a hasfalnak aránylag gyenge pontja, mert szemben fekszik a lágyékcsatorna külső nyílásával.

Fejlődése során a lágyékcsatornában halad a here, hogy a hasüregben történt kialakulása után végleges helyére, a herezacskóba kerüljön. A lágyékcsatorna arra is alkalmat nyújt, hogy a csatornán keresztül a hasüregből a nagycseplesz vagy ritkábban a belek kerüljenek ki a bőr alá (lágyéksérv, hernia inguinlis) Mind a normális fejlődési folyamatra, mind a lágyéksérvek kialakulásának anatómiai feltételeire még visszatérünk a zsigertan fejezetben.

A medencefenék izomzata

A medence kimenetét (apertura pelvis inferior) két, fasciákkal megerősített izomlemez zárja el úgy, hogy azon a medencét lefelé elhagyó képletek (végbél, hüvely, húgycső, erek és idegek) átjutása biztosítva legyen. A két izomlemez a diaphragma pelvis és a diaphragma urogenitale. A két izomlemezen kívül harántcsíkolt izmokat találunk még a végbélnyíláshoz, ill. a külső nemi szervekhez kapcsolódva, ezek a megfelelő zsigertani fejezetekben kerülnek majd említésre.

Diaphragma pelvis. A medencefenék felső izmos zárórétegét képezi. Egy lapos teknő alakú izomból (végbélemelő izom, m. levator ani) és azt belülről és kívülről borító fascialemezekből (fascia diaphragmatis pelvis superior és inferior) áll.

Az izom rostjai olyan vonal mentén erednek, amely vonal a symphysistől kb. 1 centiméternyire oldalt indul az os pubison, innen hátrafelé folytatódik a m. obturator internus fasciáján (fascia obturatoria) és a spina ischiadicáig tart. A fascia obturatorián az eredésnek megfelelően erős inas ív (arcus tendineus musculi levatoris ani) található. Az elülső rostok sagittalisan hátrafelé haladnak, majd egy részük kereszteződik az ellenkező oldali rostokkal, és így egy sagittalis irányú nyílást (hiatus genitalis) fognak közre a symphysis mögött. A kereszteződött rostok szétválnak, majd hátrafelé ismét kereszteződnek, és így újabb nyílást (hiatus analis) hagynak szabadon. Az elülső nyíláson a húgycső (és nőben a hüvely), az utóbbin a végbél halad keresztül. A rostok végül a farokcsont csúcsán tapadnak. A fascia obturatoriától eredő rostok legyezőszerűen összetérve már mind a végbélnyílás mögött haladnak el. Egy részük a farkcsont csúcsa előtt összefonódik a másik oldal hasonló rostjaival. Az összefonódásnál keletkező, a farkcsont csúcsát a végbélnyílással összekötő erősebb kötőszöveti izomvarratot lig. anococcygeumnak nevezik. A rostok többsége már hátrább, a farkcsont oldalsó szélén tapad. A spina ischiadicán eredő rostok nagy része elválaszthatatlanul összeszövődik a lig. sacrospinusommal, és így a farok-keresztcsonti átmenet oldalsó széléhez halad. Az izomnak ezt a részét, mint m. coccygeust,a nómenklatúrák elkülönítik. Az izmot belülről és kívülről borító, aránylag vékony fascialemezek erősítik diaphragmaszerű szerepében. A felső fascialemez a medence bonyolult belső fasciarendszerének (fascia pelvis) része, és részletes leírására a medencei tájanatómiai viszonyok ismertetése során még visszatérünk.

Összevetve ezt a leírást a csontos szalagos medencéről írottakkal, kitűnik, hogy a medence ürege lefelé három terület kivételével teljesen elzárt. A foramen ischiadicum majust a csípőizmoknál leírandó m. piriformis tölti ki nagyjából. Az izom által szabadon hagyott réseken (hiatus suprapiriformis és infrapiriformis) erek és idegek haladnak át. A hiatus analisszal ér véget a végbél (anus). A m. levator ani medialis szárai közötti rést (hiatus genitalis) a szeméremcsontok alsó szárai közt kifeszülő diaphragma urogenitale hidalja át.

Diaphragma urogenitale. Álló testhelyzetben közel vízszintes (gyengén hátrafelé lejtő) trapéz alakú lemez, amely a szeméremcsontok alsó szárai közt feszül ki. Nagyobbára kötőszövetes, de fontos izomrészeket tartalmazó, elég merev lemez. Felső és alsó fasciaszerű lemezét szokták megkülönböztetni (fascia diaphragmatis urogenitalis superior et inferior), melyek közét főleg hátsó részében harántul fekvő izomnyalábok töltik ki (m. transversus perinei projundus).

Elöl a lemez nem éri el a symphysis alsó szélét, hanem erek és idegek átlépésére hézagot hagy szabadon. Magát a lemezt is több ér fúrja át. A húgycsövet, amely a diaphragma urogenitalét kb. a közepén fúrja át, a harántcsíkolt izomrostokból álló m. sphincter urethrae gyűrűszerűen veszi körül. Nőben e mögött, a diaphragma harántrésén a hüvely (vagina) halad át úgy, hogy fala szorosan összeszövődik a lemez kötőszövetével és izomrostjaival. A diaphragma hátsó szélének közepén a medencefenék több izmának összeszövődése helyén erősebb kötőszövetes csomópont, a centrum tendineum keletkezik, amely mintegy az egész medencefenéki izomzat központját képezi. A diaphragma urogenitale a m. levator ani elülső része alatt hidalja át a medence kijáratát, és a kettő között a medence fontos, laza kötőszövettel kitöltött rése (fossa ischiorectalis) keletkezik. E részletekkel egységesen foglalkozunk még a gát (perineum) leírásánál.

Működésük: a medencefenék izmai ugyanannak a csontos ívnek (medence) különböző részein erednek és tapadnak, így működésük nem ízülettel összekapcsolt csontok egymáshoz közelítése vagy távolítása. Működésük lényeges oldala a medencei zsigerek helyben tartása, ezért a zsigertani fejezetben az izomlemezek működésére még vissza kell térnünk.

Beidegzés: a medencefenék izmait a keresztcsonti idegfonat ágai látják el.

A felső végtag izmai

A felső végtag izmait a következő csoportosításban tárgyaljuk:

1. a vállízület mozgatását végző izmok;

2. a könyökízület mozgatását végző izmok;

3. a csukló- és a kézízületeket mozgató izmok.

A korábban felületes hátizomcsoportba sorolt izmok is az 1. csoporthoz tartozóknak látszanak, de az elhelyezkedésük miatt ésszerűbbnek látszott azokat különválasztani. A 2. csoport izmait karizmoknak is hívják. A 3. csoport izmait a klasszikus leírások az izmok elhelyezkedése alapján alkarizmokraés a kéz izmaira osztják.

A vállízület mozgatását végző izmok

Az izmok egy csoportja a mellkason ered, és a vállöv különböző csontjain (clavicula, scapula, numerus) tapad (thoracohumeralis izmok). Ezek az izmok főleg rögzítik a felső végtagot, ill. annak nagy kiterjedésű mozgásaiban vesznek részt. Egyesek rögzített felső végtag mellett légzési segédizomként is működnek.

6.2. táblázat - 5/2. Táblázat - Thoracohumeralis izmok

Neve

Alak; részei

Elhelyezkedés

Eredés

Tapadás

Főbb működés

Beidegzés

(1) m. pectoralis major (nagy mellizom)

legyező;

p. clavicularis

p. sternocostalis

p. abdominalis

az elülső mellkasfalon

clavicula med. felén sternum, 2–6. bordaporcon rectushüvely elülső lemezén

a humerus crista tuberculi majorisán

az oldalfelé felemelt (abducált) kart erőteljesen adducálja, befelé rotálja és előrehúzza, légzési segédizom

nn. pectorales

(2) m. pectoralis minor (kis mellizom)

majdnem zárt legyező

az előbbi alatt

3–5. borda elülső végén

proc. coracoideus

a lapockát előre- és lefelé húzza; főleg rögzíti

nn. pectorales

(3) m. subclavius (kulcscsont alatti izom)

vékony orsó

a kulcscsont alatti vályúban

1. borda medialis végén

a kulcscsont oldalsó részén alul

a kulcscsontot rögzíti; csak topográfiai jelentősége miatt (lásd fasc. clavipectoralis), fontos

n. subclavius

(4) m. serratus anterior (elülső fűrészizom)

legyezőszerű nagy körfűrészre emlékeztető csipkékkel

a mellkas oldalfalára fekszik rá, a lapocka alatt

1–9. bordán alul, a m. obl. ext. abdominisszal alternáló csipkékkel

a scapula margo medialisán

a lapocka alsó szögletét előre húzza, a cavitas glenoidalisát felfelé fordítja (a kar vízszintes fölé emeléséhez) lapockarögzítő, légzési segédizom

n. thoracicus longus


Az izmok másik csoportja nagyrészt a lapockáról ered, és a numerus proximalis végdarabján tapad (vállizmok). Kúp alakú köpeny módján körülveszik a vállízületet, és jelentékeny mértékben hozzájárulnak a bő és laza tokkal bíró ízület összetartásához. Kiterjedtebb bénulásuk esetében a vállízület ízvégei eltávolodnak egymástól, az ízület ún. subluxált (félficam) állapotába kerül. Az izmok önmagukban nem képesek a szabad felső végtagot mozgatni, csak ha a lapockát a felületes hátizmok és a thoracohumeralis izmok rögzítették.

A thoracohumeralis izmok részletes leírása az 5/2. táblázatban található.

A vállizmok részletes leírása a 5/3. táblázatban található meg.

Sulcus deltoideopectoralis. A m. pectoralis major felső-oldalsó széle és a m. deltoideus sekély barázdát, (sulcus deltoideopectoralis) fog közre, mely a clavicula alatt kis gödörré mélyül. A felső végtag egyik felületes venája (v. cephalica) fut benne.

Hónaljárok ( fossa axillaris). Elemelt kar mellett a thoracohumeralis izmok néhány vállizommal és a m. latissiumus dorsival együtt négyoldalú piramis idomú, alapjával a hónaljbőr felé tekintő gödröt fognak közre. Ez a hónaljárok (fossa axillaris). Elülső falát a m. pectoralis major és minor képezik, az előbbinek alsó széle alkotja az elülső hónaljredőt. A hónaljárok medialis falát a m. serratus anterior alkotja; hátsó falát a m. latissimus dorsi a m. teres majorral, az előbbi alsó széle a hátsó hónaljredőt képezi. Lateralis fala keskeny, kevésbé határozott, a kar flexorainak és a humerus felső részének medialis felszíne képezi. A négyoldalú piramis csúcsa a clavicula és a mellkas közötti rés medialis része felé irányul, alapját a behúzódó hónaljbőr és alatta a mell- és a hátizmok felületes fasciáit összekötő fascia axillaris képezi. Ebbe felülről sugárzik be a fascia clavipectoralis, amely a claviculán ered, behüvelyezi a m. subclaviust, majd a m. pectoralis minort. A fascia axillarist mintegy odahorgonyozza a kulcscsonthoz.

6.3. táblázat - 5/3. táblázat - Vállizmok

Név

Alak (a); elhelyezkedés (e)

Eredés

Tapadás

Főbb működés

Beidegzés

(1) m. deltoideus

(a) háromszögletű (delta) alakú durva rostos, többszörösen bipennatus rostfelépítésű izom

(e) a vállat oldalról; elölről és hátulról borítja

(1) clavicula oldalsó harmadán;

(2) acromionon;

(3) a spina scapulaen, hátul eredő inas lemezzel

a karcsont tuberositas deltoideján

abducálja a kart, e helyzetben előre-hátra viszi, elülső része előre-, a hátsó hátrafelé rotálja a kart

n. axillaris

(2) m. supraspinatus

(a) rövid vaskos

(e) fossa supraspinatában, ina az acromion alatt fut el

fossa supraspinata scapulae

a tuberculum majus humeri felső izombenyomatán, ina összenőtt a vállízület tokjának hátsó felszínével

abducálja és kifelé rotálja a kart

n. suprascapularis

(3) m. infraspinatus

(a) háromszögletű

(e) fossa infraspinata

a fossa infraspinata, kihagyva a scapula lateralis szélét és alsó szögletét

a tuberculum majus humeri középső izombenyomata

adducálja és kifelé rotálja a kart

n. suprascapularis

(4) m. teres minor (kis görgeteg)

(a) karcsú orsó

(e) az előbbi lateralis széle mentén

margo lateralis scapulae

a tuberculum majus alsó izombenyomata

kifelé rotálja a kart és addukál

n. axillaris

(5) m. teres major (nagy görgeteg)

(a) valamivel erősebb, mint az előbbi izom

(e) alul csatlakozik a (3) és a (4) alatti izmokhoz, de a humerus nyakát elölről kerüli meg

angulus inferior scapulae

a crista tuberculi minoris, a m. latissimus dorsi inával együtt

befelé rotálja a kart, adducálja és hátrahúzza

n. subscapularis

(6) m. subscapularis

(a) háromszögletű vaskos izomlemez

(e) a lapocka elülső kivájt felszínét tölti ki

a lapocka elülső felszínén

tuberculum minus humeri, ina összenőtt a vállízület tokjának elülső felszínével

befelé rotálja a kart; elősegíti az abducált kar adductióját

n. subscapularis


Lateralis és medialis hónaljrés (hiatus axillaris lateralis és medialis). A humerus sebészi nyakát hátulról megkerülő m. teres minor és az elölről megkerülő m. teres major V-alakban széttérve, a humerus sebészi nyakának medialis oldalával keskeny háromszög alakú rést fognak közre. A két izom közt áthaladó m. triceps brachii hosszú feje ezt a rést háromszögletű medialis alsó és négyszögletű lateralis felső részre osztja. A medialis hónaljrést (hiatus axillaris medialis) a m. teres major et minor és a caput longum m. tricipitis határolják, áthalad rajta az a. circumjlexa scapulae. A lateralis hónaljrést (hiatus axillaris lateralis) az előbbi három izmon kívül még a humerus sebészi nyaka is határolja, elölről hátrafelé átlép rajta a n. axillaris és az a. circumjlexa humeri posterior.

6.4. táblázat - 5/4. Táblázat - Karizmok

Név

Alak (a); elhelyezkedése (e)

Eredés

Tapadás

Főbb működés

Beidegzés

(1) m. biceps brachii

(a) két karcsú feje közül a hosszú rövidebbnek tűnik, orsó alakú, lateralisan fekszik a laposabb rövid fejhez viszonyítva

(e) az elülső izomrekesz felületes izma

(1) caput longum a vállízületen áthaladó hosszú ínnal a tuberculum supraglenoidalén;

(2) caput breve a proc. coracoideuson

hengerded ínnal a tuberositas radiin; az ínról medial felé leváltó és a fossa cubitit áthidalva az alkari fasciába sugárzó aponeurosis m. bicipitis brachiival

a vállízületben mindkét fej anteflectál és befelé rotál; a caput longum abducál, míg a caput breve adducál; a könyökízületet hajlítja, a pronált helyzetű alkart supinálja

n. musculocutaneus

(2) m. coracobrachialis

(a) karcsú, lapos

(e) az előbbi rövid feje alatt

proc. coracoideus

a humerus medialis élén, közepétől felfelé

anteflectálja, adducálja és befelé rotálja a kart

n. musculocutaneus, mely átfúrja az izmot

(3) m. brachialis

(a) széles, elülső felszínén lelapult

(e) a m. biceps alatt a három fej együtt a

szélesen a humerus elülső felszínén

tuberositas ulnae

tiszta könyökhajlító

n. musculocutaneus

(4) m. triceps brachii

humerus hátsó felszínét körülölelő félhengert képez

(1) caput longum a scapula tuberculum infraglenoidaléján;

(2) caput laterale a humerus sulcus n. radialisától oldalt és proximal felé eső hátsó felszínén;

(3) caput mediale ugyanott a sulcus n. radialistól lefelé és medial felé eső területen;

olecranon ulnae

a könyök extensora, hosszú feje a kart hátrahúzza

n. radialis

(m. anconcus)

a caput laterale különvált része, mely lecsúszott az alkarra

epicondylus lateralis humeri

az ulna lateralis felszíne, az olecranonon és alatta

könyökextensor

n. radialis


Nyálkatömlők. A válltájékon több, gyakorlati szempontból fontos nyálkatömlő található. Legnevezetesebb és legtöbbször okoz súlyos panaszt a bursa subdeltoidea a tuberculum majus és a deltaizom közt. Az acromion alatt a m. supraspinatus inának mozgásait biztosítja a bursa subacromialis; a vállízület tokjára ráhúzódó m. subscapularis és m. infraspinatus, valamint a tok között rendszerint szintén van egy-egy hasonnevű bursa.

A thoracohumeralis izmok légzési segédizmokként is működhetnek. Rögzített karok mellett a bordákon eredő thoracohumeralis izmok, azaz a m. pectoralis major, m. pectoralis minor, m. serratus anterior a bordákra emelő hatással bírnak, tehát hozzájárulnak a belégzéshez. A nehézlégzésben szenvedő betegek szinte maguktól jönnek rá, hogyha az ágyban félig ülő helyzetben erősen megfogódznak az ágy szélében, a légszomjukat csökkenteni tudják. Ilyenkor, minden anatómiai tudás nélkül, a thoracohumeralis izomcsoport említett tagjait használják fel a belégzés fokozására. Egyéb izmok működése is koordinált a légzéssel: pl. a m. nasalis pars alarisa – az orrszárnyat mozgató (orrnyílást tágító) izom – és a hangrést tágító m. cricoarytenoideus posterior. Ezek a légutak szűkebb szakaszainak tágításával segítik elő a légzést. Emberben az orrszárnyi légzés normális körülmények közt nem vehető észre, de nehézlégzésnél, főleg csecsemőben és kisgyermekben a jól látható módon fellépő orrszárnyi légzés figyelmezteti az orvost a nehézlégzésre.

A könyökízület mozgatását végző izmok (karizmok)

A karizmok flexor és extensor csoportra oszthatók. Az előbbiek a kar elülső, az utóbbiak a kar hátsó felszínén, külön-külön izomrekeszben találhatók. A vállízületre gyakorolt hatásuk minimális. A karizmok jellemző adatait az 5/4. táblázat tartalmazza.

A m. biceps brachii hosszú fejének eredő ina a vállízületben a rostos és a synovialis tok között fut, az utóbbitól szinte teljesen körülvéve. Az ízület üregét elhagyva, az ín átfúrja a rostos tokot. A synovialis tok 1-2 mm hosszan az ízület üregén kívül is kíséri az inat (vagina synovialis intertubercularis), majd egy tartalékredőt képezve visszafordul a rostos tok belső felszínére. Így az ízületi üreg sehol sem nyitott, a tartalékredő pedig lehetővé teszi, hogy az ízület helyzetétől függetlenül az izom szabadon tudjon működni.

A kar izomrekeszei. A karizmokat szorosan körülvevő fascia brachii két izom közti sövényt bocsát a humerus medialis és lateralis éléhez (septum intermusculare brachii mediale et laterale), amelyek az elülső flexorokat a hátsó extensoroktól teljesen elválasztják. Az izom közti sövényeken a m. brachialis és triceps sok izomnyalábja ered, úgyszintén a felületes radialis helyzetű alkarfeszítők közül is több. Topográfiai szempontból fontos, hogy a m. biceps medialis oldalán a fascia brachiitől takartan egy sekély barázda keletkezik (sulcus bicipitalis medialis), amelyben a kar fontos ér- és idegkötege fekszik.

A csukló- és kézízületeket mozgató izmok

Alkarizmok

Az alkarizmok két antagonista izomcsoportot képeznek: a kéz és az ujjak flexorait és extensorait. Elhelyezkedésük azonban nem olyan egyszerű, mint a karon, ti. hogy a flexorok volarisan és az extensorok dorsalisan lennének. Az extensorok ugyanis körülvéve az radiust, ennek volaris oldalára is átnyúlnak, míg a flexorok tömege inkább az ulna körül csoportosul. Ezt eredésük okozza, mely némi sematizálással úgy fogalmazható meg, hogy a flexorok tömege a humerus epicondylus medialisáról, az extensoroké az epicondylus lateralisról ered. Ez ugyan – mint az 5/5. és az 5/6. táblázatból kitűnik – nem egészen igaz, de működésük megértéséhez elég.

Az izmok pontos elhelyezkedését és topográfiai szerepét az alkar keresztmetszetén tanulmányozzuk (5/13. ábra).A flexorok két réteget alkotnak, felületest és mélyet, amelyek mindegyike ismét két részre oszlik. Az extensorok szintén felületesekre és mélyekre oszlanak. Az utóbbiak (az 5/6. táblázat 8., 9., 10., és 11. izma) inai azonban az alkar alsó harmadában a felszínre törnek, s a felületes izmokat radialis (1., 2., 3.) és ulnaris csoportra (4., 5., 6.) választják szét.

Könyökárok ( fossa cubiti). A könyökárkot a kar flexorai, valamint az alkar flexorai és extensorai hozzák létre a könyöktájék elülső oldalán. Lefelé tekintő csúcsú háromszög alakú gödör, amelynek felfelé éles határa nincsen, lefelé fokozatosan mélyül.

Alapját a m. brachialisnak a könyökízület előtt elhaladó és az ulna tuberositasán tapadó része képezi. Ulnar felől határát az alkarflexorok, elsősorban azok legradialisabb tagja, a m. pronator teres két eredése, alatta a m. flexor digitorium superficialis eredéseit összekötő inas ív képezi. Radial felől az alkar extensorai, a m. brachioradialis, alatta a m. extensor carpi radialis longus széle és a gödör fenekén a m. supinator eredése határolják. A m. biceps izomhas-ín átmenete bizonyos mértékig felülről lezárja, de az izmot két szélén határoló sulcus bicipitalis medialis et lateralis egyenesen beletorkollik a könyökárokba. A biceps ina a könyökárkot két, valamivel nagyobb, medialis és szűkebb, lateralis részre osztja. Medial felé az alkar flexorok fasciájába besugárzó aponeurosis m. bicipitis a könyökárok medialis rekeszét a felszín felé lezárja.

6.5. táblázat - 5/5. Táblázat - Alkarflexorok

Név

Elhelyezkedés

Eredés

Tapadás

Főbb működések

Beidegzés

FELÜLETES

(1) m. pronator teres

a felületes réteg legradialisabb tagja, a fossa cubitit határolja; két eredése közt átfúrja a n. medianus

epicondylus medialis humeri és az ulna proc. coronoideusa

a radius testén a középtől kissé feljebb

az alkart pronálja, a könyököt hajlítja

n. medianus

(2) m. flexor carpi radialis

a felületes réteg második tagja (ulnar felé végig felületes marad); kúpszerűen összeszorított ujjak mellett a csukló volaris inai közt a legradialisabb kiemelkedést okozza

epicondylus medialis humeri

a canalis carpin áthaladva ina a II. metacarpus basisán tapad

a könyökizületben hajítás és pronatio; a flexor carpi ulnarisszal a kéztő volarflectálja, az extensor carpi radialisokkal együtt a kéztőt radialisan abducálja

n. medianus

FELÜLETES

(3) m. palmaris longus

a felületes réteg harmadik tagja, gyakran (25%) hiányzik; kúpszerűen összeszorított ujjak mellett a csuklótájékon ina zsinegszerűen kiugrik

epicondylus medialis humeri

ina a canalis carpi felett belesugárzik az aponeurosis palmarisba

az aponeurosis palmaris megfeszítésével elősegíti a tárgyak biztos megragadását

n. medianus

(4) m. flexor carpi ulnaris

a felületes réteg legulnarisabb tagja, az ulna medialis oldalát foglalja el

epicondylus medialis humeri és az ulna medialis felszínén az olecranontól az ulna közepén túl

az os pisiforme közvetítésével az V. kézközépcsont basisán és ulnaris kéztőn (os hamatum); az ina megfeszített izom mellett a csukló volaris ulnaris szélén kitapintható

a kéztőt a flexor carpi radialisszal együtt volarflectálja, az extensor carpi ulnarisszal együtt ulnar felé abdukálja

n. ulnaris, az ideg a két eredő fej között lép be az izom alá

(5) m. flexor digitorum superficialis

a felületes réteg egyetlen mélyebb tagja, alsó felszínéhez rögzülve fut a n. medianus

az epicondylus medialis humeri és a tőle a proc. coronoideus ulnaehoz, majd a radius teste proximalis részéhez húzódó inas íven; az ív alá lép be az ulnaris és a n. medianusa.

négy ínra válva II–V. ujj középső perceinek basisán, inai a canalis carpiban felületesen haladnak át

a II–V. ujj flexora

n. medianus

(6) m. flexor pollicis longus

a mély réteg medialis tagja

a radius volaris oldalán, kis nyalábot vesz fel az előbbi izom numerusból eredő részétől

a hüvelyk körömpercének basisán; a canalis carpi mélyén radialisan fut külön ínhüvelyben, amely az inat tapadásig kísér

a hüvelyk flexora, addukál és opposiót eredményez

n. medianus

MÉLY

(7) m. flexor digitorum profundus a radius testén a középtől kissé feljebb

a mély réteg ulnaris tagja, a felületes ujjhajlító alatt fekszik, mellyel közrefogja a n. medianust, a kettő által ulnarisan alkotott vályú és a medial felől rájuk fekvő m. flexor carpi ulnaris az ulnaris ér-ideg köteget zárja közre

az ulna elülső felszínén a tuberositastól a distalis negyedig, valamint a csontközti hártyán

a II–V. ujj körömpercének basisán négy ina a canalis carpi mélyében halad a felületes ujjhajlító inak alatt, velük közös ínhüvelyben

a II–V. ujj flexora

n. medianus et ulnaris

(8) m. pronator quadratus

négyszögletes, lapos izom, a mély réteg distalisan legmélyebb fekvésű tagja

az ulna distalis részének medialis szélén

a radius distalis részének volaris felszínén

az alkar pronatora

n. medianus


6.6. táblázat - 5/6. táblázat - Alkarextensorok

Név

Elhelyezkedés

Eredés

Tapadás

Főbb működés

Beidegzés

Felületes radialis csoport

(1) m. brachioradialis

a felületes feszítők radialis csoportjának legradialisabb tagja; nagyobbára a volaris oldalon helyezkedik el, oldalról határolja a fossa cubitit

a humerus oldalsó részén az epicondylus lateralis felett

a proc. styloideus radiin

helyzetéből következtetve könyökhajlító, a supinált alkart pronálja a középső helyzetig; elektromiográfiai vizsgálatok alapján inkább ízületstabilizáló izom, azaz ellentétes irányú mozgásokban (pl. flexio és extensio) egyaránt részt vesz

n. radialis

(2) m. extensor carpi radialis longus

az előbbitől részben takartan és kissé hátra, ulnar felé fekszik

a humerus epicondylus lateralisa felett

a II. metacarpus basisán a kézháti oldalon

dorsalflectálja a kezet az extensor carpi ulnarisszal; a flexor carpi radialisszal radial felé abdukál

n. radialis

(3) extensor carpi radialis brevis

az előbbitől ulnarisan; a felületes feszítők radialis csoportjának legulnarisabb tagja

epicondylus lateralis humeri

a III. metacarpus basisán dorsalisan

a kéz dorsalflexiója

n. radialis

(4) m. extensor digitorum

a felületes feszítők ulnaris csoportjának legradialisabb tagja

epicondylus lateralis; több rostnyaláb az erős dorsalis alkar fasciáról

négy ínra válva a II–V.ujj dorsalis oldalán a közép- és körömperc basisán (lásd részletesen az ujjak inainál)

az ujjak extensora

n. radialis

(5) m. extensor digiti minimi

az előbbi izom része, mely distal felé önállósítja magát

epicondylus lateralis humeri

az V. ujj dorsalis inába megy át

az V. ujj extensora

n. radialis

(6) m. extensor carpi ulnaris

a felületes feszítők ulnaris csoportjának utolsó (legulnarisabb) taga

epicondylus lateralis humeri; felületes alkarfascia; az alkar dorsalis felszíne

az V. metacarpus basisának dorsalis oldalán

a m. extensor carpi radialisokkal együttműködve dorsalflectálja a kezet, a m. flexor carpi ulnarisszal ulnarisan abdukál

n. radialis

(7) m. supinator

a mély feszítők legproximalisabb tagja, a felületes extensorok ulnaris csoportja eredő részei alatt fekszik

epicondylus lateralis humeri, a könyökízület tokja; az ulna lateralis része proximalisan

a radius nyakára és felső részére volar felé rácsavarodva, annak elülső felszínén a m. pronator tapadásáig

az alkar supinatora

n. radialis; az ideg mély ága az izmot rostjaira merőleges lefutású spiralis csatornában átfúrja

(8) m. abductor pollicis longus

a felületre törő mély extensorok (legproximalisabb és legradialisabb) tagja; ez és a következő (9) izom keresztezi és leszorítja a felületes extensorok radialis csoportjához tartozó izmok inait

az ulna középső harmadán dorsalisan és a csontközti hártyán

a hüvelyk metacarpusának basisán

nevének megfelelő; a kéztő mozgásaiban sokoldalú korrekciós, ill. ízületrögzítő szerepű

n. radialis

Mély réteg

(9) m. extensor pollicis brevis

az előbbihez közvetlenül csatlakozik distalisan; az izomhasat nehéz az előzőétől elválasztani

a membrana interossea és a radius középső és alsó harmada határán

a hüvelyk alappercének basisán

a hüvelyk extensora és abductora

n. radialis

(10) m. extensor pollicis longus

az előbbiekhez distalisan csatlakozik, de meredekebben száll lefelé, lejjebb a radius distalis végdarabja felett válik felületessé, a csuklóízület szintjében keresztezi felülről a m. ext. carpi radialisok inát

az ulna középső harmada; csontközti hártya

a hüvelyk körömpercének basisán

a hüvelyk extensora, a carpometacarpalis ízületben abducáló hatású

n. radialis

(11) m. extensor indicis

a mély feszítők legdistalisabb tagja az előbbivel párhuzamos

az ulna alsó részén

csatlakozik a II. ujj dorsalis inához

a II. ujj extensora

n. radialis


Az alkarizmok kézre kifutó inai a volaris oldalon egy közös csatornában haladnak (canalis carpi), míg a dorsalis oldalon hat különálló rekeszben.

Canalis carpi. A kéztőnél már leírt csontos-szalagos csatornában az alkar hajlító izmainak inai haladnak át, két izom inának kivételével (m. palmaris longus, m. flexor carpi ulnaris). Az alkar ér–ideg képletei közül csak a n. medianus halad a canalis carpiban, felületesen a m. flexor carpi radialis és a flexor digitorum superficialis II. ujjhoz menő ina közt.

A canalis carpiban haladó valamennyi inat ínhüvely veszi körül. Összesen három ilyen ínhüvely van: a m. flexor carpi radialis önálló ínhüvelye, amely a csatorna distalis részében szorosan belefekszik az os scaphoideum és trapezium erre szolgáló barázdájába; a m. flexor pollicis longus külön ínhüvelye; a m. flexor digitorum superficialis et profundus inainak egy közös ínhüvelye (vagina synovialis communis musculorum flexorum). Ez utóbbi a kisujjhoz menő inak mentén végigkíséri az inakat tapadásukig.

A tenyéren található ínhüvelyek orvosgyakorlati jelentőségét már Hippokratész ismerte, aki kiemelte, hogy a kisujj és a hüvelyk volaris gyulladásos folyamatai (panaritium) különösen veszedelmesek, ti. ezen ujjak ínhüvelyei közlekedvén a kéztő ínhüvelyével, gennyes megbetegedéseik ráterjedhetnek a kéztőre, ami az akkori viszonyok mellett végzetes volt.

Dorsalis carpalis inak és hüvelyek. Az alkarfeszítőknek a kézhátra leszálló inait erős kötőszövetes áthidalás, a retinaculum extensorum rögzíti az alkarcsontok distalis részéhez és a kéztőízületek dorsalis felszínéhez. A retinaculum extensorum különálló rekeszeket hoz létre egyes inak vagy csoportjaik számára, ezzel biztosítva a csukló mozgásai ellenére állandó áthaladási helyüket és ezzel állandó húzási irányukat. A rekeszeket elválasztó pillérek a radius dorsalis felszínén feltűnő inbarázdák közti csontléceken rögzülnek. Az inakat a rekeszeken való áthaladásuk közben és még ezen túl distalis felé terjedő szakaszukon is ínhüvelyek veszik körül. A dorsal carpustájékon hat ínrekesz és hat ínhüvely található: radial felől az első rekeszben a m. abductor pollicis longus és extensor pollicis brevis ina halad. A második és a harmadik rekesz egymást keresztezi, a másodikban a m. extensor carpi radialis longus et brevis inai haladnak mélyebben, a harmadikban a m. ext. pollicis longus ina. A negyedik – legnagyobb – rekeszben a m. extensor digitorum és extensor indicis inai, az ötödikben a m. extensor digiti minimi és a hatodikban a m. extensor carpi ulnaris ina halad.

Foveola radialis. A hüvelyk abductiójakor és extensiójakor a csukló radialis oldalán a m. extensor pollicis brevis és abductor pollicis longus inai radial felől, és a m. extensor pollicis longus ulnar felől ráncban kiemeli a bőrt. A két ránc közt keletkező gödör a foveola radialis, amelyet hívnak tabatiére-nek is, mert a dohányzás előtti, sokkal ártalmatlanabb tubákolásnál a „burnót” felszippantásához ide töltötték a csipetnyi port.

5/13. ábra. Az alkar átmetszete valamivel a közepe felé

Az alkar izomrekeszei nem különülnek el oly világosan, mint a karon találhatók. Az alkar fasciája a dorsalis oldalon főleg proximalisan igen erős, és az alkar ulnarisabb extensorai is erednek róla. Az ulna dorsalis élével végig össze van nőve. A volaris oldalon a radiális képleteket kísérő lemez nem határozott sövény, hanem inkább laza kötőszövet tömörülése, amely folytatódik mind a flexorok, mind az extensorok két fő rétege közé (5/13. ábra).

A kéz izmai

A kéznek csak a tenyéri oldalán vannak izmok. A csont közötti izmok teljesen kitöltik a metacarpuscsontok közötti hézagokat; de nem terjednek át a kézháti oldalra, legfeljebb erős összehúzódásukkor kissé bedomborodnak a kézhát felé.

A tenyér izmait felosztjuk:

1. a hüvelykpárna (thenar),

2. a kisujjpárna (hypothenar) és

3. a tenyérközép (mesothenar) izmaira, ill. inaira.

(1) A hüvelykpárna izmai (thenarizmok). Ahüvelykpárna a kéz és a láb két-két analóg izomcsoportja közül az egyetlen, amely teljes izomgarnitúrával rendelkezik. A szélső ujjak mozgását ugyanis metacarpusukat dorsal felé hiányos kúppalást alakjában körülvevő rövidebb, de elég erős izmok biztosítják. Egy teljes ilyen „izomkúp” négy izomból áll: abductorból, opponensből, flexorból és adductorból. Csak a hüvelykujjon teljes a garnitúra. A thenarizmok a radialis kéztőcsontokon és szalagkészülékükön erednek, volar felé erősen elődomborodó valódi izompárnát képeznek, amely az izmok összehúzódásából folyó és nevükben kifejezett működésükön kívül nélkülözhetetlen a tárgyak biztos megragadásához; ez képezi a tenyér satuszerű működésének egyik „pofáját”. Ezek az izmok az opponens kivételével, amely a metacarpus egész hosszában tapad, a metacarpophalangealis ízület tokjában volarisan beépített két lencsecsonton tapadnak.

A legfelületesebb izom a m. abductor pollicis brevis, alatta radialisan a m. opponens pollicis, ulnarisan a m. flexor pollicis brevis található, amely utóbbinak két (mély és felületesebb) feje vályúszerűen magában fogadja a m. flexor pollicis longus ínhüvelybe zárt inát. Legmélyebben, már a tenyérközépbe benyúlva, a m. adductor pollicis helyezkedik el, amelynek ferde feje az os capitatumról és szalagjairól ered, harántfeje pedig a III. metacarpus egész hosszában, a két részlet közösen tapad a hüvelyk ulnaris lencsecsontján.

Beidegzés: a m. adductor pollicis és a m. flexor pollicis brevis mély részét a n. ulnaris látja el. A thenar többi izmának motoros idege a n. medianus.

(2) A kisujjpárna izmai (hypothenarizmok). Akisujjpárna izomzata a hüvelykpárna izmaihoz hasonló felépítésű. Tagjai: a felületes m. abductor digiti minimi, alatta radialisan a m. flexor digiti minimi és ulnarisabban a m. opponens digiti minimi. A kisujj adductióját az egyik volaris interosseus izom végzi (lásd később).

Az izmok az os pisiformén, valamint a hamulus ossis hamatin és szalagaikon erednek, a kisujj metacarpophalangealis ízületéhez ulnarisan hozzáfekvő sesamcsonton, illetve az opponens az V. ujj metacarpusán tapad. Az izmok a kisujjat mozgatják.

Beidegzésük: n. ulnaris.

(3) A tenyérközép izmai (mesothenar izmai). Tenyérközépnek a lig. carpi transversumtól distal felé szélesedő és a széttérő hüvelyk- és kisujjpárnák által kétoldalt határolt területet nevezzük, amelyet distal felé az ujjak töve zár be. Felületesen főleg a tenyér aponeurosisát és az alkar közös ujjhajlítóinak inait tartalmazza; izmai a terület mélyebb rétegét képezik.

Gilisztaizmok (mm. lumbricales). Négy ilyen izom van, az első a mutatóujj hoz menő mély flexorín radialis oldalán ered, és vékony cérnaszerű ina ugyanezen ujj radialis oldalán a kézháti oldalra áthajolva az ujj dorsalis inán tapad. A többi gilisztaizom sorban a III., IV. és V. ujjhoz menő mély flexorinak szétágazási szögletében ered, és az articulatio metacarpophalangeát radial felől megkerülve a III., IV. és V. ujj dorsalis inas lemezében tapad. Az első kettőt a n. medianus, a két ulnarist a n. ulnaris idegzi be. A gilisztaizmok érdekessége, hogy ínról erednek és egy másik ínon tapadnak, miközben áthidalnak egy ízületet. Működésük, így az articulatio metacarpophalangea flexiója, és az extensor ín meghúzásával az interphalangealis ízületek extensiója. Az sem zárható ki, hogy az izmok nem is annyira az ízületekben okoznak elmozdulást, mint inkább az ujjak helyzetéről és főleg a rájuk gyakorolt feszítőerőkről tájékoztatják az idegrendszert. Erre utalhat a mm. lumbricales gazdag érzőideg-ellátása.

Csont közti izmok (mm. interossei). Az ujjhajlítók inai alatt a tenyér legmélyebb rétegében találjuk a kéz csont közötti izmait. Ezekből összesen hét van, mégpedig három m. interosseus volaris és négy m. interosseus dorsalis.

5/14. ábra. A kéz interosseus izmainak vázlata. Az ábrából könnyen leolvasható az interosseus volaris izmok (piros) és az interosseus dorsalis izmok (fekete) eredési, tapadási és működési viszonyai

A volaris csontközti izmok unipennatus jellegűek, amelyek mindig egy metacarpus testének egyik oldalán erednek, és ugyanazon ujj ugyanazon oldalán az ujjfeszítő inakon tapadnak. Az első a mutatóujj metacarpusának ulnaris oldalán ered, és ugyanezen ujj ulnaris oldalán hajlik át a dorsalis oldalra, s ina lapos háromszögletű lemezt alkotva belesugárzik a mutatóujj feszítő inába, ennek ulnaris oldalán (5/14. ábra). A második a IV. ujj radialis oldalán ered, és ugyanezen ujj radialis oldalán ugyanígy tapad, hasonlóképpen a harmadik az V. ujj radialis oldalán ered, és ugyanezen ujj radialis oldalán tapad.

5/15. ábra. Az ujjak hajlító, feszítő, interosseus és lumbricalis izmainak tapadása. Figyeljük meg a m. interosseus és lumbricalis tapadási helyét a metacarpophalangealis és interphalangealis ízületek tengelyéhez viszonyítva

A dorsalis csontközti izmok bipennatus jellegű izmok, amelyek valamennyi metacarpuscsont egymás felé tekintő oldalán erednek, majd rostnyalábjaik egy középső ínba konvergálnak. Az inak a volarisokéihoz hasonlóan viselkednek, mégpedig: az első dorsalis interosseus a mutatóujj radialis oldalán, a második a III.ujj radialis, a harmadik a III.ujj ulnaris, a negyedik a IV. ujj ulnaris oldalán tapad az ujjfeszítő ínon. Az izmok lefutását sémásan az 5/15. ábra mutatja.

Fő működésük az 5/14. ábrából könnyen megérthető; a dorsalisak az ujjakat szétterpesztik, helyesebben az első és a negyedik dorsalis csont közti izom a mutató- és a gyűrűsujjat távolítja a III.ujjtól, míg a második és a harmadik izom ezt az ujjat ide-oda hajlítja, illetve mereven rögzíti. A volarisok viszont fordítva: a mutató- és a gyűrűsujjat a harmadikhoz és a kisujjat a gyűrűsujjhoz zárják, tehát adductorok. Látjuk, hogy a hüvelykujjon interosseus nem tapad, de ennek van a thenarban saját abductora és adductora. (Az első interosseus dorsalisnak a hüvelyk metacarpusán eredő része hozzájárul a mutató- és a hüvelykujj összezárásához.) A kisujjnak pedig saját abductora végzi a távolítást, míg a közelítést a harmadik volaris interosseus. Így minden ujjat végül is a tenyér síkjában mindkét irányban eltérít egy-egy izom.

Nem tűnik ki az előbbi sémából az interosseusok egy másik fontos és az emberre specifikus működése. Az 5/15. ábrán látszik, hogy a mm. interossei inai a metacarpophalangealis ízületek tengelyétől volarisan haladnak el és érik el az ujjfeszítő inat. Logikusan tehát az ujjakat a metacarpophalangealis ízületben hajlítják, viszont a feszítő ín meghúzásával a két interphalangealis ízületet feszítik. Ezzel az ujjakat az ún. „hegedűvonó-tartásba” hozzák. Ez biztosítja egyúttal, hogy nyújtott ujjainkat tudjuk szembehelyezni a hüvelykkel, és ezzel válik kezünk alkalmassá csipeszszerű finom mozgások végzésére.

Valamennyi interosseus izmot a n. ulnaris mély ága idegzi be.

Aponeurosis palmaris. A m. palmaris longus tenyérbe belépő inának legyezőszerű, háromszögletű szétsugárzása. Ha hiányzik ez az izom, az aponeurosis változatlanul megvan, de a retinaculum flexorumról veszi eredetét. Csak a mesothenarnak megfelelően igazi aponeurosis, a hüvelyk- és a kisujjpárna elvékonyodva fasciaszerűen húzódik rá. Hosszanti rostkötegei sugaras irányban az ujjak volaris felszínén folytatódnak; az ujjtövektől kissé proximalisabban harántul futó kötegek tartják össze. Az aponeurosis oldalsó részéről kis lapos izom (m.palmaris brevis) sugárzik a hypothenar ulnaris szélének bőréhez. Az aponeurosis palmaris jelentősége a tenyérben futó inak, erek és idegek mechanikai védelmében áll.

Régebben főleg az asztalosok foglalkozási betegsége volt az aponeurosis palmaris zsugorodása (ún. Dupuytren-contractura), amelyet a gyalu sarka (ill. véső) által évtizedeken át okozott mechanikai traumák okoztak; ma ritka és nem traumás eredetű.

Az ujjak inai és ínhüvelyei. A II–IV. ujjhoz tartozó ujjhajlító izmok inai az ujjak tövétől kezdve tapadásukig ínhüvelyekbe burkoltan az ujjak volaris oldalán futnak. A hüvelyk- és kisujj inait carpalis ínhüvelyük végigkíséri tapadásukig.

Minden ínhüvely két rétegből áll: a külső, rostos (vaginae fibrosae digitorum manus) és a belső, synovialis (vaginae synoviales digitorum manus) rétegből (5/2. ábra). Az utóbbi elemi felépítéséről már az általános izomtanban szóltunk. A proximalis phalanx közepe táján a felületes ujjhajlító ín szétválik, a két ínrészlet között átbújik, azaz felszínessé lesz a mély ujjhajlító ina. A felületes ujj hajlító inának két szára először hengerköpenyszerűen fogja körül a mély hajlító inat, majd az első interphalangealis ízület magasságában a mély ín alatt a szárak kereszteződnek (chiasma tendinum), és a középperc basisán tapadnak. A mély ujjhajlító inak továbbfutnak, és a körömperc basisán tapadnak. Az ínhüvelyek felületes falának eltávolítása és az inak igen óvatos felemelésekor (ez az, amit élőben az ínhüvely műtéti feltárásakor semmi körülmények között sem szabad megtenni) jól láthatók a mesotendineum selyempapírfoszlányaira emlékeztető szalagai (vincula tendinum), amelyek az ínhüvelynek a csontokhoz és az ízületi tokokhoz hozzáfekvő faláról hozzák az inak nélkülözhetetlen tápláló ereit. Ha ilyenkor meghúzzuk az inakat, megfigyelhetjük, hogy a vinculák elég hosszúak ahhoz, hogy kövessék az inaknak az ujjak hajlításakor és feszítésekor jelentkező elmozdulásait.

A közös ujjfeszítő izom négy részre vált inait a kézháton rézsútos hidak kötik össze. Ezek a kötegek akadályozzák az ujjak önálló, a többi ujjtól független mozgatását (a legnagyobb nehézséggel a IV. ujj mozgatható, a legmozgékonyabb a II. ujj). A II. és az V. ujj önálló extensorizmának az ina az ujjak tövénél csatlakozik a közös ujjfeszítő megfelelő inához.

A proximalis ujjperc magasságában a feszítő inak háromszögletű, aponeurosisszerű lemezekké szélesednek ki, amelyek hengerpalást formájában borítják az ujjperc dorsalis, medialis és lateralis felszínét. Ebben a lemezben tapadnak proximalisan az interosseus izmok, distalisabban a mm. lumbricales inai (5/15. ábra). Az aponeurosis distalis irányban elkeskenyedő csúcsa három nyalábra válik szét a proximalis interphalangealis ízület magasságában. A középső nyaláb a középső ujjperc basisán tapad. A két szélső nyaláb összetalálkozik, és együttesen tapad a distalis ujjperc bázisán.

Az ujjak és a tenyér bőr alatti kötőszövete. Ez a kérdés nem tartozik szorosan ide ugyan, mégis a kéz mozgásaival való szoros kapcsolata miatt itt tárgyaljuk. Míg a bőr más testrészeken általában nem rögzül szorosan alapjához, a tenyér és az ujjak volaris felszínén a bőrnek alapjához való elasticus rögzítése mind mechanikai szempontból, mind a tapintás érdekében fontos követelmény. A tapintás finomságához és a tárgyak alakjának, méreteinek stb. megítéléséhez szükséges, hogy a bőrben levő idegvégződések helye a kéz vázához viszonyítva aránylag állandó legyen.

Bármilyen tárgyat csak úgy tudunk biztosan megragadni, ha a bőr némileg idomul ugyan a megfogott tárgy alakjához, de egyúttal az izmok erejét átvivő csonthoz viszonyítva nemigen mozdul el. Ennek megfelelően a bőrt függőleges kötőszöveti sövények kötik a tenyéren az aponeurosis palmarishoz. Még határozottabban nyilvánul meg ez a körömpercen, ahol az ujjbegy bőrét az említett függőleges sövények a körömperc patkó alakú érdességéhez kötik. A sövények által kocka alakú rekeszekre szabdalt bőr alatti kötőszövetet zsírszövet tölti ki, mely elasticus töltőanyagként tartja feszesen az ujjbegyeket. A körmök fontossága mechanikailag az, hogy az ujjbegyeknek erős háttámaszt adnak.

Orvosi szempontból fontos, hogy a bőrre merőleges kötőszöveti sövények az ujjbegyekben levő fertőzési folyamatokat a mély felé terelhetik, emiatt gyakoriak az ujjakon a mélybe hatoló gennyedések (panaritiumok).

Különböző izomcsoportok idegellátásából válik érthetővé a felső végtag nagyobb idegeinek bénulási képe.

A n. radialis idegzi be a kar és az alkar összes extensorait, ennek az idegnek a bénulása lehetetlenné teszi a könyök, a csukló és az ujjak aktív feszítését, viszont a hajlításuk lehetséges. Az extensor izomtömegek sorvadtak.

A n. medianus bénulásának jellemző következménye az alkari flexor izomtömeg erős reductiója, bár itt a n. ulnaris által részben beidegzett mély ujjhajlító révén bizonyos ujjhajlító működés a IV–V. ujjon megmarad. A thenarizmok nagyobb részének erős sorvadása miatt a kéz a majmok gyenge hüvelykű kezéhez válik hasonlóvá (ún. „majomkéz”).

A n. ulnaris bénulása az alkaron kevéssé jelentkezik, mert ott csak a flexor carpi ulnarist látja el teljesen. Annál feltűnőbb a kézen, ahol az interosseusok sorvadása folytán a kézhát bőre a spatium interosseumnak megfelelően mélyen beesik („csontvázkéz”), a hüvelyk távolításán kívül az ujjak közelítése és távolítása lehetetlenné válik, és az interosseusok kiesése folytán nyújtott ujjak alappercben való behajlítási lehetősége („hegedűvonó-tartás”) megszűnik. Ezzel a kéz, bár az ujjaknak mind hajlítása, mind feszítése megtartott, a madárláb tartására válik emlékeztetővé – ún. „karomtartás” (ti. a metacarpophalangealis ízület feszített, az interphalangealisok hajlított állapotba kerülnek).

6.7. táblázat - 5/7. táblázat - Belső csípőizmok

Név

Alak (a); elhelyezkedés (e)

Eredés

Tapadás

Működés

Beidegzés

(1) m. iliopsoas

(a) m. psoas major (nagy horpaszizom)

(a) hosszú hengerded

(e) az ágyéki gerinc csigolyatesteinek két oldalán, majd a medence linea terminalisa előtt húzódik lefelé és előre

a 12. hát- és 1–4. ágyékcsigolya testén és proc. costariusán

trochanter minor femoris; a hasüregből a lig. inguinale alatti hiatus subinguinalison jut ki a combra

a csípőízület egyetlen igazi flexora; rögzített alsó végtag mellett a törzset előrehajlítja

az ágyéki idegfonat a m. psoas két eredése közt fekszik, ennek ágaiból (L2–L3)

(b) m. iliacus

(a) háromszögletű, legyezőszerűen összetérő

(e) a csípőlapát elülső felszínét béleli

a csípőlapát elülső vájt felszíne felső részén

(c) m. psoas minor (jelentéktelen)

(2) m. piriformis

(a) inkább kúp alakú

(e) a keresztcsont belfelületéről indul, és a foramen ischiadicum majuson hagyja el a medencét

a keresztcsont facies pelvináján a 2–4. keresztcsonti nyílástól oldalt

a trochanter major femoris csúcsán

a csípőízület abductora, kis fokban extensora és kifelé rotál

belső felületén fekszik a test legnagyobb idegfonata – a plexus ischiadicus –, ebből kap ágakat

(3) m. obturator internus

(a) majdnem teljes körré szétsugárzó legyező

(e) a foramen obturatum belső felszínén; a foramen ischiadicum minuson hagyja cl a medencét

a foramen obturatum csontkeretén belül; a membrana obturatoria belső felszínén

ina az incisura ischiadica minoron irányt változtat, majd a fossa trochantericában tapad

a csípőízületben kifelé rotálja a combot

plexus ischiadicus


Az alsó végtag izmai

Az alsó végtag izomzatát, a felső végtagéhoz hasonlóan, a különböző ízületekre kifejtett hatásuk alapján, a következő felosztásban tárgyaljuk:

1. a csípőízület mozgatását végző izmok;

2. a térdízület mozgatását végző izmok;

3. a bokaízületet és a láb ízületeit mozgató izmok.

E csoportosítás magával hozza, hogy egymástól távol elhelyezkedő izomcsoportok kerülnek azonos funkcionális csoportba. Így az 1. csoportban a csípőízület izmai közül az extensorok, a flexorok és az abductorok magát az ízületet fogják körül, míg az adductorok a combon találhatók. A 2. csoport izmai, a térdízület extensorai és flexorai, a comb izmaitalkotják. A 3. csoportot a felső végtaghoz hasonlóan, itt is az elhelyezkedés szerint lábszár- és lábizmokra osztjuk. A lábszárizmok inai általában több ízületet hidalnak át, így a bokaízületen kívül a láb ízületeiben is mozgatnak.

Az alsó végtag előtérbe kerülő statikai szerepének megfelelően az izmoknak ízületrögzítő szerepe, illetve az e szerephez való alkalmazkodás feltűnőbben jelentkezik (pennatus rostszerkezet, tónusos működésű izomrostok).

6.8. táblázat - 5/8. táblázat - Külső csípőizmok

Név

Alak (a); elhelyezkedés (e)

Eredés

Tapadás

Működés

Beidegzés

(1) m. gluteus maximus (nagy farizom)

(a) vaskos, durva rostú izomlemez

(e) fartájék erős kiemelkedését okozza

a csípőtányér linea glutea posterior mögötti területe; fascia thoracolumbalis; az articulatio sacroiliaca dorsalis szalagkészüléke; lig. sacrotuberale

rostjai medialról felülről lateral felé és lefelé haladnak; felső rostjai a fascia lata tractus iliotibialisán, alsó rostjai a femur oldalsó felszíne felső harmadában

a csípőízület feszítője és ezzel az egyenes testtartás egyik legfőbb biztosítéka; lépcsőn járáskor, emelkedő vagy süllyedő talajon erélyesen működik

n. gluteus inferior

(2) m. gluteus medius

(a) legyező alakú lapos izom

(e) a m. gluteus maximus csak részben fedi

a csípőtányér linea glutea anterior és posterior közti területén

trochanter major femoris

a comb abductora, elülső része a combot befelé rotálja

n. gluteus superior

(3) m. gluteus minimus

(a) legyező alakú

(e) a (2) alatt fekszik

a linea glutea anterior és inferior között

a trochanter major elülső részén

a csípőízület abductora, a combot befelé rotálja

n. gluteus superior

(4) m. tensor fasciae latae

(a) hosszúkás erős izom

(e) a m. gluteus medius előtt a fascia lata kettőzetében

a spina iliaca anterior superior külső oldalán

felülről lefelé és kissé hátrafelé haladva a fascia lata megerősödésében – tractus iliotibialis – tapad

a combot kifelé rotálja, hajlítja és abducálja; a térdízületet feszíti

n. gluteus superior

(5) m. quadratus femoris

(a) téglalap alakú izom

(e) a m. gluteus maximus alatt

tuber ossis ischii

crista intertrochanterica femoris

a combot kifelé rotálja

n. ischiadicus

(6) m. obturator externus

(a) legyező alakú

(e) a m. quadratus femoris alatt

a foramen obturatumcsontkerete és a membrana obturatoria külső felszínén

fossa trochanterica

a combot kifelé rotálja

n. obturatorius

(7) m. gemellus superior

(a) vékony pánt

(e) a m. obturator int. felett

spina ischiadica

fossa trochanterica

a combot kifelé rotálja

n. ischiadicus

(8) m. gemellus inferior

(a) vékony pánt

(e) a m. obturator int. alatt

tuber ischiadicum

fossa trochanterica

a combot kifelé rotálja

n. ischiadicus


A csípőízület mozgatását végző izmok

Elhelyezkedésük alapján az izmokat három csoportban találjuk: belső csípőizmok, külső csípőizmok és a combadductorok csoportjában.

Belső csípőizmok. A belső csípőizmok a gerinc elülső, ill. a medence belső felszínén erednek, és funkcionálisan heterogén csoportot alkotnak. Részletes jellemzésük az 5/7. táblázatban található.

Külső csípőizmok. A külső csípőizmok csoportja az előbbi izomcsoportnál tömegesebb izomcsoport. Nagyrészt a medence külső felszínén erednek, és a femur proximalis végén tapadnak. Elhelyezkedésük alapján hívják az izomcsoportot farizomzatnak is. Az izmok részletes leírása az 5/8. táblázatban található.

Hiatus supra- és infrapiriformis. A m. piriformis és a foramen ischiadicum majus pereme között kialakuló felső és alsó nyílás, amelyeken erek és idegek jutnak ki a medencéből a fartájékra (regio glutea), a külső csípőizmok közé. A hiatus suprapiriformison fut keresztül az a. és a v. glutea superior, valamint a n. gluteus superior. A hiatus infrapiriformison az a. és a v. glutea inferior, a n. gluteus inferior, a n. ischiadicus, a n. cutaneus femoris posterior, az a. és a v. pudenda interna valamint a n. pudendus halad keresztül.

Fascia obturatoria. A m. obturator internus eredő részét borítja medial felől; erős, aponeurosisszerű lemez. Rajta, felső harmadában egy sagittalis irányú megerősödés található (arcus tendineus m. levatoris ani), mely a m. levator ani jelentős részének eredésére szolgál. A fascia obturatoria e felett a vonal felett a medence oldalsó falát alkotja, míg a megerősödéstől lefelé eső része a fossa ischiorectalis lateralis falát képezi. Az arcus tendineus m. levatoris ani alatt a fascia kettőzetébe foglalva találjuk a foramen ischiadicum minuson a gátra kerülő pudendalis képleteket (a. és a v. pudenda interna, n. pudendus). A fascia lefelé a lig. sacrotuberale állományában vész el.

A m. gluteus medius különösen fontos szerepet kap járáskor. A támaszkodó alsó végtag oldalán erősen összehúzódva nem engedi meg, hogy a medence a lengő végtag oldalára billenjen. Ez biztosítja, hogy a törzs és a mindenkori támasztó láb egységes szilárd szerkezetet képezzen. Veleszületett csípőízületi ficamnál a caput femoris az ízvápából felfelé mozdul ki, és ott kialakít egy második ízvápát. Ezáltal a m. gluteus medius eredése és tapadása egymáshoz közeledik, s az izom elveszti a normális működéshez szükséges „előfeszítését”, és elsorvad. Ezzel magyarázható, hogy a csípőízületi ficamos a m. gluteus medius kiesésének a pótolására kénytelen minden lépésnél a törzs súlypontját a lengő végtaggal ellentétes oldalra „átdobni” (kacsázó járás).

A csípőízület adductorai. A comb medialis oldalát foglalják el, az elöl helyezkedő extensorok és a hátul található flexor izomcsoport közé ékelődve. Az izmok részletes leírását az 5/9. táblázatban találjuk meg.

Hiatus subinguinalis. A hasizmoknál már leírt hiatus subinguinalis a spina iliaca anterior superior és a tuberculum pubicum között kifeszülő lig. inguinale és a csípőcsont között található. A nyíláson izmok, erek és idegek lépnek ki a hasüregből a combra. Oldalt a hiatus subinguinalisban a m. iliopsoas található; együtt halad vele a nyílás lateralis szögletében a n. cutaneus femoris lateralis, a comb oldalsó részének bőridege. Az izom elülső felszínén található egy erősebb ideg, a n. femoralis. Az izom- és idegátlépés miatt a nyílásnak ezt a lateralis részét lacuna musculonervosának hívják. Medial felé a m. iliopsoas fasciájának megerősödése, az arcus iliopectineus választja el a lateralis lacunát a középső, ún. lacuna vasorumtól. Ezen utóbbiban lép át az a. és a v. femoralis olyan elrendeződésben, hogy a vena az arteria medialis oldalán fut. Éles határ nélkül következik medial felé a nyirokereket és nyirokcsomókat tartalmazó lacuna lymphatica. Tekintettel arra, hogy a hiatus subinguinalisnak ez a kb. ujjbegynyi nyílása egy sérvcsatornának, a canalis femoralisnak a belső nyílása, hívják lacuna herniosá-nak is (hernia = sérv).

A hiatus subinguinalis medialis szögletét egy szalag, a lig. lacunare kerekíti le. Ugyanezen a területen, a hiatus subinguinalis alsó, csontos keretén (pecten ossis pubis) ered a m. pectineus. Így az izom, ellentétben a szokványos ábrázolással, nem halad át a hiatus subinguinalison, hanem annak síkjából indulva húzódik a combra.

6.9. táblázat - 5/9. Táblázat - A comb adductorai

Név

Alak (a); elhelyezkedés (e)

Eredés

Tapadás

Működés

Beidegzés

(1) m. pectineus

lapos, lefelé keskenyedő izom, mely a m. iliopsoas tapadáshoz közeli részével mély vályút (fossa iliopectinea) fog közre

pecten ossis pubis

linea pectinea femoris

adducáló hatása gyenge, hajlítja (emeli) a combot és kissé kifelé rotálja

n. femoralis

(2) m. adductor longus

karcsú izom, mely a m. vastus medialisszal együtt a fossa iliopectinea folytatásában eső vályút fogja közre

a tuberculum pubicum alatti területen

a linea aspera medialis ajkán a comb középső harmadában

adducálja, hajlítja és kissé kifelé rotálja a combot

n. obturatorius

(3) m. adductor brevis

a m. pectineus és adductor longus között és mögött

a szeméremcsont alsó szárán

a linea aspera medialis ajkán a comb felső harmadában

adducálja és kissé kifelé rotálja a combot

n. obturatorius

(4) m. gracilis

igen karcsú, lapos izom a comb medialis felszínén; a fascia lata külön hüvelyszerű kettőzetbe foglalja

a ramus inferior ossis pubis medialis részén

a tuberositas tibiae medialis oldalán levő hármas ínban (pes anserinus)

adducálja a combot, a behajlított térd mellett befelé rotálja a lábszárat

n. obturatorius

(5) m. adductor magnus

legyezőszerűen szétsugárzó vaskos háromszögletű izom; az adductorok között a legmélyebb, középső részének tapadását a comb elülső feléből hátrafelé haladó arteriák (aa. perforantes) fúrják át

az ülőgumótól kezdve előre az ülőcsont alsó szárán

legfelső rostjai a m. obturator externushoz csatlakozva majdnem vízszintesen haladnak a linea aspera medialis ajkához; további rostjai fokozatosan inkább lefelé haladnak ugyanezen vonal alsó részéhez, végül hasadékszerű nyílással (hiatus adductorius) elválasztott inas része az epicondylus medialis femorison

a comb legerősebb adductora, feszíti és kifelé rotál a csípőízületben

n. obturatorius


A térdízület mozgatását végző izmok

A térdízület fő mozgásainak megfelelően az izmok extensor- és flexorcsoportba rendeződnek. A kisfokú rotatiót a flexorok végzik. Az extensor- és a flexorizmok a csípőízület már tárgyalt adductoraival együtt alkotják a combizomzatot (5/16. ábra).

5/16. ábra. A comb közepe tájának keresztmetszete

A térdízület extensorait részletesen az 5/10. táblázatban, a flexorokat pedig az 5/11. táblázatban találjuk.

Fascia lata. A combot körülfogja egy erős fascialemez, a fascia lata. Fenn elöl a lig. inguinalénál indul, hátul a m. gluteus maximust borító fascia folytatása. A fascia lata kezdetét a m. gluteus maximus és a combizmok közti harántbarázda (sulcus gluteus) jelzi. A térdnél a fascia lata a fascia popliteába, majd a fascia crurisba folytatódik. Lateralisan a fascia lata 1-2 cm széles megerősödése, a tractus iliotibialis található, amely a tibia lateralis condylusáig húzódik, és azzal összenő. A fascia lata három izmot – m. gracilis, m. sartorius, m, tensorfasciae latae – teljesen körülvesz (behüvelyez). A teljes fasciaborítás az izmokat rögzíti, és megakadályozza, hogy összehúzódáskor az izmok kiemelkedjenek a comb felszínéről. A hosszú, két ízületet is áthidaló m. sartorius esetében ez különösen indokolt.

6.10. táblázat - 5/10. táblázat - A comb (térd) extensorai

Név

Alak; elhelyezkedés

Eredés

Tapadás

Működés

Beidegzés

(1) m. sartorius (szabóizom)

a comb elülső felületét leszállás közben ferdén körüljáró izom

spina iliaca anterior superior

a tuberositas tibiaen; a lapos, háromosztatú ín egyik tagjaként

a csípőt és a térdízületet kissé hajlítja, némi rotáló hatása is van mindkét ízületre; lényeges, hogy járáskor az előrelendülő végtag függesztője, a lépés egyik fázisában csak ez az egyetlen izom van contractióban

n. femoralis

(2) m. quadriceps femoris(a) m. rectus femoris

orsó alakú bipennatus, a négyfejű combizom felületes tagja

a spina iliaca anterior inferior tájékán

nagyobbrészt a patella basisán; az arról leszoruló izomrostok kétoldalt a retinaculum patellae hosszanti rostjaiba mennek át; a lig. patellae közvetítésével a tuberositas tibiaen, ill. attól kétoldalt a tibián

a térd extensora, a m. rectus femoris némileg hajlítja a csípőízületet; a patella előnyösebbé n. femoralis teszi a quadriceps húzási irányát

(b) m. vastus medialis

a combcsont medialis felszínén a linea pectinea alatt

(c) m. vastus intermedius

egységes, nehezen elválasztható izomtömeg, rostjai a térdkalács felé konvergálnak

a combcsont elülső felszínén

(d) m. vastus lateralis

a combcsont oldalsó felszínén a trochanter major alatt; az oldalsó izomközti ösvényen


A comb medialis felső részén a fascia latát átfúrja a v. saphena magna. Afascián lévő nyílás neve hiatus saphenus.

Fossa iliopectinea. Alateralisan elhelyezkedő m. iliopsoas és a tőle medialisan lévő m. pectineus által közrefogott árok, amelyet a két izom egyesült fasciája (fascia iliaca + fascia pectinea = fascia iliopectinea) bélel. Az árkot elölről a fascia lata fedi be. Az árokba felülről a hiatus subinguinalison keresztül a n., a. és v. femoralis, valamint zsírszövetbe ágyazottan nyirokerek kerülnek be. A fascia lata átfúrásával (hiatus saphenus) jut ide a v. saphena magna, és ezen területen ömlik bele a v. femoralisba. Az árok lefelé keskenyedő csúcsán lép ki az a. és a v. femoralis, valamint a n. femoralis végága, hogy az adductor csatornában haladjanak tovább distalis irányban.

6.11. táblázat - 5/11. Táblázat - A comb (térd) flexorai

Név

Alak; elhelyezkedés

Eredés

Tapadás

Működés

Beidegzés

(1) m. semitendinosus

karcsú, orsó alakú izom, mely a comb középső harmadában vékony kötélszerű ínba megy át

tuber ischiadicum

a tuberositas tibiae medialis oldalán levő hármas in (pes anserinus)

térdhajlító; behajlított térd mellett befelé rotálja a lábszárat; a csípőízületet feszíti

n. ischiadicus

(2) m. semimembranosus

hosszú lapos ínnal ered, mely hengerpalástszerűen körülöleli a m. semitendinosus hasát; a térdhajlat alatt megy át rövid ínba

tuber ischiadicum

a tibia medialis condylusán, ínrostjai részben ferdén felfelé és lateral felé besugároznak a térdízület tokjába

térdhajlító; behajlított térd mellett befelé rotálja a lábszárat; a csípőízületet feszíti

n. ischiadicus

(3) m. biceps femoris

két fejből (caput longum et caput breve) egyesül a comb alsó részében; hosszú feje ferdén keresztezi medialról lateral felé a combot

caput longum: tuber ischiadicum, caput breve: a linea aspera lateralis ajkán és az oldalsó izomközti sövényen a comb középső harmadában

capitulum fibulae

térdhajlító; behajlított térd mellett a lábszárat kifelé rotálja; a csípőízületet feszíti

n. ischiadicus


Combcsatorna (canalis femoralis). A hasüregből a comb elülső felszínére vezető, függőleges irányú, kb. 1,5–2,0 cm hosszú, a fossa iliopectinea medialis részében elhelyezkedő, főleg zsírszövettel kitöltött virtuális rés.

A csatorna belső nyílása (anulus femoralis) megfelel a hiatus subinguinalis lacuna lymphatica részének. Határa felül a lig. inguinale, alul az os pubis megvastagodott csonthártyája, lateralisan a v. femoralis, medialisan a lig. lacunare. A hasüreg felől ezt a nyílást a fascia transversalis lyukacsos lemeze (septum femorale) zárja le, amely a lig. inguinalét elhagyva visszacsap a fossa iliacát beborító m. iliopsoasra.

A csatorna külső nyílása a fascia latán lévő hiatus saphenus, amelyet oldalfelé a fascia lata erős, sarló alakú széle határol, míg medialis oldalán a fascia lata ferdén a mélybe bukva a m. pectineus fasciájába megy át. A hiatus saphenust egy szitaszerűen átlyuggatott lemez (fascia cribrosa) tölti ki. Lyukacsosságát az okozza, hogy az alsó végtagról és a hasfal alsó feléről eredő felületes nyirokerek ezen keresztül nyomulnak a mélybe, ahol összetalálkoznak az alsó végtag mély nyirokereivel.

A csatorna falait elölről a fascia lata, hátulról medialisan a fascia pectinea, lateralisan a v. femoralis képezik. A falak normális körülmények között összefekszenek, közöttük laza kötőszövet, a has-üreg felé haladó nyirokerek és nyirokcsomók találhatók. A csatorna mélyén, a septum femorale comb felőli felszínéhez közel fekszik egy kisebb nyirokcsomó (Rosenmüller-féle nyirokcsomó), melynek efferens erei már átérnek a hasüregbe. Kóros körülmények között, a csatorna kitágult belső nyílásán át a hasüreg tartalma (nagycseplesz, ritkábban belek) a csatornába kerülhet, és a hiatus saphenusban a bőr alatt megjelenhet (combsérv, hernia femoralis).

Világosan kell látni, hogy a két ismertebb sérvcsatorna (canalis inguinalis és canalis femoralis) között lényeges különbség van. A canalis inguinalis egy mindenkin meglévő csatorna, melynek rendeltetése abban van, hogy rajta képletek haladjanak át. Canalis femoralis egészséges emberen nincs. Csak akkor beszélhetünk canalis femoralisról, ha az anulus femoralison keresztül a hasüreg említett képletei kipréselődnek, és bekerülnek az egyébként összefekvő fascialemezek közé.

Adductor csatorna (canalis adductorius). A comb közepén a medialis felszínen induló és a térd alatti árokban (fossa poplitea) véget érő csatorna, amelyen keresztül az a. és a v. femoralis kerül át a comb elülső felszínéről a hátsó felszínre (a fossa iliopectineából a fossa popliteába).

A csatorna bejáratát hátulról a m. adductor longus, elölről-lateralisan a m. vastus medialis, medial felől a fenti két izom közti vályút lezáró aponeurosisszerű lemez, a lamina vastoadductoria határolja. A csatorna ürege medial felől hátra és lateral felé csavarodik. Falait a m. vastus medialis, a m. adductor longus, majd annak megszűnése után a m. adductor magnus és a lamina vastoadductoria elkeskenyedő része alkotja. Kijárata a m. adductor magnusnak a femur medialis epicondylusán tapadó ina, az izom alsó húsos széle és a femur diaphysise által közrefogott függőlegesen elnyújtott nyílás (hiatus adductorius).

Az a. és a v. femoralisszal együtt a n. femoralis érző végága belép a csatornába, és a lamina vastoadductoriát átfúrva mint saphenus kerül ki onnan.

A bokaízületet és a láb ízületeit mozgató izmok

Lábszárizmok

Három izomcsoport helyezkedik el a lábszáron: extensorok, flexorok és peroneusok. A legtöbb lábszárizom hatása mind a bokaízületen mind a láb ízületein érvényesül.

Részletes leírásunk az 5/12.,az 5/13. és az 5/14. táblázatban olvasható.

5/17. ábra. A lábszár közepe tájékának átmetszete

6.12. táblázat - 5/1 2 . Táblázat - Lábszárextensorok

Név

Elhelyezkedés

Eredés

Tapadás

Működés

Beidegzés

(1) m. tibialis anterior

az extensor rekesz legmedialisabb izma

a tibia condylus lateralisán és oldalsó felszínének felső részén; a fascia crurison

a medialis ékcsonton és az I. metatarsus basisán

dorsalflectálja és supinálja n. peroneus profundus a lábat

n. peroneus profundus

(2) m. extensor hallucis longus

az extensor rekesz középső izma, rövidebb, mint az (1) és (3), és nagyrészt rejtett

a membrana interosseán és a fibulán

az öregujj 2. percének basisán dorsalisan

feszíti az öregujjat és dorsalflectálja a lábat

n. peroneus profundus

(3) m. extensor digitorum longus

az extensor rekesz oldalsó tagja

a tibia lateralis condylusán, a fibula fején és felső részén, a csontközti hártyán és a fascia crurison

a II–V. ujj dorsalis inában; erős ina megy (m.peroneus tertius) az V. metatarsus basisához

ujjfeszítő, dorsalflectálja a lábat és a m. peroneus tertius részével pronálja

n. peroneus profundus


6.13. táblázat - 5/13. Táblázat - Lábszárflexorok

Név

Elhelyezkedés

Eredés

Tapadás

Működés

Beidegzés

(1) m. triceps surae

(a) m. gastrocnemius medialis

a lábikra nagy izomtömegét alkotó háromfejű izom, a medialis fej hosszabb, mint a lateralis fej

a femur epicondylus medialisán, a térdízület tokjával összenőve

n. tibialis

(b) m. gastrocnemius lateralis

a femur epicondylus lateralisán, eredésében van a Vesalius-féle sesamcsont

Felületes réteg

(c) m. soleus

lapos halhoz hasonló idomú

a fibula fején és innen a tibia hátsó felszínére ferdén lefelé húzódó inas íven, majd a tibia hátsó felszínén medial felé és lefelé húzódó érdes vonalon (linea m.solei)

mindhárom fej együtt tapad az Achilles-ínban a sarokcsont gumóján

a láb plantarflexora és supinatora; a m. gastrocnemius a térdízületet hajlítja

(d) m. plantaris

jelentéktelen csökevényes izmocska a m. gastrocnemius lat. feje alatt

epicondylus lat. femoris

(2) m. popliteus

háromszögletű lapos izom a m. soleus eredése felett a tibia hátsó felszínén

a combcsont oldalsó bütyke felett, majd a lig. collaterale laterale alatt bújik át, és itt egy darabon a térdízület tokját alkotja

a tibia hátsó felszínén a linea poplitea feletti területen szétsugározva

térdhajlító

n. tibialis

(3) m. flexor digitorum longus

karcsú bipennatus típusú izom a mély réteg medialis szélén

a tibia hátsó felszíne

a II–V. lábujj körömpercén

a II–V. ujj hajlítója, plantarflectál és supinál

n. tibialis

Mély réteg

(4) m. tibialis posterior

karcsú, inkább unipcnnatus jellegű a (3) és (5) izom közt mélyebben

a tibia és a fibula egymás felé tekintő hátsó felszínén, membrana interossea

az os naviculare talpi gumóján mint központon, és szétsugározva a környező csontokra és ízületi szalagokra

a láb supinatora, adductora, főleg a talus alátámasztója

n. tibialis

(5) m. flexor hallucis longus

jóval erősebb, mint (3) és (4); a fibula hátsó felszínén; jellemző bipennatus szerkezetű izom

a fibula hátsó felszínének alsó 2/3-ában a hátsó izomközti sövényen

az öregujj körömpercén

az öregujj hajlítója, a talus és a calcaneus medialis nyúlványa alatti sulcus tendinis m. flexoris hallucis longiba belefekvő ín parittyaszerűen alátámasztja e két csontot

n. tibialis


Az extensorok és a flexorok elnevezése körül zavaró, hogy a flexorok a lábat a talp felé hajlítják, tehát a végtagot hosszabbítják, azaz voltaképpen extensorok. Fiziológiai szerepük és idegmechanizmusaik szerint is extensorok. Fordítva: az extensornak nevezett izmok a lábat dorsal felé hajlítják, azaz rövidítik, tehát valójában flexorok. Ezt a zavart a régóta begyökerezett anatómiai fogalmak és a lábszárnak az alkarral való logikusnak tűnő, de lényegében téves analogizálása – ti. az alkaron az a flexor oldal, amely közvetlenül folytatódik a tenyérbe, és ezt visszük át a lábszárra – okozza, és megnyugtató rendezésére nemigen lehet számítani.

A lábszár fasciarekeszei.A három izomcsoportot a fascia cruris veszi körül. Az izomcsoportokat vagy azok felületes, ill. mélyrétegeit a fasciáról induló sövények választják szét (5/17. ábra). A tibia elülső éléről lateralis irányban indulva a fascia beborítja a három extensorizmot. A fibulát elérve, ahhoz két sövényt küld: septum intermusculare cruris anterius és posterius. Az előbbi sövény az extensor és a peroneus izmok, az utóbbi a peroneus és a flexor izmok közti határ. A fascia cruris a lábszár hátsó részén halad tovább, és ívben eléri a tibia hátsó élét. Itt hátul alakul ki a flexorrekesz, amelyet a fascia frontalis helyzetű lemeze felületes és mély részre oszt. Az extensor- és a flexorrekesz elkülönítését a tibia és a fibula között kifeszülő membrana interossea teszi teljessé.

6.14. táblázat - 5/14. táblázat - Peroneusok

Név

Elhelyezkedés

Eredés

Tapadás

Működés

Beidegzés

(1) m. peroneus longus

a fascia cruris által a fibulával alkotott oldalsó izomrekesz felületes izma; ina a külső boka mögött hajlik le a lábra, majd a sulcus ossis cuboideiben a talpra hajlik és azt a mélyben keresztezi

a fibula fején és a peroneus izomrekesz hártyás falán

a medialis ékcsont és az I. metatarsus basisa talpi felszínén

a lábat plantarflectálja és pronálja

n. peroneus superficialis

(2) m. peroneus brevis

a fibularis fasciarekesz mély izma

a fibula oldalsó felszínén és az izomközti sövényeken

az V. metatarsus basisán

azonos, mint az előző izomé; szerepüket lásd még a lábboltozat és az izomműködés c. szakaszban

n. peroneus superficialis


Térdalji árok ( fossa poplitea). A térdalji árok izmok és inak által határolt, függőleges hossztengelyű, rombusz alakú gödör.

Felül medialisan a m. semimembranosus izomhasa által közrefogott m. semitendinosus ina, lateral felől a m. biceps femoris izomhasának alsó része és ina, alulról-medialról a m. gastrocnemius medialis, lateralról pedig lateralis feje fogja közre. A felső határt képező inak a térd gyengén behajlított helyzetében jól kitapinthatók.

A gödör felfelé a flexorok és az adductorok közt magasan felterjedő résbe megy át. Fenekét felül a combcsont linea asperájának széttérő ajkai közt levő lapos felszín és a medialis ajakhoz tapadó m. adductor magnus alsó része képezi. Itt nyílik a hiatus adductoriusszal az adductor csatorna. (A fossa popliteába ér-ideg kötegek felülről két bejáraton léphetnek be, az egyik a flexorok közt a combon lévő rés folytatása, a másik a canalis adductorius.) Lejjebb a gödör fenekét a térdízület hátsó tokja, majd még lejjebb a m. popliteusnak a tibia hátsó felszínén szétsugárzó, fasciával bevont felszíne alkotja.

A fossa poplitea alsó határát a mélyben a m. soleus inas íve és eredése adja. Az inas ív alatt van az árok kijárata a tibialis ér-ideg köteg számára, mégpedig egyrészt a mély flexorréteget borító mély fascia cruris lemez alá, részben a membrana interossea itt levő nyílásán keresztül át az extensorok fasciarekeszébe. A fossa popliteát a felszín felé a fascia lata és a fascia cruris átmenetét képező fascia poplitea zárja le, melyet a lábszár hátsó bőr alatti vénája (v. saphena parva) fúr át nyirokerek kíséretében.

Nyálkatömlők. A lábszárizmok körüli jelentősebb bursák a mm. gastrocnemii eredő fejei és a térdízület tokja közti, illetve az Achilles-ín tapadása alatti (bursa tendinis calcanei) nyálkatömlők.

Bokák körüli osteofibrosus rekeszek és ínhüvelyek. Az extensor izmok inai mindegyikének külön ínhüvelye van; legmagasabban, már néhány centiméterrel a bokák felett kezdődik a m. tibialis anterior inának hüvelye, ez is végződik a legmagasabban. Csak közvetlenül a bokák felett kezdődnek a m. extensor hallucis és digitorum longus hüvelyei, melyek a lábhát közepén túl érnek le. Erős szalagszerű retinaculumrendszer (retinaculum mm. extensorum superius et inferius) szorítja le az inakat. Közülük a felső a bokák felett van; az alsó Y vagy ritkábban X alakú, az inakat a láb dorsalis szalagkészülékhez rögzülő erős sövényekkel a lábhát vázának proximalis részéhez rögzíti, minden ín és hüvely számára külön rekeszt biztosítva.

A peroneusizmoknak közös hüvelyük van a lateralis bokát megkerülő lefutásukban. A két izom ina egy erős retinaculum mm. peroneorum superius által leszorítva úgy helyezkedik el, hogy a m. peroneus brevis ina a longus ina elé kerül. A lateralis boka alatt a lábhátra kanyarodva a calcaneus oldalsó felszínén az inak egy kettős barázdába fekszenek, ahol egy retinaculum mm. peroneorum inferius erősen odaszorítja őket a csonthoz; itt a peroneus brevis ina dorsalisabb helyzetű, mint a longusé. A m. peroneus longus inának a tuberositas ossis cuboidei körül a talpra kanyarodó részétől tapadásáig külön plantaris ínhüvelye van, amelyet külön retinaculum nem kell hogy leszorítson; ezt ugyanis a lig. plantare longum biztosítja.

A flexoroknak a belső boka mögött lekanyarodó inait kísérő ínhüvelyei az inak kereszteződései miatt bonyolultabbak. A kereszteződéseknél az ínhüvelyek rendszerint közlekednek. A m. flexor digitorum longus ina, amelynek az izom medialis eredése és az inak lateralisabb tapadásai miatt a másik két izom inát kereszteznie kell, mindkét kereszteződésben felületesen van, azaz a másik ín mögött, ill. alatt fut el. ínhüvelye magasan a medialis boka felett kezdődik, majd még itt keresztezi (hátulról) a m. tibialis posterior ínhüvellyel borított inát. Legmélyebben, de ugyancsak a medialis boka felett kezdődik a m. flexor hallucis longus ínhüvelye. Ez az ín fut legmélyebben, a talusnál és a calcaneusnál leírt csontvályúkba mélyedve; ínhüvelye a leghosszabb, a talp közepénél lejjebb ér. Már a talpon kereszteződik a m. flexor digitorum longus inával, az utóbbi felett (azaz mélyebben) elfutva. E kereszteződésben is gyakori az ínhüvelyek közlekedése. A medialis boka és a sarokcsont gumója közt erős retinaculum mm. flexorum szorítja le a flexorok inait; ez a mélybe bocsátott sövényekkel az inak rekeszeit részben el is választja. Erről ered a talpon az öregujj abductora.

Lábizmok

Ellentétben a kézháttal, a lábháton két kisebb izom található: ezek a m. extensor hallucis brevis és a m. extensor digitorum brevis. Am. extensor digitorum longus szétsugárzó inai alatt fekvő, elég jelentéktelen izmocskák. A calcaneus oldalán erednek a sinus tarsi bejárata előtt, majd ferdén medial felé és előrehaladva inaik csatlakoznak az ujjak háti oldalához haladó hosszú ujjfeszítők inaihoz. Támogatják a hosszú ujjfeszítők működését, de ferdén oldalra irányuló húzásuk miatt némileg helyesbítik ezek húzási irányát.

Állás közben, amikor a lábszár és a láb izmai váltakozó összehúzódási játékukkal egyensúlyozzák a test labilis egyensúlyban ide-oda lengő hossztengelyét, egy-egy pillanatra jól látható a két ferdén kereszteződő íncsoport a bőrön keresztül is.

Erősebben összehúzódva az oldalsó lábujjakat kissé szétterpesztik. Beidegzésüket a n. peroneus profundus adja. A lábháton erős felületes fascia – fascia dorsalis pedis – borítja az inakat és az izmokat. Egy mélyebb csont közötti fascia az ossa metatarsi közt levő hézagokat dorsal felé teljesen lezárja.

Aponeurosis plantaris és a talp osteofibrosus rekeszei. A talpat, a tenyérhez hasonlóan, erős aponeurosis jellegű lemez, az aponeurosis plantaris védi mechanikai behatásoktól. A tuber calcanein veszi kezdetét, és előrefelé, a tenyérhez hasonlóan legyezőszerűen szétsugárzik az ujjak töveire. Oldalsó részei jóval erősebbek, mint a tenyérnyi aponeurosiséi, és másképpen is viselkednek. Egyrészt erős fasciaszerű tokként körülölelik a talp medialis és lateralis izomcsoportját, s végül a láb vázának medialis és lateralis szélén rögzülnek. Egyúttal azonban a talp középső hosszanti izomkiemelkedése két szélén az aponeurosis két sövényt küld a láb vázának talpi felszínéhez. Ez a két hosszanti sövény barázdaszerűen behúzza az aponeurosist, és a két talpbarázdát (sulcus plantaris medialis et lateralis) okozza. E két barázda mélyén egy-egy ér-ideg köteget találunk; de egyben elválasztják a talp izmait egy medialis, egy közbülső és egy lateralis izomcsoportra. Ezeket az aponeurosis és két sövénye egyben három többé-kevésbé elválasztott osteofibrosus csatornába zárja be.

A vastag talpbőr és az aponeurosis plantaris közt ugyanolyan különleges a viszony, mint a tenyéren. Függőleges irányú sövények a bőrt szorosan odakötik az aponeurosis alkotta alaphoz, és közben kis rekeszekbe zárják a zsírszövetet, amely ilyen körülmények között igen jó rugalmas bőr alatti párnát képez.

Érthető, hogy a járás lehetetlen volna, ha a talpbőr alapja fölött – a valóságban persze alatta – ide-oda mozoghatna. Hasonlóan fontos természetesen az ujjbegyek bőrének rögzítettsége.

Az öregujji izomcsoportban (eminentia plantaris medialis) a kéz thenarján talált teljes garnitúrával szemben egy izom, az opponens hiányzik. Így a m. abductor hallucis, m. flexor hallucis brevis és m. adductor hallucis helyezkedik el benne. A m. abductor hallucis a sarokgumó medialis oldalán és a hosszú flexorok inait leszorító retinaculum mm. flexorumon ered, sőt még e szalag elülső végpontján az os navicularén is. Tapad a metatarsophalangealis ízület alatti medialis sesamcsonton. A m. flexor hallucis brevis elég jelentéktelen izom, amely a kéz megfelelő izmához hasonlóan két feje közti barázdájába fogja a hosszú öregujjhajlító izom inát; a talp középső részének medialis felén – főleg az ékcsontokon – ered, és a metatarsophalangealis ízület alatti sesamcsontokon, valamint a proximalis ujjperc basisán tapad. A m. adductor hallucis a kéz hüvelykujj-közelítőjéhez hasonlóan ferde és harántfejből áll. Az előbbi a II–III. metatarsuscsontok basisa körül a talp vázán, az utóbbi a III-V. metatarsophalangealis ízület plantaris szalagkészülékén ered; mindkét fej az öregujj alapízületének lateralis sesamcsontján tapad. Az öregujji izomcsoport beidegzése hasonló a hüvelykpárnához, az abductort és a flexor brevis medialis fejét a talp medialis idege (n. plantaris medialis), a többit a talp összes további izmával együtt lateralis idege (n. plantaris lateralis) látja el.

A kisujji izomcsoport (eminentia plantaris lateralis) ugyancsak hiányos izomgarnitúrájú, azonos izmokkal, mint a kéz hypothenarja. A m. abductor digiti minimi a sarokgumó oldalsó érdességén ered, és a kisujj alapízületének lateralis oldalán tapad. A m. flexor digiti minimi brevis a lig. plantare longumon ered, és az V. ujj alappercén tapad. A m. opponens digit minimi nem állandó, csökevényes izom, a nómenklatúra újabban el is hagyja.

5/18. ábra. A lábujjak interosseus izmainak elhelyezkedése és működése sémásan ábrázolva. Fekete: mm. interossei dorsales, piros: mm. interossei plantares (vö. az 5/14. ábrával)

A talpközép izmai (eminentia plantaris intermedia) a legerősebbek. Legfelületesebb izma a m. flexor digitorum brevis a sarokgumó érdességén ered, az aponeurosis plantarisszal szorosan összenőtt, négy vékony ínra válva a II–V. lábujj középpercén tapad az alkar m. flexor digitorum superficialis inaiéval azonos módon. Efelett, azaz mélyebben (álló emberben elfoglalt helyzetére gondolva; alatta, ha a talp felől nézzük) található a m. flexor digitorum longus ina, mely a belső boka és a sarokgumó közt a talp területére belépve ferdén előre- és oldalfelé haladva négy ágra válik, és a II–V. ujj körömpercén tapad az alkar m. flexor digitorum profundus inaihoz hasonló módon. A hosszú ujjhajlító inak közeiből, illetve a II. ujjhoz menő ín medialis oldalától erednek a mm. lumbricales, amelyek a kéz gilisztaizmaihoz mindenben hasonlóan viselkednek. A hosszú ujjhajlító inainak ferde, a talpat átlósan keresztező, lefutását mintegy kompenzálja a m. quadratus plantae, mely a hosszú ujjhajlítónak szinte ki-egészítő eredése; a sarokgumón ered két csipkével, és oldalról ferdén hozzátapad a hosszú ujjhajlító még el nem oszlott inához. Ezen izmok, illetve a m. adductor hallucis, eltávolítása után tűnnek fel a láb csont közti izmai: három m. interosseus plantaris és négy m. interosseus dorsalis. Eredési és tapadási viszonyait az 5/18. ábra mutatja sémásan.

E sémából kitűnik, hogy voltaképpen két izom cserél helyet a kézen leírt helyzettel szemben, ti. az I. interosseus plantaris a II. ujj kisujj felőli oldaláról átkerül a III. ujj öregujj felőli oldalára, és cserében a II. interosseus dorsalis tapadása a III. ujj radialis oldaláról a lábon átkerül a II. ujj lateralis oldalára. Elvileg a helyzet nem változik, csupán a középső tengely, amelyhez, illetve melytől ad-, ill. abdukáljuk az ujjakat, a kézen a III., a lábon a II. ujj. Tapadásuk egyébként azonos a kéz interosseusainak tapadásával.

A kisujji izomcsoport és a talpközép izmait mind a n. plantaris lateralis látja el. Működésük azonos a kéz megfelelő izmaiéval, azzal az eltéréssel, hogy az ujjak mozgása jóval korlátozottabb lévén, itt inkább statikus tartó (lásd később A lábboltozat és az izomműködés c. szakaszt), a lumbricalisoké pedig döntően helyzet- és feszültségmérő funkció, mint erre a kéznél már utaltunk.

A láb inai, ínhüvelyei. A kéz inaihoz hasonlóan a lábon is kétféle ínhüvelyt kell megkülönböztetnünk. Egyik csoportjuk az inaknak a bokaízület körül a lábra lekanyarodó részét fogja körül, ezek a már leírt boka körüli ínhüvelyek. Másik csoportjuk az inaknak a láb flexorainak inait fogja körül az ujjak talpi felszínén. Ellentétben a kézen tapasztaltakkal, a kétféle ínhüvely a lábon sehol sem függ össze. Az ínhüvely felépítése egyébként azonos a kéznél leírtakkal.

A lábboltozat és az izomműködés. A klasszikus anatómiai leírásokban a lábszár- és a lábizmok szinte legfontosabb szerepét a lábboltozat megtartásában látták. Az ízületi és a szalagkészüléket, amelyhez nem jelentéktelen tényezőként még az aponeurosis plantaris szerepe is csatlakozik, a lábboltozat passzív tényezőjeként szembeállítják az izmokkal mint aktív tényezőkkel. Sokféle megfontolás támogatja ezt az elképzelést: az erős, kidolgozott izomzatú emberek kevésbé hajlamosak bokasüllyedésre és lúdtalp kialakulására; a megfelelő lábtorna, az egyenetlen, érdes szúrós talajon (tarlón) mezítláb járás főleg gyermekkorban előnyös hatású stb. Az a tény, hogy primitív természeti viszonyok között ritkábban fordulnak elő statikai zavarok, önmagában még nem sokat bizonyít, mert az ilyen körülmények közt élő emberek egyrészt nem szenvednek egyik legsúlyosabb civilizációs bajunktól: a túlságosan nagy testtömegtől, másrészt azonban nem is terhelik „ácsorgó” életmóddal annyit alsó végtagjukat, mint civilizált életünk.

A legmeggyőzőbb e tekintetben mégis a lábszárfeszítő izmok, a peroneusok és a mély lábszárhajlítók inainak viselkedése a lábon. Nem csupán az inak lefutási iránya és a láb vázához való viszonyuk olyan, hogy tónusukkal és összehúzódásukkal mintegy alátámasztanak egyes csontokat (m. flexor hallucis longus), áthidalnak boltozatokat (m. peroneus longus, m. abductor hallucis et digiti minimi, m. flexor digitorum brevis stb.), hanem inas parittyákat vagy kengyeleket képeznek, pl. a m. peroneus longus ina a m. tibialis anterior inával, amely két ín valóságos kengyelt képez a talp számára. Medialisan a m. tibialis anterior és a m. tibialis posterior a medialis cuneiforme végponttal alkot parittyát, lateralisan a m. extensor digitorum longus ún. m. peroneus tertius ina és a m. peroneus brevis képeznek hurokszerű, a lábboltozat külső részét tartani látszó szerkezetet.

Sajnos e nagyon meggyőző okoskodásokat az újabb idők elektromiográfiai vizsgálatai nem látszanak igazolni. Kitűnt ugyanis, hogy a lábra való teljes ránehezedés pillanatában mindezek az izmok tónusos aktivitása a minimumra süllyed, és csak akkor lépnek akcióba, ha a test labilis egyensúlya valamelyik irányba elbillenni készül. Állás közben a lábszár- és a talpizmok finom játéka tartja fenn az egyensúlyt. Az egyes izmokra nehezedő terhelés minimális változása már elég információt ad az idegrendszernek ahhoz, hogy a megfelelő izmok összehúzódásának fokozásával az egyensúlyi helyzet helyreállíttassék. Ebben természetesen nem csupán a lábtőn tapadó izmok, hanem az ujjhajlítók és ujjfeszítők is fontos szerepet visznek.

Lehet, hogy a lábboltozatok fenntartásában az elektromiográfiás megfigyelések és az előző anatómiai megfontolások közt a valóságban nincs is ellentét. A láb tisztán passzív terhelése csak rövid pillanatokra előforduló helyzet, és ilyenkor az izmoknak az általános izommechanikában tárgyalt rövid, teljes kikapcsolása az izomerőkkel való gazdálkodás fontos tényezője lehet. Az állás közbeni egyensúly folytonos elvesztése és az izomzatnak ennek megfelelő finom, de nagy erejű kompenzáló játéka lehet hivatva az elmondott anatómiai tényezőkkel mindig újra helyreállítani a lábboltozat passzív terheléssel deformálódó szerkezetét. (Deformálódáson nem durva anatómiai deformálódást kell feltétlenül értenünk, hanem a lábboltozat passzív csont- és ízületi tényezőinek molekuláris értelemben fellépő deformációit, amelyek mindig újra való helyreállításához az izmok játéka szükséges.)

Összehasonlítva a kéz és a láb oly messzemenően hasonlító izomzatát, lehetetlen észre nem venni a láb elsősorban járási funkciókhoz való bámulatos alkalmazkodását. Csak egy-két mozzanatra kívánunk itt rámutatni.

Az ember hatalmas triceps suraeja az egész lábat plantarflectáló hatásával a járáskor hátra kerülő, ún. támasztó végtagon megadja az előrehajtó döntő erő részét. A továbbiakban azonban, amikor ez a végtag kellőképpen hátra került, a láb elülső része, elsősorban a metatarsusfejek vonala a reájuk feszített lágyrészekkel együtt valóságos hengerfelszínt képez, amellyel a láb mintegy „lehengeredik” a talajról. E mozgásnak döntő mozzanata a láb elválása a talajtól – amikor az addig támasztó végtag lengő végtaggá válik –, ebben döntő szerepet visz a hatalmas erejű (bipennatus) m. flexor hallucis longus. Ez a „hengeredő” mozgás végén, amely alatt inkább tónusos működésű támasztó szerepe volt, gyors végső összehúzódásával adja azt az erőt, amellyel a láb elválik a talajtól. A többi lábujj e működésben csak másodlagos szerepű; csak mintegy biztosítják a lábat az oldalra való eldőlés ellen. Ez a mechanizmus csak járásnál zajlik le aránylag ilyen egyszerűen; futásnál az előredőlt testtengely folytán a helyzet lényegesen módosul.

Nyakizmok

Nyakizmoknak nevezzük a nyak elülső részén elhelyezkedő izmokat, szembeállítva a nyak hátulsó részén elhelyezkedő tarkóizmokkal. A nyakizmok egy felületes és egy mély csoportra oszthatók. A felületes nyakizmok háromszög alakú tereket fognak közre (nyaki háromszögek). A nyakizmokat a nyaki fascia (fascia cervicalis) három lemeze borítja, ill. hüvelyezi be.

Felületes nyakizmok

A nyelvcsonthoz való helyzetük alapján nyelvcsont feletti és nyelvcsont alatti izmok csoportjára oszthatók fel. Külön kell foglalkoznunk a nyak elülső-oldalsó részén felületesen húzódó fejbiccentő izommal (m. sternocleidomastoideus).

Fejbiccentő izom (m. sternocleidomastoideus). A fejbiccentő izom a szegycsont markolatán és a kulcscsont sternalis harmadán ered, felfelé és lateral felé haladva síkja spirálisan elcsavarodik, és tapad a halántékcsont csecsnyúlványa külső felszínén és innen vízszintesen hátrafelé terjedő vonalban.

Beidegzi a n. accessorius (XI. agyideg), amely a felső és a középső harmad határán át is fúrja az izom medialis részét.

Működés. Az atlantooccipitalis ízület haránttengelyéhez való viszonya olyan, hogy a fejnek ebben való előre-hátra billentésében nincsen szerepe, ezért magyar neve nem szerencsés. Az egész nyaki gerincre azonban erős előrehúzó hatása van, pl. a fej felemelése fekvő helyzetben. Az egyik oldalon működve a fejet függőleges tengelye körül fordítja – az arcot az összehúzódó izommal ellentétes oldal felé –, de ebben az axialis nyakizomzattal együtt kell működnie. Önmagában összehúzódva a fültájékot a váll felé közelíti. Az izom bénulása, ill. sérülésből eredő zsugorodása (az izom szülési sérülése a magzat medencevégű fekvésénél régebben gyakori volt) a fej jellemző ferde tartását okozza.

Élőn való jó kitapinthatósága folytán ez az izom igen fontos a nyakon való tájékozódás szempontjából. A felfelé V-alakban széttérő két izom között a manubrium sterni felett a nyakon gödör látható; ez a torkolati mélyedés a jugulum vagy fossa jugularis. Ettől felfelé, a nyak elülső felszínén, fokozatosan emelkedik ki a nyaki zsigerek által okozott függőleges hengerszerű domborulat, amely férfiban az ék alakú „ádámcsutka” kiszögellésébe megy át. Innen felfelé rendes fejtartás mellett a nyelvcsontnak megfelelő behúzódás után a csaknem vízszintes, gyengén hátra és lefelé lejtő szájfenéki tájék következik.

Felemelt áll mellett a mm. sternocleidomastoidei és a mandibula együtt rombusz alakú területet fognak közre, melynek közepén az így egy vonalba eső szájfenék és nyaki zsigerek okozta kiemelkedés húzódik végig.

Nyelvcsont feletti izmok (mm. suprahyoidei)

M. mylohyoideus (más néven diaphragma oris). A szájfenék legfontosabb izma. Ered a mandibula linea mylohyoideáján, illetve ennek folytatásában előre a középvonalig. Rostjai gyengén összetérő irányban futnak, a középvonalban összetalálkozva izomvarratot (raphe mylohyoidea) alkotnak, majd a nyelvcsont testén tapadnak. Az izom vékony, de erős, lefelé gyengén domború, a szájüreg felé vájulatot mutató lemez, amely a 3. zápfogig a szájüreg fenekét tökéletesen lezárja. A n. trigeminus 3. ágából (V/3) eredő hasonnevű ideg idegzi be.

M. digastricus mandibulae. Az állcsont kéthasú izma, melynek hátsó hasa (venter posterior) a csecsnyúlvány belső oldalán rejtetten ered, egy darabig a m. sternocleidomastoideus belső oldalán húzódik lefelé és előre, ahol rövid, szögletben tört ínba megy át. Elülső hasa (venter anterior) a mandibula belső szögletén levő kissé bemélyedt érdes területen ered, innen ferdén hátra és lefelé húzódik a m. mylohyoideus külső felszínén, mígnem az említett közbülső ínban találkozik a hátsó hassal. A közbülső inat hurokszerűen körülfogó aponeurosisszerű lemez szorítja oda a nyelvcsont teste és nagy szarva határához. A hátsó izomhasat a n. facialis (VII. agyideg) az elülsőt a n. mylohyoideus (az V/3. agyidegből) idegzi be.

M. stylohyoideus. A processus styloideuson ered, a digastricus hátsó hasával megközelítőleg párhuzamosan fut annak belső oldalán. Rostjai szétválva, közrefogják az előbbi izom hátsó hasának ínba átmenő részét, s az izom a nyelvcsont nagy szarva és teste határán tapad. Beidegzi a n. facialis (VII. agyideg).

M. geniohyoideus. Sagittalis irányú, a m. mylohyoideus felett vízszintesen futó izom, amely a mandibula csúcsán a spina mentalis mellett ered, és a nyelvcsont testén végződik. Beidegzi a n. hypoglossus (XII. agyideg).

Működésük. Igen sokoldalú; más nyak- és fejizmokkal különböző kombinációkban összehúzódva a száj nyitásában, nyelésben, hangadáskor és vízivásban, ill. a csecsemő szopásában visznek döntő szerepet. Ezek részben zsigeri működések lévén, itt csak utalunk rájuk, és később részletesen rátérünk funkciós anatómiai elemzésükre.

A száj aktív nyitásához (feltárásához) az elülső nyelvcsont feletti izmok (m. mylohyoideus, m. digastricus elülső hasa, m. geniohyoideus) együttműködnek a nyelvcsont alatti izmokkal. Nyeléskor az összes nyelvcsont feletti izom összehúzódik, és felemeli a nyelvcsontot, ill. ezzel együtt a gégét. Hasonlóképpen magasabb hangok létrehozásához a nyelvcsont feletti izmok együtt húzódva össze feljebb emelik a szájfeneket és a gégét, s ezzel kisebb rezonáló teret létesítenek a szájüregben és a garat felső részében. Folyadék ivásakor és főleg a csecsemő szopásánál a megfeszített szájfeneket a nyelvcsont alatti izmok a nyelvcsont útján lefelé húzzák, és így légritkított teret hoznak létre a szájüregben.

6.15. táblázat - 5/15. táblázat - Nyelvcsont alatti izmok

Név

Elhelyezkedés, részek

Eredés

Tapadás

Beidegzés

(1) m. sternohyoideus

felületes; a nyak középvonalának két oldalán

a szegycsont belső oldalán és a szegy-kulcscsonti ízület tokján

a nyelvcsont testén

(2) m. sternothyroideus

az előbbinél mélyebb rétegben; szélesebb, körülöleli a pajzsmirigyet

a szegycsont belső felszínén az előbbi izom alatt részben az 1. borda porcán belül

a pajzsporc linea obliquáján

(3) m. thyrohyoideus

rövid, téglalap alakú izom

a pajzsporc linea obliquáján

a nyelvcsont testén és nagy szarva tövén

ansa cervicalis

(4) m. omohyoideus

kéthasú izom, tompaszögben való megtörésük helyén lapos közbülső ínnal

venter inferior: az incisura scapulaet áthidaló szalagon, venter superior: a nyelvcsont testén és nagy szarva tövén

közbülső inát a középső nyaki fasciához tartozó háromszögletű erősebb lemez köti a szegy-kulcscsonti ízület belső oldalához és a v. subclaviához


Nyelvcsont alatti izmok (mm. infrahyoidei)

Vékony pántszerű párhuzamos rostú izmok, amelyek egy kivételével a nyelvcsont és a szegycsont markolatának belső felszíne közti teret hidalják át.

Mintegy tokot képeznek a nyaki zsigerek számára. Részletes leírásuk az 5/15. táblázatban található.

Működésük egységes, és a nyelvcsont feletti izmokkal összhangban száj nyitásban, vízivásban, szopásban működnek közre (lásd nyelvcsont feletti izmok). Nyeléskor inkább elernyednek, de ennek bizonyos fázisaiban és főleg hangadáskor ellentartó – a gégét rögzítő – szerepük (a hangmagasság szerint változó helyzetben) fontos. Magas hangoknál a m. thyrohyoideus erősen összehúzódva a nyelvcsonthoz közelíti a gégét (nyeléskor is). A m. omohyoideusnak fontos szerepe van a nyaki venák tágan tartásában és kiürítésük biztosításában (lásd nyaki gyűjtőerek).

Nyaki izomháromszögek

A nyakon való tájbonctani tájékozódás szempontjából nagy jelentőségűek az alábbi izomháromszögek (5/19. ábra).

Kulcscsont feletti háromszög (trigonum supraclaviculare). Elölről a m. sternocleidomastoideus, alulról a clavicula és hátulról a m. trapezius elülső széle határolja. A háromszög alapját a mély nyakizmok és az őket borító lamina prevertebralis képezi. A kulcscsont feletti háromszög azonban részletes tájékozódásra túl nagy, ezért a m. omohyoideus alsó hasa által elválasztott két háromszögre osztjuk a területet:

(1) Trigonum omotrapezoideum. Elölről a m. sternocleidomastoideus hátsó, hátulról a m. trapezius elülső széle, alulról a m. omohyoideus alsó hasa határolják. A nyaki idegfonat (plexus cervicalis) ágai bújnak elő belőle.

5/19. ábra. A nyaki izomháromszögek a nyak oldalnézetén

(2) Trigonum omoclaviculare. Elölről a m. sternocleidomastoideus hátsó széle, felülről a m. omohyoideus alsó hasa, alulról a clavicula határolják. A nyak felületesebb arteriáit tartalmazza, ill. mélyebben a háromszögön keresztül közelítjük meg a hiatus scalenin kilépő a. subclaviát és a plexus brachialis truncusait.

Állcsont alatti háromszög (trigonum submandibulare). Felülről az állkapocs basisa, elölről a m. digastricus elülső, hátulról ennek hátsó hasa határolja. Alapját elöl a m. mylohiyoideus, hátrább a m. hyoglossus (lásd a nyelvizmoknál) képezi, végül emögött a terület alapja már nem egységes – itt találjuk a processus styloideusról lefelé húzódó izmokat. A háromszöget az állkapocs alatti mirigy (glandula submandibularis) tölti ki.

Állcsúcs alatti háromszög (trigonum submentale). Páratlan háromszög. Két oldalról a két m. digastricus elülső hasai határolják, basisát a nyelvcsont teste képezi. A háromszög fenekét a m. mylohyoideus alkotja. Egy-két nyirokcsomó található a háromszögben.

Trigonum caroticum. Hátulról a m. sternocleidomastoideus elülső széle, elölről felülről a m. digastricus hátsó hasa, elölről alulról a m. omohyoideus felső hasa határolják. Majdnem teljesen szimmetrikus, lapos, egyenlő szárú háromszög, amelynek basisa a m. sternocleidomastoideus. Feneke nem egységes, de a csúcsától közel vízszintesen hátrafelé haladó nyelvcsont nagy szarva aszimmetrikusan kettévágja egy kisebb – felső – és egy nagyobb – alsó – háromszögre. A nyaki topográfia szempontjából talán legfontosabb terület.

Mély nyakizmok

Az axialis izomzat által alkotott kettős izomkúp elemeiként már említettük a scalenusizmokat (mm. scaleni). Az izmok az 1. és 2. bordán erednek, sátorszerűen kúpfelszínt képezve haladnak felfelé a nyakcsigolyákhoz, és ezáltal nagyrészt bezárják a mellkas bemenetét. Az általuk közrezárt kúp alakú térbe benyomul a mellhártya és a tüdő csúcsa. Az izmokat az 5/16. táblázatban foglaltuk össze.

Nyaki fascia (fascia cervicalis). A nyakizmokat bonyolult és gyakorlati szempontból igen fontos fasciarendszer, a fascia cervicalis fogja körül. Ennek egységes felületes lemezét (lamina superficialis), több lemezre, ill. rekeszre vált középső lemezrendszerét (lamina pretrachealis) és egységes mély lemezét (lamina prevertebralis) különböztetjük meg.

A lamina superficialis egységes lemezt alkot a nyak vékony bőrizomrétege (platysma) alatt. Felülről a mandibula alsó széléről, illetve hátrább az arc erős fasciájából – a fascia parotideomassetericából ered. A nyelvcsont feletti és alatti izomréteg előtt vonul el, és oldalt hüvelybe foglalja a m. sternocleidomastoideust. Különösen erős ez a fascia az állcsont szögleténél, ahol a m. sternocleidomastoideust szinte odarögzíti a fascia parotideomasseterica e területet borító lemezéhez. A m. sternocleidomastoideustól oldalt a fascia igen gyenge, alig preparálható, majd a m. trapezius felületére húzódik rá. A két sternocleidomastoideus közt lefelé viszont meglehetősen erős lemezként húzódik le a gége és a nyelvcsont alatti izmok előtt. Végül a szegycsont markolata felett kettéválva egy felületesebb réteggel a csont elülső, egy mélyebbel a hátsó felszínén rögzül. A két lemez közt laza kötőszövet és kevés zsírszövet helyezkedik el néha kisebb, harántul futó venával.

6.16. táblázat - 5/16. táblázat - Musculi scaleni

Név

Alak, elhelyezkedés

Eredés

Tapadás

Működés

Beidegzés

Topográfiai szerepük

m. scalenus anterior

karcsú, orsó alakú, a mellkas bemenete feletti izomsátor legelülső tagja

az 1. borda tuberculum m. scaleni anteriorisa

3–6. nyakcsigolya harántnyúlványának elülső gumóin

Együttesen előre-, az azonos oldalaik a saját oldalukra hajlítják a nyaki gerincet. Kisfokon fordító hatású a m. scalenus ant. Légzési segédizmok az 1. és a 2. bordára való emelő hatásuk folytán. Csak erőltetett légzéskor jelentős a szerepük

a karfonat (plexus brachialis) közvetlen izomágai (C5–C7)

Az izmok a mellkasbemenet és az alsó nyaki tájék topográfiáját meghatározó legfontosabb tényezők. Elöl a két scalenus anterior közt fennmaradó nyíláson mennek át a légcső, a nyelőcső és a nagy nyaki idegek és erek. A scalenus anteriornak és mediusnak az 1. bordán való tapadása közt fontos rés marad szabadon, a hiatus scaleni. Ezen a résen megy át a kulcscsont alatti verőér (a. subclavia) és a karfonat (plexus brachialis). A scalenusok által alkotott és a gerinc általuk közrefogott elülső felszínén levő izmok (m. longus colli et m. longus capitis) kúpját erős fascialemez borítja be (lamina prevertebralis)

m. scalenus medius

karcsú, orsó alakú, a mellkasbemeneti izomsátor középső tagja

az 1. bordán; sulc. arteriae subclaviae mögött

2–7. nyakcsigolya harántnyúlványának hátsó gumóin

(C6-C8)

m. scalenus posterior

lapos, orsó alakú, izomsátor hátsó tagja

a 2. borda megvastagodásán

5–6. nyakcsigolya harántnyúlványának hátsó gumóin

(C7–C8)


A lamina pretrachealis bonyolult lemezrendszer (5/20. ábra), amely külön-külön rekeszbe foglalja az összes nyelvcsont alatti izmot és a pajzsmirigyet, amelynek valóságos tokját képezi. A középvonalban, ahol nincs izom, erősebb lemezzé olvad össze, amelytől nevét is nyeri. Speciálisan erős, majdnem aponeurosisszerű lemezt képez a m. omohyoideus alsó hasa és a clavicula között. Főleg ennek medialis része, egy erősebb háromszögletű inas terület az, amely a m. omohyoideus közbülső inát rögzíti a sternoclavicularis ízület hátsó felszínéhez. A m. omohyoideustól lateral felé és a nyelvcsont felett a lamina pretrachealis gyakorlatilag megszűnik.

5.20. ábra. A nyak átmetszete a gége alatti magasságban a nyaki fasciák demonstrálására (a lamina pretrachealis rendszer zöld színben

Vagina carotica. Régebben vagina vasorum cervicaliumnak nevezték, és voltaképpen szintén a lamina pretrachealis rendszeréhez tartozik (5/20. ábra). A m. omohyoideust behüvelyező rekesz belső oldala ráterjed a nagy nyaki erekre (a. carotis communis és v. jugularis interna), és őket közös hüvellyel veszi körül, amelyben még hátul a n. vagus (X. agyideg) is halad. A vena jugularis interna kötőszövet közbejöttével rögzül a fasciahüvely belső falához, az arteria nincs összenőve vele.

A lamina prevertebralis a scalenusizmok által alkotott kúpszerű izomsátrat szorosan beborító és összefogó erős fascialemez. A két scalenus anterior közt kissé besüppedve a nyaki gerinc elülső izmait (m.longus capitis et colli) borítja be. Lefelé a fascialemez oldalsó része a scalenusokat kísérve rásugárzik a mellkas külső falára, és ott az izomsátor külső borítását képezi. A középen viszont a m. scalenus anterior medialis szélén befordul, és a gerinc felé húzódik. Hátul a gerinc elülső izmain egyszerűen leszáll a mellkas belső fasciájába.

A kétoldali scalenus kúp és a mellkas középső részének felfelé nyíló bemenete közti nyílást a fascia ferde lemezzel elzárja, így a csontos mellkas feletti teret három részre osztja: két, a mellüreghez tartozó kúp alakú térre, a két első borda által közrefogott félkör alakú nyílás felett és egy középső, a nyakról a mellkasba bevezető (a légcsövet, a nyelőcsövet és a nyaki ereket és idegeket befogadó) térre. Oldalt, a trigonum supraclavicularéban a nyaki fascia felszínes és prevertebralis lemeze egymáshoz közel kerül.

A nyaki fasciarendszer több szempontból is nagy gyakorlati fontosságú. Az általános izomtanban említettük, hogy a fasciarészek kóros folyamatok terjedése számára preformált tereket alkotnak. Bár, mint azt a lamina prevertebralis leírásából láttuk, a mellkas bemenetét ez a lemez sátorszerűen lezárja, mégis szabadon marad egy nagyobb középső nyílás a légcső és a nyelőcső belépése számára. E kettőt a nyakon a lamina pretrachealis és a lamina prevertebralis által elölről és hátulról határolt laza kötőszövetes rés veszi körül, amely a mellkas bemenetén keresztül folyamatosan összefügg a mellüreg ún. mediastinalis laza kötőszövetes terével. Érthető, hogy mindazon gyulladásos folyamatok, amelyek a garat és a nyelőcső falának sérüléseiből, illetve a kötőszövetes terekben elhelyezkedő nyirokcsomók gennyes beolvadásiból terjednek szét ezekben a laza kötőszövetes terekben, azok szinte akadálytalanul beterjedhetnek a mellüreg laza kötőszövetes tereibe is. Ezzel ellentétben a fascia cervicalis felületes lemeze feletti vagy a felületes és a pretrachealis lemez közti, sőt a pretrachealis lemez rekeszrendszerén belüli fertőző gennyes folyamatok a lemezeknek és az izmoknak a szegycsonton való tapadása folytán kevésbé fenyegetnek a mellkasba való betörés veszélyével.

A nyak izom-fascia viszonyainak másik nagy gyakorlati fontosságú vonatkozása a nyaki venákkal kapcsolatos. A mellkasban, főleg belégzés közben, de légzések közötti helyzetben, sőt még könnyed kilégzés közben is negatív (ti. a külnyomásnál alacsonyabb) nyomás uralkodik. Ez a negatív nyomás a venákban áramló vérre szívó hatást gyakorol. A nyaki venákban ezért a vér nyomása alacsonyabb a külnyomásnál. Ezek a venák össze is esnének – ami nehezítené a vér rajtuk keresztül való elfolyását –, ha a nyak homokóra alakú idoma és a fascia rekeszeinek a venák falával való kapcsolata nem biztosítaná azok űrterének nyitva tartását. A v. jugularis interna egész lefutásában össze lévén nőve a vagina caroticával, ez a hatás elsősorban ezen az éren jelentkezik. De a v. jugularis externa is, míg a v. jugularis internába való beömlése felé halad, szorosan össze van nőve a m. omohyoideus alsó hasát tartó fascialemezzel, és ez megakadályozza az ér összeesését. Az izmok tónusa és összehúzódásai a nyak homokóraidoma folytán logikusan ugyanilyen irányban hatnak, azaz tágan tartják a vénákat. Ennek következtében a nyaki vénák sérülése vagy műtét közben való véletlen megnyitásuk azzal a veszéllyel jár, hogy a külnyomásnál alacsonyabb belső nyomásuk folytán nem vér ömlik ki belőlük, mint minden más érsérülésnél, hanem ellenkezőleg: levegőt szívnak be. Ez, az ún. légembolia, életveszélyes állapot, és joggal rettegett komplikációja a nyakon végzett műtéti beavatkozásoknak.

A fej izmai

A fej izmai közül az izomrendszer keretében csak két fejlődéstani és funkciós szempontból is egységes csoporttal foglalkozunk: (1) az első kopoltyúívből származó rágóizomzattal és (2) a második kopoltyúívből származó mimikai izomzattal. Majd csupán a látószerv keretében foglalkozunk a fejlődés szempontjából is különálló szemizmokkal és a dobüreg két izmával, amelyek közül az egyik az első, a másik a második kopoltyúív származéka. A szájüregi és az orr-garat üreggel szorosabb kapcsolatban levő nyelv-, lágyszájpad- és természetesen a garatizmokkal e szervek leírásában (lásd zsigertan) foglalkozunk.

Rágóizomzat

Ehhez az izomcsoporthoz a szó szoros értelmében három páros izom tartozik, úm.: m. temporalis, m. masseter, m. pterygoideus medialis, amelyek mind a fogsorok összezárásában működnek közre, míg egy negyedik izompár, a m. pterygoideus lateralis, az előbbieknek antagonistája, amennyiben a száj nyitásához járul hozzá. Mégis rágóizom ez is az őrlőmozgásokban vitt nélkülözhetetlen szerepe folytán. Az igazi szájnyitó izmok, mint láttuk, a nyelvcsont feletti és a nyelvcsont alatti izmok.

Valamennyi rágóizmot a n. trigeminus (V. agyideg) 3. ága, a n. mandibularis motoros ágcsoportja idegzi be, az izommal azonos nevű ággal.

A rágóizmok részletes leírása az 5/17. táblázatban található meg.

A rágóizmok működésének a táblázatban leírt rövid definícióiból is kitűnik, hogy voltaképpen a m. masseter és a m. pterygoideus medialis a két tiszta fogsorzáró izom. A m. temporalis ebben erélyesen közreműködik, de hátsó rostjai révén a m. pterygoideus lateralis antagonistája. E két izom (-rész) alternáló összehúzódásával a mandibula feje előre-hátra mozgatható, ami – mint ezt az állkapocsízület leírásában láttuk – az őrlőmozgás leglényegesebb tényezője.

A rágóizmokkal kapcsolatban két fasciáról kell megemlékeznünk. Az egyik a fascia temporalis, erős aponeurosisszerű lemez, amelyről a m. temporalis rostjainak egy része is ered. A két párhuzamos linea temporalis közül a felsőről ered, s lefelé két lemezre válva a járomív külső és belső felszínén tapad. A két lemez közt, valamint a mélyebb lemez és az izom közt laza kötő- és zsírszövet helyezkedik el. A m. temporalis számára csak lefelé, a fossa infratemporalis felé nyílt osteofibrosus rekeszt képez. Az izommal együtt a koponya oldalsó vékony falú felszínének fontos védő tényezője, ezért nem mindegy, vajon a koponyát érő mechanikai hatás összeszorított fogsor mellett éri-e azt, vagy ellazult izom mellett.

6.17. táblázat - 5/17. táblázat - Rágóizmok

Név

Alak

Eredés

Tapadás

Működés

(1) m. temporalis

ovális, lapos lemez, legyezőszerűen összetérő rostokkal

a koponya fossa temporalisáról a linea temporalis mentén és alatt

legyezőszerűen összetérő rostjai a járomív alatt áthaladnak; a mandibula proc. coronoideusán

a fogsorokat összezárja, hátsó rostjai hátra húzzák a mandibulát

(2) m. masseter

vaskos téglalap, két különálló rétegű, felületesebb rostjai ferdében haladnak le- és hátrafelé, a mélyebbek közel függőlegesek

a járomív elülső részén és a járomcsonton

a mandibula szögletének külső felszínén

a fogsorokat összezárja

(3) m. pterygoideus medialis

vaskos téglalap

fossa pterygoidea

a mandibula szögletének belső felszínén

a fogsorokat összezárja

(4) m. pterygoideus lateralis

legyezőszerű, két különvált résszel ered

az ékcsont facies infratemporalisáról és a proc. pterygoideus külső lemezének lateralis felszínén

a mandibula nyakán elöl a fej alatti mélyedésben, a fovea pterygoideában

a mandibula fejet előre, a tuberculum articularéra húzza (a szájnyitás kezdeti fázisában)


A fascia masseterica a massetert, sőt hátsó szélén visszahajolva még a m. pterygoideus internust is szoros tokba zárja, előrefelé összetalálkozik a fültőmirigy külső tokját képező fascia parotideával úgy, hogy a mirigy előtti területen jóval vastagabb rétegben borítja az izmot.

Mimikai arcizomzat

A második kopoltyúív eredeti nyelvcsont körüli telepéből – amelynek mélyebb részéből a m. digastricus hátsó hasa és a m. stylohyoideus is származik – a nyak, az arc és a fej bőrébe szétsugárzó bőrizomrendszer. Fontos szerepe van az arc testnyílásainak nyitásában és zárásában, amely működések közül azonban emberben a fülkagylóra és a külső hallójárat nyílására hatók meglehetősen csökevényesek. Így ezeket csak éppen futólag tárgyaljuk.

A koponyát borító gyakorlatilag fontos sapkaszerű bőr-aponeurosis-izom együttessel (m. epicranius), a szem körüli izmokkal és a száj körüli izomzattal funkciós jelentőségük miatt részletesebben foglalkozunk.

M. epicranius – galea apouneurotica. Az egész koponyatetőt a linea temporalisok között, illetve a margo supraorbitalis és a protuberantia occipitalis externa magassága közt egy, a koponyatetőre szorosan rásimuló, de attól a laza kötőszövetes réssel jól mozgathatóan elválasztott aponeurosisszerű lemez: a galea aponeurotica borítja.

A galea a fejtető bőrével merőleges kötőszöveti kötegekkel szorosan összenőtt. A szerkezet itt némiképp hasonlít a tenyér- és talpbőrnél leírt viszonyokhoz, azaz a koponyatető lágy szövetei egységes szerkezetű rugalmas kérget – „skalp” – képeznek, amelynek mechanikai ellenálló képességét a merőleges sövényekkel körülzárt „zsírszövetcsomagok” biztosítják.

A fejtető bőrének sérüléseire (szövet közötti bevérzéseire) ezért is jellemző az aránylag hegyesen kiugró púpképződés. Ha a fejbőr diffúzan emelkedik az alapról, tudhatjuk, hogy az elváltozás (genny, vér) a galea aponeurotica alatt van.

Ezt a sapkát a galea aponeurotica és a koponyatető csontjai közötti laza kötőszöveti résben két páros izom mozgatja: a m.epicranius venter frontalisa és venter occipitalisa. Az előbbi a szemöldök bőrében eredő lapos izomlemez, amely kb. a homlok és a hajas fejbőr határánál tapad a galea aponeuroticában. Összehúzódása felhúzza a szemöldököt (a csodálkozás és felfigyelés mimikai gesztusa), harántul ráncolja a homlokot, és előrehúzza a fejbőrt.

Hátul a protuberantia occipitalis externa két oldalán oldalfelé húzódó legfelső vonalról ered két hasonló, de jóval rövidebb izom: a venter occipitalis, amelyek a galeával együtt a fejbőrt hátrahúzzák.

Kevés ember tudja olyan összerendezetten mozgatni a két izompárt, hogy fejbőrét eredményesen előre-hátra húzza; fiúknál gyakoribb, majomszerű komikus arcjátékot kölcsönöz az ilyen mozgásra képes egyén arcának. Skalpolásnál, amely nemcsak indián történetekben, hanem napjainkban is előfordul, főleg olyan baleseteknél, amelyekben gyorsan forgó géprész nagyobb hajtincset elkap, a hajas fejbőr a galeával együtt válik le a koponyatetőről.

Szem körüli izmok. Fő része a m. orbicularis oculi, vagyis a szem körizma. Kör alakú lapos izomlemez, amelynek külső, széles, gyűrű alakú része, a pars orbitalis, a szemgödör egész bemenetét körülveszi. Csak erős fény vagy légáram hatására, illetve por vagy ütés veszélyére jelentkező erős hunyorgatásnál lép működésbe, mintegy összegyűrve a szem védelmére a szomszédos bőrterületeket. Görcsös összehúzódása a szem fájdalmas gyulladásaiban állandósulhat. Belső része a szemhéjak bőre alatt elterülő pars palpebralis, két mandulahéj alakú vékonyabb izomlemez. Ezek a szemhéj könnyed összezárásakor, pl. pislogásnál húzódnak össze. Ez utóbbiak egyes rostjai medialisan a könnytömlő oldalsó falán eredve minden pislogásnál meghúzzák a könnytömlő hártyás falát, és ezzel szívó hatást gyakorolnak a szemhéjszélen végződő két könnycsatornácskára. Ezt az izomrészt ezért pars lacrimalisnak nevezik. A m. orbicularis oculi rostjai medialisan egy, a szemhéjaknál részletesebben leírandó szalagon: a lig. palpebrale medialén erednek, oldalt azonban sphincterszerűen a felső és alsó izomfél rostjai átmennek egymásba.

Az izomnak felfelé haladó nyalábjai a szemöldök medialis részét húzzák le (m.depressor supercilii), más, oldalfelé kisugárzó nyalábja a szemöldököket összehúzza, és függőlegesen ráncolja a homlokot (m.currogator supercilii); a koncentrált figyelem, gondolkodás és harag mimikai gesztusa.

Száj körüli izomzat. Felépítési elve: a szájnyílást oválisan vagy még inkább orsóalakban, de lényegében gyűrűként körülvevő izom (m. orbicularis oris), és minden irányból, azaz felülről, oldalról és alulról, sőt a mélyben hátulról is belésugárzó, nagyobb részben az arccsontokon, kisebb részben az arc bőrében eredő izmok együttese.

A m. orbicularis oris az ajkak méretének megfelelő szélességű lapos izomgyűrű, amelynek rostjai azonban csak kisebb részben fordulnak át sphincterszerűen egymásba, jelentős részük vagy véget ér a szájzugban levő kötőszövetes csomón, vagy a felső ajaktól jövők az alsókból jövőkkel kereszteződve a szájzugba besugárzó izmokba mennek át. Az ajakpírnak megfelelően az izomlemez széle kissé kifordul, és a kiforduló nyaláb vastagsága hozzájárul az ajak vastagságának meghatározásához. Az izomgyűrűt kívülről az ajkak bőre, belülről nyálkahártyafelszínük borítja. Az izom rostjai négy kis csipkével erednek a négy (mindkét oldalon felül és alul egy-egy) oldalsó metszőfog gyökerei által okozott jugumokon. Ezek a kis nyalábok a szájzug felé húzódnak, és itt csatlakoznak az izomgyűrűhöz. Összehúzódásukkor előrefelé csücsörítik az ajkakat („ü” betű ejtése, fütyülés, szopó mozgás, dohányzás stb.). A m. orbicularisnak egy középső csipkéje az orrsövény alsó szélével is összefügg, és ezt kissé lefelé húzza.

A felülről besugárzó izmok a felső ajak és a szájzug emelői. Medialról lateral felé haladva, ezek a m. levator labii superioris, amely voltaképpen három fejjel ered a szemgödör alsó peremén.

Medialis feje a m. levator labii superioris alaequae nasi, közbülső feje azonos nevű az egész izommal; az oldalsó a m. zygomaticus minor. Alatta fekszik és oldalfelé a szájzughoz megy a fossa caninában eredő m. levator anguli oris. Oldalról a pofagumóról száll le a szájzughoz a m. zygomaticus major (sovány, vékony arcbőrű férfiakon néha pántszerűen kiemeli az arcbőrt).

Alulról két izom sugárzik be az ajkakba: a háromszög alakú m.depressor anguli oris, amely a mandibula basisán veszi eredetét és a szájzugban végződik, valamint a medialisabb, az előbbitől részben fedett rézsútosan medial felé húzódó m. depressor labii inferioris.

Oldalról egy felületesebb tiszta bőrizom sugárzik be a szájzugba, ez a nevetőizom (m. risorius), amelynek összehúzódása az arcon a szájtól oldalra eső gödröcskéket okozza (leginkább fiatal nőkön régebben bécsiesen „grüberli”-nek nevezték). Funkcionális szempontból ennél jóval fontosabb – a valóságban a mimikai arcizomzat egyik legfontosabb része – a trombitásizom (m. buccinator). A pofa (bucca) vastagságának nagy részét képező lapos izom, amely hátul a tuber maxillaeról és a processus pterygoideus alsó részéről, illetve a mandibula ramusának belső oldaláról az utolsó zápfog külső oldalához húzódó ferde vonalban és a két csontrész között kifeszülő izomvarraton (raphe pterygomandibularis) ered. (Ugyanezen az izomvarraton ered hátrafelé a garatizomzat egyik tagja, tehát itt a maxilla és a mandibula közt a szájüreg oldalfala folyamatosan megy át a garat falába.) A m. buccinator rostjai előrefelé haladva, felül a maxilla, alul pedig a mandibula fogmedri nyúlványának széléhez rögzülnek még egy darabon, majd felső rostjai részben az alsókkal kereszteződve, a szájzugban az alsó ajkak, az alsók pedig inkább a felső ajkak szélébe sugároznak be. Az izmokat egy külön fascia, a fascia buccopharyngea borítja.

A száj körüli izomzat funkciója igen sokoldalú: a m. orbicularis oris és a sugárszerűen mindenfelől besugárzó izmok különböző működési kombinációkkal az ajkaknak és a szájnyílásnak igen változatos alakot képesek adni.

E mozgások egy része a táplálkozással kapcsolatos, ti. a táplálék megragadása, folyékony táplálék felvételéhez az edény vagy kanál szélével és a folyadékfelszínnel megfelelő zár létrehozása, mely révén a szájüreggel előidézett légritkított tér hatása érvényesülhet. A csecsemő szopásában különösen fontos a mellbimbó körül az ajakkal létrehozott tökéletes zárógyűrű.

Az ajkak és a szájnyílás megfelelő alakítása nélkülözhetetlen a legtöbb magánhangzó kiejtésében, sok mássalhangzót az ajkak (p, b, m) vagy az ajkak és a fogak közt (f, v) létrehozott teljes zár vagy szűkület létrehozásával ejtünk ki. Az ajkakkal irányítható a szájon keresztül kifújt légáram, amellyel sokféle hatás hozható létre (por elfúvása, haj kifúvása az arc területéről, hűtés, dohányfüst kifúvása stb.). A száj egyben az arcmimika legkifejezőbb eszköze, a szájzugok fel- (és szét-) húzása általában a jókedv és jóérzés (nevetés), lehúzása a negatív hangulat (sírás, elkeseredés, megvetés, undor) különböző megnyilvánulásait jelzi. Az ajkak szopó mozgásait a magzat igen korán kialakuló alapvető idegmechanizmusai hozzák létre, ezeket egyéb jellegű táplálékfelvétel, beszéd és arcmimika reárakódó bonyolultabb idegmechanizmusai csaknem teljesen elfedik, de ekvivalenseik normális körülmények közt is minduntalan előbukkannak, mint pl. dohányzásban, a nemi izgalom tetőfokán; a magasabb rendű idegmechanizmusok kóros leépüléseiben rendszeresen megjelennek; az elmekórtanban fontos diagnosztikai ismérvek.

A száj körüli izmok közül speciális fontossága van a táplálkozásban a m. buccinatornak, amelynek működése nélkülözhetetlen a tápláléknak rágás közben a fogak közé rendezésében (a nyelvvel együtt). Bénuláskor a rágott táplálék minduntalan meggyűlik a pofa nyálkahártyája és a fogak közt. Rossz étvágyú, pszichésen kiegyensúlyozatlan vagy rosszul nevelt gyermekeknek (gyakoribb leányoknál) a szülőket kétségbeejtő szokása, hogy a táplálékot evés közben a pofazacskóban összegyűjtik. A m. buccinator, de az összes száj körüli izmok fontos szerepe, hogy tónusával a növekvő fogakat (ismét a nyelvvel együtt) helyes állásukba tereli.

Orrnyílás körüli izmok. Emberben elég csökevényesek, mégis a nehézlégzéskor jelentkező ún. orrszárnyi légzés – orrszárnyak jól látható mozgásai belégzéskor – fontos tájékoztatás az orvosnak. A m. nasalis a felső szemfog juguma körül ered a maxilián, és V alakban szétválva, egyik része az orrhátra sugárzik rá, másik az orrszárnyba, sőt a septum tövéhez is kisugárzik.

Még idetartozik egy függőleges izmocska az orrgyök és a homlok bőre közt, amely mosolygáskor, sokszor komikus gesztusként, az orrgyök feletti bőrt haránt ráncokba emeli.

A fülkagylóhoz tartozó izmok zömben csökevényesek, jelentőségük alig van. Három nagyobb izom elölről, felülről és hátulról húzódik a fülkagyló tövéhez; az előbbi kettő legyező alakú, az utóbbi keskeny pánt; még leginkább a hátsó jelentős. A fülkagyló apró saját izmai emberben teljesen jelentéktelenek. – Állatokban a fül (pl. macskafélék, ló) alakváltozásai zörejek eredetének és jelentőségének meghatározására (a fül hegyezése), illetve támadó és védekező gesztusként (a fül hátrafektetése), vízi állatokban a fül elzárása lényeges működések.

Az áll önálló izmaként érdemes megemlíteni a m. mentalist, amely az alsó metszőfogak jugumain eredve, lefelé sugárzik be az áll bőrébe. Ennek felhúzása teszi lehetővé az alsó ajak kifordítását (ajakbiggyesztés), ami az undorral vegyes megvetés, ill. a kisgyermek sírását bevezető mimika gesztusa.

A platysma a nyak bőre alatt kétoldalt gyengén divergáló irányban leszálló lapos bőrizomlemez. A mandibula basisa felett már az arcizmokkal részben összeszövődve ered, és a clavicula felett elhaladva, a mell bőrében sugárzik ki. Általában (pl. lóban) rovarok elzavarására használt izom. Emberben a nyaki venák tágan tartásán kívül szerepe alig lehet (működtetése egyeseknél ideges, külön jelentőség nélküli vagy türelmetlenséget jelző gesztus), fő okozója nőkben a nyak életkort eláruló és még a legügyesebb kozmetikával is alig leplezhető ráncosodásának. Elülső széle idősebb egyénen két feltűnő függőleges ráncot okoz.

Az egész mimikai izomzatot a második kopoltyúív idege: a n. facialis (VII. agyideg) idegzi be. Az ideg megbénulása ezért a funkcionális zavaron kívül súlyosan torzító következményekkel jár, ti. az ép oldali izmok tónusa a maguk oldalára húzza az arcbőr mozgékonyabb részeit, elsősorban a szájnyílást és az ajkakat. A funkciós következmények közül jelentősebbek a szemhéj lehunyásának tökéletlensége folytán fellépő zavarok a szem szaruhártyáján, valamint az ajkak és a pofa bénulásából eredő beszéd- és táplálkozási nehézségek. Fiatalabb egyénben a fogak kinövésében is rendellenességek jönnek létre az arcizomzat említett terelő-rendező működésének kiesése következtében.

Az arc fasciái és zsírteste

Az arcon temporalis tájék kivételével nincs összefüggő fascia. Csupán a m. massetert és ennek egy részét kívülről fedő fültőmirigyet (glandula parotis) borítja be egy részben különálló, elöl azonban közös lemezbe összeolvadó pólya, a fascia parotideomasseterica. A m. buccinatort egy, a garat falára hátra húzódó fascia, a fascia buccopharyngea fedi.

Az arc bőr alatti zsírszövete főleg fiatal egyénen meglehetősen vastag, és nem válik el lap szerint a lágyrészek mélyebb rétegétől, mint egyebütt, ahol ezeket rendszerint egy egységes felületes fasciaréteg fogja körül. Ellenkezőleg: minthogy az arcizmok jelentős része valahol mélyebben az arckoponyán ered, és a felületre jutva az arc bőrében tapad, a bőr alatti zsírszövet mindenfelé beterjed az arc mélyebb rétegeibe. Ez főleg a felső ajakba belesugárzó izmok körül teremt előnytelen szerkezeti viszonyokat abban a tekintetben, hogy a bőr szőrtüszőiből és faggyúmirigyeiből közönségesen kiinduló gennyes gyulladásos elváltozások (furunculusok) e területen inkább hajlamosak a mély szövetterek felé való tovaterjedésre. Különösen veszélyessé válhatnak ezek a kórfolyamatok akkor, ha az arc venáira is ráterjednek, amelyeknek a szemüreg venáin keresztül közvetlen összeköttetéseik vannak a koponyaüreg vénás sinusrendszerével (lásd az arc venáinál).

Az arc speciálisan fontos zsírteste a Bichat-féle zsírcsomó (corpus adiposum buccae), mely a m. masseter és a m. buccinator közti előrefelé nyíló zugot tölti ki. A zsírcsomó felett halad el a m. zygomaticus major. Hátrafelé és felfelé a zsírcsomó a mandibula ramusának alsó széle mentén keskeny rétegben felhúzódik a fascia temporalis és a m. temporalis közt a járomív felett szabadon maradó résig. Az egészséges érett újszülött pufók arcbőrének erős bőr alatti zsírszövete ezzel a zsírcsomóval mintegy alátámasztva biztosítja a pofa állományának a szopáshoz szükséges mechanikai ellenállását. Enélkül a szájfenék lehúzásával (lásd a szájüregnél) a szájüregben létesített erős légritkított tér (főleg a fogak hiányában) „behúzná” a pofákat az állcsontok közé, és ez teljesen lerontaná a szívó hatást. Felnőttben a zsírcsomónak ilyen döntő szerepe nincsen, mégis végig megmarad, sőt súlyos lesoványodásnál sem tűnik el teljesen.